Békés Megyei Népújság, 1989. május (44. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-17 / 114. szám

1989. május 17., szerda Mázaszászvártól Bucsáig Vendégszereplésen a szeghalmi fúvósokkal I--------------------------------------!--­O lvasom, hogy anyagi okok miatt le­szerelik a Magyar Néphadsereg Művész- együttesét. Létszámában harmadára csökkentik a tisztes művészeti múltra visszatekintő élgárdát. Értékeket csonkí­tó napjainkban ilyenkor divatos dolog a sponzorok égető szükségességére Ijivat- kozni, de. ha csak a zene területét te­kintjük, évszázadokra visszamenően iga­zolt, hogy a kultúrának mindig szüksé­ge volt mecénásokra. A franciák zene­szerzője, Lully XIV. Lajos király udva­rát szórakoztatta, Lipcsében B.ach a Ta­más-templom miséire írta kantátáit, Jo­seph Haydn pedig harminc éven át az Esterházy hercegeknél szolgált. A ma újságírója az ag­gasztó hírek mellett szeren­csére bizakodásra serkentő információkat is tud közve­títeni. Például, hogy a Cse­pel Autógyár szeghalmi üze­me kottaállványokat, a ru­hagyár egvenöltözéket készít társadalmi munkában, a Ha­risnyagyár csak úgy ingyen kölcsönadja az autóbuszát, és a Takarékszövetkezet is igazi műpártolónak bizo­nyul. No, ez a segítség nem pottyan csak úgy az égből! Sok-sok utánajárás, kilin­cselés, rendíthetetlenség szükségeltetik hozzá. Hiva­tásszeretet és megszállott­ság. Épp úgy, mint a máza- szászvári barát felkutatásá­hoz, testvérkapcsolat létesí­téséhez az ő zenekarával, vagy az ismeretterjesztő elő­adásokhoz a környéken; Bu- csán, Okán.vban. Tiszaszige- ten. Mindez Kiss Tamás kürttanár érdeme, aki a szeghalmi Vigh Matild Ál­talános Iskolában tevékenv-tf kedik már öt éve. és a mű­velődési központban ütőké­pes fúvószenekart alakított ki a kollégái segítségével, öt kérdeztem vésztői hang­versenyük előtt: — Ügy tudom, Szeghalmon volt hagyománya a hangsze­res zenélésnek? — A művelődési központ­ban zongoratanítás folyt és van ma is. A 10-12 tagú út­törőzenekart Kincses Gyula bácsi vezette, lelkesen, de nehéz körülmények között. Mikor letelepedtem, a régi tagokból mutatóban se ma­radt senki, elölről kellett a zenekar szervezéséhez lát­nom. A kürtöt magammal vittem az énekórákra, a sze­mélyes példa minden rábe­szélő szónál meggyőzőbb érvnek mutatkozott. Kukla Zoltán trombitaszakos és Somogyi Gyula fafúvóssza- kos kollegáimmal három év alatt elértük, hogy ma 48 fúvós növendékünk van. Kö­rülbelül ennyi a zongoris­ták száma is, őket Nazdro- viczky Tiborné és Imre Má­ria tanítja. — Ez a létszám egy mini­zeneiskolának is elegendő lenne, igaz? — Pontosan ez a tervünk. Szeptembertől két újabb ta­nári státuszt kaptunk a me­gyei tanácstól. A város ve­zetői 1991-re ígérik az ön­álló zeneiskola megalakulá­sát. Addig eredményekkel kell bizonyítanunk kérésünk létjogosultságát. tMMVHHMVMW — Hetente kétszer próbá­lunk, sokszor még vasárnap is összejövünk jókedvünk­ben. Nekünk, az „idegen­ben” tanulóknak az éppen alkalmas időpont — Vigh Róbert, Sáfián György, Mé­száros Judit helyeslőén bó­lintanak Hajdú Imre sza­vaira. Gyuláról és Békés­csabáról járnak vissza az együttesbe. — Tamás bácsi becsül minket és mi is becsüljük őt — összegzi a többiek vé­leményét Imre, aki elsős a Kemény Gábor Szakközép- iskolában. — Hiányozna a zenekar, ha nem lenne — mondja Vigh Anita, aki