Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-18 / 90. szám

1989. április 18., kedd Amit tisztázni kell, amiről többször kell beszélni és még többet tenni Még egyszer a mezőkovácsházi nyilt fórumról Többen is kijelentették, hogy a Köröstáj Baráti Kör által kezdeményezett, 1BB9. április 11-i mezőkovácsházi nyílt fórum, melyen a leg­különbözőbb társadalmi szer­vezetek, intézmények, mun­kahelyek képviselői és a baráti kör tagjai vettek részt, egyedülálló volt a maga ne­mében. A fórum a politikai vitakészség és tolerancia fé­nyes bizonyítékaként hozott fel olyan ügyeket (katolikus ..zendülés”, 1949), melyről két oldalú tájékozódást is kaphattak a résztvevők. Szólt róla a római katolikus plébános Ormai Zsigmond és Zengő Ferenc, a munkás­őrség baráti körének elnöke. Mint mondotta. 1949. január 5-én Mariez Győzőt, az ak­kori plébánost a helyi Nem­zeti Bizottság felszólította, hogv haevia el a falut. „Ko- valcsik István Kalot-vezér megszervezte az ellenmoz­galmat, félreverette a ha­rangot. amikor elindult a küldöttség a plébánia felé. A félrevert harang szavára tódult a tömeg, megszállták a parókia területét, a temp­lom körnvékét. A rendőr­ségnek kellett .kimenteni’ a küMöttséget” — emlékezett vissza az eseményekre, maid annak következ.ménveire is. A fórum úgv gondolta: a katolikus ..zendülés” számos összetevőié és telles tisztá­zása feltárásra vár. Más kérdésekre Balogh György könyvtárigazgató ie- gvezte meg. hogv 1912-től 1945-ig Mezőkovácsházán 18 különböző társadalmi szer­vezet működött. Ezeknek alapszabálya (vagy annak kivonata) a könyvtárban megtalálható, többek között a Kálót- és a Kalász-lánvok szervezetének szabályzata is. Arra a kérdésre, hogv a Kis­gazdapártnak mi a vélemé- nve a kulturális élet külön­böző dolgairól. Bakos István mezőgazdasági mérnök vá­laszolt. Elmondta, hogv a szerveződő pártnak a város­ban ielenleg 60 tagia van. Köszönettel vette, hogy a HNF városi biziottsága a programiak sokszorosításá­val segíti őket. és azzal is. hogv összeiöveteleikre helvi- séget biztosít. „Kulturális programról nem tudok be­számolni — mondotta —. mert először meg kell ala­kulnunk.” Mivel a fórum kiírt témá­ja Mezőkovácsháza kulturá­lis és szellemi életének je­len helyzete volt. a kezdeti, fontosnak ítélt kitérők után visszakanyarodott a beszél­getés az eredeti témához, azonban semmivel sem ke­vesebb nyíltsággal és igaz­ságkereséssel. A kérdésre, hogy Mezőko­vácsháza történetét megír­ták-e már, és a plébánia őr- zi-e a História domus-t. két válasz is érkezett. Balogh György közölte, hogy az első ismert falutörténet szerzője Görög János tanító volt 1914-ben. és ez a község fennállásának 100. évfordu­lóján jelent meg. A 150. év­fordulón, 1964-ben Emlék­könyvet adtak ki. A Histó­ria domus-t (a plébánia tör­ténetet! őrzik, mondotta Or­mai Zsigmond plébános, az irattár adatai pedig 1833-ra nyúlnak vissza. A fórum vendégei előtt ismeretes volt. hogy a he­lyi nagyhírű áfész főtámo- gatója a város közművelő­désének. A vendégek érdek­lődtek. hogv összegszerűen mit kap ebből a művelődési központ és mit kapnak az intézmények? Arnóczky Jó­zsef, a művelődési központ igazgatója, mivel — mint mondotta — a másik fél, az áfész meghívott képviselője nincs jelen, erre a kérdésre nem válaszol. A megjegy­zésre, hogy talán „elfogult a témában”? viszont azt vá­laszolta, hogy „nem vagyok elfogult, mert igazam van”. Nehéz helyzetükben mégis elérték, hogy 15 év után ta­valy 2 százalékkal túltelje­sítették bevételi tervüket, melyet nem terveztek ala­csonyra. Az ok: hosszú idő után sikerül olyan népmű­velőket alkalmazni a műve­lődési központban, akik élet­közeli rendezvényeket, fő­leg tanfolyamokat tudnak szervezni. Helyiséggondjuk óriási, habár a HNF-nél és az MSZMP városi bizottsá­gán is otthont kapnak a kü­lönböző tanfolyamok. Két­ségbeejtő, említette, hogy „nagyrendezvényeinkre 86.5 yszázalékban a környező köz­ségekből érkeznek látogatók, a helyiek adják a maradék 13.5 százalékot...” Szarvas Attila tanácselnök-helyettes hozzátette még e témához: „A gazdasági egységek az utóbbi időben nem szívesen adinak támogatást; egyrészt, mert olyan gondjaik van­nak, hogy nehezen élnek meg. másrészt, mert a dol­gozóikról akarnak gondos­kodni. Az áfész most két olyan nagy beruházást kez­dett. mely gyakorlatilag a kovácsházi térség munka­erőgondjait is megoldhat­ja .. . Az alapprobléma az. hogy a gazdasági egységek nem ide fizetik be az adót, hanem a központba. Egészen más lenne a helyzet, ha az adót ide fizetnék be, és eb­ből lehetne támogatni a mű­velődési intézményeket.” Az áfészt dicsérte viszont Mol­náráé Sinka Andrea, a ze­neiskola igazgatója, hiszen 240 ezer forintot kaptak zongoravásárlásra. Igaz, hogy . sok áfészes gyerek jár ze­neiskolába. de hogy odafi­gyelnek rájuk, ez természe­tes. Csicsely Sámuel, az 1. sz. iskola igazgatója is az áfészről szólt, mondván, hogy az iskolában létesített mintegy másfél-két millió forint értékű sportudvar építéséhez csak úgy tudtak hozzálátni, hogy az áfésztől kaptak 300 ezer forintot. Vettek az iskolának video­magnót is és más egyebet, az Oj alkotmány Tsz pedig 1500 „ingyenbuszos kilomé­tert” ad az iskolának. Elé­gedettek lehetnénk — mondta —, de a nebulók miatt telhetetlenek is va­gyunk ... Innen már csak egyetlen kérdés volt a távolság, hogy a fórum résztvevői arról ér­deklődjenek: közreműköd­het-e a helyi értelmiség a város ügyeiben, számíta­nak-e véleményükre, hol van erre lehetőség? Csicsely Sámuel iskola-, igazgató szerint ,igen, de ez1 nem annyit jelent, hogy nem tehetnénk még többet”. Közben azt is megjegyezte, hogy „a pedagógusok 2/3-a A RUTEX TEXTILRUHÁZATI IPARI SZÖVETKEZET, BÉKÉSCSABA, AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVÉTELRE KERES: BÉRSZÁMFEJTŐT. Érdeklődni: Békéscsaba, Csorvási út 15. Tel.: 28-844. másfél emberként dolgozik". Üjabb kérdés hangzott el ezután: megkapták-e az Or­szágos Közművelődési Ta­nácstól a helyi könyvtár- építéshez még tavaly meg­ígért 1,5 milliót? Szarvas Attila válaszolt: „A pénz itt van”. Megjegyezni kívánta azonban: „Sokat bírált do­log nálunk, hogy személyi kapcsolatokat kell kiépíteni ahhoz, hogy megkapjunk pén­zeket. Nálunk ez egy furcsa dolog. Külföldön nem. Most csinálunk egy magyar—nyu­gatnémet vegyesvállalatot, a németeknél semmi csoda nincs ebben, mert egy dolog az, ha munkakapcsolat ala­kul ki, de ha ezzel párhu­zamosan nincs kölcsönös ba­ráti kapcsolat, megbecsülés, akkor semmi nem jön ösz- sze.” Ez külön téma lehetett volna, azonban újabb és újább kérdések következ­tek. Az MSZMP városi bi­zottsága kinyilvánította-e már, hogy a reform mellett áll? Hány értelmiségi tagja az alapszervezeteknek, és hányán léptek ki a pártból? összehívták-e már az értel­miséget elbeszélgetni a kö­zös gondokról? Meghatáro- zó-e a gimnázium szellemi potenciálja a város életé­ben?” „A reform hozzánk is el­ért” — mondta L akatosné Juhász Veronika, a városi pártbizottság munkatársa. — „Mezőkovácsházán 677 MSZMP-tag van, ennek kb. 20 százaléka értelmiségi. 1988. január 1. óta 59-en lép­tek ki a pártból. 