Békés Megyei Népújság, 1989. április (44. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-15 / 88. szám
NÉPÚJSÁG Világos helyzetfelmérést, elfogadható programot, következetes cselekvést Maróttív László képviselői beszámolója Szeghalmon 1989. április 15., szombat Ladák valutáért Győrött Megpezsdült — olykor túlpezsdült — belpolitikai életünk egyik jellemzője, a képviselők mind szigorúbb megmérettetése. Egyre gyakrabban vállalnak beszámolót olyan közegben, amely előtt addig nem szerepeltek. Vagy mert a rendezők nem látták jónak a hallgatóság kockázatosnak vélt kibővítését, vagy mert a most hangjukat hallatok jobbnak vélték a hallgatást. Mindenesetre mára alaposan megváltozott egy-egy — elsősorban országos vagy megyei vezető tisztet betöltő — képviselő beszámolója. A kifejezés sem fedi már a korábbi tartalmat, nem beszámolóról, sokkal inkább vitáról — az alternatívok révén —, olykor ellentétes nézeteket vallók vitájáról van szó. Így volt ez nemrég ár. Maróthy László szeghalmi programja során is, melynek hivatalos megjelölése kibővített népfrontbizottsági ülés volt, s ahol a képviselő beszámolt eddigi munkájáról és válaszolt a feltett kérdésekre. A kibővített megjelölés mellé a nyílt jelzőt is odaillesztette Gyimesi Sándorné, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára, s ez nem egyszerű formaság volt, hanem a találkozó hangulatát, légkörét is jól jellemezte. fl vidéki Magyarországért Maróthy László mindenekelőtt rövid számvetést készített eddigi képviselői munkájáról, felsorolva azokat a területeket, melveken előrelépést történt. Fejlődött a víz*, csatorna-, és telefon- hálózat, munkahelyek teremtődtek, meghonosodott az ipar. köztük az olajbányászat, mely átformálja a térség arculatát. Igaz. hogy ez Szeghalomnak az elképzeltnél kevesebbet adott, többre van lehetőség. A gondok is mások ma, mint 2—3 éve. amikor az emlékezetes szén- hiánv ideién néhány mázsa tüze’ő kijárása ügyében keresték meg a képviselőt. Ma itt a gáz. pontosabban az a gond hogy nincs benn a lakájokban: több mint 30 millió forintra lenne szűk-, ség egv leágazó vezeték építéséhez. Kezdetnek 10 millió is elég lenne, de ennek megszerzése sem egyszerű. Ke- nvérgondok is vannak, de más természetűek, nevezetesen kicsi a gyár kapacitása, új. korszerűbb kellene. Történt tehát sok minden, de az is igaz, hogy ezen a tájon keményebben meg kell dolgozni ugyanazért a pénzért, mint az ország más részein, vagy a fővárosban. Ez azt is jelenti, hogy többet kellene tenni a vidéki Magyarországért, annak jobb boldogulásáért. A vidék igazi szerepének elismerésére, komplex fejlesztésének áttekintésére van szükség. Meg kell teremteni a foglalkoztatás, a jövedelemszerzés bővítésének lehetőségeit, ez a térség jövőjének kulcsa. Ma azonban úgy néz ki, hogy a sok beszédtől nem lehet hozzáférni a munkához. Reformretorikából van már elég. értékteremtésből egyelőre kevés — mondta Maróthy László. Visszautalt az egy nappal ezelőtti eseményre, a Fehér Lajos-em- lékbizottság megalakulására, melynek kapcsán elmondta, a jeles politikus a korai reformkezdeményezések markáns alakja volt — kevesebb szóval és több tettel. Ezek egyike a háztáji gazdálkodás meghonosítása, amely itthon és külföldön — elsősorban a szocialista országok körében — értetlenséget váltott ki. A másik a nagyüzemi mezőgazdaság korszerűsítése, amikor — szerencsére — nem világnézeti kérdés volt az, hogy honnan hozzuk be a vetőmagot, a gépet, a technikát, ha az a jövőt szolgálja. Ezek nélkül a magyar mezőgazdaság nem produkálhatta volna azokat az eredményeket, amelyek az életszínvonal akkori javulását, eredményezték. Reformot, de tettekben — Két tanulsága is van a dolognak — mondta. Az egyik, hogy ma is hasonló szellemben kell cselekedni, a másik, hogy az elmúlt 30 év, bár rendkívül tarka és ellentmondásos, de egyértelműen nem marasztalható el. Múltunk alapos, megfontolt, és indulatoktól mentes értékelésére van szükség. Ebben kivetésre kell ítélni mindazt, ami megalázó volt, mint például a törvénysértésekét, megszabadulni mind azoktól a görcsöktől és beidegződésektől, amelyek a régi struktúrát jellemezték. Tudomásul kell venni, hogy egy fejlődési pálya véget ért, de nem lenne jó, ha az értékeket is. megtagadnánk. Ne a nyugati politikusoknak kelljen figyelmeztetni bennünket most arra, hogy a Kádár-korszaknak voltak eredményei, vagy hogy ne rohanjunk, mert az nem vezet jóra. Az új pályán valóban a reform a kulcsszó, a szocializmus reformjáé, de nem szavakban, hanem végre tettekben. Világos helyzetfelmérés, gondolatokra épülő programok, az ezekért való következetes, szélsőségektől mentes cselekvés lehetnek e pálya jellemzői. A mérleg- készítésnél nem lehet elfelejteni adottságainkat, a külső körülményeket, miként a jövő terveinél sem hagyható figyelmen kívül* geopolitikai helyzetünk. Ma a nemzetközi környezet lényegesen kedvezőbb, s nem kihasználni ezt, vétek lenne. Természetesen szólt Bős- Nagymarosról is, hiszen ez ma a figyelem középpontjában álló téma, s mint szak- miniszter, neki kell kiállni vele az ország elé. Elmondta, hogy amikor a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium élére került, első dolga volt bizonyosságot szerezni arról, hogy műszakilag korszerű, gazdaságilag hasznos beruházásról van-e szó, mert csak ennek biztos ismeretében lehet felvállalni egy tíz évvel korábbi döntést. Mert a vízlépcsőt valójában örökölte a minisztérium, smost az a dolga, hogy minél gazdaságosabban, a lehető legkisebb környezeti károsodással megvalósítsa. Nem fér kétség a mű korszerűségéhez, a hasznosságához, az viszont tény, hogy a természetbe való mindenfajta beavatkozás kockázatos, sőt káros, de ezt minimálisra lehet szorítani. Külföldi — természetesen nyugati — példák igazolják a vízerőművek gazdaságosságát, és azt is, hogy a természeti károsodást csökkenteni lehet. A vízlépcső körül kialakult vita már régen nem szakmai, hanem politikai, s mint ilyen, kimenetele nem egyszerűen egy létesítmény megépítésének, vagy leállításának kérdése. Mint mondta, az építkezés feladása politikai veszteséget, gazdasági kárt, nemzetközi leértékelődést jelentene az országnak. Kérdések - kibeszélve Gondolhatnánk, a beszámoló utáni vitához jobb végsző nem is kell, ám a felszólalók mégsem első helyen említették a vízlépcsőt, és nem is elmarasztalóan. Dr. Kincses Sándor ügyvéd a választókkal való kapcsolattartás módját kifogásolta, nem elég, hogy csak a vezetőkkel találkozik, s miért három és fél év után vállalkozott szélesebb körű eszmecserére. Reformernek vallj a-e magát, és hogyan tudja összeegyeztetni miniszteri beosztását a képvi- selősséggel, mint képviselő szavazhat-e a kormány ellen, ha annak tagja? Miért építenek épp ma új pártházat Szeghalmon, miért nem vállal az MSZMP nagyobb áldozatot? Végül Bős- Nagymarosról: épüljön meg, de a világkiállítás hasznából garantáltan részesüljön ez a vidék is. Kovács Imre középiskolai tanár ugyancsak a világkiállításból származó előny garantálását kérte, valamint szorgalmazta a gáz mielőbbi bevezetését a városba, hiszen földje alatt van. Bogdándy Győző, az állami gazdaság igazgatója egyetértett Maróthy Lászlóval abban, hogy a sok beszéd helyett cselekvésre van szükség, először tanuljunk meg fegyelmezetten dolgozni, utána követeljünk — mondotta. Bős—Nagymarosról szólva a korábbi folyamszabályozásokkal példálózott, amelyeket annak idején szintén sokan elleneztek de ezek nélkül hajózható folyónk se nagyon lenne. Végül szorgalmazta a kormányzati munka nagyobb nyilvánosságát. Gila Károly, a takarék- szövetkezet könyvelője megelégedését fejezte ki. hogy olyan dolgokról beszélhetünk nyíltan, amelyek korábban tabunak számítottak. Türelmet kért az alternatívoknak, mivel korai lenne számon kérni tőlük, mit tettek. Megkérdezte: a központi listán indult valamennyi képviselőt alkalmasnak tartja-e a feladatra, ura-e a párt a helyzetnek, s képes-e a kormány saját programjának végrehajtására? Kincses Sándor nyugdíjas — aki több évig élt Angliában — először azt kérdezte, mi a lehetősége annak, hogy a mai 50—60 éves kiskeresetűek megélnek majd a nyugdíjból? Mint méhész kifogásolta az akácosok irtását, a tarlóégetést, ami nyaranta füstországgá változtat bennünket. Tudomása szerint sokan kiléptek a pártból, de azt azért ne mondjuk, hogy nem baj, legalább kihullt a férgessé, már csak azért se, mert előtte viszont ott voltak ... Kopján Kissné dr. Zsem- beri Mária megkérdezte, miért nem meggyőzőek a Bős —Nagymaros melletti érvek, miért lassú a struktúraváltás, mi az oka annak, hogy évek óta csak beszélünk a hazai gépkocsigyártásról, s nem teszünk érte semmit. Kíváncsi volt arra is, íent- röl milyennek látszik a pártegység, mert fontos kérdésekről ellentétes megnyilatkozások tapasztalhatók. Kifogásolta — Stadinger Istvánnak, az Országgyűlés elnökének lemondása kapcsán — a sértődést, mondván, a képviselői munka megtiszteltetés. Kosaras Béla, a költségvetési üzem vezetője úgy vélekedett, ha az alternatív szervezeteket a jobbítás szándéka vezérli, nem ítélhetők el. Kérte, hogy képviselje erőteljesebben a vidék érdekét, ne legyen a térség lakója harmad- vagy negyedrangú állampolgár. Maróthy László megköszönte az észrevételeket, a kritikai megjegyzéseket. Elmondta, hogy naprakész információja van a körzet gondjairól. Csaknem egv tucat település képviselője, évente egv-két alkalommal felkeres néhányat, de Szeghalmot, ennél jóval többször. Fogadóórákon, beszámolókon, különböző fórumokon rendszeresen találkozik a választókkal, bár nem olyan gyakran, mint szeretné. A miniszterségről, illetve a képviselőségről elmondta, hogy a jelenlegi rendszerben mindkettő lehetséges, az új választójogi törvény, a kétházas rendszer már másfajta képviselői munkát kíván. Elkésett hősök Azt, hogy reformer-e valaki, nehi szavakkal, hanem tettekkel kell bizonyítani, és nem tudja elfogadni az elkésett hősöket, akik ma mindenkinél előrelátóbbnak akarnak látszani. Hősnek az adott időben, adott helyzetben kell lenni, és nem utólag annak látszani. Ami a világkiállítást illeti, egyetért az aggodalmakkal, hasznából a vidéknek mindenképpen részesednie kell. Számára két programból áll a világkiállítás ügye, az „A” program az, hogy elfogadja és támogatja, a „B” az, hogy előnyeit Kelet-Ma-' gvarország is élvezze, örvendetes, hogy nincsenek tabutémák, és természetesen türelemmel kell lenni az alternatívokkal, sőt együtt dolgozni velük a jobbításért. Kevés biztosat tudott mondani arra vonatkozóan, hogyan élnek majd meg a mai 50—60 éves alacsonvkerese- tűek a nyugdíjból, bár hozzátette. az elosztási viszonyok inkább idős-, mint fiatalpártiak. Néhány kérdésről röviden: azért nincs sze- mélvgépkocsi-gyártás, mert nincs háttéripar hozzá, megteremtésével elkéstünk, észszerű kooperációban lenne • lehetőség. Hivatalból is, magánemberként is ellenzi az ésszerűtlen és káros erdőirtást, a tarlóégetést, —szankciókra van szükség. Az épülő új pártszékházról úgy tudja, közösségi, lakossági célokat is szolgálni fog. Egyetértett azzal, hogy a pártból kilépetteket ne ócsároljuk, hiszen ennek a pártnak voltak a tagjai, és ma is szövetségeseknek kell tekinteni őket. Köszönte a Bős—Nagymaros melletti kiállást. és megjegyezte, hogy az érvelésben a sajtó kevés segítséget ad. Bűnös párt? Alkalmas-e minden képviselő, és ufa-e a párt a helyzetnek, nehéz kérdések — mondotta. Jogi értelemben természetesen minden megválasztott képviselő alkalmas, a központi listán indultak is. Abban, hogy ma vita van e körül, egyáltalán a parlament alkalmassága körül, a szélsőségeknek is szerepe van. Egyfelől megélénkült és hatékonyabb lett a parlament munkája, és ez jó, másfelől idegesebb, zak- latottabb lett. Olyan képviselőket is ér támadás, akik erre nem szolgáltak rá, s az ellenük indított hecckampány miatt kénytelenek visz- szavonulni. A pártról, a vezetésről, az alternatívokról sok szó esik manapság — folytatta. Elhangzik még az is. hogv az MSZMP egy bűnös párt, és adja át a hatalmat. De kinek, miért, és valójában bűnös-e? Biztos, hogy voltak bűnök is. ezeket szégyelljük, és örök intő példák legyenek. De azzal nem lehet egyetérteni, hogy itt minden rossz volt, minden elhibázott. Ez a rendszer tömegeknek jelentett felemelkedést, de túljutott egy fejlődési szakaszon és most váltani kell. Egv párt soha nem adhatja fel. soha nem mondhatja azt, tessék, itt a hatalom, köszönöm, nem kérem tovább. Magára kell találnia a pártnak, olyan programot adni. amely- lyel azonosulni lehet, amelyért érdemes dolgozni. Sok mindent lehet, de egyet nem: késlekedni, tehetetlen- kedni. Aki ma ezt teszi, az vesztett. Ezt pedig az MSZMP nem engedheti meg magának. Kifelé jövet elgondolkodtam azon. ha minden ilyen világos, akkor mégis miért olyan bizonytalan? Seleszt Ferenc A Lada gépkocsik valutáért való árusításával bővítette üzleti tevékenységét a Győri Autójavító Vállalat. Előbb egy NSZK-beli céggel. a minap pedig egy osztrák céggel kötött megállapodást a „ személygépkocsik szállítására. Mindkét kereskedelmi partnerrel bizományosi kapcsolatot alakított ki. amely azt jelenti, hogy a gépkocsik mindaddig a külföldi cégek tulajdonában maradnak, amíg itthon gazdára nem találnak. Az autójavító vállalat elvégzi az üzembehelyezésükhöz szükséges műszaki vizsgálatokat, s felkészíti a forgalomra, a járműveket. A keretszerződés értelmében ez évben 250, három-, négy- és ötajtós Lada Novát, illetve Lada Samarát szállít az NSZK- beli partner, Ausztriából viszont 200 Lada 1300-as típusú személyautó érkezik. Az utóbbihoz alkatrészek hazánkban is kaphatók, az előbbiek alkatrészeinek pótlásától a garancia időtartama alatt az NSXK-brlí kereskedelmi Cég gondoskodik. A garanciális javítások meggyorsítására a tervek szerint alkatrész-raktárkészletet ala- alakítanak ki Győrött. A valutáért való árusítás március utolsó napján kezdődött. az NSZK-ból küldött első 12 kocsiból nyolc már elkelt. A vásárlóigények folyamatos kielégítésére az NSZK-beli cég 10—25 kocsiból álló raktárkészletet tart fenn, emellett azonban külön megrendelést is elfogadnak Győrött. Ezt 2—6 hetes szállítási határidővel teljesítik. Dőlt betűvel A bélyegző Üzenetet kaptam a héten. Azt hozták tudomásomra, hogy a visszarendeződés hívének tartanak. Szűk körben elhangzott felszólalásom alapján — melyben szigorúan munkamódszerbeli kérdésekről ejtettem szót — ítélkeztek rólam. Nem vitatkoztak nézeteimmel, nem kerestek meg a tisztázás (a megbeszélés) szándékával, hanem üzentek, ítélkeztek, és azt megüzenték. Ügy is mondhatnám, hogy rám ütötték a bélyeget: a régi monolitikus, agyközpontéi társadalmi modellt kívánom vissza. Vagyis a manapság adható legrosszabb jelzővel illettek. Mégsem vagyok kétségbe esve. Mert fejemhez vágták már. hogy sztálinista vagyok, tartottak mar (a legújabb szónhasználattal élve) fundamentalistának, centrumbelinek, sőt akadt, aki, a rákosista titulust is a nyakamba akasztotta. A mostani bélyeg tehát elmegy a többi körött. A módszer azonban már kevésbé. Még akkor is vallom ezt. ha látom, hogy ma ennek van divatja. A megbélyegzésnek — általában a reform nevében. Hogy vannak reformerek, meg reform-reformpártiak, az még csak rendben is volna, mert hát egy reformkorban kik gondolkodjanak és politizálgassanak. ha nem a reformerek. Csakhogy napjainkban a reformerek — gomba mód szaporodva — többségében nem úgy születnek, hogy azzá válnak, hanem úgy, hogy azzá kiáltják ki magukat. Vagyis nem a gondolkodása, hanem a retorikája emel sokakat a reformerek sorába. Érdekes módon, még egyetlen olyan személlyel sem találkoztam, aki azt mondta volna magáról: kérem, én fundamentalista, centrista, rákosista, sztálinista vagyok. Ami persze természetes is, mert ki az a bolond, aki konzervatívnak tartja magát. Pedig a dolgok jelenlegi állása szerint az ország tele van konzervatívokkal. A párt meg különösen, hiszen a tagság zöme hallgat. Igaz, hogy azért, mert — köznapi nyelven fogalmazva — tele van a hócipője a szöveggel, és végre jól érezhető változást, az eddigi intézményrendszer átalakítását, emelkedő gazdaságot, az életszínvonal csökkenésének megállapítását szeretné látni. De kit érdekel ezt Döngesse inkább a mellét, kiáltsa ki magát a változások letéteményesének, írjon és tegyen közzé nyilatkozatokat. Különben sosem lesz reformer! Legalábbis egyesek szemében nem! Hangtompító kellene már néha. s a lovat sem ártana megfordítani alattunk. Mert mintha fordítva ülnénk rajta. Előbb talán program kellene, igazi reformprogram. Nemcsak a központban, hanem idetenn is. és szerte mindenütt. S ha van reformprogram, akkor -lesznek reformerek is. Tömegével, hiszen egy reformprogram mellé általában reformerek szoktak állni. Különben könnyen lehet, hogy köldöknéző magyarok és köldöknéző part leszünk, és még éveket elmeditálgatunk azon. hol is van az a centrum, kik és hányán vannak azok a fundamentalisták, és hogyan lehetne megszabadulni tőlük. Csak nehogy közben kihúzzák a lábunk alól a szőnyeget! Mások megbélyegzése életveszélyes dolog. Már csak azért is. mert viharos történelmű kis hazunkban arra is volt már példa, hogy akiket ellenforradalmárnak kiáltottak ki, egy idő után népfelkelők lettek. S ugyanez visz- szafelé is majdnem megtörtént, Nem árt hát a történelemből legalább annyit megtanulni: az ítéletet célszerű az időre bízni! Az esztendők, az évtizedek elöbb-utóbb mindent a helyükre tesznek, és mindenkinek igazságot szolgáltatnak. Reformügyekben munícióért manapság sokan nyúlnak Pozsgay Imre nyilatkozatai után. (Természetes módon, hiszen ö azért szokott is mondani reformgondolatokat.) Nem ártana felfigyelni egy 1979-ben, tehát 12 éve (!) a Valóságnak adott nyilatkozatára. Még kulturális miniszterként mondott szavaiból sokan tanulhatnának. Egy kérdésre azt válaszolta, hogy az írókat a művük minősítse. Akkor még volt olyan, hogy mást mondtak némely írók, mint amit írtak. Sőt, egyiküknél-másikuknál még a múltbeli bűnöket sem bocsátották meg, akármilyen jó írónak vagy költőnek bizonyultak időközben. Kérem, jó lenne végre — ismét — alapelvként elfogadni: a tettek, s ne a szavak minősítsenek. S főleg ne mások szavai, az egymásra vert bélyegzők. Hogy legalább a bélyegzőfesték eltüntetésével ne kelljen a későbbiekben bajlódnunk. Ügyis olyan nehezen jön le! VxOJböcxjUL
