Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-07 / 6. szám

NÉPÚJSÁG 1989. január 7., szombat BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET írta: Hegyes! lános Fertőzés a vonaton Egy influenzajárvány ide­jén Budapestre utaztam. Sze­rencsésen náthás is lettem, mire Pestre értem. De még­sem erről van írnivalóm. Egy manapság szokatlan fertőzést tapasztaltam. Az történt ugyanis, hogy mikor Püspök­ladányban felszálltam a Nyíregyháza felől érkező pes­ti vonatra, olyan zsúfoltságot találtam, hogy alig tudtam a peronról beljebb kerülni. De még a padok között is oly szorosan álltunk, hogy még a zsebkendőmért sem tudtam nyúlni. El is szántam maga­mat, hogy Pestig állnomkell. Ismerve a mai rideg kö­zönyt, hiszen nem egyszer utaztam már úgy, hogy előt­tem életerős fiatalemberek ültek és kártyáztak nagy lel­ki nyugalommal, mialatt én, az idős ember álltam és úgy könnyítettem magamon, hogy váltogattam öreg lábaimat... Most azonban kellemesen csalódtam. Az történt ugyanis, hogy Karcagon leszállt egy fiatal- asszony két kisgyerekével. Erre a mellette ülő asszony beljebb ült a helyére és szólt az ott álló fiának, hogy na fiam, most már üljél le, hi­szen messziről jövünk és eddig álltái... A fiatalem­ber azonban nem ült le, ha­nem felajánlotta nekem a helyet. Én köszönettel elfo­gadtam, hiszen öreg lábaim­mal bizony sokat léptem már és mindenki tudja, hogy az egyhelyben való állás még a gyaloglásnál is fárasztóbb. Leülve megnéztem magam­nak a fiatalembert és az édesanyját is. Megtudtam tő­lük, hogy Üjfehértóról jön­nek. Az asszony ötven év körüli, kedves arcú, meleg tekintetű, kék szemű, molett nő volt. A fia, mint később megtudtam, 21 éves, szelíd arcú és olyan megjelenésű volt, amilyeneket sokat sze­retnék én látni. Miután be­szédbe eredtünk, én úgy, hogy mások is hallják, meg­dicsértem az anyát, mond­ván, hogy derék fiút nevelt, mert sajnos, ma ritkaság az ilyen fiatalember. Egy kicsit pihenve, vissza akartam adni a helyet, de azt mondta, hogy csak pihenjek, ő bírja az ál­lást. Én erre azt javasoltam, hogy akkor üljön le most már más, amikor egy kicsit pihen, adja át a következő­nek a helyet és mindenki pi­henhet egy kicsit. Az lett belőle, hogy a jószándék át­ragadt a másik oldalra is'és sorban adták át a helyeiket az emberek. így történt, hogy az egész szakaszban a leg­nagyobb egyetértésben, ba­rátságban beszélgetve utaz­tunk a Nyugati pályaudva­rig. Ott pedig őszinte vi­szontlátással búcsúztunk el. Megírom még azt is, hogy egy kedves debreceni házas­pár is velünk utazott, hátha magukra ismernek. Én azóta is szeretettel gondolok ked­ves útitársaimra, és megál­lapítottam, hogy még a jó­szándék is lehet ragadós, nemcsak az influenza, mert lám, megfertőzte az egész utasfülkét. De jó lenne, ha a tudomány emberei ennek is megtalálnák a vírusát és be lehetne vele oltani az embe­reket! Mindjárt könnyebb lenne az élet is, nemcsak az utazás, ha egy kicsit több megértéssel, egymáson segí­teni akarással járnánk az életutat ! És itt kezdődne az igazi szocialista ember is, amiről sokat írtak és vitáztak már, amióta a szocialista demok­ráciát építjük, sajnos, de­mokratikus gondolkozás nél­kül. S nem ott, hogy valaki mennyi pártiskolát járt, mert hiába tanul ja meg valaki be­téve is a Marx- és Lenin-el- méletet, ha lelke mélyén ön­ző ember marad. Még a párt­tagsági könyv is hiába lapul a zsebében, ha a tetteiben kapitalista módon gondolko­zik és él. S a pozíciója ha­talmát nem a közjóért és nem a másokon való segítés­re használja, hanem arra, hogy önmagának hogyan tud­na még több jövedelmet, még nagyobb fizetéssel járó ál­lást kikönyökölni. Az ilyen emberek nem szocialisták, hanem egoisták. Sajnos, so­kan vannak! Akinek nem in­ge, ne vegye magára! Félő, hogy miattuk úgy járunk a szocializmussal, mint a keresztyén vallással. Annak a vezetői, egyes pá­pái, püspökei is mindig a szépet és jót hirdették, meg a túlvilági boldogságot, de a maguk számára mégis itt a földön igyekeztek jólétet biztosítani. Nem is tudtunk igazi keresztyénekké lenni közel 2 ezer év alatt sem. Pedig csak a tízparancsola­tot kellene betartani és nem lenne szükség se rendőrre, se bíróra, semmiféle izmusok­ra. De hiába, nem megy. A szocializmus nagyon szép eszme, de ha az apostolaik ugyanazt csinálják, mint a pápák, akkor bizony sok idő kell a szocialista emberré váláshoz. Fotó: Veress Erzsi Kedves Olvasónk! Ahogy mondani szokás, van egy jó hírünk és egy rossz. Kezdjük a jóval: mostantól ismét 16 oldalas lesz minden szombati számunk! A rossz: ennek az ára. Nevezetesen, hogy ez azért valósulhatott meg, mert a lapáremelés kö­vetkeztében várhatóan visszaesik a példányszám, s az így „megtakarított” papír a 16 oldalas szombati számok­hoz felhasználható. Ám félre a tréfával, minket ez nagyon is komoly ki­hívásként ért, mert egyrészt megtartani szeretnénk ol­vasóinkat, másrészt visszaszerezni azokat, akik az ár­emelés miatt lemondták a lapot. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha többet nyújtunk az eddigieknél. Erre törek­szünk hétköznapi számainkban is, a megújulás jegyében pedig a most első ízben -jelentkező Köröstáj belpolitikai és kulturális magazinnal. Mit hordoz ez a melléklet? Hordoz hagyományokat, amit a patinás Köröstáj név is jelez, de újat is, hiszen mind terjedelmében, mind tartalmában kibővül, nem­csak kulturális, hanem belpolitikai magazin. Induló ol­dalát, mint a rajta levő felirat is jelzi, újszerűnek, re­formoldalnak — hozzátesszük, az egész lapot is ilyen progresszív szelleműhck — tekintjük, a 8. oldal az iro­dalomé és a művészeteké, a 9. a Szülőföldünk címet vi­seli, a 10. oldalon tallózunk a magyar sajtó azon cikkei­ből — és néhány könyvből —, amelyek feltehetően ke­vés emberhez jutottak el és érdekesek. Lesz egy olyan oldalunk, amelyen exkluzív riportok, portrék, csak ná­lunk olvasható írások lesznek, ezt követi egy színes, érdekességből összcállífott bulvárkodó, majd a kereszt- rejtvényt továbbra is megtartó Család—otthon zárja a magazint. A felsorolásból kitűnik, hogy a melléklet a heti rádió- és tévéműsort nem tartalmazza — épp azért, hogy több olvasnivalót adjunk —, ez a pénteki számunkban jele­nik meg az 5, és 6. oldalon. Visszaállítjuk a régi, kitép­hető, összehajtható formájú heti mini rádió-tévé újságot. Tartalmilag is kibővitjük, egyrészt részletesebb lesz a magyar műsor, másrészt közöljük a műholdas adások — Sky, Super, Tv—5 — főműsorban sugárzott program­jait. Korábbi hagyományokra építve tehát, de mégis új megoldásokkal próbálkozunk. Elgondolásainkat nem te­kintjük kőbe vésett igazságnak, ha az olvasói igények mást is jeleznek, azon leszünk, hogy ezek figyelembe­vételével állítsuk össze most induló Köröstáj belpolitikai és kulturális mellékletünket. Szándék — nyilatkozat A társadalmi-gazdasági folya­matok változásával, társadal­munk kihívásokkal, kemény erő­próbákkal teli időszakot él. E folyamat felerősítette az ifjúság helyzetének és közérzetének romlását, melynek okát az ér­dekérvényesítés • szétforgácsolá- sában is látjuk. Ennek jeleit, jelenségeit megyénkben is érzé­keljük. Ilyen körülmények kö­zött az ifjúságért érzett felelős­ségünk alapján szükségét érez­zük a megyei összefogás intéz­ményesített megteremtésének. Megyei Ifjúsági Érdekegyezte­tő Fórum létrehozásával lehető­séget kívánunk biztosítani az if­júságot képviselő szervezetek közötti párbeszédre. A fórum esélyt teremt arra, hogy az if­júságot érintő fontos ügyekben összefogás, a közös fellépés le­gyen a meghatározóü Célunk, hogy az ifjúságot érintő kérdésekben a fórumban résztvevők konszenzussal kiala­kított álláspontját a megfelelő döntési helyekre eljuttassák. Békéscsaba, 1988. december. A kezdeményezők megbízásából közzéteszi a Hazafias Népfront Békés Megyei Bizottsága A csatlakozni kívánó, érdek­lődő szervezeteknek megküld­jük a Megyei Ifjúsági Érdek­egyeztető Fórum megalakulásá­hoz a kezdeményező által ösz- szeállított javasolt szemponto­kat. A megalakulást előkészítő, szervező munka megkezdése ér­dekében jelentkezés, tájékozta­tás 1989. február 28-ig az aláb­bi címen: HNF Békés Megyei Bizottsága, Békéscsaba, István király tér 10. Pf. 4. 5601. Viszlát Saljapin, avagy Sztálin pipára gyújt (Nyárvégi útivázlat) Kézhez kaptam az IBUSZ programját. Nyolcnapos szov­jetunióbeli utazás a Fekete-tengeren, a Fjodor Saljapin ha­jóval. Elhelyezés: különböző kategóriájú, 2-4 ágyas kabinok­ban. Ellátás: teljes panzió. - Megjegyzés: a hajón nemcsak magyar turisták lesznek, ezért szeszes italt nem árusítanak. Kellemes utazást! (Első nap: Odessza.) Szeptemberi verőfény. A „Fekete­tenger gyöngye” mintha megkopott volna. Ormótlan, itt-ott ablaktalan házak, piszkos kapualjak ásítoznak. Megállunk az egyetlen Intourdst-iroda előtt, ahol beválthatjuk az ott­honról hozott rubelcsekkeket. A forgóajtó mögött meglátom a tömeget és viísszahőkölök. Csehek, lengyelek, románok, magyarok tolonganak a pulit előtt. Az idegenvezető dühös: — Évente mintegy 3 millió hazai és külföldi turista for­dul itt meg, s nincs elegendő pénzváLtóhely. Ekkora ország­ban egyetlen! utazási iroda van, pedig nagyok a lehetősé­gek — legyint. — Uraim és hölgyeim, este lesz, mire innen megszabadulunk ! Gyalog elindulunk az úgynevezett bevásárlóutca felé. Óriá­si a hangzavar, a tülekedés. Nem csoda. A külföldieken kí­vül1 legalább száz nemzetiség él az ukrajnai nagyvárosban. A feliratok mindenütt orosz nyelvűek. Az üzletek kitelepül­tek az utcára. Az egyik mozi kirakatában hiányos öltözetű lányok, a szépségverseny győztesei. Lám, ide is elért a glasz- noszty szele! Valaki belémütközik. Ragyogó arccal szorítja a csupasz csirke nyakát, amelyért fél napig sorban állt. A túloldalon nejlonzsákokban kekszet cipelnek. Szerencsés emberek! Késő délután megpillantjuk a hatalmas Saljapimt és be­hálózunk. t (Második nap: a tengeren.) A hajót az angolok tervezték és építették, majd 1962-ben felújították. Van úszómedencé­je, koncertterme, bárjai, éttermei, kondicionálóterme, aján­dékboltja, sportudvara, játékterme. Lehet kapni egy-két faj­ta csokoládét, külföldi cigarettát, teát, ásványvizet, limoná­dét, néha kólát és speciális, homokon melegített fekete­kávét. __ Voda, voda — ismételgeti a felszolgáló és a pokolba k íván. ttyümk a bárban. Diszkrét félhomály, halk gépzene. A fiú nem hozza aiz ásványvizet. Végre leteszi a két üveget, de nem hajlandó felbontani. . Hátunkra kanyairítjuk a pulóvert és lerohanunk a fedél­zetre. Méltóságteljesen úszunk a Krím felé. — Húzd meg pajtás — biztat a pesti hivatalnak, miköz­ben előveszi a szatyorból a hazai barackpálinkát. Iszunk. Mellénk telepszik egy magas, ősz hajú veterán, mellén kétkilónyi kitüntetés. —■ Szégyellem magam, hogy csak Gorbacsov-koktélt ihat­nak az elvtársak — mondja őszinte sajnálattal és meghúzza a flaskát. — Tudják, nem udvariatlanok ezek a pincérek, csak közömbösek, nincsenek érdekelve a nagyobb forgalom­ban. Nálunk mindenki egyenlő. (Harmadik nap: Szocsi.) Felkelt a nap. Szoosi a fürdőhe­lyek királya! Cédrusok, fügefák, magnóliák. Évente 5 millió turista keresi 'fel a 150 éves várost. Néhány kilométerre van a híres Macenta hőforrás, amely a legenda szerint fiatalít. A csinos idegen,vezető hölgy büszkén sorolja: — Szocsit a hatvanas években kezdték komolyabban fej­leszteni. Ma már az USA-ban, Angliában, Franciaországban is van testvérvárosa. Nemzetközi konferenciák színhelye. Közvetlenül a tengerparton nincsenek szállodák, csak üdü­lők és hatalmas művelődési központok. A munkahelyekről jutalomból küldik ide pihenni a dolgozókat. A kavicsos strandok előtt bazárok, majomparádé, utcai fényképészek és rajzolók. Mindenütt óriási a tumultus. A boltokban alig van vonzó áru. A magyarok is hiába loholnak színes tévé, por­szívó, Lada-alkatrész után. Látom: a fogkrémért is tüleked­nek. Élelem még ide is naponta egyszer-kétszer érkezik. — Pivo, pivo — kiabálják és rohannak a bódéhoz. Egy fiatalember korsóból demizsonba töltögeti a sört, majd kilö­kik a sorból, de szó nélkül újra beáll a végére. (Negyedik nap: Batumi.) Ősi település, 20 kilométerre a török határtól. Az Adzsár Autonóm Köztársaság központja. A kikötőben seftelők hada. Ráncigálják rólunk a ruhát, az órát. Mutatják a rubelt, a (hamis?) dollárt. Piszkos város. Rendezetlen, kopott üzletek, sötét lebujok. Az eladók rú­zsért, dezodorért bármit előszednek a pult alól. Itt már sört és bort is lehet kapni! Hiába,, ez Grúzia. A Sztálin sugárút több kilométer hosszú. A boltokban, a kirakatokban Joszif Dzsugasvili portréja. A szolgáltatóház üvegablaka mögött a halhatatlan vezér köpönyeget tart a karján és mosolyogva a tenger felé néz. A piciny műszerészműhely kirakatában pedig Sztálin, éppen pipára gyújt, A vadászbolt polcai fö­lött már nem egyedül van. Elöl Marx közepes, mellette Sztá­lin hatalmas méretű arcképe, s végül Gorbacsov portréja, amely eltörpül Joszif Viszárionovics mellett. A vásárcsarnok és környéke színes kavaikád. Grúz kö­szörűsök, halárusok, fűszerek mellett szunyókáló emberek. Amott teherautóról szeszkrumplit borítanak az aszfaltra. A kocsmában mindenki kiabál. Étel és itat szaga keveredik, félelmetes gesztusok. A koszos padlpn pohár csattan. Gyor­san elillanunk. (Ötödik nap: Szuhumi.) A várost az i.e. V-VI. században alapították, éghajlata Szicíliáéhoz hasonló. Egykor a görö­gök legnagyobb fekete-tengeiri kikötője volt. A piacon gaz­dag a felhozatal, csak drága a portéka. Az árakat figyelve hamar rájövünk: a zöldség, a gyümölcs kilójáért itt kétszer annyit kell dolgozni, mint nálunk. Egyedül kószálunk, ugyanis az időközben „Kintourist”-nak elkeresztelt utazási iroda nem küldött idegenvezetőt. Nézzük a kirakatokat, az üzleteket. Nagy kannákból, vodkásüvegekbe mérik az ét­olajat, edénybe a tejfölt. Itt már szinte semmit sem érde­mes venni. Legfeljebb kenyérhajból: erjesztett kvaszt az ut­casarkon. Az élelmiszerboltok szinte üresek. Savanyúság, halkonzerv, néhol gyümölcslé árválkodik a polcokon. A bumfordi szerszámok, háztartási cikkek, asztali és faliórák aligha vonzóak a magyar turistáknak. Néhányan behemót akkutöltőt cipelnek. (Hatodik nap: Novorosszijszk.) Itt kezdődik a Kaukázus. Brezsnyev „hőstetteinek” színhelye, amelyet politikai tiszt­ként hajtott végre a II. világháborúban, Könyvet is írt, il­letve írtak helyette a kis földről, erről a 30 négyzetkilomé­teres földdarabról, ahonnan kiszorították a németeket. Tény­leg kicsi föld ez, sudár nyírfákkal 'körülkerítve. Zarándok- hely az egykori vezér emlékére. A imonumentális szobor- kompozíció mellvédjén az első hős 'természetesen Leonyid Iljics Birezsnyév. Olga, az idegenvezető nem akar a pangás éveiről beszélni. Aztán mégiscsak elejt egy-két mondatot: — A Brezsnyev-féle élelmiszerprogram vágyálom volt. Nálunk a kolhoizok, szovhozok egynegyede veszteséges. Van olyan gazdaság, ahol 10 mázsa gabonát takarítanak be egy hektárról, s ehhez átlagosan egy tonna kőolajat használ­nak feli. — És mi van a i peresztrojkával!? ' __ Hetven év nagy idő. Eddig mesélitek az embereknek! H a most valaki kilép a kolhozból és önálló vállalkozásba kezd, jobban él, fellázadnak ellene. Felgyújtják a házát, el­üldözik. Visszafelé megszámláljuk az emlékműveket.. Tizenötnél abbahagyjuk. A központi parkban építik 'a következőt. Hetedik nap: Jalta.) A Krím-félsziget legkeresettebb és legnagyobb üdülési központja. Vasútja és repülőtere azon­ban nincs. Itt már nyugati turisták is megfordulnak. Van­nak dollárboiltok, a bankok, a bazárok, az üzletek európaiak. Az ellátás is jobb. Vörös csillagos, sarlós, kalapácsos póló­kat próbálnak. Az egykori cári fehér palota is látogatott. A jaltai konferencia színhelyén a győztesek: Churchill, Roose­velt és Sztálin szelleme. A csodálatos parkban görnyedt emberek kézzel szedik a gyomot a pázsit közül. (Nyolcadik nap.) Isméit Odessza. Nagy Ganz-daru emeli, himbálja a hajóra a csomagolatlan birka- és marhahúst. Viszlát, Saljapin! Seres Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents