Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-19 / 16. szám
O 1989. január 19., csütörtök Ilyen is van! Néha arra is jut időm, hogy egy-két órát rendezgessem a leveleimet, olykor pironkodva az elmulasztott válasz miatt, olykor egészen új dolgokat fedezve fel bennük, olykor csak elgondolkozva arról, ami volt, emberekről, akik már nincsenek, találkozásokról, amelyek soha nem jöttek létre... A levél tükör: tükre annak, aki írta, és kissé annak is, aki kapta, hiszen az is meghatározó, kinek írok, mit írok, miért írok. Most, hogy tovább vezessem a fenti sorokat, annak kell következnie, hogy miért is teszem közzé (név nélkül, a címek nálam) ezeket a levélrészleteket, közeli és régebbi leveleimből, mire jó ez a különös játék, éppen ebben a januárban, 1989-ben? Egyre biztos : töprengésre, gondolatok ébresztésére .arról, hogyan lenne jobb élni, hogyan lenne jobb körülöttünk a világ, Magyarország: még akkor is, ha a levelek írói „nem országban gondolkodva” fogtak tollat, fűztek papirost az írógépbe, mert közlendőjük volt számomra. Lehet, hogy sok igazság van abban, amit Zrínyi Miklós, a költő is jelszavaként választott: „sors bona nihil aliud”, azaz jó szerencse (kell) semmi mást Mintha ezek a levelek is azt példáznák: az egy ember akarata kevés, a sok emberé a sok és erős; ami pedig közte van, az a „sors bona nihil aliud”: az a jószerencse vak játéka sokszor. * * * Az első borítékon Vésztő a postabélyegző, és igencsak régen érkezett levél. Lehet tíz éve is, vagy tizenkettő, mégis akár a tegnapi dátum sem lenne meglepő. „Mit ér a műveltség?” címmel írtam az időben valami glosszát, mindez persze csak azért érdekes, mert erre érkezett Vésztőről a posta, a levéllel. Négy oldal, kézzel írva: habár nehézkesek a betűk, nem nehézkesek a gondolatok: „Mindig mozgatója volt az emberi képzeletnek egy igazságosabb világ utáni vágy, és a dolgok mikéntje. A kérdések özöne áramlik a ma embere felé, ahhoz is, aki fent van, s lentebb, egyaránt. Szükséges, hogy a lent és a fent között olyan kapcsolat állandósuljon, valós tényeken alapozva, ami végre a különbségek végleges' elmosódását eredményezi... Még annyit: 1931-ben születtem. Tanúja voltam egy társadalmi rend haldoklásának és egy új születésének. Mindegyiket innen lentebbről ösmerem és részese vagyok. Mivel az emberi tulajdonság a rossz és a jó, a mi társadalmunk sem mentes a rossztól, ami ellen tenni kell mindenkinek. Befejezésül elnézést kérek a rossz írásért és ha rosszul fejeztem ki magam, ennek ellenére ön biztosan megért engem, mit akartam mondani”. * * * A következő borítékon nem magyar postabélyegek. A szomszédból jött a levél, de ez is vagy tíz esztendeje. Érkeserű-Hímeshátsziget... a feladóhely. Valaki, aki írta, egykoron békési volt, és eljárt Békéscsabára is. A levélben pár sor csupán és néhány vers. Idegondoló versek. „Bizony, én már benne vagyok a korban, és jólesik így emlékezetben, gondolatban visszajárni, hazamenni... Édesanyám a békéscsabai Szt. Anna temetőben alussza örök álmát.” A versek nem világirodalmi remekek, de a kétségtelen verselő tehetség szívvel párosul azokban. És a szív versei így lesznek szépek, igazak, letagadhatatlanok. „Nem lehet azt megmondani. Mi szép van a Körös-parton, Tán a nyárfa, tán a nyírfa, Tán a hajnal, tán az alkony, Tán a vízbecsüngő fűzfa Selymes ága, hűs homálya, Tán a zengő sötét nádas Édeskedves muzsikája.” * * * Tavaly augusztusban érkezett a következő levél, Orosházáról. Az időben jelent meg a Köröstájban Székely Jolán tanárnő vallomása egykori tanáráról, a Sárréten (de a régióban is) legendás hírű Fülöp Károlyról, a szeghalmi gimnázium tanáráról. Ehhez fűz levélben néhány megindító mondatot levélíróm: „Megyei magyar szakfelügyelő koromban, az 1960-as évek közepén megtiszteltetésnek vettem, ha meghívott esti levelező magyarórájára, amit már nyugdíjasként tartott. Közvetlensége, magyarsága és humanizmusa még akkor is legendás volt. Igazi tanáregyéniség volt, amilyenből ma is több kellene. Az ötvenes években »nem illett bele a kicentizett sorba«, ezért voltak kellemetlenségei funkcionáriusokkal. Mikor már megsokallta »a hivatal packázásait«, mint ahogy maga mondta el, telefonált kedvelt tanítványának, Fehér Lajosnak, a pesti ellenállási mozgalom ismert képviselőjének (1945 előttről van szó — S. E.) és egy ideig elült a piszkálódás körülötte... Ügy érzem, hogy eny- nyivel még én is tartozom Fülöp Károly nagyenyedi, ill. szeghalmi középiskolai magyartanár és kolléga emlékének. Orosháza, 1988. augusztus 2.” A negyedik levél fájdalmas levél. Hódmezővásárhelyről érkezett, ez is tavaly, augusztusban. Hozzá kell tennem, hogy a levélíróval, Csikós Miklós festőművésszel Nagyszénáson ismerkedtem meg, kiállítását nyitottam az ottani művelődési házban. Van úgy, hogy egy óra is elég ahhoz, hogy valakivel az ember baráti mélységekben találkozzon: az egyazon gondolkodás, világszemlélődés hamar kiderül. így voltam én Csikós Miklóssal, és hiszem, hogy ő is így volt velem. Igen, csak volt, és ez a már soha vissza nem fordítható múltidőt jelzi: a Szinuszra távozott, de lehet, hogy az Orion mezőire, hogy megfesse azokat is. Pár soros, utolsó levele arra figyelmeztet: az ember soha ne késlekedjen a válasszal, mert lehet, hogy elkésik azzal. „Ha Vásárhelyre jössz, okvetlen gyere el hozzánk, szeretettel várunk.” Hogy akartam menni! Hogyan Mennyire készültem! nem mentem el?! Mi kellett volna hozzá? Talán egy kis szerencse, semmi más... De „az” a szerencse akkor elpártolt tőlem. Sass Errvin Amatörfilm és videoszemle Szarvason A Magyar Amatőrfilm Szövetség a Békés, a Bács-Kis- kun és a Csongrád Megyei Tanács, valamint a szarvasi tanács és a helyi Vajda Péter Művelődési Központ január 27-e és 29-e közt rendezi meg Szarvason a DATE Főiskolai Karának az alföldi amatőrfilm- és videoszem- lét. Kilencedik alkalommal rendezik meg a filmesek, videósok seregszemléjét, ám Szarvas most először ad otthont az eseménysorozatnak. A versenyfilmeket már ezen a napon vetítik 17 órától, majd 20 órától konzultációval zárul az első nap programja. Az ünnepélyes megnyitó — melyre a nagyközönséget is szeretettel várják — január 28-án fél 9-kor kezdődik, melyen dr. Szántosi Antal tanácselnök tart megnyitó beszédet. Ezt követően folytatódik a versenyfilmek vetítése. majd este ismét konzultációra várják a szemle résztvevőit. Az ünnepélyes eredményhirdetés január 29- én. reggel fél 9-kor lesz, itt válik el, hogy a 26 alkotó közül — akik 35 művet mutatnak be a szemlén — ki érdemel elismerést munkájáért. A filmeket Dékány István, a Magyar Amatőr Szövetség főtitkára elnökletével öt tagú zsűri kíséri figyelemmel és értékeli. Gépjármű ügyintézők, figyelem! A TIT Békés Megyei Szervezete és a Békés Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács ez évben is megszervezi a Haán Lajos Szabadegyetem Közlekedési Tagozatát gépjármű-ügyintézők és szállításvezetők részére. A 21 órás szabadegyetemi tagozat foglalkozásait a TIT békéscsabai értelmiségi klubjában rendezik meg. A hallgatók öt alkalommal — hetente egyszer — találkoznak. Az első nap a közúti közlekedési szakemberek képzéséről és a közlekedési törvényről lesz szó. A következő alkalommal a közlekedési szolgáltatásokról, valamint a közlekedés szabályairól hangzik el előadás. A szabadegyetem harmadik hetében „A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételei”, illetve „A rendőrhatósági közúti közlekedés igazgatása” címmel hallhatnak előadást a résztvevők. Természetesen a járművek műszaki igazgatásáról, megvizsgálásáról, az útügyi igazgatási ismeretekről, a veszélyes anyagok szállításáról és a légszeny- nyezés csökkentéséről is szó lesz a szabadegyetem közlekedési tagozatán, melyre január 23-ig jelentkezhetnek az érdeklődők a TIT megyei szervezeténél. Múltunkat ismerni kell Régészeti kutatások Szeghalomtél Nagymarosig Évezredek óta élnek itt e földön. Gondolunk-e arra, mikor aszfalton lépdelünk, hogy az utat már előttünk is járták sokan. Arra vezetett az ösvény, amelyet először taposott ember. Éltek és laktak itt. Hideg elől lakásokba bújtak, amit földből, faágakból készítettek. Dolgoztak, hogy élhessenek. Az anyaföldi nemcsak csontjaikat őrzi, de eszközeiket is. Ahol ember élt, ott nyomot hagyott. A Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének feladata hazánk múltjának feltárása. A buldózerek korát éljük. Mohó, hatalmas markuk az újnak készít helyet. Az épülővel azonban eltűnik a nyom, amely évszázadokig pihenhetett a földben háborítatlanul. Múltunk feltárása nélkül nem lehet nemzeti önismeretünk — mondta Széchenyi. A mezőgazdaság erőteljes gépesítése miatt, a nagyüzemi gazdálkodás folytán megváltozik a táj arculata. A mélyszántások, a vegyi anyagok földbe kerülése egyre sürgetőbbé teszik ezt a feladatot. Magyarország is csatlakozott ahhoz az UNESCO- egyezményhez, amelyben kötelezte magát történelmi emlékhelyeinek feltárására, s arra, hogy ezeket a történeti értékeket védelemben részesíti. E feladat ad jelentőséget annak a munkának, amelyben feldolgozzák Magyarország régészeti topográfiáját (topográfia = helyrajz, térképészet). A kiadványsorozatot dr. Torma István csoportvezető gondozza. Mint elmondta, ők folytatni és befejezni kívánják azt a hatalmas és értékes feltáró munkát, amelyet Römer Fló- ris, a magyar régészet megalapítója még a múlt században elkezdett. 1880-ban győri bencés gimnáziumi tanárként jelentette meg azt a tanulmányát, amelyben a Bakony régészeti emlékeit tárta fel. Később, amikor Pestre került, az Archeológiái Értesítőben adott nyilvánosságot azoknak a kutatásoknak, amelyek beszámoltak az emlékhelyek feltárásának eredményeiről. 1876- ban volt Budapesten a VIII. nemzetközi régészeti kongÜjkori edények Szeghalom, Kovácshalomról Fotó: Gál Edit resszus, mely újabb lendületet adott a munkának. Vidéken éltek néhány helyen olyan jeles kutatók, akik kultúránként, etnikumként gyűjteni és rendszerezni kezdték az emlékeket. Wosinsky Mór ásatásokat végzett Tolna megyében, honfoglaláskori emlékeket kutatott. Debrecenben Zoltai Lajos jelentette meg a harmincas években Debrecen Árpád-kori topográfiáját. Ök az elődök. A Régészeti Kutató Intézet 1958-ban alakult, s 1960- tól az utódja a Régészeti Intézet. Itt tűzték ki feladatul, hogy Magyarország régészeti lelőhelyeit feltárják, rendszerezik. közigazgatási egységenként feldolgozzák és közreadják. Ez a munka a Magyarország régészeti topográfiája című könyvsorozat. Megjelent már a Veszprém megyét bemutató. Készen van Komárom és Pest megye anyaga, most folyik a szerkesztés, s elkezdődött Szabolcs, Tolna, Fejér, Zala megye emlékeinek összegyűjtése, rendszerezése. A legkülönfélébb régészeti és múzeumi anyagokat kell analizálni, összegyűjteni a sokféle és eléggé különböző információkat. A Veszprém megyei kiadvány részére a Pápai Református Gimnáziumban a református községekből gyűlt információ. Veszprémben Laczkó Dezső piarista tanár gyűjtötte a katolikusok lakta községek anyagát, Rhé Gyula állomásfőnök pedig a vasútvonal melletti régészeti emlékeket tárta fel. Feldolgozták a múzeumokban és levéltárakban fellelhető írásos és tárgyi anyagokat is. A régész munkája sokszor a terepbejárással kezdődik. Tavasszal és ősszel, amikor a természet pompájával nem zavarja a feltárást, barázdáról barázdára járva, dűlőről dűlőre keresik az ember nyomát. Felszínre kerülhet a tűzhely, a vályog-, a barlanglakás nyoma, a temetkezőhely. Gazdag a már megjelent munkák gyűjteménye, annak katalógusa. A Békés megyei Szeghalom területén 1116 régészeti lelőhelyet rögzítettek. Vác környékén most dolgoznak a bős—nagymarosi vízlépcsőépítés sürgette feltárásokon. Itt is ezernél több régészeti lelőhelyet sikerült találni. A feltárások nyomán képet kapunk a hajdanvolt életről. Hogyan nézett ki a táj, milyen volt az arculata a különböző történelmi időkben. Milyen műszaki kultúrával rendelkeztek az itt lakók, milyenek voltak települései. Hol éltek állattenyésztők, hol éltek földművesek, 'és milyen körülmények között. Ha magunkat - ismerni akarjuk, múltunkat is tudni kell. „De ha nem is tehetünk annyit, amennyit tenni óhajtanánk, tennünk kell mindent, amire képesek vagyunk” — hangsúlyozta Eötvös József. Gondolata, megállapítása a régészeti kutatásokra is érvényes. Józsa Ágnes Hagymácska története Bizonyára megbocsátaná Rodari, hogy a címet tőle kölcsönöztem, mert nem is tudom igazán, mosolyogjak-e vagy elgondolkozzam az alábbi eseten. * * * Murony, vasútállomás. Péntek, 13-a. Békéscsaba felöl befut a kora esti munkásvonat. Igyekezni kell a felszállással, sok az utas, nincs idő a válogatásra, első kocsi, máris indulunk. Ismerősömmel jókat kacarászunk, mire kitapogatjuk az állóhelyet a sötétben. Tovább menni nem akaródzik egyikőnknek sem, ahhoz túl sok a csomagunk. Valaki helyet szorít maga mellett. Csak a körvonalait látjuk. De legalább meleg van. Társaságban gyorsan telik az idő. Jön a kalauznő. Vagy néni. Lehet, hogy bácsi. A jegy helyett majdnem az ujját lyukasztja ki. A kapcsolóval ő is hiába kísérletezik. A fáradt embereknek ez a vízözöni sötétség lehet, hogy figyelmesség. Űtitársammal jókat poénkodunk. Kár, hogy Mezőtúron leszáll. Majdnem mindenki. Már-már másik kupét készülök keresni, mikor a homályhoz szoktatott szemem észreveszi, nem maradtam egyedül. Közelebb húzódom. Jólöltözött, negyvenes házaspár beszélget a szomszédos ülésen. Pestig utaznak. Ök a biztonsági embereim. Finom a klíma, rábízom magam a vonat ringatására. A férfi eleinte sűrűn kifut a peronra, de másodpercek múlva vissza is tér. Furcsa, gondolom. Egy cigarettára túl rövid ez az idő, a melléjchelyiség meg a másik oldalon van. Biztos vár valakit. Tápiógyörgye után megértem a séták okát. — Anya! Ellopták a csomagunkat! — kiáltja be riadtan a férfi. Szolidaritásból én is az asszonykával egyszerre pattanok. — Csak nem? Honnét? — kérdezem, s máris mindent megtudok róluk. — Innen, a peronról! Az élelmet mindig oda tesszük, ott is van fent csomagtartó, és nem pállik be Pestig. Az most már biztos. A férj végigpásztázza a szerelvényt. Semmi eredmény. — Legalább nem kell cipekednem Józsefvárostól! — köny- nyebbül meg visszatérve. — Mindig. túlszervezed az életet! — dohog a feleségére. — Te is figyelhettél volna! — morcoskodik az asszony, de gyorsan puszit váltanak, és szent a béke. Szimpatikus, ahogy kéz a kézben egymást vigasztalják. — Ügyis olyan régi volt a táska, mint öreganyám — magyarázkodik félig felém fordulva a férj. — Még Csehszlovákiából hoztuk, tiszta bőr, de megszolgálta az árát. — Es a tartalma? — illetlenkedem kíváncsiságból. — Na hát, azt cipelheti a tolvaj! — kacag az asszony, és nevetve sorolja: — Cékla, alma, hagyma, fekete retek, dió, méz, répa, csupa súlyos finomság volt benne. Az egyetemista fiunknak vittük volna, mert nagyon szereti az ilyesmit, és Pesten minden háromszorosan drága. — Volt vagy húsz kiló! — Még' fokhagymát is tettem oda egy jó csomót, mert idegnyugtató és a leghatásosabb a magas vérnyomásra! — Egy fiatalembernek? — Vizsgaidőszakban nem árt az ilyesmi! Ez aztán a szülői gondoskodás! így öröm tanulni! — A rizskochot meg a salátát sajnálom a legjobban. Mennyit dolgoztam vele! — sopánkodik a feleség, de kérdésemre már együtt nevetünk. — Még az is volt? Nahát, elcsodálkozik majd az illető, ha kibontja a csomagot. Ennyi érték a mai időkben megfizethetetlen. Legalább meglesz a vacsorája! — Tudja mit? — zárja le a témát a férj. — Nem is sajnálom tőle. Legyen boldog a hagymájával! Váljék egészségére! * * * További javaslatom: A világítás mellett a fűtést is meg lehetne szüntetni télidőben a személyvonatokon. Persze, magasabb tarifáért. Hogy ne csak az ilyen esetektől fázzunk! F. P. Zs.
