Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-11 / 84. szám
1989. április 11., kedd Honvédtiszti emlékhely, Gyula Tiszteleghet az utókor? Olvasóink bizonyára emlékeznek még lapunk decemberi számaira, melyekben a gyulai 1848—49-es honvédtiszti emlékhely védnökségének felhívását tettük közzé. — „1989. augusztusában, a fegyverletétel egykori helyén és évfordulóján emlékművet kívánunk állítani a forradalom és sza- badsághttrc hőseinek. Ehhez hívjuk segítségül önt is ... Nemcsak nekünk segít, hanem nemzeti múltunk előtt is tiszteleg” — olvashattuk a december 17-i számban. Mindegyik példányában egy csekk is lapult. — Aki elvesztette volna abbeli hitét, hogy az emberek nehéz helyzetükben hajlandók közös célok megvalósításáért áldozatot vállalni, olvassa el az üzeneteket a csekkek hátoldalán — ajánlotta Havasi István, a védnökség elnöke. Szavát megfogadva lapozgattunk a Gyulai Várszínház titkárságán gyűjtött szelvények között. — „3304 forintos nyugdíjamból jó célra ötven forint, tisztelettel...” — „Húsz forint, mert ketten vagyunk az öregemmel.” — „Mint hajdani gyulai kisiskolás küldöm.” — „Ügy érezzük, jó helyre adjuk, ötven forint egy öttagú családtól.” — „Három fiam van, akik remélem mind lesznek honvédek” — írta egy gyulai asszony. — „Hála a honvédtiszteknek! Emléküket megőrizzük örökre.” Ez a csekk Orosházáról jött, de nincs olyan települése megyénknek, ahonnan ne érkezett volna a felhívásra válasz — azaz tíz, húsz, ötven, száz forint. — Minden szelvényt szavazatnak tudok be — folytatta Havasi István. — Megerősítenek bennünket abban, hogy a köz akarja az emlékhelyet. Gyulán megörökítik az adományozók nevét. A lista összeállítása már folyik a gyulai Erkel Gimnáziumban, számítógép segítségével. Miért felajánlás sokfelől érkezett; még az alapítvány létrehozása előtt eljuttattak kisebb-nagyobb összegeket a városi tanács elkülönített számlájára a budapesti és szegedi gyulaiak baráti körei. Az alapítványon a vállalatok közül elsőként az Élésker adott 50 ezer forintot, majd sorra jelentkeztek hasonló mértékű, vagy enné' nagyobb adományaikkal a többiek: a Gyulai Relégyár, a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, a Rutex, a Mezőkovácsházi Építőipari Szövetkezet ... Gyűltek és gyűlnek a kulturális intézmények, társadalmi és tömegszervezetek forintjai. Gyűlik a pénz a gyulai Bállá Tibor, Kádár József és Kiss László mesterek készítette két perselyben is. — Az egyiket egy hónap után felbontottuk — mondta a védnökség elnöke. — ötezer forintot találtunk benne egy csomó rubel, zloty és márka mellett. Jó érzés volt tapasztalni, hogy a városunkban megforduló idegeneket sem hagyta hidegen a Kossuth-címerrel és Knézich Károly kettétört kardjának képével díszített kovácsoltvas ládikó... A perselyek egyike a Várfürdőben van, a másikat a templom előtt, a Szabadság téren állítjuk fel hamarosan. örülünk minden fillérnek, amit a járókelők bedobnak. Nem, nem arra számítunk, hogy ebből építjük meg az emlékhelyet, de az adományokból tudni fogjuk, bírjuk az emberek egyetértését, hitét, akaratát... — Hiányzik még pénz a megvalósításhoz? — Igen. Számlánkon jelenleg két és fél millió forint van. Már kifizettünk anyagra és csak arra — a bronzra, a süttői mészkőre — egymillió forintot. Legalább másfél millió forintra lenne még szükség az emlékmű felállításához. Az ösz- szegben még nem foglaltatik a környezet rendezése ... — Hogyan tovább? — A vár északi-északnyuMárcius 15-én megyénk néptáncegyüttesei adtak Gyulán gálaestet a honvédtiszti emlékhely javára. A közreműködők a bevételt az emlékhely megvalósítására ajánlották fel Te hova jártál? „Az ember az életet vagy elszúrja vagy kitalálja.” (A commedia ded’ arte jelszava) Hallottam már szobafestőt a létra tetején fütyörészni, cipészmestert kaptafával a kezében dudorászni, de eddig még eszembe se jutott, mikor gyújtana dalra egy szénhidrogén- és kőolaj-kitermelö szakmunkás vagy szakmunkás jelölt. Egyáltalán, nótára csendülne-e a kedve valamikor? Tudom, problémáktól terhes világunkban nem ez a legégetőbb kérdés. De Iérdemes lenne utánanézni, hogy ezek a mesteremberek a munkájuk feletti elégedettségükben fakadtak-e dalra egykor, vagy a nótázó kedvük motiválta őket tökéletesebb munkavégzésre? Az eredmény a társadalomnak volt hasznos. Az emberi tevékenység és a zene kapcsolata ősidők óta létezik. Csak századvégünk haladna a léleknélküliség felé? Meg kellene becsülnünk minden olyan polgárt, aki nem anyagi javat termel, de az anyagi javat termelők jobb közérzetéért munkálkodik. Az ókori görögöknél három tárgy volt a fontos az iskolákban. A matematika a szellemet, a testnevelés a fizikumot, az énektanítás a lélek formálását vette célba. Körülöttem most középiskolai énektanárok ülnek. A megyei minősítő dalostalálkozó után elkeseredetten ön- tik ki bánatukat. Pedig a kapott oklevelek fényesen csillognak. Rung Lászlóvá, a békéscsabai „Rózsából”: „A zsúfolt órarend, a plusz elfoglaltságok, a diákok túlterheltsége miatt a gimnáziumokban az énekkarért külön meg kell küz- denünk. Az iskolarádió nem bennünket reklámoz!” Széplaki Endrévé, a „Sebes György” karnagya: „Én itt ,csak’ bedolgozó vagyok, bár taníthatnék valamit! Hiába támogat az igazgató és a szakközépiskola kóllektívája, a kórusvezetés énekórák nélkül sziszifuszi munka.” Beleznay Györgyné, gyulai „Étkei”: „A személyes agitáció, a próbaidőpontok egyeztetése a szabad perceinket is leköti. Minden kollégának a legjobb gyerek kell.” „Több segítséget várunk” — szól közbe Imre Mária, a szeghalmi „Péter- András” gimnáziumiból: „Mindenkitől ! A szülőktől, a tantestülettől, a gyérekek elismerése érdekében! Hisz ezért az arany vagy ezüst oklevélért ők nagyon sokat tettek, többletmunkát vállaltak. Érezzék, hogy valakik! Nem csak a szereplések alkalmával, de utána is!” Rozgonyi Éva, szegedi karnagy, zsűrielnök : „Kortendenciák ellen rettenetes nehéz harcolni. Ám, amit sokszor hangoztatnak „belül”, az egyszer „kívülre” is eljut. Az itt levő közép- iskolások maholnap szellemi és gazdasági életünk megvalósítói lesznek. Közös hasznunkra válik, ha a tanult dolgok mellett meg tudják mutatni, hogy szivük is van. Hogy tudnak mások örömének örülni, egy csapatmunka részeseiként, ahol együtt lesznek valakik.” q? 1 — Kezdetben csúfoltak bennünket az iskolában a kórus miatt, most már a többiek is közénk kívánkoznak — mondja Vida Barbara, a márciusi hangverseny egyik résztvevője. A leendő kis varrónő a 612-es szakmunkásképző intézet tanulójaként az imént még társaival együtt a dobogón énekelt. Most terebélyesedő gyűrűben vésznek körül a fehér inges fiúk, lányok. — Ez volt az első fellépésünk, mindkét kórusunk szeptemberben alakult — meséli Karasz Tünde. — Feltűnést keltettetek ! A zsűri értékelése a szép megjelenést. az egységes hangzást emelte ki a produkciótokból. öröm volt nézni a lelkesedéseteket. A