lány lété­re nem is 'akármilyen va­dászkürtös. — 25—30 kon­certünk van évente, októ­berben a Zenebutikban sze­repeltünk. — Azért a környékbeli fellépéseink is érdekesek voltak! — vélekedik az egyik alapító tag, Molnár Rudolf, a tuba mellől. — Biharugrán is jártunk! — toldja meg Kovács Tibor, a legfiatalabb, de neki is jól áll a kezében a trombi­ta. A nagyok mellett észre­vétlenül elsajátíthatja a kö­zösségi munkát, a hangzás meg majd finomul még. — A táborozásra készü­lünk most. Mázaszászvár a Mecsekben van, bányászfalu — újságolják a gyerekek egymás szavába vágva —, és alig várjuk a közös já­tékot! Meg a focizásokat! — Együttesünk Tiatvan százaléka kitűnő tanuló — folytatja Kiss Tamás, a ze­nekar vezetője. — Sokan járnak számítógépes szak­körre, matematikára, de „el­bírják” ésszel. A rajz és a sport is sok gyereket vonz. Nekünk kell tennünk azért, hogy felkeltsük az érdeklő­dést a tantárgyunk iránt. Aztán a gyerek majd vá­laszt. A pedagógusok szere­pe meghatározó! Mii jó part­nereket találtunk a szülők­ben, mert látják a gyerekek kedvét, a tanulás értelmét! tWWMHWmW Mjnt az orgonasípok, ül­nek egymás mellett a vész­tői művelődési központ szín­padán a zenekar tagjai. Alig győzöm számolni őket. Szárnykürtösök, trombitá­sok, . katonás fegyelemben ; fafúvósok, vadászkürtösök, fiúk-lányok vegyesen és há­tul, á mélyrezesek mögött az ütős gárda. Vannak vagy negyvenen. Imponáló az összeszokottságuk, pergő, változatos a műsor. Molnár Andrea a nagydob mellett magabiztosan adja a met­rumot. A végén rockydal- lam zárja a játékukat, a délutáni szereplés közönsé­gét megfogja a hangzás. Taps, siker, ráadás. A tanár úr az együttes felé is meg­hajol. Szentgyörgyi Albert No- bel-díjas tudósunk mondta egykor: „Az iskola feladata nem az, hogy a gyerekek agyába sulykolja a tudomá­nyokat, hanem hogy kíván­csivá tegye őket a világ dolgai iránt.” F. P. Zs. Kockázat és gondok a szegedi szabadtérin Idén harmincéves a fel­újított szegedi szabadtéri. Erre az alkalomra a mai groteszk helyzetet tükrözően az újszegedi szabadtéri szín­padon egy exkluzív kabarét rendeznek. „Szeged szeggel", ez lesz a címe annak a mű­sornak, amelyet a rádió ka­barészínháza is rögzít, s természetesen, saját társu­latának közreműködésével. A szabadtéri játékok álla­mi támogatása a tavalyi 15- 16 millió forint marad, ami két Dóm téri produkció ösz- szesen hat előadását fedezi. A Turandot és a Győri Ba­lett előadása, a Párizs gyer­mekei lesz az, amelyik a legjobban megfelel a Dóm tér kultikus környezetének. Az ezeken kívül bemutatan­dó, összesen 16 előadás elő­állítási költsége — a meg­növekedett anyag-, energia-, tiszteledíj, stb. árak miatt — fokozottabb gondot, rend­kívül nagy finyagi kockáza­tot jelent. Arról nem is be­szélve, hogy az emberek egy­re _ nehezebben tudják meg­fizetni a belépők árát. Kér­dés, hogyan képesek ilyen feltételek mellett megtölteni Közép-Európa legnagyobb nézőterét? A helyzetet sú­lyosbítja, hogy á nézőtér ál­laga olyan mértékben amor­tizálódott, hogy a fenntartó városi tanács az ősszel vá­laszút elé kerül, miként le­het vállalni egy újabb év­adot. Egy máris biztos : eny- nyi költséggel nem lehet fenntartani a korábbi szín­vonalat. Ezekről a gondokról be­szélgettünk Nikolényi Ist­vánnal, a Szegedi Szabad­téri Játékok művészeti ve­zetőjével. Tőle tudtunk meg néhány érdekességet a prog­ramokról: A Turandot nem­zetközi szereposztásából ki­emeljük Szvetlána Kotlen- kót, aki Misura Zsuzsával kettőzve játssza a címsze­repet. Kalaf: Daniel Munoz lesz Argentínából. Két elő­adást Angelo Cavallaro ve­zényel Firenzéből, egyet pe­dig Pál Tamás. Rendező: Szinetár Miklós. Először visznek a szabad­téri színpadára egyet a klasszikus nagyoperett-ter­mésből: Rüszt József és Pál Tamás közös munkája, a Mosoly országa (Lehár Fe­renc operettje) bizonyára széles közönséget vonz majd. Mindkét zenés, előadás ter­veit a Kossuth-díjas szege­di tervező, Varga Mátyás készíti; akinek neve immár egybeforrt a Dóm téri ha­gyománnyal. Sokáig vitatott volt a nem­zetközi szakszervezeti nép­táncfesztivál sorsa. Végül is a SZOT, a Csongrád megyei SZMT, és a szabadtéri igaz­gatósága megegyezésre ju­tott. A táncos rendezvények gálája ezúttal is egy impo­záns népi játék lesz: Rossa— Polner—Nouák-produkció ez is, mint két éve a Boszor­kányok, varázslatok. A jö­vendőmondó — ez a címe a július 28—29-i néptáncfeszti­vál monstre programnak, a címszerepben Gregor József­fel. A tavaszi fesztiválra fel­újították a Bestia című pro­dukciót, ami állítólag javá­ra vált Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza rock­operájának. Ezt július 20— 22-e között játsszák újra Szegeden. Ezúttal sem ma­radnak el a társrendezvé­nyek, a Molnár Dixieland tavalyi dzsesszprogramját ezúttal a Benkó Dixieland folytatja. A városi tanács „'zenélő udvarán” az immár nemzetközi rangú szegedi Weiner kamarazenekar kon­certje, valamint Hamari Jú­lia dalestje ígérkezik cse­megének. NÉPÚJSÁG Kell-e nekünk az Éneklő Elek? Felvételünk az elmúlt évi jubileumi ünnepségen készült. Reméljük, nem az utolsó találkozó egyik pillanatát örökí­tettük meg! Hallottam, az idén elma­rad a -kórusok hagyományos baráti találkozója Eleken. Bizonyára anyagi okok mi­att. (Tudjuk, a kultúrára manapság kevesebb jut; leg­utóbb az EDÜ megrendezése sem volt könnyű feladat.) Éneklő Elek... A múlt év­ben volt a XIV. Ennyi ideje hát, hogy egy megyénkbeli nagyközség évről évre vál­lalta a gyermekkarok talál­kozójával járó anyagi, szer­vezési gondokat. Pontosab­ban az általános iskola ma­ga mögött tudta a helybeli­ek és egy-két gyulai intéz­mény és szervezet segítségét. A nagyközség- tanácselnöké­től; Szántó Istvántól hallot­tam: korábban a tanácsnak módjában állt így-úgy jut­tatni. Ma már az intézmé­nyek működtetésére is alig futja. Nem csak az Éneklő Elek megrendezéséhez nem tudnak megfelelően hozzájá­rulni : utaztatni kellene a pá­vaköröket, a madrigálkórust, hogy működésükre pezsdítő- en hasson' egy-egy idegen­beli szereplés — de miből? — Csökkent a részt vevő kórusok száma, azután meg a mi gyerekeinket a másfél évtized alatt csak egyetlen­egyszer hívták máshová éne- kelnir Az is megyén kívüli rendezvény volt Solymáron. Szóvá tettem két éve a kó­rusvezetőknek, nem így kép­zeltük! Egyébként nem is tudtam, hogy elmarad az idei találkozó — döbbenti meg a hír. Az eleki általános iskolá­ban Kerekes Gábor igazga­tóval és Törzsök Attila ének­zene pedagógussal, a helyi énekkarok karnagyával be­szélgetünk döntésük miért­jeiről. — Nem a szándék hiány­zott — mondja Törzsök At­tila —, az anyagiak kénysze­rítettek minket erre a lé­pésre. Nem maradtak el a korábbi támogatók, csak az eddigieknél nem tudnak többet adni. — Már az elmúlt évben nehéz volt összeszedni mind­azt, ami a vendéglátáshoz kell : emléklapok, kották, ajándéklemezek, szendvi­csek, üdítők, díszletek.