Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

1989. január 21.. szombat TALLÓZÓ NÉPÚJSÁG Politikai gazdaságtan Elvtársnő, múlt illőben „Akkor legalább rend volt” Hősünk Rákosi Mátyás unokahúga. (A mai ellent­mondásos helyzet miatt kér­te: ne írjuk le nevét.) Az élete történelmi re­gény. A Szovjetunióban ne­velkedett, majd a Nógrádi partizáncsoport rádiósaként harcolta végig a II. világhá­borút, partizánként jött ha­za Magyarországra. Három sikerkönyv szerzője, hatva­non túl is remek alakú asz- szony, művelt, több nyelven beszélő elvtársnő. — Hagyjuk az elvtársnő­zést, másfél éve kiléptem a pártból, mert elegem volt belőle. Hiába mondtuk ne­kik, hogy nem lesz ez így jó, senki sem figyelt ránk. És persze, hogy elmondom, csak győzd leírni: Sztálin gyilkos volt? Lehet. Diktá­tor volt? Lehet. De akkor legalább rend volt. Hitet adott nekünk, volt kit követ­ni, most meg... Ez maga a káosz. Mint a kaméleonok, változtatják arcukat, nem igazodsz ki rajtuk. Végig­megyek az Endrődi Sándor utcán, ahol a paloták áll­nak, és úgy érzem, robban­tani kellene.. . — Milyen fórumon jut­tathatja el véleményét d ré­gi gárda a vezetéshez? — Nagyon sokat beszél­nek a jogrendszerről, de ap­ró dolgokban nincsenek jo­gok. Egyszerűen tízezernyi kis feudális úr van. Valami­kor volt harminc-negyven, akik birtokkal, pénzzel, had­sereggel, hatalommal rendel­keztek. Ezek viszont nem rendelkeznek kellő hatalom­mal ahhoz, hogy határozot­tan merjenek cselekedni. Mi­vel meg akarnak maradni uraknak, belemennek min­den megalkuvásba. — Hogyan juthatott idáig ön szerint a mi világunk? — Nem volt ellenőrzés, túlságosan puhák voltunk. Másrészt a morál, az etika olyan volt, hogy nem hely­telenítette, sőt, bátorította ezt. Mindenki utánozni akar­ta a régit, a volt urat. Az ideológiai munka ebből a szempontból nem volt sike­res ... — Mit tanácsol egy régi kommunista a pártvezetés­nek? — Szánjanak le a magas lóról, és legyenek sokkal ke­ményebbek. Ellenőrizzék a kiadott utasítások végrehaj­tását. Ha kijön egy utasítás, nem történik semmi. Az em­berek nem tartoznak senki­hez. Nincs, aki vezesse őket. De most jött egy fiatal gár­da. Reménykedem, mert fia­talok. De túl sok csalódás ért már. Berecz helyes fiú, de hát annyi, mindent mond. Ez a Németh Miklós meg nagyon jóképű, de vajon lesz-e ereje hozzá? — ön hogy él mostaná­ban? — Nemrég akartak csinál­ni rólam egy filmet, de va­laki közbeszólhatott. Elma­radtak a filmesek. Senkinek sincs rám szüksége? Üljek itthon? Vannak barátaim, tudják, ki vagyok, beszélge­tünk,. egyébként idegenve­zető vagyok ... (Varga A. Mária, Reform) A menekülés nem megoldás... ... az az igazi bátorság, ha az ember a szenvedések ellenére is sorsközösséget vállal saját nemzetével. Vári Attila író például azt mondja: „Erdélyi magyar író­ként úgy éreztem, hogy Magyarországon sokkal jobban tu­dom majd szolgálni az otthoniakat. De ez nem igaz. Ez ön­ámítás. Hiszen olvasóim ott maradtak, én egyes-egyedül ön­magamat mentettem át. Egyéni sorsomat ezzel lényegében megoldottam. A túlélésemet. Ez az út viszont az erdélyi kö­zösség, a több mint kétmillió magyar számára járhatatlan. Számára ez nem megoldás.” Ezért felelőtlenség lenne bárkit is menekülésre ösztönöz­ni. (Részlet a Chrudinák Alajossal készült beszélgetésből — a szerk.) — Mi lehet a megoldás? — A magyarság csak akkor maradhat fönn, ha nem tán­torog ki szülőföldjéről, ha politikailag és szellemileg nem­zeti egységet teremt, ha a magyarok és ,a románok olyan világban élhetnek végre, ahol a demokrácia, a szabadság és az értelem az úr. Vajon megtehetjük-e, hogy behunyjuk a szemünket az erőszakos beolvasztási kísérletek láttán? Természetesen nem. Hiszen Magyarország felelősséget vállal a határain túl élő magyarok sorsáért. Hiszen ez robbanásveszélyével nem­zetközi politikai konfliktussá vált, amit sürgősen rendezni kellene. A megoldás kulcsa persze nem a mi kezünkben van, nem mi idéztük elő a konfliktust. Az erdélyi magyarság sérel­meinek orvoslása Románia dolga és kötelessége. Az erdélyi menekültek arra kényszerítettek bennünket, hogy végiggondoljuk: Magyarország mit tehet önmagáért és a magyarokért. A menekültek így válhattak nemzeti gon­dolkodásunk, tartalmasabb nemzeti tudatunk katalizáto­raivá. Nekünk most azokba a magyarokba kell elsősorban lelket öntenünk, akik ott maradnak Erdélyben. Mert nemzet csak akkor maradhat fönn, ha küzd létéért. Magyarországnak most annyi késedelem után mindenütt fel kell emelnie a szavát, hogy az erdélyi magyarság emberhez méltó körül­mények között, demokráciában, szabadságban és békében élhessen szülőföldjén. (Pálfi Balázs, Magyar Ifjúság) Katonakoszt ... Hogy mire költi a had­sereg ezt az első hallásra ha­talmasnak tűnő összeget? Éppen a nyíltságnak tulajdo­nítható, hogy az ország és az egész világ a közelmúlt­ban arról is tudomást sze­rezhetett. A fegyveres erők napja alkalmából a Népsza­badságnak adott interjúban a honvédelmi miniszter ko­rábban soha nem közölt ada­tokat ismertetett. Többek között elmondta, hogy a hadsereg élelmezésére 1988- ban 2 milliárd 240 millió fo­rintot irányzott elő a költ­ségvetés. (Megjegyzendő: a hivatásos katonák — tisz­tek...tiszthelyettesek — és a polgári alkalmazottak csak térítés ellenében vehetik igénybe a laktanyai étkez­tetést.) Ruházatra 1 milliárd 554 millió, katonai egészség­ügyre 1 milliárd 334 millió, katonai ingatlanok karban­tartására, felújítására 2 mil­liárd 110 mfllió, ebből lakta­nyákra 1 milliárd 370 miilió, illetményre — természetesen bruttósítva — 9 milliárd 949 millió, az oktatáson belül középiskolai kollégiumokra 230 millió forintot költhetett a hadsereg. Ahogy a miniszter mond­ta: „Hogy hány harckocsit, lokátort vagy légvédelmi ra­kétát vásárolunk, arra — úgy hiszem — az Országgyű­lés nem kíváncsi, mert ilyen részletességgel egyelő­re még nem teregetik ki tit­kaikat a világ hadseregei. Valószínűnek tartom, hogy a nemzetközi tárgyalások el­vezetik a világot a még na­gyobb nyilvánossághoz, ah­hoz, hogy a fegyverzetek mennyisége, korszerűsítésé­nek mértéke is a széles tá­jékoztatás része lesz.” Csak kölcsönösen ! Mert azt mindenkinek el kell fo­gadnia — ezt diktálja ko­runk realitása —, hogy a katonai kiadások egyoldalú­an nagymértékű csökkenté­se nem lehetséges. Ennek ellenére — ahogyan a hon­védelmi miniszter a televí­zió közelmúlt Periszkóp adásában mondta — a kor­mány, a hadsereg keresi az ésszerű csökkentés módjait. (Kozma Tóth