Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-27 / 307. szám
1988. december 27., kedd és északi evangélikus egyházkerületi püspökök karácsonyi pásztorlevelét, melynek kezdeményező soraihoz csatlakozva az orosházi evangélikusok is felajánlották a karácsony első napján tartott istentisztelet alkalmával összegyűlt perselypénzt az erdélyi menekültek megsegítésére. Az istentiszteletet záró áldásosztás előtt felzúgott az orgona, tisztán, érthetően zengett a magyar Himnusz, felemelt fejjel — s talán ezúttal kicsit erősebb hangsúllyal —, énekelték az emberek : „ ... balsors, akit régen tép, hozz reá víg esztendőt ...” T. I. Karácsonyi istentisztelet az orosházi evangélikus templomban A hit erejéről, fundamentális voltáról prédikált karácsony első napján, a délelőtti — a hívek álltai hagyományosan leglátogatottabb —, ünnepi istentiszteleten az orosházi evangélikus templomban Gyarmati István evangélikus lelkész. Mielőtt azonban erről szólnánk, ismerjedjünk meg egy kicsit közelebbről is e templommal, annál is inkább, mert ez Orosháza egyetlen műemléki épülete. A közelmúlt években megtörtént tatarozás után régi szépségében mutatkozik meg a görögkereszt-alaprajzú templom, amelyet 1786-ban emeltek a várösalapítók utódai. Az alapítókról még csak annyit: az evangélikus családok hajdan azért hagyták el a Tolna megyei Zombát, és hívták életre 1744-ben Orosházát, mert egykori lakhelyükön megtiltatott nékik az evangélikus istentiszteletek megtartása. A templom belső nyugalmat, egyszerűséget áraszt. Fehérre meszelt falai között öreg, sima padok sorakoznak. A szószék és mellette a stallum coff stílusú, vele szemben a galériaszerűen kialakított orgonakarzat klasz- szicizáló oszlopokon nyugszik. A falakon hatalmas márványtáblák őrzik az első világháborúban elesett orosházi hívek hosszú-hosz- szú névsorát. A szószék oltárképe az utolsó vacsorát ábrázolja, 1838-ban Pesku József festette. A templom falai között rendszeresen tartanak orgonahangversenyeket —, a fejedelmi hangszert nemritkán a legnevesebb művészek szólaltatják meg. Ám most természetesen egyházi ének hangzik fel, kezdődik az ünnepi istentisztelet. A szószék mellett hatalmas, feldíszített fenyő áll. A padsorok jórészt megteltek, kicsit fázósan húzzák össze magukon az emberek a nagykabátot. Gyarmati István evangélikus lelkész erre az ünnepi alkalomra a Bibliából János evangéliuma első fejezetének 1—13. versét választotta prédikációja alapgondolatául. Bevezetőképpen arról beszélt, hogy a legnagyobb ünnep a karácsony, de mi ezen ünnep lényege? Erről szólt prédikációjában, ama meggyőződését kifejtve, hogy túl a család, a szeretet, a béke ünnepén, karácsony a világraszóló születésnap, Jézus születése, a hit ünnepe, ökumenikus ünnep a hívők számára. A prédikáció után a lelkész felolvasta dr. Harmati Béla és dr. Nagy Gyula déli Hz ünnep másodnapján „JOBBAK LESZÜNK EGY KIS BOLDOGSÁGTOL, DE FARKASOKKÁ VÁLUNK BOLDOGTALANUL.” (STRINBERG) Karácsony másodnapja. Kinézek az ablakon. Csend és békesség. A reggeli fényben szürkén, esendően állnak a csupasz fák. Valami hiányzik a földszinti erkélyről. Nem lehet, Űristen, az nem lehet, hogy ellopták a fonott széket. Anyám fonott székét! Bénultan, homályos szemekkel állok, mint aki elől eltakarták a Napot. Tavaly karácsonykor még együtt ünnepeltünk. Mára csak a fonott szék maradt rám örökül. De már az sincs. Dühödt-szomorúan állok, a torkom összeszorul, magamban elbúcsúzom a fonott széktől, egyetlen szülői emlékemtől. Látom, amint anyám ül a székben, a nagy diófa alatt. Arcán megnyugvás, fáradt kezeit az ölébe ejti. Tekintetét végighordozza a tűzpiros rózsákon. — Szedjél apádnak a sírra — mutat a ház előtti kertben pompázó virágokra. És mesél: — öten voltunk testvérek. Nagyanyád korán meghalt, engem a testvéreim neveltek. Már nyolcévesen markot szedtem, palántáz- tam a dohányt. Három iskolát jártam, tudtam én mindent. Szerettem olvasni, számolni. Aztán elmentem szolgálni. Sütöttem, főztem, takarítottam. Akkoriban ismertem meg apádat... Üres lett a szék, s nemsokára ellopták. Az embert még az emlékeitől is megfosztják. Belém nyilai a keserű fájdalom, tehetetlenül gyűrögetem a függöny szélét. Egyszer csak megkondul- nak a nagytemplom harangjai ... 1 ------1 F ekete varjak csattogtatják szárnyaikat. Az éjjel fagyott. Lompos kóbor kutya szalad át az úton. A kicsi öregasszony zománcos kannába csorgatja a vizet. Ez az egyetlen artézi kút Jami- nában. Fázósan toporog. — Ilyen korán? — szólítom meg bátortalanul. — Nem tudok én sokat aludni, lelkem, hajnalban felülök az ágyban és imádkozom. Halkan, hogy ne hallják a gyerekek. A csabai tanyákon éltem le az életem. Szokatlan a város. — Kiért imádkozik? — Az uramért, meg Juliskáért. Tudja, a kislány kétéves korában elkapta a szamárköhögést. Tél volt, hideg volt. Hiába szaladtam az orvoshoz, nem tudott segíteni. — Azért vidámabb dolgok is érték az életben... —j Én mindig gürcöltem, szaladtam. Azért örülök is a gyerekeknek. Piacoltam, akár a güzü. A főd — így mondja —, a főd volt a mindenünk. Tartottunk állatokat is, ahogy köllött. Szerettem dolgozni, mindent megcsináltam. Most? Nem sokat érő vagyok már. Csak vagyok. Fogja a kannát, a fekete vászoncipőre rálöttyen a víz. Elmosolyodik. Ráncai egy pillanatra kisimulnak. Óvatosan beteszi maga mögött az emeletes ház nehéz vasajtaját. A villanymozdony szaggatottan tülköl, felveri a pályaudvar ünnepi csendjét. Ilyenkor délelőtt még nincs nagy forgalom. A váróteremben céltalanul kószálok. Az egyik pádon fiatal lány ül, egykedvűen lógatja a lábát. Mellette le-lecsukló szemmel bóbiskol a kövér asszonyság, a lábánál Addi- das feliratú hatalmas táska. Az ablaknál fiatalember bámulja a szemközti téren parkoló sárga buszokat. Kezében újság, az Élet és Irodalom ünnepi száma. Borostás az arca, fején kötött sapka, a lábán katonai surranó. — Szürke karácsony az idei — jegyzem meg, csak félvállról. Hirtelen felvillan a szeme. —f Szürke és egyhangú. Legalábbis nekem — húzza össze sötétkék dzsekijét és elém tartja az újságlapot. — Olvassa: „Utas, ki gyötrött vidékről, / verve villámtól, sötéttől, / ziháló tájon rohantál, / hogy a jászlat megkeresd .. — No, és megtalálta a jászlat? — Megtaláltam. Egyetlen napra. A volt feleségem kegyes volt: láthattam az ötéves kislányomat. Ilyen nagy babát vettem neki — tárja szét a karját —, de szenteste már egyedül kóvályogtam a városban. Sírtam. Mert, ha visszamegyek a munkásszállóra, nekiülök és verseket írok. A többiek röhögnek. Nem érdekel. Miért, egy gépkezelő nem írhat verseket? Látná a kislányom. A szeme pontosan olyan, mint az enyém. Fekete. Lassan elindul a kijárat felé. A pesti vonat nemsokára nekilódul és viszi a „gyötrött vidékről, a sötéttől ziháló tájon” át — valahová. Halinacsizmában, esőköpenyben söpri a járdát. Kucsmáját hátratolja, amint megpillant. — Az éjjeliőrök söpröget- nek is? — kérdem köszönés után. Az öregember megáll, előhúzza a pipát, rágyújt. — Pipázik? — Szívom. — Mire vigyáz, bátyám? — próbálkozom újra. — Láthatja, van itt sokféle áru. De mutassa az igazolványát, másképp nem engedhetem be. A fülkében pattog a tűz. Az asztalon fenyőág, dióval. — Talán itt töltötte a karácsonyt? — Itt bizony. Szombattól szolgálok, estére váltanak. Nyugdíj mellett dolgozom. Kell a kereset. Az asszony nem kap semmit, otthon nevelte a gyerekeket. Én kőművesek mellett voltam segédmunkás. — Jól bírja magát. — Nyolcvan leszek az idén. Drágaság van, és nekem 3800 forint a nyugdíjam. Sajnálom a fiatalokat, akik most kezdik a pályát, gyereket, lakást akarnak. Legyint. — Fejezzük be. Körül kell néznem a telepen. Itt az óra, ha nem húzom fel óránként, az orromra koppinta- nak. A pipa még mindig koly- tol a szájában. Rendezett, tiszta kórterem. Hat ágy, hat nő. Csöndes ünnepi pihenő. A takaró alatt, a szívük mélyén öröm készülődik. Jönnek a látogatók. Mamihoz senki sem jön, már régóta. Nem panaszkodik. Leszáll az ágyról, lassan elindul, kapaszkodva. — Hogy érzi magát, Mamika? — fogja meg a kezét a főorvos. — Kicsit jobban, főorvos úr kedves. Csak azt mondja meg: milyen nap van ma? — Hétfő, karácsony másodnapja, Mamika. Csapódnak az ajtók, sietős léptek özöne kopog a folyosón, a szemekben megül a jóság, a féltés. — Nekem három lányom van — suttogja —, miközben felkászálódik az ágyra. Nagy, fáradt mozdulatokkal elrendezi magán a takarót. — Messzire kerültek, Kanadába, Pestre, a Dunántúlra. Itt jól bánnak velem, aranyosak. Orvosok, betegek, mindenki. Még viccelnek is. — Az unokák nem hiányoznak? — A legkisebb nagyon hiányzik. De régen volt, amikor rámmosolygott... A fal felé fordul. Mintha azt mondaná: amíg a szeretet tart, addig tart az élet is. Seres Sándor Kiállítás és aukció a Romániából áttelepültek támogatására A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége kiállítást és aukciót szervez a romániai menekültek megsegítésére. Ezért a szövetség felhívással fordul az alkotókhoz, hogy műveikkel vegyenek részt az 1989. február 10-én a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban nyíló tárlaton, illetve azt követően a február 18-án délelőtt 10 órakor kezdődő aukción. Az eladott művek árának 50 szá- zaléka, illetve — sokszorosított képgrafika esetén — az alkotások utáni teljes bevétel a menedékbizottság kezelésébe kerül, amely a Romániából Magyarországra átelepültek szálláshoz és munkához jutását segíti, valamint az arra rászorulókat jogi, orvosi és átmeneti anyagi támogatásban részesíti. A lehetőleg egy négyzet- métert meg nem haladó műveket kérik kiállításra kész állapotban átadni 1989. január 30-án és 31-én, valamint február 1-jén 9 és 15 óra között a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban. H magyarországi zsidóság történelmi és művelődési hagyományait őrzik A Biblia szövegkritikai és értelmezési szakirodaimának repertóriumán munkálkodik az MTA Judaisztikai Kutatócsoportja. Az év elején alakult csoport — amely az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán működik — kutatásainak legfőbb témája a klasszikus hebraisztika — mindenekelőtt a Biblia — és a judaisztika. Ezért szeretnék megteremteni a Biblia tudományos tanulmányozásának információs bázisát, amely tájékoztat az erre vonatkozó nemzetközi tudományos irodalomról. A repertórium bibliográfiai anyagát kutatókartonokon, illetve számítógépen rögzítik, és bárki használhatja majd. A kutatócsoport célja előmozdítani a magyarországi zsidóság történelmi és művelődési hagyományainak — a magyarországi kulturális örökség részének — megőrzését. Támogatják a magyar- országi zsidó folklór forrásait és irodalmát ismertető bibliográfia elkészítését. Megjelentetik Scheiber Sándor főrabbi, professzor hagyatékából a magyarországi zsidó folyóiratok és hírlapok bibliográfiáját. Ez lesz a zsidó folyóiratok anyagát ismertető repertóriumsorozat első kötete. A magyarországi zsidóság történeti emlékeinek felkutatásában szintén szerepet vállal a kutatócsoport. Az országos levéltári hálózat szakembereinek bevonásával összeállítja a magyarországi levéltárakban őrzött zsidó vonatkozású régi források repertóriumát, amely elősegíti a további kutatásokat. Úgyszintén publikálásra készítik elő a magyarországi zsinagógák feliratainak gyűjteményét. A Magyar Tudományos Akadémia Kulturális és Történelmi Emlékeinek Feltá- rása-alap és az MTA Sorosalapítvány anyagilag támogatja a kutatócsoport munkáit. A kutatócsoport hosszú távú programjának másik fontos része, a hebraisztikai oktatás intézményes kereteinek megteremtése már megkezdődött. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán e tanévtől hebraisztika szak létesült. A tanításba bevonják a hazai tudományos és oktatási intézmények hebraiszti- kával foglalkozó kutatóit és külföldi vendégtanárokat. Jelenleg vizsgálják: lenne-e lehetőség a posztgraduális képzésre Európában, az Egyesült Államokban és Izraelben. Keresik a lehetőségét annak is, hogy legalább egy budapesti gimnáziumban — esetleg az ELTE egyik gyakorló iskolájában — tanítható-e a bibliai héber nyelv fakultatív, második idegen nyelvként. Üjabb látnivalóval gazdagodott Székesfehérvár épülő szabadtéri múzeuma, a rácvárosi skanzen. Az egyik felújított, másfél évszázados portán megnyitották a rácok által lakott városrészt is magába foglaló palotaváros néprajzát, tárgyi és kulturális emlékeit bemutató múzeumot. Az állandó kiállítás a városrész sajátos lakáskultúrájával — egy szoba- és konyhabelsővel —, valamint a népi kultúra, a céhek és az iparosok emlékeivel ismerteti meg a látogatókat Csikós Danyica lakószobája Fotó: Kabáczy Szilárd
