Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-25 / 72. szám
1989. március 25., szombat TALLÓZÓ VcÖRÖSTÁJ Tartás és magatartás Est virtutum vitiorumque vicinia, qua maledicus pro liberó, temerárius pro Sorti, effusus pro copioso accipitur. Az erények és bűnök olyannyira ,szomszédosak, hogy a rágalmazót őszintének, a vakmerőt bátornak, az áradozót ékesszólónak tartják. (Quintilian us) Magyarország, mint szovjet tagköztársaság? „ne most törlesszünk” Érdi Sándor, 47 éves, a Magyar Televízió művészeti igazgatója: „Legszívesebben az ország értelmiségi centrumává szervezném a televíziót, amely felelős azért, ami körülöttünk történik. Ez az ország az összeomlás küszöbére érkezett, most vagy megpróbálunk taktikát és stratégiát változtatni, vagy pedig bekövetkezik az ösz- szeomlás. Ennek a változtatásnak a legfontosabb eleme szerintem az összefogás. Ne most intézzük a régi értelmiségi számlákat, ne most törlesszünk mindazért, amiért éveken keresztül nem tudtunk egymásnak törleszteni, ne most próbáljuk megvívni harcainkat azért a húsz fillérért, amit állami dotációnak nevezünk. Próbáljunk egyszer úgy viselkedni, ahogy egy országban az értelmiségnek viselkednie kellene, amikor meglehetősen drámai a helyzet. Egy felnőtt országban erre egy felnőtt televízió az ideális, mondhatni az egyetlen hely, mert itt minden értelmiségi találkozási és közös munka- lehetőséget talál. Itt hat- nyolc értelmes ember arra tudná a többieket buzdítani, hogy próbáljuk meg érintkezési pontjainkat megtalálni.” (Baló Júlia; Inkognito című folyóirat) ... Szent meggyőződésem, hogy a kórház alkalmazottainak hibájából halt meg a gyerekem. (Egy bírónő meséli, aki Csepelen szült — a szerk.) Amikor az első szívhangproblémák voltak, akkor kellett volna megindítani a szülést, és nem várni kényelmesen, amíg a gyerek menthetetlen. Az eset májusban történt. Azóta papírok jönnek és mennek, szakértői vélemények és levelek cserélnek gazdát. A tényállás megvan, de a felelősség kopik, halványul ... ... A dolgok jelenlegi állása szerint a kórház minden felelősséget elhárít magától. Az osztályvezető főorvos a különböző jelentésekben „labilis idegrendszerű, lármázó, hisztérikus nőszemélynek igyekszik feltüntetni a bírónőt, aki puszta rosszindulatból vádaskodik a személyzet ellen. Az egyik levél záradékában még azt is megjegyzi, hogy semmiféle változást nincs szándékában eszközölni a szülőszobák rendjét illetően, Értékrend, de nem erkölcsi Magyarországon szinte tollvonással szüntették meg a paraszti, a polgári mindennapi kultúra létezési feltételeit, kiirtották a patrióta szellemet és a vallásos értékrendet, s mindezek helyébe állították a munkás- osztály öntudatára épülő közösségelvet, a kollektíváért önmagát bármikor feláldozó, de legalábbis egyéni, kicsinyes érdekeit feltétlenül háttérbe szorító embernek a mintáját. A végletek azonban sohasem jók. Ma már szinte közhelynek tűnik, hogy a közösségi érdekeknek az egyéni érdekekre kell alapozódniuk, különben kiüresednek és tartalmatlanná válnak. Másként szólva, az emberek legfeljebb rövid, kivételes átmeneti időszakokra (például forradalom) szorítják háttérbe egyéni érdekeiket, és akkor is csak azért, hogy a későbbiek folyamán egyénileg is érvényesülhessenek. Nincs másról szó, minthogy az ember legalább annyira társas lény, mint amennyire egyéni, s nem számíthat semmilyen társadalmi rendszer „diadalmenetre”, amely ezt az egészen egyszerű igazságot nem veszi figyelembe. .. ... milyen kihordott, bejáratott, és közösségileg tartóssá vált magatartásértémert ott minden a kívánalmaknak megfelelő, csupán elővigyázatossági rendszabályokat vezettek be, hogy az ilyen „típusú” nők rágalmait ki tudják védeni. A 3500 grammos gyermek mindenesetre halott! Ezen a szavak mit sem változtatnak ... ... Az orvos, Illetve kórház ellen írott bejelentések igen érdekes utat járnak be. Akár a minisztérium, akár a kerületi, megyei vagy városi tanács a címzett, a panaszt minden esetben annak az intézménynek az igazgatójához utalják visz- sza, ahol az eset megtörtént. Ettől kezdve az olvasó képzeletére bízom, melyik bátor és haladó szellemű kórház vagy klinika igazgatója az, aki valaha is olyan levelet ír a panaszosnak: „Igen, kérem, az én beosztottam lelkiismeretlen, durva és goromba orvos, a szakmájához keveset ért, de nagyon jók az összeköttetései. Sajnos, én sem tudok hozzányúlni, de nem is akarok!” kekkel érkezett el a magyar társadalom a nyolcvanas évek végének általános válságáig? Nem kell sokáig gondolkodnunk, hogy rájöjjünk: az anyagi javak felhalmozására, a materiális értékekre koncentráló, s a közösségi-közéleti nagypolitikai szempontokat teljesen háttérbe szorító motivációkkal, amelyek az emberek többségét jellemzik mindennapjaik során. Ezt tudta kitermelni az 1956. utáni politika, s ezt a nehéz örökséget hagyta a jelenlegi politikai vezetésre. A fogyasz- táscentrikusság, ugyanakkor az autonóm emberi együttműködési formák hiánya — mely utóbbi a közösség iránti érzékenységet is hivatott fenntartani — éppen a gazdasági válság és visszaesés időszakában jut el egy külön. de legalább olyan megr rázkódtató válság időszakához. A fogyasztáscentrikus és individualista mindennapi kultúra ekkor megzavarodik. elveszti a talajt a lába alól, igyekszik minden lehetőséget megragadni arra, hogy saját egzisztenciáját „szinten” tartsa, ám a közösség iránti fogékonyság és felelősségérzet végképp hiányzik belőle... Ismerek olyan országos intézményt, ahol a bejelentő panasszal élt a sértő bánásmód miatt, de levelét elküldte az egyik nagy példányszámú hetilapunknak is. Az intézet vezetése még az újságíróval sem akart érdemben tárgyalni. Végül úgy intézték el az „ügyet”, hogy elmentek a beteghez, és — fenyegetéssel — rávették: vonja vissza a panaszát. Az érv a szokásos: „Maga legközelebb is kénytelen ebbe a kórházba befeküdni, kedves, nem gondolja, hogy okosabb, ha befogja a száját? ...” Az ügyvéd, aki évtizedek óta a szakmában dolgozik ...: — Ismeri a nem vagyoni kártérítés fogalmát? 1977 óta ilyen címen lehet orvosi szabályszegés, vagy hanyagság esetén polgári peres eljárást indítani. Csakhogy ebben a lehetőségben ördögi nagy buktató rejtőzik : az, hogy a szabályszegést, a műhibát. a mulasztást a felperesnek, az állampolgárnak kell bizonyítania. Nos. ez az a pillanat, amikor a sértettek java része eláll a pertől. Mivel bizonyítson? Minden adu a kórház kezében. Kórlapok (adott esetben „manipulált” kórlapok). Éltek vele... ... A reform (az 1968-as reformról van szó — a szerk.) számos vívmányának csorbítását, hatályon kívül helyezését tette végűi leTTe- tővé annak kimondása, hogy „ha a népgazdasági terv egyes céljai a szabályozó rendszer megfelelő alakításával nem érhetők el, és a népgazdaság érdekének érvényesítése szempontjából az indokolt, a miniszterek élhetnek az állami vállalatok tekintetében jogszabályban meghatározott utasítási jogukkal.” A korrekciók tehát tág teret biztosítottak a vállalati önállóságot csorbító közvetlen állami beavatkozásnak. Pullai Árpád 1975 őszén nyomatékkai hangsúlyozta a direkt pártirányítás fontosságát is: „Felbukkantak... olyan nézetek és álláspontok, amelyek ugyan nem vonták szó szerint kétségbe a párt vezető szerepét, de érvényesülésük esetén az háttérbe szorult volna. A téves nézetek és egyes hibás intézkedések következtében a párt vezető szerepe a gazdasági élet több területén, üzemben, vállalatnál, szövetkezetnél átmenetileg elbizonytalanodott. Mi is elkövettük azt a hibát, hogy a gazdaságirányítás reformjának bevezetésekor többet beszéltünk arról, hogy mibe ne szóljanak bele a pártszervezetek, és kevesebbet arról, hogy mit csináljanak...” (Berend T. Iván: A magyar gazdasági reform útja című könyvéből) műtéti leírások, lázlapok, boncjegyzőkönyvek, ügyeleti naplók. A kórházi dolgozók, a madámok, a műtősök, az ápolók közül ki az a marha, aki elmegy a kenyéradója ellen tanúskodni? Kérdés: mire valók a szakértők? A szakértők — orvosok, akiknek nagy csoportja hivatásszerűen végzi a munkáját. Egy szakértés díja azonban globálisan, 60 forint. Kommentár nincs. A pereket a végtelenségig lehet nyújtani. A hivatásos szakértő mellett a felperes kérhet saját maga egyedi szakértést is, de ezt a bíróság nem köteles elfogadni. Kérhetnek újabb szakértőket, vagy az Igazságügyi Orvos Szakértői Intézet vagy az egyetemek szakértőit. A legfelsőbb fórum az Egészségügyi Tudományos Tanács a minisztériumban. Ebbe a szakma nagyágyúi tartoznak, ök nem hallgatnak ki senkit, a begyűjtött adatok birtokában döntenek. Az ETT tagjairól is nehéz elképzelni, hogy saját főhatóságuk ellen döntenek. A helyzetet még az is bonyolithatja, hogy a szakértők másodállásban esetleg „felülbírálják” a kollégájukat, aki főállásban teszi le az asztalra véleményét... (Seszták Ágnes, Képes 7) Elnézegetve azt a fényképet, amelyen Rákosi Tru- mannal ráz kezet, Sztálin így töprengett el a magyar KP vezetőjéről: „Ki tudja, lehet, hogy Rákosi amerikai ügynök.” Svoboda cseh tábornokról, aki 1950-től államelnök volt, kijelentette, hogy megbízhatatlan és félre kell állítani. Jan Masaryk csehszlovák külügyminiszter ezt mondta 1948-éan: „Ügy mentem el Moszkvába, mint egy szuverén állam külügyminisztere, és úgy jöttem vissza, mint Sztálin csatlósa.” Amikor a magyar delegáció 1946-ban elpanaszolta Sztálinnak, hogy a német és a magyar fasiszták kirabolták az országot, Sztálin így szólt: „Na persze, a mi katonáink is elvittek ezt-azt, ha ezt maguk most nem is említik.” Hangosan nevetett tulajdon szavain, mert tréfának szánta azokat, a magyarok persze kevésbé tartották annak. Edvard Kardelj leírta emlékirataiban, hogy a Sztálinnal folytatott tárgyalások idején, 1948-ban a bolgárok felhozták a jugoszláv—bolgár föderáció kérdését is: ,.Sztálin . olyan durván támadt rá Dimitrovra, hogy ilyesmit soha nem is képzeltem volna. Javaslatára azt mondta, ostobaság, és nevetséges, hogyan juthat egy öreg kommunista ilyen ötletre. Továbbá kijelentette, hogy a javaslat elvileg is helytelen, antimarxista, mivel semmiféle szélesebb föderáció nem alkotható a Szovjetunió részvétele nélkül. Majd hozzátette: „Ha valaha föderációkat hoznánk létre, és szerintem erre sor is kerül majd, akkor az orosz föderációt fogjuk egyesíteni Bulgáriával és Jugoszláviával, Ukrajnát Romániával és Magyarországgal, Belorussziát meg Csehszlovákiával és Lengyelországgal; legfeljebb valami ilyesmiről lehet szó.” Sztálin Kelet-Európa jövőjére vonatkozó terveit Vladimir Dedijer jugoszláv történész, Tito életrajzírója véleménye szerint két szakaszra lehet osztani: az elsőben Lengyelország és Csehszlovákia, Románia és Magyarország, Jugoszlávia, Bulgária és Albánia egyesültek volna három föderációba. A következő szakaszban ez a három föderáció csatlakozott volna a Szovjetunióhoz. Így indult volna el a megvalósulás útján Európa keleti felén a proletár-köztársaságok testvérisége. És meg kell vallani, ezek nemcsak Sztálin tervei voltak. A Komintern-iskola kommunistái között a harmincas-negyvenes években ez meglehetősen elterjedt vélemény és általános vágyálom volt. A háború előtt éppúgy, mint alatta, sőt még utána is. (Milos Mikein: Sztálin, a zsarnok élete című könyvből) Kegyetlen is volt, míg szét nem tépték egymást a kutyák ...Az 1953-as párthatározat megállapítása szerint: „Helytelen módon vezette a párt és személyesen Rákosi elvtárs az Államvédelmi Hatóságot, helytelen volt, hogy Rákosi elvtárs közvetlenül utasításokat adott az Államvédelmi Hatóságnak arra, hogy hogyan nyomozzon, kit tartóztasson le.” Azt mondtam, hogy gyáva és hiú volt, na ezt még megtoldom azzal: kegyetlen is. Tudok egy példát arra, hogy nem csak védtelen letartóztatottak bántalmazására adott parancsot, állatokat is kínoztatott. Rákosi tudta, hogy Péter Gáboroknak van két kutyájuk és nagyon szeretik az ebeket. Amikor lefogatta Pétereket, a két kutyát bezáratta a ház garázsába és addig senki nem nyúlhatott hozzájuk, amíg az éhségtől, a szomjúságtól meg nem vesztek, szét nem tépték egymást. A szomszédban lakó híres sebész-urológus professzor menekülésszerűen költözött el feleségével együtt, mert ők is szerették a hozzájuk is átjáró két kutyát, és nem viselték el a szerencsétlen állatok kétségbeesett üvöltését. Egy volt államvédelmis visszaemlékezéseit lejegyezte: Végh Oszkár. (Képes Kurír című magazin) Friez Tamás, Jelző című folyóirat Battonya „felszabadulási elsőbbségéről” ... Battonya „felszabadulási elsőbbségéről” csak az utóbbi öt esztendőben folyhatott szakmai vita, előtte ilyesmire nem nyílt lehetőség. Igaz, hogy a battonyai elsőbbséget tűzzel-vassal védelmező megyei lap — a Békés Megyei Népújság — már 1966-ban kénytelen volt helyet adni annak az írásnak, mely megállapította, hogy Battonya előtt egy, illetve két nappal a szovjet csapatok már több helységet elfoglaltak, így Elek községet is. Ezt a tényt állapította meg Korom Mihály egyetemi tanár is, közösen jelent meg „Magyarország felszabadulásának megindulása” címmel a „Tudományos Szocializmus Füzetek” 1982/67. számában egy-egy dolgozatunk az állításainkat alátámasztó források feltüntetésével. Ezek szerint 1944. szeptember 23-án Battonya területén léptek ugyan először magyar földre a szovjet csapatok, de akkor a magyar védelem 4 tank és egy gépjármű kilövésével visszavonulásra késztette a szovjet harckocsikat. Púja Frigyes visszaemlékezése alapján — az első ilyen írása 1964-ben jelent meg — az is megállapítható, hogy szeptember 23-a és 25-e között szovjet csapatok nem foglalhatták el a községet, mert még szeptember 25-én reggel is egy magyar ezred állomásozott Battonyán. A szovjet hadtörténelmi dokumentumok szerint 1944. szeptember 24-én Csanádpa- lota került elsőként a szovjet csapatok birtokába (a szovjet hadtörténelmi dokumentumok a „felszabadítás” fogalmat csak Csehszlovákia és Lengyelország esetében használják, hazánk vonatkozásában az „elfoglaltuk”, „bevettük” kifejezéseket alkalmazzák). Csanádpalotáról folytatva az előnyomulást még aznap délután elfoglalták Királyhegyes községet. Eleket és Nagylakot. Másnap, szeptember 25-én Magyarcsa- nád és Apátfalva községeket foglalták el a szovjet csapatok, de az előző napi térnyerésüket — Csanádpalotát és Királyhegyest — magyar—német egységek visszafoglalták. Szeptember 26-án, a hajnali órákban szabadult fel az első magyar város, Makó, s a reggeli órákban került vissza a szovjet csapatok kezére, Csanádpalota. 26- án, a délutáni órákban nyomulhattak be a szovjet egységek Battonvára. A szovjet csapatok általános támadásának megkezdéséig, 1944. október 6-ig kisebb helyi jellegű harcok folytak csupán, melyek során Dombiratos bevételén kívül térnyerésre egyik oldalon sem került sor... (Zielbauer György kandidátus, Reform) A gyermek halott Ha perelni próbál a beteg
