Békés Megyei Népújság, 1989. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-13 / 37. szám
Szigetváriék nagy tervei 1989. február 13., hétfő „Dz idén betörünk a Formula Ford EK élmezőnyébe” 2-1 és 3-0 Azt nem mondhatjuk, hogy túl mosolygósán kopogtattak a minap szerkesztőségünkben Szigetvári Mátyásék, vagyis apa és fia, akik régóta szisztematikusan és közösen küzdenek azért, hogy az autósportban minél feljebb küzdjék magukat azon a bizonyos ranglétrán. Szigetvári papa nem is titkolta, mi bosz- szantja: „A békéscsabai versenyautó-kiállításhoz — minden szerénytelenség nélkül mondhatom — van némi közünk, de valahogy a helyi híradásokból kimaradtak a megyei résztvevők. Pedig jólesett volna, ha rólunk is annyi szó esik, mint az általunk nagyra becsült Kiss Dezsőről, Cserkutiról és másokról...” Miután tisztáztuk, hogy diszkriminációról szó sincs, csupán Cserkutiék most jártak „errefelé” először, különben pedig az ifjabb Szigetvári kiemelkedő tavalyi eredményeiről — így abszolút bajnoki címéről is — annak idején többször és folyamatosan beszámoltunk, közelebb húzzuk egymáshoz a székeket... — Azzal folytatnám, hogy rajtunk kívül a Bp. Racing Clubnak a tagjai a gyulai Csiki Attila és a békési vízgázszerelő, Czira László is. Tavaly ők is letették névjegyüket. Csiki 6. lett a Vasért Kupán (róla a közelmúltban részletesebben írtunk — o szerk.), míg Czira a hetedik helyen végzett az 1988. évi A Forma Ford volánjánál OB-n a Formula Easter kategóriában Ladájával. Csiki egyébként Szigetvári régi Ladáját „örökölte", s az idén úgy tervezi, hogy lehetőség szerint a hegyi és pályabajnokságban is rajthoz áll, úgy, hogy egyik sorozaton 1300-as, a másikon 1600 köbcentis kocsit kormányoz. Ifjabb Szigetvári veszi át a szót: — Akik ismerik az autósversenyrendszert, most bizonyára csodálkoznak, de nincs miért — az idén külön lesz a bajnokság. A pályások végig a Hungaroringen küzdenek, áprilistól, a hegyi menet rajtja Abaligeten lesz, ugyancsak áprilisban, a hónap végén. Jómagam azonban az idei versenyévadban inkább a lényegében változatlan Ford—2000-es kocsimmal, a svájci—osztrák— nyugatnémet pályákon zajló Európa Kupán szeretnék előbbre rukkolni, s az első hat között végezni, vagyis betörni az élmezőnybe. Ezzel igencsak elégedett lenne Walter Lechner, a nyugatnémet csapatvezető is, akihez tartozom, s aki finanszírozza versenyzésemet. De ne sértsük meg a hazai támogatókat, hiszen sokat köszönhetek a Racingnak, aztán a Hungária Biztosítónak, a szarvasi Plastolus- nak, s remélem még további támogatókra is lelek idénykezdetig. Erre meg is van az esélye Szigetvárinak, akit Kes- jár Csaba lehetséges utódjaként is emlegetnek, legutóbb a Magyar Hírlap írt róla elismerően. Tegnap délutáni telefonbeszélgetésünk alapján tudjuk már az olasz pilótaiskola részleteit is. E szerint a mokány szarvasi autósnak február 20-án reggel kell jelentkeznie a híres D’Magione-pá- lyán, Henry Morrough iskolájában. Valaha itt kezdte Nannini és Capelli is ... Matyi csak azbesztruhát és bukósisakot visz, a többi a vendéglátók dolga, ami önmagában mutatja, hogy az olaszok is fantáziát látnak a magyar bajnokban. Jó utat, ifjú bajnok. (fábián) A héten két előkészületi mérkőzést játszottak a Békéscsabai Előre Spartacus labdarúgói. Hódmezővásárhelyen 1—0-ás félidő után Csató 11-es és Csernus góljával 2—1-re nyertek. Végig fölényben játszottak a csabaiak, a vendéglátók a 89. percben 11-esből szépítettek. Szombaton Mezőtúron a H. Szabó Lajos SE gárdájával mérkőztek, 0—0-ás félidő után 3—0-ra nyertek a lila-fehérek. Mezőtúron a következő összeállításban léptek pályára: Baji (Gazsó) — Szenti (Zahorán), Ottla- kán, Bánfi, Kanál — Belvon (Mracskó), Csató (Gru- borovics), Csanálosi (Bress), Horváth (Kasik) — Oroszki, Csernus (Miklya). A lelkes katonacsapat az első félidőben jól tartotta magát, a második játékrészben kidomborodott a jobb erőnlét, a nagyobb tudás, örvendetes, hogy a hosszú ideig sérüléssel bajlódó Mracskó és Gruborovics jól játszott. A csabai gólszerzők: Csató, Csernus és Oroszki. A lila-fehérek a héten újabb előkészületi mérkőzést játszanak. Az eredeti időponttól eltérően nem kedden, hanem szerdán, február 15-én látogatnak Szarvasra, s ott mérkőznek a helyi NB Il-es gárdával. A találkozó 11 órakor (!) kezdődik. Melis: két szék között hová? Metis Béla, a Debreceni MVSC volt labdarúgója, tavalyi NB I-es gólkirály továbbra is nehéz helyzetben van. Csapata nincs, a vesztegetési vádak alól ugyan felmentették, de fogalma sincs, mit tegyen. Ügy gondolja, ő már nem a DMVSC játékosa, viszont volt egyesülete akár hárommillió forintot is kérhet érte. Az iránta való külföldi érdeklődés a vesztegetési gyanú miatt elmaradt, tehát elég kilátástalannak ítéli meg helyzetét. — Beszéltem az ügyvédemmel arról, mit lehet tenni ilyenkor, de még nem döntöttünk az első lépésünkről — nyilatkozta Melis Béla az MTI munkatársának. — Nem könnyű megállapítani, ki lehet a felelős azért, hogy én körülbelül nettó 70 ezer forinttól estem el, a külföldi szerződés kútbaesé- séről nem is beszélve. Egy biztos: Debrecenbe nem megyek vissza. 0 Mióta nem kapott fizetést? — 1988. szeptember 19. óta. Debrecenből Békéscsabára tartott, de átigazolása nem valósult meg. Mi volt ennek az oka? — A debreceniek ugyan megállapodtak a csabaiakkal, de anyagi kérdésekben én nem tudtam közös nevezőre jutni a lila-fehérekkel. Később érdeklődött utánam a bécsi Rapid, de hallván a vádakról, visszatáncoltak. • Visszakapta a játékjogát, mégsem játsziki — Semmi határozottat nem tudok mondani. Hallom, hogy a Vasas és a Bp. Volán érdeklődött felőlem, de személyesen még nem kerestek meg — mondta az „állás nélküli” gólkirály. Góliás Róbert, az MLSZ Átigazolási Bizottságának elnöke a következő tájékoztatást adta a Melis-ügyben: — A labdarúgó szerződtetéséről szeptemberben megállapodott a Békéscsaba és a Debrecen, így a játékos 3 millió forintért a lila-fehérekhez szerződhetett volna. A tárgyalások befejeztével a DMVSC közös megegyezéssel szerződést bontott Melissel. A csatár később nem tudott egyezségre jutni a csabaiakkal, így nem is igazolták át. A gólkirály tehát szabad. A helyzete ugyanolyan, mintha lejárt volna a szerződése. A debreceniek továbbra is kérhetnek pénzt érte. 0 Debrecenben nem örültek a csatár őszi távozásának. Még a vesztegetési ügy tisztázása után is reménykedtek abban, hogy talán megjelenik a nagyerdei stadionban edzésen. — Szerintem Melis kétszeresen is balszerencsés. Először, amikor rossz tanácsadókra hallgatott, és Békéscsabára akart távozni. Másodszor, amikor belekeveredett a vesztegetési botrányba — jelentette ki Baranyai Antal, a DMVSC labdarúgószakosztályának megbízott technikai vezetője. — Szeptemberben azt kifogásolta, hogy nem kapta meg az ígért juttatásokat a klubtól. Később kérését teljesítették. Ezután mégis a csabaiakkal tárgyalt, s miután a két klub már megegyezett, valami miatt mégis zátonyra futott Melis szerződtetése. 0 Külföldről senki nem jelentkezett érte? — A vesztegetési ügy kipattanása óta nem, pedig vártuk az osztrákok telefonját. Én sajnálom a játékost, mivel ártatlan. Alaposan megfizetett... Elég csak a monte-carlói „Aranycipő” átadására gondolni. Oda magyar gólkirályként hivatalos lett volna, de nem mehetett. Melis Béla hónapok óta egy Békéscsaba környéki kis csapat pályáján gyakorol. Egyedül. Leszakadva a haloktól... Bp. Spartacus—Szarvasi Főiskola Medosz 82:72 (40:36) NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, Békéscsaba, 400 néző. V.: Faidt, Görgényi. Bp. Spartacus: Czinege <—), CSAVAS (20), BAKAI (25), Lámala (4), Rausch (9). Csere: Schöff (2), SITKÉI (12), Petrik (2), Márton (8). Edző: Glatz Árpád. Szarvas: Tarczy (14), Leopold (3), Dórán (13), ZSOLNAI (17), Bozsémé (8). Csere: Frankó A. (—), Veres (9 3), Frankó K. (8/6). Edző: Wojtek Wojcik, Szirony Pál. Kipontozódott: Csávás (37. perc). Az eredmény alakulása: 2. perc: 4:0, 5. p.: 4:9, 6. p.: 10:9, 12. p.: 20:20, 18. p.: 38:31, 25. p.: 54:40, 30. p.: 62:55, 34. p.: 70:57... Óriási tempóban kezdett mindkét csapat, sokan meg is kérdőjelezték: ha marad ez az iram, melyik csapat fogja végig bírni? A többség inkább a szarvasiakat féltette, mondván, nem kellene fölvenni ezt a rohanós tempót. Az iram nem változott, ami azt hozta, hogy a rutinos fővárosi gárda rá- kényszerítette akaratát a főiskolásokra. Ezzel együtt járt, hogy mind több hiba csúszott a szarvasiak játékába, bizonytalanul dobtak a lányok, nagy volt a hibaszázalék, míg a túloldalt a lendületesebb játékhoz sokkal jobban hozzászokott Bakai minden helyzetből betalált a gyűrűbe. Így csak az 5. percben vezetett a hazai csapat, s az sem segített, hogy a spartacusosok legjobb dobója hamar ösz- szeszedett három személyit, így pihentette őt Glatz edző, ugyanis ekkor Sitkéi és Rausch volt rendre eredményes. A fordulás után újra Bakai lett a meghatározó a pályán, nemcsak kitűnő tempódobásait tapsolták meg a szurkolók, hanem kiválóan osztogatott társainak is. Így például Csávásnak. aki kipontozódásáig a második félidőben — amikor pályán volt — 16 pontot dobott. A szarvasiak közül mindenképp dicséret illeti a végig biztosan dobó Zsolnait, a többiek nem nyújtották azt, amit néhány nappal annakelőtte a Szeged SC-vel szemben. Még az újra pályára lépő Frankó Katalin sem tudott segíteni, noha dicséretesen küzdött. Esetében azt is meg kell említenünk, hogy a főiskolások egyik legjobbja hosszú hetek óta harcképtelen volt, s csupán a szombati mérkőzést megelőző napon vették le lábáról a cinkcsizmát, már önmagában az is hősies tett volt, hogy vállalta ezt a sorsdöntő mérkőzést. S bizony sorsdöntőnek bizonyult ez a 40 perc, ugyanis a szarvasiaknak csak az esetben maradt volna reményük a hat közé kerülésre, ha most diadalmaskodnak a Bp. Spartacus ellen. Ügy tűnik, most már a matematika sem segíthet. . (jávor) További eredmények a fordulóból: Tungsram—BEAC 89:91 (!), Szeged SC— KSC 61:66. A szarvasiak közül Zsolnai (sötét mezben) nyújtott átlagon fölüli teljesítményt. Kosárra dobás közben a fővárosiak körbeveszik és figyelik az akciót: Rausch (15), Bakai (11), Csávás (5) és Lámala (14) Fotó: Gál Edit Gyorsan dolgozik a Balsam Pénteken délután négy órára befejeződött a pályaépítés első szakasza a Budapest Sport- csarnokban. A nyugatnémet Balsam cég szakemberei — a BS munkabrigádjával együtt — a tervezettnél korábban, mindössze 22 óra leforgása alatt készültek el a pálya felállításával a március 4—5-i fedett pályás atlétikai világbajnokságra. Most már megkezdődhet a bemérés, a vonalak felfestése, s ha ez is megvan, rövidesen felállíthatják a szorítót, amelyben február 18-án, a profi ökölvívóvilágbajnoki döntőt vívják. A ring lebontása után február 20-ától edzhetnek az atléták a Budapest Sportcsarnokban — feltéve, ha az ökölvívógálán nem sérül meg a talaj. Totóeredmények 1. A tálán ta—Róm a 2—2 x 2. Cescna—Sampdoria 0—0 x 3. Verona—Juventus 2—0 1 4. Torino—Lecce 0— 0 X 5. Bari—Reggina 2—1 1 6. Brescia—Avellino 1—1 X 7. Catanzaro—Monza 1—0 1 8. Cremonese—Cosenza 3—1 1 9. Genoa—Ancona 1—1 X 10. Messina—Empoli 2—0 1 11. Padova—Parma 1—0 1 12. S.-benedett.—Barletta 2—0 1 13. Taranto—Licata PÔTMÊRKÔZÊSEK í 1—1 X 14. Fiorentina—Intemaz. 4—3 1 15. Napoli—Como 3—2 1 16. Pescara—Pisa 0—0 X BÉKÉS MEGYEI IZUliUmcj Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. PL: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Telefon : 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hfrlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesftőknél. Előfizetési díj : egy hónapra 105 Ft, egy évre 1260 Ft. Kner Nyomda lapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató : Háromszék! Pál. —-------------------------------1 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és ___________Ül___________ n em küldünk vissza.