Békés Megyei Népújság, 1988. december (43. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
A társadalomnak művelt emberekre van szüksége Beszélgetés Pusztai Ferenc miniszterhelyettessel — az oktatás és a kultúra szerepéről 1988. december 24., szombat _________________ D ecember elején Békés megyében járt dr. Pusztai Ferenc művelődésügyi miniszterhelyettes, hogy a Debreceni Tanítóképző Főiskola Békéscsabai Kihelyezett Tagozatának fejlesztéséről és a Békés-Tarhosi Énektanár és Karvezető Továbbképző Intézet sorsáról, valamint a Szarvasi Óvónőképzőről tárgyaljon a megye vezetőivel. A főiskola megtekintése után kértük az interjút. *— Pusztai elvtárs, ön szerint hogyan fordulhatott elő, hogy Magyarországon az oktatás, a művelődés, a kultúra szerepe és megbecsülése ilyen fokon szorult háttérbe, hogy az említett területek támogatása a politikai hatalomnak éveken keresztül nem volt érdeke? Mi az oka annak, hogy manapság sztrájkokkal, országos felsőoktatási demonstrációval kell az állami költségvetésből nagyobb részt követelni olyan célra, amely a társadalom egészét, a nemzet jövőjét tekintve meghatározó? — Nyilvánvalóan több oka van ennek, nem egyetlen hiba vezetett ide. Az okok között mindenképp alapvetőnek tartom, hogy az egész művelődési struktúra — azok a lehetőségek, formák, amelyek között műveltséget, ismeretet szerezhet az állampolgár, és amelyekkel öntevékeny módon élhet — hosszú ideig változóban volt, elbizonytalanodott. Többször tapasztalhatta a művelődő ember és a művelődési irányító is, hogy éppen megint változik valami. A történelmi okok persze érthetőek és világosak: valóban meg kellett változtatni egy sereg dolgot. De ma már tudjuk, néhány olyan terület is átalakult, vagy elbizonytalanodott, ahol viszont a kultúra folyamatossága fontos lett volna, öntevékeny művelődési közösségek, különböző kulturális fórumok sínylették meg például a társadalom radikális megújítását. Abból a szándékból fakadóan, hogy korszerű iskola és oktatás jöjjön létre, reform reformot követett. Éppen ezért kialakulhatott egy koncepcionális bizonytalanság is, amivel együttjárt az, hogy az irányítás ilyen közegben nem tudott igazán hatékonyan működni. Ehhez járultak még finanszírozási bizonytalanságok. Azt akarom érzékeltetni: nem egyszerűen arról van szó. hogy anyagi feltételek hiánya miatt alakult ki egy ilyen helyzet, hogy összegyülemlett eny- nyi probléma. Én inkább úgy látom, hogy azok a koncepciók, amelyek a struktúrát, az oktatás tartalmát, minőségét meghatározták volna, részben radikálisan átalakultak, részben sűrűn módosultak, változtak. Lehet, hogy furcsán hangzik a mostani helyzetben, de én úgy érzem, hogy a radikális változtatások igénylése és sürgetése mellett egy nagyon tartalmas, felelős .döntés után a stabilitásra is szükség van az oktatási és művelődési struktúrában, és egyebekben is. — Nem tudoon. van-e a világon még egy nemzet. amelynek történelmében a művészet, és különösen a költészet olyan szorosan összefonódott volna a haladásért vívott társadalmi harcokkal, ahogyan nálunk. A magyar líra az évszázadok során igazi társa volt a politikai hatalomnak. Mára viszont háttérbe szorult, nem veszik kellőkép figyelembe, sőt az is előfordul, hogy ellenségesnek vagy ellenzékinek kiáltják ki a költőket. Mi a véleménye erről a változásról? — Sokféle probléma sűrűsödött bele ebbe az egyetlen témakörbe. Hogy a magyar líra vonzása miként változott meg a társadalomban, abba az olvasói ízlésváltozástól kezdve más művészeti formák megjelenéséig számos összetevő közrejátszott. Egyébként Magyarország a sok-sok előnytelen mutató mellett — és a külföldiek véleménye ebben perdöntő lehet — az olvasást, az olvasói kedvet, sőt. a versekhez való viszonyt