Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-04 / 30. szám

1989. február 4., szombat NÉPÚJSÁG A nagyvilág hírei • HIVATALOS KÍNAI MEGHÍVÁS GORBACSOVNAK Jing Sang-kun, a Kínai Népköztársaság elnöke hi­vatalosan meghívta Mihail Gorbacsov szovjet vezetőt, hogy látogasson el a Kínai Népköztársaságba. A meghí­vást a kínai államelnök ré­széről Csien Csi-csen kül­ügyminiszter adta át Eduard Sevardnadze szovjet külügy­miniszternek a kínai—szov­jet külügyminiszteri tár­gyalások pénteken megtar­tott második fordulóján. Sevardnadze külügymi­niszter Mihail Gorbacsov ne­vében köszönettel elfogadta a kínai elnök meghívását — közölték kínai források. • Államcsíny PARAGUAYBAN Paraguayban pénteken, helyi idő szerint a reggeli órákban, fellázadt a hadse­reg. és megdöntötte Alfredo Stroessnek 35 éve tartó dik­tatúráját. A lázadást a 66 éves And­res Rodriguez tábornok ve­zette. a paraguayi első had­seregcsoport parancsnoka. A diktatórikus kormányhoz hű erők ellenállását megtörve letartóztatta a 76 éves Stroessnert és kabinetjének több tucat tagját, majd pa­rancsot adott a diktátornak, hogy péntek estig hagyja el az országot. Értesülés sze- rinl Stroessnert Augusto Pi­nochet fogadja be Chilébe. • SZOVJET CSAPATKIVONÁS CSEHSZLOVÁKIÁBÓL Űjabb részleteket közöltek Prágában a Csehszlovákiá­ból való szovjet csapatkivo­násról. Miroslav Vacek ve­zérezredes, a csehszlovák néphadsereg vezérkari főnö­ke. nemzetvédelmi minisz­terhelyettes pénteken nem­zetközi sajtóértekezletén el­mondotta, hogy a szovjet egyoldalú haderő- és fegy­verzetcsökkentés keretében már a közeli hónapokban megkezdik a szovjet alaku­latok kivonását Csehszlová­kiából. Vacek hangsúlyozta: az elkövetkezendő két év alatt összesen 5300 katonát, 708 harckocsit és 20 harci re­pülőgépet von ki a Szovjet­unió Csehszlovákiából. • INCIDENS A KÉT KOREA HATÁRÁN A KNDK és Dél-Korea kö­zötti demilitarizált határsza­kasz középső részén pénte­ken a dél-koreai oldalról nehézfegyverből tüzet nyi­tottak* egy KNDK határőr­egységre — jelentette a KCNA hírügynökség. A KNDK elítéli a provokációt, amely veszélyeztette az őr­sön tartózkodók biztonságát, és anyagi károkat okozott az híríigvnökségének jelentése, épületben — szól a KNDK • AIDS-FERTÖZÉSEK A K ALMÜK ASZSZK-BAN Továbbra sem tudni, hon­nan és hogyan, ki által ke­rült AIDS-vírus a Kalmük ASZSZK két egészségügyi intézményébe. Az ügyészi szervek bevonásával folyó aprólékos vizsgálat várha­tóan hosszabb ideig is el­tarthat. A Szovjetunió kalmük au­tonóm köztársaságában 27 gyermek és 5 felnőtt fertő­ződött meg AIDS-vírussal kórházi kezelésük idején. • REAGAN ÚJRA I M AI SZEREPET VÁLLAL? Lehet, hogy korábbi kije­lentése ellenére mégis ka­mera elé áll Ronald Reagan volt amerikai elnök. David Puttman brit producer ugyanis filmet tervez James Bradyről, Reagan egykori fehér házi sajtótitkáráról, aki súlyosan megsebesült 1981-ben az elnök elleni me­rényletben. Brady életéről Moilie Dickinson könyvet írt, és ezt filmesítenék meg. A tervezett filmben a minap leköszönt elnök önmagát .lát­szaná. Bent is, kint is áll a bál... Az év egyik legpompázatosabb béesi társadalmi eseményét, a híres operabált az idén is utcai rendzavarások kísérik. Az osztrák főváros utcáin csaknem ezren tüntettek a „fényűző kulturális ren­dezvény” megtartása ellen. A tömeg összecsapott a rendfenntartó erőkkel; nyolc rendőr, három újságíró és több felvonuló (össze­sen huszonegy ember) megsebesült. Az idén is számos magas rangú közéleti személyiség, neves mű­vész volt jelen az eseményen, ahová a jegyeket 170 dollár érték­ben árusították. A több mint ötezer vendég között volt Kurt Waldheim államfő és Franz Vranitzky kancellár, csakúgy, mint a világhírű tenorista, Placido Domingo, aki ezúttal karmesterként is bemutatkozott. Az utcákon közben a tüntetők „egyétek meg a gazdagokat” kiáltásokkal vonultak fel. Egy csoport benzines palackokat és füstbombákat hajiigáit a rendőrökre, akik vízágyúk bevetésével válaszoltak. „LÁTÓ” AUTÓ Münchenben olyan autót készítettek és próbáltak ki sikeresen, amelyet több vi­deokamerával összekapcsolt számítógépi rendszer működ­tet. E gépkocsi a kellő pil­lanatban gázt ad, fékez, előz, sávot vált, stb. — s mindezt az ember beavatko­zása nélkül. A sztrádán óránkénti 96 kilométeres se­bességet ér el, vagyis há- romszorta-négyszerte gyor­sabban halad, mint a ha* sonló japán és egyesült ál­lamokbeli gépkocsik. A mű­ködtetéshez nincs szükség arra, hogy az úton különle­ges berendezéseket helyez­zenek el, ám az út szélét jelző sávnak és a záróvonal­nak mindenütt jól látható­nak kell lennie. TANÁCS A bevett szokástól eltérő­en újabban azt ajánlják az embernek, vérvétel után ne hajlítsa be a karját, hanem tartsa kinyújtva, így kevés­bé valószínű, hogy vérrög képződik. Önkéntesen vég­zett megfigyelés nyomán ar­ra a következtetésre jutot­tak az orvosok, hogy így kétharmadszor kevesebb az esély a vérrögképződésre. DICKENS EGYIK HÍRES REGÉNYÉNEK, az Ódon ritkaságok boltjá­nak címadója máig is léte­zik a londoni Portsmouth Street 13.'alatt, de mert ki­került rá az „Eladó” tábla, az angol irodalombarátok nyugtalankodtak, hátha az üzlet új tulajdonosa felszá­molja. Pedig az angol fővá­ros legrégibb boltja, 1567­ben alapították. Mostanában évente 400 ezer látogató ke­reste fel, túlnyomó többsé­gük Dickens nyomán, nem pedig régiségek vásárlásának szándékával. IRASTUDATLANSAG Az USA Oktatásügyi Minisz­tériuma tanulmányt készített az írástudatlanságról. Íme néhány számadat: több mint 27 millió 17 éven felüli amerikai nem tud írni-olvasni, 45 millió személy pedig nem rendelkezik az alap­ismeretekkel. Ez annyit tesz, hogy három felnőtt közül egy — azaz több mint 72 millió em­ber — nem felel meg a bármi­lyen munkahelyen való alkal­mazás követelményeinek. A Workforce 2000 című tanulmány, melyet a munkaügyi miniszté­riumban készítettek, kidombo­rítja, hogy az évszázad végéig a legtöbb személynek, aki mun­kába akar állni, elölről kell kezdenie a tanulást ahhoz, hogy boldoguljon munkahelyén. A LEGRÉGIBB KÖNYV Az egyiptomi Enhasia fa­luban (Kairótól 120 kilomé­terre délre) az archeológu­sok rábukkantak a világ legrégibb könyvére. A könyv i. e. a IV. században kelet­kezett, a mintegy 490 oldal kézzel íródott, főként az Ószövetséget tartalmazza, valamint Dávidról szóló zsoltárokat is. A modem nyelvre való fordítása min­den bizonnyal eltart néhány évig. RENDKÍVÜLI hideg ALASZKÁBAN Katasztrófa sújtotta terület­nek nyilvánította Alaszka több északnyugati városát Stewe Cowper, a terület kormányzója. A harmadik hete tartó rend­kívül ihideg időjárás következté­ben Alaszka északi részén be­fagytak a víz- és szennyvízve­zetékek, és zavarok vannak az áramszolgáltatásban. A helyzet továbbra is súlyos, annak elle­nére, hogy azokon a területe­ken, ahol korábban mínusz 40- 50 fokot mértek, most mínusz húsz fok fölé emelkedett a hő­mérséklet. A szokatlanul nagy hideg ma­gas légnyomással is párosul, amely szinte leparancsolja a barométer mutatóját a műszer skálájáról. A túlnyomás, hasz­nálhatatlanná téve a repülőgé­pek magasságmérőit, nehézsé­geket okoz a légiközlekedésben is. Anchorage-ban, Alaszka közigazgatási székhelyén a meg­szokott kétszázzal szemben na­ponta csak hat járatot Indítot­tak, illetve fogadtak. Az H3BECTM írja „Ellenforradalmárokra lőttünk, de parasztokat találtunk el” Nehéz évtized Afganisztánban Két hétig voltam kiküldetésben Afganisztánban. Ez alatt az idő alatt találkoztam a köztársaság elnökével és minisz- terenlökével miniszterekkel, kormányzókkal és táborno­kokkal, a parlament tagjaival és tudósokkal. Elbeszélget­tem úgyszintén szovjet újságírókkal, diplomatákkal, tisz­tekkel, szakemberekkel. . Nehéz szívvel utaztam Afganisztánba. Értesüléseimből ítélve az országban egyre kritikusabbá vált a helyzet. Fe­jemben állandóan ott tolongtak a megválaszolatlan kérdé­sek. Vajon azok az emberek, akik 1978 áprilisában maguk­hoz ragadták a hatalmat, miért nem tudtak élni ezzel a ha­talommal, hogy a nép, a parasztság támogatását élvezve ki­vezették volna Afganisztánt az elmaradottságból, és a tár­sadalmat új, igazságos alapokon átépítették volna? Vajon az az óriási, sokoldalú segítség, amelyet a Szovjetunió nyújtott, beleértve a százezres csapatkontingenst, miért nem vezetett az április utáni politikai rendszer megszilárdulásá­hoz, stabilizálásához. Lehet-e, maradt-e még idő az ellen- forradalmi hullám megállítására, a különböző szociális-po­litikai erők közötti kompromisszum megtalálására, a ha­talom átmeneti, közbülső formáinak Létrehozására? Hadjárat a vallás ellen Valamikor sok könyv jelenik majd meg, amelyek kimerí­tő választ adnak ezekre a kérdésekre. Ez azonban még so­kára lesz, és az olvasók nem akarnak addig várni. Ezért nekünk, újságíróknak kockáztatni keli, véleményt kell nyilvánítani még akkor is, ha nem rendekezünk az adatok teljességével. Mindenki számára érthető azok jó szándéka, akik 1978 áprilisában végrehajtották a katonai fordulatot. Ám a ha­talom megszerzése után bekövetkezett eufória és a marxiz­mus dogmatikus, vulgáris értelmezése, a valóságtól való elszakadás elhomályosította a jó szándékot. A lényegében szocialista jelszavaknak, melyeket az ország új vezetői hir­dettek meg, a fejlődés demokratikus szakaszainak elkerülé­sére tett kísérleteknek nem volt semmi közük a valóság­hoz, és nyomban leszűkítették az Afganisztáni Népi Demok­ratikus Párt szociális bázisát. A vallás ellen meghirdetett hadjárat, a törzsi hagyományok mellőzése, sok közepes és kisvállalat elsietett államosítása, a hatalomnak a pártap­parátus felső régiója általi monopolizálása — mindez meg­akadályozta, hogy a katonai fordulat szociális .forradalom jellegét öltse, hogy az új hatalom túlterjedjen Kabul és a nagyvárosok határain, és nem utolsósorban a paraszti tö­megeket eltaszította a párttól, az államtól, A helyzetet csak súylosbították a két frakcióra szakadt ANDP-n belüli véres összetűzések. Ezáltal gyengült a párt (ennek megfelelően az állami szervek és a hadsereg) be­folyása. 1979. végére a polgárháború kiterjedt az ország jelentős részére. Az Afganisztán belügyeibe való külső beavatkozás­nak végzetes szerepe volt. Ám a fő ok, hogy a parasztság fegyvert ragadott, és az ellenforradalmárokat követte, nem külső, hanem belső jellegű volt. A ’80-as évek elején realisztikusabb, kiegyensúlyozottabb, a társadalom valós szükségleteinek megfelelőbb lett Kabul politikája. Megszűntek a tömeges megtorlások és a párton belüli csoportok viszálykodása. A parasztság életét átalakító intézkedések (földreform, az írástudatlanság felszámolása, az egészségügyi ellátás hálózatának létrehozása), a nép év­százados hagyományainak és szokásainak tiszteletben tartá­sával párosult. A bürokratikussá vált párt- és államappará­tus azonban nem tudta elnyerni a tömegek bizalmát. A kor­mányellenes cselekményeket nem lehetett megállítani. Sőt, egyre lendületesebbé váltak. II beavatkozás hazaliságra szólított És itt kell említést tenni csapataink 1979 decemberében történt bevonulásáról. Nincsenek értesüléseim arról, hogy az SZKP KB Politikai Bizottsága konkrétan mihez igazodott, amikor meghozta ezt a döntést. Csupán következtetni le­het. Először: segíteni a baráti rendszernek a külső beavat­kozás elleni harcban, amelyet a fő destabilizáló erőnek te­kintettek. Másodszor: megelőzni az Egyesült Államok eset­leges katonai jelenlétét a mi szempontunkból ezen érzékeny térségben. Talán azt feltételezték, hogy a kitűzött felada­toknak rövid idő alatt eleget tesznek, és a szovjet csapatok elhagyják az országot. Eközben hangsúlyozták, hogy a Szov­jetunió ezt a lépését kizárólag az afgán kormány kérésére tette. Rendkívüli döntés, rendkívüli körülmények között — kö­rülbelül így vetődött fel a kérdés. És a kérdés ilyetén fel­tevése engem személyesen meggyőzött, Jómagam a csapa­tok bevonulását elkerülhetetlen rossznak tekintettem, amely maximális hatással és minimális veszteséggel jár. Az események azonban teljesen másképpen alakultak. Szándékaink ellenére részesei lettünk egy elcsigázó polgár- háborúnak. Az elképzelés szerint „a külső ellenforradalmá­rokba” lőttünk, de az afgán parasztokba találtunk. Míg az első időkben a szovjet katonai jelenlét valamelyest fel­pezsdítette az új hatalmat, erősítette ezt, segített az afgán fegyveres erők megalakításában, addig egészében véve a szovjet csapatok jelenléte, a harci cselekményekben való részvétele negatívnak bizonyult. Ml magunk a tömegek tu­datára gyakorolt hatás nagy erejű eszközeit adtuk az ellen­forradalom kezébe: a külső beavatkozás hazafiságra szólí­tott, a „hitetlenek” érkezése vallási kérlelhetetlenséget szült. Ilyen talajon még a döntetlen is csoda lett volna. De csoda nem történt... Körülbelül a ’80-as évek köze­pétől Kabul irányt vesz a nemzeti megbékélési politikára. Ennek értelmében a politikai hatalom gyakorlásába bevon­ják mindazokat a szociális csoportokat és rétegeket, ame­lyek készek az egyenlőség alapján együttműködni az Afga­nisztáni Népi Demokratikus Párttal. A jelszó jegyében tar­tották meg a parlamenti választásokat és szervezték át a kormányt. Ám a nemzeti megbékélési politika megvalósítá­sának egyik feltétele a szovjet csapatok kivonása. Ez szük­séges. de nem elegendő feltétel. Ez azt jelenti, ha mara­dunk. akkor biztosan nem lesz megbékélés: ha kivonulunk, akkor vagy lesz, vagy nem lesz. Afganisztán nem dezertál a múltba 1988 végére, megítélésem szerint, a következő helyzet ala­kult ki. A szovjet csapatok kivonása nem járt együtt az ország­ban a stabilitás szilárdulásával. A modzsahedinek már nem támadják a szovjet egységeket, de minden más téren akti­vizálódik a fegyveres ellenzék. A genfi megállapodással nem szűnt meg fegyverrel, lőszerrel, harci gépekkel való ellátásuk. Nm szűnt meg a lázadó osztagok pakisztáni ki­képzése sem. A zendülők vezetőinek nagy része, erősnek érezve a „hátországot”, elveti a jelenlegi rendszerrel való kompromisszumnak, az ANDP-vel való koalíciónak még a lehetőségét is. A helyzetet csak nehezíti, hogy a párton belül fennma­radtak a nézeteltérések. Nem annyira a különböző politikai álláspontok ütköznek, mint inkább a személyes ambíciók, a csoportszenvedélyek. A párttagok zöme politikailag tehe­tetlen és tulajdonképpen elhatárolta magát a harctól. Mind­ez kihat az ANDP tekintélyére, akadályozza a nemzeti meg­békélési politika következetes megvalósítását. Az a benyomásom alakult ki, hogy azok, akikkel elbe­szélgettem, nem hisznek, nem akarnak, nem tudnak hinni abban, hogy a szovjet katonák kivonulnak. Az én vélemé­nyem szerint ki kell vonulniuk. Február 15-ig van idő. bár igen kevés, de van. És amennyire megértettem, a szovjet kormány ezt az időt arra akarja felhasználni, hogy maxi­mális intenzitást kölcsönözzön a politikai erőfeszítéseknek, a mindenirányú tárgyalásoknak. Az 1978. évi áprilisi forradalom nem tudott győzni. Ám ezek a szavak nem fedik teljesen ennek az évtizednek az eredményeit. Afganisztán Tudományos Akadémiájában pél­dául ezt mondták nekem: a forradalom az önök és a mi hibáink áldozata lett. De vajon csupán a hibákról van szó? Inkább arról, hogy ami Afganisztánban történt, az a társa­dalmi fejletlenség törvényes következménye. Jelenti-e ez azt, hogy 1978 áprilisának nem volt értelme? Semmi esetre sem. Az április után eltelt drámai fordulatokban gazdag évtized nem múlt el hiába. Afganisztán új történelmi sza­kaszba jutott, új légkör alakult ki, bár igen magas árat fizetett érte. Megszűnt Ázsia eldugott zugának lenni. A vi­lágpolitika középpontjába került, és az ország felébredt fél­feudális álmából. A forradalom is és az ellenforradalom is felébresztette a tömegek politikai öntudatát. A közeljövő még nem egyértelmű. Túlságosan túlhevül'tek a szenvedé­lyek. Nincsenek kizárva a túlkapások. De amint beszélgető- partnerem fogalmazott, nincs visszaút a patriarchátusba, a pangásba, a szegénységbe. Afganisztán nem dezertál a múlt­ba, hanem a jelennek és a jövőnek él... \ Bovin politikai szemleíró

Next

/
Thumbnails
Contents