1987-ben a párt-végrehajtóbizottság előtt volt egy anyagom, amelyben a térségben élő, 35 év alatti értelmiségiek hely­zetéről, életkörülményeiről adtam felmérést. Akkor öt településen beszélgettem fia­talokkal. Olyan, hogy meg­hívjuk az értelmiség min­den rétegét a pártbizottság­ra, még nem volt.” Tóth Imre, a gimnázium igazga­tója: „Több ezren érettsé­giztek a gimnáziumban, ez is szellemi potenciál.” Pon­tya Imréné, a tanács mű­velődési osztályának vezető­je: „A gimnáziumi tanárok jól csinálják a szakmájukat, ez is a. dolguk. Az utóbbi években több fiatal pedagó­gus került ide, jó szellemű fiatalok. A kérdés, hogy a falusi, a kisvárosi pedagó­gus mennyire tud értelmisé­gi lenni, élő kérdés. Tény, hogy nagyon lekötöttek, sok a tanácsnál, pártnál előírt beszámoló is terheli őket, re­méljük ez majd változik. Közben olvasnia kell. műve­lődnie, moziba járni, hogy értelmiségi életet éljen. Hogy ennyi munkaértekezlet és egyéb mellett van-e erre ambíciója és pénze — az már más kérdés.” Mintegy befejező mottója volt a nyílt fórumnak az, amit Szarvas Attila így fo­galmazott meg: „Amíg a szakember nincs megfizetve, addfig nem lesz értelmiségi. Mert kenyeret kell keresnie, el kell tartania a családját, építenie kell meg sok min­den más. Mindemellett az ér­telmiség is lehetne érdeklő­dőbb a dolgok iránt.” * * * A fórum bizakodó hangu­latban zárult. A nyílt beszéd varázslata a résztvevők nyílt szándékával találko­zott, és mint mondották, a mezőkovácsháziak és a KBK tagjai is: „Jó kiindulópont lehet nagyobb távlatokra.” Sass Ervin Század eleji angol karikatúra a XV. és XX. századi divatról Divatóra Ledzényi Pálnéval Divat... Ha a szót hall­juk, elsősorban a ruházatra, az öltözködésre gondolunk. Pedig nincs az életben olyan terület, ahová ne fér­kőzne be: van divatos bú­tor, étel, zenei és képzőmű­vészeti stílus. Míg az utób­biak azért alapvetően az esztétikai törvényeknek fe­lelnek meg, öltözködésünket nem kis mértékben az üzlet irányítja. Üj anyagok, szí­nek, formák kínálják magu­kat szinte naponta; s ki az a nő, akinek ne ragadná meg egy-egy divatos holmi a fantáziáját, sőt alkalmasint a pénztárcáját? — Néprajzosaink állítása szerint a magyar nő kivált­képp szeret öltözködni — mondta Ledzényi Pálné né­pi iparművész a közelmúlt­ban, a megyei könyvtárban tartott előadásán. A téma a divat története, az öltözkö­dés művészete volt. — Va­lamilyen mélyen élő keleti vonás bennünk az öltözkö­dés elsősége. Míg egy né­met, cseh asszony a hirte­len jött pénzből mondjuk háztartási gépet vesz, addig nálunk biztosan harisnyára, cipőre, szoknyára költik. Miről is szól a divat tör­ténete? Örök változásról, amelyet azért mindig meg­határozott a természeti és társadalmi környezet. Más ruhadarabokat részesítettek előnyben az északi népek, mást az afrikaiak. Az óko­ri Egyiptomban például le­heletfinom vásznakat készí­tettek, olyan lenfajtából, amely ma már nem létezik. Szabászat akkoriban nem volt, a kelmét tűvel, csattal fogták össze. Az erős nap­sütéstől körgallérok védték a váltakat. Persze nem min­denkiét: a rabszolgáknak csak ágyékkötő jutott. Led­Torockói fiatalasszony (Tor- da-Aranyos na.) zényi Pálné előadásán hal­lottuk azt is, hogy a rab­szolgatartó társadalmakban milyen kínok között készül­hettek a ma festményeken, szobrokon megcsodált leplek, tunikák, tógák. A szövőknek gödröt ástak, hogy munka közben ne bámészkodhassa­nak. Tempóra a hajcsár korbácsa biztatta őket... Hogy ki mit hordott, hord­hatott az elmúlt korokban, az a társadalmi helyzet, s ezen túl az uralkodó szem­lélet függvénye volt. A ko­rai feudalizmusban a telje­sen zárt, míg a reneszánsz­ban a nyitott, sőt az igen nyitott ruhák dívtak. A sza­bászat egyre körmönfontabb lett, s például a barokk ide­jén csipkék, fodrok, gyön­gyök özönével árasztották el a ruhadarabokat. A kirá­lyok, királynők, nemes urak és hölgyek valóságos műal­kotásokban pompáztak. A divat gyakran fittyet. hányt az egészségnek. Sok­szor elfelejtődött: a ruha el­sősorban azért van, hogy védjen. A spanyol barokk korában már a pici gyere­keknek is fűzték a derekát, örökre elnyomorítva ezzel a testet. Nem lehetett valami kényelmes viselet az ugyan­csak ekkor divatos abroncs­szoknya sem: még fából is készítettek alája merevítőt. De nem lehet az egészséges jelzővel illetni századunk hatvanas éveinek miniszok­nyáit sem. Főként télvíz idején ... (Pedig ma ez tér vissza.) A múlt században Ma­gyarországon is kialakult egyfajta népviselet, a ba­rokk pompáját leegyszerű­sítve és a helyben előállít­ható anyagokat felhasznál­va. Sokszínűségét, szépségét ma már könyvekben, mú­zeumokban csodálhatjuk meg. — Sajnálom, hogy ennyi­re eltűntek motívumai éle­tünkből — mondta előadása végén Ledzényi Pálné —, mert nemzeti hovatartozá­sunkat ezzel is kifejezhet­nénk. * * * Mesés a divat története, s maga az öltözködés nem­egyszer művészet volt. És ma? — kérdeztük végül az előadót. — Feltétlenül az, annak ellenére, hogy manapság sokféle stílussal, ízléssel ta­lálkozni utcáinkon. Jelenko­runkban az anyagok, színek, ruhadarabok, kiegészítők összeválogatása a nehéz. Nem túl gyakran, de látni olyan öltözékeket, úgy hor­Bartholomaus Spranger: Bl­anca Capello. A hölgy a ba­rokk kedvelt ékszereit hord­ja dott ruhákat, hogy rögtön megérezni viselőjéről: har­monikus ember. Szavakkal nem könnyű megfogalmaz­ni, mitől szép a szép. De az biztos, hogy mindenkiben van valami, amit lehet hangsúlyozni, s rá felépíte­ni az öltözködésben is az egyéniséget. — Népi hímzéssel, népi szövéssel foglalkozik, szak­kört vezet a Megyei Műve­lődési Központban. Hogyan látja: átmenthető-e valami korunkba a népviseletből? — Nyomokban és alkal­manként igen. Nagyon szép szokásnak tartom például, hogy lakodalmakkor az új­asszonyok menyecskeruhá­nak kékfestőt vesznek fel. Családom fiatalabb tagjai­nak a farmerhez rendszerint parasztingeket varrók. Cso­dálatosan szépek együtt... Ma ismét divat lett a szé­les fehér gallér. A hímző­szakkör tagjai gyönyörűeket tudnak készíteni. Sajnos, mai világunkban a kézimun­kára csak az idősebb korosz­tálynak jut ideje. Ez a tény, meg az anyagok változásai akadályozzák a népi ruha­darabok, motívumok széles körű elterjedését. — ön áttanulmányozta a divat korszakait: ha választ­hatna, melyikben élne szí­vesen? — Nem kívánkozok másik korba! Ma semmilyen kö­zösség nem diktálja, hogy mit vegyek fel. Azt hordom, ami jólesik . .. Szőke Margit (A reprodukciók a Képe~ ii vattörténet, Az ókortól nap­jainkig. illetve Domanovsz- ky György: A magyar nép díszítőművészete című köny­vekből valók) És őszre elkészül a színpad? Lapunkban már többször hírt adtunk a telekgerendási művelődési ház sorsáról, a település közművelődéséről, különös tekintettel a szlovák klub tevékenységére. Legutóbb örömmel számol­hattunk be arról, hogy a községnek ismét van műve­lődési háza. Mint ismeretes, a korábbi házat a Békéscsa­bai Állami Gazdaság saját céljaira fordította, helyette megvásárolta a községi párt- bizottság épületét, s azt tel­jesen felújította, átalakította művelődési célokra. Akkor — január végén — még hi­ányzott a színpad, amely a szép eredményeiről ismert pávakör számára nélkülöz­hetetlen. Néhány hónap eltelt köz­ben, s gondoltuk, éppen ide­je utánanézni: vajon van-e már színpad, s birtokba vet­te-e a pávakor? Mint kide­rült, színpad még mindig nincs, vagyis hiányoznak a szlovák klub működéséhez szükséges feltételek, amelvek biztosításáról megállapodás született annak idején. Pihen a pávakor — remél­jük, csak ideiglenesen. Az ígéret -szerint őszre készen lesz a színpad. A nyár úgy­sem kifejezetten a közműve­lődés szezonja, a pihenésre, az erőgyűjtésre viszont al­kalmas. Az érintettek meglehető­sen szomorúak a jelenlegi helyzet miatt, sajnálják és hiányolják mindazt, ami szép volt és fontos számuk­ra. De zömmel megértik, el^ fogadják a reális okokat és a kilátásokat. Tervezik, hogy a jövőben egy tanyai épületet alakíta­nak majd át, s ott végleges helyet kaphatnak a kiscso­portok, az idősek klubja, a szlovák klub. A tájház álma természetesen csak a lakos­ság felajánlásaival, jelentős támogatásával válhat valóra. N. K.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents