Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
1989. január 14., szombat IRODALOM-MŰVÉSZET Sárándi József: . Röpdolgozat a tetőről Bevezetés Akiről a tető megérzi hogy fél azt ledobja magáról A tetőnek lelke van akár az oroszlánnak mely alkalmasint szorongó idomárját tépi szét Tárgyalás Mit keresek megint a tetőn, az újmódi hagymakupolán, • a gömbölyded ácsszerkezeten mért szegzek apatin palát? Miért nem érdekel a napraforgó, mely ávóként veszi körül a falut? Mitől fogtam a körülírt szétpörgésben, a le is útban, föl-is-út-gyanút? Talán csak nem a rend rendült meg tőlem, bennem, belém? — Már magamra sem kacsintgatok, csupán a megrendültek felém. Befejezés Magaslatáról hova látni? A távlat talán: maga a tető? — mit háló nélkül, pénzért, s feketén művel a tetőfedő. Kényszermunkára ítélt a kor. Uzsorakamatra megy az élet. Csalok, lopok, hazudok. Becsületesnek lenni vétek. Varsa Zoltán: Kisvárosi üdvözletek (A FESTŐ) Minden délután pontban ötkor a város szélén, túl a síneken megjelent a festő magányosan. Széles mozdulatokkal egy láthatatlan festőállványt állított össze, majd üres kézzel hadonászva festeni kezdett. Kik arra tévedtek (szomorú szerelmesek, kóbor kismamák, kivénhedt piások), homlokuk előtt matatva jeleztek egymásnak. A ferdén hullongó fények a festő szemében felerősödtek. Tekintetét a horizontra szegezve csak festett kifeszülve. A Tanár Ür (egy elkoptatott lélek) hangjára is alig-alig figyelt. — örülök, hogy dolgozol, fiam... Mit festesz? — A holnapot. A holnapot, Uram. — S milyen lesz? — Semmilyen. Hisz nincs már se holnap, se jövő. — Hogyan ...? — Beteg az idő, Uram. A múlt szétmarcangolva, fölza- bálva. A jelen hitünkön élősködik. A jövő elsorvadt, eltűnt egészen. — Akkor mégis ... miért...? — Festem, mert hiszem. Mert hinnem kell, s hitetnem is. Üres kezét a levegőben tartva nézte a Tanár Ür roggyant cipőit, amint átcsosszannak a horizont felett... Nagy Mihály Tibor: Lat novits Zoltán emlékének Gyémánttá néz világívó szemével, — más fénytelent hihetne: én csak őt! Vér vés szívet, míg ő örökkön éber. A tükrözés sem volna létezőbb. Halállal élni... ölni szeretőt... Meztelenül ölelkezni a késsel... Megannyi igenév veszt igetöt. Fényévnél hosszabb lesz a milliméter. És titkos száló csillaghatalommal bebársonyozni vérrozsdájú sínt, elfutni bűvös dízelmozdonyokkal, új kozmosszá növelni magnyi kínt, nem írni semmi testamentumot, — megtudni azt, mit szivünk sem tudott. Kiss Ottó: Akkor, egyenlő eséllyel Az első hétéves tervidőszakban újjáépítem a szívem, majd magasabb kalóriaértékű tápszerekkel növelem belső szerveim életszínvonalát, egy bizonyos, az igényeimet maximálisan kielégítő határig. Ezután, a harmadik hét évben, kialakítok egy testre szabott szervi rendszert, ahol minden valós és vélt alkatrészem egyenlővé és egyenrangúvá lesz, úgy a szívem, amint a lelkem, valamint a kislábujjam. És akkor neked adom a kislábujjamat. Bertalan Ágnes: Ahol élni lehet Részlet H temetés című novellából — Hagyjam így a hajamat? — lebbenti meg az omló, finom, kenderhez hasonló szőke hajözönt. Ami szinte külön él, lobog, szálanként mégis egy nagy erőt alkotva: őt magát, a magas, szép lányt. — Kontyba kellene fésülnöd, mégis ... temetés ... a formák nemcsak külső jelek ... a lélek öröme, vagy bánata alakította ... — Ugyan, édesanyám! Mindent az ember alakított. Tételeket állít fel, hogy legyen mihez mérni a hülyeségeit. Igen, a hülyeségeit. Mert a tételeket mindig az ostoba, erőszakos, nyers erő alakítja. Semmi köze a lélekhez, az érzelmekhez. Ezek azok, akik mindig agyonmagyaráznak mindent. Tettet, szándékot, a tegnapot, a mát, mit szabad, mit nem ... Szerintük azt nem szabad, amit ők képtelenek megtenni ... akár egy nagy, emberi gesztusról legyen is szó... ö, úgy kellene egy új isten! Aki csak értem van, az egy emberért. Mindig a közösségről, a közerkölcsről, a köztennivalókról prédikálnak. Hol van az egy ember? Én? A nyomorult én? Tudod mit mondok, édesanyám? Elegem van az egészből ! — Ezt se mondtad még. De ... alakítsd ki önmagadnak. önmagadban azt a kis nyomorult embert, aki vagy! Fenségesnek, nagynak! Jő. Nem jó a régi forma. Nem jók a kialakult tételek, de mit tudsz helyette mást, jobbat? Kétségbeejtő, ahogyan neked semmi nem jó abból, amit én hittem! — Édesanyám, meg tudod fogalmazni két mondatban, mit hittél, mit hiszel? Te csak hitted az életet, de nem alakítottad, elfogadtál mindent, s eltapostak a tételek. Azóta nincs kiállításod, például. Képzeld — vált tettetett vidám hangra —, elfogadom azt a tételt, hogy... nem kurválkodunk! Tehát érdekből ne fogadjunk el semmit. Ezt te is hitted, azért nem lettél valaki. Ö, édesanyám, hidd el, átok ez, ha az ember gondolkodik! A hajtás kell, a ház, az autó, a nercbunda és a többi, és máris nem ér rá az ember gondolkozni. Az a lényeg, amit Marika néni mondott: „Képzeljétek, a Tamás ugyanazt csinálja a Valival, és a Vali ugyanazt csinálja a Tamással...” Így: Atamás és Avali. Márhogy veszekedtek a nevelőtanárom fia és a felesége, amit az öreglány Marika néni így tolmácsolt nekünk. Mit szólsz? — kérdi vidámabb, világosabb hangon: — Elfogadom a fekete színt, így, apró színes virágokkal, ami nekem jól áll. Mintha a tervező tudná: nincs abszolút szomorúság, az csak olyan ... csinált... Hiszen a nagy örömön is képes vagy sírni! Miért? Hol választódnak el az érzelmek? Nem, nem választódnak el, nincs kontúrja semminek, összefonódó, kavargó érzés az egész létezés. Látod, nagyon szeretem Zsuzsa nénit, olyan remek dolgokat tudott mondani! És... ez is csak forma, hogy egyházi temetés. Zsuzsa néni árnyalatában se volt vallásos! Nem fogadta el a tételeket, amiket az anyja, apja felállított. Avagy a társadalom, mondjuk. Imádtam az öreglányt! Nem filozofált egyáltalán, csak ... ahogyan, amilyen hangsúly- lyal tudott mondani valamit! Kritikát! Például... amikor válaszképpen azt mondta Emmi néninek, a saját lányának, amikor az önmagát biztatva hajtogatta: Majd megsegít az isten! Ennyit mondott válaszképpen : Segít. De ezt nem lehet visszaadni, ahogyan ezt az egyetlen szót mondta, azt a hangsúlyt! Mi minden benne volt ebben az egyetlen szóban! Lázadás, egy pont keresése, ahol élni lehet, hinni lehet, széppé lehet tenni . önmagunkban a világot...’ Ne, ne mondj ellent, hogy ... nem lehet kiszakadva élni a mindenkori társadalomból... Jó, aláírom, Zsuzsa néni is most élt, ebben a társadalomban, de független, külön emberként! Akinek volt véleménye, akarata... — Ezt azért mondod, hogy te is így érzed? — Képzeld. — Akkor miért nem lehet arról beszélni, ami szétzilálta benned a világot? — Édes kicsi anyám! — hát nem arról beszélünk órák hossza óta? És nem azért hoztam fel Zsuzsa néAz elmúlt év decemberében jelent meg Bertalan Agnes: A történelem árnyékában című novelláskötete, a Sárréti Múzeum Baráti Kör gondozásában. A 167 oldalas kötet öt novellát tartalmaz, ezek egyikének egy részletét találja itt az olvasó. nit, mert már nincs, és így emlékszem rá? Csak érdekes ez, mi marad meg az emberben dolgokról, szavakból egy emberből. És, azt szeretném tudni, mi marad meg magamból, ebből a napból, ezekből a szavakból, indulatokból? Zsuzsa néniből ezek, ilyenek. Meg az, hogy ... amikor Emmi néni lánya, a kicsi Emmi — hamarább született, s Gergely bácsi káromkodott, Zsuzsa néni nevetve mordult rá. — Mit óbégatsz? Mi nem próbáltuk meg a tengeriben? — Honnan veszed ezt a... — Zsuzsa nénitől, ö mesélte. És nem okulásért, meg hogy ... rámerőszakolja az ő életszemléletét. — Szóval... én rád erőszakoltam, úgy érzed? Az enyémet? És mindentől eltekintve Zsuzsa néni felesége lett Gergely bácsinak. — Szerintem nem azért, mert megpróbálta vele a szerelmet a tengeriben, hanem mert: szerette. No jó, akkor... jöjjön a refrén. Végeredményben refrénje van a kupiénak, a slágernek is ... Most is bámullak, édesanyám. Csak most már tudom: menekülés volt részedről, mert velem vélted kiteljesedni az életedet. De komolyan, szép voltál velem, teljes ember, lett újra célod, ezt a tényt benned ma is imádom. A negyven éveddel velem, értem, s ráadásul igazán csodálatossá tetted az életemet, a létezésemet. — Igen. Csak mindez volt. — Nem érted. Akkor te voltál az egész világ, szép, nagy világ számomra, most meg a világ van, sok-sok más emberrel, dolgokkal. Az én látásom, az én hitem. Eddig azt is úgy hittem, láttam, mint te, most próbálom átlépni magamat, mint gyermekkoromban a saját árnyékomat. Az nem sikerült igaz, de... Most magammal beszélgetek, addig bármit tettem, gondoltam, neki suttogtam el, zokogtam el, eddig bármit tettem, gondolám, önmagámban is te válaszoltál csitítón, biztatón... Kilépett az idő bennem, száguld, ó csak tudnám elérni! De mondd! Neked nem kedves ez az egész, amit Zsuzsa néni élt? A lány elfordul a tükörtől, s perdülve, halk nevetéssel nevet az emlékezésen, a nagynénje, a parasztnak maradt, disznókkal, tyúkokkal, tehenekkel bajlódó öregasszony sajátos szavain. Koszta Rozália: Pádon ülők Szavak, szavak Mondd, testvér Nem csupán két ember dolga, ami most veletek történik, bár kétségtelen, ti vagytok a legfontosabbak. Anyád vajúdik, te megszületsz. Ősi parancsoknak engedelmeskedve, fájdalom tölt el benneteket. Jó lesz időben hozzászokni, hogy nem csupa kéj az élet, várnak rád kemény próbák. Barátságtalan arcát mutatja a világ, mindjárt szenvedéssel kezdődik. Szegény, szegény teremtés. Kell neked embernek születned? Nagy árat fizetsz azért a szikrányi értelemért, amely megkülönböztet bolygónk többi lakójától. Sunyibb leszel, bután számító, ellensége önmagadnak, és különös energiákat kell fordítanod arra is, amit gyakorta oly büszkén hangoztatsz: ember vagyok. Ha rácsodálkozol a világra és nem úgy alakulnak a dolgaid, ahogy szeretnéd — úgy sose sikerül minden, ahogy a legjobb lehetne —, átkozod a sorsot, miért pont most kellett születned? Tanulmányozd csak az előtted élők emlékeit, a történelmet, s megtudhatod, igazán jó sora sose volt az őseidnek. Barlangok lakóitól a keresztesháborúk megrokkantjain át egészen Hirosima áldozatáig, sőt azon is túl, a jelenig, csupa vér, erőszak, szenvedés volt társaid része. És a jövő? A bűvös szó, a vágyott jólét kora, amelyért nemzedékek oly bódult boldogsággal lökik el maguktól a mindenkori jelent. Remélve, hogy fiaiknak-lányaiknak majd jobb lesz. Megcsalva közben apáik hiú reményét, hiszen csak adják tovább a stafétát: majd a gyerekem, talán a jövő. Szegény kis ember! Kell neked éppen magyarnak születni? Polgárnak e megfogyatkozó, hitehagyott, reménytelen néphez? Nekünk még a Himnuszunk is balsorstól borong, s a víg jövendő örök áhítozás csupán. Elfelejtettünk imádkozni, és azt se tudjuk, mely istenséghez címezzük könyörgésünket. Pedig a hatalmasságok sze- szeretik ám a porig alázott, megtört alattvalókat. Lassan felénk is nyújthatnák puha tenyerüket. Mert, ha túlcsordul a keserűség, lehet úri dacból is mindent újra kezdeni. Volt rá példa, túlélt ez a nép cudarabb időket. Sose félj pajtás, nektek is sütni fog a nap, megtalálod helyed e bolond világban. Már csak kíváncsiságból is érdemes végigprótiálni a földi kalandot. Anyád arcát most fájdalom torzítja. Apró szakaszokra osztja a szenvedést, hogy csak ezen legyen túl. Ha megszületsz, nagy könnyebbség lesz mindkettőtöknek. Azt se tudják még, fiú, esetleg kislány vagy-e? Mindegy,'csak egészséges légy. Boíldog ember váljék belőled, értelmes szolgája hazádnak, támasza családodnak. Ö, dehogy akarlak elijeszteni az élettől, hiszen nézd csak, hogyan várnak, mennyire aggódnak érted. Te vagy a remény, a szerelem értelme. Lesznek pajtásaid, játszhatsz, tanulhatsz és szétvághatod a fullasztó ködöket, amelyeket bőven hagyunk rád. Jaj, csak nehogy pimasz, buta kis fajankó, pipiskedő pulyka legyen belőled? Ilyenek úgyis fölös számban vannak, eltartani éppen elég őket, akiik még elvárják, hogy leboruljunk előttük. Legyen erőd, hogy térdet-fejet sose hajts érdemtelenek előtt. Most tél van, zúzmarás, csikorgó hajnalok. Sose vedd észre, hogy hideg viharok fújnak körülötted, ez nem a te dolgod. Amikor már a fény felé tudod mozdítani tekinteted, éltető napocska ragyogjon rád. Lassan ismerkedsz majd a világgal, meglásd, zsenge kis élet, óvunk, szeretünk téged. MozdulBtaiankból sose érezz feszültséget, okos harmónia formálja értelmed. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt szüleid vágtak hasonló reményekkel az életnek. Istenem, nem úgy sikerültek a dolgaik, ahogy várták. Sose éljen harag a szívedben, temetőbe se járj őseid sírját megbotozni. Mert ha nem is ragyogó örökséget, de valamiféle világot mégis csak hagytak rád. Ha jól gazdálkodsz az idővel, lesz alkalmad javítani elfuserált múltunk emlékén. Gondolatokat, szokást, anyanyelvet a "szüléidtől kapod. Lesik minden- hangod, vigyázzák lépteid. Felcsillan a szemük, ha először gagyogod a bűvös szót: mama. Jönnek majd utána az öröm, a szerelem, a bánat és szenvedés ezernyi hangjai, rendben, ahogy évezredek óta mindnyájan tanuljuk őseinktől. Most mégis te vagy a csoda, a remény, a megváltás. Jöjj, testvérünk, érezd jól magad közöttünk. Szólaljon meg ajkaidról az élet legelső hangja : ... oáááá, oáááá ... Andódy Tibor Heti mottónk: „Az igazságtalanság miatt érzett haragtól is bereked a hang. O, kik a nyájasság számára akartuk előkészíteni a talajt, még mi sem lehettünk nyájasak.” BERTOLT BRECHT
