Békés Megyei Népújság, 1989. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TflNACS LAPJA 1989. MÁRCIUS 15., SZERDA Ara: 4,30 forint XUT. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Mai számunkból: A Békéscsabai Reformkor állásfoglalása (3. oldal) üzenetek 1848-ból (4. oldal) Március 15-i melléklet (9-is. oidaD Lapunk ma hétköznapi áron, dupla terjedelemben jelent meg Magyarnak lenni itt és most Beszélgetek a hazáról. Arról, mi a hazaszeretet. Beszélgetek tanárral, diákkal, kiskatonával, idős asszonnyal, meg egy nyugdíjas munkással. Ez a gyönyörűséges föld, ahol mi lakunk. Magyar- ország — mondja egy ősz hajú tanár. Szeme felcsillan, hangja megcsuk- lik a meghatódottságtól. Tisztelet, hogy így beszél a hazáról. De mit kezdjek ezekkel a szavakkal? Kissé porosak, elnyűtte őket az idő. Egy távoli kor túlfűtött hazafiságát idézik. Minél tovább hallgatom, annál inkább rá kell jönnöm, kitűnő az emlékezete. Azt mondja, amit hajdanán belésuly- koltak és nem a feleme- lően szép fogalmazáson érzékenyül el, hanem saját ifjúsága emlékein. A csapzott hajú, pelyhedző állú diák kérdéseimre felhúzza a szemöldökét, és rövid gondolkodás után Petőfi-verseit citál. A gimnáziumi tanár tankönyvekből idéz, szociológusokra hivatkozik. A kiskatona a határra mutat. Ez a haza, amit körbekerít a határ, ami azon belül van, amire fölesküdött, hogy megvédi. Tárgyilagosan beszél, ahogy a tényekről szoktak beszélni az emberek. A nyugdíjas munkás csodálkozva reagál a kérdésemre. Neki nincsenek előre megfogalmazott mondatai, elkopott frázisai. Azon csodálkozik, hogy ilyen kérdéssel fordulok hozzá. Negyven éve nem kérdeztek tőle ilyet — válaszolja. Azelőtt igen. Azelőtt egy őrmester rákiáltott: — Katona, szereti maga a hazáját?! És kiküldték a frontra. Azóta ő sem tette fel magának ezt a kérdést. A válaszon töpreng, s az életéről beszél. Volt földműves, dolgozott a vasúton meg az építőiparban és végül az esztergapadnál kötött ki. Ahogy a sors hozta, állítja magáról, úgy alakult az élete. És ez a sors a haza. Dolgozott érte. Megérdemli, hogy magáénak érezze. Persze, fogalmazhatna másképpen is, teszi hozzá később, mert érzi, sokkal mélyebb, fontosabb, meghatározó fogalomról van szó, csakhogy képtelen ezt a fogalmat szavakba önteni. Mi a haza? — teszem fel újra és újra a kérdést. Egy kifejezhetetlen fogalom. Szívével, leikével, meg egész lényével érzi az ember, hogy mit jelent. Csak éppen a szó hiányzik, mellyel definiálná. Mert a szó kevés hozzá. Csak érzelmekkel telített értelem világíthatja meg igazi mivoltát. Ám szívvel gondolkodni ma nem divat, belerozsdásodtunk a logikába. Talán éppen ezért élnek bennem olyan feledhetetlenül egy idős parasztasszony szavai. Mikor megkérdeztem tőle, mi a haza, gondolkodás nélkül a tanyájára mutatott. Az a haza. Ott születtem, ott lakom, és csak ott érzem jól magamat. Esküdözött, hogy annak a földnek, ahol a tanyája áll, kisugárzása van. Láthatatlanok azok a sugarak és születése pillanatában már átjárták a testét, s valósággal beléivódtak és bárhová megy, vissza-visszavonzzák. Ezt a köteléket nem lehet elszakítani. És a fia? — kérdezem tőle. Mert a fia disszidált. Vissza fog jönni, vágta rá magabiztosan. Éveken keresztül várta. Igaz, visszajött, de ő már nem élte meg. A tanyát benőtte a gaz, és omladoztak a falak. A meglett férfi, mint egy kisgyerek, úgy zokogott. Beszélgetek a hazáról, meg arról, mit jelent a soknemzetiségű Békés megyében magyarnak lenni. A válaszok sokfélék. Nehéz összegezni őket. Egy biztos, könnyebb a kérdést feltenni, mint válaszolni rá. Mit jelent magyarnak lenni, itt és most? Most, amikor szembe kell néznünk saját múltunkkal, hogy tisztább képet kapjunk a jövőnkről. Most, amikor a tegnapról vitázunk, s bizonytalan, tapogatózó kézzel formáljuk a holnapot. Alternatív szervezetek jönnek létre, pártok alakulnak. Mennyi vélemény, mennyi gondolat, mennyi szó és mennyi hallgatás. Üj fogalmakat tanulunk, pluralizmust, meg demokráciát. Vitatkozunk Bős—Nagymarosról, az alkotmányról, a jogrendszerről, meg a sztrájkról, miközben termelőszövetkezeteink, vállalataink egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, és nőnék, tornyosulnak előttünk, mint valami hóhegyek a megélhetési gondok. Ilyenkor feltenni a kérdést! Mit jelent magyarnak lenni itt, és most? Mert fel kell tenni! Még akkor is, ha meghökkentő. Még akkor is, ha mással vagyunk elfoglalva. Lám, hogy lecsendesülnek ettől a kérdéstől a leghevesebb indulatok is. Mert, aki erre a kérdésre válaszolni akar, annak túl kell nőni saját kicsinyes dolgain. Annak nemzetben kell gondolkodnia. De ezt nem is kell magyaráznom. Megérzi a nyugdíjas munkás, megérzi a termelőszövetkezeti tag ugyanúgy, mint a diák, meg a tanára. A válaszon azonban sokkal többet töprengenek, minit a haza fogalmáin. Nem jeleníthet mást, mondja a nyugdíjas munkás, minthogy itt élünk, és itt akarunk valamennyien boldogulni. Tehát nem jelenthet mást, mint összefogást. A fiatal gimnáziumi tanár a felelősségre helyezi a hangsúlyt. Szerinte minél nagyobbá demokrácia, annál nagyobb felelősséggel kell párosulnia. Ma magyarnak lenni felelősséget jelent egymás iránt és a jövőért egyaránt. A termelőszövetkezeti tag áldozatvállalásról beszél, meg a munkáról. Ám disszonáns hangok is megütik a fülemet. Csak a váltamat rándítom meg. Bizonyára csak kiszólás lehet, amit nem kell komolyan venni. De sebek nyílnak meg, visz-» szafojtott, agyonhallgatott kérdésekkel. Felbuzognak, mint a gejzír. Meg is értem. Azt igen, ami jogosan fáj, csak a fricskát nem értem. A megjegyzést, például a nemzetiségekre. Nem értem, nem és nem. Mert vissza is lehet tromfolni. Vissza a magyarra, az erdélyi menekültekre. És ebből is, abból is politikumot lehet csiholni. Hivatkozva brosúrákra, vaskos könyvekre, nagynevű szerzőkre. Azért nem értem, mert az ember megmérettetése nem nemzetiségen múlik. Különösen nem lehet az, itt, a soknemzetiségű Békés megyében. De máshol sem. Azért is, mert ez így nem igaz. Éveken keresztül dolgoztam a Békéscsabai Május 1. Tsz kertészeti brigádjában. Voltunk vagy nyolcvanan, hol meg felduzzadt a létszám százhúszra. A legkülönbözőbb nemzetiségűek. Olyan ösz- szetételben, ahogy élnek arrafelé az emberek. Szlovákok, felvidékről ide telepített magyarok, román származásúak és sváb, meg bolgár is akadt 'közöttük. Néha valóságos bábeli nyelvzavar uralta a kertészeti telepet. Szlovák, magyar, román szavak keveredtek egymással. Sohase felejtem el a nagydarab Vida bácsit. Komáromi magyar volt, tősgyökeres. A munkacsapatában körülötte potyeszoltak, beszélgettek, ő meg magyarul mondta a magáét. Hogy értett-e szlovákul, máig sem tudom, pedig éveken át dolgoztam vele. Hogy ki, milyen nemzetiségű, milyen nyelven fejezi ki magát, az a brigádban semmiféle súrlódást nem okozott. Sőt, sajátos színt és tartást adott az embereknek. Eszébe sem jutott senkinek, hogy megtagadja nemzetiségét. Ez annyit jelentett volna, mintha magát tagadta volna meg. De az se fordult elő, hogy emiatt rossz szóval illették volna. Inkább megnőtt iránta az érdeklődés. Ma is él emlékezetemben, milyen kíváncsi figyelemmel hallgattuk, amikor Bogdanov bácsi az ismerőseit látogató öreg Mikóval társalgóit bolgárul. Ezek a parasztemberek sohasem hallották Montesquieu híres kijelentését: Véletlenül vagyok francia, szükségszerűen ember. Am tudták, megtanította őket az élet nemzedékről nemzedékre, hogy a hangsúly az emberen van, mindig az emberen, csak ezután következik a nyelvi, nemzetiségi különbözőség. .Ady verseit sem olvasták, mégis lelkűkben éltek szavai: Dunának, Oltnak egy a hangja. A mérce, ami alapján megítélték egymást, nem a nemzetiségi hovatartozás volt, hanem az, ki hogyan dolgozik, hogyan él, mennyire igaz ember. Egyszóval, a mérce a tisztesség volt. A napokban egy hivatalos vitában kőként csapódott mellemre egy heves kijelentés. Kár beszélni annyit a tisztességről, abból úgysem lehet megélni. Pedig ideje volna végre megtanulni, a nép így ítél, tisztesség szerint. Lehet különböző módon vélekedni, eltérően gondolkodni, vitatkozni, meg állást foglalni. A végső mérce azonban nem lehet más. Még történelmi távlatokban sem. Mit jelent hát magyarnak lenni? Itt és most? Amikor egy hatalmas, mindenkit megmozgató történelmi átrendeződés megy végbe ebben az országban. Mikor a cél felzárkózni, lépést tartva Európával, nem pedig lemaradni. Nagy a tét, s még nagyobb a követelmény. Ha nem akarunk meghátrálni a feladat előlf túl kell lépni önös korlátáinkon, hogy országban gondolkodhassunk az egymás és a jövő nemzedéke iránt érzett felelősség tudatával, tisztességgel és áldozatvállalással. ‘ Ma március 15-e van. Nemzeti ünnepünk. Kitűzzük mellünkre a kokárdát, meg a Kossuth-címert. Ma a kibontakozó, sokszínű különbözőségek ellenére a nemzeti együvé tartozásunkat ünnepeljük. Az emberi tisztességet. Azt a márciust, melynek dátuma fényes betűkkel rajzolódik ki Európa történelmének kárpitjára. Seréül János A haza ma ismét ránk figyel Hz Országgyűlés ünnepi ülése A nemzet történelmének korszakos jelentőségű eseményére, az 1848—49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve ünnepi ülést tartott tegnap a magyar Ország- gyűlés. A törvényhozó testület emlékező-tisztelgő ülésén a képviselők, a kormány elnöke és tagjai, az országos hatáskörű szervek vezetői mellett részt vettek a politikai, a társadalmi élet vezető személyiségei, a diplomáciai képviseletek vezetői, neves közéleti személyiségek és a nemrégiben megalakult szervezetek képviselői. Az elnökségben helyet foglalt Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, valamint az Országgyűlés tisztségviselői. A Himnusz hangjait követően a magyar Országgyűlés nevében Jakab Róbertné alelnök köszöntötte a résztvevőket. Ezután Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. — 1848. március 15-én, immár 141 évvel ezelőtt a magyarság történetének újabb drámai fordulójához érkezett. Egyenlőtlen harcra kényszerült a szabadságért, a független, önálló Magyar- ország megteremtéséért, a magát túlélt feudális - viszonyok felszámolásáért, a megkésve, de nálunk Is napirendre került polgári demokratikus átalakulás győzelemre segítéséért. Népünk emlékezete 141 éve őrzi március idusának emlékét. Múltunknak olyan kora volt e forradalom, amely egyszerre ígérte az akkori Európa fejlettebb részéhez való felzárkózást és függetlenséget. Hősies kísérlet volt a „magyar átok” a „mi mindenben elkésünk”- sors megfordítására. 1848—49 a ma élő nemzedékek osztatlan öröksége — mutatott rá. Tükörként emelik maguk elé, és abban népünk legszebb, legbecsültebb arcvonásait látják: olthatat- lan szabadságvágyat, „szent akaratot”, lelkes tenni tudást, hősiességet, kitartást, nagylelkűséget és nemzeti összefogást, a jó ügy mellett áldozatvállalást és a bukásban is nemes tartást. 1848 jelképe mindannak, amit népünk ebben a hazában, Európának ezen „o hu(Folytatás a 3. oldalon) Illést tartott az MSZMP Politikai Bizottsága Március 14-én, kedden ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága. A testület áttekintette a politikai pártok alapításáról, az alkotmánybíróság felállításáról, valamint a közigazgatási bíráskodás bevezetéséről készített előterjesztéseket. A javaslatok zömét elfogadta a további munka alapjául. Felkérte az előterjesztőket, hogy a vitában elhangzottak figyelembevételével rövid időn belül készítsék el az állásfoglalás tervezetét. A Politikai Bizottság megvitatta Magyarország világ- gazdasági nyitásáról és KGST-kapcsolataink gyökeres megújításáról szóló előterjesztést. Egyetért azzal, hogy a magyar gazdaságpolitika középpontjába a világ- gazdasági nyitást kell helyezni. Ez csak a gazdaság liberalizálása és a külgazdasági fordulat révén érhető el. A nyitás feltétele továbbá a kemény, igényes belföldi versenypiac kiépítése. Elengedhetetlen KGST-kapcsola- tainak újrafogalmazása is, mindenekelőtt a magyar— szovjet gazdasági kapcsolatok gyökeres megújítása. Szovjet partnereinkkel — az érdekek kölcsönös figyelem- bevételével — erről haladéktalanul meg kell kezdeni a tárgyalásokat. A Politikai Bizottság megtárgyalta a pártoktatás 1989 —1990. évi feladatait. A testület alapvetőnek tartja, hogy"— igazodva az átmeneti helyzethez — a pártofcta- tás tartalma és szervezeti keretei megváltozzanak. A pártoktatás középpontjában a következő időszakban a „Mire törekszik az MSZMP?” cselekvési program áll. A pártmozgalom vezetői képzésének a korábbinál jóval nagyobb mértékben szükséges kielégítenie a társadalmi igényeket. (Folytatás a 3. oldalon) Ülésezett a megyei párt-végrehajtébizottság Tegnap Békéscsabán Szabó Miklós megyei első titkár elnökletével ülést tartott a megyei párt-végrehajtóbizottság. A testület Pataki József osztályvezető előterjesztésében megvitatta és elfogadta a pártviták tapasztalatairól készített jelentést. Így a párt választási rendjéről, a munkahelyi és lakóterületi pàrtalapszervezetçk szerepéről, tevékenységéről, feladatairól, valamint a politikai rendszer reformjának néhány időszerű kérdéséről folytatott alapszervezeti beszélgetések összegzését.
