Békés Megyei Népújság, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
1989. január 14., szombat Szombat Bevallom, nem gondoltam, hogy ezen a hasábon, csütörtökön megjelent 15 soros hírfejem vihart is okoz, meg segítséget is hoz. Kissé felpaprikázottan hívtak többen azzal, hogyha a betegeknek nincs pénzük, akkor nem várja el tőlük az orvos, hogy honorálják a vizsgálatot kihívás esetén. Ha nem tudnám — érveltek — az egészségügyi szolgáltatás ingyenes. Egyik orvos sem néz rossz szemmel, ha egy fillért sem kap a betegétől. Igaz. Az orvosi ellátás válóban ingyenes, mégis van bennünk egy rossz beidegződés. Nevezetesen; szégyelljük, ha nem tudjuk az orvos fáradozását honorálni. Le kellene már vetnünk ezt a beidegződést! Így a telefonálókegyrésze. Aztán jött a másik hívás, mégpedig Békéscsabáról, a megyei tanács egészségügyi osztályáról. Kérték a bajban levő telefonszámát és lakáscímét. Megtudtuk, hogy az egészségügyi osztálytól azonnal kimentek és megállapították, bizony-bizony nagy szükség van a segítségre. Kiutaltak a házaspárnak gyógyszersegélyt és azt is elintézték, hogy a gondozási központ rendszeresen figyelemmel kísérje életüket. Köszönjük ezt az- emberséges lépést. b. v. Kiáltvány Diákok! Egy új szerveződésbe hívunk benneteket! MIÉRT? Sokszor tapasztaljuk, hogy ha mi, diákok valamilyen problémával felsőbb szervekhez fordulunk, sok esetben nem egyenrangú félként kezelnek bennünket. Az elmúlt tanévben került megrendezésre a diákparlamcnt. Mit sikerült elérnünk? Alapvető változtatásokat nem. Ez ellen tennünk kell! Megalakítjuk a Békéscsabai Diákszövetséget. Nem formalitások alapján akarunk működni, célunk a valós problémák feltárása és megoldása. A diákszövetség vállalja, hogy nyíltan kiáll érdekeink mellett, akár a hagyományostól eltérő formákban is (fórum, sajtónyilvánosság, demonstráció, aláírásgyűjtés stb.). Ha van véleményed, gyere, és mondd el! Bírálnivaló mindig akad, s ha nyíltan és felkészülten bírálunk, és ha érveink is vannak, kell, hogy foglalkozzanak velünk! Várunk téged is, hogy szólhass és szólj is! Békéscsabai Városi Diáktanács — BOMBARIADÓ NÉGY ISKOLÁBAN. Négy iskolában kellett bombariadót elrendelni pénteken, mivel ismeretlen személyek telefonon azt közölték, hogy az oktatási intézményekben bombát helyeztek el. Heves megyében a Hatvani 213-as Szakmunkásképző Intézetbe, Budapesten pedig a XIII. kerület Huba utcai vendéglátó-ipari szakközépiskolába, a XVII. kerület Ferihegyi úti Fürst Sándor Gimnáziumba és a XI. kerületi Villányi úti Kaffka Margit Gimnáziumba kellett kiszállnia a rendőrség szakembereinek. Robbanószerkezetet azonban egyik iskolában sem találtak. Valamennyi hamis bejelentés ügyében nyomozást indított a rendőrség. Megkérdeztük... Mikor jelent adókedvezményt a lakáscélú megtakarítás? Milyen lakáscélú megtakarítást lehet a személyi jövedelemadónkból leírni? — kérdezte Kiss Ferenc békéscsabai olvasónk. Válaszadásra Ráfi Pétert, a Békés Megyei Adófelügyelőség osztály- vezetőjét kértük. — A. személyi jövedelem- adót csökkentő kedvezmények körét az 1987. VI. törvény 20. paragrafusa határozza meg. Kiemelt jelentősége van a lakás megszerzéséhez kapcsolódó adókedvezményeknek. A törvény 20. paragrafus első bekezdésének „a” pontja szerint: ha egy magánszemély nevére valamelyik pénzintézetnél lakótelek, lakás vásárlására, építésére, esetleg bővítésére — egyfajta előtakarékosság- ként, amikor a pénzintézet az ilyen célú megtakarítást elkülönítetten kezeli — pénzt helyeznek el, akkor az öszszeg 20 százaléka levonható a fizetendő adóból! Megjegyzendő azonban, hogy ennek felső határa van, nevezetesen 7200 forint. A kedvezmény igénybevételéhez igazolásra van szükség, amelyet a pénzintézet — az 1988-as évhez kapcsolódóan — 1989. január 31-ig köteles kiadni. Az előbbi bekezdés „b” pontja alapján a lakás vásárlására, építésére, bűvíté- sére felvett, a jogszabályban meghatározott pénzintézeti kölcsön évi 3 százalékot meghaladó kamatának 20 százalékával csökkenthető a fizetendő adó összege. De, 1988-ban olyan jogszabály nem jelent meg, amely meghatározta volna a figyelembe vehető kölcsönök körét, ezért az 1988. évi adóbevallásban ilyen címen adókedvezményt nem lehet igénybe venni. (Is) Határkérdések Csongrád megyében Terjengenek a hírek, a találgatások a szomszéd megyében is a romániai menekültekről, a határátlépések körüli bonyodalmaidról. Csongrádnak is van határa délkeleti szomszédainkkal, ezért tartotta fontosnak az ottani megyei rendőr-főkapitányság, hogy tájékoztassa a sajtó képviselőit. Dr. Barna Sándor ezredes, Csongrád megye rendőrfőkapitánya tegnap, január 13-án délelőtt megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 1988. februárja óta összesen 639 román állampolgár települt át Csongrád megyébe. Ebből a román anyanyelvű 39, szlovák 7, német 3, valamint egy-egy bolgár, olasz és ukrán nemzetiségű személyen kívül a többi magyar. Az eltelt egy évben 502 román állampolgárnak adtak a megyében tartózkodási engedélyt. Más megyéből 567 román állampolgár települt Csongrádiba. A legelső kérdés, hogy felmerül-e érdemtelenség arra, hogy engedélyt kapjon valaki a letelepülésre. Vagyis, volt-e büntetve, csavargó, munkakerülő elemek, alkoholisták és elmebetegek nem- kívánatos személynek minősülnek. Ez egy természetes „védekező” reflex belügyi hatóságaink részéről. A visz- szaadással egyébként csak kivételes esetben élnek, ha például bebizonyosodik, hogy „megbízással” érkezett az illető. Arra is volt számos példa viszont, hogy „színleg vállalt feladattal” jöttek, de nem vállalkoztak teljesítésére. Ebben az esetben is megértést tanúsítottak hatóságaink. Csongrád megyében az utóbbi egy évben 57-en nyújtottak be harmadik országba való továbbutazási engedélyre kérelmet. Ebből az engedélyt 23 fő kapta meg. A szűkös anyagiak rákényszerítik a gazdálkodó szerveket a takarékos megoldások keresésére. A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium sem bővelkedik pénzben, így a bővítés nem kis gondot okoz a vezetésnek. A pincét már teljesen feltérképezték, és berendezték, igy már csak a padlás maradt a terjeszkedési irány. Az IKV építőbrigádja végzi a főépület melletti alacsonyabb rész tetőterének a beépítését. Képünkön a födémgerendákat emelik be a tetőzethez Fotó: Veress Erzsi Füstölt csülök is lenne... Reggeli az flBC-ben Többen is felhívták figyelmünket arra, hogy Békéscsabán, az áfész 1-es ABC- jének előterében kialakítottak egy reggelizősarkot. Gyors és udvarias a kiszolgálás — állítják. Megtudtuk, hogy ebben az ABC-ben közel három hónapja lehet gyorsbüfé-módra reggelizni 6 órától. Megkapható az ABC-ben található Ha a babonának hinnénk, az elmúlt 24 órát .balszerencsés napnak tekinthetnénk, hiszen január I3-a éppen péntekre esett. (Ugyanez még egyszer októberben fordul elő az idén.) A nevezetes napról mini „közvélemény-kutatást” végeztünk, s ennek eredményeiből most három választ teszünk közzé. Veress Istvánné anya- könyvvezető Békéscsabán: — Tizenötödik éve adom össze a párokat, s az a tapasztalatom, hogy nem befolyásolja a házasulókat a babona. Hozzáteszem: hét közben általában azok tart-* ják meg esküvőjüket, akik már nem először állnak anyakönyvvezető elé, és így nagyobb ünnepi külsőségek nélkül lesznek férj és feleség. A január 13-i pénteken egy házasságkötés volt a városi tanácsházán. A jövő pénteken kettő lesz. Érdekesség még, hogy április elseje szintén „nevezetes nap”, de akadnak, akik éppen akkorra tűzték ki egybekelésük időpontját. Z. Mária mezőberényi lakos: — Jómagam az Ikrek havában születtem, május végén, s a horoszkóp könyvem január 13-át „Nagyon jó”- nak minősíti számomra. Igyekeztem eleget tenni a kötet további szövegében le— A GAZ Békéscsabán mért fűtőértéke pénteken 34,87 MJ/normálköbméter volt. (Az alapadat 34,8 MJ/normálköbméter.) Az adat tájékoztató jellegű. anyakönyvi hírek Békéscsaba Házasságkötés : Kasuba Erzsébet (Szarvas) és Sepeczán András (Kondoros). Születések: Stitovits László és Köveskúti Klára leánya Beáta, Krajcsi György és Séllei Eva leánya Karola, Szarka András és Zahorán Judit Ildikó leánya Nikolett, Cseh József és Borsos Melinda Klára leánya Ildikó, Petőcz Ferenc és Lipták Ilona Katalin fia Péter, Horváth István és Gyöngyösi Regina fia Roland, Wág- ner Attila és Machlik Agnes leánya Anita, Mészáros Sándor József és Soós Edit fia Roland, Kolarovszkl László és Szentecz- ki Eleonóra fia Adám, Kalina Pál és Kovács Eva leánya Agnes, Nyirl József és Zsilinszki Ágnes fia Viktor, Nánási László és Hegedűs Edit Julianna fia Zsolt (Békést, Katona Vince Sándor és Somlyai Katalin leánya Kitti (Mezőberény), Csatlós Sándor és Zsótér Ildikó fia István Ferenc (Újkígyós.), Barta Sándor és Tarkó Margit fia Ádám (Szeghalom), Ancsin György és Horváth Anna Julianna leánya Eva (Szabadkígyós), Gúnya András és Szász Róza Irén fia Máté (Budapest), Szilágyi Imre és Szatmári Eszter Katalin leánya Katalin Kitti minden tejtermék. Van szendvics, tej, kávé, tea, 20- 30 féle üdítő, iskolástej, hot- dog. Azt is elmondták, hogy lenne főtt kolbász, krinolin, füstölt csülök is, de ezt nem igénylik a reggelizni, tízóraizni, uzsonnázni (mert, hogy ezeket is lehet) betérők. A 4-5-féle szendvics egyébként 7,20-tól 10,90 forintba kerül. írtaknak is. Elgondolkodtam például azon, hogy mindig kellő tapintattal viselked- tem-e az utóbbi időben azok iránt, akiknek jóindulatára rá vagyok szorulva. A ' további „előrejelzés” így szólt: „Csak akkor fogja elkerülni a bajokat, ha bevonja elképzeléseibe partnerét — munkahelyén, vagy magánéletében. Ha ez sikerül, kiváló napja lesz.” Hát, mit mondjak? Mostanáig, estig semmi bajom sem esett. Kovács István a Gyulai Tüzeléstechnikai Vállalatnál kéményseprő: — Nem vagyok babonás, de az e heti totóm kitöltésével megvártam a pénteket. Ha érdekli, elmondom: fekete macskám is van. Egyébként elég gyakran észreve- szem, hogy az emberek megfogják a gombjukat, amikor meglátnak, s akad, aki addig el sem engedi, amíg el nem végeztem nála a munkám. Sőt, csütörtökön egy ember tőlem kért gombot azzal, hogy elteszi a 13-ai péntekre. No, meg olykor szőrszálat is adnom kell a kémény- sepréshez használatos kefémből ... Ami pedig e sorok íróját illeti: sajnálja, hogy immár nem pénteken sorsolják a lottót, ugyanis csalhatatlannak hitt számaival már csütörtökön csütörtököt mondott. —szék — A MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM két újabb szervezete alakult meg Leninvá- rosban, illetve Budapesten, a 18. kerületben. (Békés), Papp József és Hankó Erika leánya Henrietta (Nagykamarás). Halálesetek: Gajdács Pálné Lipcsai Doroty- tya, Lantos Józsefné Kopanyi- cza Judit, Kovács Pál, Lyachó Andrásné Kiszely Zsófia, Békési Lajosné Hégely Sára, Lovas János, Gálházi Pálné Murzsicz Ilona, Sipos Pálné Pusztai Ilona, Fábián Andrásné Sipos Ilona, Kecskeméti Sándor, Bohus Krajó Mátyásné Lipták Mária, Lakatos Ilona Emma • (Gyoma- endröd), Szabó Mihály (Doboz), Szabó Mátyás (Vésztő), Stefa- nik István Attila (Békéscsaba), Viczián Jánosné Kovács Ilona (Gerendás), Radnai János (Két- soprony), Nánási János (Bél- megyer), Madár Gyuláné Berta Erzsébet (Elek), Kovács Sándor (Köröstarcsa), Pataki Lajos (Doboz,), Kárnyáczki Gábor (Doboz), Magyar Mihály (Kondoros), Kurucz Pál (Kondoros), Juhász Sándorné Zsótér Mária (Újkígyós), Szabó Gáborné Ko- csor Julianna (Békés), Csüllög Bálintné Vetési Eszter (Vésztő), Makra Imre (Vésztő), Szalai Sándor (Vésztő), Roszik Mihály (Kondoros), Bartolák Pál (Kétsoprony), Botyánszki András (Csorvás). A december 10-én megjelent Anyakönyvi hírekben a halálesetek között Fajó Andrásné Lipták Zsófia jelent meg. Helyesen Fajó Adámné Lipták Zsófia. MA: BÖDOG NAPJA A Nap kél 7.28 — nyugszik 16.08 órakor A Hold kél 10.31 — nyugszik —.— órakor HOLNAP: LÓRÁNT NAPJA A Nap kél 7.28 — nyugszik 16.20 órakor A Hold kél 10.53 — nyugszik 1.02 órakor ÉVFORDULÓ Nyolcvan éve született Joseph Walton Losey (1909— 1984) amerikai színházi és filmrendező, a brit filmművészet kiemelkedő alakja. * * * Hatvan éve született Mar- tin Luther King (1929— 1968) Nobel-békedíjas amerikai lelkész, nemzetközi hírű polgárjogi harcos. IDÖIÍRÜS Pénteken borult, párás volt az idő, reggel sűrű zúzmarás köddel, délután ónos szitálással. A hajnali —3 fokról délutánra a mérsékelt nyugati irányú szélben 0 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála — kaptuk a tájékoztatást Unyatinszki Zoltántól, a Békéscsabai Meteorológiai Állomás ügyeletesétől. Előrejelzés az ország területére ma estig: a köd az ország nagyobb részén, főként északon átmenetileg megszűnik. Eleinte szórványos ködszitálás, keleten ónos ködszitálás, illetve gyenge eső várható. A nyugati, észak- nyugati szél kissé megélénkül. Ma néhány tartósan ködös terület kivételével mindenütt kisüt hosszabb rövidebb időre a nap. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1, —4 fok között, északkeleten —6 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 fok körül, a tartósan ködös területeken 0 fok körül alakul. — szobrot Állítottak Bajcsy-Zsilinszky Endrének Kiskunfélegyházán. A nevét viselő általános iskola előtt felállított szobrot Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára leplezte le. — GYULÁN, a Mogyoróssy Könyvtárban január 16-án, hétfőn 16.30-tól dr. Pál László szociológus, az MSZMP társadalomtudományi intézetének kandidátusa tart előadást Helyi társadalom, helyi politika címmel. A rendezvényre a Gyulai Közművelődési Ifjúsági Egylet szervezésében kerül sor, házigazda dr. Erdész Ádám történész-levéltáros. — A SZEGEDI RADIO MŰSORA. A Magyar Rádió szegedi nemzetiségi és körzeti stúdiójának ma reggeli román nyelvű országos adásában 7 óra után a hazai nemzetiségi román nyelvű írott sajtóról lesz szó. A vasárnapi regionális román nemzetiségi adásban 8 órától a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége egyik új tagját, Radies Anna gyulai újságírót, a Foaia Noastra munkatársát mutatja be Fretyán István szerkesztő. Fél 9-től a szlovák nyelvű félórában a tótkomlósl Tajovsky Művelődési Ház igazgatóját ismerhetik meg közelebbről az adás hallgatói. A vasárnap 9 órakor kezdődő Elő szó című műsorban Cseh Éva, a rádió megyei tudósítója küld egy friss beszámolót a mai gyulai városi pártértekezletről. Ilyen szilvesztert képzelne magának az ember... 1 Majdnem 15 milliót nyert egy Békés megyei család szilveszterkor a 6-os lottón. Egy velük készült riportot hallhatnak a szegedi rádió hallgatói a kedd reggeli Alföldi hírmondó műsorában. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 2. játékheti lottónyeremények a nyereményileték levonása után a következők : 5 találatos szelvény nincs; a 4 találatos szelvényekre egyenként 440 737 forintot: a 3 találatos szelvényekre egyenként 2292 forintot; a 2 találatos szelvényekre egyenként 64 forintot fizetnek. Fotó: Gál Edit Péntek volt és 13-a...