István, Ma­gyarország) Lebuktak a „lányok” Nem eladni, beszerezni K. A, (Kardos András, az Apisz igazgatója — a szerk.), : — Az a fajta gazdálkodási rend, ami nálunk negyven íve van, immár tarthatatlan. EIöbb-utóbb be kell lépniük a piacszerü mechanizmusoknak. A piac per­sze a kereskedő számára azt je­lenti, hogy van áru. Nálunk viszont szinte már az lenne baj, ha a kereskedő tényleg áruhoz jutna: az elmúlt negyven évben nem eladni, hanem Inkább be­szerezni tanultunk meg — ezen múlt működésünk sikere. A be­szerzési küzdelemben bevethető fő eszköz a személyi kapcsolat és a kijárás volt, az eladáshoz ezért kevesen értenek. Higgye el, még a maszekok sem tud­nak eladni, ők Is — akár a na­gyok — csak bizonyos mono­polhelyzeteket, a hiányt hasz­nálják ki. Már aki meg tud él­ni a boltjából,.. (Makara Klá­ra, Heti Világgazdaság) Nemrégiben mutatták be a mozik Dobray György „K” című, a budapesti Rákóczi térről és környékéről forga­tott dokumentum-játékfilm­jét. Az elmúlt héten a Rádió Táskarádió című műsorában aztán egy riportból megtud­hattuk: a filmben szerepelt „lányok” — egy kivétellel — azóta hűvösre kerültek. A riportban megszólaltatott rendőrségi szakember ugyan úgy fogalmazott, hogy a prostituáltak valószínűleg a szokásos rendőrségi razziák szűrőin akadtak fönn. ám sokakban nem szunnyadt el mégsem a gyanakvás: le­het-e köze a filmszereplés­nek a lebukáshoz? — Kizárt dolog — vála­szolja Dobray György, a „K” rendezője. — Annál, amit a mi filmünk megmutatott, százszor többet tudnak az erkölcsrendészet szakembe­rei erről a világról, s sze­mély szerint is azokról, akik a kamera előtt szerepeltek. A film természetesen az ő tanácsai segítségével is ké­szült, de persze nem forgat­hattunk volna egyetlen cen­tit sem a szereplők beleegye­zése, segítsége nélkül. Aki látta, tudhatja: nem dolgoz- ' tünk rejtett kamerával. — Mégis: tudtak-e előze­tesen valamilyen garanciát adni a film szereplőinek ar­ra, hogy „fellépésükkel” nem jelentik föl önmagukat? — Enélikül hozzá sem tud­tunk volna kezdeni. Az er­kölcsrendészet szakemberei­vel közösen dolgoztunk ki egy olyan szerződést, amely szerint a lányok és fiúk szí­nészként lépnek föl a film­ben, tehát olyan, a rendező által konstruált jelenetekben játszanak, amelyekben a sa­ját szövegüket Improvizál­ják. Ezt a szerződésszöveget a forgatás előtt fölolvastuk nekik — erről videofelvétel is készült —. s ott természe­tesen arról is szó esett, hogy noha a szerződés alapján a filmben látható dolgok miatt senkinek semmi bántódása nem lehet, a „mentesség” a film előtti és utáni ügyekre persze nem vonatkozik. — Tehát a „lebukáshoz” jogilag a filmnek nem lehet köze? — Nem. De mivel ez a vi­lág, amelyet a film bemu­tat, a bűnözés határvidéke, mindig akadhat — és akad is — olyan ok, ami miatt a rendőrség begyűjtheti az embereket... [(vértessy), Magyar Nemzet] Schirilla szexuáldemokrata pártot szeretne — Valóban szexuáldemokrata pártot szeretnék alakítani ebben az évben (Schirilla György ismert sportoló szavai — a szerk.). Ennek orvosok, újságírók és természetgyógyászok lennének a tagjai. Programjában természetesen a szexuális nevelés dominálna.' Szeretnénk felvenni a kapcsolatot Zalat- nayval és egyesülni a feministákkal. Egyébként készül az új könyvem, „Hosszú, boldog élet" címmel. Ez a tervek szerint a Hungária Sportkiadó gondozásában jelenik meg. Foglalko­zom beteggyógyítással: érszűkületes, fekélyes betegek a pá­cienseim ... .(Nagy Péter János, Reform) 1956 Tényeket, csakis a tényeket! „Az újkori történelem egyetlen eseményéről sem hazudtak annyit, mint 1956- ról.” A kihegyezett monda­tot publicista fogalmazta, az ír-magyar származású ame­rikai Leslie B. Bain, aki 1956-ban hosszabb időt töl­tött Magyarországon, szem­tanúja volt az események­nek, számos vezetővel be­szélt. könyvet írt a témáról. Nem érdemes vitatni, mennyire pontos Bain kije­lentése: a lényege, sajnos, igaz. A magyar ötvenhat vi­lágszenzáció volt; sokáig nemcsak az ország politikai létét határozta meg, hanem a világpolitikát is befolyá­solta; emberek sokaságát késztette-kénvszerítette szél­sőséges állásfoglalásra, olyan sebeket ütött, melyek nehe­zen feledhetők. S a tárgyila­gosságnak sem a szenzáció- éhség, sem a felfokozott, módszereiben nemigen válo­gatós propaganda, sem az egyéni létérdekek, sem az indulatok nem kedveznek ... Tudom, hogy 1958-tal kap­csolatban olyan erős politi­kai érdekek, személyes se­bek, indulatok működnek még ma is, hogy a tárgyila­gosság — azért is, mert az ellenvélemény-nyilvánítás Magyarországon három évti­zedig lehetetlen volt — ne­hezen elvárható. Mégsem tu­dok másra apellálni, mint a felelősségre: ne a magunk véleményének alátámasztá­sára keressünk érveket, ha­nem a tényeket igyekezzünk tisztázni, s ezáltal az ország történelmi tudatát. A kor­történet mindig politikai ál­lásfoglalás is: mindenkinek joga van 1956-ot szent for­radalomnak, avagy gyilkos ellenforradalomnak vélemé­nyezni. De a feltételezéseket ne kezeljük tényként, ami kérdéses, arról ne írjunk ki­jelentő mondatban. Ne csap­juk be önmagunkat, s főleg ne az országot. Aki 1956-ról gondolkodik, kénytelen be­érni annyi -ténnyel, ameny- nyi jelenleg a rendelkezésé­re áll, ezek alapján kell a véleményét kiaakítani. Az ítéletalkotás elengedhetet­len: 1956 nem maradhat fe­hér folt. (Gyurkó László, Ü) Tükör) ....és becsapta az országot!” — Hogyan fogadta ön azt az elképesztő fordulatot, hogy az ÁVH vezetői közül többeket letartóztattak? — Szörnyű volt! Abban teljesen biztos voltam, hogy Péter Gábor nem kém, és hogy a többiek elleni ilyen vádak sem igazak. Akkorra már teljesen összekuszáló- dott bennem minden. Teljes képtelenség volt például a számomra, hogy a főosztá­lyom munkatársai CIA-ösz- szekötők! Bár emberileg kü­lönböző módon értékeltem őket, megbízhatóságukért tűzbe tettem volna a keze­met, és ezt le is írtam. — Igaz az, hogy Péter Gá­bort, miként Szakasitsot is, Rákosi lakásán tartóztatták le? — De jelen volt Farkas Mihály és Boda ezredes, a Rákosi-őrség parancsnoka bi­lincselte meg Péter Gábort, és napokig Rákosi villájának a pincéjében tartották fog­va, a feleségével együtt. — Mi igaz abból, hogy a Péter Gáborék elleni ügyet Farkas Mihály és fia vezet­ték? — Annyi, amennyit el­mondtam. Az azonban nyil­vánvaló, hogy ez már nem véletlenül terjedt el, és a forrás — nyilván Rákosi el­vi hozzájárulásával, ha nem éppen általa kitalálva — Gerő Ernő és Piros László, valamint a környezetük volt. A cél pedig:, szembeállítani a bebörtönzött ávósokat Far­kas Mihállyal, és ezáltal ki­építeni Rákosi és Gerő szá­mára a már 1953 júniusá­ban szükségessé váló védő­állásokat. Annyira semmi közöm nem volt ehhez az ügyhöz, hogy soha semmilyen formában érdemi fórumon ellenem föl sem merült, még kérdések formájában sem ... — A legtöbb letartózta­tottat már ’53 őszén kien­gedték. — Igen, de azokat benn­tartották, akik valaha is vizsgálati vonalon dolgoztak. Timárt, Décsit, Princzet, Ká­rolyit, Vajda Tibort, vala­mint Bálint doktort — de valószínűleg nem teljes a névsor — akkor nem enged­ték ki. Természetesen Péter Gábort sem. — Non György legfőbb ügyész 1956-ban tartott egy beszámolót az Országgyűlés előtt ebben az ügyben ... — ... és becsapta az or­szágot! Mert nem a tör­vénysértések miatt tartóz­tatták le és ítélték el őket! Péter Gábor ellen a fő vád — népellenes bűncselek­ményként —, hogy megsza­vazta a ’43-as pártfeloszla­tást, mint a KV tagja. Rá­kosi újra' nagyon ravasz, mert emögött nyilvánvalóan az volt, hogyx Kádárt ne le­hessen politikailag rehabili­tálni. Ez az MDP KV-tagok- ból, Nógrádi Sándorból, Révész Gésából, Szabó Ist­vánból álló bíróság ítélete e tekintetben elsősorban nem Péter Gábornak szólt, hanem Kádár Jánosnak. Mindez ’53 júniusa után történt! Ugyanis, ha Péter Gábort el lehet ítélni, mert megszavazta a pártfeloszla­tást, akkor Kádárt nem le­het rehabilitálni. Tehát az ÁVH-sok nem a koholt pe­rek miatt lettek elítélve. Csak 1957-ben nyújtotta be Szénási, az akkori legfőbb ügyész a perújítási javasla­tot, vonta vissza a régi vá­dat, és következett a fele­lősségre vonás a törvénysér­tésekért, amelyeknek csak a munkásmozgalmi emberek elleni koholt nyomozások és perek minősültek. (Kozák Gyula: Interjútöredékek Farkas Vladimírral, az Ál­lamvédelmi Hatóság volt al­ezredesével. Mozgó Világ.) Infláció fenn és lenn . . . Az infláció kárvallottjai mindenekelőtt a bérből, fizetésből és nyugdíjból élők, imert ta jövedelmeik általában lassabban emelked­nek, mint a fogyasztói árak. De károsodnak a vállalatok is, mert fogyasztói piacuk (belföldön szűkül, termelő tőkéjük pedig fokoza­tosan elértéktelenedik. (A vállalati tőkék elértéktelenedése első­sorban azzal kapcsolatos, hogy az amortizációból képzett alapból egyre kevésbé lehet pótolni az elhasználódó gépeket, és más ál­lóeszközöket.) Alaposan megszenvedik az inflációt mindazok, akik megtakarításaikat pénzformában tartják, amennyiben a megtakarí­tások utáni kamat elmarad az inflációs rátától. Kevésbé köztudott, de tény, hogy <az infláció magára az állami költségvetésre is súlyos terheket ró. Ékesen példázza ezt maga az 1989. lévi költségvetés, amelynek egyetlen kiadáscsoportja sem duz­zadt fel olyan fenyegető arányban, mint állami adósságszolgálat keretében fizetett kamatok és a lakásépítéshez adott kedvezményes kamatozású hitelek miatt az OTPmek folyósított kamatkiegészítés tételei. E kiadások robbanásszerű növekedése egyértelműen az infláció miatti kamatszint-emelkedésnek a következménye . .. (Balázsy Sáridon, Heti Világgazdaság) — Most már csak a meglevő készleteimből gazdálkodom ... (Lehoczki István rajza, Magyar Nemzet)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents