Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-31 / 26. szám
NÉPÚJSÁG 1989. január 31., kedd Elnézést az olvasótól ! Sűrűn csengett a telefon tegnap szerkesztőségünkben. A telefonálók — jogosan — azt kérték számon tőlünk, hol olvasható Pozsgay Imre nyilatkozata, amit az első oldalas tartalomjegyzékben beharangoztunk. Többen — tévesen ■— valami utólagos „cenzúrára”, túlzott óvatosságra, félszre gondoltak, ami ráadásul rosszul is sült el, mert a cikket kivettük ugyan a lapból, de a tartalomjegyzékből már elfelejtettük. A dologból az utóbbi igaz, ugyanis amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a cikk kimarad, a „monokliból” tényleg elfelejtettük kivenni. A kimaradás oka azonban nem cenzúra, vagy egyéb sanda szándék volt, hanem a lapkészítés utolsó órás feszültsége, ami vasárnap este az átlagosnál is nagyobb volt. Az idő és a hely szorításában (lapzártakor kaptunk több nagy terjedelmű anyagot, amelyek elhelyezéséről gondoskodni kellett) történt az a szerkesztési hiba, melynek következtében ez a nagy visszhangot kiváltó nyilatkozat kimaradt. 1 Tudjuk, a mulasztásra nincs mentség, kötelességünknek éreztük, hogy ezt elmondjuk az olvasónak, és elnézést kérjünk érte. Pozsgay Imre bejelentését így utólag közöljük, jóllehet, tisztában vagyunk azzal, hogy egy friss hírt frissen kell megjelentetni. Az anyaghoz — amit egyébként a Magyar Távirati Iroda adott ki — nem fűzünk kommentárt, csupán annyit jegyzünk meg, meggyőződésünk, hogy 1956 értékelése, megítélése körüli vita ezzel még nem zárult le. Pozsgay Imre nyilatkozata a 168 óra című műsorban A Magyar Gazdasági Kamara elnökségi Az MSZMP KB történelmi albizottságot hozott létre a felszabadulás utáni korszak elemzésére. Az albizottság a napokban ülést tartott, munkájáról Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter nyilatkozott szombaton a Rádió 168 óra című műsorában. Kérdésekre válaszolva szólt arról, hogy Nagy Imre politikai rehabilitációja ma még nem történt meg és e tekintetben jósolni sem szabad. A feltárt dokumentumok azt igazolják, hogy az 1954—55-ös politikai „mini- válságban" Nagy Imrének volt igaza. Ami azonban 1956-os szerepét, tevékenységét illeti, akörül még zajlanak a viták. A megítélést árnyaltabbá tehetik új belső és külső összefüggések. Például az a körülmény, hogy ez a bizottság a jelenlegi kutatások alapján népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt; egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek. — A történelemben még visszamenőleg sem lehet véglegeset mondani — folytatta. Ha a tények tisztelői vagyunk, akkor tisztelettel kell lennünk azokkal a tényekkel szemben is, amelyek esetleg ezután derülnek ki. Am azt mindenképpen szeretném hozzátenni, hogy ezzel a történelmi megítéléssel a politika, a történelemtudomány és a közvélemény nagyon közeledett egymáshoz. Az a sommás ítélet, amelyik egyetlen kifejezéssel; ellen- forradalomnak minősítette az 1956-ban történteket, a közvéleményben és a párttagság nagy részében is meglevő érzületet fejez ki; ez viszont az eddigi kutatások alapján nem állja meg a helyét. Pozsgay Imre rámutatott; „Az események elemzésénél nem 1956-hoz, hanem egy korábbi időszakhoz kell visz- szamenni: ahhoz az 1948— 49-ben vállalt vagy kényszeredetten vállalt szocialista modellhez, amelyik egészében úttévesztésnek bizonyult, s a működésképtelenséget igazoló jelenlegi válsághoz vezetett”. A többpártrendszerről szólva elmondotta: — Meg kell tanulni az együttélést egy, két vagy több párttal is. AZ MSZMP nem mondhatja meg és nem is akarja megmondani, hogy melyikük lesz komoly tényezője a magyar politikai életnek. Lehet, hogy velük partneri viszony alakul ki, ám lehet, hogy éppen ellenzéki szerep jut azoknak, akik ezt a partnerséget vagy koalíciót nem tudják vállalni. A jelenlegi társadalmi-politikai válságban nem különböző politikai mozgások játsszák a szerepet; ezek annak következményei. Alapvető gond: immár 15-20 éve nem sikerül elérni, hogy az a!ap- folyamatok és a politikai szándékok egyirányba menjenek, ezek minden akarat ellenére eltérnek egymástól. Ez mutatja, hogy szerkezeti bajok vannak. Ezek közé tartozik, hogy nem volt igazán mélyreható politikai vita. amely a voluntarizmus- nak. az önkéntes döntéseknek gátat szabhatott volna. Pozsgay Imre válaszolt arra a kérdésre; készül-e elemzés a Kádár-korszakról? — Erről a korszakról is el kell számolni, de nem sok ígéretet tudok tenni azoknak, akik ezt a személyes leszámolás formájában képzelik el — mondotta. — A rendszernek a lényegéhez éppen az tartozott, hogy a személyes felelősség, és általában is a felelősség tetten- érhetetlen volt. Bár kétségtelen, azoknak, akik vezető szerepet vállaltak ebben a korszakban — függetlenül attól, hogy maguk is rabjai voltak egy struktúrának —, nagyobb a felelőssége, mint azoknak, akik elszenvedői voltak ennek a korszaknak. Az elemzést nem valamiféle rituális leszámolás formájában. hanem az európai civilizáció szabályai szerint kell véghezvinni, kulturált kiegyezési formában. Ám a felelősséget föl kell vetni, és ezt nem kerülheti meg a legújabb korszak sem. Azt is vizsgálnunk kell — bár ez a szó klasszikus értelmében nem tartozik a történelem körébe —, hogy 1988 májusa óta miért mennek lassabban a dolgok. És miért nincsen olyan mélyreható átalakulás, mint amilyenre szükség lenne a gazdaságban, a társadalmi tevékenységben. Végül szólt arról; a bizottság az eddigi történelmi dokumentumokat, a munka részleteit eddig azért nem tárta a közvélemény elé, mert még nem készültek el vele. Ahogyan folyamatosan, az új történelmi ismeretek birtokába jutnak, úgy azokat még a Központi Bizottság ülései előtt nyilvánosságra akarják hozni. (Folytatás az 1. oldalról) a lakosság is. Én nem hiszek abban, hogy a fiskális terror alkalmazása célravezető- lehetne. Feltétlenül hiszek viszont a pénz gazdasági folyamatokat integráló szerepében, és egyik legfőbb törekvésem, hogy e szerep érvényre juthasson. Az eredményt mérje a jövedelem, minősítse a; piac, és honorálja a vásárló, a fogyasztó. Ma még nem ez a helyzet, mert a viszonyok felemásak. Azok a hazaiak és nagyrészt a külsők is. Így a követelmények, melyeket közvetítenek, sokszor nem egyértelműek. A piaci üzeneteket jórészt még mindig dekódolni kell, a makrogazdasági egyensúly még mindig csak beavatkozásokkal biztosítható. S a beavatkozás szempontjait a gazdálkodók gyakran nem is ismerik, vagy ha igen, akkor sem méltányolják. És ezen semmi csodálkozni való nincs. Mint ahogy azon se. hogy egy gazdaság melynek belső piacán kell összemixelnie két, gyökeresen eltérő értékviszonyokat hordozó, alapvetően különböző elveken működő külpiaci rendszer követelményeit és értékrendjét, nem tud egy klasszikusan leírható modellt működtetni. A tehetetlenség, az egy helyben toporgás hátterében — ez vitathatatlan — az állam, illetve a kormányzat magatartása is meghúzódik. Ez a magatartás pedig egy olyan ellentmondásból fakad, aminek feloldására ma még nincs recept. Elengedhetetlen a piacgazdaság kialakítása Az ellentmondás abban áll, hogy megtapasztalva az áru- és pénzviszonyok mesterséges kiiktatásának pusztító következményeit, irányt vettünk szerepük érvényesítésére. a piacgazdaság kialakítására. Irányt vettünk, elindultünk az úton, de még nem vagyunk ott. Ugyanakkor az alkalmazott eszközök nagy része olyan, hogy azok ismert és elvárt hatásaikat csak egy jól működő piac- gazdaságban képesek hatékonyan kifejteni. A valós piacnak — mint tudjuk — van árkorlátozó hatása, ami megakadályozza, hogy a termelők mindenféle költségeiket elismertessék az árban, és még nyereségük is legyen. A mi piacunk még nem ilyen, és valószínűleg még több évig nem is lesz az. A kormány megkezdte a támogatások széles körű leépítését. Jelentősen csökkentette a veszteséges vállalatok támogatását, az ártámogatásokat, a társadalmi szervezetek működésének támogatását és a honvédelem kiadásait is. A . hadikiadások csökkentéséről szólva itt szeretném bejelenteni : Annak érdekében, hogy a Magyar Népköztársaság is hozzájáruljon az enyhülési folyamat továbbfolytatásához és az európai hagyományos haderők és fegyverzetek csökkentéséről szóló, márciusban kezdődő tárgyalások sikeréhez, a kormány — a magyar katonai vezetés javaslatára — olyan döntést hozott, hogy 1989— 90-ben mintegy 9 százalékkal csökkentjük a néphadsereg létszámát és ezzel egyidőben csökkentjük fegyverzetét és haditechnikai eszközeit is. Nem a lakosság egyoldalú terheléséről van tehát szó, hanem olyan átfogó kiadás- és támogatáscsökkentésről, amelynek a fogyasztói árak emelése bár fájdalmas, szociális nehézségekkel járó, de elkerülhetetlen része. A kormány bízik abban, hogy a közvélemény megérti: a túlburjánzott támogatási rendszer leépítéséhez hozzá kellett kezdenie, mert enélkül a gazdaság továbbra is tévúton járna, veszteségesen termelne. Fontos társadalompolitikai tényezők Olyan termelési közszellemet és mechanizmusokat kell kifejleszteni, amely a minőségi teljesítményt megfelelően honorálja, de egyúttal érzékelhető módon bünteti a hanyag munkát, a lógást. Az intenzív szakaszra való átmenet idején különösen fontos szerepet töltenek be bizonyos társadalompolitikai tényezők. Ezek olyan kapcsok. amelyeket most haladéktalanul létre kell hoznunk, mert a modern ipari világhoz köthetnek bennünket. Melyek ezek? Először: a gazdasági demokráciát, a gazdasági alkotmányosságot a politikai demokratizmussal, a modern jogállamisággal kell megtámogatni. önmagában érvényesülő gazdasági alkotmányosság ugyanis nincs. Másodszor: emelni kell a szakértelem, a tudás presztízsét, amely a minőségi célokat középpontba állító oktatásfejlesztési stratégiával alapozható meg. A munkaerkölcsi és munkafegyelmi állapotok is csak az átfogó szellemi-erkölcsi megújulás részeként javíthatók. Harmadszor: a vállalkozás élénkítése megköveteli a lemaradókról történő szociális gondoskodást, a szociálpolitikai fordulat megvalósítását. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági demokrácia eddigi gyakorlatát meg kell változtatni. Egyrészt ki kell építeni égy ténylegesen működő gazdasági demokráciát abban az értelemben, hogy a gazdasági élet minden szereplője — a nagy-, a kisvállalatok, a magánvállalkozók és az állam •— részére egyenlő esélyeket, szektorsemleges versenyfeltételeket biztosítsunk. Ez a gazdasági alkotmányosság %alapkri- tériuma. Nem ma ismertük fel, hogy a tulajdonnak nincs valódi gazdája társadalmunkban. Régóta küzdünk az ebből eredő problémákkal, de mindmáig nçm találtunk rá megoldást. Ennek alapvető oka minden bizonnyal az, hogy a kérdés megközelítésében a praktikum és a racionalitás szempontjai háttérbe szorultak az ideológiával szemben. A tényleges megoldásra tehát csak az kínál esélyt, ha ezen változtatni tudunk. A kormányban erre erős a szándék, elindult ezen az úton és végig akarja