Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-11 / 84. szám

1989. április 11., kedd o Mi újság az autópiacon? 2. Hz árakat nem a magyar pénztárcához szabták Eladásra sorakozó autók az ausztriai Mittelsillben „Vásároljon nálunk” hir­detik az öles plakátok a ma­gyar trikolórral díszítve a Hegyeshalom és Bécs között a „10. számú hadiúton” Nickelsdorfnál, az első oszt­rák település határában. Kí­nálják a hűtőt, a videót és nem ' utolsósorban az autót, ami most slágercikknek szá­mít. A kanyargós úton többség­ben vannak a magyar rend­számú autók, jó néhányban négyen-öten is szoronganak, mert esetleg így összejön a valuta, amely révén egy ré­gen vágyott álom valóra, pontosabban autóra válhat. Elöljáróban annyit: Auszt­riában az új személygépko­csikra és a leadott, használt állami autókra 32 százalék az értékadó — hasonló az ÁFA-hoz —, vagyis mehr- wertsteuer, amit a vevő visszakap. Persze a vásárló kettős szorításban van: ha három évnél fiatalabb, hasz­nált autót vesz, akkor itthon ennek a vámtétele 10 száza­lékos, de kint magas az ára. Ha viszont jó állapotban le­vő, öregebb kocsit vásárol, akkor azt a határon túl eset­leg olcsóbban megkapja, de itthon magas rá a vámtétel. Az új autó esetén a mehr- wertsteuerrel már kedve­zőbb az üzlet, de lakossági valutakeretből kinek jön össze rá a pénze? Szóval autóvásárlásnál — ha nincs valakinek nyugaton élő ro­kona —, célszerű előbb szá­molni, de még itthon. Mert például egy 1,2 literes Nissan Mikra 94 ezer, egy Nissan Bluebird Diesel 150 ezer schillingtől kapható, igaz három év garanciával és hat év átrozsdásodásra. Csak né­hány ár a teljesség igénye nélkül: 7 éves Opel Kadett, 105 ezer 800 kilométerrel 49 ezer schilling, 10 éves VW Golf GTI 115 ezer kilomé­terrel 36 ezer 800, 2 éves Lada Szamara 35 ezer kilo­méterrel 54 ezer, hároméves Lada 1300-as, 22 ezer kilo­méterrel 49 ezer, vagy 4 éves Lada 1200-as 18 ezer kilo­méterrel 41 ezer schillingbe került. Eltendorf térségében is hasonlóak az árak. További, s egyre erősödő tapasztalatunk az volt, hogy viszonylag kevés a három évnél fiatalabb kocsi, a jó autókat itt is meg kell fi­zetni, a lehajtott járműve­ket viszonylag olcsón kínál­ják. A münchen—passaui au­tópályán, a Mitlerer-ringen lehet kijutni a repülőtér fe­lé, s kb. 4,5 kilométer meg­tétele után kell letérni Liml irányába, München legna­gyobb használtkocsi-keres- ked éséhez. Hans Zwickl, a Private Autómaerkte GmbH főnöke készséges, már az első pil­lanatokban látszik, ízig-vé- rig üzletember. Egyik kollé­gájának máris szól: hozza a sajtóanyagot, ami szinte naprakész. S máris invitál: nézzünk körbe. — Az idén tőlünk közel negyven személyautót vettek a magyarok, csaknem mind négy évnél fiatalabb volt — sorolja némi büszkeséggel, miközben nyitja a kocsik aj­taját. Ezt is, azt is, amazt is ajánlja, dicséri. Neki vala­mennyi eladó. Megtudjuk azt is, hogy az NSZK-ban napjainkban legfelkapottabb autók a BMV, az Opel és természetesen a Mercedes márkacsaládba tartoznak. A kereskedők és a szabadpiac árai között, alig van eltérés. Van itt Opel 100 ezer kilo­méterrel 14 ezer márkáért, lényegesen öregebb társát már csak 350 márkáért kí­nálják. Hatéves megkímélt Mazdáért 11 ezer márkát kér az idős hölgy. A sor elején tetszetős, ezüstszínű Mercedes áll. Gazdája, G. Béla, magyar származású gépészmérnök, 9 éve él Münchenben. — Hatéves a gép, 178 ezer kilométert futott, 12 ezer 500 márkát kérek érte, de 12 ezerért már adom — tá­jékoztat. — A használt au­tónak itt kint nincs igazán értéke — toldja meg. — Adhatok egy jó taná­csot? — fordul hozzánk G. Béla. — Természetesen ... — Minden NSZK rendszá­mú kocsinak két igen fontos okmánya van. Egyik a Fahrzeliigbret, ez tartalmaz­za az autó valamennyi fon­tos adatát, amit a tulajdo­nos otthon tart. Ha részlet­re vette a kocsit, akkor addig ezt a papírt nem kap­ja meg, amíg ki nem fizette az utolsó törlesztést. A ko­csiban, forgalomengedély­ként ennek a kivonatát tart­ják. Tanácsom: csak akkor vegyék meg az autót, ha mindkét dokumentum ott van, mert így a bajok soro­zatát előzhetik még, s ez a papír egyben véd a szélhá­mosok ellen, mert bizony itt is vannak, ráadásul nem is kevesen. Nyugat felé haladva nem­csak az életszínvonal, hanem az árak is nőnek. Ez az au­tópiacra is értendő. Svájc­ban fél kilogramm kenyér 2 frank, egy liter benzin 1 frank, egy nagyképernyős ITT színes tévé 3990 frank­ba kerül. Genfben láttunk használt ötéves kis Peugeot-t 4500 frankért, Mazda 353-ast 5 ezer frankért, vagy Opel Kadettet 18 700 frankért. Zürichben ’87-es évjáratú Toyota MR2 47 ezer kilomé­terrel 15 500, vagy Fiat Rit- mo 90 ezer kilométerrel 20 ezer svájci frank. Az új, 3 ajtós Ford Escort 17 700 frank, a Peugeot 405-ös 26 190 frank. Ezek után jogos a kérdés: Nyugat-Európában drága vagy olcsó az autó? A mi lehetőségeinkhez képest az előbbi... (Vége) Szekeres András Pillanatkép a müncheni autópiacról A szerző felvételei Kinek kell négyszáz ellenőr? Gazdát keres megyénkben négyszáz szakszervezeti tár­sadalmi ellenőr, akik 15 éve járják a kiskereskedelmi boltokat, vendéglátóipari üzleteket. Mennek nappal és éjjel, vizsgálódnak a büfékben, a kocsmákban, a pia­cokon, az éttermekben, újabban a szolgáltató műhelyek­ben. A mozgalmi zsargon szerint: védik a fogyasztók érdekeit. Nem népszerűek. Miért is lennének azok? A hibák, a visszaélések feltárása aligha vált ki osztatlan sikert az üzletvezetők, az eladók körében. Van, aki el­viseli a „macerálást”, mások hangosan ágálnak ellene, olyan is akad, aki hisztérikusan kikéri magának. Az ellenőrök meg teszik a dolgukat. Fogalmam sincs, hogy miért. Rendszerint munkaidő után vizsgálódnak, anyagi és minden különösebb erkölcsi elismerés nélkül. Sok­szor saját zsebből fizetik az lútiköltséget, a postai dí­jakat, lehajtott fejjel tűrik a Inem éppen hízelgő meg­jegyzéseket. Mondom, nem tudom, mi­ért csinálják. Abban sem hi­szek, hogy valamiféle öntu­datból vállalkoztak erre a munkára. Talán az elhiva­tottság munkál bennük? Ta­lán az igazságérzetük tilta­kozik az erkölcstelenségek ellen. Mindenesetre a sorsuk megpecsételődni látszik. A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátó-ipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága hevesen és követ­kezetesen tiltakozik az ellen, hogy a szakszervezet fenn­tartson ilyen ellenőri szerve­zetet. Mi az, hogy az egyik szakszervezeti tag ellenőrzi, meghünteti a másik szak- szervezeti tagot, érvelnek. Nem a kereskedelmi ellenőr­zés szükségességét vitatják, csupán a mostani, gyakorla­tot tartják ellentmondásos­nak. Vegvék át az ellenőrö­ket a vállalatok, a tanácsok, a NEB, a fogyasztók tanácsa, a piacfelügyelet, bárki, de a szakszervezet szóba se jöhet. A retorika hatásos lehet eb­ben az időszakban, hiszen a szakszervezet is a megújulás küszöbén áll. Most meg le­het szabadulni mindenféle sallangtól, régi beidegződés­től. A logika tetszetős: csi­náljuk másképpen! Az ága­zati szakszervezetek többnyi­re hallgatnak, a társadalmi ellenőröket megválasztott üzemi, vállalati szakszerve­zeti bizottságok szintén. Hiá­ba emeli fel a szavát néhány apparátusbeli, hogy gondol­kozzunk, emberek: jó lesz, ha szétverjük ezeket a jól működő csoportokat? Hol van már az az idő, amikor az SZMT X. megyei értekezle­tén olyan határozat született, hogy fejleszteni, szélesíteni szükséges az ellenőrzési munkát, korszerűsíteni kell az irányítást. Bizonyára azt is elfelejtették sokan: 1987 áprilisában a Belkereskedel­mi Minisztérium és a SZOT közös állásfoglalásában meg­erősítette a társadalmi ellen­őrök munkájának a szüksé­gességét, tevékenységüket ki­terjesztette a szolgáltatások ellenőrzésére is. Országos pá­lyázatokat írtak ki, ahol szép eredményeket értek el a Bé­kés megyei ellenőrök. Ebben az évben is olyan publikáci­ók láttak napvilágot, hogy szigorítani kell a szakszer­vezeti ellenőrzést. Folyama­tosan vizsgálják az árakat, jelzik a próbavásárlások eredményét, a különböző szabálytalanságokat, mert ebben a drága világban meg­bocsáthatatlan az a legap­róbb tévedés is, amely a ve­vőket sújtja. Félévkor viszont becsap a mennykő. A kiadott ellenőri igazolványok ugyanis eddig érvényesek. Megalakul a me­gyei szakszervezeti szövet­ség, a régi SZMT létszáma a felére apad. Az ellenőrök sorsáról nem fent, hanem itt lent az alapszervezetekben döntenek. Ha döntenek. Mert egyelőre a tagság véleményé­re senki nem kíváncsi. Kü­lönben is. kinek kell négy­száz ellenőr? A KPVDSZ- nek biztosan nem. A keres­kedelmi felügyelőségnek, a rendőrségnek, a fogyasztók tanácsának, a népi ellenőr­zési bizottságnak egv-egv vizsgálathoz nélkülözhetetle­nek ezek az emberek. Egy­szerűen működésképtelenné válnak nélkülük. Gondoljuk el: a megyei tanács kereske­delmi osztályán négy fel­ügyelő dolgozik, és itt is elő­térbe került a létszámcsök­kentés. Senki nem gondol­hatja komolyan, hogy segít­ség nélkül ennyien átfogóan képesek a megye üzletháló­zatát ellenőrizni. Mezőkovácsházi NEB-ülés Mindennapi kenyerünket... Medgyesegyháza és Med- gyesbodzás körzetében elma­rasztaló vélemények hang­zottak el a lakossági fórumo­kon, részközgyűléseken, fa­lugyűléseken, tanácsüléseken a kenyér minőségével kap­csolatban. A Medgyesbodzási Községi Közös Tanács a me­zőkovácsházi NEB-től cél- vizsgálatot kért, amelynek eredményéről az alábbiak­ban kaptunk tájékoztatást. A helyszíni ellenőrzés egy­részt a medgyesegyházi sütő­üzemre „és az ellátási terüle­téhez tartozó boltokra ter­jedt ki, másrészt az érintett terület párt-, állami és tö­megszervezeti vezetőinek vé­leményén alapult. Hasonló jellegű témavizsgálat és be­számoltatás 1986 őszén tör­tént. Az akkori problémák nagyrészt fedik a jelenlegi minőségi, szállítási gondokat, de felszámolásuk csak rövid életűnek bizonyult. Az áfész és a t anácsok ^egyeztető tár­gyalásokat folytattak a sütő­üzem vezetőjével, ám kis idő elteltével a panaszok ismét jelentkeztek. A medgyesegyházi sütő­üzem nyolc települést lát el, 27 kiskereskedelmi egység­be és három intézménybe szállít kenyeret és péksüte­ményt. Az üzem átlagos na­pi termelése 2 ezer kilo­gramm kenyér, 5-6 ezer pék­sütemény. Az egvség az Orosházi Sütő- és Édesipari Vállalat irányítása alá tarto­zik. A terméklistán a követ­kező kenyérfélék szerepel­nek: fehér, alföldi, házi, gö­döllői rozsos és diétás Gra- ham-kenyér. Ezen kívül 21- féle péksüteményt készíte­nek. Az ismertetőket ez év január 10-ig a kereskedelmi egységek részére megküld­ték. Az új termékeket álta­lában bemutatókon, kóstoló­val ismertetik meg. A ter­melésben részt vevők száma 11, ebből 9 szakmunkás, 2 betanított munkás. A fluk­tuáció magas. Az üzem két műszakban, 5-5 dolgozóval termel, a kapacitás kihasz­náltsága 40-50 százalékos. A késztermékek elemzését az orosházi laboratóriumban végzik. A gyártás és a szállí­tás higiéniája a vizsgálat időpontjában megfelelő volt. Az üzem kapcsolata az áfész kereskedelmi vezetőivel és a tanácsokkal alkalomszerű. Az üzemvezető tájékoztatása szerint a kereskedelmi egy­ségek vezetői nem élnek a Még egyszer kérdem: ki­nek kell négyszáz ellenőr? Nem egyenként, hanem szer­vezetileg. Ha kiválnak a szakszervezet kebeléből, mindenképpen szétszélednek. Nem hiszem, hogy akár a NEB, a FŐT, vagy a taná­csok felvállalnák a mozgatá­sukat, irányításukat. A fo­gyasztók tanácsát például nem azért hozták létre, hogy a vásárlók megkárosítása esetén egyéni jogvédelmet nyújtsanak, hanem általános, mindannyiunkat érintő vál­toztatások kezdeményezésé­re hivatottak. A helyi fo­gyasztói tanácsok természe­tesen vállalják a közérzetü­ket rontó, konkrét vásárlói kifogások esetén is az érdek- védelmet. Munkájuk azon­ban arra irányul, hogy fel­tárják a fogyasztói igények érvényesítését jelentő felté­telrendszer fogyatékosságait, azok megszüntetésének mód­ját. Halvány reménysugár, hogy esetleg a városi, a nagyközségi szakszervezeti bizottságok továbbra is mű­ködtetik az ellenőri csoporto­kat. Csakhogv ezeknek a lé­tét is megkérdőjelezték, és ugve, ott van a KPVDSZ be- (onkemény véleménye. A várakozást, a bizonyta­lanságot, a vákuumot a ke­reskedők is érzik, egyesek ki is használják. Az üzletekben olykor pattanásig feszült a hangulat. Bosszankodunk, mert nincs olcsó tej, kenyér, libanyak. Dühöngünk, átko- zódunk, ha becsapnak. De nincs időnk és energiánk pa­naszkodni. Nyeljük a mér­günket és a mócsingos, fagy- gyús húsokat. Értem én, hogy úi helyzet van, reformálják a társadalmi szervezeteket. Csak az a furcsa, hogy époen most került veszélybe a tár­sadalmi ellenőrzés, amikor a szakszervezet deklarálta: mindenekelőtt az érdekvé­delem. Abban is van valami • piacgazdaságban semmi szükség ellenőrzésre, ellen­őrök hadára. De míg ki nem alakul az igazi verseny, ad­dig... Ugyanakkor azt sem hiszem, hogy a kereskedők erkölcse, morálja rosszabb lenne a társadalom egészé­nek állapotánál!. Arról!, mi történik a gyárkapun, a hi­vatalokon belül, még ma is keveset tudunk, beszélünk. És bizony az ipar helyett a kereskedelem áll szemben a vevők millióival. Valóban, ideje lenne már hozzákezde­ni a helvzet megváltoztatásá­hoz. Megfelelő feltételeket teremteni a kereskedelemnek is ahhoz, hogy bármit szá­mon lehessen kérni rajta. Akkor nem lesz kérdés töb­bé. hogy kinek kell négy­száz ellenőr? Seres Sándor minőségi kifogásolás lehető­ségével. A kereskedők véleménye; a mennyiséggel nincs gond, vi­szont a választék többször nem a rendelés szerint ala­kul. A minőség általában ki­fogásolható. A kenyér egy része lapos, keletien, sület- len. sótlan, vagy épp ellen­kezőleg, túlkelesztett, égett. A kifli leggyakoribb hibája, hogy sületlen. A boltvezetők a minőségi kifogások ellené­re az árut átveszik, mert nincs másik beszerzési hely, így a lakosság ellátatlan ma­radna. A leggyakrabban for­galmazott kenyérféle a fehér, az alföldi és a házi jellegű kenyér, és csak időnként kezdeményezik az egyéb faj­ták értékesítését. A vizsgálat megállapításai rámutatnak arra, hogy a fel­tárt gondok legfőbb oka a sütőipar monopolhelyzete és az, hogy nincs versenytársa, összességében a mennyisé­get biztosítja az üzem a bol­tokban, hiányosság tapasz­talható a választékban, a minőségben és az időbeni szállításkor. A mezőkovács­házi NEB a felvetett téma­kört megtárgyalta, majd ja­vaslatait eljuttatta az oros­házi sütőipari vállalat, a medgyesegyházi üzem, a ke­reskedelmi egységek és a medgyesegyházi áfész veze­tőihez. Halasi Mária

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents