Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-11 / 36. szám

1989. február 11., szombat Hozzászólás Ma reggel 8 órakor kezdődik meg az orosházi városi pártértekezlet. Nehéz időben, nyitott szándékkal vállalkozva arra, hogy a sorokat rendezve megfogalmazza a „Hogyan tovább?” tartalmát, formáit, eszközeit. A „hozzászólás”, amelyet e helyen közzéte- szünk, megjelenését tekintve valóban rendha­gyó, hiszen itt „hangzik el” a lap hasábjain, és nem a pártértekezleten. Érvényessége azonban kétségtelen. TISZTELT PARTÉRTEKEZLET! Rendhagyónak látszó hozzászólásom oka, hogy a Békés Megyei Népújsághoz hű maradt olvasóknak e téma után ér­deklődő részét szeretném bevonni a pártértekezlet nyilvá­nosságába. A párt májusi országos értekezlete óta köztudottan sok szó esett a „Hogyan tovább?”-ról. Mivel az orosházi pártérte­kezlet sem szakadhat el gyökereivel az országos gondoktól, a keményvaluta-infúzióval táplált gazdaságunk anomáliái­tól, sem az újrafogalmazott politika fő irányvonalától, itt most nekünk is mérlegelnünk és minősítenünk kell. Elsősor­ban a végzett munkát, mely szűkebb hazánkban az országos és megyei átlagot meghaladó eredményeket hozott. Mégis vesztesnek érezhetjük magunkat, mert a bérek az országos átlagnál tartósan alacsonyabb szinten állapodtak meg a megítélés és elosztás mérlegén. E helyen őszintén feltárjuk saját gazdaságunk helyzetét, lehetőségeinket. Meg kell határoznunk a helyi politika irá­nyát, formáit, eszköztárát, hatékonyságának mibenlétét. Fel kell ismernünk és vázolnunk a helyi politikai döntések le­hetséges progresszív hatásait és határait. Az újonnan meg­választott testületnek rendezni kell sorainkat és közös dol­gainkat. Tettekben kiteljesedő programot kell közreadni, össze kell fogni minden tisztességes haladó erővel, az új, vagy másfajta, megélhető szocializmus megvalósításának ér­dekében. Máris lépéshátrányban vagyunk, a felismerést las­san követi az eredményesebb politikai munkát garantáló belső átszerveződés. Megtizedelt hitű emberekkel kell harc­ba indulnunk. Meghirdettük a kibontakozást, de a kivezető út egyelőre még nem az igazságos teherviselés köveivel van kirakva. Történelmi tény, hazánkban a demokrácia 1918 után és 1944 után is a kisebb Magyarországot jelentette. Minden gondolkodó ember előtt nyilvánvaló, hogy a politikát soha­sem érzelmi motívumok irányították, de volt egy szép jel­szavunk: „A párt van a népért”. Ma, amikor ezt a pártot úton-útfélen kritika éri (okkal és ok nélkül), a párttagság politikai pluralizmust elfogadni kész, progresszív politikát óhajtó része is értetlenül áll az egymásnak ellentmondó legfelsőbb szintű politikai megnyilatkozások előtt, s nem ér­tik, miért vállalkozunk oly nehezen a megmérettetésre. Egy hajdanvolt orosházi költő szavai jutnak eszembe — akinek a közelmúltban nem emlékeztünk meg születésének századik évfordulójáról (Jászai-Horváth Elemérről van szó); ő írta 1919-ben a román cenzúra alatt megjelent kötetében, amelybe valamiképp mégis becsúszott némi történelemérté­kelés. Idézem: „Mely alatt följegyzettek Sok nagy szavak s kevés tettek, .. . Kezdve a nagy Névtelenen Es végezve a jelenen”. E szavak ma is megérdemelnek egy perc néma gondolkodást. Orosháza felett is eltelt egy történelmi időszak. Ez idő alatt városunk a megye második legiparosodottabb városává vált. A mezőgazdaság teljesítménye és részaránya is jelen­tős, mégis ellentmondások közepette élünk. Legfőbb ok, le­lassult a gazdasági növekedés. A pénzszűkítő intézkedések, az egész népnek utólag benyújtott számla sokkoló hatása bennünket sem került meg. Nálunk is tapasztalható bizal­matlanság és a közügyektől való elfordulás, pedig „ ... meg- bűnhödte