Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-18 / 15. szám

1989. január 18., szerda Mezei Csilla Pallaghy Szilvia Czebe Krisztina Veszélyben a sárga nőszirom? Rákos Márta Diákok a természet védelméért „Örömmel tájékoztatom önt arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Sze­gedi Bizottsága környezettu­dományi és területfejlesztési témakörökben meghirdetett középiskolai pályázatán 1988- ban iskolája kimagasló si­kerrel szerepelt. Az aláb­biakban közlöm a pályázaton eredménnyel részt vett diá­kok nevét... illetve az el­ismerés szintjét...” Dr. Ja- kucs László tanszékvezető egyetemi tanártól, a SZAB Környezettudományi és Te­rületfejlesztési Szakbizottsá­gának elnökétől érkezett ez a levél a közelmúltban Szeg­halomra, a Péter András Gimnázium és Szakközépis­kola igazgatójához, Vaszkó Tamáshoz. Ennyit az előzmé­nyekről, s még valamit. Ha­marosan összehívták az isko­la diákjait, hogy előttük — méltó körülmények között adják át Czebe Krisztinának az első fokozatú kiemelt —, Mezei Csillának és Rákos Mártának a kiemelt — és Pallaghy Szilviának a „sima" akadémiai dicséretet. Az ünnepségen nem vol­tunk ott, úgyhogy csak el­képzelni tudjuk az örömöt, mellyel munkájuk elismeré­sét fogadták. Ám most itt ülünk Vaszkó Tamás irodá­jában, hogy az akkori bol­dogság még fellelhető mor­zsáit összeszedegessük, s hogy megosszuk a dicsőséget, hi­szen valahol szűkebb hazánk, a megye elismerését is je­lenti ez a négy dicséret. Mert a leányzók nem csak iskolá­juk és nemcsak Szeghalom, hanem Békés megye színeit is képviselték e pályázaton. S nem is akárhogyan ... — Iskolánkban hagyomá­nyai vannak ezeknek a pá­lyázatoknak. Ha végignézi az előző évek iskolakrónikáit, 4-5 esztendőre visszamenőleg talál bennük olyan diákokat, akik a Szegedi Akadémiai Bizottság környezetvédelmi pályázatán sikerrel, szere­peltek. Mindezt Vaszkó Tamás igazgató moondja el, majd így folytatja: — Építenünk kell a gyere­kek öntevékenységére, ezt nagyon fontosnak tartom, te­gyen szó akár a KISZ-ről, akár a Békeklubról vagy az öntevékeny diákkörről... Néhány mondatot váltunk csupán az irodában, aztán az iskola könyvtárába invitál minket, ahol — ígéri — ta­lálkozhatunk a pályázatok készítőivel. — A többit mondják el ők .. . Hogy mi a közös bennük? Talán ezt érdemes előbb el­dönteni, hisz kár lenne mind a négyüknél lekörmölnöm, hogy lelkesedéssel magyarázzák pályázataik lényegét, hogy mind a négyen dédelgetik a nagy álmot: egyszer „orvo­sin folytatják a tanulmá­nyaikat, s hogy egyikőjük sem sajnálta a fáradtságot erre a dolgozatra. Nemcsak a siker kárpótolta őket a meg­figyelésre, a rendszerezésre, a téma feldolgozására for­dított időért, hanem maga a felfedezés öröme. És min­dig akadt segítő is, akihez fordulhattak támogatásért, tanácsért... Gyűrű Mária biológia—ké­mia szakos tanárnőt különö­sen nagy szeretettel emlege­tik. Mint az öntevékeny diákkör vezetője, nem egy­szer segítette tanácsaival — az egyiküknél, másikuknál hónapokig tartó — munkát. Volt, hogy Békéscsabáról kellett egy könyvet beszerez­ni. Még az órákról is elen­gedték őket — csak három­ról, de ez is segítség volt —, hogy beutazhassanak, s az­tán időben hazaérjenek a szakirodalommal. Sok intézményre számít­hattak az iskolán kívül is. Szflvi a helyi múzeumról, Márta a füzesgyarmati tsz- ről (ahol dolgozatához az anyagot gyűjtötte), Kriszti pedig az édesanyjáról szól elismeréssel : — Tetszik tudni, a dolgo­zatokhoz fényképek is kellet­tek és anyu fényképész. Mondjam tovább? — moso- lyodik el, s elém teszi dol­gozatát, melyet valóban szép fotókkal illusztrált. Nem volt könnyű a döntés. Tíz témakörből kellett azt az egyet-egyet kiválasztaniuk az elmúlt év tavaszán, melyet feldolgoznak a nyár folya­mán. Csillánál természetes volt, hogy növénytársulásokat vizsgál, hiszen — mint 'be­vallja — még az állatoknál is jobban szereti a növénye­ket ... — A Kutas-csatornához majdnem minden hétvégén kijártam. Már a múlt évben foglalkoztam ezzel a terület­tel. Akkor több mint ötven növényfajt találtam itt. Az idei dolgozatom a tavalyi megfigyelések folytatása volt. Egy védett növényről, a 6árga nősziromról megható féltéssel beszél. — A terület, melyet meg­figyeltem — mondja — egy forgalmas út mellett van. Féltem a növényeket, külö­nösen ezt a védettet, nehogy megártson nekik ez a nagy forgalom ... Szilvi hasonló témát dol­gozott fel, ám ő nem egy nyáron át, csupán egy szű­kebb időszakban 3 hétig (ak­kor viszont minden nap) ki­járt a maga „birodalmába”, a vésztő—mágori legelő szi­kes és zsombékos növénytár­sulását megfigyelni. — A baj az, hogy nagyon kevesen ismerik lakóhelyü­ket, annak természeti szép­ségeit — próbálja levonni a maga tanulságait —, itt az iskolában is csak 10-20 gye­rek jár kirándulni a kör­nyékre. A többieknek sejtel­mük sincs, milyen szépek ezek a területek... Krisztinek aztán nem kell bizonygatni, hogy érdemes kijárni a természetbe, ö a Holt-Sebes-Körös — ahogy Szeghalmon hívják a „Csen­des” — növényvilágát ismeri a legjobban. — Roppant kellemes, való­ban nagyon csendes, nyugal­mas ez a környék —-néz a többiekre, mintha arra biz­tatná őket, máskor árrá vizs­gálódjanak. — Hányszor ki­mentem oda a növényhatá­rozóval! Megnéztem egy nö­vényt mikor virágzott, aztán két hét múlva ugyanazt, hogy megjelent-e a termés rajta? Szóval, érdekes volt ez a munka! Csak gyűltek, gyűltek Kriszti jegyzetei... S ha me­lege lett a szemlélődésben, hazafelé útba ejtette a stran­dot is ... Rákos Márti nem ilyen kellemes környezetiben gyűj­tött. Némi derültséget válta­nak ki szavai, mikor meséli: — A hígtrágya hasznosítá- I sa volt a témám, úgyhogy én } a füzesgyarmati tsz sertés- | telepére jártam rendszeresen, j s olyan megfigyelési szem- j pontjaim voltak, mint a trá­gya mennyisége, és egyéb j statisztikai adatok. De ezzel együtt azt mondom, érdé- j mes volt. Különösen a téma gazdasági háttere volt izgal­mas számomra... A beszélgetés kezdetén pró­báltam összegezni mindazt, ami a négy leányzóban kö­zös. Nos így utólag még oda- kanyarítok valamit: „aggo­dalom a természetért". Mert ezek a lányok tudják — há­la kitartásuknak, szorgal­muknak —, tapasztalták, mi megy veszendőbe, ha nem vigyázunk ... — A korábbi években is pályáztam — egészíti ki az elmondottakat Márti —, ak­kor a kommunális szenny­víz okozta gondok érdekel­tek. Tapasztalataim bizony elkeserítőek voltak. Minden­esetre mi, ezekkel a pályá­zatokkal megtettük a ma­gunkét. A többi nem raj­tunk múlik. Sajnos. Mert ez egy ördögi kör. Nyilvánvaló, hogy tenni kell valamit, de nincs rá elég pénz. Aztán, mikor összejön, akkor már kevés, amit tehetünk ... Eljátszom a gondolattal : eltelt néhány esztendő, s a lányok talán már orvosként visszatérnek Szeghalomba. De vajon ugyanaz a termé­szeti környezet fogadja őket? Reméljük, igen. És reméljük, még lesz növény- és állat­világ, melyet lelkes utódaik — itt a Péter András Gim­náziumban — megfigyelhet- ' nek, ha ők is erre a pályá­zatra készülnek... Nagy Agnes Fotó: Gál Edit Baji Miklós képei Gyulán a művelődési központban Magyarországon (ma) ta­lán a képzőművészeti kiál­lításokon érezhetjük legin­kább, hogy Európában va­gyunk. Persze ez a „jó ér­zés” tele szorongással és pá­nikkal, de legalább nem ha­zudunk önmagunknak az ér­zet „átesztetizálása” által. Ahogy Korniss Dezső mond­ta: „A tökéletes gondolatból a hazugság menekül.” Végül is a vizuális kultúra meg tudott maradni európainak. Miért fontos ez? Mert a ze­nében és az irodalomban is nagy HAZA, a képzőművé­szetben duplán talált magá­ra a nyolcvanas években. Egyrészt elvesztette az öt­venes években „meghonoso­dott” manipulálhatóságát, másrészt egyre mélyebb üzeneteket talált az átértel­mezett hagyományokban. A rejtjelezettség egyre inkább a mélyebb valóság: a kímé­letlen tisztaság felé vitt, nem a „handabanda” felé. Ez a modernség (ha késve is) itt van Baji Miklós tárlatán is. Ha életrajzi motívumait néz­zük, máris láthatjuk, a bio­gráfiai adalékokban is ott vannak a sajátos törések, át­tételek, mint a képeken. Le vagyunk szigetelve, kapcso­lataink körbetekerve éjsza­kánk fekete szalagjaival. S a magyar művészet nem más, mint ezeknek a szige­telőrétegeknek az elemző fölfejtése. Persze van, aki fölszaggatja ezeket a lává­val bekent kötéseket, hogy minél gyorsabban és draszti­kusabban eljusson a lénye­gig, ahol a valódi létezést reméljük. Baji Miklós Zol­tán nem ilyen alkat. Fino­man, árnyaltan lélegezteti a sebeket és „szervező elve” a szeretet. Indulata méltó a legmagasabb igényekhez, fe­lületi hullámzásai érvénye­sen mutatják a szabadság- vágyat. A nyílások és lük­tetések itt a gátolt identitás megnyilvánulásai. Paul Kiel és ef. Zámbó István jut eszembe róla, de ezek a ha­sonlóságok nem reminisz­cenciák, hanem egy egyéni- tett vizuális beszédmód kap­csolódásai, pontjai. Az irányzatokon és történelmi korszakokon áthúzódó érzé­keny idegszál Baji Miklós minden művében ott van. Megdöbbentően pontos a mű­vészi megformálás: ebben a világban élünk, egyetlen esélyünk, a Szótlanság elha­gyása, az artisztikum, mint őszinte BESZÉD. Ügy is mondhatnám, hogy Baji Miklós művei cselekvésálla- gúak. minden divattól men­tes, konvenciónélküli varázs­latok. Emocionális szürrea­lizmus, a jelen világképe. Kántor Zsolt Ünnep volt És a szó igaz értelmében jó mulatság, amit egyhamar nem felejt el senki, aki a múlt hét végén ott volt Gyu­lán a vers és folklór egész napos áradásán. Maguk a versenyzők sem, hiszen főleg ők voltak egymás közönsé­ge — a „hivatalos” résztvevőkön kívül —, több mint öt- venen. Falusiak. Harmincon felüli nők és férfiak, kik­nek jó része már megette kenyere javát. Vállalkozásuk óriása és tiszteletreméltó, különösen a mai gazdaságcenitrikus világban, amikor a kultúráért fo­hászok szállnak naponta az égbe, mert hova máshová, ha foganatjuk nincs, pénzhiányra hivatkozva. Ugyanakkor rengeteg szó esik a kultúráról — több is, mint kéne —, csak a tettek maradnak el, s akkor meg mit ér? Semmit! Ijolott az is elhangzik egyre többet, hogy ma már ott tait a világ, a tudomány és a technika fejlettsége, hogy minden modern munka sokoldalú műveltséget igényéi. Olyat, aminek a humán műveltség is része. A történelem ismerete, a nemzeti hagyomány ápolása, az irodalom és a művészet szeretette. Ezeken belül a versnek kitünte­tett helye van, s volt is mindig nálunk, hisz lírában el­ismerten nagyhatalomnak is zárnitottunik. Talán még min­dig? Talán... Mert költőink most is vannak, nem ke­vesen, csak olvasóik fogytak meg, s a versek tolmácsaiéi. Az egyre ifogyó alkalmak híján. Ezért nagy szó — sőt kulturális tett — a lehetőség, abból is egy olyan fajta, ahol nem hivatásos művészek, még csak nem is a klasszikus amatőrök állnak ki a pó­diumra, hanem azok, akik igazán csak a maguk — és szűkebb környezetük — élvezetére mélyednek el a ver­sekben. Passzióból ugyan, de olyannyira, hogy élőszóval is értelmezik, érzelmeiken átszűrve. Mint itt a magyar líra gyöngyszemeit és a népi balladákat, miután otthon a napi munka fáradalmai után sok-sok órát eltöLtöttek a verselemzéssel és -tanulással. Nem hiába, mivel a vers nem akármilyen portéka : százszorosán hálálja meg a vele töltött, a ráfordított időt. Minden szava kitárul lassan* felfedi' rejtett értelmét is, hogy tovább és messze zeng­jen a befogadóban. Gazdagabbá teszi érzelem- és érte­lemvilágát, felszabadítja gondolatait, s mélyíti embersé­gét. Szélesebb lesz a horizontja, övé az egész világ, pe­dig megmarad annak, aki: magyarnak. Ebben a hazában itt és most, iminden gondjával', örömével. Pergett a műsor, vagyis a verseny, sokszor torokszorító percekkel. Arany János, Petőfi, Ady, Kosztolányi, József Attila, Nagy László, Zellk, Várnai Zseni, Reményik Sán­dor, Simon István, Váczi Mihály, Juhász Ferenc, Bari Károly, Csoóri... És még sokan küldték üzeneteiket. A választás átfogta a XIX. és a XX. századot. S együtt az egész valami egészen különleges hangulatot hozott létre: egyszerre volt jelen a nép és haza, kultúránkba és való­ságunkba ágyazva. A józanság és vízió, a tanítás és jö­vendölés, a lét öröme és elvesztésének félelme, jaj kiál­tása, És a megmaradás akarása. S mindez a nagy ára­dat szétterjedt a Levegőbe, s egyesült a szereplés izgal­mával* a legjobbra törekvéssel, a siker vágyával. És ez az ötvözet használt a produkcióknak, már azzal is, hogy őszintén izgultak egymásért az emberek. Nem egy egészen rendkívüli versmondást hallhattunk, a gondolatok okos értelmezését, az érzelmek finom ér­vényesülését, szinte művészi tolmácsolással. A nagy kö­zépmezőny is. kitett magáért. Hamis hang pedig nem is volt. Mert nem az, ha valakinek éppen iskolásra sikere­dett az előadása, az inkább sajátos bájt adott az egész­nek, hisz így kerek egy ilyen verseny. És úgy kerek a világ, ahogy itt volt: együtt a fiatalok, középkorúak és öregek. Három-négy nemzedék, paraszti múlttal. Az élet folyamatossága, melynek a felső részén még saját tapasz­talat a régi földműves tudása, erkölcse, szokása, emlékké finomodva mindaz, ami a fiatalabbaknak már hagyo­mány. Jó volt ott lenni ezen a hosszú versmondó napon, olyan jó, mint egy nagy családi összejövetelen. Ahol mindenki otthon van, mint itt a versek; ahol a magyar költő nem vendég volt, hanem hozzátartozó, mint a ked­ves rokon. Akit szeretnek, megbecsülnek, s örömmel fogadnak, mert így ünnep az ünnep, és így „jó mulat­1-es és a 2-es iskolát ösz- szevonják, s az új épület­ben helyezik el a felső ta­gozatot, az alsósok pedig maradnak a régi tagisko­lákban. öt esztendeje ala­kosság évente 200 forintot fizet be az új intézmény építéséhez, ezért kezdemé­nyezi a tanács ezt a meg­Uj iskola Dévaványán Bizony néhány esztende­je nem nagyon dicsekedtek. Dévaványán a szomorú re­korddal: itt volt talán a megyében a legtöbb szük­ségtanterem, s itt dolgoz­nak talán a legnehezebb körülmények között a pe­dagógusok. Nem csoda hát, ha a lakosság, a helyi üze­mek, intézmények és a ta­nács összefogott, hogy — jelentős megyei céltámoga­tást is igénybe véve — új iskolát építsen... Az elmúlt évben adták át a nyolctantermes, kétszin­tes új oktatási intézményt, ám akkor eldöntött tény volt, hogy további hat tan­termet alakítsanak ki az épület harmadik — legfelső — szintjén. Tehát a munka folytatódott. A helyi költségvetési üzem dolgozói most a belső munkálatokat végzik, s ha minden jól megy, szeptem­bertől a három szinten ösz- szesen 14 új tanteremben folytatódhat a tanítás. Az elképzelés az, hogy az oldást. így minden gyerek élvezheti az új iskola adta előnyöket (hisz a kicsik is „benőnek” egyszer oda). S hogy mik az elképze­lések, e csaknem 43 millió forintos beruházás befejez­tével? Már elkészült a mű­velődési ház felújításának a terve, s szeretnék a könyv­tár fűtésének korszerűsíté­sét is elvégezni. Bíznak benne, hogy ez is sikerül. N. A. Az új iskola két alsó szintjén már a múlt év óta tanítanak Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents