Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-25 / 72. szám
IRODALOM-MŰVÉSZET a 1989. március 25., szombat ■'Köröstáj LEMONDHÄTUNK-E A REMÉNYRŐL? Hallani kellene végre valami biztatót Bartóki József: Gyomai úti ház Sárándi József: Legenda Kuprin mester lomha volt Keveset s ritkán tollnokolt Egy szép nap aztán az asszony Milyen módszerrel hasson? Míg el nem készült ura penzuma Nem nyílt a hálószoba ajtaja Oldalnyi írás volt a zálog S célt érhetett a zarándok Nem új a tomboló nap alatt Hol nagy művek PÁRBAJlanak Idő kell ma is és türelem Tehetségtisztelő asszonyt fegyelem És megszületik a lusták remeke A mű az író kalandor gyereke Palotámban tárva ajtó ablak Annyi rést hagyj hogy levegőt kapjak Heti mottónk: „Jer! Menjünk mint emberek és polgárok, az erkölcs Útján, szent kötelességünk betölteni. Nincsen, Emberiség nélkül nincs érdem; s nincs haza nélkül Emberiség.” BATSÁNYI JÁNOS Szúdy Géza: Csak tartsd magad Azt képzeled, hogy használhat a vers, és bízhatsz még a szavak erejében? Csak bohóc vagy, bár hittel énekelsz, ki sámán is lehettél volna régen. Bohócok Iközt hogy lehet szent a szó? Csörög, mint tökhéj rossz kaviccsal telve. Cirkuszi gajd, mely tán mulattató, mint bugyogód és cipőd terjedelme. Billegj esetlen, vess bukfenceket, kóchajad lengjen, orrod, mint a gomba, virítson ki meszelt arcod felett! — Csak tartsd magad, ne okádj a porondra! T. Ágoston László: Húsvéti bárány Már annyi nap elsuhant ebből az évből, hogy szinte elfeledtük, milyen volt a múlt esztendő. ...És nem mondhatnám, hogy észre se vettük az idő múlását. Jószerivel minden nap szolgált számunkra kemény híradással. Magasfeszültség a magyar—román viszonyban; naponta újabb és újabb képsorok az örményeket ért szörnyű katasztrófáról; vízágyúkkal és rohamrendőrökkel farkasszemet néző prágaiak szívfájdí- tó csoportképei, tévéhfradós jelentések egy fölrobbantott amerikai utasszállító repülőgép roncsairól... és áremelések ... panaszok a romló életviszonyok miatt... az adóhivatal pallosa a személyek és vállalkozások fölött ... . Hírek a korrupció, a bűnözési erőszak, az erkölcsromlás riasztó tényeiről. Metrórobbantás. Nincs egyetlen napnyi pihenőnk? Naponta megesik a szívem az újságolvasókon, tévénézőkön, így önmagámon is. Mert aki a világ legmagasabb hegycsúcsát akarja megmászni. és alkalmas eszközei, segítői Vannak e mesés kalandhoz, azok is beiktatnak kisebb ácsorgásökat, mielőtt egy újabb meredélynek, jégfalnak vágnának, vagy szakadék fölött kelnének át Mi viszont lassan elcsigázottakká válunk attól, hogy szinte csak mind zordabb jövendöléseket hallunk arról, hogy mivel köszönt ránk a tavasz... A maratoni futók időnkint hozzájutnak szaladtukban néhány korty üdítőitalhoz, vagy nyakon öntik őket némi frissítő, hideg vízzel. Mi pedig robogunk valami felé, de senki sem kiált be nekünk az út széléről: „Már csak fél óra; már csak öt kilométer, tartsd magadat, célhoz érsz ... !” Előbbre szeretnénk jutni, de egyelőre a biztató tényekről nem hallunk. Vagy azokat csak amúgy mellékesen tudatják velünk. Ügy vélem, hangfogóval. Pedig kéne némi biztatás^ hogy ne adjuk oda magúnkat a fáradtságnak és reménytelenségnek. Nem ártana több pozitív ellentételezés a lelki háborgást keltő újdonságokkal szemben. Mert igazán nem semlegesítő erejű értesülés az újra meg újra beharangozott munkanélküliséggel szemben az a közlés, hogy az Operaház vezetése nem lát az anyagi gondoktól. A gyógyszerárak növekedését semmiképp se feledteti, hogy ezzel szemben itt meg Olyan istentelenül egetvívó óhaj ókat fogalmazott meg a poéta? Ügy vélem, világosabban és egyértelműbben szólt, mint az elméletektől mámoros közszereplők legtöbb szónoklata. Hinnünk, bíznunk kell a magunk erejében. Enélkül csak a széthullás vár ránk. És a magunk erejében benne van a magunk akarata. Nem titokzatos, égi erők játszanak velünk, hanem a hozzá nem értés, a tudatlanság, a dölyfös parancsolókedv ... Nem akarom elhinni, hogy csak rimánkodási lehetőségünk van Hévíz megmaradásáért. Egyetlen szóbűvész se tud meggyőzni arról, hogy társadalmi-gazdasági viszonyaink között meg- fékezhetetlen az otthonteremtés költségeinek szakadatlan emelkedése ... Képtelenségnek tartom, hogy teott a tanácsi emberek körmönfont bagóért szerzik meg a legjobb ingatlanokat. A közlekedés drágul? E bizonyosság hatását csak fölerősíti az, amit 'kis menyemtől hallottam: családjuk, melyben három kisgyermek van, havonta .csak tejre 1200 forintot kénytelen költeni, ha futja még rá ... Engem nem az -nyugtalanít, hogy a legfelsőbb vezetők számára olyan nyugdíjat biztosítottak, ami csak kevéssé sínyli meg a pénzromlást. Az viszont ijedelemmel tölt el, hogy milyen sokan kényszerülnek arra, hogy lemondjanak az újságelőfizetésről, de még a villanyvilágításról is. Az ország csöndes mosollyal értesült arról, hogy a nagy egyesületalapítási szabadságban a homoszexuálisök is szövetkezhetnek érdekeik jobb szolgálatára. De azt senki meg nem magyarázta nekem, vajon miért nincs mindmáig átfogó országos érdekképviseleti szerve a kétmillió-háromszázezer nyugdíjasnak, és miért nem látok soha egyetlen kisnyugdíjast se azoknak a tanácskozásoknak még csak az előszobájában se, ahol az idősek napról napra nyomasztóbb helyzetéről tárgyalnak. Már nagyan-nagyon ránk fémé, halljunk végre valami biztatót... Nem arra gondolok, hogy affélét, jön majd a június, és nem kell fűteni, pirosliik a cseresznye. Persze hogy jön. A természet tudja-érti a dolgát. Télre tavasz, -tavaszra -nyár következik. És kivirágzanak a kertek. De várom, hogy valaki megszólaljon: erre és erre költöttünk megint százmilliót, és ettől júliustól fogva olcsóbb lesz a lúdtalpbetét és a szájharmonika. Igen. szeretnének előbbre jutni azok a milliók is, akiknek a személyes elhatározásain nem múlik a termékszerkezet-váltás, a forint értékállósága vagy más nagy dolog. Lehet már vagy húsz éve, hogy maradandó emlékű barátom, Ladányi Mihály kéziratból fölolvasott nekem egy verset. Akkoriban nem tudom hányadik eltiltását szenvedte. És a versért megneheztelt rá valaki „ott fönn”, nem éppen az Isten, de elég nagy kutya ahhoz, hogy poétánk életét megkeserítse. Utóbb kötetben is megjelent az írás. És máig is tűnődöm, ki és mit láthatott benne korábban veszélyesnek. Íme a költemény utolsó strófája: lepülésék, melyek -túlélték a tatárjárást, török időket, most arra szorulnak, hogy kegyelemért fohászkodjanak vállalatoknak, melyek határukban akarják elföldelni azt, ami az élet megrontójá- vá válik. Ady keserűségében sikoltotta, hogy nekünk Mohács kell, s azt, hogy ne legyen percnyi békességünk. Ő is sóvárgott a békesség és a nyugalom után ... Most már úgy fogalmazódik meg sokakban a -kérdés: miről mondjon le az, aki már mindenről lemondott. De lemondhatunk-e a reményről? Az évtizedek, a kátyúk, a tévutak nagyon is megviselték már a magyar népnek is nevezett sereget. Mégis a reménység fái alatt szeretnénk picit erőre kapni, majd előbbre menni. Bajor Nagy Ernő Miska, a barna foltos bundájú bárány még egészen kicsi volt, amikor hozzánk került. Nagyapám vette a faluszéli juhásztól. De mondhatnám úgy is, hogy addig siránkoztam, míg meg nem vette. A szőlőbe menet a legelőn bandukoltunk át. Tóth Jani bácsi épp ott legeltette a birkáit. Nagyapám már messziről meglengette a kalapját, és odakiáltott a juhásznak : — Jó napot, koma! — Jó napot adjon az isten! — kiáltott vissza a másik. — Hová, hová, Jani koma? Ebből aztán az következett, hogy a felnőttek leültek a subára beszélgetni, én meg eljátszadoztam a pulival. A kutya fél szemmel rám figyelt, a másikkal meg a nyájat őrizte. Ha valamelyik bárány messzire ment, vakkahtott