járni! A szociálpolitikai fordulat másik oldala, mondjuk ki végre magyarul: a szegénységet enyhítő program, a leszakadók, a hátramaradók, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutók segítése. Ehhez a helyi szociálpolitikai rendszerek szerepét kell növelni. A társadalmi szolidaritás erősítésére és aktivizálására van szükség, örvendetes, hogy ezt több felelős társadalmi tényező felismerte, és szervezett erejét máris mozgósította. A kormány nagyra értékeli a tanácsok, az egyházak e téren tett erőfeszítéseit, s még szélesebb körű társadalmi összefogásra szólít fel. Ebbe beleértendő a gazdálkodó szervek vezetőinek és kollektíváinak a segítségre szoruló dolgozóik iránt megnyilvánuló szolidaritása, de a szélesebben értelmezett társadalmi felelősség is. A régi szocialista modell híveinek támadásai az utóbbi időben megélénkültek. Ezekre nem polémiákkal, hanem a reformpolitika következetes megvalósításával válaszolunk. A piacgazdálkodás, a modern jogállamiság, a politikai viszonyok demokratizmusa, a szellemierkölcsi megújulás ösvényein kell előre haladnunk. Az ösvények a szocializmus innovatív modellje felé vezetnek. Senki sem járt előttünk, nem másolhatunk sem nyugati, sem keleti mintákat. Nincs rendszerválság A mai helyzet, amiben vagyunk, modell- és nem rendszerválság. Ha a modellváltás nem sikerülne, akkor kerülne a rendszer válságba. Választott utunkon haladva mind a siettetés, mind pedig a fékezés veszélyes. A siettetés visszarendeződéshez, a fékezés bénultsághoz vezethet. Egészséges kockázatvállalás szükséges és el kell találni a folyamatnak — a körülmények alakulásával számoló — dinamikáját. A kormányzat reformtörekvéseinek egyik biztosítékát látja a politikai demokratizmusban. Intézményes garanciákat kell kiépítenünk a sztálinista restaurátió megakadályozására. Ennek a politikai intézményrendszernek a legfőbb jellemzői már egyértelműen körvonalazódtak: — az érdekek pluralizmusát kifejező politikai szerveződések gazdag változatossága, — a stratégiai megújulást társadalmi vezető erőként orientáló Magyar Szocialista Munkáspárt, — a nemzeti felelősséget kifejező, politikai stratégiát megvalósító kormány, — a teljes körű népképviselet megvalósulása az Országgyűlésben és a helyi tanácsokban, —• a párbeszédet és az együttműködést helyi szinteken és nemzeti méretekben egyaránt integráló, megújuló Hazafias Népfrontmozgalom, — a dolgozói érdekeket következetesen képviselő szakszervezet. A kormányzat törekvéseiben és lépéseiben a politikai rendszer megújítása és demokratizmusa összehangolt a gazdasági reformokkal. Ez a koordináltság a rendezett elmozdulás kulcskérdése, és a kormány ezt nem engedi megbontani ! — Folytatjuk a kormányzati tevékenység racionalizálását. Az akcióképességet növelő szervezeti változtatásokat hajtunk végre a’ központi szinteken. Nem hirdetünk formális harcot a bürokratizmus ellen. Ez már 'sokszor megtörtént és mindig hatástalan volt. A bürokratizmus csökkentése nem harc, hanem szemlélet- váltás és munkastílus kérdése. Szaktudást, politikai mérlegelőképességet, együttműködési készséget követelünk az állami szervezetek vezetőitől. A kormány számára támogatást csak egy problémaérzékeny sajtó jelenthet, amely a szocializmus megújítása mellett elkötelezett. A kormány nem kér egyetlen újságot sem arra, hogy a Minisztertanácsot népszerűsítse. Csak arra, hogy legyen tényszerű, tárgyilagos és szolgálja, amit kell: a nép, a nemzet érdekeit! — Úgy gondolom, egyetértenek velem: pártállástól függetlenül közös érdekünk, hogy a párttagság körében és a közvéleményben zavart okozó, a holtpontról történő elmozdulást gátló ballasztoktól végérvényesen megszabaduljunk. Múltunk értékelése nem egyszavas ítélet — Szocialista múltunk értékeléséről van szó. Az MSZMP Központi Bizottsága által életre hívott munkabizottság egyik albizottsága, mely abból a célból végzi az ülése elmúlt 40 év értékelését, hogy munkája eredményéta Központi Bizottság majd megvitassa, egy közbenső tanulmányban úgy fogalmazott. hogy 1956 októberében népfelkelés volt. Ha valamit a múltból meg kell tanulnunk. akkor az az, hogy nagy hiba és még nagyobbakhoz vezet, ha a történelem mindig rendkívül ösz- szetett jelenségeit vagy folyamatait egyszavas ítélettel minősítjük. A történelmi események soha nem egyneműek! Ezért 1956 októberét igazán csak a legellentétesebb fogalmak együttesen kéDesek kifejezni. Az értékelésben a népfelkelésnek éppúgy helye lehet, mint a nemzeti tragédiát okozó szocializmusellenes terrorlázadásnak. Mert egész má.s volt az eleje, mint a vége. — Nem vitatható, hogy a párttagok és a pártonkívli- liek létérdeke a szocialis!a múlt értékelése, a főbb tendenciák bemutatása, a hibák, tévedések okainak feltárása, a személyes felelősség megállapítása. Ehhez közös erőfeszítés kell, de úgy, hogy ne új sebek ejtésével próbáljuk gyógyítani a régi sebeket. Vigyáznunk kell, nehogy a hibák feltárásából, a rehabilitációkból a társadalmat megosztó politikai kampányokat csináljanak. Ezt is úgy kell elvégeznünk, hogy a becsületes, dolgozó emberek közelebb kerüljenek egymáshoz. — Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetünkből való elmozdulás konfliktusokkal jár. Ezeket vállalni kell, mert kikerülhetetlenek. Túl kell jutni rajtuk. De végzetes lehet, ha a politikai élet szereplői, a különböző politikai erők, a meglévő feszültségeket nem mérsékelni, hanem élezni kívánják. A politikai destabilizálódás — bekövetkezése esetén — gazdasági összeomlást és nemzeti katasztrófát idézne elő. A nemzetközi pénzvilág ugyanis érzékeny a politikai destabilizálódás minden jelenségére. Ez a tétje annak, hogy normális, rendezett mederben maradnak-e az események vagy sem. Ezt a tétet kell mérlegelnie mindenkinek, aki a politikai küzdőtérre lép. és hitvallása mellett sorompóba áll. Bármilyen színekben küzdjön, bensejében mindenkinek a nemzet színeit kell hordoznia. S a nemzet érdekét nem szolgálja, ha a nemes küzdelem helyett bárki orvul hátba szúrja ellenfelét. — Ebben a helyzetben a kormány nevében arra kérek minden magyar embert, párttagot és pártonkívülit, fiatalt és öreget, vallásost és ateistát, hogy a nemzet sorsáért érzett felelősségtől vezetve. minden erejével akadályozza meg, hogy környezetében a szélsőséges indulatok elszabaduljanak, a felelőtlen acsarkodás és a pártütő torzsalkodás uralkodjon el. Mindenkinek meg kell érteni: most a cél egy új starthelyzet elfoglalása, aminek záloga a nemzeti összefogás — fejezte be felszólalását Németh Miklós. Az elnökségi ülésen a testület tagjai megvitatták a Gazdaságpolitikai Konzultatív Bizottság által készített előterjesztést a szocialista piacgazdaság kialakításáról. Ezzel kapcsolatban több bíráló hozzászólás hangzott el. Legtöbben azt kifogásolták. hogy a programban kidolgozatlan a tulajdonviszonyok kérdése, és nem látnak megoldást a KGST-or- szágokkal folytatott együttműködés megreformálására sem. Többen hangsúlyozták, hogy olyan piacgazdaságot kell kialakítani, amelyben az állam szerepe minőségileg megváltozik. Akkor nyerhet teret az igazi tulajdonosi érdekeltség, ha az állam csak igen mértéktartóan i vatko- zik be a gazdaságba, s meglehetősen szabadon érvényesülnek a piaci viszonyok — mutattak rá.