-.. Bizony, Attila a saját pénz­tárcájából előlegezett — szól közbe Kerekes Gábor. — Számba vettük hát lehe­tőségeinket, és nem könnyű szívvel, de úgy döntöttünk, az idén nem lesz Éneklő Elek, vagyis a rendezvény- sorozatból az, amit me­gyénknek a név jelent: a kó­rustalálkozó. Véglegesen nem mondtunk le róla, de ezen­túl csak kétévenként hívjuk meg a gyermekkarokat. Ad­dig gyűjtögetünk, mert a ta­lálkozókat a megszokott színvonalon szeretnénk meg­tartani. — És a korábbi résztve­vők? A kialakult gárda? — Javarészt már tudták, tavaly szóba hoztuk — vá­laszolja Törzsök Attila. — Volt érdeklődő telefonon is. Sajnálták, hogy az idén nem lesz. Éneklő Elek... 1987-ig kó­rusverseny volt, azóta ba­ráti találkozó. Szervezői az adományozott díjakkal arra törekedtek, hogy a résztve­vők énekeljék a régi mes­terek (gregorián, reneszánsz, barokk), Bartók és Kodály műveit. Az évek során a kó­rusok sematikus műsora ki­cserélődött. Bárdos Lajos, a zeneszerző, karnagy három ízben látogatta meg az Éneklő Elek rendezvényeit. Elismerése jeléül több dalt írt a helyi kórusnak. Meg­tiszteltetés ez az egész me­gyének. Eszembe jutott a múlt évi gyerekkari találkozó, akkor az eleki kórus újjáalakulá­sának XV. évfordulóját ün­nepelték. Nemcsak ének volt itt, hanem sok játék is — minden a muzsika jegyében történt. Több száz résztvevő dalolt felszabadult légkör­ben. Egy-egy ilyen élmény hosszú időre köt a zenéhez, talán felejthetetlen is. Nem mindegy hát, hányszor, és hány éves fejjel tartalékol­hatja magának a felnövek­vő nemzedék. A helybeliek azt mondták, a segítő szán­dék, a támogatás nem lett kevesebb. De több sem! Nyilvánvaló, napjainkban egy kistelepülés iskolája nem vállalhat magára ere­jén felüli feladatokat. Az Is érthető, ha a lelkesedés egyszer alábbhagy, mert a belső tartalékokat emberben és kollektívában nem erő­síti széles körű, erkölcsi tá­mogatás. Kuncsorgásra ad­ni, vagy eleve felajánlani — más. Most kellene az illetéke­seknek és az eddigi részt­vevőknek meggondolni, kell-e gyermekkórusainak az Éneklő Elek? Ha igen, ak­kor mindez nem maradhat egyedül egy „izgága” peda­gógus és iskolája nyakán. Több biztatás kellene, kü­lönben félő, a kétévenkén­ti tervből maholnap ötéves lesz, aztán semmi... Mond­hatnánk, van Éneklő Ifjú­ság: erre is épp elég fel­készülni, az anyagiakat biz­tosítani. Lehet, de más ez, és más az. Most, amikor mindenki különös gonddal kutatja, ápolja a hagyomá­nyokat, az eleki kórustalál­kozót nem elfelejteni, széle­síteni illenék! Szőke Margit Méltatlan gyermekvédelem Valamikor azt hittük, társadalmunkban már nem lesznek Twist Olivérek. Nem lesznek elmagányosodott, az élet perifé­riáin hányódó-kallódó emberkék, hiszen a nagy, humánus közösség pótolja a család fészekmelegét. Ám a dolgok ez esetben is másként alakultak ... Akadnak családban élő gyermekek, akik szenvednek kisstílű pedagógusok zsarnok­ságától, s ugyanezeknek mennyivel ki­szolgáltatottabbak az állam neveltjei? Akiknek gondja társadalmi méretű, hiszen jelenleg Magyarországon 197 ezer gyer­mek él intézetekben, ök azok, akik — jó esetben — csupán egy nemtörődöm, gyö- kértelen szülőbe, egy rokonba, egy barát­ba, egy megértő pedagógusba kapaszkod­hatnak. Több ilyen gyermekintézményben jár­tam. A kicsinyek és a nagyocskák nyitott­sága, idegennel szembeni kitárulkozása, nyilvánvaló szeretetre éhsége megható. A nagyobbak már mások. Leikükön — mint sokáig lappangó betegség kiütései — je­lennek meg a gyökértelenség, a bizonyta­lanság tünetei. Tizenéves korukig intézet­ből intézetbe hányódnak, hiszen a magyar nevelőotthoni hálózat nem teszi lehetővé, hogy a gyermek nagykorúságáig egy he- • lyen nevelkedjen. Így hát érthető, hogy a felnövő emberke retteg attól, hogy fel­nőttiként még ezt a csekélyke szalmaszá­lat, az intézet nyújtotta védelmet is elve­szíti. Bár a tanácsok, az ifjúságvédő inté­zetek nyomon követik útját, mindennapi gondjain nem, vagy alig tudnak segíteni. Csoda-e, ha kapaszkodni próbál, s ítélő­képessége még nem elég fejlett ahhoz, hogy jól válasszon, Így csírázik, így kap utánpótlást a bűnözés. Valljuk be: a munkahelyek sem kap­kodnak a bizonytalan hátterű, halmozot­tan sérült fiatalok után. Esetükben szin- l te teljesen reménytelen az, ami normális körülmények között élő fiatalnak is gon­dot okoz: az otthonteremtés. Hogyan lehetne változtatni ezen az ál­datlan állapoton? Reményt keltő vállal­kozás világszerte az S. O. S. gyermekfalu­rendszer (hazánkban most épül a máso­dik), de a falu építésének és fenntartásá­nak magas költségei miatt ily módon a rászoruló gyermekek csak egy töredéké­nek gondjai oldódnak meg. Az örökbefo­gadás régi, bevált módszer — jelenleg csaknem 5 ezer állami neveLt gyermek ad­ható örökbe —, ám a végrehajtás nehéz­kessége sok házaspárt visszariaszt. A bürokrácia egyébként a gyermek- és ifjúságvédelem kerékkötője is. Mostoha terület ez, amely hol ennek, hol annak a hatáskörébe kerül. (Tavaly például a Mű­velődési Minisztérium adta át az Egész­ségügyi és Szociális minisztériumnak.) Több mint 130 jogszabály alapján dolgo­zik az ország 20 ezer gyermekvédelemmel foglalkozó szakembere, nem napi nyolc­órás munkaidőben, s főképp nem túl ma­gas fizetésért. Márpedig nem éppen „nyu­gis” munkakör ez. Szüntelen harcot kell folytatniuk a mostoha tárgyi, a szűkös anyagi feltételekkel, s gyakran szül alap­talan feljelentéseket az emberi rosszindu­lat. No, ne higgyük azért, hogy az e terü­leten dolgozók mindegyike hivatása ma­gaslatán álló szakember. Volt alkalmam ezt látni a múltkor Gyulán, a GYIVI-k munkaközösségi értekezletén, ahol a sze­mélyes érdekek a rokonszenv-ellenszenv platformján csaptak össze (méghozzá nem minősíthető hangnemben), s bizony kevés szó esett azokról a szerencsétlen sorsú gyermekekről, akik -miatt létrejöttek ezek az intézetek országszerte. Egy biztos: változtatni kell a gyermek- védelem hatékonyságán. Lehet vitatkozni azon, mik az egyedül üdvözítő jogszabá­lyok és módszerek; s azon, milyen szerep jut majd e területen az egyházaknak, s hogy mennyi az a pénz, amely föltétlenül. szükséges, csak egy dolog nem a vita tár­gya: hogy ezeknek a gyermekeknek segít­ség kell! Úgy tűnik, míg ember él a föl­dön, addig lesz, aki nem gondoskodik megfelelően utódairól. Mindnyájunk ér­deke, hogy a közösség vállalja fel és lás­sa el méltóan a pótszülő szerepét! Gubucz Katalin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents