Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-07 / 56. szám

1989. március 7., kedd IgHîlWÆM Verebet nem fogtak! Fosztóka az óvodában Az óvoda legnagyobb fog­lalkoztatója is szűkösnek bi­zonyul ezen a csütörtök dél- előttön. Középen az asztalok összetolva, köröttük idős asszonyok üldögélnek, dano- lásznak, tollat fosztanak. A gyerekek — az unokák — egy-egy pillanatra a nagyi­hoz bújnak (hogy lássa min­denki ez az ő, csakis az ő nagymamájuk), aztán indul­nak ismét játszani a töb­biekhez, ügyet sem vetve ar­ra, hogy a szieleburdii moz­dulatra ördögi táncba kez­denek a tollpihék ... Tollpihék? Nagymamák az óvodában? Nem, kedves ol­vasó, nem tévedés mindez! Békéscsabán a jaminai Tom­pa utcai óvodában fosztókát rendezték a minap. De még milyen fosztókát! A gyere­kek bizonyára egy életre megőrzik emlékezetükben ezt a szép délelőttöt. S ha így van, ha legalább fogal­muk . lesz arról, mi az a „fosztóka”, s ha ráadásul egy-egy strófát is megje­gyeznek az idős asszonyok által elénekelt szép, szlovák dalokból... Nos, akkor már nem fáradtak hiába a fosz­tóka szervezői. * * * Hogy ruhánkról lerázzuk a tollpihéket, s hogy né­hány szót válthassunk az óvoda vezetőjével, Miklya Jánosnéval, a folyosó végé­be húzódunk. S ott újabb látnivaló tárul szemünk elé. A cseppnyi — mond­hatnák stílusosan óvodás méretű — múzeum nem csak a mi érdeklődésünket keltette fel. Két pöttöm kis­lány Mándi Marika és Fiát Henriett már percek óta ta­lálgatja, melyik tárgyat mi­re használták valamikor. — A furulyát, meg a dió- darálót még csak felisme­rem — fordul hozzánk a cserfes Henriett. — Ilyesmi nekünk is van otthon. De a többi... — Mi a Kolozsvári úti óvodából jöttünk vendégség­be — magyarázza nagyos komolysággal Marika. — Ezért nem láttuk még ezt a kis múzeumot... Lám, a hagyományápolás mennyi változatával talál­kozhatunk itt hirtelenjében! S a gyerekek is odabent... s milyen ügyes kis műsor- rarl késültek erre a napra! S amíg énekelnek, táncol­nak, az irodában beszélge­tünk a vezető óvónővel ar­ról, miként erősítik a gye­rekekben a nemzetiségi tu­datot. A legfőbb támaszt eb­ben a munkában — akár­csak ezen a délelőttön — a nagyszülők jelentik, akik ér­tik. beszélik még anyanyel­vűket . .. * * * — A jaminai szlovák sza­kos óvónők munkaközössége szervezte ezt a délelőttöt — mondta a vezető óvónő —, hogy így is elősegítsék a nemzetiségi hagyományok továbbélését... Kis időre kimegy, majd mákos kukoricával, süte­ménnyel, pogácsával tér vissza. A várakozás ideje alatt elmélázunk azon: lám, mi mindenre képes — min­den anyagi támogatás nél­kül (!) — egy lelkes társa­ság... — Kóstolják meg ezeket a finomságokat! — kínál ked­vesen vendéglátónk. — Ha a pogácsában fokhagymát találnak, ne lepődjenek meg ! Ez is a fosztókák egyik tré­fás szokása volt. Aki ilyen pogácsát talált, éneklésre, vagy egyéb produkcióra kel­lett vállalkoznia. Egy valami azért mégsem sikerült. A munkaközösség vezetőjétől, Pardi Zsigmond- nétól tudjuk meg, hogy nem tudtak .verebet fogni”. Hogy hogy kerül a csizma az asz­talra? Azaz veréb a fosztó­kába? Nos, ez is a tréfás szokások egyike volt: veréb­bel riogatni a lányokat, asz- szonyokat. Aztán, ha meg­volt a munka, rendet csi­náltak, s jöhetett a jutalom: a mákos kukorica és tár­sai ... * * * — Tudja, itt Jaminában a lakosság zöme szlovák nem­zetiségű — mondja a vezető óvónő, miközben a kijáratig kísér — sajnos, a középko­rúak, a szülők, már nemigen ismerik anyanyelvűket, s a szlovák hagyományokat... Persze, mint mindig, most is tisztelet a kivételnek. Egy fiatalember — Békési István (apuka) — mióta itt va­gyunk, le nem teszi a cite- ráiát. Hogy hol. s kitől ta­nulta a zenélést, ezt nem kérdeztük. Egy biztos, ki­fogyhatatlan a szlovák dal­lamokból. S ha mégis meg­akadna, segítenek a fosztó­ka résztvevői, a nagyma­mák, az unokák... S hogy a kicsik vagy a nagyok ér- zik-e jobban magukat? Ezt nem lehet eldönteni. De nem is ez a fontos! N. Á. Fotó: Gál Edit Atyák és phyak Már hetek óta figye­lem, azaz phygyelem azt a párbajt, ami Varga De­zső és rejtjeles ellenfele, ph-y között folyik. Első­sorban nem a vita témá­ja, hanem a módja kel­tette fel érdeklődésemet: az álarcos írogató leg­utóbb arra is elég bátor volt, hogy kettejük toll- párbaját ex katedra le­zárta (hasonló módszer­rel, mint a Népújság egyik rovatvezetője azt a személyeskedéssoroza­tot, amelynek elindítója ő maga volt). Ügy tűnik, hogy phylo- zofikus hajlamú szerzőnk állandó rovatot is kapott terjengő elmélkedései számára. Legutóbb Eze­kiel könyve egyetlen mondatát tupírozta bő terjedelműre, elmarasz­talva a fiatal (nem phya- tal!) nemzedéket. Köszönjük, kedves mes­ter, s nézze el, hogy nem leltározom-sorolom: azon korosztályának némely tagja a hatvanas-hetve­nes évek során mennyire élvezte a szocializmus ak­kori előnyeit: üres pénz­tárcát örökítve ránk, nem sorolom, milyen kicsinye­sen és gáládul védték megszerzett pozícióikat, miként hódoltak káros szenvedélyeknek. Nem kérdezem, hogy megfelel- tek-e minden erkölcsi axiómának, a szocialistá­nak, amit fennen hirdet­tek önök, s akik atyaként úgy hitték, hogy anyaúr­istenek. Bocsássa meg, hogy nem sorolom, de vár a ki­hívás: négy gyermekem hív, ki, a másik szobába, játsszunk, s közben kép­zeletben szőlőt csipege­tünk. savanyút, édeset — közösen! Tomka Mihály ■ pluralizmus kislexlkuna Nemzeti Parasztpártból Magyar Néppárt ötven éve — 1939 júniusában —, a Ma­kón megalakuló Nemzeti Parasztpártot (NPP) a Márciusi Front agráriusai alapít­ják. Az 1937-ben szerveződő Márciusi Front­ban ugyanis kiemelkedő szerepet töltenek be azok a — főleg alföldi — falukutatók, népi írók, akik figyelemmel tanulmányoz­zák a dolgozó parasztok életét. A legis­mertebb az a Veres Péter, aki a Márciusi Front alapító társaságából az egyetlen két­kezi paraszti dolgozó, ö már 10 évesen, 1913-ban a Szociáldemokrata Földművelő Egyesület tagjaként kapcsolatot talál a pa­raszti jövőt kereső társadalomtudomány­nyal. Az Alföld parasztsága című, 1935- ben megjelent tanulmánya többszöri ki- • adással feltűnő sikert ér el. A Számadás című, 1937-ben megjelent alkotása ugyan­csak jelentős lépés Veres Péter írói képes­ségének és közéletiségének elismeréséhez. A Márciusi Front többi agrárértelmisége is országos visszhangú művekkel jelentke­zik. 1937-ben és 1938-ban Darvas József A legnagyobb magyar falu, Erdei Ferenc a Parasztok, Kovács Imre a Néma forrada­lom és Féja Géza a Viharsarok című kri­tikai szociográfiai Írása kerül az olvasó ke­zébe. A felsoroltak közül az utolsó, Féja Géza műve szélsőségesen kiélezi a Horthy- rendszer belügyi kormányzatának a harag­ját. A Viharsarok szerzője elleni perrel együtt Darányi Kálmán miniszterelnök ve­zérletével a magyar progresszió sok lelkes tagját összefogó Márciusi Fronttal szembén koncentrált támadás indul. A rendőri, csendőri, ügyészségi és bírósági üldözés „kivédését” keresve az alapítók a Márciusi Frontot feladják. De a további szervezke­désről nem mondanak le. A kiutat keresve megszületik a főleg szegényparaszti érdeke­ket szolgáló Nemzeti Parasztpárt gondola­ta. Az elképzelést hamarosan követi a tett. Az NPP programját az ország paraszt­sága helyzetének ismerete alapján fogal­mazzák. Az akkori — illetve az 1930-as — adatok szerint a 8 688 319 magyar állam-, polgárnak 52 százaléka falusi, pusztai, ta­nyai paraszt. A 4 521 700 földművelő mint­egy 50 százalékának csak egy, 25 százalé­kának 1-től 5 katasztrális holdnyi földje van. A 100 katasztrális holdnyi és annál nagyobb birtokkal rendelkezők pedig ural­ják az ország mezőgazdasági területének a felét. A párt leghangsúlyozottabb programré­sze a mindenki, a parasztság számára is megvalósítandó demokratikus jog és a ra­dikális földreform kivívása. A feladatok gyorsan megvalósuló része a Szabó Pál szerkesztésében megjelenő Szabad Szó; a hetenként készülő, a paraszti összefogás­nak, a város és a falu egymásra utaltsá­gának és a népfrontmozgalom kibontakoz­tatásának színvonalas fóruma. A háborúra való készülődés, majd a hit­leri Németország oldalán a Szovjetunió el­leni hadviselés, a fasizmus magyarországi elterjedése az NPP számára sem ad ked­vező szervezkedési lehetőséget. E helyzet azonban 1944 végén, 1945 tavaszán hazánk felszabadulásával gyökeresen megváltozik. Az ismét legálissá váló kommunista és szociáldemokrata, valamint más haladó po­litikai mozgalommal együtt a Nemzeti Pa­rasztpárt is él a szabad demokratikus tár­sadalmi szervezkedési lehetőségekkel. Az NPP tagsága országos elnökké Veres Pétert, főtitkárnak Erdei Ferencet választja. A párt elsősorban a két munkáspárttal együtt a Debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésben — az 1939-es alakuló zászlóbontáson meghir­detettekhez híven — harcos szószólója a nagybirtok kártalanítás nélküli kisajátítá­sának és felosztásának. A párt több ismert vezetője, élvezve a nép bizalmát, az úgy­nevezett koalíciós kormányzatban magas tisztséget tölt be. Veres Péter, Erdei Fe­renc, Darvas József és Keresztúry Dezső miniszteri megbízatásokat is vállalnak. A Magyar Kommunista Párt és a Szo­ciáldemokrata Párt 1948. júniusi egyesítése, illetve a Magyar Dolgozók Pártja létrejöt­tével olyan hatalmi struktúra jön létre, mely igen gyorsan kialakítja az egypárt- rendszert. Ilyen előzmények után történik az, hogy 10 esztendős működés, maid 40 éves kényszerszünet után — a mai plura­lizálódó társadalmunkban — a Nemzeti Pa­rasztpárt — új elnevezéssel — ismét lé­tező valóság. A. már egy ideje — és a jövőben is — működő Veres Péter Társa­ság tagjainak egy részéből szerveződik a Magyar Néppárt. Az új név — feltételezhetően — ki akar­ja fejezni a magyar társadalom elmúlt négy évtizedes szerkezeti változásainak ér­zékelését. De az új elnevezés változó kö­rülmények között is remélhetően kifejezi az egykori Nemzeti Parasztpárt alapítóinak humánus, népi nemzeti, a város és a falu felemelkedését szolgáló eszméit. Lónyai Sándor Az Ui Aurora ajándéka Jól időzített, figyelmes ki­advány. szép köszöntő, gra­tuláció. A nőket, kedveseket, feleségeket, az édesanyákat, a tavaszt, a szerelmet kö­szönti az Űj Aurora kiadásá­ban most megjelent köny­vecske, a Tavaszvárás. Virág helyett magyar köl­tők jól ismert verseiből és a világirodalom gyöngyszemei­ből válogat Tomka Mihály szerkesztő; ezt a maradandó csokrot Reich Károly rajzai ékesítik, az elegáns kötetet Petőcz Károly tervezte. Ba­lassi Bálinttól Juhász Gyulá­ig, Csokonai Vitéz Mihálytól József Attiláig, Petőfi Sán­dortól Ady Endréig vagy Yeats-től Rilkéig a líra ran­gos képviselői szólalnak meg az aittológiában, amelynek fényéhez nagyban hozzájá­rulnak Kosztolányi Dezső csodálatos műfordításai. Versek nőkről nőknek — Égő szerelemről, Várakozás­ról, Hűségről, Csókkérésről, Tartózkodó kérelemről, Esti VERSEK NŐKRŐL, NŐKNEK REICH KÁROLY RAJZAIVAL Út AURORA KIADÁSA sugárkoszorúról, Szép asszo­nyokról és öreg nénikéről. Kívánom, minél több ün­nepeltet örvendeztessen meg ez a szép és örök csokor, így március 8. körül! N. K. Magyar—amerikai posztgraduális képzés A Magyar Tudományos Akadémia 'magyar—ameri­kai posztgraduális oktató és tudományos kutató rész­vénytársaság alapítását kez­deményezte. Az előterjesztett javaslat szerint közös intézményt hoznak létre, 50 százalékban magyar, 50 százalékban ame­rikai tőkével. A részvénytár­saság irányítását az alapítók megbzíásából magyar—ame­rikai kuratórium végzi majd. Ez 3, 6 és 9 hónapos, illetve 1, 2 és 3 éves programot hir­det -meg azoknak a pályá­zóknak, akiket valamelyik nemzeti vagy nemzetközi alapítvány ösztöndíjjal tá­mogat. Megjelent a Ceglédi Hírmondó Új színfolt a városi lapok palettáján: megjelent a Ceg­lédi Hírmondó. A 39 ezres lakosú alföldi település — amely az idén ünnepli vá­rossá válásának 625. évfor­dulóját — első helyi lapja 110 évvel ezelőtt jelent meg. A próbaszámban arról ol­vashatnak az érdeklődők, hogy mire futja a város meg­nyirbált költségvetéséből, mikorra készül el az új be­I vásárlóközpont, s hogy öt­ven év után ismét készül monográfia Cegléd történe­téről. A lap tájékoztat a vá­rosi tanács ügyfélfogadási rendjéről, s a város már­ciusi kulturális program­jairól. A tervek sze­rint a Hírmondó egyelőre havonta jelenik meg, s rend­szeresen foglalkozik majd a város munkaerőhelyzetével, kereskedelmi ellátásával, szaktanácsokkal szolgál kis- kerttulajdonosöknak, s a vá­rosi tanács hírei mellett köz­li az anyakönyvi híreket is. I Demokraták ESTE VAN, ilyenkor már félig éjszaka. Nagy a nyüzs- gés a csabai Tégla körüli. A I közösségi ház előcsamofcá- ban gyülekezik a nép. Le- I ülök és szemlélem a Magyar I Demokrata Fórum helyi küldöttválasztó gyűlésére ér­kezőket. Jönnek a demokra­ták, a szimpatizánsok, azok, akik némi demokráciára vágynak. Mellükön ott a Kossuth-címer. Ismerősök pairoláznak, mosolyognak ‘(egymásra. Jó estét! Te is ■ itt?! Mellettem a hölgy sár- ga narancslét szürcsöl. Ré- t; gén találkoztunk. Beszélge- : tünk. Szó esik a tanácsi „maffiáról”, a kontraszelek­cióról, a reformról és ter­mészetesen a nyilvánossiág- ról. Maguk is megérik a pénzüket, dühöng, le is mondtam az újságjukat, ke- j ményebben kellene bírálni­uk. Jobbnak látom, ha fel­állók. A nagyterem ajtajá­ban hosszú sor áll. Üde, fia­tal Lányok mosolyognak ránk a hosszú asztal mögül. Mindenkit lajstromba vesz­nek, a papírszeletre szépen ráírják a nevet, * gombostűt is adnak, hogy megálljon a kabát hajtókáján, vagy a pulóveren. A dobozba pénzt is lehet tenni; 30 forintot, hiszen a fórum önfenntartó, az állam nem járul hozzá a költségekhez. Szemben a barna drapérián az MDF jelvénye. Mögöttem a vi­dékről jött tanár a társának magyaráz. Mégiscsak nagy dolog az, hogy március 11— 12-én megtartják az orszá­gos gyűlést. Gödörben élünk, mi lesz ebből, mered maga elé a szomszédja. AZ ELNÖKI ASZTALNÁL mikrofonok. Takács Péter vagyok, mutatkozik be az el­nöklő fiatalember, üdvözlöm a békéscsabai és a vidéki szervezetek képviselőit, az érdeklődőket. Bejelentem, hogy a helyi szervezetnek mára 101 tagja van. Kö­szöntőm Csurka István írót, az MDF ideiglenes elnöksé­gének tagját. Egyben köz­löm, hogy március 15-én, az ünnepségünkön ingyenes lesz a belépés. A pesti ven­dég feláll, csöndben várják a szavait. Hölgyeim és ura­im! — kezdi mély hangon. Felelősségteljes szakaszához érkezett a fórum, hiszen nemsokára az országos gyű­lésünkön számolunk be az eddig megtett útról és fon­tos kérdésekben döntünk. Mint önök tudják, 1987. szeptember 27-én gyújtottuk be az első rakétát. Akkor még csak 160-an voltunk és félig illegalitásban dolgoz­tunk. Egy év múlva begyúj­tottuk a második rakétát, amikor országos mozgalom­má szélesedtünk. Budapes­ten öt nagy fórumot tartot­tunk. Ezeken megszólalt a magyar értelmiség színe-ja- va. Kifejtették véleményü­ket a nyilvánosságról, a ha­tárainkon túl élő magyarság életéről, a demokratikus jo­gokról. A harmadik rakétát március 11-én gyújtottuk be. Ezen a fórumon az volt a tét: hogyan lehetne meg­nyerni a hallgató tömeget, amely most még senkié. Megáll a beszédben, körül­néz, majd folytatja. Negyven évig dúlt a harc a két vi­lágrendszer között: politikai, hatalmi, gazdasági síkon. Gazdaságilag minden el-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents