Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-13 / 296. szám

1988. december 13., kedd

Robespierre-töl a honvédtisztekig

Várszínházi tervek Gyuláról

A Gyulai Várszínház augusztus 7-én zárta kapuit. A jövő nyár még messze van, ám Gyulán már javában készülnek a következő évadra. Havasi Istvántól, a Várszínház igazgatójától megtudtuk, maroknyi „stábjuk” munkája nem ér véget és nem kezdődik el egy régi és új évaddal. Folyamatos, ahogyan a Gyulán előadott színdarabok „élete” is folytatódik.

— A pesti színházak sorra mutatták be Gáspár Margit A császár messze van című drámáját — mondta. — Nagy reveláció volt Csurka István Megmaradni című művének október 31-i bemutatója a Nemzeti Színházban. A közönség jó néhány alkallom- mal láthatta az Andrássy u. 60. és a Szexbogyó című darabokat. Műsoron van még mindig a Vígszínházban az Álomkommandó, a Vidám Színpadon Az ördög nem alszik ... Elmondhatom tehát, hogy a Gyulai Várszínház neve folyamatosan jelen van a főváros színházi életében.

— Megkezdődött-e már a felkészülés 1989-re?

— Tulajdonképpen ez a munka is folyamatos. Már az előző évadban szerettük volna bemutatni Száraz György A megközelíthetetlen című művét, ám sok minden más miatt nem került sorra. Több éve tervezzük, hogy a győriekkel közösen színpadra állítjuk Kisbán Miklós Martinovics című drámáját is. E darabnak az az érdekessége, hogy a szerző a Beth- len-kormány egyik minisztere volt az 1920-as években és művészi álnéven publikált. Igazi neve Bánffy Miklós. A műsorszerkezet kialakításában ez a két darab lenne az alappillér: A megközelíthetetlen Robespierreről szól, a francia forradalom 200. évfordulójára emlékezünk ezzel. Száraz György halála előtt két héttel küldte e művét nekünk 1988 márciusában. A francia forradalom magyarországi hatásáról, a Martinovicsról szóló dráma pedig igazán jól illene most programjaink sorába: sajnos, ez az előadás még nem biztos. Ugyancsak régi elképzelésünk, hogy Má- rai Sándortól valamit játszunk. Ügy tűnik, most lehetőség lesz arra, hogy a Nemzeti Színházzal közösen színpadra állítsuk egyik — talán A kassai polgárok — című művét. E bemutató érdekessége, hogy míg korábban a kultúrpolitikának volt kifogása Márai ellen, most ő nem hajlandó nevét egy itteni bemutatóhoz adni...

— Mi az tehát, ami biztos a jövő évi tervekből?

— A megközelíthetetlen az, ezt a Magyar Televízióval

közösen állítjuk színpadra. Július 14-én a Bastille lerombolásának pontosan 200. évfordulóján, főműsoridőben lesz látható az ebből készült tévéjáték. Mi előtte színházi adaptációban játsszuk, ugyan abban a szereposztásban. Biztos az, hogy még egy Szárazdarabot bemutatunk, illetve felújítunk: Az 1974-ben nagy sikerrel játszott A nagyszerű halál című drámáját. Ennek is van aktualitása, hiszen a szabadságharc bukásának 140. évfordulója alkalmából köztudottan Gyulán honvédtiszti emlékhely készül. E darab hat tábornokról szól, akiket Gyulán fegyvereztek le, és innen vitték Aradra őket. Bemutatónk a Jókai Színházzal közös és jelentős vállalkozás lesz, bizonyítékként együttműködési lehetőségeinkre. Sík Ferenc a rendező, és vendégszínészeket is foglalkoztat. Egyébként ő 1974-ben ezzel a művel deJelenet Csurka István: Megmaradni című színművéből. A kerékpárral: Fonyó István

bütált a Gyulai Várszínházban ... De visszatérve Má- rari Sándorhoz: amennyiben meghiúsul, hogy A kassai polgárokat bemutassuk, helyette Molnár Ferenc, vagy Heltai Jenő egyik művének színpadra állítására vállalkozunk a Nemzeti Színházzal közösen, Vámos László rendezésében.

— Megszoktuk már, hogy az utóbbi években nagyszabású zenés játékokat láthatunk Gyulán. Most mire számíthatunk?

— Nyilvánvaló, hogy Erkel szülővárosában egy színház nem lehet meg zenés program nélkül. Viszont az 1988- ban bemutatott zenés műsor, amely méltó volt színházunk fennállásának 25. évfordulójához, az első országos néptáncfesztivál 40. évfordulójához és Rábai Miklós emlékéhez, annyiba került, hogy most nem gondolhatunk ilyen előadásokra. Valami azért lesz, de hogy mi? Talán hanverseny ... Sokáig azonban nem gondolkodhatunk: az új évad műsorát december 31-ig ki kell alakítanunk. A közönség jogos igénye és a piac késztetése, hogy minél hamarabb megjelenjünk „kínálatunkkal” ... És végül hadd mondjam el, hogy Kazimir Károly a Thália Színház igazgatója jelentkezett nemrég együttműködési szándékkal, vele Kodolányi és Németh László művekről gondolkodunk.

— Változnak-e manapság a Várszínház anyagi lehetőségei?

— Igen, negatív irányban. Emelkedik a díszletek, jelmezek ára, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy adóterheik miatt a művészek fellépésükért nagy árat kérnek, színházunk állami támogatása pedig nem nőtt. Nem szeretnénk a bemutatók számát csökkenteni, sem mono- drámákat játszani. Remélem sikerül olyan középutat találni, hogy elkerüljük a pénzhiány következményeit.

Szőke Margit

Válaszkérdések

Az „átmeneti”

Új Aurora közbeszól

Igaz lehet-e, hogy az 1988. november 23-i megyei párt- bizottsági fórum' egyik névtelén kérdezője olyan jogot gyakorolhat, amely eddig csak az enciklika-fogalmazó- kat illette meg. Mindenesetre az Üj Auróra átmeneti számait úgy ítéli el, hogy kijelentésének bizonyítását nem tartja szükségesnek. En- ciklikája így hangzik:

„Az Űj Auróra a két év alatt elvesztette induló arculatát, és — részben — elhelyezhetetlen kéziratok közlőhelyévé is vált.” Mivel az ítélet kérdésében hangzott el, s válasz nélkül maradt, kénytelenek vagyunk néhány tényt szembeállítani vele, s nem kerülhetjük el a visszakérdezést sem. íme: az Űj Auróra már akkor elvesztette „arculatát”, amikor Fila- delfi Mihály lemondott a fő- szerkesztői tisztről. Ha a város ragaszkodik ehhez az arculathoz, nyilván lebeszéli Filadelfi Mihályt a lemondásról. Tény, hogy az újraindulást megtárgyaló elég széles körű városi tanácsi megbeszélés egyhangúlag kifogásolta a Békés megyei írók és innen elszármazottak többségének mellőzését. S jogagl sürgette a színvonalemelkedést is. Ezután okkal kérdezhetjük tehát, hogy ártott-e a folyóirat „átmeneti” számainak Kőváry E. Péter, Sarusi Mihály, Simonyi Imre közlése? S máshol „elhelyezhetetlen” kéziratoknak te- kinthetők-e Ágh István, Be- ke György, Czine Mihály,

Csengey Dénes, Deim Pál, Faludy György, Haiman György, Hamvas Béla, Határ Győző, Juhász Ferenc, Nagy Gáspár, Pomogáts Béla, Parancs János, Tüskés Tibor művei? Nem is szólva olyan alkotó-egyéniségekről, mint Schéner Mihály, aki szellemi kapcsolatot képvisel a régi és az új folyóirat értékei, s a helyi és az egyetemes kultúra eszményei között. Per- ’sze ezek csak kérdések, de igazi kérdések, s nem akarnak fedezni bizonytalan ítéleteket. Az átmeneti számok gondozói jól tudják, hogy egy nehéz útnak csupán az első szakaszán tehettek néhány lépést, s milyen bonyolult feladatokat kellett volna még elvégezniük, hogy kialakuljon a helyi és az egyetemes irodalmi törekvések új értékteremtő egymásra hatása. Hiszen azt is jól tudják, hogy ez a nehéz munka mechanikusan nem tervezhető, s hogy csak az egymást szülő értékek teremtő hatásában bízhattak. Az Űj Aurora olvasóinak, a Békés megye szellemi közösségeinek nem kívánhatnak mást, mint olyan folyóiratbírálatot, amely elemzésre és érvelésre épül. S a remélhetőleg egészségesebb szellemi légkör óvja meg őket azoktól az ítélkezőktől, akik bizonyításra nem szoruló evidenciákkal azonosítják véleményüket és érdekeik szavait.

Bodnár György, Tomka Mihály

■

Szólamok helyett

Középiskolai dalostalálkozó Szegeden

Hivatalból hónapok óta rendszeresen részt veszek énekkari próbákon. A helyszín nem érdekes, a kórkép tipikus. A széksorokban gimnazisták ülnek. Fáradtan, mintha aggastyánok lennének. A vezénylő énektanárnő fiatalságukat leköröző fürgeséggel próbálja „szóra bírni” őket. Talán majd a szerepléskor. Akkor majd összeszedik magukat.

A meghívó Szegedre szólít. Vasárnap délelőtt. A Ság- vári Endre Gyakorlógimnázium díszterme a napsütéstől kettőzött fényben ragyog. A színpadon három iskola összesített kórusa, Békésről, Orosházáról és a vendéglátók. A. nézőtéren az egyetemi rektorátus, a gimnázium tanárai, régi ságváristák, szülők és diákok. Harmincéves fennállási jubileum, és a névadó születésének 75. évfordulója. A közös, indítókórus után aktuális az emlékezés. A színpadon

érezhető a mozgolódás. „Nincs demokratikus Magyarország az ifjúság demokratikus nevelése nélkül, nincs demokratikus nevelés az ifjúság politikai szabadsága nélkül” — hangzik a Ságvári-idézet. A kórus mintha figyelni kezdene. És aztán megkezdődik a műsor.

Néger spirituálék, reneszánsz művek, népdalok, Szokolay fohásza az erdélyi falvakért. Közben versek. A zene és a költészet egymásra rímelő sorai. Dsida könyörgő zsoltára az élniaka- rásért, egy Kányádi Sándor- ballada, miközben átforrósodik a terem. A Ságvári kórusa következik. Szécsi József karnagy, aki 34 éve tanít az egyetemi gyakorló- gimnáziumban, növendékeivel és művésgyermekeivel valami döbbenetes erejű előadást produkál. Unöszáné tájkeff — a középkori, zsidó bűnbánati imaének tapintható csendet teremt. „Látod, kicsim, nincs gondod még néked” — Gershwin bölcsődalának figyelmeztetése a fiatalokhoz szól. Tudatos-e a válogatás, vagy csak a véletlen műve, nem derül ki, de a hangok áradata közelebb hozza a szö- vetget hozzájuk: „Minden ember hű társ lenne végre, nincs veszve, ki el nem csüggedett, béke lenne, béke, színaranyszárnyú gondolat, repülj el!” Mozart, Erkel, Verdi igazságai. A Szózatot már együtt zúgjuk valamennyien.

„Ha lenne Kodályhoz hasonló egyénisége a humán és a művészeti tárgyaknak, ha ugyanolyan patrónusai lennének «■odafent« a rajznak, éneknek, vagy akár a földrajznak, mint a reál tárgyaknak, akkor talán előre lehetne lépni ebben az ügyben” — nyilatkozta Molnár Imre, a békési Szegedi Kis István Gimnázium igazgatója. — „A teljes ember nevelésénél bűnnek, tűrhetetlen és tarthatatlan állapotnak tartom az énekórák csökkentését, a művészettörténeti nevelés leszorítását. Magyarországon ma presztízsdolgok vannak, az oktatási koncepció kidolgozásánál nem kérdezik meg minden illetékes szakember véleményét. Ezért is pártolom annyira énekkaraink munkáját, s a jövő tanévtől beinduló matematika—angol tagozatunk mellett még nagyobb teret kívánok adni lelkesen dolgozó ének- és rajztanárainknak. A szegediekkel is ez ügyben tartjuk a kapcsolatot, tapasztalat- csere és élményszerzés a céA Békéscsabai

Városgazdálkodási Vállalat

FELVÉTELRE keres •—autószerelőket

%íscs^v

és gépkocsivezetőket (C, D, E kategóriával)

Jelentkezni a Kállai Éva úti telepen lehet, telefon: 22-022.

Felvételre keres továbbá statisztikust

(közgazdasági érettségivel).

Jelentkezni lehet

Széchenyi liget, telefon: 21-011.

lunk. Köszönjük ezt a délelőttöt.”

„Az élményszerzést én is a legfontosabbnak érzem” — vallja Sebestyénné Farkas Ilona, a békésiek Mona nénije. „Szerencsés embernek valoml magam, mert annak idején, a Zeneakadémián a magyar zenepedagógia hegyvonulatának tanítását élvezhettem. Kodály, Bárdos, Szabolcsi Bence, Szőnyi Erzsébet egész életre szóló út- ravalót adott nekem. Aztán tanárként, később a zuglói ének-zenei általános iskolában Kodály kérésére kísérletet folytattunk. Az elsőtől a nyolcadik osztályig neveltünk föl egy olyan csoportot, melynek a fele jó hangú, a másik része úgynevezett «botfülű« gyerek volt. Kodály ellenezte ezt a jelzőt, és neki lett igaza. A mindennapos éneklés megtette a hatását, az azóta felnőtt gyerekek zeneszeretővé váltak, s ha nem is lett mindőjükből muzsikus, ma is erős a kötődésük az értékes zenéhez. A békési gimnáziumban jelenleg a vegyes kart és a leánykart vezetem, s a már végzett tanítványaim kérésére idén megalakítottuk a pedagógus kamarakórust. A szegediekkel, az orosháziakkal baráti a kapcsolatunk, sok éves hagyományként dédelgetjük a gyerekeink érdekében ezt a kórustalálkozót.”

„Zenei élményt a tanítóképzőben kaptam” — kapcsolódik beszélgetésünkbe Valkusz Pál igazgató, a házigazda. „Akkor még felvételi tárgy volt az ének-zene a leendő pedagógusok számára. Az egyetemi éveim alatt ez a vonzalom csak erősödött bennem. Azokra a nagy hegyvonulatokra, melyeket a kolléganő említett, igenis szüksége van a magyar oktatásügynek. Egy igazgató csupán annyit tehet, de tehet érte, hogy támogatja a művészeti nevelésre irányuló törekvéseket, hogy nem gördít akadályt a reformer pedagógusok munkája elé. A tanár személyisége, magatartása — mivel humán irányba nyitja a gyerekek látás- és gondolkodásmódját — meghatározó ebben a feladatkörben. Élményszerzés nélkül nincs közös munka, közös munka nélkül nincs összetartozás.”

Mosolygó Miklós szavain gondolkodom, aki az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium karnagyaként a koncert előtt tapasztalatait mesélte nekem: „A jelenlegi énektanítást — a művészeti neveléshez hasonlóan — zsákutcának tartom. A szakközépiskolások a fizikai munkát többre becsülik a szellemiségnél, s a legfájóbb a tanár számára, hogy az élet is őket igazolja. A lelkileg kérgesebb fiatal hiába ismerkedik meg az oktatási reformok és a tanári intuíció révén a művészeti szférákkal, az elmélyülésre az időhiány miatt nincs lehetőség. A felületi szemlélődés következtében így ezek tanítása inkább taszító jellegűvé válik. A tantestület segítsége hiábavaló, az iskolavezetés a passzivitás ellen kényszert nem alkalmazhat. A tanár igyekezhet, de a legnagyobb hiba az erkölcsnél van, a családban és a társadalombap egyaránt. A legalapvetőbb forma, a viselkedés kialakításánál — melyre bármit is építeni lehetne — az iskola egyedül marad. A gyerekek vágynak valami újra, de megfogalmazni nem tudják. Szeretik a fegyelmet, de csak az erkölcsös, példamutató magatartást fogadják el. Ez a felnőttektől áldozatot kíván. Ám a társadalomban ma a szemlélet az élniakarás és nem az áldozatvállalás. Vezető és pedagógus is csak az lehet, aki ezzel a gondolattal azonosulni tud.” Kemény szavak. Éppen egy fiatal pedagógus szájából, akit — úgy veszek észre — szeretettel vesznek körül a tanítványai.

„A tanár úr gondolkoztat bennünket, aki szereti, megtalálja az alkalmat vele a beszélgetésre. Az énekkarra is ezért járunk. Aki ezt nem érzi, vagy nincs igénye rá, annak a kórus kötelesség. A tanár úr szerint a zenével állandóan «fertőzni« kell bennünket. Akkor majd a többség is megérti talán, hogy ez nem nyűg, hanem szükséges jó, és többek leszünk általa” — Szemenyei Éva, az orosháziak másodikosa felnőtt érettségű. A zenei általános óta hűséges a kórusénekléshez. Sokan nyilatkoznának még, de időnk véges. Búcsút veszünk Szegedtől.

Ülök a buszon. Sokadma- gammal hazafelé. Mellettem valaki énekelni kezdi a próbákon tanult szvit kezdő sorait. Lassan a többiek is mellé fonódnak, és: „Szól a nóta halkan, éppen csak, hogy halljam."

F. P. Zs.

Az Űj Barázda Mgtsz VÁRJA csoportok, részlegek, egyéni vállalkozók, kisiparosok JELENTKEZÉSÉT,

Átalánydíjas üzemelési formában.

Termelőszövetkezetünk biztosítja a teljes körű adminisztráció vezetését.

Jelentkezni lehet:

Bélmegyer, Petőfi u. 13—15. sz. alatt, Araka József irodavezetőnél.

Telefon: 06 (66) 51-119. Telex: 85-515.