discóval is ez a helyzet? — Szeretjük. Depache Mode, Modem Talking — kacsintanak felém a fiúk. — Ezt inkább tessék kihúzni ! — zsörtölődik egy punkfrizurás. — Szorgalmasain készültünk a szereplésre — bizonygatja Tóth Feri, a jövő asztalosa. — Így igaz — kapcsolódik a beszélgetésibe Surinásné Tóth Olga tanárnő. Mosolya mágnesként vonzza a tanítványait. — Ezek a gyerekek többségükben Tótkomlósról1, Nagyszénásról, Telekgerendásról járnak be, eddig 25 • fiút és 24 lányt sikerült megnyerni az ügynek. Pedig a szakmunkásképzőben az ének nem szerepel az órarendben. _? — A történelem a másik szakom, ezekből az órákból lopok el egy kis időt a szervezésre. Hetente ’ kétszer próbálunk, délutánonként. Eddig gyesen voltam, számomA helyszín a vár észak-északnyugati oldala gáti oldalán megkezdődtek a munkálatok: a védnökség a lektorátussal és a műemlékfelügyelőséggel egyeztetve kijelölte az emlékmű helyét. Megnyitottuk a múzeumkertet. A városi tanács tataroztatja a helyszín mellett levő román kollégium épületét. A Kör-Kövizig gépeket ajánlott a földmunkákhoz. Ezen az oldalon is helyreállítjuk — a várrekonstrukció részeként — a várárkot. Várjuk azok jelentkezését, akik szállítójárműveket adnának. Az építési terület áramellátásához a Démász ígérte segítségét, a munkálatok levezetéséhez a Békés Megyei Beruházási Vállalat, a parkosításhoz a Gyulai Kertészeti Vállalat. Ennyi támogatás reményében nincs okunk félni attól, hogy nem valósul meg a honvédtiszti emlékhely Gyulán. Tudom, a gondolat tettekre váltásához még sokszor kell kezdeményeznünk. Mégis most, amikor a megvalósításhoz vezető útnak talán a felén vagyunk, köszönet illesse azokat, akik eddig segítettek, és azokat, akik még ezután fognak! Az utókornak számot kívánunk ra is élményt jelentett, hogy a kezdeti unszolások, meghallgatások, majd a közös munka után mint érintette meg őket a zene világa. A mozgalmi daloknál valósággal kinyíltak! A népdalt meg felfedezték maguknak. — Szimpatikus volt, ahogyan szereplés közben szurkoltak egymásnak! — Ezt már otthon is éreztük — folytatja a tanárnő. — Az iskolavezetés elengedte a műhelygyakorlatot a jó felkészülés érdekében, s a főpróbánkat együtt izgulta végig tanár-diáksereg. A mi ezüstünk az ő hírnevüket is öregbíti. — Tervek, vágyak? — A Pécsett beindított komplex művészeti nevelés anyagát is megrendeltük. Szeretném, ha a könnyűzenei együtteseken kívül mást is megismernének a gyerekek. — Zenéből is cédulázás lesz? — mímelnek műfelháborodást a kórustagok. A tanárnő magyaráz: — Minden órán kérdést húznak a régi anyagrészből. Felejteni nem szabad, öt mondatot egy szakmunkásnak is illik tudni István királyról! Most majd Bartók kerül sorra. — Meg Puccinii! — fitogtatja a tájékozottságát az egyik felnyírt hajú. — Inkbb Kodály! — kontráznak a lányok. — Lesz mit tanulni ! — búcsúzik mosolyogva a tanárnő. q? Néhány év múlva. Fantáziám kalandozása az algyői olajmezőn: — Figyeld csak, főnök ! Ez a Pista mindig nótákat dünnyög munka közben. Azt hiszi, attól nagyobb lesz a földgáz kalóriaértéke! — Hagyd rá, szaki ! Biztos a 612-eseknél végzett... F. P. Zs. adni mindenkiről, aki hozzájárult ahhoz, hogy az emlékhelyet augusztusban felavathassuk. A végső elszámolás után teljessé vált névsor egy-egy példányát a városi tanácsnál, a múzeumban és a levéltárban helyezzük el. A lista most mintegy 30 ezer nevet tartalmazna ... * * * A gyulai vár előtti térség volt az, ahol 1400 honvédtisztet lefegyvereztek. Gyula volt — mai határainkon belül — az utolsó állomáshely Arad előtt... Egy számlaszám azoknak, akik adományaikkal segíteni akarnak: 621-1708 „1848— 49-es honvédtiszti emlékhely” Alapítvány, OTP, Gyula. Egy cím azoknak, akik munkájukat ajánlanák: Havasi István, városi tanács. Gyula. Telefon: (66) 62-155 vagy 62-563. Szőke Margit A gyulai honvédtiszti emlékhely — egyelőre rajzon Miért félünk a Hivataltól? Elsősorban azért, mert a Hivatal szeihélytelen. Nem Rózsika, Icuka, Pista ül ott, hanem a Hivatal képviselője. Méltósága teljében. Az ügyfél meg kiszolgáltatottsár ga teljes tudatában. Mert nem a Hivatal kényszerül ránk, hanem ml kényszerülünk rá. Sokszor és sokféleképpen. Es sok múlik Rajta. A hangulatunk, a napi közérzetünk, az egész életünk. Kezdődik azzal, hogy beóvatoskodunk. Persze, szigorúan csak ügyfélfogadási időben, hisz a kisasszonyt egyébként csak veleszületett jómodora tartja vissza attól, hogy egy aktát hozzánk ne vágjon. Nemrég voltam olyan Hivatalban, ahol — bár méretes várakozóhelyiség állt az ügyfelek rendelkezésére — az ügyfélfogadási időt az utolsó percig kivárva, az utcán várakoztatták a vacogó embereket. Azt tapasztaltam eddig, hogy a Hivatal türelmes. Sőt, bizalmas. Előfordult már, hogy letegeztek, megjegyezték, milyen szép nevem van, de voltam már elvtársnő, anyuka — attól függően, hogy milyen ügyben kellett eljárnom. Általában lassan, tagoltan beszéltek velem (mint anya a ... fogyatékos gyermekével), s csak látva értetlen tekintetem, emelték fel lassan a hangjukat. Ez főként akkor jutott a fülsértőbb régiókba, amikor meg mertem kérdezni: ehhez, vagy ahhoz az ügyhöz miért van szükség teljesen oda nem illő adatokra? Mert kell és kész! Van szabadsága a kedves ügyfélnek, amelyet legtartalmasabban papírügyei intézésével tölthet el ugyebár... Az pedig csak természetes, hogy elég a türelme koptatni a Hivatal lépcsőit. Nemrég egy közeli városba kellett utaznom, csak azért, hogy a Hivatal megmondja: milyen időpontban ér rá velem foglalkozni? Arról hallani sem akartak, hogy ezt telefonon beszéljük meg. Ebből arra következtetek, hogy nekik rengeteg az idejük. Es azt hiszik, nekünk is... Mindeddig azt gondoltam, ez így természetes. Mi vagyunk a Hivatalért, és nem fordítva. Nekünk kell kiszolgálnunk öt és nem ö van érettünk. És most halljanak csodát: vaij, ahol fölcserélték a sorrendet, s mégsem borult föl a rendszer. Sőt, kiválóan működik! Történt, hogy egy bizonyos, tőlünk nyugatra fekvő országban, Svájcban, hivatalos ügyet kellett intéznem. Felhívtam az illetékes iroda illetékes szakemberét, aki adott egy időpontot. Jólnevelt ügyfélként pontosan jelentem meg az irodájában, ahol egyetlen percig (!) sem várakoztatott. Bemutatkozott, kedves mosollyal kezet nyújtott, majd öt perc alatt elintézte, az ügyemet. Igaz, pénzt kért érte. De ilyen gyors, pontos, udvarias ügyintézésért itthon is szívesen fizetnék! Hogy mi lenne a megoldás? Mi módon érhetnénk el, hogy a Hivatalok küszöbét senki ne lépje át kafkai szorongással? Talán lehetőséget kéne adni arra, hogy — mint orvost —, Hivatalt is választhassunk magunknak. Ki lehet találni valamiféle „átnevelőt” is, ahol reggel- től-estig sulykolnák a hivatalnokok agyába: első és legfontosabb az Ember! Ezek csak ötletek; biztosan léteznek hathatósabb megoldások is. Csak attól félek, hogy ezeket is egy Hivatal találja majd ki... _gubucz__