tekintve még mindig figyelemre méltó folt Európa térképén. De az a lényegi kérdés, hogy egy olyan helyzetben amikor maga az életforma döntő változásokon megy keresztül, és az emberek jövedelemszerzési stratégiát — túlmunka, külön állás — átalakítanak családokat; környezetet, vajon mi marad szellemi energiákra, kultúrára, művelődésre. S főleg mi marad az időigényesebb, elmélyültebb változatra? Tehát úgy gondolom, nem csupán a művelt emberek kiformálására kell nekünk koncepcióval, elszánással rendelkeznünk. Az egész életformáról, a gazdálkodási feltételek, a lakáskörülmények, minden életszínvonallal összefüggő körülmény együtteséről van itt szó, ahol a művelődés esélyei hasonlóképpen meg tudnak erősödni, és remélem, majd növekedni is. Mert az, hogy a művelt emberekre szüksége van ennek a társadalomnak, nem vita kérdése. Sőt, napjainkban érezzük, hogy égetően szükségünk van rájuk. — Pusztai elvtárs, ön milyen szerepet szán annak az oktatásnak, amely a *1. század szakembereit, tudósait, művészeit, tanárait formálja? Milyen feladat vár a kultúrára a jövőben? — Szerintem nagyon ősi feladat vár a következő évszázad embereire: olyan felkészültségre lesz szükségük, hogy saját koruk problémáit képesek legyenek megoldani, hogy ne halmozódjon az őket követő nemzedékek számára semmi, ami történelmi te„Egy ilyen felsőoktatási intézménynek értelmiségi műhelyként kell jelen lennie. . Fotó: Gál Edit hertételt jelent. Alkalmasnak kell lenni a megszerzett ismerettel, műveltséggel arra, hogy a saját életüket, társadalmukat emberhez méltó környezetté tehessék. Azaz olyan műveltséget kell szerezniük, amely formáló erejű — a saját és a társadalmi-politikai környezetet tekintve egyaránt. Mindig elfelejtjük, hogy ez az igény csak küzdelem és konfliktus árán teljesíthető. Nem egyszerűen azért, mert magas mércét jelent, hanem azért, mert a problémák megoldására való felkészültséget csak állandó problémamegoldással lehet megszerezni. Nincs olyan sorrend, hogy én előbb művelt ember leszek, és aztán így leszek alkalmas egyéni és társadalmi problémák megoldására. Miközben szerzem az ismereteket, saját környezetemben aktívnak kell lennem, a már megszerzett ismeretet ki kell próbálnom. A 21. századi embertől mindenekelőtt álmodozva azt várom, hogy aktívabb lesz, és azt, hogy amit tud, azt tényleg használni is fogja — saját meg a közösség érdekében. — A mai magyarországi felsőoktatásban — ami közismerten komoly gondokkal küzd — hol a helye egy olyan kisebb és új intézménynek, amilyen a Debreceni Tanítóképző Főiskola itteni tagozata? Milyen szerep juthat ennek a szellemi műhelynek ott, ahol a város sajnos nem tekinthet vissza túl sóik kulturális hagyományra? — Régi meggyőződésemet fogalmazom meg, amikor erre a kérdésre válszoíok. Egy ilyen városi, megyei környezetben működő felsőoktatási intézménynek az alapvető oktatási feladatán kívül általában értelmiségi műhelyként kell jelen lennie. Ez az esélye, ez a felelőssége, ez az ereje. Ne értse félre senki a szót, de kis túlzással azt mondhatnám, hogy szinte azokat a szerepeket kell betöltenie, amit egy akadémiának. Mert tudományos szervezőnek, értelmiségszervezőnek kell lennie. Vállalnia kell azt a szerepet, amit máshol egy valamiféle szellemi műhely, vagy előadóközpont, mint például a Kossuth Klub tölt be. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a természetes esély ahhoz, hogy itt valóban értelmiségi központ legyen, személyekre és feladatokra egyaránt értve szervező erő. Éppen ezért akkor, amikor arról beszélünk, hogy milyen feladatokat bízunk egy- egy ilyen megyeszékhelyi felsőoktatási intézményre, sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem egyszerűen egy felsőoktatási intézmény helyzetéről, belső állapotáról döntünk, hanem valóban az egész szellemi környezetéről. — Egy Ilyen világban, amilyen ez a mai — nem nevezhetjük éppen „kultúrabarát”-nak —, nem lehet könnyű a művelődést irányítók dolga. A miniszteré sem, az öné sem. Ml adhat mégis erőt a munkához? — Az a meggyőződés, hogy művelődésre, oktatásra, művelt, ismeretekben gazdag emberekre valamennyiünknek szüksége van. Ha a nehézségek láttán azt a keveset sem teszem meg a cél érdekében, amit megtehetek, az csak egy következménnyel járhat, a helyzet még rosszabb lesz. Az erőt tehát a felelősség adja; az, hogy a nehéz helyzet nem nehezíthető tovább azzal, hogy .nem cselekszünk. Az, hogy tele vagyunk belső feszültséggel a nem mindig kedvünkre alakuló feltételek láttán, nehezíti a dolgunkat De nem vezethet arra a következtetésre, hogy kedvünket szegve megálljunk és tehetetlenül siránkozzunk az állapotunkon. Ismétlem: cselekedni kell. — Köszönjük i beszélgetést! Nledzlelsky Katalin NÉPÚJSÁG íme, Pukin Paja névkártyája Nem mese ez! Szemelvények a spanyol államtanács irataibál Ülésezett a Békési fiel szerkesztőbizottsága Közművelődési és tudományos folyóiratunk, a Békési Elet szerkesztőbizottsága penteken délelőtt ülést tartott Békéscsabán, a TIT székházában. A munkát dr. Krupa András fő- szerkesztő megnyitó szavai vezették be, majd a bizottság megtárgyalta az 1989. évi 2. szám javasolt anyagát, mely — ezúttal is — több, nagy figyelemre méltó tanulmánnyal, dokumentummal szolgál majd. Az elfogadott terv szerint az 1989/2. számban közlik többek között dr. Sonkoly Kálmán tanulmányát, mely a békéscsabai kórház elmúlt századi életébe enged bepillantást, itt közlik Rácz Pál „Egy évtized emlékei Békésről — 1945—1955’» című írását is. Cikket jelentet meg a folyóirat e számában a bé-? késcsabai tanítóképző főiskolai tagozatról, valamint közzétesz- nek egy érdekes magánlevelet, mely Achim L. András halálával függ össze, annak néhány tényét eleveníti fel újra. Különösen izgalmas lesz az a dokumentumgyűjtemény, melyet dr. Bartha László szentesi levéltáros ad közre. A szerző hosszas kutatásokat végzett a spanyol államtanács iratai között, és több érdekes anyagot talált Gyula várának 1695. évi visszavívásáról, annak nemzetközi visszhangjáról. A folyóirat szerkesztőbizottsága ezután az 1989-es év terjesztési feladataival foglalkozott, jelezve, hogy a Békési Élet előfizetési díja nem vál- tozik. (s. e-) ]V®.ndenki tudja, hogy néz ki a Mikulás, nevezik Télapónak is, más vidéken pedig Karácsony Apónak. Képzeljük el! Fönn él, valahol messze északon, egy kis falucskában. Idős már, dér lepte haját, szakállát. És a szeme, a szeme milyen is? -Igen, igen, mosolygós zöld szeme varázsolja barátságossá a tekintetét. A háza előtt útra készen áll a szán, melyet fehér rénszarvas repít. Hogy ez mese? Badarság? Nem, ez színtiszta valóság, hiszen Bereczki Zsolt, a békéscsabai kórház intenzívosztályának adjunktusa kétszer is meglátogatta Karácsony Apót, azaz Pukin Pa- ját, Finnország Muurola nevű falucskájában, az északi sarkkörtől 5 kilométerre. — Itthon rádióban hallottam a finn pedagógus házaspárról, akik a világ minden tájáról kapnak levelet, amelyben a gyerekek tanácsokat, vagy csekélyke értékű jelképes ajándéktárgyakat kérnek. Személyes érdeklődésem vitt el Lappföldre, és ek^or látogattam meg Karácsony Apót, azaz Pukin Paját. A feleségének, Marikának átnyújtottam egy üveg magyar bort. Gondoltam, kell ez Apónak, nehogy a hidegben, a hosszú úton megfázzon. Van egy nagy faházuk, abban apró édességek, ajándéktárgyak vásárolhatók. A falakat rénszarvasbőr borítja, erre írják föl a nevüket mindenféle nyelveken azok a gyerekek, akik a világ különböző tájairól ide ellátogatnak. Hla valaki jövő év karácsonyára levelet