Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-16 / 13. szám

NÉPÚJSÁG

1989. január 16., hétfő

Sasszemek figyelnek Magyarországra

Egy kézben tartott reformfolyamat első lépése

Könnygázzal, vízágyúval oszlatták szét Prágában a tüntetőket

Magyarország megint a világsajtó címoldalaira ugrott. A nyugati lapok, amelyek korábban ugyan dicsérték az Országgyűlés egyre hangosabb szókimondását, de fanyalogva minősítették bizonytalannak és lassúnak a demokrácia felé tett lépéseket, most egyszeriben arról cikkeznek, hogy a magyar parlament visszanyeri méltóságát. képes a megújulásra, hiszen az egyesülési és a gyülekezési törvény elfogadásával „elindították az országot a demokrácia útján”. Ami történt, azt a japán lapok Kelet-Európábán egyedülállónak tekintik. A nyugatnémet Frankfurter Rundschau szerint „a kommunista Kelet-Európábán jogpolitikai szűszföldre léptek” a magyarok. A Corriere della Sera történelmi fordulatról ír, a brit The Daily Telegraph szerint „Magyarország utat nyit a politikai pártok előtt”. Az AP amerikai hír- ügynökség pedig sajátos angolszász tömörséggel adja tudtul: „a magyarok már

tüntethetnek is és beléphetnek pártokba...”

Az Országgyűlés ülésszakáról hasonló szellemben tudósító lapok sorában szinte mindegyik tekintélyes nyugati újság ott van. S bár szocialista sajtótermék ezek között csak elvétve akad, az nem kétséges, hogy — a The Guardian szóhasználatával élve — mindenütt sasszemekkel figyelik, mi történik manapság Magyarországon. A brit lap egy budapesti szovjet forrásra hivatkozva fogalmazott így: a Kreml támogatja és sasszemekkel figyeli a magyar kísérletet. A tudósításokból azonban egyértelműen kiderül, hogy nemcsak a Nyugat figyeli feszülten. ahogy „Magyarország egy erőteljes mozdulattal félrelökte a korhadt sztálini intézményrendszert” (Corriera della Sera), de górcső alatt elemzik az Országgyűlés döntéseit Lengyelországban, Jugoszláviában és Romániában is. Több országot nem említenek név

szerint, de abban egyöntetű a világsajtó véleménye, hogy a magyar Parlament döntése feltétlenül „kigyűrűzik” majd a szocialista világra, még a Szovjetunióra is. Igaz, jegyzi meg rosszmájúan a The Guardian: Mihail Gor- bacsovnak ez idő szerint van elég dolga, semhogy a politikai pluralizmusért is aggódjék.

Érthető, hogy a nyugati tömegtájékoztatás — mert nemcsak a lapok, de a rádiók és a televíziók is egy-két napig Magyarországgal voltak elfoglalva — az egypártrendszer-többpártrendszer kérdését taglalták és szenzációként kezelték,hogy Budapesten a tisztelt ház „elsöprő többséggel legalizálta az ellenzéket”. Érzékelhető elképedéssel nyugtázták

ugyanis, hogy amire valójában nem számítottak, az bekövetkezett, és a Frankfurter Rundschau szavaival az egyesülési és a gyülekezési törvény „még a nyugati törvényekkel összevetve is nagyvonalú”.

Látnivalóan sokan nem számítottak rá, hogy a magyar vezetés, az Országgyűlés — s így ma már a televízió, rádió jóvoltából — az ország-világ színe előtt vállalt kötelezettséget arra, hogy augusztus elejéig előterjeszti a párttörvényt — így a többpártrendszer egy szocialista országban immár majdnem ténykérdés. Az is szenzáció volt, hogy az MSZMP immár partnerként üdvözölte a meglévő, és még ezután törvényesítendő politikai egyesüléseket. A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Be- recz Jánosnak, az MSZMP KB titkárának beszéde adta meg a „zöld fényt”, ami valószínűleg döntő jelentőségű volt a törvények nagyarányú elfogadásában.

Arról némileg eltérnek a vélemények, hogy mi lesz ezután: a The Guardian azt írta, hogy „a magyar parlament a sötétbe ugrott” a törvények megszavazásával. Ezzel szemben a római La

Repubblica így ír: „Ami Budapesten történt, az nem ugrás a sötétbe, hanem egy fokozatos, kézben tartott reformfolyamat első lépése”. Nyugati hírelemzők már ahhoz is hozzáláttak, hogy egy majdani „szabad választások” kimenetelét taglalják. A Reufer nyugati diplomatát idéz, aki szerint bizonyosra vehető, hogy az MSZMP nem „a hátsó ülést” akarja elfoglalni, mert nincs olyan kormányzó párt, amelyik önként mondana le a hatalomról. A The Independent Németh Miklós kormányfőt idézi arról, hogy bízik benne: az MSZMP

megnyeri a választásokat.

Nem csak a nyugati hírközlés nevezi páratlannak, ami Budapesten történt. Az Üj Kína hírügynökség is figyelemre méltónak tartja, hogy amióta az MSZMP 1948-ban hatalomra jutott, a magyar törvényhozás első ízben tett lépést „a hivatalos politikai ellenzék engedélyezése irányában”. A jugoszláv sajtó kételyeit az jelzi leginkább, hogy bár szinte mindegyik lap „Többpártrendszer Magyarországon” címmel adta közre tudósítását, némelyik egy kérdőjelet is tett a cím után. A TASZSZ a törvényeket a szocialista demokrácia kiszélesítése és politikai pluralizmus felé tett fontos lépésnek minősítette a törvényeket, és ismerteti is azokat.

„Magyarországon a hangulat ma furcsa keveréke a visszafogott derűlátásnak, óvatosságnak, és az attól való félelemnek, hogy a történelmi lehetőség kimarad" — írta a magyar származású George Schöpflin, a London School of Economics tanára a The Times hasábjain. Nem csak ő mutatott rá a politikai demokrácia és a nehéz helyzetben lévő magyar gazdaság fejlődési lehetőségeinek összefüggéseire. „Magyarországnak van esélye — csekély, de a lényeg az, hogy van” — írta Schöpflin.

Fodor György

North

megmenekül?

Elejtették a két legfontosabb vádpontot Oliver North alezredes ellen, mert a CIA és a kormány nem hajlandó a per céljaira kiadni az ügygyei kapcsolatos titkos iratokat.

Northot, a Fehér Ház nemzetbiztonsági apparátusának volt vezető munkatársát azért vonják felelősségre, mert — állítólag — saját szakállára szervezett fegyverszállítást Iránnak, s a kapott pénzből a nicaraguai kontrákat támogatta hadianyaggal.

Az alezredes védői igényelték az üggyel kapcsolatos aktákat, hogy bizonyíthassák védencük ártatlanságát. A kormányhivatalok azonban, köztük a CIA, nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva elzárkóztak a titkos akták kiadásától. Ezek után a bíróságnak nem maradt más választása, mint elejteni a North elleni két legfontosabb vádpontot, nevezetesen az összeesküvésre és cselekedetei elleplezésére vonatkozót.

Amennyiben a dolgok így mennek tovább, North büntetlenül megúszhatja: védői ugyanis tanúként kívánják megidézni Reagan elnököt és utódját. George Busht, Shultz külügyminisztert, valamint rengeteg kormány- tisztviselőt, köztük a CIA embereit. A Fehér Ház máris jelezte, hogy szó sem lehet a vezető politikusok megjelenéséről, s várhatóan az ügy bizalmasságára hivatkozva elzárkózik majd minden illetékes. Ilyenformán a bíróságnak nem lehet más választása, mint sorra elejteni a vádat a többi pontban is. hiszen a vádlott nem kaphat lehetőséget a megfelelő védekezésre.

Washingtonban kevesen kétlik, hogy ha Reagannek személyesen nem is, de sok vezető embernek volt tudomása North akcióiról. Az elnök mégis ejtette korábbi munkatársát, és barátai nyomására sem volt hajlandó kegyelmet adni Northnak, akit a republikánus szélsőjobb nemzeti hősként tart számon, p elég pénzzel lát el a legjobb ügyvédek szerződtetéséhez.

Rohamrendőrség oszlatta fel Prágában, a Vencel téren azt a nem engedélyezett tüntetést, amelyet a Charta 77 és négy másik ellenzéki csoport hirdetett meg, vasárnap délután két órára, hogy megemlékezzenek Jan Palach diák húsz évvel ezelőtti öngyilkosságáról. (Palach 1969. január 16-án politikai indíttatásból nyilvánosan megégette magát.) ,

Vasárnap délután, a nagy rendőri készültség és a hatóságok tilalma ellenére több ezer ember gyűlt össze a Vencel téren, nem messze attól a helytől, ahol annak idején Palach öngyilkosságot követett el. A rohamrendőrség fokozatosan leszorította a tüntetőket, akik ismét összegyűltek, „szabadságot, szabadságot” jelszót kiáltoztak, majd elénekelték a csehszlovák himnuszt. Ezt követően a rohamrendőrök gumibotokkal, rendőrkutyákkal oszlatták fel a töA bécsi utótalálkozón részt vevő küldöttségek vasárnap utolsó plenáris munkaülésükön végérvényesen szentesítették több mint huszonhat hónapon át folytatott tanácskozásuk záródokumentumát és annak valamennyi mellékletét. A dokumentumban a helsinki záróokmány 35 aláíró állama — 33 európai állam, közöttük Magyarország, valamint az Egyesült Államok és Kanada — új, fontos kötelezettségeket vállal az európai biztonsági és együttműködési folyamat továbbfejlesztésére. Az egyik legjelentősebb melléklet a Varsói Szerződés és a NATO huszonhárom tagállama által az európai hagyományos fegyveres erőkről folytatandó tárgyalások mandátumát tartalmazza, amelyet csak szombaton parafáinak a két katonai szövetség küldöttségei, s amely nélkül a záródokumentum

meget, és szorították a környező utcákba. A többszöri újabb tüntetési próbálkozás alkalmával könnygázgránátokat is bevetettek a rendőrök, akikhez erősítésként már korábban a népi milícia tagjai is csatlakoztak. A túlnyomórészt fiatalokból álló tömeg a mellékutcákon át az Óváros térhez próbált átvonulni, közben a rohamrendőrség ismételten beavatkozott. Az Öváros teret a rendőrség szintén lezárta. A fiatalok a környező utcákban, illetve a Károly Egye- , tem bölcsészkarával szemben, a Namesti Krasnoar- mejcu téren, a Moldva partján próbáltak ismét tüntetni. A rendőrség itt többször vízágyút használt.

Prágai megfigyelők szerint a hatóságok az augusztusi és az októberi tüntetéseknél sokkal nagyobb rendőri erőket vetettek be, a Vencel téren páncélozott harci szállító járműt is felvonultattak.

többi részét sem lehetett végleg elfogadottnak nyilvánítani.

A vasárnapi plenáris ülésen megtörtént jóváhagyás után már semmi sem gátolja, hogy a bécsi utótalálkozó január 17—19-én a 35 állam külügyminisztereinek értekezletével befejeződjék. A záródokumentumban rögzített program szerint március 6-án, ugyancsak az osztrák fővárosban egyidejűleg és egymással szoros kapcsolatban megkezdődhet a helsinki folyamat két további jelentős rendezvénye: a 35 ország részvételével tartandó bizalomerősítő konferencia, valamint az európai hagyományos haderővel foglalkozó tárgyalássorozat. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet legközelebbi utótalálkozója 1992. március 24-én kezdődik majd Helsinkiben.

Bécs várja

a külügyminisztereket

Az yiHIEJIbCHAJI ÍA3ETA írja

Törött szárnyú fehér gólya

Mit mondjak? Miért vagyok itt? Ezekkel a gondolatokkal lépte át a szerző a pravoszláv női kolostor küszöbét.

Életünknek van egy olyan szférája, amelyet hosszú éveken át nem is tudtunk megközelíteni. Nem tudtuk, hogy napjainkban is vannak férfi és női kolostorok. Ám ?.z élet sokrétű, és nincs jogunk arra, hogy eltitkoljuk a különböző emberi sorsokat. Nincs jogunk, mert ezen gondolkodni kell, és le kell vonni a következtetéseket.

Ezért látogattam cl a Csud-tó közelében található pjuhtyickiji női kolostorba. Bevallom, a küszöböt átlépve bizonyos félelmet éreztem. Mit mondok majd, miért vagyok itt? '

... Vasárnapi harangzúgáskor léptem be a kolostorba és minden egyes harangütés mintegy emlékeztetett arra, hogy közös a kultúránk, és a történelmünk.

Az első, akivel találkoztam, a kolostor udvarát sepregető apáca volt. Egymásra néztünk, köszöntöttük egymást:

— Hol találom meg az apácafőnöknőt?

— Miért keresi? Vezekelni akar? — kérdezte.

— Nem. Egyszerűen szeretnék elbeszélgetni vele.

A kolostor főnöknője aznap beteg vo.lt. Helyetteséhez vezettek be, Georgia materhez, egy magas, szürkeszemű, szép nőhöz. Elmondtam, .ki vagyok.

— Itt marad éjszakára?

— Nem. Köszönöm. Csak egy napom van, este vissza kell utaznom.

— Akkor adok egy kísérőt ön mellé, mindent megmutatnak. A kolostort és a vasárnapi imát is. Este mise lesz... Ám először ennie kell!

Később megtudtam, hogy Georgia matert kislányként hozták ide a blokád alatt lévő Leningrádból. Hullák mellett találták, ő is haldcxklott. Tudja, mi az éhség. Adamovics

és Granyin blokádról szóló könyvében nem találjuk meg a nevét. Ám ez a könyv róla szól, a gyermekről, akit megmentettek az éhhaláltól.

Georgia mater sorsa egyike 150 ember sorsának. Ám nem gondolom, ho.gy csak az ilyen rendkívüli esetek miatt kerülnek ide a nők. Van olyan, aki meggyőződésből lépi át a kolostor küszöbét. Ezek közé tartozik Ligyija (a világi életben Lida Noszovának hívták, építész volt). Szinte az egész napomat vele töltöttem. Miről beszéltünk? Mindenről, ami a nőket foglalkoztatja. A serdülők sorsáról, a kisgyermekekről, az elhagyott gyermekekről, a gyermekalapról, Tar- kovszkijról, könyvekről, a háborúkról, a koncentrációs táborokról, Oroszország megkereszteléséről, és az újságokról. Lida mosollyal fogadott. Szereti az embereket, ö mutatta be nekem a kolostort.

Először egy óriási terembe vezetett, ahol hosszú asztalok voltak, a falakon mindenütt ikonok. Mindaz, ami az asztalon volt, az itt élő apácák Ikeze munkáját dicséri. Kenyeret is maguk sütnek, mi több, a búzát is ők termesztik. A pjuhtyickiji kolostornak 75 hektáros földterülete van, ahol tulajdonképpen naturális gazdaságot folytatnak, kombájnjuk és traktoruk is van, Ám főlég a kézi erővel végzett munka van fölényben. Nyáron 18 órás a munkaidő.

Azon a napon a kolostorban zarándokok is voltak. Egy fiatal nő felajánlotta drága fülbevalóit. „A kisfiam majdnem meghalt, megmentették, ezt szeretném meghálálni” — erősködött a nő. —„Akkor írásba kell foglalni, hogy a templomnak ajándékozza', és azt is, hogy ki az ajándékozó” — mondotta Georgia. Aztán pedig megkérdezte: „Kiért mondjunk imát?” — „Johanna gyermekéért” — válaszolta a fiatal nő. És még egy zarándok jött, egy öregember, aki sok-sok kilométert tett meg lábcsonkjain csak azért, hogy kimondják rá az áldást.

Az apácákra jellemző, hogy munkaszeretőek, rendkívüli módon tudnak uralkodni magukon, méltóságteljesek, nem ismerik a félelmet. Mindez a hagyományos kolostori neveléssel párosulva igencsak erős jellemet alakít ki.

— Lida, ön nem szokott félni? Hiszen itt csupa nő van.

— Nem szoktam. Alekszandna materrel éjszakai szolgálatban vagyunk. Hajnaliban senki sem jár a kolostor területén, a többiek álmát őrizzük, nekik reggel dolgozniuk kell. Volt egy eset. Éjszaka egy csavargó kopogott be egy kisfiúval. Azt mondta, a gyerek a fia és az iszákos anya elől menekülnek. Elszállásoltuk őket éjszakára. Reggel pedig kiderült, hogy a csavargó börtönből szabadult, a gyereket pedig ellopta az anyjától... Úgyhogy megkértük, menjen el. A gyerekért pedig eljött az anyja. Hogy milyen leveleket írt aztán ez a kisfiú!

— Lida, ön szerint hogy történhetett az meg, hogy any- nyi elhagyott gyerek vár az előttük és az emberiség előtt is vétkes anyákra?

— Tavaly berepült hozzánk egy fehér gólya. Észtországban sok a gólyafészek. Ez a gólya pedig iderepült, leült a földre és nem rakott fészket. Megnéztük, és láttuk, törött a szárnya. Az apácák megpróbálták meggyógyítani. Még az állatorvost is elhívták. Semmi sem segített, a madár elpusztult. Az a madár, amelynek nevéhez a boldogság fűződik. A gólya lehet, hogy jelkép? Lehet, hogy arra van szükség, hogy átvitt értelemben meggyógyítsuk a gólyát, szárnyaikat adjunk a boldogsághoz?

— Lida — kérdeztem —, tanítókat sohasem vetett erre a sors?

— Menjünk, bemutatom önnek Lariszát, aki tanítónő volt.

Az apáca bejelentése teljesen váratlan volt számomra.

Ám Lariszávai mégsem sikerült beszélnem, mert nem jött ki hozzám. Hogy miért? Bizonyára ugyanilyen érzésekkel küszködött mint én, amikor átléptem a kolostor küszöbét. Sajnálom, hogy nem beszélhettünk. Ügy szerettem volna megérteni ! Hiszen számára a. kolostor menekülést jelentett, de nem az anyaság elől, hanem menekülést a tanítói munka, a gyerekek elől.

A kolostorban csend honolt. Ezen a napon Tartuból érkezett ide vendégségbe Alekszandr, az észt nemzetiségű pravoszláv pap, aki örömmel beszélt a gyerekekről, Az iskolai átépítésről volt szó, és arról, mennyire fontos, hogy megértsük a gyerekeket. A pap a következőket mondta:

— Nagyon jó, hogy elkezdték beszélgetni a gyerekeikkel, ez azt jelenti, van remény.

Lida, miközben az autóbuszállomásra kísért, Viszockijról, a világűrről, a Reaganhoz írt levélről beszélt. „Rólunk azt mondják: önök nem politikusok. Nem vagyunk politikusok? Valamennyiünknek szüksége van a békére, az élet megmentésére”.

Sokat gondoltam a kolostori találkozóimra. Arra, hogy iskoláinkban hogyan beszélnek a hívő szülőkkel és gyermekeikkel, elfelejtve, hogy az emberek ősidők óta vitatkoznak a valláson. Ám most eljött a békés párbeszéd ideje, többek között ebben a témakörben is.

Nálunk, sajnos, nincsenek vallástörténeti könyvek. Tudományos ateizmus van. Néhány évvel ezelőtt megkértek, hogy másfél évig helyettesítsek az egyik iskolában. Éjszakákon át lapozgattam az ateista tankönyveket és ezzel egyidejűleg tanulmányoztam a bibliát. És mindig hálás vagyok tanulóimnak az általuk feltett fondorlatos kérdésekért. Akkor megértettem: csak az ismeretek iránti érdeklődés tárhatja fel a gyerekek számára az igazi ateizmust. Nem pedig az, ha mindent tagadunk. Készek vagyunk-e ma arra, hogy a vallásiról beszélgessünk ■ a tanulókkal? Van-e elég kitartásunk ahhoz, hogy meghallgassuk őket? Hogy gyónásukat mi, és ne pedig a papok hallgassák meg?

O. Vologyejeva