Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
X989. április 15., szombat TALLÓZÓ 'köRÖSTÁJ „Gutes aus Ungarn” Információ — vánszorgás . . . 1971-ben több MALÉV- gép zuhant le. Az egyik döntő ok: a nyelvtudás hiánya. A hajózó személyzet nem értette meg a repülésirányítók utasításait. A kijevi katasztrófát elemezve például megállapították: „A személyzet nyelvtudása nem érte el azt a fokot, amelynek alapján le tudták volna tenni a gépet. ..” És a mögöttes ok: „A gyorsan változó munkaerőt laza, alig formalizált tanfolyamokon képezték ki, és tanították be az alapvető tevékenység ellátásira. A légi katasztrófa után a MALÉV egész oktatási rendszerét átalakították. A vállalati tanfolyamokon végzők vizsgáztatásának jogát kivették a vállalat kezéből.” Iskolapélda ez arra, hogy a tudatlanság és az elvtelen összefonódás, a „helyi” eredmények miként vezetnek gazdasági csődhöz és emberi katasztrófához. A másik sokkal frissebb — látszólag kevésbé tragikus — példa: Figyelő című hetilapunk megglosszázta a Nyugaton. elsősorban az NSZK- ban használatos magyar szlogent: Gutes aus Ungarn. Ez szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „nem romlott áru Magyarországról”. Ez bizony nem éppen kedvcsináló jelmondat élelmiszerek vásárlásához! A helyes jelszó: Das beste aus Ungarn lett volna. Ha ezt a két egészen, különböző természetű, de jellemző magyar példát vesz- szük, a felszínen maradva az tűnik először szembe: nem informálunk, hanem dezinformálódunk — és nemritkán végzetes következményekkel. Ha kedvelnénk a bombasztikus megfogalmazásokat, régiónkban egyfajta dezinformációs társadalomról kellene beszélnünk. amelyben a tudásáramokat. gazdasági jelzéseket rhinduntalan úttorlaszok akadályozzák, a gazdaság nagy része információs sztyeppének. információval gyéren ellátott pusztaságnak tekinthető, amelyben nem épültek ki vagy omladoznak az információs csatornák, hiányoznak az információs „útfenntartó” ügynökségek, közvetítők, az információval kereskedők. . . ... A világgazdaság motorja felpörgött. Az információk adásvételében nincs szünet, nincs éjszaka, nincs vakáció. Huszonnégyórás üzemben működik például az értékpapír-piac. Az ellenpélda elkeserítő: a keleteurópai országokban a nyári szabadságolások idején még alacsonyabb sebességfokozatba kapcsol a gazdaság. Az ügyintézők távollétében még nehezebb, hosz- szadalmasabb információt adni-kapni... A „lassuló idő” a szocialista tervgazdaságokban még számtalan módon és formában nyilvánul meg. Az információáramlás lassúságának nagy szerepe van az innovációs folyamatok lany- haságában. Ennek egyik, ha nem is a legjellemzőbb mutatója a termékciklus megnyúlása. Matuzsálemi korú termékek gördülnek le a szerelőszalagról, és konzerválásuknak, túlélésüknek egyik magyarázata az újdonságról beszerzett információk elégtelensége, illetve késedelmessége. „A magyar gazdaságban az országosan új termékek aránya rendkívül alacsony, másfél százalék körüli (!), és a termékek több mint 90 százaléka változatlan formában kerül eladásra. Az évente bevezetett új termékek arányából szokásos az úgynevezett választékcsere-ciklust számolni. A másfél százalékot figyelembe véve a magvar gazdaságban átlagosan 67 évbe telik, amíg teljesen kicserélődnek a kibocsátott termékek. (Nem összehasonlítható. de orientáló adatként megemlítem, hogy az OPEC-országok elektronikai iparában az 6—10 év.” (Balázs Katalin, 1988.) Az idő „megkocsonyáso- dása" nyomon követhető az üzleti levelezésben, ügyintézésben, egy-egy új üzleti lehetőség érzékelésében is. Ez történt például a Puli kisautó esetében. Miközben fejlesztették, nem érzékelték a piaci helyzet változását, azt a tényt, hogy egy francia cég már megelőzte őket a piacon, de ugyanaz esett meg a Kőbányai Gyógyszeráru- gyár kapszulagyártó üzemével. Későn vették észre, hogy „menet közben” lement a kapszulák ára. (Szabó Katalin; Jelző című folyóirat) Kényes témákat is említett . . . Felszólalásában Fodorné Birgés Katalin (a Békés megyei SZMT vezető titkárának legutóbbi SZOT ülésen elhangzott hozzászólásáról van szó — a szerk.), kényes témákat is említett. Mint mondotta, félti a mozgalom egységét a hatalmi harcoktól, amelyek sajnálatos módon több szinten jelentkeznek. Szerinte gyakran po- zícióféltésbol kevesen ^szállnak be a ringbe*’, a szakszervezeti egységért. A jövőről szólva hansúlyozottan hívta fel a testület tagjainak figyelmét a többpártrendszer poliikai valóságára, s az ebből adódó speciális szakszervezeti feladatokra. A területi szövetségek jövőbeli szerepét hangsúlyozva kiemelte, hogy a döntési színtereken kell a szakszervezeti érvényesítésnek megvalósulnia, így a területi szövetségek véleménye szerint jelentős szerepet tölthetnek majd be az országos szövetségben is . . . (Népszava) „az ország gazdasági bajain igenis lehet segíteni, ha” Én a reform elszánt híve vagyok és kommunista. (Nyitrai Ferencné államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal nyugdíjba vonult elnöke mondja — a szerk.) Mind a kettőt vállalom. Élet- tapasztalatomból adódik a következtetés: ahhoz, hogy a politikában nyugvópontra jussunk, először a gazdasági életben kell rendezni a dolgokat. Meggyőződésem, hogy az ország gazdasági bajain igenis lehet segíteni, ha a kormány megszünteti a megújulni már képtelen gazdasági tevékenységeket és vállalatokat, a nem hatékony mezőgazdasági szolgáltató üzemeket, és zöld utat biztosít a hatékony és korszerű vállalkozásoknak. Hangsúlyoznom kell, hogy ehhez következetes kormányzati magatartásra van szükség ... Nem kerülhető meg ... hogy a kormány megmondja, hogy még hány évig kell lemondani, és mi az esélye annak, hogy az ország gazdasági felemelkedése megkezdődjék. Az embereknek azt is látniuk kell, hogy életszínvonaluk várható alakulása mennyiben függ egyéni teljesítményeiktől, és mennyiben az ország helyzetétől. A továbbiakban nem lehet már a lakosságra hárítani a gazdasági terheket, hanem a nem hatékonyan dolgozó gazdasági tevékenységeket kell felszámolni. Ha ezt az utat járjuk, akkor bízhatunk társadalmi köz- megegyezés létrejöttében ... (Wiesel Iván; Figyelő) Kié a Magyar Távirati Iroda? ... — A kérdést (hogy tudniillik kié az MTI? — a szerk) még tovább folytathatnám, hiszen naponta teszik fel nekem: a párté, a kormányé, a nemzeté? Erre nekem (Pálos Tamás, a Magyar Távirati Iroda vezér- igazgatója) egyetlen válaszom van. A sajtóé, a rádióé és a televízióé. Mert őket kell kiszolgálnia. Ezt azonban az MTI-nek, mint Magyarország egyetlen hír-, sajtó- és képügynökségének úgy kellene tennie, hogy megfeleljen egyrészt a pluralista politikai viszonyoknak, másrészt az egyre sokszínűbb sajtónak. Tehát vállalnia kell az érdektagoltságból és az önszerveződésekből adódó sokoldalú tájékoztatási feladatokat, s olyan széles körű információs szolgáltatást kell nyújtania, amely megfelel a párt (pártok) lapjaitól kezdve a legálisan megjelenő legkisebb sajtótermékig, minden előfizetőnek. Tudom, sokan kételkednek abban, hogy ez lehetséges, hiszen az MTI felett a kormány gyakorolja a felügyeletet, személy szerint pedig Pozsgay Imre államminiszter. Az MTI napi több száz híre bizonyítja, hogy lehetséges, két okból is. Egyrészt azért, mert ha a kormány össznemzeti érdekeket szolgál, akkor a kormányzati felügyelet is a nemzet szolgálatára kötelezi az MTI-t. Másrészt azért, mert a kormány az MTI-t nem szorítja be valamiféle szűk kormánypártiságba, amely abban csúcsosodna ki, hogy csak a kormányzatnak tetsző eseményekről, véleményekről adhatna hírt. Erről szó sincs. Ma az ,MTI-t csak saját korlátáink, gyengeségeink, hibáink akadályozhatják meg abban, hogy részrehajlás nélkül, tárgyilagosan számoljon be a történésekről és a tényekről, s adjon nyilvánosságot minden olyan szervezetnek és nézetnek, amelynek működése, illetve terjesztése összhangban van az alkotmánynyal és más törvényekkel. .. (T. P.; Reform) A titkolt vendég Gavriil Ilizarov, a világhírű ortopédsebész-profesz- szor idén február 4. és 10. között-Budapesten járt. Itt- tartózkodásáról elutazása napján véletlenül szereztem tudomást azon a találkozón, amelyet a végtagfejlődési rendellenességgel született gyerekek szülei részére szerveztek. A hír felkavart: nem értettem, miért nem közölte a tévé, a rádió, a napilapok. Utólag azt is megtudtam, Ilizarov az Egészségügyi Minisztérium vendége volt, és két előadást tartott a Karolina úti Ortopéd Klinikán, egyet pedig az Országos Baleseti Intézetben ... Ilizarov kórházában több tucat magyar beteget operáltak, mindannyiuk nevét, lakcímét, esetleg telefonszámát nyilvántartják az Orvosszakértői Intézetben, az Egészségügyi Minisztériumban vagy az Ortopéd Klinikán. Nem értem, miért nem értesítettek bennünket, vagy legalább néhányat a Budapesten lakó betegek közül ... Annak idején, amikor az Üj Tükörben először jelent meg írás kurgáni életünkről Fazekas Erzsébet tollából, ebben egy megjegyzés szerepelt a magyar és a kurgáni orvosok rossz együttműködéséről. Egy professzor sietve cáfolt. Most a valóság cáfol: tudomásom van róla, hogy Ilizarovnak rosszulesett, amikor a magyar medikusok zajongtak az előadásán, mert nem akarták elhinni az eredményeit. Nem azért volt-e a hírzárlat, nehogy odagyűljenek a bizonyító erejű esetek, hogy a makacs tények ne tudják megcáfolni a még mindig kételkedő magyar szakorvosok szkepszisét? (És mindezt az egészségügy és a betegek zsebéből kivett százezrek árán.) Jó lenne, ha nem így lenne. (Kádas Mária, Űj Tükör) ERRARE HUMÁNUM EST, IN ERRORE PERSEVERARE DIABOLICUM. ' VÉTENI EMBERI ÜGY, SÁTÁNI MARADNI A BŰNBEN. , . c (Annaeus Seneca) Elkerülhető-e? Az ötlet kérdése: Elkerülhető-e a robbanás? (A válaszok első mondatát idézzük — a szerk.) Szabó Miklós történész, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője: — Ügy gondolom, egyáltalán nincs robbanásveszély . . . Kiss Cy. Csaba, az MND választmányi tagja: — Nem tudom .. . Dr. Aggod József egyetemi tanár, a Münnich Ferenc Társaság alelnöke: — Válaszom lényege egy kérdés: miért NE lehetne elkerülni a (társadalmi) robbanást?!... (ötlet című hetilap) (Brenner György rajza; Képes 7) „Kapaszkodni tessék!” Villamoskalauz az ítélőtábla alelnöki székében . ..1949. január 1-jével a Budapesti ítélőtábla alelnöke, dr. Guthy Barna nyugdíjazását kérte. Dr. Ries megüzente nekem, hogy a Minisztertanács jóváhagyással továbbította kinevezési javaslatomat a köz- társasági elnökhöz, készülhetek a székfoglalóra ... Három nappal a kitűzött idő előtt lehívtak az igazságügyminiszterhez, aki közölte, hogy megjött az elnöki hivataltól az alelnöki kinevezés, de nem az enyém, hanem egy soha nem hallott nevű villamos- kalauzé, olyan lukasztósé, akik akkor működtek a villamosokon. Dr. Ries kellemetlen helyzetben volt, hisz alig egy hónappal korábban jelentette ki a sajtónak, hogy a „kormány elsőrendűen képzett szakbíróságot akar”. Számon is kértem, széttárta a karját: „Mit tehetek ellene?” Dr. Domokos újabb levelet írt Rákosihoz, eredménytelenül. Ügy véltük, hogy jobb, ha dr. Szőnyi- től sem kérünk magyarázatot. Bölisen tettük — mint utólag kiderült —, akkor már nem lett volna egészséges dolog a tragikus sorsú Szőnyi doktor protezsáltjának lenni .. . Üjra célpont lettem, megszaporodtak a névtelen telefonálások. Muráti Lili a spanyol rádió magyar adásában azt kérdezte: „Érdemes volt. Major Ákos?” Hivatali környezetem bűzlött a kárörömtől, s nekem úgy kellett viselkednem, mintha semmi sem történt volna. A kalauz beiktatása azonban változtatott az addigi népszerűtlenségemen. Az installációtól dr. Ries mellett a társbíróságok vezetői is távol maradtak, csak a kiküldött bírák jelentek meg. Dr. Nagy Miklós megnyitója után az új alelnök székfoglalója a következőképpen hangzott: „Tisztelt bírákok és ügyészségek! A nagygyűlést ezennel berekesztem.” Átnyúlt dr. Nagy Miklóson, és melegen kezet rázott a Csepelről érkezett új párttitkárral. A kartársakat figyelve az volt a benyomásom, hogy most azok, akik ellenszenvvel fogadtak. mégis engem látnának szívesebben. Dr. Nagy Miklós haladéktalanul megbízott a Bf. V. tanács vezetésével, s ott dolgoztam a Legfelsőbb Bírósághoz — dr. Nagy Miklóssal együtt történt — áthelyezésemig. Az új alelnökkel nem tartottam hivatali kapcsolatot. Egyetlen személyes, folyosói beszélgetésünk így folyt le: — Hallod, Major elvtárs, most tudtam meg. hogy kollégák voltunk. — Nem hiszem — válaszoltam —, én soha nem dolgoztam sem a BSZKRT-nál, sem a BKV-nál. — Áh, nem is ott — replikázott —, hanem az angyalbőrben. Te tábornok voltál, én meg huszár szakaszvezető! Na, mit szólsz hozzá, nem voltunk kollégák? Ha egy szemernyi gúnyolódást éreztem volna a hangjában, megkérdeztem volna tőle, hogy az „angyalbőrben” mert volna-e kollégázni. De úgy találtam, hogy inkább huszár szakaszvezető múltjával kíván dicsekedni. (Ami különben azt jelenti, hogy maga sem szeplőtlen káder, és a frontot is meg kellett járnia.) így elismertem, hogy kollégák voltunk. Ha már beszélgettünk, nem állhattam meg, hogy ne firtassam, volt-e valaha is dolga a bíráskodással. — Végeztél valamilyen előkészítő tanfolyamot? — kérdeztem. — Nem én — vallotta be. — Voltál-e legalább vádlott bíróság előtt? — feszegettem tovább. — Az sem — utasító i vissza a feltevést. — Akkor hogy kerültél ide? — jutottam el a lényeghez, mert ez a kinevezés egyedüli maradt a káderpolitikában. — Úgy kerültem ide — ismerte el —, hogy ideküldtek! — És ha a pártkórházba küldtek volna igazgatóhelyettes főorvosnak, oda is elmentél volna? — Te nem tudod, mi a pártfegyelem — legyintett. — Nem magamat kellett volna megoperálnom. Elbúcsúztunk, többet alig láttuk egymást. Két év múlva, a felsőbíróságok megszüntetésekor tűzol tót isz t i - tan folyam r a küldték . . . (Dr. Major Ákos: Népbíráskodás — Forradalmi törvényesség című könyvéből)
