Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-28 / 24. szám
NÉPÚJSÁG 1989, január 28., szombat Próbakövek BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET Szocialista Demokrácia Frontja Új társadalmi egyesület alakul Orosházán Üjsághír: A városi pártszékházban eredetileg azért gyülekezett össze egy csoport aktív helybeli, hogy létrehozza a Münnich Ferenc Társaság orosházi csoportját. Ám hosszú vita után úgy döntöttek, hogy egy teljesen új egyesület, mozgalom életre hívását kezdeményezik Szocialista Demokrácia Frontja néven, amelynek meg is alakították a szervezőbizottságát. A szervezőbizottság három tagjával: Zagyva Bélával, Nemes Józseffel és Antali Jánossal ülünk a Pacsirta utcai pártház egyik emeleti helyiségében. Elöljáróban elmondják: a társadalmi, érdekképviseleti egyesület megalakítása most folyik. Nagy az érdeklődés. Á jelentkezők között van: főosztályvezető, üzemi munkás, mezőgazdasági dolgozó, presbiter. — Hogyan kívánnak működni? — A törvényesség talaján, a lakosság széles rétegeinek a bevonásával, a helyi gondok és feladatok megoldásának a figyelembevételével. Ugyanakkor bekapcsolódunk az országos ügyekbe is. t — Mi jellemzi politikai hitvallásukat? — Nem kívánunk azoknak az alternatív szervezeteknek a sorába lépni, amelyek a jelenlegi szólásszabadság lehetőségeit kihasználva hangzatos szavakkal hirdetik a demokráciát. Embereket igyekeznek megnyerni és megtéveszteni demagóg beszédeikkel, másokat lejáratni, elégedetlenséget szítani. Egyesületünk nyilvánosságot kínál mindazoknak, akik progresszív bírálataikkal, jobbító szándékkal a magyar szocialista társadalom fejlődését akarják szolgálni a dolgozó emberek javára. Tagjaink és támogatóink sorában csak tiszta kezű és szándékú személyeket várunk pártállásra, felekezetre, nemre, nemzetiségre való tekintet nélkül. Hangsúlyozzuk: nyíltak és nyitottak vagyunk minden becsületes és hazáját szerető állampolgár előtt, akik hisznek a közelmúlt évtizedeinek hibáival és tévedéseivel szakító szocialista társadalmi rendben, és készek a maguk területén, érdekkörüknek megfelelően cselekedni. — Mi a véleményük a munkanélküliségről, a szegénységről? — A munkanélküliséget átmenetinek tartjuk. A vállalaton, intézményen belüli semmittevést valóban meg kell szüntetni, de nem úgy, hogy az utcára került emberek létbizonytalanságban éljenek. ■ Tenni szeretnénk azért, hogy a „hétkrajcáros” időszak ne következzen be. Elítéljük azokat, akik hatalmi hels'zetükkel visszaélnek, embereket tesznek tönkre, családokat juttatnak a szakadék szélére. Nem akarjuk, hogy a funkció, a beosztás, a vezetői bársonyszék ellenőrizhetetlen kiskirályokat teremtsen. — Miként képzelik el az érdekképviseletet? — Egyesületünk, mint érdekképviseleti szervezet igyekszik segíteni a nyugdíjasokat, a nagyüzemi munkásokat, a mezőgazdasági dolgozókat, a szabad foglalkozásúakat, a fiatalokat. Arra törekszünk, hogy városunkban hozzá lehessen jutni olcsó közszükségleti cikkekhez. — Hogyan értsük: küzdenek a bürokrácia ellen? — Kötelességünknek érezzük a bürokratikus ügyintézés elleni fellépést. Ügy látjuk, hogy megyénkben is, de főleg az országban felduzzadtak egyes szervezetek, intézmények, minisztériumok. Nagyon sok az íróasztal, amely mögül könnyen hoznak igazságtalan döntéseket, intézkedéseket, éppen a dolgozó ember ellenében. Ezek a bürokraták azt gondolják, hogy érinthetetlenek, moz- díthatatlanok. Gyártják az aktákat, hogy megmutassák: rájuk szükség van. — Mit tudnak nyújtani az ifjúságnak? — Hangsúlyozzuk: nem ifjúsági egyesület akarunk lenni. Jövőjükért viszont aggódunk. Ezért szoros kapcsolatot szeretnénk velük kialakítani. Az erkölcsi tisztulás folyamataiban a nyílt fórum sokat segíthet. Nem szeretnénk, ha itt is bundabotrány látna napvilágot. De nem értünk egyet azzal, hogy munkaképes, szakképzett fiatalokat egyes sportegyesületek úgy nevelnek, foglalkoztatnak, hogy látszatstátuszba dugják, s ezzel alkalmat adnak a munkakerüléshez, a törvénytelenségekhez. — A csellengésnek ezer oka lehet... — Az ifjúság nálunk is tettre kész, szeretne önálló életet élni. Nézze meg, milyen ifjúsági háza van Orosházának? Néhány tucat fiatal fér be! Elgondolkodtató: van szép városi könyvtárunk, de nincs kihasználva. A régi könyvtár helyiségeit a város közepén raktárnak használják, holott nincs megfelelő ifjúsági ház. Több millió forintért a Darvasház udvarán alkotóházat építettek. Vajon hányán használják? — Miért választották a Szocialista Demokrácia Frontja elnevezést? — Nagy vita volt ekörül. Ügy láttuk: a szocialista szó egyértelműen kifejezi törekvéseinket. Mindenképpen az emberközpontú szocializmus hívei vagyunk. Ugyanakkor olyan demokráciát akarunk, amelyben minden nemes szándékú ember szót kaphat. Talán a legvitatottabb a front szó, amelyet az emberek általában katonai tevékenységhez kötnek. Pedig az értelmező szótárban is világosan benne van: „A front a szemben álló nézetek, irányzatok összeütközéseinek területe, közös célért küzdő tömegek tábora, politikai, szellemi harc szűkebb területe.” Mi ezzel egyetértünk. Seres Sándor Hogy mire rá nem érünk? Hallom, hogy van vállalat (cím a szerkesztőségben), ahol az osztályvezetői értekezletek újabban reggeltől délutánig tartanak. Kérdés: hogyan számolják el (önmagukkal) az így kiesett napot? Vagy azt gondolják, hogy „megáll az idő" arra a napra? Hogy azon a napon leáll a világ is, és nem megy semerre sem? Tehát nem maradunk le semmiben, az egész napos traccsparti nem okoz gondot. Hallom, hogy Szarvason, a magyar kultúra napján az is szóbakerült, ami nem éppen dicséri a magyar kultúrát, és a korszakos hibákat legitimáló bábákat körülötte. Hogy nem elég csak ideológiai szinten deklarálni, miszerint a kultúra nem ágazati téma, több ennél és más is. Hogy „az embernek, — ha homo sapiens — egyenrangú anyagi és szellemi szükségletei vannak, így dz oktatási, a tudományos, a közművelődési, a művészeti funkció nem lehet kisebb rangú a gazdasági funkciónál.” Hallom, hogy az ilyenféle megállapítások — tények! — nem tetszenek mindenkinek. Még akkor sem, ha cáfolatuk egyszerűen lehetetlen. Hogy mire nem vagyunk képesek? De hát „mi” vagyunk képesek erre? Van még egy személyes névmás, azt kellene itt alkalmazni, idevá- góbb lenne. Az is, mondja egy ismerősöm (cím, név stb.), ilyen szövegekkel teli már a spájz. Nocsak, a spájz? De ezt ne gondoljuk most tovább. Az agyonértekezők és a mellébeszélők rokonok valahol. Egyikük is, másikuk is a valóságos és jó irányú cselekedetektől veszi el az időt, a tért, a lehetőséget. És nyilvánvalóan példázza, hogy abból a bizonyos demokráciából (praktikusabban: demokratizmusból) kevés lehet azon a tájon. Mert ha lenne, biztos szólna valaki: „Legények, hát dumapartiból is megélünk errefelé?” De hát nem szól. Vagy (mert) így kényelmesebb, vagy (mert) nem mer, pedig a naptárra nézve 1989. január. A másik, az a „kultúra és vidéke”, hogy egyenrangú, vagy nem egyenrangú, hogy „ágazat-e" netán nem is húzó, ahogy a kultúra felkent ellenfelei bizonygatják szellemi szegénységüket; nos, erről a témakörről hovatovább nagyon nehéz indulatok nélkül szólni. Pedig csak indulat nélkül lehet, csak úgy szabad! Az indulat (nincs kivétel!) mindig vakvágányra visz, mindig hagy támadható felületet, ahová azonnal lecsapnak azok, akik a sokaság kulturálatlanságából építgetnék önmaguk látható és láthatatlan várait. Hogy mit ki nem kell mondani? ! Például azt is, hogy kimondani: nem elég. Hogy „az igazságosságnak, az erkölcsnek, a közösségiségnek, tudásnak, a személyiség kibontakozásának ... egy kö-. vetkezetesen végiggondolt és véghezvitt gazdasági reform” a kritériuma, szebb és magyar szóval: próbaköve. Van-e már ilyen kövünk? Kemény-e? Sziklánál szilárdabb-e? Vagy most keressük? Látszólag (de csak látszólag!) két, egymáshoz nem túl közeli témát hoztam ide. Hogy miért? Mert szólni róluk, gondolatokat (netán tetteket!) ébreszteni: kötelesség. Legalábbis „országban gondolkozva”. És nem a jelszóra figyelve, hanem annak lényegére, végre. Sass Ervin akit Erdei Ferenc is számon tartott Én magyartarka-párti vagyok „Az emberekkel és állatokkal zsúfolt vásártérre váratlanul egy hatalmas fekete autó hajtott be. Hirtelen fékezéssel állt meg mellettem. összerezzentem. Vajon mit követtem el?! A sofőrülésből egy jól öltözött férfi szállt ki, s határozott léptekkel közeledett. Jöjjön velem! — mondta szorosan mellém lépve, s én szótlanul követtem. Az autó vé- gigszáguldott a fővároson. A Földművelésügyi Minisztérium előtt állt meg. Remegő gyomorral követtem az ismeretlent. A második emeleten egy hatalmas ajtót nyitott ki előttem. A terem nagyságú szobában egy íróasztal mögül Erdei Ferenc állt fel, hogy üdvözöljön. Megkönnyebbültem. Tudtam, ha ő hivat, nem lehet baj. 1952-t írtunk, amikor ez történt egy országos állatkiállítás alkalmával Budapesten. Üdvözlöm, Laurinyecz szomszéd! Bársonyszékbe ültettek. Engem, az Alföld egyik kicsiny falujának parasztemberét. No, nem ismeretlenül, hiszen akkor már magyar tarka tenyészbikáim ismertek voltak a határon túl is. Arra azonban legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy egy miniszter is kíváncsi lehet életemre, munkámra. — Üdvözlöm, Laurinyecz szomszéd! — mert csak így szólított Erdei Ferenc. Lévén ő Csongrád megyei születésű, s én Békés megyei. Személyesen már több ízben is adott át jutalmat tenyészállataimért. — Szeretnénk, ha röviden elmondaná nekünk önéletrajzát, beszélne arról, hogyan neveli ezeket a csodálatos állatokat. — Én elkezdtem beszélni mindenről, ami hirtelenjében eszembe jutott önmagámról, ott, abban a hatalmas teremben. — Látja, kedves Laurinyecz szomszéd! Ilyen emberekre van szükségünk — mondta, miután befejeztem mondókámat, s megveregette a vállam. — A termelő- szövetkezetben maga tízhúsz tenyészbikát is nevelhetne ugyanilyen eredménynyel. Nincs kedve a közösben dolgozni? Én azonban így feleltem: — Miniszter úr! Látom, mi megy a termelőszövetkezetben. Itthon, ha eljön az ideje, megjáratom a vemhes tehenet. Tudom mennyi mozgás kell, hogy az ellés könnyebb legyen. Ha úgy adódik, éjszaka kétszer, háromszor is megnézem. Ott viszont, ha lejár a munkaidő, nem lehet számítani senkire. Mindenki rohan haza. Az is gond, ahogy én látom, mindenki csak osztani akar. Minél többet. A legjobb állatokat adják el, hogy több pénzt vihessenek haza. Ilyen mentalitással nem lehet tenyészállatot nevelni. — Igazat adok magának. Valóban, termelőszövetkezetben ennyi gondoskodást nem kaphat az állat — mosolygott Erdei Ferenc. — Még vagy háromnegyed órán keresztül vitatkoztunk arról. hogy a közösben lehet-e eredményesebben dolgozni, avagy inkább .mindenkinek otthon, a saját portáján. Erdei Ferenc sem tudott a közös előnyeiről meggyőzni — Váratlanul ért a látogatásuk a szerkesztőségből! — mondja a visszaemlékezések után. Nem gondoltam volna, hogy az életben még egyszer kíváncsi lesz bárki rám és eredményeimre. H felszakadt sebek Laurinyecz Mátyás barázdált arcán könnycseppek csillannak. Tartása, határozott arcvonásai, nyílt, egyenes tekintete pedig nem vall érzelgősségre. Ki tudja mégis, milyen sebet szakítunk fel tudatlanul is megjelenésünkkel. — Én még ma is megbélyegzett vagyok — buggyan ki belőle az első mondat, egy darabig néma csend vesz körül bennünket. Lassan, megfontoltan mégis tovább fűzi gondolatait: — Különböző vádakkal 1957-ben letartóztattak. Tény, hogy az '56-os események idején központi parancsra Kétsopronyban is megalakult a Nemzetőrség. S négy köztiszteletben álló társammal — ezek közül Seres Dani még ma is él — önként jelentkeztünk. Éppen azért, hogy a rendet fenntartsuk. Letartóztatásom ideje alatt, tíz napig, fogdában voltam, majd három hónapot Tökölön. Ezt követően pedig másfél évig rendőri felügyelet alatt. Minden reggel, pontban nyolc órakor jelentkeznem kellett a mezőberényi rendőrségen, ha esett, ha fújt, hétköznap, ünnepnap, gyalog vagy kocsin. Nem volt könnyű időszak. S minderre nem szolgáltam rá. A vád csupán annyi volt, hogy én — állítólag — kijelentettem: fegyvert fogok a kommunistákra. Ezt azonban senki sem bizonyította. Példát statuálva, valakit el kellett vinni. Hát én voltam az a valaki. Nem csak szaktudás, de lélek Is — 1960-ban, mint mindenki, szövetkezeti tag lettem. Nyugdíjas koromig teT henészként dolgoztam. Itthon azonban soha nem hagytam fel a szarvasmarha-tartással, és -tenyésztéssel — folytatja kissé feloldódva. A tisztavérű magyar tarka — talán kevesen tudják — Békés megyében csak Laurinyecz Mátyás kétsopronyi és Sárközi Bálint orosházi kistermelő tanyáján található. — Én mindig is magyartarka-párti voltam. Az istállóban szemlélődvén meglepődünk, hogy a békésen kérődző három magyar tarka tehén mellett egy fekete-tarka is jól megfér. — Nézzenek csak rá! — mutat a feketére. Olyan, mint egy koporsó, rossz ránézni. — A tenyésztéshez nemcsak szaktudás, de lélek is kell! Aki nem szereti az állatot, nem ad meg számára mindent, az bizony hiába vár eredményt. — Tudják, kedveseim — szólít meg bennünket visszakanyarodva a múltba. — Engem már 14 éves koromban dolgozni küldtek szüleim a szomszédos tanyára a jómódú Krajcsó Jánosékhoz. Cselédként, mint állatgondozó kerestem a magam kenyerét, hogy a családnak könnyebb legyen. Ott neveltem fel egy csikót. Satnya, gyenge kis jószág volt, amikor nekem adták. Rengeteget foglalkoztam vele, s pár év alatt gyönyörű mén lett belőle. Magam sem akartam hinni a csodának, amikor a mezőhegyesi lótenyésztési- versenyt megnyertem. A bizottság elnöke, egy alezredes jött oda hozzám, s nem gratulált, hanem meghajolt előttem. — Minden elismerésem a magáé — csak eny- nyit mondott. * * * Laurinyecz Mátyás többszörösen elismert kistenyésztő. Tenyésztési Nagydíjat 1950-ben Erdei Ferenctől, Hegedűs András miniszter- elnöktől 1954-ben pedig kormánykitüntetést vett át. A két-három évenként megismétlődő elismerésekből utoljára 1978-ban Szarvason Rózsi nevű magyar tarka tehenével hozta el a nagydíjjal járó serleget. Rákóczi Gabriella Fotó: Veress Erzsi