már e nép a múltat”, s a jövendőnek letétemé­nyesei szeretnénk lenni, mert gyermekeink kezében is ke­nyeret akarunk látni. Szűkre szabott mondandómban nem tudtam nagy igazságokat megfogalmazni, ezért elfogadom a kiigazítást, a kritikát, a segítő kezet. Verasztó Antal Ismét Szent István tér Székesfehérvárott Visszakapta régi nevét a szé­kesfehérvári Szent István tér. A dunántúli város egyik leg­szebb, jellegzetes arculatú ré­szét az utóbbi évtizedekben István térnek nevezték. A vá­rosi tanács végrehajtó bizottsá­ga a lakosság javaslatára dön­tött az eredeti, majd egy év­századon használt név vissza­ad ácséiról. Székesfehérvárott a régi törr ténelmi városnevek újbóli fel­elevenítését tervezik. A város lakói javasolják, hogy kapják meg ismét az évszázadok során ismert nevüket az egyes város­részek, tehát legyen Palotavá­ros és Víziváros, s kezdemé­nyezték azt is, legyen utcája Deák Ferencnek s néhány múlt századi nagy gondolkodónak. A javaslatokról a városi tanács dönt majd. ítélet a volt rendőrtisztek ügyében Ítéletet hirdettek pénte­ken a korrupcióval vádolt volt rendőrtisztek perében a Budapesti Katonai Bírósá­gon. Az elsőrendű vádlottat, Tóth Ferenc volt rendőr al­ezredest, a Budapesti Rend­őr-főkapitányság gazdasági rendészetének egykori veze­tőjét folytatólagosan, vezető beosztású személy által — részben kötelességszegéssel — elkövetett vesztegetés bűntettében találta vétkes­nek dr. Hildenbrand Róbert hadbíró alezredes büntető­tanácsa, s 3 év 6 hónap sza­badságvesztéssel sújtotta. Emellett négy évre eltiltotta Tóth Ferencet a közügyek gyakorlásától, és 30 ezer fo­rint pénzmellékbüntetésre ítélte. Ugyancsak vesztegetés bűntettében találták bűnös­nek Pudleiner Gyula másod­rendű vádlottat, volt rendőr ezredest, a Belügyminiszté­rium főügyeletének egykori vezetőjét. A hadbíróság őt 2 év szabadságvesztésre ítélte; ennek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztet­ték. Pudleiner Gyulát 15 ezer forint pénz mellékbün­tetéssel sújtották. Az ügy harmadik szerep­lőjét, Huszti Zsigmondot, az Innoszolg Építőipari Kisszö­vetkezet volt elnökét — aki korábban egy víz-, gáz- és csatornaépítő gmk vezetője­ként tevékenykedett — hi­vatali vesztegetés, valamint nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés elköve­tésében találta bűnösnek a hadbíróság, és ezért 1 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélte. Továbbá 2 évre eltil­totta a közügyek gyakorlá­sától, és 30 ezer forint pénz mellékbüntetéssel sújtotta. Tóth Ferenc és védője fel­mentésért fellebbezett. Pud­leiner Gyula és védője há­rom nap gondolkodási időt kért. Huszti Zsigmond és vé­dője felmentésért fellebbe­zett. Az ítéletet indokolva dr. Hildenbrand Róbert rámu­tatott: a hadbíróság az ügy­ben súlyosbító tényezőként vette figyelembe, hogy a vádlottak cselekményükkel a közélet tisztaságát veszélyez­tették. Továbbá az utóbbi időben megszaporodtak ha­zánkban az ilyen jellegű bűncselekmények. A korrup­ció terjedése aláássa az ál­lami, hivatali szervek te­kintélyét, pártatlanságába vetett bizalmat. A vádlottak cselekményükkel az állam­polgároknak a rendőri szer­vezet iránt táplált bizalmát ingatták meg. A volt rend­őrtiszteknél ugyanakkor enyhítő körülményként vet­ték figyelembe, hogy vezető beosztásban hosszú időn át példás szolgálatot teljesítet­tek a rendőrség állományá­ban. Szemfenékvizsgálat („Itt tornyosulnak a keserű és megfé­kezett indulatok a szívem alatt, míg a rőt fényektől villogó, útonálló pillana­tok gátjai között botorkálok.. Azok a társadalmi determinációk, amelyek között életünk folyik; nemcsak alapvető kö­zösségi történések formájában jelentkeznek életünkben, néha egészen furcsa