Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-29 / 100. szám

1989. április 29., szombat

TALLÓZÓ

kÖRÖSTÁJ

„Fiskálisdiktatúra

dominál”

... A gazdaságpolitikát széles értelemben fogom fel, beleértem a gazdaságirányítási rendszert, tehát a mit és a hogyant is (Nyikos László, a SZOT gazdaságpolitikai osztálya vezetője mondja egy beszélgetés során — a szerk.). A jelenlegi gazdaságpolitikai eszközrendszernek nincs világos karaktere, illetve ami van, az egyoldalú és igen sok kárt okoz. Ma a sokat bírált fiskálisdiktatúra dominál. Egy olyan adórendszer, amely személyi jövedelemadóként a teljesítményeket fogja vissza, vállalati adóként a vállalkozó szférában az értelmes, gazdálkodást lehetetleníti. Ugyanakkor egyre erősebb a monetáris restrikció, főleg a hihetetlenül magas kamatlábak miatt. A magyar mező- gazdaságban például olyan nagyok a hitelkamatok, amelyek egyszerűen értelmetlenné teszik a földek megművelését: nem hoz akkora jövedelmezőséget a mezőgazdasági termelés, mint amekkora a hitelkamatokat kompenzálni tudná .. .

A kormányzati gazdaság- politika — ameddig ellát, és ez 1992 — nem ígér gazdasági növekedést. Ebből kellene megélni a munkavállalóknak, a lakosságnak, és ebből kell fizetni az adósságot, a'dósságszolgálatot. Nekünk az a véleményünk, hogy nem lehet a gazdaságpolitika sikeres, ha lemond a gazdasági növekedésről. Számításaim szerint a magyar egy főre jutó GDP 2400 dollár körüli évente, kevesebb, mint bármely európai tőkés ország hasonló mutatója. Tehát igen szerény fejlettségi szinten stagnálunk, még azt sem lehet elfogyasztani, amit megtermelünk, mert hiszen jelentős az adósságteher. Gazdasági növekedés szükséges, hangsúlyozottan a jövedelemben és nem egyszerűen a termelésben. Nem szabad megismételni a nyolcvanas évek közepének elhibázott gazdaságélénkítő politikáját. Ekkor egy mesterséges voluntarista növekedést erőszakoltunk az elavult struktúrákra, ami miatt 2-3 év alatt duplájára növekedett az adósságállomány.

A gazdaság azon területeit kell fejleszteni, a növekedést ott elindítani, ahol jövedelmet termelnek. Elsősorban a harmadik szektort kell megcélozni, tehát a szolgáltatási szférát. A magyar nemzeti jövedelemnek igen kis hányada, mintegy harmada származik szolgáltatásból, más fejlett országokban a kétszerese. Ugyanakkor lerobbant az infrastruktúránk — a termelő, a humáninfrastruktúra is —, rendkívüli módon ráférne egy felújítás, s ez munkahelyteremtést is lehetővé tenne. A gazdasági növekedésnek — az én felfogásom szerint — nem elsősorban az ipar lehetne a motorja, hanem a tercier szektor. Olyan területekre gondolok, mint a lakás-, az útépítés, a humáninfrastruktúra... (Lajtai György; Jelző című folyóirat)

Liska Tibor az adórendszerről

... — ön tehát az adórendszerünket károsnak tartja?

— TJöbb ez annál. Olyan ez, mint mikor a bankrabló kijelenti, hogy ő pénzügyi, gazdasági szakértő. Azt hiszi, ha megragadja a pénzeszsákokat, és ezt törvényessé teszi, akkor ez már nem bűn. A pénzrablás tör- vényesítése a törvénytelen rablásnál veszedelmesebb anarchiát teremt. (Liska Tibor közgazdász-gondolkodó mondja — a szerk.)

— Kérem, bizonyítsa be, hogy a jelenlegi adórendszer pénzrablás!

