Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-23 / 19. szám

1989. Január 23., hétfő NÉPÚJSÁG SZERKESSZEN VELÜNK! Nyugdíjas párttagok és párton kívüliek összefogásával — a városért Visszhang Hizlaljunk vagy nyaraljunk? Hizlaljunk vagy nyaraljunk? Elnézést a furcsa levél­kezdésért, de nekem se jut más eszembe, ugyanúgy, mint az eleki kistermelőnek, aki elmondta nemrég a Népúj­ságban a valóságot és csatlakozom hozzá, mert engem is, és még sok társamat foglalkoztat ez a gondolat. Én egy esztendőben 30-40 hízót adok le a Gyulai Húskombinát­nak legalább 15 éve, de mihelyt olyanok lesznek a hízó-' jaim, hogy elmennek, azzal be is fejeztem, mert ilyen árak mellett ezt nem lehet folytatni. Nem félek, és azt hiszem, a riportban szereplő felháborodott társam se, hogy a hízóját valaki elnyeri, mert ő elfelejtett még na­gyon sok mindent, mert például minden évben vennem kell a 40 hízónak legalább 5-6 vödröt, 2-3 vájút. Apropó. Vájú. Decemberben vettem egy lemezvájút, ami egy méter hosszú. 480 forintba került az üzletben és • 2 évente talicska, ami 1000 forint körül van. Hogy sorol­jam még: lapát, villa, daráló, reggel-este világítás és so- rólhatnám, hogy a táp egyre drágább és sajnos egyre rosszabb, sok kiegészítő premixet kell venni és a takar­mányt ki is kell szállíttatni, ami nem olcsó mulatság, mázsáját 30 forintért hozzák ki. Tovább nem sorolom, mert ebben a' drága megyei újságban sok helyet foglal az írásom, de kérem a tisztelt, erre illetékes szerveket, hogyha sertésre van szükségük, próbáljanak már egyszer egy stabil árat megállapítani, úgy a sertés átvételi árát, mimt a táp árált, nem utolsósorban a táp minőségét ille­tően. Tehát olyan ár legyen megállapítva, hogy eldönt- hessük: nyaralunk vagy hizlalunk! V. P., Kétsoprony Ők így látják Helyeseljük, és egyet­értünk Hantos János ja­nuár 16-i Népújság Szer­kesszen velünk rovatában megjelent soraival. Nyugdí­jas párttagok és pártonkí- vüliek, hajlandók vagyunk (habár a legtöbbje 70 éven felüli, de az országunkat nem mi vittük ilyen hely­zetbe, nem mi miattunk van ott, ahol van), még egy nekifutásként segíteni. Hi­szen van is mit csinálni la­kóhelyi környezetünkben. Először is városunk, Békés­csaba sétálóutcája piszkos, sáros, igazán szégyenleni fogjuk vendégeinket itt vé­gigvezetni. Egy jó seprés, lemosás kellene, de ezt vé­gezze el a Kiváló címmel rendelkező köztisztasági vál­lalat. Maradnak, nekünk a lakóház körüli parkok és a levegőt tisztító zöld terüle­tek. A játszóterek .és kispá­lyák rendbehozására felkér­A Békés Megyei Népújság január 16-án, hétfőn megje­lent számában, a Szerkesz- szen velünk oldalon Csizma­kálvária címmel jelent meg panaszos levél. Ebben a Bé­késcsaba, Tanácsköztársaság útja—Petőfi utca sarkán lé­vő butikban szerzett negatív tapasztalatait mondta el a levélíró. A megadott címen a Rakéta butik található, vezetője, Jancsár Márkné felkereste szerkesztőségün­ket. és a következőkkel rea­gált az említett írásra: „A Csizmakálvária leírása szerintem nem teljes mér­tékben fedi a valóságot. A cikk írója ugyanis azzal a panasszal jött vissza hoz­zám, hogy az általa vett csizma talpa hamarosan le­válik, legalábbis ezt jósol­ták neki a Körösi Cipő Ktsz- ben. Ekkor azonban a csiz­mának még semmilyen lát­ható hibája nem volt! Pon­tosan ezért kértem, hogy Elcserélt női csizma Egy 38-as méretű, szür­ke színű női csizma ke­resi gazdáját. Az történt ugyanis, hogy december 5. és 9-e között Békés­csabán a cipészszövetke­zet Kinizsi utcai javító­részlegéből valaki vélet­lenül másnak a 40-es mé­retű csizmáját vitte el ja­vítás után, a saját, 38-as csizmája helyett. A mé­retkülönbség azóta nyil­ván feltűnt — cserére várják a javítórészlegben a lábbelit. jük a gyerekes szülőket. Ma már Békéscsabán sok szép, jól felszerelt játszótér van. Legszegényebbek és legel- haríyagoltabbak, a belvárosi részben vannak. De ennek nem csak a tanács egyedül az oka, hanem a szülők, akik nem hajlandók gyer­mekeiért semmit tenni. Pe­dig ott laknak a legmódo­sabb szülők, amint az au­tók száma, az autók már­kája jelzi. Ezért kérjük a belvárosi szülők- segítségét, szervezzenek egy pár szom­baton játszótéri tavaszi ta­karítást. Az viszont igaz, hogy a legszebb és legna­gyobb területtel a belvárosi óvodák rendelkeznek. Fel­hívjuk a gyerekes szülőket és nagyobb gyerekeket, hogy a szép, zöld parkokat, leve-7 gőt tisztító zöld területeket ne tévesszék össze a játszó­terekkel. mert nagyon sok­szor látni a gyerekeket ilyen helyen futballozni és közle­kedni. Ebben még az is­legalább egy hónapig visel­je. és ha ez idő alatt tényle­gesen jelentkezik a rendelle­nesség, akkor kicserélem egy másikra. A vevő azonban nem fogadta el javaslato­mat és hivatkozott arra, hogy beteteti a Békés Me­gyei Népújságba a panaszát, és megvizsgáltatja a csizmát a Kermivel is. Ezután el­ment, majd másnap vissza­jött egy papirossal a kezé­ben. amelyet a Kisoszban írtak, azzal a kéréssel, hogy ha a vevő kéri — már csak a jó kereskedői hírnevem fenntartása érdekében is —, cseréljem ki, függetlenül a lábbeli állapotától. A csizmát kicseréltem. A cikkben az szerepel, hogy minősíthetet­len hangon, több vásárló előtt kiutasítottam az üzlet­ből azzal: oda többé be ne tegye a lábát. Ezzel szemben mindössze arra kértem, hogy kíméljen meg a jövőben a hasonló esetektől. (Azt nem kólák, is sokat tudnának se­gíteni. A városi tanács il­letékeseit kérjük, hogy táb­lákkal tüntessék fel a ját­szótereket, ne tervezzenek olyan helyrp, ahol nagy autóforgalom van, a bal­esetek és benzinszag miatt, és a lakóházakat se építsék ennyire egymásra, levegő- sebb közterületek kellené­nek! így összefogással pártta­gok és pártonkívüliek, nyug­díjasok és fiatalok tudjuk országunk és városmik fel- emelkedését elősegíteni. Mi is vigyázzunk minden fára, még egy fűszálra is, aho­gyan hétfőn este mondotta egy hölgy, aki a budapesti fasorért és a zöld területért harcol egészségünk érdeké­ben a tv-ben. •Végezetül terveink tel­jesítésével leszünk környe­zetvédelmi modellmegye. Ancsin János, Nagy István, tlhrin Mihály, békéscsabai lakosok tagadom, hogy szavaim va­lóban indulatosak voltak.) Az írás végén kereskedői te­vékenységemre ugyancsak negatív észrevételeket ka­pok, amit szintén nem érzek jogosnakó A leírtakat ezért magamra nézve sérelmesnek tartom, és meggyőződésem, hogy az efféle minősítésre nem szolgáltam rá. Bizo- tyítja ezt eddigi munkám is, hiszen vevőim rám még nem panaszkodtak. Azt csak szin­te mellékesen jegyzem meg, hogy másodszor a panaszos lányával cseréltette vissza a csizmát. Nem tudhattam, hogy a már egyszer vissza­cserélt holmiról van szó, hi­szen ebből a fajta csizmából jó néhányat eladtam már! Végül — és ezzel magam ré­széről szeretném is lezárni ezt a kellemetlen esetet — csak annyit szeretnék kí­vánni, hogy a levélíró kis­lánya viselje továbbra is egészséggel a csizmát.” Tanulók az idősekért Körösladányban Egy borongós napon kis csapatunk fölkerekedett, hogy műsort adjon a körös- ladányi öregek otthonában élő néniknek, bácsiknak. Ez az „otthon” a Merán-kastély — az iskola által nem hasz­nált — részében található. Az épület idilli környezet­ben van. Az ajtón belépve meleg fogadtatásban volt részünk. A nénik és bácsik nagyon örültek nekünk. Megkezdtük műsorunkat, remélve, hogy egy kis vidámságot lopunk az egyhangú napok közé. Antal Beáta köszöntője után versek, jelenetek, mulatsá­gos mesék hangzottak el, majd gitáron előadott da­lok következtek. Legjobban Nyíri Péter harmonikajáté­ka nyerte meg az idősek tetszését. A műsor után fi­nom süteménnyé és üdítő­vel kínáltak meg bennün­ket. A szíves fogadtatást megköszönve megígértük, hogy máskor is ellátogatunk hozzájuk. Ajándékozni öröm. A vi­dám arcokat látva, úgy érez­tük, nemcsak mi szereztünk örömet nekik, de mi is gaz­dagabbak lettünk egy szép élménnyel. Nagy Enikő és Tóth Magdolna, a Riporter őrs tagjai, Körösladány, Tüköry Lajos úttörőcsapat így is lehet Január 13-án 17.40 órakor a körosladányi ABC előtt vára­kozva az alábbi eseménynek lehettem szemtanúja. Arra let­tem figyelmes, hogy a 47-es úttesten egy Szeghalom felől érkező pótkocsis IFA teher­gépkocsi hirtelen lefékezett és megállt az úttest közepén. A megállás oka egy 7 év körüli kislány iskolatáskával a hátán, aki megfelelő körültekintés nél­kül át akart szaladni az út­testen. Amikor meglátta a kis­lány a teherautót, hirtelen megállt és visszafordult. Ez­után következett be az emlí­tésre méltó eset. A gépkocsi- vezető kilépett a vezetőfülké­ből, odament a meglepődött kislányhoz, megfogta a kezét és átvezette az úttesten, aztán hirtelen továbbhajtott. A gép­kocsi üdítőipari göngyöleget szállított, az elmondás szerint valószínű, szeghalmi lakos volt az illető. Ez az írás közvetlenül szól valakinek. Megtörtént esetről van szó. Gondolhat­juk, hogy az eset szereplője a társadalomból vett gya­korlatból indult ki, onnan vette a példát és próbált előnyt szerezni magának. Ez még önmagában nem baj, hiszen éppen napjainkban próbáljuk a társadalmi el­ismerés rangjára emelni azt, hogy vannak érdekek, me­lyek mozgatói lehetnek a jobb teljesítménynek, a köz­helyszerűen hajtogatott ha­tékonyabb munkának. De nem az említett eset szerinti érdek érvényesíté­sére törekszünk, hanem egy olyan társadalmi gyakorlat kialakítására teszünk kísér­letet, amely a tényleges ér­tékek" cseréjén alapul. Mi is az, ami a történet megírására inspirált? Csen­des napom ígérkezett, mely az utóbbi időben igen szo­katlan. Ülök az irodában, ahova bekopogtat két szülő, s előadják nagy gondjukat, bánatukat: tudják, hogy a jelentkezési határidő rég le­járt, de gyermekükben — kellő tájékozódás hiányában vagy másért, ez most mind­egy — most érett meg az elhatározás, hogy kéttannyel- vű osztályunkban folytatná tanulmányait. Tudok-e segí­teni? Nehéz eset, hiszen a fel­vételi vizsgával kapcsola­tos adminisztratív munkán túl vagyunk. A szolnoki fel­A legfőbb ok, amiért tol­lat ragadtam, az az áreme­léssel kapcsolatos. Engedjék meg, hogy többek vélemé­nyén kívül, a szüleim véle­ményét adjam közre! Talán mondhatom, hogy az ötvenes évektől emelked­nek lassan az árak. Szüleim soha nem panaszkodtak, él­tek és élnek most is csend­ben, békésen, mert tudják azt, ha a kormánynak így, vagy úgy kell dönteni, an­nak biztos oka van. Mindig azt mondják, nagyon szeré­nyen, de becsületesen kell élni, dolgozni, és nem lázon- gani, mert az bajt hozott mindig. Onáluk azok a bútorok vannak most is, amelyben mi születtünk 1940-ben. Ök is olvasnak újságot, hallgat­nak rádiót, tudják, hogy a mai fiatalság sokkal igénye­sebb, de ők is voltak fiata­lok, és akkor is a kevésből vételi központot értesítet­tük, a szükséges iratokat to­vábbítottuk. Idő nincs, hi­szen három nap múlva már az írásbelit kell írni. Nyil­vánvaló, hogy Szolnokén is túl vannak a felvételi vizs­ga előkészítésén. Ismerve a szolnoki kollé­ga toleráns magatartását, úgy gondoltam, lehet meg­oldást találni. Irodámat el­hagyva munkatársaimmal konzultáltam. Visszatérve le­ültem, és elmondtam az el­képzelésünk szerinti egyet­len járható utat. Az asztalomon a napi el­intézendő iratok, akták és munkámhoz szükséges köny­vek voltak. Aki nem ilyen munkakörben dolgozik, az némi túlzással rendetlen­ségnek is minősíthetné. A külső szemlélő láthatta így, de nekem a „rendetlenség­ben” feltűnt egy boríték. A postabontással végeztem, s nem emlékezvén a boríték­ra, felemeltem, a világosság felé tartottam. Meglepeté­semre a fény felé tartott bo­rítéknak tartalma volt. Nem tudtam hová tenni a szár­mazását. Csak tanácsot kér­ve fordultam a szülők felé. „Ez hogy került ide?” Sze­rényen közölték, „csekély fáradozásom elismeréséül ők tették az asztalra”. Ha a kí­váncsiság egy pillanat alatt megdöbbenéssé válhat, hát megtörtént. A további beszélgetést igen kurtán intéztük el, megelégedetten éltek, és én kívánom mindenkinek, hogy olyan boldogok legyenek és olyan szeretetben éljenek egymással, mint a szüleim élnek ma is, több mint öt­ven év után. Kérik a szüle­im, hogy írjam meg azt is, hogy megköszönik a kor­mányunknak azt a gondos­kodást, hogy 55 éves kora után nyugdíjat folyósítanak édesanyámnak, pedig ház­tartásbeli volt azelőtt, az in­gyenes gyógy- és kórházi kezelést, ami csak a szocia­lista társadalomban van. Meg vannak győződve ar­ról, hogy a kormányunk, ha a nehéz gazdasági helyzeten túljut, újból boldog és békés jövőt biztosít a magyar dol­gozó népnek. Ezért legyünk addig is béketűrőbbek, taka­rékosak és egymást szerető amelyért utólag is elnézést kérek, de nem tartom hi­básnak magam. Csupán né­hány kérdést szeretnék fel­tenni és egy tényt leszögez­ni. A kérdések: — Miért hisszük azt, hogy ebben az iskolatípusban pénzért, vagy másért elvte­len dolgokat el lehet intéz­ni? — Hogyan jutottunk ide? — Miért nem 1 hisszük, hogy van olyan rétege a tár­sadalomnak, amely nem kor- ruptálható? — Miért nem hisszük, hogy ez a mi típusú isko­lánk ilyen értelemben véve is tisztaságot akar teremte­ni? — Miért nem hisznek egyesek önmaguk, vagy gyermekük tehetségének ér­ték szerinti érvényesülésé­ben? És sajnos, még sok kér­dést tehetnék fel. És a tény, amit szeretnék leszögezni tantestületem és a magam nevében: mi nevel­jük a gyerekeket, értük tisz­ta lelkiismeretünk szerint többet is vállalunk és te­szünk, sokszor nem hibát­lanul, nem követelünk ma­gunk által is jogosnak ítélt béremelést, de megalázni nem'hagyjuk magunkat. A szóban forgó gyermeket pedig, ha sikeres felvételi vizsgát tesz, a többiekkel szeretettel várjuk, ö nem te­het semmiről... Dütsch Zsolt igazgató H vizsgálat megállapította A Békés Megyei Népúj­ság 1987. szeptember 7-i számában megjelent — Bé­késcsaba állomás munkáját kifogásoló — „A forró nyom kihűlt, a konyak elfolyt” cí­men közölt újságcikkre adott válaszban t hibázhat­tuk Novak Andrasné ke­reskedelmi hivatalnokot. A részletesen lefolytatott vizs­gálat megállapította, hogy a cikkben közöltekért No­vak Andrásné nem hibáz­tatható Alföldi Károly, állomásfőnök Magyar Államvasutak Körzeti Üzemfőnöksége Békéscsaba Állomás Burgonyavásár A CSABAI HÛSKERNÉL! 8,— Ft, kg áron beszerezheti igényét, amíg a készlet tart: Békéscsabán a VÁSÁRCSARNOKBAN és kirendeltségei niken: Békéscsaba, Hajnóczy u. 2. Orosháza, Kisszik u. 2. Medgyesegyháza, Damjanich u. 3. Tótkomlós, Békéssámsoni út. Köszönet az elismerésért 1989. január 9-én megjelent a Szerkesszen velünk rovatban a „Vallották, hogy a vevőkért •vannak” című cikk. Szeretnénk a Békés Megyei Népújság Szer­kesztőségén keresztül megkö­szönni, hogy Tóth István bé­késcsabai lakosnak, a 121-es árudánk dolgozóinak címzett el­ismerését. Az ott dolgozók több évtizede végezték munkájukat, dacolva a mostoha körülmé­nyekkel, a környék teljes meg­elégedésére. A kiszolgálótér bő­vítésének a korszerűtlen épü­let már lehetőséget nem. adott. Az árudát a zsúfoltság jelle­mezte, nem tudott megfelelni a kor követelményeinek. Mint megannyi más, hasonló állapo­tú egység, ez is a megszünte­tés sorsára jutott. Helyette a Kolozsvári úton egy korszerű, minden igényt kielégítő új ABC-áruházat létesítettünk. Itt a környék vásárlóközönségét kulturális körülmények várják. Berendezése vetekedik, sőt bátran kijelenthetjük, hogy túl is szárnyalja sóik ABC által nyújtott technikát. Most az ott dolgozók feladata lett, hogy méltán megfeleljenek az elő­deik megbecsülésének. Ennek csak akkor fognak megfelelni, ha ugyanolyan szakértelemmel, figyÁmességgel, a szakmánk iránti szeretettel. a vásárlók megbecsülésével fogják végez­ni mindennapi munkájukat, mint tették azt a 121-es "áruda dolgozói. Kérem tisztelt vásárlóinkat, hogy bizalommal keressék fel az új ABC-áruházunkat vá­sárlásaikkal. Abrahám György igazgató Békés Megyei Élelmiszerkisker Vállalat Csizmakálvária n pult másik oldaláról nézve O. Sándor Körösladány Pénzen megvehető minden...? emberek. P. Jánosné, Orosháza

Next

/
Thumbnails
Contents