Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
!Vcöröstáj■ EXKLUZÍV 1989. április 15,, szombat Az osztrák Parlament épülete tavaszi napfényben „Tudod-e te egyáltalán, mi az a játék? Mi az az álom? ... Az barátocskám, amikor elfelejted, m vagy, és átváltozol azzá, ami lehetnél... Amikor álmodik az ember, akkor nő, nagy lesz és jobb ... iskola nem színház? Nemzetközi drámatanári tanácskozás Bécsben A híres Hundertwasser-Haus, Bécs egyik idegenforgalmi nevezetessége kodtam el: csak azt taníthatja az ember, amit maga is meg tud csinálni. A színházi világ után Magdi a Fóti Gyermekvárosban dolgozott két évig, és kijárta a nyári napközis táborok iskoláit is. Részt vett a törökbálinti Zsolnay-féle képességfejlesztő kísérletben. Van tehát tapasztalata afelől, hogy mi kell (mi kellene) a gyerekeknek személyiségük fejlesztése érdekében, s hogyan lehetne a mai fiatalokat felkészíteni az életre, a jövőre. S ötletei is vannak. Ráadásul meggyőződése: „minden gyerekben van valami jó, valami érték, csak ki kell fejleszteni!” Fekete Valéria, a pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyetem Művészettudományi Intézeténél mozgásművészeti irányzatokból, mozgáselméletből írta a diplomamunkáját és a színészképző stúdióban kreatív mozgást tanít. Szeptemberre tervezik az egyetemen . a komplex színházi-drámai speciális kollégium beindítását: s reméli, hogy a bécsi tapasztalatokból sokat hasznosíthat majd az otthoni munkában. Vali a salzburgi Wolfgang Roscher professzor improvizációs játékában mint ügyes pantomi- mos és az Ulysses hét bűnről szóló fejezetének „magyar hangja” aratott nagy sikert. Barta Aranka kárpát-aljai. így magyarul beszélgetünk. A Szovjetuniót másodmagával képviselte. A nyugat-ukrajnai, 800 ezer lakosú Lvovban, általános iskolában tanít. Alighanem mindenkinek a szívébe lopta magát, amikor elmondta, hogyan kezdődött kapcsolata a drámával: — A város egyik legrégibb iskolájában tanítok német nyelvet első osztálytól kezdve, később irodalmat is. Ez ukrán iskola, és amikor elkezdtem tanítani, egy szót sem tudtam ukránul, oroszul alig beszéltem. A gyerekek nem értettek engem, én nem értettem őket, s akkor elkezdtünk játszani, improvizálni. Aztán láttam, mennyire élvezik a játékot, és nagvon ió kapcsolat fejlődött ki közöttünk. Hatásos nyelvtaní- tási módszer és remek al- kalotn _ egvmás megismerésére. Később, hogy a tanulók a német kultúrából és irodalomból is ízelítőt kapjanak, színjátszó csoportot alakítottunk és előadásokat tartunk az egész városban. Más szóval: Aranka kényszerhelyzetben kitalált, majd eredménnyel használt valamit, .amit Nyugat-Európá- ban és Észak-Amerikában így neveztek és már jó ideje alkalmaztak: dráma az oktatásban. Pedig Aranka akkoriban még nem hallott erről a módszerről. — Évek óta dolgoztam már, amikor először olvastam az angol iskolarendszerMozart művészetének lényegére, jelentőségére. S így kezdték el keresni a jövőkutatók az érzelmek, a nyugalom, a béke, a szépség (egyelőre csak utópisztikus) birodalmához vezető utakat. Álmok, elképzelések születtek arról az új világról, ahol a zseni fogalma, a fantázia, az alkotó energia, az emberség, a barátság ismét elnyeri majd létjogosultságát. Élvezettel hallgattuk Jungk professzor eszmefuttatását az esztétikai nevelés eszméiről és á valóság korlátáiról, a gyermeki tisztaságról és örömérzetről, az önmegvalósítás természetes igényéről. Mindezekről persze a drámával, a színjátszással — mint iskolai módszerrel, és mint előadásformával — kapcsolatosan beszélt az előadó. Különösen érdekes volt az a rész, amikor a napjainkra oly jellemző elidegenedés, magányosság tényével állította szembe Jungk professzor a játék melegét, közösségformáló, társakat összehozó erejét. Magyarországról hárman mentünk. Tornyai Magdi tizennégy évig volt színésznő, ma a budapesti Darvas József utcai általános iskola első osztályában, egy szocializációs kísérlet keretében foglalkozik a gyerekekkel — a dráma módszereivel. Az óbudai Kaszás-dűlő tízemeleteseinek árnyékában „lapuló” iskolában, az iskolaotthonos gyerekeknek ott próbál segíteni, ahol a magyar pedagógia-kudarcot vallott: az esélyegyenlőség terén. (Ismeretes, hogy az értelmiségi szülők gyermekei továbbtanulnak, míg a segédmunkások leszármazottjai nem, s ezáltal ez a réteg, mindig újratermelődik.) Magdi csoportjában a legnehezebb nebulót is befogadják, s azok, akiknek sem az otthon, sem az iskola nem tudott (talán nem is akart igazán) segíteni, a játékban feloldódnak, társakra lelnek. — Komoly gondokkal kell szembenéznünk — mondja Magdi —, agresszivitás, rendszeres alkoholfogyasztás, ki- látástalanság, magány. Talán 1982-ben történt, egy diákszínházi találkozón —, akkor láttam először tanulókat játszani —, hogy tehetséges gyerekeket rossz tanárok kudarcba juttattak. A színpadon a gyerek ég le, a tanár nem áll ki. Akkor gondolDélelőtti foglalkozáson: a hallgatók (jobbról balra) Hollandiát, az Amerikai Egyesült Államokat, Tirolt és Angliát képviselik Xan S. Johnson, a Utah Egyetem professzora megbeszélést tart a szálloda halijában ről, ami egyébként a Szovjetunióban tetszik. Hozzám is jönnek órákat látogatni Ukrajnából, Moszkvából. Tulajdonképpen még gyermekcipőben jár nálunk a dráma mint iskolai, oktatási módszer, nincs eléggé elterjedve. — Miért fontos együtt játszani a gyerekekkel? — Már régen zavart engem, hogy az iskolában a tanulókat kényszerítjük, kötelezzük, elnyomjuk; hogy nem lehetett bátorságuk véleményüket kimondani, azt csinálni, amit szerettek volna. Helytelennek tartottam, hogy sztálini, brezsnyevi típusokat kellett az iskolából kiengedni.. . Mára szerencsére soldat változott a helyzet, de még mindig gyakran ütközöm ellenállásba a kollégák részéről. Azt vetik a szememre, hogy az iskola nem színház. Szerintem pedig egy jó óra kicsit olyan, mint egy jó előadás, ahol a tanár a rendező, a gyerekek pedig közösen játszanak. Nálunk is sok mostanában a lelki sérült gyerek. De amikor játszanak, felszabadulnak és elfelejtik a fájdalmukat. — Egyetértek azzal, hogy a drámát személyiségfejlesztésre, a gyerekek, a fiatalok képességeinek kiaknázására, egymás megértésére, megismerésére használják fel — vélekedett a londoni Michael Marland professzor, aki színházi és iskolai tapasztalattal egyaránt bőségesen rendelkezik. — Azzal viszont nem értek egyet, hogy éppen az iskolák túlságosan háttérbe szorítják a drámát mint művészetet. A dráma az a műfaj, amely kezdete óta oly szorosan összefonódott a humán hagyományokkal. Legszívesebben azt látnám, ha a drámát három főbb területen alkalmaznák: 1. önkifejezésként, 2. tantárgyakon belül, alárendelt módszerként és 3. mint művészetet. A dráma az emberiség egész történelme során fontos szerepet játszott. De fénykorát olyan társadalmakban élhette, amelyekben a humánumot komolyan vették. Éppen ezért a művészet és az oktatás helye, megbecsülése mindenkor hű tükre, egyértelmű minősítése az adott tá rsa da lomnak. ♦ * * A kor tükre, a társadalom minősítése — Michael Marland szavai Shakespeare a színházzal szemben támasztott követelményeire emlékeztetnek. S elgondolkodtatnak az oktatás és a művészet mai világunkban elfoglalt helyéről. Ami a megbecsülést illeti, abba már belegondolni sem merek ... Niedzielsky Katalin A Szovjetunióból, az Amerikai Egyesült Államokból, Csehszlovákiából és Svédországból, Angliából, és Spanyolországból — összesen tizennégy államból — jöttek el meghívottak, a Nemzetközi Amatőrszínházi Szövetség (AITA) ausztriai tagozata által március 17—22-ig megrendezett konferenciára, Bécsbe. „Drama in Education”, azaz „A dráma a nevelésben” címmel tanácskoztak a résztvevők — tanárok, színházi szakemberek, művészek — arról, milyen szerepet játszhat a dráma a különböző országok igen nagy eltérést mutató oktatási rendszerében, illetve kulturális intézményeiben. A dráma a nevelésben, az oktatásban — talán egy kis magyarázatra szorul ez a komolyan hangzó cím, legalábbis a magyar újságolvasók számára, mivel hazánkban a drámapedagógia nem tekinthet vissza olyan hagyományokra, mint az északamerikai, vagy a nyugat-európai iskolatípusokban, s egyelőre nálunk kevéssé ismert. nem elterjedt módszer. Dráma, vagyis színjáték, játék, szituációk ábrázolása a beszéd, a mozgás, a zene, a maszk eszközeivel. Játék, mint lehetőség a legsajátosabb, legmélyebb, legőszintébb emberi vonások, érzések kifejezésére, a személyiség megnyilatkozására. A kapcsolattermetés módja, vagyis olyan eszköz (túlzás nélkül), hatalom a mai modern világ emberének kezében, amiről vétek lenne lemondani. Aminek számos lehetősége még távol sincs kiaknázva. A bécsi találkozáson részt • vevők összetétele is azt mutatta, milyen gazdag, sokrétű terület az, «amelyről az előadások és a csoportos foglalkozások szóltak. Voltak általános iskolai és egyetemi tanárok, a drámát idegen nyelv- vagy irodalomtanításban alkalmazók;, gyermekszínpadot, bábszínházát. fiatal és felnőtt amatőrszínjátszókat irányítók. Pszichológusok és beteg, lelki sérült, beilleszkedési zavarokkal küszködő gyerekekkel foglalkozó pedagógusok, sőt, lelki pásztori szolgálatot teljesítők, akik a drogos és alkoholista fiatalok megmentéséért' fáradoznak. Dramaturgokkal, fesztiválszervezőkkel, ismert drámapedagógiai szakkönyvek íróival ugyancsak találkoztam. Nagyon különböző műhelyekbe pillanthatott be az, aki megismerkedett a konferencia résztvevőivel, akinek alkalma volt elbeszélgetni munkájukról, módszereikről. A különböző műhelyek természetesen az adott nemzeti, történelmi, kulturális hagyományokra épülnek és a társadalom fejlettségétől, valamint az oktatási rendszer felkészültségétől függenek. Aranka Ukrajnából Valami mégis visszaköszönt, hasonlóképp hangzott el akár bécsi, hamburgi, detroiti vagy prágai tapasztalatokról esett szó. Ez a közös vonás pedig arra a felismerésre vonatkozott, hogy az esztétikai nevelésre óriási szükség van manapság, s hogy egyre nagyobb az igény a humánus törődésre, a személyiségfejlesztő játékra, a gyermek, a felnőtt alakítására, gazdagítására. A politikai rendszerektől függetlenül, itt is, ott is rájöttek a tanárok: a humánumot és a természeti környezetünket egyaránt fenyegtő modern világunkban kell kapaszkodó, kell az emberi szó, a társ, a Telki támasz, kell a játék — a dráma. A programok egyik fénypontja volt az az előadás, amelyet Robert Jungk professzor, a Salzburgi Nemzetközi Jövőkutatási Könyvtár alapítója és vezetője tartott. Bevezetőjében a „mozarti” jövőképről beszélt, arról, hogy éppen a modem világ, az agyoniparosított, technika uralta környezet, a rohanás, az idegesség örök nyomása döbbentette rá a tudósokat az esztétikum, s ezen belül
