Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-21 / 18. szám
NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ BELPOLITIKAI ÉS KULTURÁLIS MELLÉKLET „Aki szegény, az a legszegényebb...” Korosztályom nem élt át háborút, nem tapasztalta saját bőrén a nélkülözést. Nem éhezett és nem fázott, az egyetlen pár cipőn osztozó testvérek sorsát csak a meséből ismeri. Az étkezéseknél elhangzó felnőtt intelmeket — válogatsz? Ott hagyod az ennivalót? Bezzeg sok szegény gyerek megenné ... — aligha vettük bármikor is komolyan. Korosztályom az iskolában azt tanulta, hogy koldusok, földönfutók, nincstelenek csak a mesében léteznek, a valóságban, a mi szocialista társadalmunkban Aki étrendjét igyekszik úgy összeállítani, hogy az egészséges, választékos és ízletes legyen, ha öltözködésről van szó, azon gondolkodik, mit is vegyen lel, mert van miből válogatnia, nehezen tudja elképzelni, mit eszik és miben jár az az ember, aki szegény ma Magyarországon. Éhezni, fázni, nyomorogni — nem csak korosztályomnak, hanem társadalmunk többségének szerencsére ismeretlen fogalmak. De a gazdasági viharok sodrában úgy tűnik, hogy egyre több embert sújt az elszegényeÖsszejöveteleken, tanácskozásokon egyre sűrűbben hallom: „cselekedni kell, mert a demokrata fórum megelőz bennünket, átveszi a szerepünket". A félelem jogosságát nem vonom kétségbe, mégis megkérdezem: a különböző társadalmi és tömegszervezeteknek a képviselői tudják-e pontosan, hogy mikor, milyen céllal hozták létre például az MDF- et? Fórumaikon elvétve látni társadalmi tisztségviselőket, netán vállalati, intézményi vezetőket, pedig a kapu mindenki előtt nyitva áll. A megyei művelődési központ jóvoltából az elmúlt héten alkalom nyílott a párbeszédre, amikor Bíró Zoltánnak, a Magyar Demokrata Fórum ideiglenes elnöksége tagjának, a Hitel című független hetilap főszerkesztőjének mértéktartó, valóban a politikai érettséget és megfontoltságot, ugyanakkor alternatívát kínáló előadását hallgathatta a szép számú közönség. Végtére is 1989-et írunk, amikorra az MDF ország-' szerte létrehozta helyi szervezeteit, az első országos gyűlését március 11—12-én tartja. A taglétszáma már nem. Ismerőseim között, környezetemben valóban nem volt senki, aki láthatóan rosszul élt volna. Közben egyre nőttünk, jártunk-keltünk e hazában, majd a nagyvilágban is. S találkoztunk az utcákon feltűnően kopott, szakadt, rongyos holmiba öltözött, elhanyagolt, gyanús külsejű alakokkal. A kukákban guberálók tábora egyre népesebb az utóbbi időben, s hozzászoktunk az állomásokon éjszakázó öregekhez, meg az aluljárókban melegedő bandákhoz. Kezdtük megérteni József Attila sorait: dés, és ezzel szembe kell nézni a közvéleménynek. Ki mondja meg pontosan, hogy hányán lehetnek? Csak becslések vannak, és azok igen különbözőek. A Nyílt szín esti adása világos beszéddel kezdődött: Magyar- országon szegénység mindig volt, csak nem beszéltünk róla. Nem illett, nem volt divatos, nem lehetett beszélni róla. Úgy tettünk a szegénységgel is, ahogyan sok egyéb más, kedvezőtlen, céljainkkal, filozófiánkkal összeegyeztethetetlen jelenséggel: ha nem mondjuk ki, akkor nincs . . . meghaladta a tízezret. Alapítólevelében többek között ez áll: „A magyar társadalom a nyolcvanas évek végére eljutott az önálló társadalomszervezés kiáltó hiányának a felismeréséig. A különféle társadalmi mozgalmaknak, szervezeteknek és egyesületeknek ezt a hiányt most pótolniuk kell." De hogyan született és mit akar az MDF? Nem volt akármilyen az út idáig. Mindenki érzékelhette: 1987 második felében bekövetkezett. amire számítani lehetett. Baj lesz abból, hogy megakadt a gazdasági reform, el sem kezdődött a politikai intézményrendszer megújítása, visszafogták a kulturális fejlődést. Egyértelműen látszott, hogy az ország erkölcsileg is válságba került. És ez veszélyesebb a gazdasági válságnál. Ugyanakkor az ország vezetőinek a jó része, a vezető testületekben dolgozók is elvesztették hitélüket, az emberek nagy része nem bízott bennük". Ekkor néhányan elhatározták: szóvá teszik a visz- szásságokat, nehogy késő legyen szembenézni a gondokkal. Ez viszont nem vezetett eredményre. Megelégelték a A szakszervezeti felmérések szerint a lakosság egy ötödé szegény, a szociológusok számításai alapján ennél többen vannak. Valaki úgy fogalmaz, hogy Újpesten például a több gyermeküket a napi nyolcórai munkaidőben keresett fizetésből eltartó családok negyven százaléka (!) él a létminimum határán, vagy az alatt. Az egyház, amelynek támogatása nem olyan látványos, de talán a legrégebben segíti a rászorulókat — anyagi és lelki támaszt nyújt —, arra figyelmeztet, hogy a növekvő inflációval minden gyülekezetben egyre több embert fenyeget a nyomor. Közel hárommillió a szegény ma hazánkban — állítja egy szociálpolitikával foglalkozó munkatárs, s hozzáteszi, hogy ez a szám a gazdaság romlásával hónapról hónapra emelkedik. Hogy különböző statisztikák alapján 3500 forint a létminimum, és legalább félmillió honfitársunk keresete vart mélyen ez alatt, tengőlevelezgetéist, hogy javaslataikat figyelembe se veszik. Ekkor már 19-en voltak: írók, történészek, színészek, írásukkal felkeresték az MSZMP akkori főtitkárát és kifejtették: a nemzet válságos helyzetbe került, ugyanúgy, mint a határainkon élő magyarok, főleg az erdélyiek. A Politikai Bizottság nagyjából egyetértett indítványaikkal. A Magyarságkutató Intézet felállításával, a Hitel című lap megindításával, az Erdély-kötet megjelentetésével, a Bethlen Gábor Társaság megalakításával. Azt viszont elutasították, hogy a kormány alakítson egy bizottságot, amelynek élén államtitkár állna. Ez a testület foglalkozna a határainkon túl élő magyarság ügyeivel. így lehetőség adódna az egyeztetésre, azonnali intézkedésekre. Azt is javasolták: a bizottság mellett jöjjön létre a magyarság szellemi életét képviselő testület is. Ezt sem fogadták el, és a Hitel megjelenése is vajúdott. De nem adták fel. Még jobban hallatták a hangjukat. A népesedés csökkenéséről, az elmaradott egészségdik ennek az összegnek csak egy töredékéből... Létminimum — ez is olyan fogalom, amellyel csak az utóbbi időkben, a belpolitikai események felgyorsulásának következtében szembesült a közvélemény. Találgatjuk, de pontosan nem tudjuk, mik is azok a szempontok, amelyek alapján meghatározzák, kik élnek a létminimum szintjén, vagy az alatt. • A minap körképet vázoltak fel a rádióban a környező országok és néhány távolabbi európai állam szociális gondjairól. A legtöbb helyen hasonlóan rossz vagy még rosszabb a hely- ' zet; „listavezetők” a nyugdíjasok és a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek, fiatalok. A svédországi riport meglepő, a tudósító siet is helyesbíteni, nem létminimumról van szó, hanem valamiféle jóléti szintről, amibe beletartozik például a színes tévé meg a telefon . . . Hát igen, ez egy kicsit más világ. Maradjunk a miénkben! S próbáljunk „kijózanodni” az elképesztő számadatok, a lesújtó tények hatása alól. Mit lehet tenni? Félek, nem sokat. Szembenézni, törődni, segíteni — de az adományok, a segélyek, az engedmények .tüneti kezelésnek látszanak. A gyógyítás, a megoldás nemcsak tőlünk függ. Niedzielsky Katalin ügyről, a devidanciáról, az alkoholizmusról, a környe- zevédelemről. így érkeztek el 1987. szeptember 27-ikéhez, amikor Lakitelken 160 résztvevővel, A magyarság esélyei címmel előadást hallgattak meg és megalakult a Magyar Demokrata Fórum. Nyilatkozatukban leszögezték : szükség van az erők ösz- szefogására, olyan fórumra, szellemi koalícióra, illetve mozgalomra, amely képes hidat építeni a nemzet érdekében a társadalom különféle erői között, elsősorban a szellem és a nyílt beszéd erejével. Éppen egy esztendeje, a Jurta Színházban megtartott összejövetelükön a demokrácia, a pluralizmus jegyében beszéltek a gyülekezési és az egyesülési jogról, amelyet törvénnyé alkotva a legutóbbi Országgyűlés elfogadott. Megjelentettek egy 150 oldalas Erdély-tanul- mányt. Ezeket a tényeket, adatokat, tanulmányokat tartalmazó kiadványokat elküldték az európai nagyhatalmak állami és egyházi vezetőinek, parlamentjének. Mindez még jobban ráirányította a figyelmet a Romániában élő magyarság helyzetére. A fordulat tavaly szeptember 3-án következett be, amikor szellemi-politikai mozgalommá váltak. Elkészült az MDF alapítólevele és alapszabálya, nemsokára megjelent a Hitel első száma. Bíró Zoltán hangsúlyozta: nem világnézeti alapon létrehozott politikai tömörülés az MDF, hanem bizonyos alapelvekben egyetértő emberek szervezett mozgalma, amely a hatalom és a kifejezetten radikális ellenzék között, koalíciós jelleggel kíván működni. Nem fogadják el sem a kormánypártiság, sem az ellenzékiség címkéjét. Ebből az alapállásból törekszenek a sokirányú párbeszédre a hatalommal. Otthon vannak ebben az országban, nem akarnak a föld alá bújni, szamizdatokat kiadni. Eredményt a tárgyaló- asztalnál akarnak elérni, mert minden más megoldás végzetes tragédiához vezethet. Annak ellenére, hogy a demokrata fórumnak vannak pártszerű- vonásai, mégsem akarnak párttá szerveződni. Igaz, van tagsága, akik tagdíjat fizetnek, igazolványt kapnak és indulni akarnak a legközelebbi választásokon. Nem a hatalomra törnek! Nem felváltani, hanem ellenőrizni, korlátozni, befolyásolni szeretnék a hatalmat. Ugyanis aligha azon múlik egy politikai mozgalom ereje, hogy minek nevezi magát, inkább az a lényeges: mit képvisel szellemi és politikai erőben. Nem valakik ellen, hanem valamiért, a magyarság jövőjéért alakultak, ezért munkálkodnak. Jó tudni: a magyar társadalom a sztálinista diktatúra és a demokratikus intézményrendszer kiépülése között, átmeneti állapotban van. Az MDF békés átmenetet szorgalmaz a demokráciába. Formákat, kereteket keresnek, hogy megtalálják azokat a társadalmi erőket, amelyek átlendítik az országot és a magyarságot azon a súlyos válságon, amelyben él. A fokozatos, de a következetes átalakítás, a szó szerinti reform hívei. Természetesen elhangzott olyan kérdés is: milyen társadalmi berendezkedés lenne nekünk jó az elkövetkezendő egy-két évtizedben? Az MDF szerint az a legfontosabb, hogy a hatalom találja meg a tárgyaló partnereket, hogy az egész társadalom érezhesse jelenlétét a legfontosabb és mindannyiunkat érintő kérdések eldöntésekor. A nép maga akarja megválasztani a képviselőit. Ez érthető, hiszen az elmúlt negyvenegynéhány esztendő bizonyította: az ellenőrizhetetlen hatalom, a választás lehetetlenné tétele, az igazi beleszólás és részvétel hiánya komoly bajba sodorhatja az országot. A közmegegyezés feltétele: a népet nem fenyegetni, vagy ijesztgetni kell! Olyan politikai és jogi intézményekre van szükség, amelyek megnyitják az utat a szabad, felelősségteljes választáshoz, és a hatalomban való részvételhez. A Magyar Demokrata Fórum az ilyem, megegyezés résztvevője szeretne lenni. Seres Sándor 1989. január 21., szombat H megújulás sodrában Fölfokozott érdeklődés övezi az új típusú szerveződéseket, hiszen ezek már programjuk kialakítása előtt keltenek szimpátiát, vagy ellenszenvet, szereznek csendes pártolókat, ébresztenek aggályt, hogy vajon nem zűrzavart, anarchiát okoz-e jelenlétük a közéletben? Az ezen szervezetek működését legalizáló törvény társadalmi vitája lezajlott, s az Országgyűlés elfogadta, de eközben mindannyian tudjuk, hogy megítélésük alapja nem csupán az, hogy milyen szándékokat deklarálnak, hanem mindenekelőtt az, hogy mit valósítanak meg belőlük. A Politikai Bizottság, a párttagság, valamint a párt velük való kapcsolatát ezt figyelembe véve tartja ezt kialakíthatónak. E kapcsolat értelemszerűen lehet partneri, vitázó, de elutasító is. Hiszen, ami nem sérti az alkotmányt, nem ütközik törvénybe — ez a bejegyzés feltétele —, az még lehet a párt politikájától eltérő, azzal szembehelyezkedő, más alternatívát kínáló, s ily módon a párttagsággal össze nem egyeztethető. Nagyon leegyszerűsítve a képet, nincs másról szó, mint arról, hogy a társadalomban meglevő érdek- és nézetkülönbségek nyilvánosan is, megfelelő szervezeti keretek között is kifejezésre juthatnak. Megjelenésüket, hatásukat nincs okunk lebecsülni, de túlbecsülni sem lehet őket. Hi- safen részelemei csupán annak, amit radikális, társadalmigazdasági reformnak nevezünk, részelemei a politikai intézményrendszer korszerűsítésének. És ebben a folyamatban nem az az elsődleges, hogy hány országos vagy helyi szervezet jön létre, hanem az, hogy miként tölti be hivatását a párt, az állam, a kormányzat, az Országgyűlés, a tanácsok, a szakszervezetek és így tovább. A megújulás, az átalakítás fő sodrát ezek adják. Szigorúan a tényékhez ragaszkodva: a változás, a megújulás programja a pártban fogalmazódott meg. A kormány stabilizációs programját az Országgyűlés fogadta el. A májusi pártértekezlet mindenekelőtt a párton belüli, a fejlődést gátló tényezők felszámolását sürgette, a párt megújítását tekintette feladataink megoldása kulcskérdésének. Az MSZMP kezdeményezte a szerepek és a felelősség tisztázását, beleértve a párt-, állami, a társadalmi szervezetek és mozgalmak hivatását és részvételét a hatalom gyakorlásában. A pártértekezletet megelőző vitákban már érzékelhetővé vált a politizáló párttá válásnak nemcsak az igénye, hanem hely- lyel-közzel a gyakorlata is. Másként tevékenykednek a párt vezető testületéi és nem csupán a legfelsőbb szinten. A párttagság politizál, ha nem is mindig olyan magabiztosan, mint sokan elvárnák tőle. önbizalmát nyilván gyengítik még meg nem vitatott kérdések, köztük ideológiai természetűek — s mindenekelőtt az, hogy nyomasztók gazdasági terheink, feszültségeink. A nehezedő életkörülmények a párttagság közhangulatát is rontják. Nem könnyű kiállni olyan program mellett, amely rövid távon nem ígér életszínvonalat, ráadásul e program eddigi részmegoldásai korántsem tökéletesek. Az is tagadhatatlan, hogy lényegesen változott az Országgyűlés munkája. Jogai bővültek, felelőssége megnőtt. Vitázó parlamentté vált, döntésre képes választott testületté, természetesen működésének számos hiányosságával egyetemben. Az átrendezés nem hagyta érintetlenül a szakszervezeteket sem. És ebben az a legfontosabb, hogy példának okáért megalakult a SZOT-tól független TDDSZ. Az egész szakszervezeti mozgalom van átalakulóban, forrongó állapotban, szerepének új felfogása a nyilvánosság előtt, a tagság bevonásával formálódik. Hasonló időszakát éli a KISZ. Szó sincs arról, hogy valami központi elhatározás végrehajtásának lennénk tanúi. Ami napjainkban történik, az az ország, a társadalom fejlettségéből, állapotából következik. Annak felismeréséből — és ebben van a pártnak elvitathatatlan érdeme —, hogy a valóságra nem lehet ráerőszakolni még olyan tetszetős elveket sem. Mert ha nem állják ki a gyakorlat próbáját, előbb-utóbb hitelüket vesztik. M. D. A magyarság esélyei Mit akar a Magyar Demokrata Fórum? Bekövetkezett, amire számítani lehetett • Szükség van az erők összefogására, a szellemi koalícióra • Nem akarnak a föld alá bújni • Ellenőrizni, korlátozni, befolyásolni a hatalmat „AKI SZEGÉNY, AZ A LEGSZEGÉNYEBB Ha az isten íródeák volna, s éjjel-nappal mindegyre csak írna, úgy se győzné ő se feljegyezni, mennyit kell a szegénynek szenvedni. Aki szegény, az a legszegényebb, fázósságát odaadja a télnek, melegét meg odaadja a nyárnak, üres kedvét a puszta határnak . ..”