akar kapni Pukin Pajától, erre a címre írjon: Pukin Paja, 97 140 Muurola, Finland. — ml — Búsék boldog karácsonya Pusztaottlaka sötétbe és csendbe burkolózott ezen az estén. Csak két ház ablakán dereng egy kis fény. / Útmutatónak. A házban — ahova tartok — magnót hallgatnak, nagy hangerővel. Amikor benyitok a szobába, a „legények” pillanatok alatt kikapcsolják. Négy fiatal szempár fordul kérdőn felém; vaj; ki vagyok, és mit akarhatok. Mondom, miért jöttem. A fiúk érdeklődővé válnak. — Anyu? — kérdezem. — Azonnal jön, csak a szomszédba szaladt át — felel a legidősebb. — Tessék addig velünk beszélgetni. .. — Rendben, mutatkozzatok be. Bús János a 16 éves, és ezzel a legidősebb, sorra mutatja be az öccseit; Csaba 14, Attila 12 és Vilmos 11 évesek. Szemükben nyoma sincs már a nyáron átélt izgalmaknak. De hát a gyerekek szerencsére a rosszat hamar elfelejtik. Június 26-án mamájukkal együtt jöttek át a román határon. Illegálisan. Világos nappal. Erről többet már a mama mond, aki beszélgetésünk közben lép a szobába. Vékony, magas fiatal- asszony. Csodálkozom, hogy ekkora gyerekei vannak. Mondom is neki. Elmosolyodik: — Korán kezdtem, 17 évesen szültem Jánost. Aztán jöttek a többiek, sorra, rendre. Mindig abban reménykedtem, a férjem majd csak megváltozik. De tudja, kutyából nem lesz szalonna. Nagyiratoson laktunk saját, kertes házunkban, öt kilométerre a magyar határtól, öt évig dolgoztam a határmenti földeken, úgy ismertem ott minden bokrot, mint a tenyeremet. Betelt a pohár 1988. június 25-én, amikor a férjem ismét részegen jött haza, egy fillér nélkül. A házból nem akart elmenni, sehogy sem tudtunk tőle megszabadulni.-így hát mi jöttünk el. Úgy voltam, lesz, ami lesz, hiszen nem lehet elviselni a férjem italozásait, durvaságait. Sokszor álltak elém a gyerekeim védőfalként, nehogy megverjen. Van a határ mentén egy kanális, abban kúsztunk vagy 500 métert. Dehogy mertünk volna felállni, hiszen világos nappal jöttünk János fiam javaslatára, mert ha rajtam múlik, én az éjszakát választom. Neki volt igaza. így legalább láttuk a mozgást. Vili majd elsírta magát, hiszen vízben, iszapban araszoltunk addig a pontig, ahol tudtam, most kell felállni, pár lépés, aztán. .. Magyarországon voltunk. Amíg mesél, komoly az arca, aztán elmosolyodik. Most már minden rendben. — Itt vagyunk, a fiúk hárman, iskolába járnak, a nagyobbik pedig velem dolgozik Újkígyóson, az élelmiszerfeldolgozó üzemben. Az üzemi szakszervezeti bizottság, ahogy beálltunk dolgozni, centrifugát, mosógépet, ágyneműt, függönyt vett nekünk. Mi meg igyekszünk jó munkával ezt meghálálni. A tanácstól kapott segélyekből ruháztam fel a gyerekeket és vettem meg a legszükségesebb dolgokat a lakásba... Mutatja az itteni otthonát. Két szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba. Berendezve a legszükségesebbekkel. Igaz, a bútorok nem a legdivatosabbak. De annál értékesebbek, mert Bús Julianna saját pénzén vette. mint ahogy a tévét is, és még sok minden mást. — Csak nem gondolja, hogy ölbe tett kézzel arra várok, ki mit ajándékoz nekünk? A fél év alatt, amióta itt vagyunk, vettem egy disznót, amit most a hétvégén vágtunk le a szomszédok segítségével. Van öt malacunk, tyúk, kacsa. Természetes, hogy igyekszem mindent előteremteni a gyerekeimnek. Tudja, sünikor átjöttünk, 48 kilós voltam. Azóta 10 kilót szedtem magamra. Nyugodtak és kiegyensúlyozottak vagyunk. Nincs férjem, aki részegen jön haza, tudom, hogy a pénzt, amit keresünk, mire költőm... Hogy karácsonykor mi kerül a fára? Remélem sok minden. Sütünk, főzünk, hiszen van mit és van miből. De a legfontosabb, hogy egészségesek vagyunk és a gyermekeimnek van jövője... Béla Vali Balról jobbra: János, Attila, a mama, Vilmos és Csaba
