Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-06 / 55. szám

1989. március 6., hétfő Leszerelési értekezlet kezdődik Bécsben Becsben a ma nyíló lesze­relési értekezleten a NATO által előterjesztendő javas­latok a nyugati katonai szö­vetség érintett hagyományos fegyverzetének 5-10 százalé­kos, a Varsói Szerződés ha­sonló erőinek legalább 35 százalékos, sőt, a harckocsik esetében még ennél is jóval nagyobb arányú csökkenté­sét irányozzák elő — ez tűnt ki azon a tájékoztatón, ame­lyet a nyugati katonai szö­vetség brüsszeli központjá­ban rendeztek a nemzetközi sajtó számára. A tájékoztatót tartó illeté­kes két új számszerű adatot közölt a nyugati szövetség által előterjesztendő javas­latokból. Eszerint a két ka­tonai szövetség által össze­sen megőrizhető 20-20 ezer harckocsi mellett (ezt a szá­mot már a decemberi NA­TO-értekezleten közreadták) a nehéztüzérségi lövégekből 16 500, a páncélozott csapat- szállító járművekből pedig 27 500 maradhat meg egy- egy tömb számára. A NATO indítványa ezenkívül „alkü- szöböket” ír elő — így pél­dául egyetlen ország sem birtokolhatna többet egy-egy fegyverkategóriából az ösz- szesen engedélyezett szám 30 százalékánál. Ez a harc­kocsik esetében annyit je­lentene, hogy bármely or­szág maximum 12 ezerrel rendelkezhetne, azaz: a Szovjetuniónak ezen harci eszköz kétharmadát ki kel­lene selejteznie. Hasonló számítással a Szovjetunió és az Egyesült Államok egy­aránt 16 500 páncélozott csa­patszállító járművet és 9900 nehéztüzérségi löveget tart­hatna meg a NATO-javaslat értelmében. Tanárok vonultak fel március 4-én a francia főváros köz­pontjában, tiltakozva a kormány oktatási reformja ellen. A tüntetést a tanárok szakszervezete kezdeményezte, s incidens nélkül zajlott le 1 MTI-telefotó Cikk a magyar—román viszonyról A magyar—román vi­szonyról, a két ország közti feszültség okairól közölt ter­jedelmes cikket az Argu- menti i Fakti című szovjet hetilap legfrissebb száma. T. Iszlámov, a történettu­dományok doktora a lap ha­sábjain megállapította: a fe­szültség a két ország között nem újkeletű, gyökerei a régmúltba nyúlnak vissza. A szerző a mai magyar törté­netírás szemléletével össz­hangban vázolta Erdély tör­ténetét és rámutatott, hogy századokon át éltek együtt e területen magyarok, ro­mánok.' németek, szerbek. Megemlítette, hogy a hiva­talos román történetírás sze­rint a románok ősei már a Római Birodalom utolsó századaiban megjelentek Erdély területén. A párizsi békeszerződést és az 1975-ös helsinki záró- dokumentumot aláírva Ma­gyarország egyértelműen le­mondott minden területi kö­veteléséről szomszédjával szemben — emlékeztetett a szovjet történész. T. Iszlámov emlékeztetett arra, hogy az utóbbi két év­tizedben gyakori volt a vita a magyar és a román törté­nészek között a két nép tör­ténelméről. A korábbiakat azonban kiterjedtségében és a szenvedélyek hőfokában messze felülmúlta az a vi­ta, amely 1986-ban az Erdély története című háromköte­tes történeti mű magyaror­szági kiadása nyomán rob­bant ki. A cikk szerzője sze­rint tovább éleződött a helyzet, amikor a múlt év elején a magyar vezetés ki­nyilvánította, hogy az anya­ország határain túl élő ma­gyarok is a magyar nemzet részét képezik, és joggal számíthatnak a Magyar Népköztársaság segítségére. A Hősök terén tartott ta­valy júniusi megmozdulást a szovjet történész a budapes­ti dolgozók impozáns, a szo­cialista országok gyakorla­tában meglehetősen szokat­lan tüntetésének nevezte. Utalt rá, hogy ezt a román „területrendezési” terv meg­valósításának kezdete idéz­te elő. A terv lényegét is­mertetve a cikkíró kiemelte, hogy annak egyik célja a román hivatalos megfogal­mazás szerint is „a román társadalom népi, nemzeti, kulturális homogenitásának” erősítése, ami — fűzte hoz­zá a szovjet történész — a magyar és más népek asZ- szimilációjának gyorsítását jelenti. A cikk írója emlé­keztetett, hogy több európai és amerikai ország — név szerint a szerző Magyaror­szágon kívül Jugoszláviát; az NSZK-t és Ausztriát em­lítette — sajtója, közvéle­ménye. némely esetben par­lamentje aggodalmát fejezi ki Erdély európai jelentősé­gű történelmi és kulturális értékeinek sorsa miatt. A oikk szerzője fontos ál­lomásnak nevezte a két or­szág viszonyában a tavaly augusztusi aradi csúcstalál­kozót, mert — mint írta — a két fél lépést tett egymás felé, még akkor is, ha a konfliktus alapját képező kérdések közül sok nyitott maradt. Végül a történész kifej­tette: feltételezi, hogy a ter­mészetellenes állapot a két szocialista ország kapcsola­taiban ideiglenes jellegű. Teljes mértékben egyet le­het érteni a kapcsolatok távlatainak azon értékelé­sével — írta —, amelyet Grósz Károly adott 1988. november 16-i nyilatkozatá­ban: „Ez a két nép, két or­szág hosszú ideje él egymás mellett, és ez így marad a jövőben is. A második vi­lágháború után kialakult határok számunkra véglege­sek. Ebből következik, hogy nem az ellenszenvre és a feszültségre helyezzük a hangsúlyt, hanem az együtt­működésre és a barátságra.” Trockij: a hadügyi népbiztos Négy év vérben és vasban 5. A közeljövőben jelenik meg Kun Miklós Lev Trockij életéről, munkásságáról szóló könyve, melyből — első­ként az országban — részleteket közlünk. A Legfelső Katonai Tanács igazi motorja Trockij kineve­zését követően is Mihail Boncs-Brujevics tábornok maradt, a cári katonai felderítés egykori kulcsfigurája, ö már csak azért is a bolsevik vezetés bizalmát élvezte, mert Vlagyimir testvére az egyik legrégibb párttag és az Uljanov család sze­mélyes jóbarátja volt. Mihail Boncs-Brujevics neve valószí­nűleg ezért szerepelhetett azon a rendelettervezeten, amelyet Lenin az októberi forradalom utáni órákban készített az új kormány lehetséges tagjairól. A múlt század végén vezér­kari akadémiát végzett Boncs-Brujevics tábornokból végül is nem lett hadügyi népbiztos. Ezt a tisztikar iránti gyűlölet­től áthatott frontkaton^k nem fogadták volna el. 1918 első felében mind Lenin, mind Trockij mégis kikérte a tanácsát valamennyi fontosabb katonapolitikai döntése előtt. Mint a Legfelső katonai Tanács tényleges vezetőjének, a tábornok­nak végig lehetősége nyílt véleménye kifejtésére. Mihail Boncs-Brujevics testvérével együtt a csodával ha­táros módon túlélte a sztálini megtorlásokat. Az ötvenes évek elején, aggastyánként papírra vetett emlékezéseiben nem írhatott jót Trockijról. Sorai közül azonban kiviláglik, milyen olajozottan dolgoztak együtt, és az is, hogy szakmai kérdésekben Trockij gyakran hagyatkozott rá: „Katonai in­tézkedéseimbe nem avatkozott bele. Csak legfontosabb pa­rancsaimra és rendelkezéseimre írta rá alul, ceruzával: »lát­tam Trockij«. Figyelmeztetett, hogy amikor továbbítom ezt az iratot, okvetlenül töröljem az ő aláírását... Nevetséges volna tagadni, Trockij éles eszét és szónoki tehetségét...” — folytatta Boncs-Brujevics. tylajd memoárjában feltehető­leg a gondos szerkesztői munka nyomán, ezután ismét a szokásos szidalmak következnek a politikus önhittségéről, zavaros fejéről, képzetlenségéről, a hadügyekkél szembeni közömbösségéről. Kettejük kapcsolatának elvitathatatlan bizonyítéka a bos­toni archívumban őrzött dokumentum, amelyben Trockij így kommentálta Boncs-Brujevics 1918 augusztusában bekövet­kezett lemondását Leninnek: „Javaslom, ne fogadjuk el, ha­nem küldjük kéthetes vagy egy hórutpos szabadságra, hogy helyreálljon az egészsége. Szükségünk van rá, nincs kivel helyettesítenünk, azok a személyek, akiket ő javasol, nem alkalmasak. Lehetséges, hogy a távollétemben kikezdték”. A kor katonapolitikájának másik kulcsfigurája Efraim Szkljanszkij volt. Nem véletlen, hogy Trockij az 1925-ben elhunyt Szkljanszkijnek „a Vörös Hadsereg építőjének, a forradalom harcosának, a párt katonájának” ajánlotta 1926- ban kiadott katonapolitikai írásait. Megismerkedésükről ké­sőbb így emlékezett: „A hadügyi népbiztosságon a többi pártmunkás között rábukkantam Szkljanszkij katonaorvosra. Fiatal kora ellenére — 1918-ban éppen hogy betöltötte 26. életévét — kitűnt hozzáértésével, kitartásával, az emberek és a körülmények pontos megítélésével, azaz a jó szervező tulajdonságaival. Miután megtanácskoztam a dolgot Szverd- lovval, aki pótolhatatlan volt az ilyen ügyekben, Szkljansz- kijt megtettem helyettesemnek. Később soha nem kellett megbánnom ezt a választásomat. A helyettes munkája egyre fontosabb lett, mivel időm legnagyobb részét a frontokon töltöttem. Távollétemben Szkljanszkij elnökölt a Forradal­mi Katonai Tanácsban, ő irányította a népbiztosság tevé­kenységét, elsősorban a frontok ellátását, és végül ő képvi­selte a hadügyi tárcát a Lenin elnökletével ülésező Védelmi Tanácsban.' Ha egyáltalán hasonlítani lehet valakit a fran­cia forradalom Lazare Carnot-jához, Szkljanszkij. Mindig pontos volt, fáradhatatlan, éber, tájékozott. A népbiztosság legtöbb parancsa Szkljanszkij aláírásával je­lent meg. Mivel ezeket a központi sajtóban és a helyi kiad­ványokban is közölték, Szkljanszkij nevét mindenütt ismer­ték. Mint minden komoly, határozott szervező, ö is jócskán szerzett magának ellenségeket. Tehetsége, fiatal kora szá­mos tisztes, középszerű embert ingerelt. Sztálin a kulisszák mögül heccelte őket. Szkljanszkijt alamuszi módon támadni kezdték, különösen a távollétemben. Lenin, aki a Védelmi Tanácsból jól ismerte őt, minden alkalommal teljes mell­szélességgel kiállt mellette. '■'■Kitűnő munkaerő — hangoz­tatta mindig —, nagyon jól dolgozik." Szkljanszkij ügyet sem vetett az intrikákra. Végezte a munkáját, információt gyűjtött az iparról, osztotta-szorozta a mindig kevés töl­tényt, egyik cigarettáról a másikra gyújtva tárgyalt a köz­vetlen vonalakon, parancsnokokat rendelt a készülékekhez és tájékoztatókat készített a Védelmi Tanácsnak. Ha az ember akár éjjel kettőkor vagy háromkor telefonált a nép­biztosságra, Szkljanszkijt a helyén találta. "Mikor alszik maga egyáltalán?>- — kérdeztem nemegyszer, ám ő mindig tréfával ütötte el a dolgot." Szkljanszkij pályája ugyancsak a szovjet-orosz történe­lem fehér foltjaihoz tartozik. Kivált mert egy olyan időben dolgozott, amikor nem a pártapparátusban elfoglalt hely szerint intézték az ország ügyeit. A polgárháború alatt ő nem látott el számottevő pártfeladatokat, csupán két kong­resszus küldöttlistáján találkozhatunk a nevével. Szkljansz- kijnak, mint kivételes szervezőnek mégis óriási tekintélye volt az új hadseregben és a civil életben is. Nem volt ti­tok, hogy Trockij és nem Sztálin embere. Sokban ennek tu­lajdonítható. hogy már Lenin halála után, 1924. március 10- én leváltották katonai tisztségeiről, és gazdasági feladatokat bíztak rá. Nyilván túlzottnak ítélt népszerűsége ellensúlyo­zására eltávolították az országból; hosszú amerikai tanul­mányútra küldték, ahol tisztázatlan körülmények között egy tóba fulladt. Már akkor felmerült a gyanú, hogy Sztálin megbízásából tették el láb alól, mint Szkljanszkij utódát, a ráerőltetett műtétbe egy orvosi műhiba miatt belehalt Miha­il Frunzét is. (Folytatjuk) Kun Miklós I A VILÁG LEGHOSSZABB VONATSZERELVÉNYE induLt útnak a közelmúltban Rotterdamból Eindhovenbe. Az 1601,58 méteF hosszú vo­naton alig néhány utas akadt, annál több volt a kí­váncsiskodó. A holland ál­lamvasutak képviselője el­mondta, hogy az ausztrál vasutasok eddigi rekordjá­nak megdöntésével be akar­tak ikerülni a Guiness Rekor­dok könyvébe. AZ ŐSHÜLLŐK MOZGÁSÁRÓL Franciaországban felfedezett őshüllőmaradványokon végzett kutatások alapján az antropoló­gusok azt a következtetést von­ták le, hogy a történelem előtti idők hatalmas hüllői ugró moz­gásokkal „közlekedtek”. A nyo­mok 15-20 centiméter hosszúak, egymás mellett helyezkednek el, a köztük levő távolság — tehát az ugrás hossza — 1,4-2,2 mé­ter. A tanulmányok során az is kiderült, hogy azoknál a hüllők­nél, melyek mind a négy lábu­kat használták ugráskor, a test súlypontja a hátsó végtagokra esett. A kb. két tonna súlyú ste- gosaurusok gyorsabban szalad­tak, mint a mai elefántok, a tl- ranosaurusok — ezek csaknem hét tonnát nyomtak — csak a hátsó lábukat használták „Já­ráshoz”, erős farkukkal lendít­ve testükön. AZ EURÓPA PARLAMENT felhívta a Közös Piac orszá­gait, dolgozzanak ki közös programot a barnamedvék és farkasok megmentésére, mi­vel Nyugat-Európában a tel­jes kipusztulás fenyegeti eze­ket az állatokat. A felméré­sek szerint jelenleg 400 med­ve és 1500 farkas él az em­lített országok területén. AZ AMERIKAI VÁLLALATOK évente 25 milliárd dollárt költe- nek arra, hogy alkalmazottaik utánképző tanfolyamokon elsa­játítsák azokat az ismereteket, amelyeket az Iskolában kellett volna — közölte az USA Today c. amerikai napilap. Az USA- ban egyre gyakrabban látnak napvilágot olyan cikkek és ta­nulmányok, amelyek az ameri­kai • középiskolát és egyetemet végzettek elképesztő tudatlansá­gáról számolnak be. Az USA Today szerint a diákok többsé­ge a legelemibb ismereteket is nélkülözi; évente 700 ezer olyan fiatal kerül ki a középiskolák­ból, aki még olvasni sem tanult meg folyékonyan. Mintha a gulliverbeli óriások országa elevenedett volna meg egy hétmérföldes tornacipő képében a francia—svájci alpesi, üdülőhelyen, Chateau-d’ Oeux-ban. A hatalmas „csuka” va­lóban hét-, sőt több mérföldes, csak éppen nem a földön, hanem a légben jár — mint merész formatervezésű hőlég­ballon \Alyilt tevéi az /7 adófiwtjhÁi/arttpolgávtfOi r,sztelt Hölgyem FHb ' Ura^ mj>rcius 20 L f°nt°Sabb adóbeva/tóo ** utolsó hun Wa,,^'aÍra^íe/eeeíÍra aó,est,8K««4^ remélhlra,lat0kat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents