Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-21 / 18. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! BÉKÉS MEGYEI N É PÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1989. JANUÁR 21., SZOMBAT Ara: 5,30 forint XLIV. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM Kevés pénz — növekvő gondok A KVM egyeztető tárgyalása Békéscsabán r Tegnap délelőtt Békéscsabán, a Garzon Szállóban ágazati egyeztető, tárgyalásra került sor a KVM — Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium —, valamint Békés megye párt-.és tanácsi vezetői között. A KVM részéről dr. Zsuffa Ervin miniszterhelyettes, és több főosztályvezető, megyénk párt- és tanácsi vezetők részéről pedig többek között jelen volt Szabó Miklós, a megyei párt- bizottság első titkára, Murányi Miklós, a megyei tanács általános elnökhelyettese és Fodorné Birgés Katalin, az SZMT vezető titkára. — A megye 400 ezer embere kéri számon tőlünk, milyen konkrét eredményeket tudunk felmutatni vízügyi és környezetvédelmi beruházási programtervezetünkből. S ez ma már nemcsak szakmai, de politikai kérdés is — utalt az egyeztető tárgyalás fontosságára Murányi Miklós. Első témaként, a környezetvédelmi modell-mintamegyéről konzultáltak a résztvevők. A miniszterhelyettes érdekes és mindenképpen hasznos kezdeményezésnek ítélte a megye ezen törekvését. Ám Szabó Miklós észrevételezte, hogy a program az utóbbi időszakban lassan halad előre, pedig a megye közvéleménye lelkesen támogatja a kezdeményezést. Sőt, azt is megemlítette, amennyiben a központi források hiánya szükségessé teszi a program újrafogalmazását és átdolgozását, úgy hajlandóak vagyunk ezt megtenni. Végül is a tárgyalófelek közösen abban egyeztek meg, hogy még ez évben a megyei alternatív szervezeteket is bekapcsolva a mintamegyeprog- ram vitájába, újabb egyeztető tárgyalásra kerül sor. Jó hír, hogy a négy megyére kiterjedő — Békés, Szolnok, Csongrád, Bács- Kiskun — szolnoki regionális hulladéktároló építéséhez a költség 60 százalékát finanszírozza a költségvetés. Egyelőre a Körösvidéki Nemzeti Park létesítésére azért nincs lehetőség, mert védett területeink, s a még védendő részek felkutatása, alaposabb szakgárdát és szervezést igényel. Éppen ezért egyelőre a Kinkunsági Nemzeti Park felügyelete alá kerültek a megyében levő részek is. Az ivóvízprogramról, sajnos nem sok biztatót tudtak mondani a KVM részéről. Igaz ugyan, hogy 1984-től 1987-ig dicséretes eredmények születtek, ám '87-től lépéshátrányba kerültünk, éppen a költségvetési megszorítások miatt. Az arzén- mentesítés »várhatóan 1990- re sem fejeződik be. Gyorsított ütemű ivóvízellátásra kért a' megye támogatást Szeghalom és Füzesgyarmat térségében. Azonban a szükséges összegre csak részben számíthatunk. A mennyiségi és minőségi ivóvízprogram komplett befejezésére előreláthatólag csak a VIII. ötéves tervben kerülhet sor. A megye részéről Szabó Miklós és Birgés Katalin a vitában hangsúlyozta, az egészséges ivóvíz . mindenek feletti elsődlegességét, s azt. hogy a minisztériumnak, de a kormánynak is be kell látni, hogy a megye önerőből képtelen a sürgető kérdést megoldani, várni pedig a VIII. ötéves tervidőszakig veszélyes lehet. A miniszterhelyettes egyetértett ebben a kérdésben, s úgy vélekedett, hogy a minisztériumnak és a megyének közösen kell keresni a megoldást ebben a halasztást nem tűrő kérdésben. Végezetül a résztvevők az árvízvédelemről, a melioráció kérdéséről tárgyaltak. Valamennyi területen a közeljövőben csak korlátozott támogatásra lehet számítani, s ezért új beruházások helyett a már meglevő létesítmények karbantartására, s ott, ahol elodázhatatlan, a rekonstrukcióra kell fordítani elsődlegesen a pénzforrásokat. jj çj Fotó: Kovács Erzsébet Egységes sorait nem engedi megbontani a munkásőrség A megyei parancsnokság törzsének állománygyűlése Állománygyűlést tartott tegnap Békéscsabán a munkásőrség megyei parancsnokságának törzse. Az évzáró-évnyitó rendezvény elnökségében helyet foglalt Fodorné Birgés Katalin, az MSZMP KB tagja, az SZMT vezető titkára és Szabó Miklós, az MSZMP megyei bizottságának első titkára. Az elmúlt évi munkát Pusztai Kálmán megyei parancsnok értékelte, s meghatározta a testület fő feladatait az idei esztendőre. A megyei parancsnok megállapította többek között: a munkásőrök tevékenységét 1988-ban is a fegyelmezettség, a Szorgalom, a kiegyensúlyozottság jellemezte. Mint mondotta, a változó körülmények között a testületnek is meg kell újulnia. Hangsúlyozta, hogy a testület nyitott, kész a türelmes és higgadt politikai vitára, de egységes sorait nem engedi megbontani. Szólt arról is: a munkásőrök szolgálatuknak több mint 80 százalékát mufikaidejükben látják el, s elemezte a harc- készültség minőségét, a politikai nevelő munkát, az állományépítést, valamint az állami és tömegszervezétek- kel, s a gazdasági egységekkel való kapcsolataikat is. Rámutatott még, hogy erősödött a testületben a demokratizmus és összességében mind a kiképzési, mind a szolgálati feladatokat teljesítették. Az állománygyűlésen a szocialista versenymozgalomban végzett munkája elismeréseként Kiváló Parancsnok jelvényt kapott Dinnyésné Szabó Magdolna, s Kiváló Munkásőr jelvényt vett át dr. Váczi Róza, Nagy Imre és Richter Dezső. A munkásőrség országos parancsnoka levélben köszöntötte azokat, akik 30, 25 és 20 éve teljesítenek szolgálatot, valamint feleségeiket. Többen Szolgálati Érdemérem elismerésben részesültek. Ezt követően felszólalt Lovász Imre, az országos parancsnokság osztályvezetője. Elismerő szavakkal beszélt Békés megye munkásőreinek tevékenységéről, majd a testület létének szükségességéről szólt. A rendezvény az Interna- cionálé eléneklésével fejeződött be. , y_ Mat számunkból: A jelzőfény (3. oldal) Tudósítói ievlap a szomszédból (4. oldal) így látja az állami díjas tsz-elnök (5. oldal) Mit akar a Magyar Demokrata Fórum? — (7. oldal) Könyv a jugoszláviai magyarság jeles napjairól (8. oldal) Az új méter megalkotója és a díszpolgárság (9. oldal) Elvtársnő, múlt időben (10. oldal) Élet a rács mögött (11. oldal) Szabad szombaton, azaz szombaton szabad (12. oldal) Lengyel edző Szarvason (16. oldal) Ülést tartott a Minisztertanács Tanácsi Kollégiuma Németh Miklós kormányfő elnökletével a Parlamentben megtartotta idei első ülését a Minisztertanács Tanácsi Kollégiuma. A konzultatív testület tagjai megvitatták az új alkotmány szabályozási koncepcióját* különös tekintettel a tanácsokra vonatkozó alkotmányos szabályokra. Ugyancsak eszmecserét folytatlak a megyei tanácsokkal kapcsolatos szervezetkorszerűsítési elképzelésekről. Áttekintették és elfogadták idei munkatervüket. A tanácskozáson először Németh Miklós tájékoztatást adott a Minisztertanács csütörtöki, soron kívüli üléséről. A kormány működési mechanizmusának változásával összefüggésben leszögezte: a politikai stratégia kialakításának fórumává kell válnia a Minisztertanácsnak. és nem az operatív beavatkozás gyakorlatát kell követnie. A miniszterelnöki ismertetőt követően Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter vázolta az új alkotmány szabályozási koncepciójának főbb vonásait, s beszámolt az ezzel kapcsolatos eddigi viták, tapasztalatairól. Elmondotta: az Országgyűlés várhatóan márciusban tárgyalja a koncepciót, s ha elfogadja azt, akkor megkezdődik a szöveg kidolgozása. Ezután a szövegtervezetet társadalmi vitára bocsátják, majd ennek észrevételeit figyelembe véve átdolgozzák. A Parlament elé az év végén, az utolsó ülésszakon már beterjeszthetik. Ez megfelel a szövegtervezet gyorsított ütemű kidolgozási szándékának, amelyben az Országgyűlés is állást fog(Folylatás a 3. oldalon) fl HNF megyei bizottsága kéri Széles körű nyilvánosságot a tanácselnök-választáshoz Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke a december 8-i tanácsülésen bejelentette, hogy korkedvezményes nyugdíjazását kéri.' E szándékát már a múlt év tavaszán is jelezte. Az MSZMP Politikai Bizottsága állás- foglalásában egyetértett a kéréssel, a jövő héten pedig a kormány is dönt erről. Amennyiben jóváhagyják Gyulavári Pál kérését, a február 23-i megyei tanácsülésen felmentését kéri a testülettől. Január 18-án a megyei párt végrehajtó bizottsága javaslatot tett, több személyt ajánlott a megyei tanács e fontos posztjának betöltésére, és kérte a Hazafias Népfront Békés Megyei Bizottságának elnökségét, folytasson közvélemény-kutatást, eszmecserét megyénk lakóival. Tegnap délután a HNF megyei elnöksége soron kívüli ülésen tárgyalta a személyi javaslatokat, és megvitatta a tanácselnök-választás demokratikus, széles nyilvánosságra épülő teendőit is. A Balogh László elnökletével megtartott ülésen megjelent dr. Lovász Matild, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára, is. Szikszai Ferenc, a HNF megyei bizottságának titkára összegezte számunkra a hallottakat: — Nagyon komolyan vesszük az igényeket: a tanácselnök-választáshoz széles körű nyilvánosságot teremtünk. Előkészítő bizottságaink minden megyei tanácstagot személyesen megkeresnek, mert az ő véleményük lesz a döntő. Levélben és szóban fordulunk minden megyei intézményhez, tömegszervezethez, hogy összegyűjtsük az általuk képviselt véleményeket is. Minden ember elmondhatja gondolatait, személyre szóló javaslatát, a népfront helyi, városi, megyei szervezeteinél és ezeket a tapasztalatokat ösz- szesítjük és továbbítjuk. Mindnyájunk érdeke, hogy hozzáértő tanácselnöke legyen a megyének. Igaz, hogy Gyulavári Pál a február 23-i tanácsülésen kéri a felmentését, de az új elnök megválasztását határidő nem sürgetheti. Addig, míg az alapos, valóságos közmegegyezésen alapuló választások előkészítése nem teljes, nem teszünk javaslatot a végleges jelölésre, a megyei tanács testületének. Elképzeléseink szerint ez az , .előkészítő munka tavaszig lebonyolódik. Akkor többes jelöléssel, titkos választással dönt a megyei tanács testületé az elnök személyéről. Három jelölt nevét fogadta el most az elnökség, róluk beszélgetünk megye- szerte. Természetesen, ha valaki alkalmas a tisztségre, új nevek is szóba kerülhetnek. Akkor is jelölhetőek, ha nem megyei tanácstagok. Ebben az esetben viszont előbb tanácstaggá választásukat javasoljuk. A többes jelölésre elfogadott nevek: dr. Becsei József, a megyei tanács elnökhelyettese, Fodorné Birgés Katalin, az SZMT vezető titkára, és Murányi Miklós, a megyei tanács elnökhelyettese. Várjuk a -javaslatokat, a vitatkozó, vagy egyetértő véleményeket! B. Zs. A gyűlés résztvevőinek egy csoportja