Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-08 / 82. szám
'Köröstáj SZÜLŐFÖLDÜNK 1989. április 8., szombat Hárommázsás harcsa a hálóban Kihelyezik a varsát Halászat emelőhálóval rét lakosságát már az 1300Kastély Ráckevén A Sárrét környéki halászatról A Körös mentén nevelkedtem, középiskolámat a Berettyó partja melletti Péter András reálgimnáziumban jártam. Nem csoda tehát, hogy mindig foglalkoztatott a Sárrét, annak romantikus madárvilága, amelybői bőségesen jutott még a királyi udvar előkelőségeinek is, kalapjuk mellé a darutoliakból. De egyaránt foglalkoztatott az időnként lápos mocsaras vize is, ahol a pákászok és halászok végezték megélhetésüket nyújtó munkájukat. A vízivilág tudósa, Szűcs Sándor már több könyvében írt tudományos szinten e tájról. E szerény kis írásom csupán a korabeli halászatról ad közre néhány gondolatot. Feljegyzés tanúskodik arról, hogy már Szt. István királyunk adományozott 1001-ben halastavat a pannonhalmi apátságnak. Későbbi időkből is maradt számos írott emlékünk, amely halászattal foglalkozott. Ezek egyaránt bizonyítják, hogy a halászati jog adományozása a királyok kiváltsága volt. Magyarországon a XI—XII. században a földnek nem volt értéke, így a halászat volt olyan foglalkozás, amely a lakosság létét, a család fenntartásának lehetőségét biztosította. Az emberek maguk választották ki tetszés szerint a halászatra alkalmas területet attól függően, hogy hol leltek maguknak nagyobb zsákmányt. Volt ahol 2-3 mázsás harcsa is került hálójukba, de akadtak olykor tízmázsás vizára is. A halászat jelentősége azonban e különleges rekordokon túl abban volt, hogy fehérjeforrást képezett, és hogy szinte egyedüli lehetősége volt a szegény nép húsellátásának. A halbőség mellett ez idő tájt a lábasjószág húsfelhasználása szinte kizárólagosan csak urasági luxusnak számított. A Körösök vidékén aSáras evekben lekötötte nagymértékben a halászat, mely megélhetést biztosított számára. Feljegyzések szerint Gyula vidékén 1232-iben számottevő volt a várad! püspökség halászati tevékenysége. De ez volt tapasztalható egyéb földesurak körében is. Ezek — a halak bővebb tenyésztése végett — göbölyéket, kopolyákat kendőztek be. Felhasználva e célra szélesebb fokokat, el- rekesztvén azokat a rendes folyóvíztől. Még vannak, akik emlékeznek Vésztőn a Pap-fokra, amely ma már Vésztői főcsatorna néven ismert. Ugyancsak találkozunk még ma kopolya elnevezéssel is, mint például Sarkadon a Kopolya csatornával. Ilyen kopolyákba, göbölyékbe került hal bő időszakban a folyóvizekben és az árterekben ejtett halzsákmány. hogy a halszűke idején, de különösen nagyböjtre biztosítsák az erre illetékesek a halételt. Korabeli feljegyzések említik azt is, hogy Békés vármegye jobbágyainak kötelessége volt 4 fő halászt alkalmazni, akik nagyböjt napjára 2 kosár halat tartoztak beszállítani a gyulai várba, ahol a vár egyik árkát haltartó göbölyének jelölték ki. 1557-ben a várnak annyi hala volt, hogy a vár urai ebből 43 forint jövedelemre tettek szert. (Ez akkor egy tisztségviselő körülbelül 4 évi illetményének felelt meg.) Személyes fogyasztásra elsősorban a pontyot, fogast, süllőt, harcsát, kecsegét használták, illetve fogyasztották. Kevésbé jó minőségű halnak tartották a keszeget, kárászt, koncért és a domolygót. A halászok a halászatot megelőzően mindig alaposan megfontolták a halfogás módját, s az eszközök kiválasztását. Kincses Gergely 65 év körüli vésztői halász 1930-ban e sorok írójának felidézte, hogy a halászemberek a víz mélységétől, kiterjedésétől, áradásától vagy apadásától, az időjárás viszonyaitól, a halak fajtájától, a halfogás tilalmi idejétől, a halászok életkorától, erőnlététől, s nemegyszer halfogó kedvétől tették függővé, hogy emelőhálóval, kerítőhálóval, vagy V alakúra kiképzett vésszel, vagy csiká- szó kassal halásszanak. Az utóbbikból az oda betévedt halakat merettyűvel emelték ki. Azt is elmondta az idős halász, hogy nagy halfogási lehetőséget nyújtott neki és társainak a Holt- Sebes-Körös vésztői szakasza, a Tó-híd és a Musli- sziget között. A Körösök általános szabályozásával azonban a halasvizek halállománya lényegesen megcsappant, és napjainkban már sürgős halgazdasági intézkedésre volt szükség a Sárréten és környékén, de talán az egész ország területén is, hogy eredményes legyen a halak rohamos csökkenésének megakadályozása. Korszerű halgazdaság megteremtésére volt szükség. Ebben múlhatatlan érdemeket szerzett Hermann Ottó. aki korát megelőzve ismerte fel a tógazdaságok szerepét, többek között a pontytenyésztés nagy lehetőségét is. Az 1900-as évek elején már egvmás után alakították ki a tógazdaságokat. Nemcsak Tata, Hortobágy, Simongát, Balatonlelle és Pelérd, hanem a Sárrét környéke is programba került. Ebben az időszakban létesült a bi- harugrai halastó is. Napjainkban a halászok és a horgászok egyesületekbe tömörültek. Országos halászati szervek jöttek létre, hogy a vízgazdálkodás korszerű hal- és tógazdaságait — a halhús termelése érdekében — a társadalmi igény kielégítésének szolgálatába állítsák. Gabnai Sándor A ráckevei Savoyai-kas- tély több szempontból is jelentős a magyar művelődéstörténeteben, építészet-történetben. Egyebek között abban. hogy a török uralom megszűnése után elsőül épült főúri kastélyunk, amely az új stílust, a barokkot követte. Savoyai ráckevei kastélya nyitotta meg a sort, s a történelmi Magyarországon a tehetős főurak egymás után építették a védelmi jelleget mellőző kastélyaikat. (Cseklész, Féltorony, Királyfalva, Magyarból, Edelény stb.). S ezzel a 150 éves török uralom után világi építészetünk bekapcsolódott az európai szellemiség, az európai kultúra áramkörébe. Kiemelt helyet foglal el építészeti emlékeink között mint Johann Lucas von Hildebrand! hiteles műve. Savoyai Jenő ugyanis, egykori hadmérnökét, az akkor ismeretlen. olasz származású Hildebrandtot bízta meg ráckevei, budafoki, bélyei uradalmi építményeinek tervezésével. Hildebrandtot, aki genuai származású, s akinek mestere a híres Fontana volt. Hildebrandtot. aki a barokk nagymestere, s akit ma a legnagyobb osztrák építészként tartanak számon. Jelentős számunkra az építtető személye, a törökverő Savoyai Jenőé, a zen- tai. a péterváradi csaták győzteséé, a Buda visszavételében is szerepet játszó hadvezéré, politikusé, a jószemű. bőkezű mecénásé. Bár Savoyait politikai és hadi kötelezettségei távoltartották Ráckevétól, s ő nem, csak a lánya tartózkodott itt rövid ideig, „szellemiségének kisugárzása azonban a sziget életére, és annak fejlődésére oly’ nagy volt, hogy azt róla sokáig Eugen-szigetnek is nevezték” — írja Hegedűs Ernő. Kultúrtörténeti érdekesség az a korabeli kis rajz is, amely a ráckevei kastélyt eredeti állapotában ábrázolva fennmaradt. Rosenfeld vezérkari tiszt 1728- ban készítette el Csepel-szi- get térképét. E térkép alsó szélén finom tollrajzban örökítette meg Ráckeve városát, a kastélyt, a Duna felőli nézetben. Közelmúltunk építészettörténete is foglalkozott a ráckevei kastély megóvásával. Az évszázadok alatt egyre inkább gazdasági célokat szolgáló épület állaga í-omlott, formáját toldalék- épületekkel csúfították. Bár 1907-ben készült egy terv a restaurálásra, amelyet több is követett, de valamennyi megvalósítás nélkül maradt. Rados Jenő profesz- szort a ’60-as évek elején bízták meg a helyreállítás tervezésével. Fontos nekünk e kastély műemlékvédelmi szempontból is. Mert híven őrzi az egykori épület minden védhető. átörökíthető jegyét; szerkezetét, tömegét, tagoltságát. külső és belső megjelenését. Miközben ideálisan alkalmazkodik mai funkciójához is. Műemléki, történeti értékünk a magyarországi korabarokk építészet e gyöngyszeme, nemcsak a ráckevei, nemcsak a magyarok büszkesége. K. M. Zsuzsa néni és a közélet Szűcs Sándor mesélte: A biharnagybajoTni tanácsháza folyosóján egy nagyméretű Sztálin-kép lógott a falon. 'Ez még az 1940-es években történt, hogy Zsuzsa néni 1— a falu mindenütt megjelenő és mindenhez hozzászóló együgyű asszonya — megállt a \kép előtt és láthatóan gyönyörködött a ge- neralisszimus fizimiskájában. Amikor jól kibámészkod- ta magát, egy arra járótól megkérdezte: — Mondja már, kedvesem, ki ez a szép ember? — Ez Zsuzsa néni <— mondja a kérdezett —, hazánk nagy barátja, a bennünket felszabadító Sztálin! — Szép ember, az én istenem áldja meg, csak már ezeket az oroszokat küldené haza! * * * A másik történet későbben játszódott le, amikor a Rajk-pert megelőzően falugyűléseket tartottak az arra illetékesek, hogy hihetővé tegyék majd az ítéletet. A központi elvtársak a községi párttitkárral fenn ültek a színpadon, míg a falu népe megtöltötte a termet. Természetesen Zsuzsa néni is ott ült az első padsorokban és már a bevezető szöveg után elbóbiskolt. Az viszont már beidegzödött benne is, hogy akinek a nevét mostanában bűnösként és ellenségként említik, azt „Kötelet neki!” felkiáltással illették. Most is így történt, és többször követelték a jó bajomiak a kötelet. Amikor aztán a szónok eljutott a „Rajk- banda” bűneinek felsorolásával és minősítésével az est végére, Rákosit, népünk kiváló atyját éltette. Zsuzsa néni elbóbiskolásából ismét arra ébredt, hogy valakinek a nevét említették, s mivel ezen az estén már sokadszor követelték a halált, a kötelet, Rákosi éltetésére felkiáltott: Kötelet neki! Még a levegő is megdermedt a nagyteremben. Nem mertek a jó bajomiak még pisszenni sem. 1A színpadon is pillanatnyilag nagy tanácstalanság és döbbenet lett úrrá. IMajd nagy susmogás és halk magyarázkodás következett, míg a kiküldött elvtársak megértették, hogy Zsuzsa néni nem hangadó ellenséges elem, hanem csak egy kis butuska, analfabéta asszony, aki ugyan szeret mindenütt ott lenni, ahol történik vagy történhet valami, de politikailag nem beszámítható. Szegény Zsuzsa néni sokáig nem értette meg, hogy eltiltották őt az ilyesfajta gyűlésektől, mert nem szívesen vette a helyi vezetés a falut „égető", lejárató megnyilvánulásoktól. M. J. Kétegyházi ceremónia Kalácsot és tojást vittek a temetőbe A tavaszi ünnepkör legnépszerűbb ünneprei közé tartozott és tartozik ma is a húsvét. A hozzá fűződő népszokásokban ősi pogány és keresztény eredetű szokáselemek ötvöződnek. Az ünnep legelterjedtebb szokása az öntözés és a tojásfestés, a szokás szép tartalma rgedig a köszöntés és az ajándékozás tényében rejlő humánum. Az alkalom maga ősi természeti ünnep: a tavaszi napforduló, amelyhez sok termésvarázsló hiedelem fűződik. E hiedelmek alakították ki az öntözés (locsolkodás) szokását is, mert a víznek tisztító, nemesítő, nevelő hatása van. Sok nép mosakodási szertartása ma is őrzi ezt az ősi hitet. A tojás ajándékozása is ősrégi szokás; az ókori népek legtöbbjénél több ezer év távolából ismert, de hazánk területén is találtak népvándorlás kori és avar sírokban tojást, sőt díszített tojáshéjat is. A tojás ajándékozása jelképes kifejezője volt annak az örömnek, amelyet az ember a tavasz kezdetén, a természet feltámadásán, újjászületésén érzett. A keresztény szokások kialakulása óta szimbolikus jelentése annyiban megváltozott, hogy ezentúl Krisztus feltámadásának jelképező je. E közismert szokásokon kívül szláv vidékeken az öntözés helyett a vesszőzés dívik. A legények fűzfavesz- szőből font korbáccsal veregetik meg a lányokat. A szokás ősi jelentése az, hogy a frissen vágott rügyező vessző, amely nedvektől, az erőtől duzzad, ezt az életerőt átadja a megvesszőzött- nek. A keresztény hit óta pedig Jézus megvesszőzésének momentuma is él benne. A locsolkodás és a piros tojás ajándékozása Békés megyében is közismerten elterjedt. élő szokás. .Kevésbé ismert azonban a megyében élő egyik nemzetiség, a románok húsvéti ünnepköréhez tartozó szokás, a pomán. A románok húsvétja egy héttel a keresztény húsvétra következik, az ezt követő hétfő pedig a kis húsvét, vagy ahogyan a kétegyházi- ak is mondják: a halottak húsvétja. Ezen a napon a halottak emlékezetére kimentek a temetőbe, és különböző ételeket vittek, elsősorban kalácsot és tojást. A szokásban a halott meg- vendégelésének ősi motívuma az alapvető, melyhez kapcsolódik az áldozati szertartás misztikuma is, hogy a halott lelki üdvösségét ezúton is biztosítsák. A megvendégelés élvezője azonban elsősorban a település mindenkori papja volt. A hozzátartozók kimentek halottjuk sírjához, és ott várták a papot, aki sorra járta a sírokat. A ceremónia úgy folyt le, hogy a pap kézbe vette a kalácsot, az üveg bort, és mondta, hogy a halott lelkének örök nyugodalmat kíván. És ezzel elsajátította a kalácsot, a bort, a tojást, és még pénzt is kapott. Azon volt minden gazda- asszony, hogy ő vigye a legszebb kalácsot és a legtöbb tojást. Az ajándékot a pap kocsijára rakták. Hogy mit csináltak a rengeteg étellel, itallal, ma sem tudják elképzelni, mert a szegényeknek nemigen adtak belőle. Egyik adatközlőm így beszélt erről: „Volt ott több szegény ember is, és a papok nem adtak nekik, sajnálták a kalácsot odaadni. Esetleg, ha volt egy gyengébb, kisebb kalács, azt is elvágták ketté vagy négyfelé, és úgy adták a szegény népnek. Néha egy-két tojást is adtak. Még a kántornak is olyan kalácsot adtak, amelyik kenyértésztából való volt, és nekik nem kellett”. Ma is él még ez a szokás, de most már nem olyan széles körben, csak a hagyományokhoz nagyon ragaszkodó családok igénylik ezt az egyházi szertartást. Ezen a napon is szokás volt és szokás ma is, hogy tojást főznek, és leginkább sötétzöldre, sötétkékre vagy sötétbarnára festik. Azt mondják, azért ilyenre, mert ezek olyan gyászos színek. A festett tojást a rokon és a szomszédbeli gyerekeknek osztogatják, de szoktak ilyenkor házról házra járni öreg, rokkant emberek • is, akik a tojás mellé még egy darab szalonnát vagy más ételt is kapnak, amiért az illető ház halottjáról megemlékeztek. Sajátos mentalitásra vall, amit ez utóbbival kapcsolatban elmondanak: „A halottak húsvétján nem sajnálnak ajándékozni, mert az a halott üdvösségét szolgálja. De ha már másnap, vagy más alkalommal valamilyen szegénynek jólesne pár falat ennivaló, egy darabka szalonna, nem adnak, ha ott avasodik is a kamrában. Csak azon az egy napon”. A temetőben történő szertartást kivéve ez az ünnep is oldott hangulatú. Mint fentebb említettem, az egyházi szertartásformákhoz egyre kevesebben ragaszkodnak. Hasonlóképpen a múlté a szokás szociális jellege: az egyház megváltozott társadalmi szerepe és helyzete sem, de a kétegyházi románság megváltozott társadalmi és életkörülményei sem igénylik sem a kivagyiság mutogatását, sem pedig az alamizsnát. Akinek a tudatában él még ez az ünnep, azoknál egyre inkább visszatér tartalmában az ősi indítékhoz; a halottról való tiszta szívű megemlékezés ünnepéhez méltóan. Beck Zoltán
