Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-24 / 306. szám

1988. december 24.. szombat NÉPÚJSÁG flz év sportolói 1988-ban Egerszegi Kriszta, Darnyi Tamás és az öttusa-válogatott A MUOSZ Sportújságíró Szekciója 1988- ban is szavazásra kérte fel a magyar sport- újságírókat, akik közül 142-en juttatták el a határidőn belül értékelhető voksot. (Ez csúcsot jelent a hagyományos szavazás tör­ténetében.) Mindazok a sportolók, csapatok és edzők, akiket a szavazók az első helyre neveztek, 7 pontot kaptak, a másodikok 5-öt, a harmadikok 3-at, igy alakult ki az aligha meglepő végeredmény. Mind a négy kategóriában „szöuli” lett az év legjobbja. Az 1988-as esztendő legjobb sportolói és edzői: Férfiak: 1. Darnyi Tamás (úszó) 885 pont. 2. Martinék János (öttusázó) 655, 3. Gyulay Zsolt (kajakozó) 500. Nők: 1. Egerszegi Krisztina (úszó) 971, 2. Polgár Judit (sakkozó) 492, 3. Jánosi Zsuzsa (vívó) 365. Csapatok: 1. öttusa-válogatott (Martinék János, Mizsér Attila, Fábián László) 839, 2. Kardválogatott (Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Sza­bó Bence) 606, 3. Női sakkválogatott (Pol­gár Zsuzsa, Polgár Judit, Polgár Zsófia, Mádl Ildikó) 450. Edzők: 1. Széchy Tamás (úszás) 865, 2. dr. Török Ferenc (öttusa) 464, 3. Kiss László (úszás) 262. Darnyi Tamás Darnyi Tamás az Év sportoló­ja választások 31 éves törté­netében az első férfi, aki képes volt a mester- hármasra, hi­szen 1986 és 1987 után idén megszakítás nélkül harmad­szor végzett az élen. Az Ü. Dó­zsa 21 éves sportolója min­den idők leg­nagyobb ve­gyesúszója! Ha eddig ez kétsé­ges volt, akkor idén egyértel­művé vált, miután Darnyi teljessé tette éremkollekcióját: négy Európa- és két vi­lágbajnoki aranyérme mellé két olimpiai első helyet is begyűjtött. Darnyi a vegyesúszó számokban világver­senyen 1985 óta veretlen. Híres arról, hogy mindig csak annyit ad ki magából, ameny- nyi biztosan elegendő a győzelemhez. Persze, talán az sem jár távol az igaz­ságtól, aki Darnyit nemcsak a vegyesúszás, hanem általában napjaink úszása királyá­nak nevezi. Egerszegi Krisztina Egerszegi Krisztina idén sokkal komo­lyabb babéro­kat is aratott, mint az olim­piai arany- és ezüstérem, vagy pedig az „Év sportolója” cím. Egy ország kedvence lett! Egerszegi ed­digi pályafutá­sa üstökösszerű. Hétéves korában Kiss Mik­lósnál kezdett, majd Túri Györgynél foly­tatta, s most már évek óta Kiss László az edzője. A sors iróniája, hogy Egér tavaly nem indulhatott az ifjúsági Európa-bajnok- ságon — még nem töltötte be a 14. évét —, a felnőttek között viszont igen, és egy ne­gyedik valamint egy ötödik helyezést szer­zett Strasbourgban. Idén három ifi EB- aranvérmével vetítette előre az olimpiai diadalok lehetőségét, amit annak rendje- módja szerint valóra is váltott a szöuli olimpiai parkban. Azt tervezik, hogy a jövő évi bonni Eu- t'ópa-bajnokságon a 400 m vegyest is meg­pályázzák — ha az időrend lehetővé teszi. Márpedig, ha Egér elindul, akkor aligha kétséges, hogy a nőknél is „magyar szám” lesz a 400 vegyes ... flz év csapata: az öttusa-válogatott Széchy Tamás Az év csapata címet hatalmas fölénnyel nyerte az olim­piai bajnok öttusa-válogatott. A szavazás 31 éves történe­tében 16. alkalommal veheti át a kitüntető díjat a sportág képviselője — hatszor az egyéni versenyt nyerte meg öttu­sázó. Először az 1960-as olimpián aratott győzelm után lett az „év csapata” a Balczó András, Nagy Imre, Németh Fe­renc összetételű együttes — de volt olyan év is, amikor az olimpiai aranyérem sem volt elég az elsőséghez. Az idén 40 éves Magyar öttusa Szövetség történetében ez a 10. csapatgyőzelem. A szöuli aranytrió, Martinék János, Mizsér Attila és Fá­bián László számára nem ismeretlen az „újságírói dobogó” felső foka, hiszen tavaly már feljutottak erre a csúcsra az emlékezetes világbajnoki győzelem után. A fantasztikus tel­jesítmény után az olimpiára biztos' esélyesként utazott a csapat, s „csak” az volt a feladata, hogy a sportrajongók vágyát teljesítse: aranyéremmel térjen haza. Szeptember 22-én valóra vált az álom: 20 év után újból magyar csapat tiszteletére játszották el a himnuszt. Arról, hogy az öröm még nagyobb legyen, a legfiatalabb csapat­tag, Martinék János gondoskodott. Mit is lehet felelni az ilyenkor megszokott kérdésekre? Természetesen nagyon örülnek, hogy ismét az év csapata lettek. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a szavazás csak játék, s mint Mizsér Attila fogalmazott: „az a fontos, hogy a sportolóknak a teljesítmények adjanak tartást, önbecsü­lést, ne a szavazás eredménye”. Széchy Tamás (57), aki most már megszakítás nélkül harmadszor érdemelte ki az év edzője címet. — Idén kisebbfajta jubi­leumot ünnepel. Nemcsak a „mesterhármas”, a harmadik „év edzője” cím miatt, ha­nem azért is, mert éppen harminc éve tevékenykedik az edzői pályán. — Valóban, 1958-ban let­tem a Ferencváros úszóedző­je, s a Spartacuson keresz­tül kerültem 1963-ban a KSI-hez, amelynek alapító­tagja vagyok, s kerek ne­gyedszázada dolgozom a sportiskolában, az úszószak­osztály vezetőedzőjeként. — Kik kerültek ki ez idő alatt a keze alól? — Talán kevesen tudják, hogy eleinte később híressé vált vízilabdázókkal dolgoz­tam, többek között Sudár és Budavári is a tanítványom volt. Aztán jöttek az úszók, akik között Darnyi és Szabó már az ötödik, általam fel­nevelt generációt képviseli. A hatvanas évek közepén Hargitay Andrással és Ver- ra&ztó Zoltánnal kezdtem, majd Sós Csaba és Rudolf Róbert volt a következő év­járat két legjobbja. A har­madik „hullámban” Wladár Zoltán és Nagy Sándor, majd Vermes Albán és Wladár Sándor következett. Az 1967—1969-es „osztály” ki­emelkedő egyénisége Darnyi és Szabó, de a szöuli olim­pián már ott voltak a ná­luk is fiatalabbak: Ágh Nor­bert és Kal aus Valter. Ám már kopogtat az ajtón a mostani 14 évesek csapata, Czene Attilával az élen. Amikor utcára kerülnek élsportolók és gyerekek Ha kiürül az egyesületi kassza... K arcsúsodnak a sportegyesületek, fogynak a szakosztályok. A pénz hiánya, a szegénység, alapjaiban in­gatja meg a nagy mamutklubokat. Nem kell messzire visszakanyarodnunk, hogy a jelenség első állomását fölleljük, minden bizonnyal olvasóink is emlékeznek a ha­zai sportvilágot elsőként csodálkozásra késztető győri döntésre, amikor a Rába ETO „mecénásai” szemrebbenés nélkül le­söpörték az asztalról szakosztályaik zö­mét. Pedig nem is „piskóta”-szakosztá- lyok voltak azok. Az ETO-ban kezdett például a szöuli olimpia bajnoka, a tor­nász Borkai Zsolt, de a kényszer szülte átigazolás folytán innen került a főváros­ba egykori klubtársa, az ugyancsak kiváló tornász, Fajkusz Csaba és Elő Róbert is. S akkor még nem beszéltünk a válogatott kajak-kenuzókról. Igaz, a Rába ETO esetében akkor még nem kimondottan a pénz hiánya, hanem annak csak előszelei, illetve a gazdasági előjelzések mondatták ki a szakosztályok radikális csökkentését. Ám ma már alaposan megváltozott a helyzet. Egyszerűen oda jutottak a nagy klubok, hogy kiürült a kasszájuk. A leg­több egyesület még ott tart, hogy foggal- körömmel küzd valamennyi szakosztályá­ért, vagyis a működtetéshez szükséges anyagiak előteremtéséért, ám akad köz­tük olyan is — Ferencváros, Vasas, Sió­fok, Bp. Spartacus —, amelyik már kény­telen volt bedobni a törülközőt. Ezzel jó néhány élsportoló került egzisztenciális gondok elé, a nagy tömegű utánpótlás ko­rú.fiatal sportolók pedig az utcára. „Majd találnak maguknak új klubot" — mondják az optimisták. Csakhogy meddig? Mert mi a biztosíték arra, hogy azok a közösségek, amelyek átveszik (be­fogadják) például a Fradi kézilabdázóit, holnap nem kerülnek-e hasonló gazdasági nehézségek közé, s akkor ugyanúgy az utcára kerülnek a sportolók, a gyere­kek Vagy vidéken. Békéscsabán korábban megszűnt már a teke, a férfiröplabda, az ökölvívás (igaz, ez utóbbi kezd újjá­éledni más égisz alatt), vagy a korábbi évekre visszatekintve a birkózás ... S ha egy nagyközségben, vagy egy kisvárosban „kifúj” egy szakosztály, s azt nincs ki át­vegye — ritka kivételtől eltekintve —, az annyit jelent: szűkül a sportági választási lehetőség a fiatalok előtt. Sőt, ha tovább megyünk, láthatatlanban is elkallódnak föl nem fedezett tehetségek. De manap­ság már nem is nagyon tülekednek a vállalatok azzal, hogy finanszírozásukkal megoldják az egyesületek vagy szakosz­tályok gondjait, hiszen üzemeink és gyá­raink egy része is fokozatosan elszegé­nyedik. Szűkebb környezetünket tekintve, e hón­napban már sok gond jelentkezett a me­gye legnagyobb egyesületében, az Előre Spartacusban is. Most nem is annyira a bundára gondolok — habár az is anyagi hatással van (lesz) a klubra. Mint ismert, gyorssegélyként ötmilliós plusz támoga­tást kapott a lila-fehér klub az utolsó két hónap zavartalan működtetéséhez. Jelen esetben arra hivatkozva kellett a pótló­lagos támogatás, hogy nőttek a költségek, emelkedtek az árak, ide is begyűrűzött az infláció, s a labdarúgó MNK megnye­rése, illetve az azt követő KEK-szereplés is váratlan és nagy kiadással járt. De mi lesz jövőre? Ugyanis az árak tovább emelkednek, legyen az az étkezési norma, az utazás ... Az idei esztendőre tervezett negyvenegynéhány millió forint helyett jövőre — szűkén számolva is — 50 mil­lióra lenne szükség. Egyelőre nemhogy ez utóbbi összeg fe­dezete nem látszik sehol, hanem még a tavalyi mennyiségű pénz előteremtésére sincs igazi kilátás. Van egy költségvetési terv, amit két hónap után sem tudott „ra­tifikálni” az elnökség. A kezdetben azért, mert annak tagjai elhűlve olvasgatták a papíron kimutatott pénzügyi szükségletet, majd azzal félrecsúsztatták: szegény az eklézsia, még a bázisszerveknek sincs annyi pénze, hogy növelni tudják a támo­gatást. Manapság meg azért nincs hatá­rozat, mert nincs is jószerivel elnökség. Legutóbb például a 19 tagú testületből mindössze heten jelentek meg az ülésen — határozathozatal nem is születhetett. S ha már a bázisszerveknél tartunk. Az Előre Spartacus anyagi forrásainak elő­teremtésére a megyei, illetve a városi ta­nács hivatott zömében (egyébként ezek is anyagi gondokkal küzdenek évek óta), de juttat pénzt az Okisz—Kiszöv, a vál­lalatok zöme, mint reklámhordozó és van saját bevétel. Ez utóbbi sajnos édeskevés és nem is növelhető olyan dinamikusan, hogy ezáltal esetleg önfenntartó legyen az egyesület, vagy legalább egy-két szak­osztálya. Mert gondoljunk bele: legalább tízszeresére (vagy még többszörösére) kellene emelni a labdarúgó-mérkőzésekre, a kézilabda-találkozókra a belépőjegyek árát, s akkor talán önfinanszírozó lenne a szakosztály. Igen ám, de 800-1000 forin­tos jegyért nem tudom elképzelni, sorba állnának-e egyáltalán a szurkolók a pénz­tárak előtt. Vagy növelni a tagdíjakat? Ma a „menőbb” sportolók 20—10Ó forintot fizetnek havonta, az előkészítősök 100— 300-at. Ezt is minimum tízszeresére kel­lene növelni, hasonlóképp megfizettetni a sportolási lehetőséget, mint például a nyugat-európai országokban. De tegyük a kezünket a szívünkre: lenne akkor ma Magyarországon sportoló? Elődeink egy nagy hibájára máris rá kell világítanunk, s akkor a bajok egyik forrását föllelhetjük. A ’80-as évek elején sportvezetőink „kierőszakolták” Békéscsa­bán a centralizálást — anélkül, hogy a szakemberek véleményét kikérték volna. Ennek égisze alatt, hogy központilag ki­emelt egyesület legyen az Előre Spartacus, a városból „összeszipkázták” az összes szakosztályt (vívás, tenisz, vízilabda, asz­talitenisz, sakk), visszafordíthatatlanul megfojtva ezzel a kisegvesületeket. Akkor úgy gondolták, attól lesz központilag ki­emelt a lila-fehér klub, ha sokan van­nak. Ez óriási tévedés volt, hiszen a ki­emelés nem a tömegeket, hanem a minő­séget követelte meg. Vagyis legyen mind­össze 4-5 szakosztály, de az NB I-es, il­letve A kategóriás. Erre a hibára az ak­kori OTSH vezetője, Buda István is föl­hívta a figyelmet egy közgyűlés alkalmá­val. De nem reagált rá senki. Csak né­hány év múlva, akkor, amikor az újabb vezetés elkezdte a fejét vakarni: meg kellene szüntetni ezt meg azt a szakosz­tályt, ha már „eladni” nem tudjuk. A szerencsésebbek más égisz alatt megma­radtak és újra működőképesek, mint pél­dául a vízilabda, a kerékpár, az asztali- tenisz, mások azonban megszűntek. S tették ezt annak ellenére, hogy a sportvilág vezető nagyhatalmai már rég rájöttek arra, hogy a centrali­zálás csak hátráltatja a sport fejlődését. Mindinkább áttértek az egy egyesület egy szakosztály modellre, ami érthető, na­gyobb fejlődési lehetőséget ad a szakosz­tályoknak. A gazdasági oldaláról pedig ne is beszéljünk. Hiszen az egy-egy bázisvál­lalatra épülő egy szákosztályos egyesület anyagi léte, ha meginog, mindig hama­rabb találni segítő kezet, aki biztosítja a folytonosságot. S ma? Jelenleg optimista a megmaradt vezérkar. Meg kell oldani! — hangoztat­ják. De kérdem, miből? Néhány nap múl­va új esztendőt írunk, s egyelőre az egye­sületnek egy el nem fogadott költségvetési terve van, a kassza pedig újra üres. Én még azt a kérdést is megkockáztatom: megkapják-e a következő hónapokban fi­zetésüket az edzők, az intézők, a szertá­ros ... ? Csupán átmeneti megoldást jelenthet, ha eladunk néhány élsportolót, főleg lab­darúgót — vélekednek néhányan. Igen, mert az értük befolyt összeg is előbb- utóbb elfogy, s akkor ismét ehhez az esz­közhöz kell nyúlni. S hosszú távon akkor megkérdőjelezhetjük: meddig lesz NB I- es foci, kézilabda Békéscsabán, s lesz-e újabb olimpikonja az egyesületnek Bar­celonában? Tény, előreveti árnyékát néhány nagy egyesület az utóbbi napokban hozott dön­tése. Az optimisták még hisznek abban, hogy. menthető a tíz szakosztályos ma­mutegyesület, de mit tesznek, ha majd már fizetni sem tudnak? Vagy, ha a spor­tolóikat nem tudják utaztatni a verse­nyekre. S itt egy gondolat erejéig visz- szakanyarodok a bundához. Ennek levét ma már minden szakosztály issza. Ha csak arra gondolunk: a sportszervező elindul — mondjuk ki — kuncsorogni egy mez reklám miatt. Mit mond a gyár vezetői­nek többsége: de uram, milyen reklám­hatása van számomra, ha önök kiteszik a hátukra, vásároljanak több herkentyűt. Az önök bundája miatt egy ilyen felirat után az emberek végképp nem fognak venni a herkentyűből egyet sem. S így nem jut el a jövőben jó néhány cég reklámra költhető pénze az egyesü­letekhez — mint korábban. st sokan megvádolhatnak: miért festem az ördögöt a falra? Hivat­kozhatnék arra, ez egy megérzés, intuíció. De nem. Ezek szorosan vett gaz­dasági tények. De ha vitatkozni akarunk: az élet majd eldönti. Sőt szurkolok azért, hogy ne váljon be számításom. Ugyanis akkor hol és mit fog sportolni a mai fia­talság és a következő generáció? S ebből következik: milyen lesz az egészségi ál­lapota az új nemzedéknek? Jávor Péter BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés Megyei Bizottsága és a Békés Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Arpási Zoltán. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 27-844, főszerkesztő: 21-401. Kiadja a Békés Megyei Lapkiadó Vállalat, Bcs. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 27-844. Felelős kiadó: Csala János. Tele­fon: 26-395. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43 Ft, egy évre 516 Ft. Kner Nyomda Iapüzeme, Bcs., Lenin út 9—21., 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents