Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
O 1989. április 15., szombat IRODALOM-MŰVÉSZET VcÖRÖSTÁJ Szentmihályi Szabó Péter: A fairtók A fairtókat most átvitt értelemben használom, de persze ténylegesen is. Fairtók nemzedékei nőttek fel fél évszázad alatt. Az első büszke fairtók már a temetőben vannak, vagy nyugdíjasként, elégedetten nézhetik szorgos kezük munkáját, a sívó pusztaságot. Látom odalent a rettentő lakótelep szürke tömbjeit, ahonnan sikerült elmenekülnöm, és látom a szomszéd telket, melyet letarolt egy ügyeskedő újgazda, pedig ott gazdag gyümölcsös volt, dús fák és bokrok, több élet munkájával nőttek, a földgyalú néhány óra alatt örökre végzett velük. Az ügyeskedő már árulja a telket, tízszer annyiért, biztosan ismeri újgazdagék ízlését: így szép, kopáran, lehet betonozni. Ezeknek a fairtóknak az istene a beton, megfigyeltem, valami új vallás indult itt el a hatvanas években, s a rituális szertartás lényege maga a betonozás művelete. A sivár lelkek egyetlen önkifejezése lehet maga a művelet s az anyag. Ezek a fairtók építettek „szocialista” iparvárosokat, ezek szennyezték és szennyezik a magyar tájat, ezek szavaznak a vízlépcsőre, és ők akarják betonfalak közé szorítani, amit még lehet, amíg nem késő. A fairtók gyermekeinek már ez a világ az örökségük, fel sem tűnik nekik, hogy emberszabású épületeket, utcákat, tájakat szinte csak a képernyőn látnak, leginkább Hegyeshalmon túlról. Mert amikor nyugati útról hazaérkezünk, még egyenlőtlenül fejlesztett „fővárosunkba” is, $zinte megüt a rettentő szürkeség, a sötétség és a piszok, por és füst. Es persze a lárma. Nem állítom én, hogy csak ilyen ez az ország, s csak ilyen lehetne. Hiszen akkor nem itt élnék, nem húzna haza bárhonnan is. Vannak még gyönyörű tájai, fasorai, épületei, s főleg emberi arcai, melyeket nem sikerült lerombolniuk az intézményes és magánjellegű fairtóknak, akik mindig a közérdekre hivatkoznak, de úgy, hogy a közösségtől lopták felhatalmazásukat, és saját féltve őrzött tulajdonukat is. Könnyű lenne mármost azt állítani, hogy ezek a fairtók mind gonosz emberek. Nem ilyen egyszerű a dolog. Sokan közülük nem tudják, hogy ők is fairtók. Sokan közülük azt hiszik, ennek így kellett, így kell lennie, ilyen egyenruhás házak, ilyen kopár világ illik a közösségi társadalomhoz, a szocializmushoz. Igaz, a fairtók többsége saját otthona, villája, üdülője körül feltehetőleg nem ilyen szigorú. Akik a gyönyörű fasorokat kivágatták, saját kertjükben dédelgetik a facsemetét is. Akik a Nemzeti Színház bontását eltervezték, bizonyára fényűző körülmények között élnek, s nem ülnek ki a pihenőpadra a színház helyén keletkezett csúf térségen. A fairtók legnagyobb bűne nem is lelketlen, önző, ostoba munkálkodásuk. Hanem hogy mindannyiunkból sikerült töb- bé-kevésbé fairtót, vagy cinkosan hallgatót nevelniük. Es az új, nemes facsemeték igen lassan nőnek. Remélem, a fairtók nemzedékei nem fognak gyönyörködni bennük. Ötvenkilenc Feldmann-portré Orosházán nézzenek, hogy azon túl, hogy az „élet szép” (hányszor le kell írni Heltai Jenő után szabadon!), a madáchi kérdés iszonytatóan kikerülhetetlen, a kérdés, melynek utolsó szavai így hangzanak : ........csak azt tudnám feledni". Ha pedig a szellemi ember szembenéz az élettel, ha elfogadja szépségeit és gyönyörűségeit, akkor sem felejti, hogy semmi sem örök, hacsak a művészet nem az. Erre kifejezetten az rímel, hogy Feldmann Tibor portrékiállítása Orosházán nemcsak megsejtet valamit abból, hogy Ijmber, hanem abból is, hogy a pályája jeles szakaszát élő festő birtokában van a tekintetek megragadásának, birtokában van annak a festői tudásnak, ahogyan portrét festeni egyedülvalóan szükséges. Már hz önarcképe is ilyen: kutató tekintetét nem lehet kikerülni, erő és remény van ebben a tekintetben arra, hogy az egyedül- való élet titkait keresni elhatározott szándéka Feld- mann Tibornak. Érdekes az is, hogy Esküvői képe sem villog az örömtől, a boldogság külsp (tehát felszínes) jeleitől, sokkal inkább valami kemény, dacos összetartozást sugall két ember között, akik arra szerződtek, hogy egymásért, együtt élnek. ötvenkilenc portré sorakozik a falon és a paravánokon, jól felmutatva azt az utat is, amelyet a festő bejárt a hatvanas évektől napjainkig. Petőfije, Bartókja, Kodály-portréja egy- egy megállító stáció, de jó időzni és gondolatokat szőni a Hajni, A pipás, a Klárika és a többi legfrissebb kép előtt is arról, hogy azért mégis az a legszebb emberi jó, hogy: lenni. Sass Ervin Érdekes portrékat válogatott össze Feldmann Tibor, az orosházi festők egyike, hogy bemutassa azokat a művelődési központ előcsarnokában, a kiállítások megszokott helyén. Ezek az arcok; nők, férfiak, gyerekek általában komor, szomorú vagy enyhébben fogalmazva töprengő, és csak nagyon ritkán álmodozó tekintettel néznek a világba, a szemlélőre. Ilyenek azok az olajképek, amelyeket a hatvanas évek derekán festett, ilyenek a hetvenes évek temperái, és a nyolcvanas akvarellek is. Talán egyetlen arcon ül valami halvány mosoly, a többiek komolyak, mintha hamleti kérdéseken gondolkoznának. Hogy a festő miért látja ilyennek maga körül az embereket, arra válaszolni csak azzal lehet, hogy: ő tudja. Bár azt hiszem, azok is mind tudják, akik képesek arra, hogy a felületek mögé Feldmann Tibor: Önarckép Simái Mihály: A világító hátgerinc a világító hátgerinc az ám a kincs az ám a kincs boldog kinek ilyenje nincs a világító hátgerinc öltöztet mint egy rossz kölönc boldog kinek ilyenje van - mert minden villámot levonz a világító hátgerinc ingen kabáton átvilágít szűkíti a nagyfőnökök s fő-főnagySágok pupilláit a világító hátgerinc bizony mondom nagy kincs ha nincs bizony mondom nagy kin ha van kigyújtja magát mint éj a neont s még röntgenezni is kész a bolond — a koponyákba bevilágít — a falak mögé bevilágít — a szavakon is átvilágít mindent lát semmit sem feled s mivelhogy hajlítója nincs az istennek se hajt fejet a világító hátgerinc Hörcsög te erre rá se ránts pofazacskódnak párja nincs tudod te sok bajt hozna rád egy világító hátgerinc A Köröstáj Baráti Kör kezdeményezésére Nyílt fórum Mezőkovácsházán Szarvas Attila tanácselnök-helyettes üdvözölte a nyílt fórum vendégeit a HNF tanácstermében „A szülőföldi táj az éltetője Balázs Tibor művészetének, ezért jött ma vissza Budapestről ide, Mezőko- vácsházára, hogy képeit nekünk ajánlja" — mondotta Tóth Imre, a helyi gimnázium igazgatója a Köröstáj Baráti Kör, a Mezőkovácsházi Városi Tanács és a HNF városi bizottsága által közösen szervezett Köröstáj- nap kora délutánján, a Kunágotán született festőművész kiállításának megnyitóján. A íképekkel való találkozás után 3 órakor kezdődött az a nyílt fórum, melyen a Köröstáj Baráti Kör elnöksége és meghívott tagjai, valamint Me- zőkovácsháza kulturális, szellemi és politikai életének képviselői ültek asztalhoz, hogy a tervezett két órában eszmecserét folytassanak a kulturális, szellemi élet mai, mezőkovácsházi valóságáról. Megnyitó szavaiban Szarvas Attila tanácselnök-helyettes különösen jelentősnek nevezte a lehetőséget, hogy a KBK kezdeményezésére a város legkülönbözőbb szervezeteinek, intézményeinek képviselői egy asztalnál fejtik ki véleményüket; ilyen összetételben erre még soha nem került sor Mezőkovácsházán. A név szerinti bemutatás után Pántya lmréné, a városi tanács művelődési osztályának vezetője vállalkozott arra, hogy rövid, bevezető előadásban felvázolja mindazt, amit a témaválasztással kapcsolatban tudni kell. Szólt arról, hogy a fórum a költészet napján kerül sorra (április 11.), és azt Mezőkovácsházán és a környező községekben este író- olvasó találkozók, irodalmi estek követik. A bevezető előadás néhány közismert és nem egy meghökkentő adattal, megállapítással is szolgált. A negyedik éve városi rangú település lélekszáma az utóbbi húsz évben 7674-ről 7008-ra csökkent, az elöregedés szembetűnő, hiszen a lakosság 19,6 százaléka hatvan éven felüli. Érdekes jelenség, hogy az utóbbi időben sok pedagógus települt le a városban és vásárolt saját lakást. Nem kis szerepe van ebben annak, hogy lakástámogatási alappal rendelkeznek, mely elsősorban a fiatalok számára jelent nagy segítséget. A számítások szerint mintegy 220 diplomás él a városban, ennek fele pedagógus. Igen sok a mezőgazdasági értelmiségi, 16 orvos és gyógyszerész, hasonló számban jogász, kisszámú műszaki értelmiségi, kereskedelmi és vendéglátóipari diplomás él még itt. Az értelmiségi lét hiányára mutatott rá ezután, aláhúz-_ va, hogy az a tapasztalat,' miszerint a városban az értelmiség körében sem igény, sem lehetőség nincs szellemi műhelyek létrehozására, habár apróbb próbálkozások ma is vannak, például a fiatal pedagógusok klub szervezésével kísérleteznek, és a TIT helyi szervezete is foglalkoztat előadóként tíz-tizenöt értelmiségit. Észlelhetők az alternatív mozgalmak csírái, szerveződik a kisgazdapárt, a munkásőrség baráti köre megalakult. „Az egyház és a társadalmi szervek együttműködése gyerekcipőben jár — mondotta — és mi sem kerestük ennek lehetőségét." Felvázolta ezután a közoktatás és a köz- művelődés intézményeit, szólt az új zeneiskoláról, amelyben 100 gyermeket oktatnak négy szakon. „A lakosság életmódja összességében falusias jellegű, sokan dolgoznak háztájiban, kertekben; az értelmiségiek többsége is igyekszik jövedelmét mezőgazdasági tevékenységgel kiegészíteni.” Bevezetője végén arra a következtetésre jutott, hogy több kezdeményezésre van szükség önmaguk munkájában, de az intézményeknek is új szellemben kellene gondolkodniuk. „Jó lenne, ha ezt tennék a pártok, társadalmi szervezetek és az egyházak is, hogy a múlt megismerésében, a hagyomány- és a nemzeti érzés ápolásában eredményekre jussunk." Az eszmecsere, a nyílt fórum, mely öt óra után néhány perccel csak azért fejeződött be, mert más programok (városi séta, Jassik Lajos 1848/49-es honvéd őrmester sírjának megkoszorúzása a reformátuskovácsházi temetőben) hívták a vendégeket és vendéglátókat. Az egyre élénkülő beszélgetésben szóba került egy történelmi esemény is (a mezőkovácsházi katolikus zendülés” 1949-ben, melynek igazság szerinti tisztázása még a közeljövő feladata), majd pedig az alternatív szerveződésekről, a munkásőrség klubjáról, az MSZMP reformköréről, a nyitottabb szellemi élet lehetőségeiről kérdezték a KBK tagjai a jelenlevő mezőkovácsháziakat. Elhangzott, hogy „óriási az affinitás mindenféle politikai gondolkozáshoz, a lakosság fogékony és kritikus, ennek ellenére egzisztenciális félelemből az emberek nem nagyon hajlandók tevékenykedni, azt mondják; várjunk még egy kicsit" (Varga Endre, Agrokompex- igazgató). Nagy vita és több, ugyancsak meglepő megállapítás hangzott el azokra a kérdésekre, melyek a közoktatás, közművelődés anyagi támogatásának helyzetéről kívántak tájékozódni. (A fórum részletesebb ismertetésére a közeli napokban visszatérünk.) A vendéglátók ezután városnéző sétára invitálták vendégeiket, akik megtekintették a több mint 100 éves katolikus templomot, a város új épületeit, a kovácsházi „sétálóutcát”, a művelődési központ előtt kialakuló történelmi emléksétányt. Este a családi iroda házasságkötő termében Várday Zoltán színművész mutatta be önálló estjét, Végegyházán Verasztó Antal, Refor- mátuskovácsházán Fűlőp Béla és Somi Éva, Kunágotán Kántor Zsolt, a kovácsházi leánykollégiumban Hegyesi János és Miklya Jenő volt vendég író-olvasó találkozón. (S. E.) A Köröstáj Baráti Kör tagjait Ormai Zsigmond plébános fogadta a katolikus templomban és ismertette annak építéstörténetét A fórum előtt volt Balázs Tibor festőművész kiállítása a HNF városi bizottságának klubjában. Tóth Imre gimnáziumi igazgató mutatta be a művészt és alkotásait Fotó: Gál Edit Heti mottónk: „A magyarságnak éppen az a baja, hogy nem politikus nemzet, és még ma se értette meg, hogy minden polgár élete a politikán fordul meg. Nem azon, hogy milyen szorgalmasan túrja a földet, és hogyan tudja gyűjteni a vagyont, hanem azon, hogy milyen politikával kormányozzák az országot, s hogy meg tudja-e ez a politika őrzeni az ő összecsorgott verejtékét.” MÓRA FERENC (1929)