— Három értelemben is az. Először is, mert éppen azokat sújtja, akik vállalkozásaikkal hasznot tudnának hozni az államnak. Ezek a „nehéz emberek” pedig ahelyett, hogy amint egy kicsit megszedték magukat, azonAGRÁROLLÓ

Gerse László rajza

(Számadás)

nal abbahagynák nyaktörő vállalkozásukat, a bürokratikus akadályokat áttörve, vállalva a börtönbe kerülés veszélyét, tovább versenyeznek az állammal. Ez az egyenlőtlen verseny a sátáni, amikor arra biztatja a kormányzat az egyént, hogy : „Vállalkozzál! Kezdeményezz!” —, s amikor a szerencsétlen bedől ennek, akkor jól megkopasztja. A másik káros oldala ennek az adórendszernek az, hogy megállíthatatlan inflációt ösztönöz, hiszen a cégek és a vállalkozók mindent adómentes költségként számolnak el. A jövedelmek nem piaci, hanem adminisztratív úton való elszedése állandósítja az inflációt, s ugyanakkor fenntartja az adminisztratív ár- és bércsonkító szabályozást... (Udvarhelyi András, Reform)

Gyula vára

Lehet, hogy a pénzügy „veszi be”?

... Gyula közismerten híres lokálpatrióta város, lakói mindig is felelősséggel és szeretettel viseltettek hagyományaik, emlékeik iránt. Érdekelt hát, hogyan juthatott ilyen sorsra ez a XIV. században már épülő, történelmileg is nevezetes műemlék.

A szakembert, Szabó Jenő városi főépítészt kérdeztem az okokról:

— A várat az ’50-es évek közepétől kezdték el helyreállítani, majd pénz hiányában a munkát befejezték 1961-ben, de a feltárást nem végezték el. Csupán a legfontosabb feladatokat oldották meg, a vár végül is bemutatható állapotba került. Állapota azóta folyamatosan romlik. A '60-as éveknek megfelelő lefedés már nem állja meg a helyét. beáznak és átáznak a falak, fagynak a helyiségek. A rengeteg autó, a savas esők is hozzájárulnak a pusztuláshoz. De nemcsak a környezeti ártalmakban kereshetők az okok. Érvényben van egy pénzügyi szabályozós, ami miatt az utóbbi 30 évben nem lehetett olyan felújítási keretet képezni, ami biztosítaná a folyamatos karbantartást. A helyzet mégsem reménytelen. A város kezdeményezésére 1.985-ben társadalmi akció indult a vár megmentésére.

... A város életében is, és az idegenforgalom szempontjából is fontos a vár. Helyreállítása után a színház is jobb helyzetbe kerülhet, és a múzeum bővítése is lehetővé válna. De ehhez folyamatos pénzforrások kellenek.

Hazafelé jövet nem hagyott nyugodni egy gondolat. Ezt a várat a történelmünk *során a törökök támadták. majd visszafoglalták a császár katonái, hogy aztán a kurucok újból megostromolják. És mégsem pusztult el. Lehet, hogy egy (még mindig érvényben levő) pénzügyi szabályozónak esik áldozatul? (Sódar Gitta; Magyar Ifjúság)

KISNYUGDÍJAS

— Kedveském, ajánljon nekem egy finom szakács- könyvet, amit esténként vacsora helyett olvashatnék.

BALAZS-PIRI BALÁZS KARIKATÚRÁJA CN épsTAbadság)

Sic est vulgus: ex veritate pauca, ex opinione múlta aestimat.

Ilyen a tömeg: az igazságból keveset fogad el, a hiedelemből sokat.

(Cicero)

Mennyi a prémium?

Nem mintha a munkás nem értené

... Bajainkat magunknak kell kezelni. Némely gennyes kelésünk állapota olyan riasztó, hogy már-már műhiba gyanúját kelti. Egy országot sokkolt az, amit a Hét riportjában a vállalati igazgatók bérezéséről és nyereségérdekeltségéről hallott. Az ügy az IBUSZ Rt.-nél robbant ki, ahol a vállalat, tizenhat — a múlt évben kiemelkedően kereső, tehát vélhetően jól dolgozó — alkalmazottja nem vette fel a nyereségrészesedést. Afölötti felháborodásukban, hogy a vezérigazgató ennek az ösz- szegnek a százszorosát kapja. Mivel a riportban nyilatkozó vezérigazgató-helyettes azzal rótta meg tizenhat alkalmazottját, hogy nem szép annyi pénzt visszautasítani,

amiből nyugdíjasok tömege él havonta, már el tudjuk képzelni az összegeket.

De fölösleges számolgatni: a vezérigazgatói prémium több mint 3 millió hatszázezer forint. És nemcsak az IBUSZ-nál. Miközben folyamatosan azt halljuk, hogy az ország gazdasági megroppanásáért a veszteségesen termelő üzemek és vállalatok a felelősek, és az ő támogatásukra fordított és soha vissza nem térülő kölcsönöket kénytelen a kormány a lakosság és a nem termelő szféra terheinek növelésével egyensúlyozni — jön ez a riport. Meg még egy sor adat. Ezekből megtudjuk, hogy az ipari vállalatok igazgatóinak átlagjövedelme minimum ötvenezer forint, havonta. így aztán tényleg logikus számtani végeredmény a többmilliós év végi prémium ... Meg az is, ha a közvélemény az ipari lobbyt ezentúl másként fogja emlegetni. Valami sokkal-sokkal rondább kifejezéssel.

Nem mintha azt a legegyszerűbb — és minden igyekezete ellenére megélni is alig tudó — munkás nem értené, hogy igenis, joggal keres sokkal többet a sokkal többet itudó, áldozó és kockáztató vezető. Ott, ahol a vállalati vagyon forog kockán — és nem az állami támogatás a gazdálkodási alap — és ahol mindenki más is teljesítménye arányában kereshet jól... (Virág F. Éva; Magyar Hírlap)

Döntés

.....az orvosnak is a beteggel együtt”

.

.. Az orvoslás bonyolult, sok tudást, tapasztalatot és humánumot igénylő, bizonytalanságokkal terhelt foglalkozás; mesterség, amely a modern technika, tudomány és a művészetek eszközeit egyaránt felhasználja a betegségek megelőzésében és a betegek gyógyításában. E foglalkozást is lehet jól vagy rosszul, nagy szakmai tudással vagy tudatlanul, mély hivatástudattal vagy unott rutinnal űzni. Ráadásul egy „orvostud ós" nem feltétlenül jó gyakorló orvoß, sőt! Feltehetően nem sok ideje marad a gyakorlati munkára, amely sok tapasztalatot, közvetlen emberi kapcsolatot, beleérzést, törődést igényel.

Gondolkodásunk torzulására vall, hogy a kiváló gyakorló orvosnak „tudósnak” is kell lennie, különben nem hallgatnak rá, nem ismerik el kompetenciáját. Jellemző példája ennek a gondolkodásnak, hogy ma Magyarországon a kórházi főorvosok kinevezését gyakran tudományos minősítéshez kötik. Mivel tudományos fokozat elvileg csak alkotó tudományos munkával érhető el, ezzel a kikötéssel mind a tudományos minősítés, mind pedig az orvosi működés egyéb kiemelkedő értékei devalválódnak. ..

Hogyan próbálhatjuk hát elválasztani egymástól a szakmailag megalapozott, ill. a légből kapott badarságokon alapuló gyógykezeléseket? Magyarul, miben bízhatunk, ha betegségünkkel orvoshoz, és nem csodadoktorhoz vagy kuruzsló gyógykovácshoz fordulunk? Az általánosan elfogadott válasz az ‘„orvostudomány jelenlegi állásának megfelelő” kezelés. azaz, hogy az orvosnak támaszkodnia kell azokra a tudományos eredményekre, konvenciókra és szakmai szabályokra, amelyeket az orvostársadalom korszerűnek és hatékonynak elfogad. Ez a „jelenlegi állás” természetesen nem mentes a tévedésektől és hibáktól, de a „ne árts” már említett elvét szem előtt tartva a lehető leghatékonyabban hivatott elősegíteni a betegek gyógyulását. Kizárhatók és kizárandók a kezelésből mindazok az eljárások, amelyek a természettudományok általánosan érvényes törvényszerűségei alapján értelmetlenek, de azok is, amelyek egyszerűen csak hatástalanok. Mivel azonban nem létezik olyan részletességű szabálytár. amely a betegségek és a betegek egyedi eseteire egyértelműen alkalmazható kezelési formulákat adna. az orvos intuíciója és empátiás (beleérző)

„Ez a felelősség az övé is”

... Emlékezzünk inkább a közös tanulságra, a közös felelősségre. Emlékezzen Alexander Dubőek is, emlékezzenek azok is, akik interjút készítettek vele most. A demokrácia a szocializmus körülményei között megvalósítandó formája mindannyiunk közös gondja. Nem azért, hogy másoljuk egymást, még kevésbé, azért, hogy tanácsokat osztogassunk egymásnak. Hanem azért, mert felelősen éljük meg végre múltunkat, hogy felelősen gondolkozhassunk a jövendőnkről. Ez pedig sokkalta nagyobb tét annál, mintsem valamely újságírói bravúr. A kérdező ráadásul azt a kockázatot hagyta em- lítetlenül, amelynek figyelembe vétele nélkül nem lehet érdemben gondolkozni a szocializmus és a demokrácia közös sorsáról ezen a tájon. Emlékszem Alexander Dubcek néhány könnyes nyilatkozatára, például Budapesten, azokból az 1968-as napokból. Most mosolygott. A felelősséget főleg másokra hárította. Pedig ez a felelősség az övé is... (E. F. P.; Népszabadság)

képessége lényeges eleme marad a gyógyításnak.

A másik fő kérdés, hogy nem szabad elfeledkeznünk a beteg akaratáról, egyéniségéről, saját életében való kompetenciájáról sem. Az az elképesztő vélemény ma is gyakran hallható vezető akadémiai, politikai vagy orvosi nyilatkozóktól, hogy „a szakmai döntések végeredményben a szakemberekre tartósnak”. Be kell látnunk végre, hogy ez a technokrata — szcientista álláspont, amely „atyai”, feudális módon igyekszik érvényesíteni a tudományosság (gyakran csak vélt) szempontjait, modem, demokratikus közösségben nem tartható fenn: a szakemberek feladata, hogy megmutassák a lehetséges megoldásokat és azok következményeit, ajánlják az általuk legelőnyösebbnek tartottakat, azonban a döntést azokkal együtt lehet csak meghozni, akik végül is annak következményeit élvezik, vagy elszenvedik. Éppígy az orvosnak is (néhány kivételes esettől eltekintve, ahol erre nincs lehetőség) a beteggel együtt, annak kívánságát, akaratát, javaslatait figyelembe véve kell meghozni a döntéseit. (Sar- kadi Balázs; Magyar Tudomány)

Pasa mondja: Hárem(em)

... — Hogyan lehetett valaki háremhölgy?

— Nagy megtiszteltetésnek számított bekerülni a hárembe, ugyanis attól a pillanattól kezdve, hogy egy lány betette lábát a pasa palotájába, eltartották, felékszerezték, illatos fürdőket vehetett. Élete végéig biztosította számára .az uralkodó a fényűzést. (A háremek intézményét kutató dr. Erőss László mondja — a szerk.)

— Boldogan élt, míg meg nem halt...

— Na nem egészen. Mert ha a háremhölgy nem viselkedett teljes odaadással uralkodójával szemben, könnyen megrövidülhetett egy fejjel, a hűtlen háremhölgyeket pedig zsákba varr- va a Boszporuszba dobták. Kevesen érték meg a nyugdíjkorhatárt... A lányok igyekeztek is minél többet a pasa színe elé kerülni.

— A hárembe vonulás után azonnal bemutatták az újonnan érkezőt a pasának?

— Nem mindig. Volt olyan pasa, aki nem szerette a szüzeket, ilyenkor másokkal végeztették el az első szeretkezést, de azt mindenképpen meg kellett tanulniuk a lányoknak, hogy miként mozogjanak, melyek a legerotikusabb pózok, és hogy a pasa mit szeret... (—picur—, Reform)