Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-31 / 76. szám
Önszerveződő csoportként 1989. március 31., péntek ________ Magyar—Román Baráti Kör Pécsett A közelmúltban Pécsett, a Hazafias Népfront égisze alatt mérnökök, tanárok, népművelők, gazdasági szakemberek, tanácsi dolgozók és újságírók egy csoportja — hosszú évtizedek után elsőként — magyar—román baráti kört alakítottak. Az ünnepélyes ülésen közfelkiáltással mondták ki a kör létrejöttét, majd megválasztották a tisztségviselőket. A baráti kör elnöke dr. Iglói Zoltán, az MTI pécsi szerkesztőségének vezetője lett. A mecsekaljai városból érkezett hír magától értetődő módon élénk érdeklődést váltott ki a honi közvéleményben, de különösképpen a hazai románság körében. Ezért kerestem fel a kör elnökét, s kértem részletesebb információkat az indítékról, a céljaikról és a tervezett akcióikról. — A hír hallatán az első gondolat, amely megfogalmazódott bennem, miért éppen Pécs értelmiségi körei juthattak ilyen, manapság ritka jellegű, de mindenképpen nemes elhatározásra? —< iVíár az alakuló összejövetelen elhangzott többek között az az érv, miszerint Pécs azért is lehet kezdeményezője, úttörője a magyar —román barátság gondolatának, mivel soknemzetiségű lévén, évszázadok óta érvényesül a nyitottság, a megértés, a tolerancia. Pécsett történelmi gyakorlat a különböző anyanyelvű emberek békés, alkotó jellegű együttélése; ma is közös, egyenjogú otthona magyaroknak, németeknek és horvátoknak; írott és íratlan törvénynek számít a más nemzetiségűek iránti tisztelet, megbecsülés és szolidaritás. — Ügy érzem, elképzeléseik megvalósításához nélkülözhetetlen egy konkrétabb, a tartalmat illető célkitűzés is. — Ügy igaz. Éppen ezért már az alakulásunkkor három pontban meg is fogalmaztuk céljainkat. Ezek: a társaság — nevének megfelelően — a magyar és a román nép barátságának erősítéséért kíván dolgozni; a lehetőségéihez képest hozzá akar járulni a két ország jószomszédi viszonyának helyreállításához, fejlesztéséhez; minden módon törekszik a román nép életének, nyelvének, történetének, kultúrájának, tudományának megismeréséhez. — Kérem, mondjon néhány szót arról is, hogy a vázolt tartalomhoz milyen formai kivitelezést képzeltek el? — Terveink szerint a magyar-román baráti kör havonta fog rendezni összejöveteleket Pécs város nép- tfrontklubjában. Minden alkalommal belső, szervezeti ügyekkel is kívánunk foglalkozni, de ennél fontosabbnak tartjuk, hogy minden alkalomra tervezünk valamilyen kulturális, tudományos ismeretterjesztő vagy más jellegű témát a románságról általában vagy Romániáról konkrétan. — Kikre számítanak', kik ■ látogathatják foglalkozásaikat? — Mivel a kör klubszerű keretek között kíván működni, mindenki akkor jön el a rendezvényeinkre, amikor kedve tartja és ideje engedi. És természetesen bárki magával hozhatja a családtagjait, barátait, kollégáit, ismerőseit. Elhatároztuk továbbá, hogy saját pénzalapot teremtünk a közös kiadások fedezésére, így például előadók meghívására, kiállítások szervezésére, irodalmi és zenei művek bemutatására. — Szándékaik szerint törekszenek-e valamiféle kapcsolatfelvételre a hazai románsággal, annak képviseleti szerveivel? — Ez, úgy hiszem, természetes. Azt tervezzük, hogy meghívjuk a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének képviselőjét Pécsre, körünk egy foglalkozására, ahol elbeszélgetünk az együttműködés lehetőségeiről, de egyúttal felkérnénk arra is, hogy tartson egy ismertetést a hazai románok életéről, történetéről, hagyományairól, s nem utolsósorban arról, amit úgy nevezünk, hogy hazai nemzetiségi politika. — Elkerülhetnénk, de azt hiszem, nem lenne politikus, hogy ne ejtsünk szót az aktualitásról, a jelenlegi magyar—román politikai viszonyról. — Az alapító tagok között élénk eszmecsere alakult ki arról, milyen tártál- mat adjunk munkánknak. ' Alapelvként szögeztük le, hogy a társaság nem foglalkozik napi politikával, önmagában politikumnak tekintjük azt, hogy olyan időpontban hoztuk létre a baráti kört, és vállaltuk a magyar-román barátság építését, amikor a két ország viszonya eléggé mélyponton van; elsősorban azokat a mozzanatokat keressük, amelyek összekötik a magyar és a román népét, nem pedig eltávolítják; arra törekszünk, hogy minél jobban megismerjük a román embert, a román népet, gondolatvilágát, eszményeit, nézeteit; igyekszünk bevonni a programokba a pécsi egyetemek és főiskolák hallgatóit, illetve a középiskolák diákjait azzal a céllal, hogy megnyerjük őket a magyar—román barátság ügyének, felkeltsük érdeklődésüket e szomszédos nép iránt. — Humánus elképzelések. De hát végül is azon a január 19-i alakuló ülésennem is került terítékre például olyan kényes téma, mint amilyennek ítéli a közvélemény Erdélyt? — De beszéltünk erről is. Az alapítók kifejtették, hogy nekünk, magyaroknak minden néppel barátságban kell élnünk, s különösen barát- " ságban kell élnünk a szomszédos népekkel, köztük a román néppel. Azért, mert egymás mellett élünk, mert sok évszázados történelmi és kulturális kapcsolatok fűznek össze bennünket, mert mind a két népnek drága Erdély, mert ott magyarok és itt románok élnek, mert közös gondjainkat csak együtt tudjuk megoldani. Hangot kapott az alakuló ülésen, hogy mi is féltjük Erdély szellemiségét, az ott élő magyarokat és az ott levő értékeket — ezt az álláspontunkat kifejezésre is juttattuk ... Leszögezték végezetül az alapítók: van abban valami természetellenes, hogy a kis közép- és kelet-európai népek jobban ismerik a német, a francia vagy az amerikai népet; életmódját, történelmét és kultúráját, mint egymásét — az egymás mellett élő csehszlovákokét, románokét, jugoszlávokét, magyarokét ... — Az alakuló ülés óta eltelt mintegy két hónap. Gondolom, azóta kaptak ilyenolyan visszajelzéseket is kezdeményezésüket illetően. — A várakozásommal ellentétben egyetlen rosszalló, ellenséges, gúnyos hang sem hallatszott a baráti kör megalakulásával kapcsolatban sem Pécsett, sem az országban. Ellenkezőleg: a legkülönbözőbb helyekről kaptam és kapom az egyetértést kinyilvánító telefonhívásokat. Ügy látszik: mégis megőriztük a józanságunkat és türelmünket. Nekem a legfőbb kívánságom most az, hogy a másik oldalról is elhangozzék valamilyen biztató szó: akár Romániából, akár a nagykövetségről. S ebben tud segíteni nekünk sokat a román nyelvű sajtó, konkrétan a Foaia Noastra is. Hocopán Sándor Válaszút előtt a sarkad! cigányság Sarkadon » hatvanas években számolták fel a Szelesnek nevezett cigánytelepet. Akkoriban mintegy két hold területen, 33 putriban 38 család élt.— 308 fő. Nem volt a telepen víz, villany, járda. Az egyetlen közös WC-t senki sem használta. A gyerekek óvodába nem, iskolába rendszertelenül jártak. A munkaképes telepi lakosok többsége alkalmi munkából, kéregetésből, lopásokból élt. A nagymértékű alkoholfogyasztás miatt gyakori volt a veszekedés, a verekedés. Mindez a múlté. És ma? A statisztikák szerint Sarkad lakosságának 7,7 százaléka cigány. Zömmel beilleszkedtek, illetve beilleszkedésük folyamatos. A tanács segítette a lakásépítést, vásárlást, így többségük jó, de legalábbis elfogadható körülmények között él. Nagyrészt a Kijáró, Szalon- tai, Toldi és a Bokor utca által határolt területeken — tehát továbbra is együtt. A munkaképes korúak mintegy negyedének van állandó munkaviszonya. Csak kevesen nem vállalnak semmilyen munkát. Közöttük az alkalmi dolgozók széles tábora áll. Nemcsak a cigánylakosságé, de egész Sarkad gondja, hogy helyben nincs elegendő * munkalehetőség. Az ingázásra kényszerülés csak nehezíti a beilleszkedést. Raj ki Tóth László, a helyi cigányügyi koordinációs bizottság titkára: — Létezik ellenszenv a cigánysággal kapcsolatban, de erről csak töredékük tehet: 15-20 család az, amely visszahúz, rossz fényt vett a többiekre. A beilleszkedés teljesebb ott, ahol szórtabban élnek. A tanács, a népfront, az Illetékes megyei és helyi bizottságok segítenek, ám megbecsülést a cigányságnak kell megszerezni. A jó példa nem mindenkinek elég, a kívülről jött agitáció nem mindenkinél talál visszhangra — ezért éled újra az előítélet, az ellenszenv a magyarokban. Sajnos, mindig a problémák a szembetűnő- ek... Kiss István, a tanácstestület egyetlen cigány tagja; — Kövesút kellene felénk is — sóhajt —, de miből járuljunk hozzá? Szegények az emberek: sok a részlet és munkája nincs mindenkinek. Sokan mennének dolgozni, de a munkahelyek becsukják előttük a kaput. Utcaseprést kínálnak, fiataljaink azonban ennél többet szeretnének. Alkalmi munkát szerveztem, jöttek is sokan! A cukorgyári kampányidőszakban már nem nagyon tudunk dolgozni — megoldják az állandó mun* Megjött a Csinn-bumm cirkusz! Gyermekelőadás a színházban Az ,a bizonyos málnatorta és Bukfenc, aki mindent tud: Gálfy László Fotó: Gál Edit Én bizony szeretném ellopni (!) a Csinn-bumm cirkusz színpadáról azt az igazságtevő pödröt, és megkérni néhány Bukfenc Bandit, nyomja csak bele a kezét! Mert ha jéghideg benne a víz, igazat mond, de ha forró! Akikor bizony hazudik. Aztán az se lenne rossz, ha a gyerekek is ott lehetnének a nagy produkció alkalmából, és úgy drukkolnának az igazság győzelméért, mint a minap a Jókai Színháziban, ahol László Endre Csinn-bum cirkusz című mesejátékát adta egy alkalmi társulat, a színház művészeiből verbuválva, Gálfy László rendezésében. Szóval, jó találmány ez az igazságtevő vödör, jó lenne sokszorosítani és elküldeni erre-arra, Pest- re-Budára, a Dunának túlpartjára, meg a Tiszán innen eső részekre is, de főként, hogy el né felejtsem, kies, szép földünkre, ide, ahol, hogy eddig nem használtak, oka csak az: rossz ember nincs erre egy fia sem! Hát még hazug, másokat ámító, aki kitalál valamit, hogy az állatidomár bácsi jól összeugorjon a kötél táncossal? Ilyenféle sincs se földön, se égen ... Ti, akik ott voltatok, saját szemetekkel láthattátok: hiába mesterkedett Bukfenc Bandi, az igazságtevő vödör leleplezte, hogy ő lopta el a málnatortát! Hogy aztán tőle meg a majomka vitte el? Ügy kell neki, jól mondtátok. Az eddigiekből is látszik, hogy mennyi minden kacagtató jópofaság volt látható ezen a gyerekelőadáson, hogy mennyiféle okosat lehetett tanulni ott, nem csak nevetni. Ha pedig így volt, így volt! És ha így volt, akkor a színészeké a dicséret, tapsol, tombol és ünnepel; ha rossz, akkor izeg-mozog, egymást püföli, beszélget, cukroszacskót zörget és nem figyel oda. Hát itt kérem nem volt sem cukroszacskó- csörgetés, sem verekedés, itt: színház volt! Jászai-díjasok álltak oda mókázni-bolondozni (Fel- kai Eszter — Szamóca, Gálfy László — Bukfenc Bandi), partnereik: Dariday Róbert a kitűnő istállómester. Kovács Edit mint Sziporka, Sövény Tibor Muszkli Miska és Maszatikának is jópofa Csizmadia Éva — máris együtt a társulat, a gyerekközönségnek pedig a Nagy Produkció. Cirkuszosán csillogó-vililogó színpad, ügyes maszkok (Lakatos Károly művei), egy kis tánc. egy kis ez meg az, meg vetélkedő a gyerekekkel együtt: ennyi kellett a tapshoz, és nyilván ahhoz is, hogy Panni, Berci, Laci. Kati, Bianka azt mondta: „Ide máskor is eljövünk! ...” Mint a kikiáltó is kikiabálta: a Csinn-bumm cirkusz májusig tart előadásokat. Jegyek is kaphatók még bizonyosan. Sass Ervin turális Szövetség segítséget ígért a kisvállalkozások létrehozásához, iskoláztatásához, átképzésekhez —mindezekkel sokat javíthatunk a foglalkoztatottságon. Tudom, a pénzbeli támogatás nem elég gyógyír. Másképpen Is, lelkileg kell megközelíteni a cigányságot. Kovács László osztályvezető, akinek szobájában zajlott a hosszadalmas vita arról, kell-e Sarkadon cigányegyesület, mit oldhat meg, lehet-e külön nemzetiség a cigányság, várakozik álláspontjával. Sokéves, ez irányú munkájának tapasztalatai azonban végül szóra bírják: — Valaha a sarkadi cigányság elkülönültebben élt Talán ezért sem tudtunk annyit az ellentétekről, gondokról. Ma már azt valljuk, hogy a segélyezés nem lehet megoldás: képzettség, munka kell. Természetes, hogy" a problémák megoldásába a helyi cigányság bele akar szólni. Az ősz folyamán újra a cigányklubé lesz egyedül a Kijáró utcai ház. Bízom benne, hogy az önszerveződés helyszínévé válik. A jövő a belülről fakadó elszánásé, a közös akaraté... Sarkadon április elején fórumot szerveznek. Itt dönthet a cigánylakosság arról, akar-e egyesületet alakítani, amely lehetőséget nyújthat a változásokra. Válaszút előtt áll a sarkadi cigányság ... Szőke Margit Másként gondolom Másként gondolom egy immár jogerősen lezárt ügy hosszú folyamatának egynémely mozzanatát, mint mondjuk a bíró, a tömegkommunikáció, a vállalat. Meg aztán — nem tagadom — unom is az ügyet, helyesebben azt a módot, ahogyan ebből a hajdanvolt, mindennapos, szokványos esetből egyáltalán ügy „csinálódott”. Ebben a senkire nem jó, de minden szereplőt megtépázó, kényelmetlen kérdésben tipikus példáját látom tannak, hogyan terebélyesíthetők az egyszerű, világos ügyek átláthatatlan bozóttá. Nem áll természetesen szándékomban felülbírálni a független bíróság igazságszolgáltató munkáját, noha nem értem egészen, miért volt szükség erre kerek egy esztendőre. Nagyobb részt csak helyeselni tudom a tömegkommunikáció naprakészségét, témaérzékenységét. A feladatát látta el, mégha nem is volt meg a teljes nézet- azonosság. Azt tette, ami a dolga. Ez a természetes, ez a jó. A vállalat magatartása, „megoldása” az, ami engem zavar. Próbálom megmagyarázni. Mert ugye, a formális logika törvényei mindenhol érvényesek, amelyek szerint egy ilyen végkifejlet nem a rendezett, a nyugodt állapot kereteiből szokott egyszerre kilépni, hanem valamilyen létforma, ilyen-olyan helyzet következményeként jelenik meg általában. Egy ok-okozati láncolat megpattant láncszeme szokott lenni. Egy fortyogó katlan kipukkant buborékja. Egy, a viszonyokra utaló eset. Egy beteg szervezet kórlapján a lázgörbe. Egy ellenőrzés nélküli élet magabiztos arroganciája. Egy bumeráng. Azt azonban végképp nem értem, miért fizet mindezért a jobb sorsra érdemes nép. A „misera plebs contribuens” •— „a nyomorult adófizető nép”. Viszont azt kell látnom, hogy egy provinciális közösség tanítja a demokráciát egy abszolu- tikus megnyilatkozású hatalmi összefonódásban. Mert ahol a közösség 80 százaléka — nem minden rizikó nélkül — vállalja a nyílt kiállásának még csak meg sem jósolható következményeit, ott a „vox populi”-ra — „a nép szavára” — oda kell figyelni. Minden szinten, minden helyen, minden döntésben. ___v P ÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ (Orosháza, Táncsics M. u. 20.) J 1989. május l-jétől 1991. december 31-ig terjedő időre az alábbi egységeket átadja szerződéses üzemeltetésre: , Tüzép-telep, Nagyszénás, Tüzép-telep, Csanádapáca, Tüzép-telep, Gádoros, Tüzép-telep, Csorvás—Gerendás, Hordó büfé, Gyopárosfürdő. A pályázatokat 1989. április hó 24-ig kell benyújtani a szövetkezet üzemgazdasági osztályára. A versenytárgyalás 1989. április 26-án délelőtt 9 órakor lesz az áfész-központ tanácskozótermében. Tájékoztató adatokat és bővebb felvilágosítást a szövetkezet üzemgazdasági osztálya ad. katársakkal. Marad a mezőgazdasági idénymunka. Fia, ifjabb Kiss István, a szűkös szórakozási lehetőségeket panaszolja. Mióta a cigányklubban van az óvoda, nemigen tudnak hová járni. A szórakozóhelyekre, ha már cigány valaki, elég, hogy ne engedjék be. S hogy a gyakori verekedésektől van ez? Nem mindenki ilyen! össze kellene fogni? A lumpencsaládok olyan népesek, hogy nem lehet: úgy is megtalálják a bosszú módját. Az apa szerint még a magyarok is félnek beavatkozni. . A tanács is inkább oda adja a segélyt, hogy minél hamarabb megszabaduljon a hangoskodóktól. Jobban meg kellene nézni, kit segítenek! Dr. Raduly Géza néhány hónapja került Sarkadra. Állatorvos. A cigányság fel- emelkedésére érdekvédelmi egyesület létrehozásáról gondolkodik: — Munkámat a szervezetek eddigi segítségére, eredményeire alapozva építeném — mondja. — összefognám mindazon cigányokat, akik tenni akarnak az előítéletek kicsit gyorsabb oldásáért. Mi nem részesei, hanem része kívánunk lenni a város életének! Szeretnénk elérni, hogy se a magyarok, se a cigánycsaládok gyerekei ne félve lépjenek az utcára! Az egység ereje előremozdíthat. A Cigány Kul
