Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-18 / 42. szám
1989. február 18., szombat Egy nap Maróthy Lászlóval választókerületében Választókerületében töltötte a hét első munkanapját dr. Maróthy László országgyűlési képviselő, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter. Okányban és Zsadányban találkozott a választópolgárokkal, az előbbi helyen nagygyűlés, az utóbbin fogadóóra keretében. Az okányi kicsiny művelődési ház zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, voltak vagy 300-an. A felfokozott várakozást magyarázza, hogy a nagygyűlésre közvetlenül a Központi Bizottsági hét végi ülése után került sor, s az emberek első kézből akartak értesülni az ott történtekről. Maróthy László bevezetőjében meg is ígérte, hogy szól erről, de előbb az országgyűlés munkájáról, a parlament szerepéről, belpolitikai helyzetünkről beszélt. Politikai földrengés után — Akik figyelemmel kísérik az egyes ülésszakokat — mondta bevezetőjében —, azok észrevehették, hogy az utóbbi időben felpezsdült a parlament élete, a politizálás színtere lett, néha civó- dással, olykor taktikával tarkítva. Vita folyik arról, milyen is legyen a parlament, jogalkotó, törvényhozó, vagy kormányzó parlament. Felröppennek olyan kérdések is, hogy a szocialista vagy a polgári liberális társadalom irányába hala- dunk-e tovább, feladjuk-e a nép hatalmát, és egyáltalán milyen országot akarunk. Eközben mindennapi gondokkal is szembetalálhatjuk magunkat, nehezül a megélhetés, a fiatal a perspektíva hiányát, az idős meg azt panaszolja, hiába gürcölt egy életen át, ha most bizonytalanságba jut. Mindezek jelzik, hogy belpolitikai életünk feszültségekkel terhes, s a helyzet megítélése nemegyszer túlzásoktól sem mentes. Az elmúlt 40 év — mondotta Maróthy László — nem úgy rossz, ahogy volt! Annak első szakasza, a sztálini modell valóban tragikus eseményekhez vezetett, 1956 után megkezdődött ennek felszámolása, és egy jogállam kiépítése. Ma egy jobb struktúra kialakítása a cél, amelyhez sok mindent újra kell gondolni a gazdaságban és a politikai intézményrendszerben egyaránt. Az újragnodoláshoz és a továbblépéshez azonban fegyelem és józanság kell. Ami a legutóbbi központi bizottsági ülést illeti, fogalmazhatok úgy — folytatta a képviselő —, hogy ezen jól össze lehetett volna veszni, meg lehetett volna osztani a népet. Szerencsére nem ez történt, volt elegendő politikai bölcsesség ennek elkerülésére. A Központi Bizottság a hangsúlyt a jövőre helyezte, s 1956-ról és annak megítéléséről, a kiadott közleményben foglaltak szerint, nagyon korrekten volt szó. Ehhez még annyit, hogy mindaz, ami most történt, történik, utórezgése annak a — geológiai kifejezéssel élve — politikai földrengésnek, ami 1988 májusában az országos pártértekezleten bekövetkezett, s amely után a különböző erővonalak még nem jutottak egyensúlyba. Hol van Kádár János? Ezután a térség helyzetéről beszélt Maróthy László. Két nagyobb lehetőség van itt — mondta — az északi részen (Szeghalom, Füzesgyarmat határában), az olajbányászat, délen pedig a jövedelemtermelő képesség fokozása, elsősorban az agrárágazat fejlesztése révén, amely visszahat a falura, a térségre. Itt is, miként az országban mindenütt, magasabb munkakultúrára, illetve ezek feltételeinek megteremtésére van szükség. Ez azt is jelenti, hogy nem lehet sokáig mostohagyerek az oktatás, mert iskola, tudás nélkül nincs fejlett munka- kultúra. A nagygyűlés ezután közvetlen beszélgetésbe, véleménycserébe ment át. Először jöttek a kérdések: hány év kell a stabilizációhoz, mert ahányan mondják, annyifélét jósolnak; milyen mérvű is tulajdonképpen az áremelés, mert — ahogy az egyik felszólaló, Szász Béni bácsi bizonygatta — sehogy se jön ki neki a 12 százalék, hiszen ha bemegy a boltba tejet, kenyeret, húst venni, legalább 40 százalékkal fizet többet, mint korábban. Aztán szóba jött, hogy aki többet dolgozik, annak több jusson, igen ám, de a nagy magyar átok, az irigység, azonnal közbeszól: vajon miből futja neki? Elhangzott olyan kérdés is, mi van Kádár Jánossal, miért nem volt ott a Központi Bizottság ülésén. Maróthy László elmondta, hogy Kádár János kisebb műtéten esett át, jobb kezén mikrosebészeti beavatkozásra volt szükség, s ezt követően február 15-ig rehabilitációs kezelésen vett részt. Ezután újra ellátja a pártelnöki funkcióból adódó feladatokat. Nem kell a majomsorompó Volt kérdés a romániai menekültekről, fogadásukról, munkalehetőségeikről. Aztán újra helyi témák kerültek szóba. Oldotta a hangulatot Tóth néni felszólalása, aki azért perlekedett a képviselővel, mert több év óta nem voltak képesek a vasútállomáson megszüntetni — az ő szóhasználatával élve — a majomsorompót, ami a gyalosogok közlekedését szabályozza, de inkább bosszúságot okoz, mert a terményeket — tejet, tojást — hozó gazdáknak mesterséges akadályt jelent. „Ha nem kell a tej, a tojás meg a többi, szóljanak, nem csináljuk, de ne akadjunk fenn vele a majomsorompón’’ — méltatlankodott. Végül megegyeztek abban, hogy a MÁV napokban kinevezett új vezérigazgatójához fordulnak segítségért. „Jó, jó„ bár nem értem, miért kell ehhez vezérigazgató, de ha segít, nem baj” — summázta Tóth néni, s a felcsattanó tapsból bizonyára neki is szólt valameny- nyi. A délutáni program Zsadányban, a tanácsházán folytatódott, ahol Maróthy László képviselői fogadóórát tartott. Az elnöki irodánál már két óra előtt gyülekeztek az emberek. Először Lupsán Sándor és id. Sallai Dénes kereste meg a képviselőt. Lupsán Sándor így kezdte: — Mondja meg, hogyan szólítsam, miniszter úrnak, vagy elvtársnak? Mostanság így is, úgy is mondják, kicsit összekavarodtam ebben a dologban... De ha megengedné, nekem inkább az elvtárs állna a számra. Ennél a megszólításnál maradtak, s máris mondta panaszát. Ügy érzi, hogy a jelenleginél több nyugdíjat kellene kapnia, mert nem vettek mindent figyelembe a nyugdíjalap kiszámításakor, ma is vannak tanúi, akikkel annak idején együtt dolgozott Ausztrálban, Erdélyben és Németországban. S ha már a külországokig jutott, politizálásba is kezdett, elmondta véleményét az erdélyi menekültekről, aztán hazai dolgainkról, a munkásőrségről és sok más egyébről. Idős Sallai Dénes is inkább kicsit politizálni, semmint panaszolni jött a fogadóórára. A jóízű beszélgetés után Maróthy László felajánlotta, hogy a közeli hetekben visszajön Zsa«UiWKTild dányba, és egy fórumot tart bel- és külpolitikai kérdésekről. Előtérben a megélhetés A következő ügyfél, Ungvári Lászlóné 1984 óta húzódó telekügyében kért segítséget, aztán Nagy Albert adta elő igencsak összetett problémáját. Egy évig volt táppénzen, mert bűncselekmény károsultja lett, emiatt jelentős jövedelme esett ki, s a közelmúltban arról értesült, hogy jelenlegi munkaköre is veszélyben van. Ezután egy többeket érintő panasz következett: nem kapnak megfelelő segítséget a birkatartáshoz, sőt egyre- másra fizetni kell a különböző büntetéseket. Kiderült, hogy célszerű lenne az egész témát egy kerekasztal-be- szélgetés keretében tisztázni, melyen a termelőszövetkezet, a tanács és az állattartók is elmondanák véleményüket. Dudás Árpád községi KISZ-titkár és Sújtó János egy helyi környezetvédelmi KÍSZ-es kezdeményezésről tájékoztatták a minisztert. A lényeg, hogy a KISZ-esek rendszeresen összeszedik az utak szélén szétdobált szemetet, s szeretnének figyelemfelhívó táblákat készíteni, hogy ezzel is csökkentsék a „szemetelési kedvet”. Ugyancsak a fiatalok vetették fel a térségre jellemző elhelyezkedési gondokat, s egyetértettek a képviselővel abban, hogy ha a jövedelemtermelő képességét nem sikerül javítani, akkor itt az elnéptelenedés tovább tart. A fogadóóra lassan újra véleménycserébe, beszélgetésbe ment át, melynek középpontjában az állt, hogyan lehetne a nem éppen kedvező adottságú vidék gazdaságát fellendíteni, lakóinak életét könnyebbé tenni. Az eszmecsere hat óra tájban véget ért, de a felvetett témák továbbgondolása, a megoldás keresése folytatódik. L. S.—S. F. Fotó: Kovács Erzsébet Békési Pantheon Kilencven éve született Kner Albert nyomdász, grafikus Kner Albert tagja a híres nyomdászcsaládnak, amely Gyomán megalapította, majd felvirágoztatta a nyomdaipart, és komoly szerepet játszott a magyar könyv- nyomtatás megújításában, az európai iparművészeti mozgalmakkal összhangban. Már a nagyszülei is könyvkötésből éltek, es viszonylag jó módban tartották el kilenc gyermeküket, akik közül a legidősebb, Izidor 1882- ben megalapította a gyomai nyomdát. Kner Izidor négy gyermeke közül Imre, Albert és Erzsébet folytatták a nyomdászmesterséget, apjuk halála után Endre is besegített a nyomda vezetésébe. Imre továbbfejlesztette a gyomai műhelyt, s ő indította el a magyar tipográfiai reformot, amit később mint „nagy élettévedést” emlegetett. Bár az utókor sokat nyert nagyszerű kiadványaival, ő keserűen mondogatta, hogy az olyan kulturális vállalkozás, amely gazdaságilag nem kifizetődő, koncepciójában is hamis. Tegyük hozzá, abban az időben a feudális elmaradottságból való kilábalásért, a polgári fejlődésért küzdő kimagasló szellemi és politikai képviselők reményei gyakran hullottak porba. Fájdalmas vesztesége a magyar társadalomnak, hogy Imrét 1944-ben a fasiszták elhurcolták és kivégezték. Erzsébet, aki színvonalas könyvkötések tervezésére specializálódott, és Albert, a nagyszerű grafikus kimenekült Amerikába. Albertben megvolt minden, ami a kiváló mesterré váláshoz szükséges: veleszületett jó képességek, magas színvonalú szakmai tárgyi tudás, amit hazai elismert szakemberektől, kitűnő bécsi berlini, lipcsei tanároktól, valamint apja gyomai gyárában szerzett. Ehhez társult az önmagával szembeni igényessége, és a munkához vaKncr Albert 1923-ban Berlinben ló pozitív morális hozzáállása. 1925-ben Temesvárott a Helikon Nyomda művészeti vezetője, 1926-tól a budapesti Hungária Hírlapnyomda művészeti vezetője, majd cégevezetője volt. Emellett igen tevékeny grafikai és könyvművészeti munkásságot fejtett ki, állandó kapcsolatban állt Imrével, és rendszeresen dolgozott a gyomai nyomdának. 1940-ben családjával kivándorolt Chicagóba, ahol tehetségével, szaktudásával Gyulán született 1929. február 19-én. Vallásos nevelésben részesült, ami rányomta bélyegét embertársaival szembeni minden megnyilvánulására. Kifogástalanul korrekt, udvarias, fegyelmezett embernek ismerték. Mélységes humánum és segítőkészség jellemezte. Egyetemi tanulmányait Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte, ahol később tanári állást kapott. 1957-ben doktori címet szerzett. 1960-tól az algebrai és számelméleti tanszéket vezette. Az 1962— 64-es és az 1968—71-es években a hallei egyetem vendégprofesszora volt. 1968- ban felvette tagjai sorába a Deutsche Akademie der Naturforscher Laopoldina. Kutatási területe a modern algebra volt. Foglalkozott modulelmélettel, gyűrűelmélettel, jelentősek halmazelméleti eredményei. Értékesek matematikatörténeti munkái. Négy könyv és 65 publikáció szerzője, melyek magyar, német, angol nyelven szintén elismerést szerzett. A Container Corporation csomagolástechnikai vállalat tervező laboratóriumának vezetője lett. Ö alapozta meg a vállalatnál a csomagolástervezést, és laboratóriumát több száz tervezővel dolgozó intézménnyé fejlesztette. A hatvanas évektől a Print és a Packaging Design című New York-i folyóiratok szerkesztőségi tanácsadója volt. Kner Albert 1976. augusztus 21-én hunyt el Chicagóban. jelentek meg. Tagja volt a Publicationes Mathematical nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságának. Negyvenötéves korában, váratlanul súlyos, gyógyíthatatlan betegség támadta meg, s néhány hónapos szenvedés után, 1974. április 3-án, Budapesten a kórházban elhunyt. (gyurkó) Holnap lenne hatvanéves Kertész llndor matematikus Sikerkönyvek Az egzotikus állatokat kedvelő olvasóknak lehet érdekes a tragikus körülmények között elhunyt híres szerző, Joy Adamson A pettyes szfinx nyomában című könyve, amely Pippa, a gepárd sorsát kíséri figyelemmel és mutatja be. Pippa negyedszer hoz világra köly- köket, de összesen tizenegy utódja közül csak hármat sikerül felnevelnie. Ennek okai foglalkoztatják többek között az írónőt. . Veszélyeket nem ismerve, önmagát nem kímélve követi Joy Adamson a gepárd-családot, naponta felkeresi őket a szavannán, élelmet és tápszert visz nekik. A kölykök szépen nőnek, fejlődnek, „jellemük” kibontakozásának is tanúja lehet az olvasó. Az izgalom akkor ér tetőfokára, amikor Pippát baleset éri, és az állatkórházban elpusztul. Az árván maradt „kicsiket” Joy Adamson továbbra is segíti, amíg azt a merui hatóság engedélyezi. Jó néhány évtizedet töltött a szerző a kelet-afrikai szavannában, megfigyeléseit és kalandjait őszintén és olvasmányosan tárja az érdeklődők délé. A gepárd-család életén, a kölykök „pubertáskori és szerelmi játékain kívül izgalmas képet fest a szavannái hétköznapokról. Megtudhatjuk például, miért veszélyes puffogó viperát fejni. A szerzőnőt többször bírálták, mondván, túlságosan elfogult, érzelmes az állatokkal szemben, ezért megfigyelései sem tekinthetők egyértelműen tudományos értékűnek. Ezzel kapcsolatban írja Joy Adamson könyve utószavában „Egy tisztán tudományos, személytelen, elfogulatlan, tárgyilagos tanulmányozás minden bizonynyal igen értékes statisztikákkal és általános tájékoztatással szolgál, de nem tud mélyebb bepillantást adni a vadállatok lelkivilágába, amely csak a saját fajukkal való érintkezésben tárul fel. Szükségtelen hangsúlyoznom, mekkora kiváltságnak érzem, hogy sikerült megnyernem az állatok bizalmát, szeretetét, jóakaratát, s mindezek birtokában részese lehettem életüknek, és szoros barátságba kerültem velük.” N. K.