egyet, s máris utána iramodott, hogy visz- szatérítse a többihez. Miska anyját is így irányította hozzánk. Ott bégetett mellette az alig néhány napos, barna foltos gyapjúgomolyag. Bodri még azt is megengedte, hogy megsimogassam. — Tetszik a bárány? — kérdezte a juhász, miközben kedveskedve megsimogatta a fejemet. — Kérd meg öregapádat; vegye meg neked. Majd meglátod, milyen jó pajtásod lesz... — Aztán nagyapámra kacsintott. — Neked meg meglesz a szüretre a birkapörköltnek való. Nekem se kellett több, addig kunyeráltam, míg nagyapám meg nem ígérte, hogy megkapom a bárányt. Éppen húsvét közelgett. Így lett Miskából húsvéti ajándék. Hogy miért éppen Miska lett a neve? Apám azt mondta, olyan Miska-pofája van, aztán rajta ragadt a név. Igaza lett a juhásznak, Misika nagyon jó játszópajtás lett. Egy csinos kis kötelet kötöttem a nyakába, és napjában többször is elvittem legelni a Bakér-part- ra. Amikor megtömte a ben- dőjét, odajött hozzám, és gyengéden az oldalamhoz nyomta a fejét. Ez azt jelentette, hogy kedve szoty- tyant egy kis kergetőzéshez. Hazafelé menet levettem a nyakáról a kötelet, ő pedig boldogan ugrándozott előttem az úton. Olykor elbújt egy-egy bokor mögött, s cérnahangú bégetéssel figyelmeztetett, hogy meg kell keresnem. Amikor közeledtem felé, usgyi, kiugrott, és ugrándozva futott a következő bokorig. A kapunál fegyelmezetten megállt és várta a bebocsátást. A barátaim is megszerették. Ha legelni vittem, mindig elkísért valamelyikük. Megtanítottuk fogócskázni, bújócskázni. Természetesen Miska volt a fogó, meg a hunyó. Nagyon élvezte a játékot. Csak focizni nem volt hajlandó velünk. Megpróbáltuk beállítani kapusnak, de amikor az első erősebb lövés oldalba találta, sértődötten félrevonult legelni.. így telt el a nyár. S nemcsak a gyerekek kedvence lett a bohó. barna foltos bárány, hanem a felnőtteké is. Amikor a vödör csörgését meghallotta, tudta, hogy nagyanyám a moslékot készíti a disznóknak. Vidám bakugrásokat produkálva rohant elé, s addig nem engedte kiönteni a vályúba a vödör tartalmát, míg meg nem kóstolta. El is neveztük főkositolónak. Ha esteledvén nagyapám, vagy apám kiálltak a műhelyajtóba egy kicsit nézelődni, Miska rögtön ott termett, és sehogy se tudta megérteni, miért nem legelheti le a zöld asztalos- kötényt. De az se volt ellenére, ha ilyenkor egy-egy szem kockacukor került elő a zsebükből. Hálából olyan csuda ugrabugrálásba kezdett, hogy még az utcán is megálltak a járókelők. Egy őszi délután nagyanyám kézen fogott, és elmentünk a temetőbe rendbe tenni a sírokat. Nem szívesen hagytam egyedül Miskát, mert apárnék éppen a hordókat mosták a másnapi szüretre készülve, és attól tartottam, hogy egy véletlenül elszabaduló hordó elütheti a játékos bárányomat. Egyetlen hordó se szabadult el, mégis megesett a baj. Mikor hazaértünk, nagyapám gondterhelt arccal fogadott. Nagy könyörgésre kdbökte, hogy „meghalt a Miska”. Szomorúan mesélte, hogy véletlenül éppen arra járt a hentes, kezében volt a kés. Ez a kerge bárány meg odafutott hozzá, és egyenesen bele a késbe ... Ott szárad a bőre a kerítésen ... Napokig sirattam a bárányomat. Nem tudtam megérteni, hogy ez az okos kis állat hogyan tehetett iíyen ostobaságot. A tényeken azonban mit sem változtattak a könnyek. Hamarosan kikészíttették a szűccsel, és odaszegezték a falra, az ágyam fölé. Mielőtt elaludtam, minden este megsimogattam Miskát, és álmomban vele futkároztam a selymes füvű Bakér-par- ton. Az ifjak asszonyt akarnak, akikből kurva sose lesz, ne rontsd meg őket! Az öregek fák alatt akarnak üldögélni, amiket ők ültettek, ne keserítsd meg őket! A csonkák szállni vágynak, mutass nekik eget! Vérrel és izzadtsággal telecsorgatott úton fáradtak el ezek a seregek. S míg aszály veri a világot, s áradás elönti, engedd a népemet előre menni!