fintornak és véletlennek tűnő módon is. Ilyesmi történt velem ma. Már leírtam a címet és a mottót is rövidke eszmefuttatásom lepötyögtetéséhez készülődve, amikor eszembe jutott, hogy még nem olvastam el a mai megyei lapot; megszakítottam hát munkámat, hogy bele­lapozzak. Amint a mottó is jelzi talán, az in­dulatokról akartam írni, amelyek ölnek oly­kor, fojtogatnak bennünket, megrövidítik életünket, örömeink kis csermelyeit szeny- nyezik be, elembertelenítik rövidre szabott létünk esztendeit. S mintha csak rendelésre! Mintha nem is lenne rá elég más példa! Íme a rossz be­idegződések által determinált emberi maga­tartás éppen mai-napi példája Varga Dezső Peres ügyeink című írásában, a Népújság 1989. február 6-i számának 5. oldalán: mennyire görcsösen él bennünk a múlt, mennyire második természetünkké vált a rosszindulatú gyanakvás! Az, hogy azt olvas­suk ki még mindig a sorok mögül, amit ép­pen ki akarunk olvasni! Elintézhetném Var­ga Dezső cikkét egészen röviden is, nem len­nék igazságtalan akkor sem, ha mindössze ennyit vesztegetnék rá: a szerző némely hi­potézisek alapján egy potenciális koncepciós pert akaszt a nyakamba. De példa értékű a megnyilatkozása, ezért kénytelen vagyok el­időzni az írásánál. A mostanában mind gyakrabban megjele­nő — sztálinizmust idéző — könyvekről szól­ván írtam le egy szerző könyvére reagálva két héttel ezelőtt: „Hogy egyértelmű legyek: nagyon fontosnak érzem a közelmúlt törté­nelmének hiteles földolgozását, de nem fo­gadom el akárki tollából... Erkölcstelennek tartom, hogy némelyek, akik annak idején kiszolgálói voltak ezeknek a bálványoknak, most. . . újra abból éljenek meg, és szerezze­nek ... nem elhanyagolható javakat, hogy meaculpáikat és azóta fölnyílt szemük világát árusítják ki a tényleges igazságra éhes társa­dalomnak.” Erről írtam hát, de Varga Dezső szerint ez „ ... az acsarkodás legszívesebben a máglyára vetné őket...”, sőt: „A rejtjeles szignóval aláírt cikk magát az emberi felis­merés lehetőségét tagadja az idősebb nem­zedék részéről... egy tarthatatlan (szerin­tem antihumánus) eszmét hirdet: minden öreget le kell hányni a szekérről.” És még tovább megy közismert újságírónk fölpum­pált hevületében: „Tudja, kedves —ph—y—, a korábbi sztálini modell apostolait so­kan ... kiszolgálták, gqndolm, még ön is.” S hogy végkéépp alámfűtsön, így folytatja ki­csit lentebb: .......abba a csoportba tartozom — mint Békéscsaba város veteránklubjának egyik vezetőségi tagaj —, amelyiket őn a legszívesbben a pokolba küldene . ..” Nos, gondolom, elég ennyi annak fölisme­résére, hogy aki acsarkodik, az nem én va- goyk. Nem írtam egyetlen szót sem az idő­sebb generációról, a veteránok klubjáról meg most hallok először. A cikk szerzőjének rosszindulatú következtetéssorozata kísérte­tiesen emlékeztet engem azokra az időkre, amikor a föltevés és a valóság között végze­tesen elmosódtak a határok. És ez már nem csak az én privát aggodalmam lehet. Idézett cikkében a szerző két írást „elemez” egyszer­re. párhuzamosan, homályos stílusával azon­ban (föltételezem, nem tudatosan!) össze- mossiza, mit mondott Juszt és mit — ph—y—, s így kreál olyan hamis képet, amely való­jában egyedül őt sértheti magát, ha értő olvasó összeveti a nyomtatott szövegeket. Koncepciózus megállapításaira utalva hadd mondjam el itt Varga Dezsőnek, hogy én nem voltam soha bálványimádó, és öreg koromra talán már nem is leszek. Termé­szetesen voltak eszmék közel hat évtizedes életemben, amelyekért érdemes volt él­nem, talán nem szégyen — vagy hivalko­dás — megváltanom őket ma sem: szocia­lizmus, humanizmus és demokrácia. Min­den lelki és fizikai terrort gyűlölök viszont, mert méltatlan az ember nevéhez, és meg­aláz. Kedves Varga Dezső! Próbálja elhin­ni — vagy elképzelni legalább! —, hogy nem mindenki tapsolt akkor, amikor ez kor- és kórtünet volt. Aki pedig ma szür­kére akar mindent festeni, a lelke rajta... Én ma is úgy gondolom, nem kell minden­kinek mindenkivel azonosulnia. Jogunk van különbözni is egymástól még akkor is, ha az alapvető társadalmi irányulás egyfelé mutat, és vezet. Az emberi méltósághoz hozzátartozik a „más”-ság joga, a szemé­lyiség integritására való igény is. Inkriminált írásom azt sugallja ön sze­rint: „...minden öreget le kell hányni a szekérről.” Micsoda inkvizitori ravaszság iskoladéldája ez! Ilyesmit csak akarattal lehet kilovasni cikkemből. Megnyugtatásá­ra azért mégis közlöm, téves következteté­sei közül egynek örülök, a koromra vonat­kozónak. Ez hízelgő ... * * * Determinációk, rossz beidegződések, fel­legek fölöttünk, villámlások és elborulások mibennünk magunkban is. És indulatok ... Ki és kik a felelősek?! Veszélyesen fene- kedő frontok, amelyek „kívül” és „belül” egyformán rendezetlenek, és van-e igazán meghatározó erő, szándék, jóakarat, amely megvalósíthatja az elrendeződést ebben a megzavart mágneses térben?! Egyensúlyra van szükség két értelmes pólus között, mert másként elkerülhetetlen a káosz. A kölcsönös bizalmatlanság, gyanúsítgatás zsákutcába visz, kibontakozás csak egy bel­ső, gondolkodásbeli megújulás útján lehet­séges, Belénk ivódott a hatalom birtoklásá­nak mániákus vágya; társadalmi életünk feudális erkölcseiben és intézményeiben egyaránt; tisztátalanná lett szánkon, ami igaz volt valamikor. Meg tudunk-e újulni? Félünk már a politika szótárától, kompro­mittálta magát, ezért menekülünk a meta­forákhoz, ifjúságunk a narkóba vagy misz­ticizmusba; eszményeinket nem fogadja el, mert minden ifjúság eredendően tiszta, ha a felnőtt-társadalom bűneivel, hazugságai­val, képmutatásával, korruptságával ki nem ábrándítja, ha tud tiszta eszméket át­örökíteni az új generációkba. Tisztesség­ben elaggott öregeink a társadalom sze­gényrokonai, eltűrtek, kinézettek. Meg tu­dunk-e újulni még?! Új tömlőbe új bort! A régi beidegződé­sek csak katasztrófába vihetik ezt a nem­zetet. Egy pártalapszervezeti értekezlet jegyzetanyagából hevenyészetten itt két idézetet; friss, alig egyhetes föl jegyzések. Egy szimpatikus (hál’ istennek, még hívő!) fiatalember, olyan harmincas-hairmincötös reagálásából — egy „felülről jött” körlevél hallatán: „Kevesebb önelégültség kellett volna... Az alulról jött észrevételeknek ez a nyugtázása arcátlanság a választók fe­lé ... Méltatlan labdajáték és pótcselek­vés ...” Aztán még sok-sok indulat, vihar; s egy nagyon elgondolkodtató felszólalás szövegéből még egy röpke szemelvényt, részletet .......úgy látom, újra föl kell köt­n i azt a bizonyos fehérneműt, meg talán valami mást is ...” Merre megy a világ?! A gyanakvás, az indulatok, a fenekedés felé?! „Igaz, hogy az események menete erélyes beavatkozással lefékezhető. De csak ideig-óráig...” — ol­vastam a legutóbbi ÉS-ben ... — ph—y — Meg kell ismerni a hátrányos helyzetű családokat! Sikerkönyvek A tv-híradós Bayer Ilonát új oldaláról ismerheti meg az az olvasó, aki belelapoz a Fészek, Művészek — Ott­honok című könyvbe, s nem bánja meg, aki el is olvassa azt. Vagy mégsem egészen új oldalról van szó? Bayer Ilona interjúi és Németh Andrea fényképei művészotthonokba kalauzol­ják el az érdeklődőt. Már­pedig érdeklődők bőven van­nak; sokan szeretnének töb­bet tudni kedvenceikről : szí­nészekről, festőművészekről, írókról, rendezőkről, éneke­sekről. Nem éppen könnyű viszont emberek magánéle­tébe „betörni”, legszemélye­sebb dolgaikba, családjukba, lakásukba betekinteni, azt a közönség elé tárni. Nagyon is egyetértenék azzal, aki egy ilyen kérés elől elzár­kózna. Mint riporteri feladat sem hálás az ilyesmi. Érdekeset, újat nyújtani, közvetlenül, mégsem tolakodóan. Lehet- séges-e egyáltalán magán­ügyekről őszintén, izgalma­san beszélni anélkül, hogy ez az eszmecsere intimeske- dő. visszatetsző lenne? Bayer Ilonának mindenesetre sike­rül, s ez könyvének egyik legnagyobb érdeme. Íme egy vélemény „belül­ről”: „Nem igazán szeret­jük ... a házasságot reklá­mozni. Egy házasság minde­nütt olyan, amilyen, de akármilyen, nem tartozik a külvilágra. Tudom, az em­berek kíváncsibbak egy Al­mást—Balázsovits házasság­ra, mint a civilekére. De én, Almási Éva színésznő a színpadon vagyok, ahol ép­pen játszom. Itt anyuka, fe­leség, otthonlakó, civil-fá­radt, civil-ingerült, civil­boldog — abszolút civil va­gyok. Ehhez az életemhez, úgy érzem, nincs közük az embereknek...” S néhány gondolat még ol­vasás előtt a szerzőtől: „Pontosan 14 éve élek a percek szorításában. Megta­nultam röviden elmondani azt, amiből egyórányi mű­sor sem lenne unalmas. Min­dig kitörni készültem ebből a kalodából...” Végül néhány név azok közül, akikkel közösen ez a kitörési kísérlet sikerült : Avar István, Barcsay Jenő, Bessenyei Ferenc, Dévai- Nagy Kamilla, Pelsőczi László, Haumann Péter, Kál­lai Ferenc, Medveczky Ádám, Polgár László, Sík Ferenc, Szervátiusz Tibor. N. K. A Békés Megyei Családvédel­mi Tanács mindösze tízhónapos múltra tekinthet vissza. Tavaly április 15-én alakult, így min­denképpen a legfontosabb teen­dői közé tartozott a programké­szítés, a tisztségviselők megbí­zása, egyidejűleg a családvédel­mi tanácsok helyének, szerepé­nek tisztázása. Dr. Hervoly Mar­git, a megyei családvédelmi ta­nács elnöke, Békéscsabán, a HNF városi bizottságának szék­házában a testület tegnapi ülé­sén az 1988-as esztendő munká­ját értékelve egyebek mellett kiemelte azokat az előadásokat, konzultációkat, továbbképzése­ket, amelyek során hasznos is­meretekkel gazdagodtak a ta­nács tagjai. E napirendhez kap­csolódva, Palotásné dr. Várhe­gyi Éva röviden összegezte a ta­valyi, Salgótarjánban rendezett nyári egyetemen elhangzottakat a családról és az ifjúságról. Mint elmondta, a nemzetközi táborban a külföldi vendégek is nagy érdeklődéssel kísérték fi­gyelemmel a magyar családok­ban mint mikroközösségekben bekövetkezett változásokat. A testület ezek után elfogad­ta az 1989. évi munkatervét, amelyben többek között helyet kapott a békéscsabai családse­gítő központ programjának, munkájának megvitatása, a csa­ládi tanácsadás további szerve­zése, az egyházakkal való együttműködés folytatása, szé­lesítése. Az ülés második részében dr. Köteles Lajos ismertette javas­latát a Békés megyében élő csa­ládok helyzetének felmérésére, melynek célja: megismerni a hátrányos helyzetben levő tár­sadalmi csoportok kialakulásá­nak folyamatát, a hátrányok mibenlétét, ezek újratermelődé­sének mechanizmusát. Nem tud­juk ugyanis, mik azok a gazda­sági, társadalmi, kulturális fel­tételek, amelyekhez a szegény­ség kötődik, s amelyek megvál­toztatása nélkül a szociálpoliti­ka csupán tüneti kezelésre al­kalmas. A vizsgálat elvégzéséhez néhány — tipikusnak tekinthe­tő — megyei települést választa­nának ki, és történeti-szocioló­giai módszerekkel keresnének választ a szegénység gazdasági és egyéb okaira. Ily módon le­hetőség nyílna egy átfogó me­gyei szociálpolitikai program létrehozására. A vizsgálatban az ELTE szociológiai tanszékének részvétele mellett fontos szere­pet kapnának a tanácsok, a ta­nítóképző főiskola hallgatói, és mindenekelőtt a Hazafias Nép­front szervezete.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents