Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-14 / 271. szám

1988. november 14., hétfő NÉPÚJSÁG Elutazott ülekszandr Jakovlev Kárpátaljára szóló meghí­vást fogadott el Paskai László bíboros prímás, akivel az esz­tergomi érseki palotában szombaton találkozott a ma­gyarországi látogatáson tar­tózkodó Alekszandr Jakov­lev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. Alekszandr Jakovlevet vi­déki programjára elkísérte Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára, valamint Borisz Sztu- kalin, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete. Az eszter­gomi érseki palotában lezaj­lott délelőtti találkozón je­len volt Miklós Imre állam­titkár, az Állami Egyház­ügyi Hivatal elnöke. Paskai László és Alek­szandr Jakovlev mintegy fél­órás, oldott hangulatú be­szélgetésén a bíboros el­mondta, hogy igen kedvező benyomásokat szerzett az orosz kereszténység felvéte­lének ezeréves évfordulója alkalmából az idén rendezett moszkvai ünnepségeken, a Szovjetunióban tett látoga­tása során. A magyar katoli­kus egyházfő kitért a Kár­pátalján élő magyar katoli­kusok helyzetére is. és öröm­mel nyugtázta, hogy az MSZMP és az SZKP egyet­ért abban: továbbra is hu­mánusan kell kezelni az ot­tani magyar nemzetiség sor­sát. Alekszandr Jakovlev megjegyezte, hogy tudomása szerint Paskai bíborosnak szándékában áll ellátogatni Kárpátaljára. A vezető szov­jet politikus indítványozta: válassza ki Paskai László a megfelelő időpontot, szere­tettel várják. Az esztergomi érsek megerősítette utazási szándékát, amennyiben arra hivatalos, szervezett keretek között kerülhet sor. Alek­szandr Jakovlev igenlő vá­laszt adott, és megállapítot­ta, hogy ezzel létre is jött az elvi megállapodás a láto­gatásról. Paskai László kö­szönettel fogadta a meghí­vást, és ‘közölte, hogy felve­szi a kapcsolatot a -kárpát­aljai katolikus egyház veze­tőivel. A látogatás lebonyo­lítására a jövő tavaszt tartja a legalkalmasabbnak. A beszélgetés során Pas­kai László ismertette vendé­gével az esztergomi érsek­ség kiemelkedő történelmi helyét a magyar egyház éle­tében, valamint szólt arról, hogy az itt őrzött egyházi kincseket már száz évvel ez­előtt nyilvánosan kiállították. A vendégek ezután a Bazili­kán át a Kincstárba mentek, megtekintették az ottani gyűjteményt, majd tovább­utaztak Bábolnára, ahol a Mezőgazdasági Kombinátban tettek látogatást. A szovjet vendég délután elutazott Bábolnáról. Alekszandr Jakovlev láto­gatásáról közös közleményt adtak ki. A vendéget a raj­kai határállomáson Berecz János búcsúztatta, aki to­vábbutazott Csehszlovákiába. NflTO-csúcsértekezlet Margaret Thatcher brit kormányfő a „keleti politi­ka” összehangolására rend­kívüli NATO-csúcsértekezlet összehívását fogja javasolni, amikor csütörtökön Wa­shingtonban találkozik George Bush-sal, az Egyesült Államok újonnan megválasz­tott elnökével — közölte ex­kluzív értesülését vasárnap a The Sunday Times. A brit kormányfő kedden kezdődő kétnapos washingto­ni látogatása során szerdán este vesz búcsút Ronald Rea­gan távozó elnöktől, és csü­törtökön George Bush-sal és kiszemelt külügyminiszteré­vel, James Bakerrel terve­zett munkareggelije alkalmá­val — mint a lap írja — „új fejezet kezdődik az ameri­kai—brit „különleges viszony, történetében”. A miniszterelnök-asszony elképzelése — s ezzel állító­lag George Bush és környe­zete egyetért —, hogy a NA­TO jövő júniusban esedékes külügyminiszteri tanácsko­zása helyett iktassák be a nyugati szövetség állam- és kormányfőinek rendkívüli értekezletét. n Le Monde Írja: Elvágott gyökerek Román polgárok egy csoportjának levele Ceausescuhoz Az államtanács elnökéhez, Nicolae Ceausescuhoz intézett levelében román polgárok egy csoportja felemelte szavát a „területrendezési” terv ellen, amely több ezer romániai falu lerombolását és a falusi lakosság „agrár-ipari” központokba való átköltöztetését vonja maga után. Az aláírók között van Doina Cornéa (egyetemi tanárnő), George Vasilescu ügyvéd, több tanár, festő és író, valamint munkások is, mint példá­ul Iuliu Filip. A kolozsvári és nagyszebeni polgárok felhívá­sukban ennek a „szentségtörésnek” a leállítását követelik. A Le Monde kivonatokat közöl a tiltakozó levélből. Az aláb­biakban ezekből ismertetünk részleteket: „Méltatlanok lennénk a néphez, amelyhez tartozunk, ha ezzel a tiltakozó levéllel nem emelnénk fel szavunkat amel­lett a több százezer parasztcsalád mellett, amelyek otthonuk elhagyására kényszerülnek, ha végrehajtják ezt az állítóla­gos területrendezési tervet, amely magában foglalja a sok VERSENYTÁRGYALÁS ÜTJÁN A MAKÓI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETEKEZET SZERZŐDÉSES ÜZEMELÉSRE FELAJÁNLJA Battonya, Néphadsereg u. 83. sz. alatti ÉPÍTŐK BOLTJÁT Versenytárgyalás napja: 1988. december 15., de. 10.00 óra. Helye: Makó, Eötvös u. 21. sz. (obédlő) Grósz Károly interjút adott az El Pais-nak Románia: a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény felújítására törekszik A Magyarországon végbe­menő politikai és gazdasági változásokról beszélt Grósz Károly az El1 Pals című spa­nyol újság vasárnapi számá­ban megjelent interjúban. A hét végén egymillió példány- zárnban utcára kerülő lap külpolitikai rovatvezetője a küszöbön álló alikotmányre- formról, a pluralizmus lehe­tőségeiről is megkérdezte az MSZMP főtitkárát, kor­mányfőt, aki a jövő héten Spanyolországba látogat. A Spanyol Szocialista Mun­káspárt kormányához közel álló láp munkatársának vá­laszolva Grósz Károly el­mondta azt is, hogy Nagy Imre milyen ellentmondásos politikai szerepet játszott történelmünkben, s utalt arra, hogy az 1956-os ese­ményekben tanúsított maga­tartása miatt kivégzett poli­tikus földi maradványait — amennyiben azokat új sírba ■temetik majd — tudomá­nyos módszerek kél fogják azonosítani. A spanyol konzervatív jobboldal napilapja, az ABC vasárnap budapesti és brüsz- szali tudósításban ad képet arról, hogy miként szorgal­mazza a magyar vezetés a nyugati államokkal a gazda­sági kapcsolatok fellendíté­sét. Az írás címe: Magyar- ország hídfő az EGK-val való kapcsolatteremtésben. Az újság úgy vélekedik, hogy a magyarországi gaz­daságii reformok előrehala­dott alkalmazása és az új vezetés nyitási készsége döntő szerepet játszott .ab­ban, hogy a Közös Piac el- sőként^ kötött együttműkö­dési megállapodást ezzel a kommunista országgal. Románia a legnagyobb ke­reskedelmi kedvezmény fel­újítására törekszik az Ame­rikai Egyesült Államokkal. Ezt tükrözi Nicolae Ceau- sescu üzenete, amelyet a román—amerikai gazdasági tanács New' York-i üléssiza- kának résztvevőihez kül­dött. A Scin.teiában közzétett üzenetében az RSZK elnöke utal arra, hogy a gazdasági tanács 15 éves fennállása alatt, „jelentős hozzájárulást nyújtott a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti gazdasági kapcsola­tok előmozdításához, a ro­mán—amerikai kapcsolatok megszilárdításához”. Ceau­sescu arra is kitér, hogy a közös eredményeket érde­mes tovább erősíteni és fej­leszteni. Hangsúlyozza: Ro­mánia fel,liép az Amerikai Egyesült Államokkal folyta­tott árucsere fejlesztéséért és a gazdasági együttműkö­dés fokozásáért. Felhívja a figyelmet: mindkét félnek elő kell segíteni a visszaté­rést a legnagyobb kedvez­mény kölcsönös megadásá­ra. Javasolja: „Mindkét fél javára válna, ha a legna­gyobb kedvezmény felújítá­sára nem évente, hanem a kereskedelmi egyezmény * meghosszabbításával egy­idejűleg kerülne sor”. • BÉCSI L'TÓTALALKOZÖ Mindössze néhány kérdés vár még megoldásra a bécsi utótalálkozó zárónyilatkoza­tában, így a találkozó de­cember elején befejeződhet, majd egy-két hónappal ké­sőbb megkezdődhetnek a tárgyalások az európai ha­gyományos haderők csök­kentéséről. Amerikai kül- ügvminisztériumi forrásokra hivatkozva ezt jelentette szombaton a The Washing­ton Post. nagyüzem vezérigazgatója is felszólalt. Kijelentette, hogy a kormány csak ígérgeti a gazdaság tehermentesítését, valójában színié semmit sem tesz ennek érdekében. A „Popeda” idei első három­negyed évi tervét 18 száza­lékkal túlteljesítette. Ter­mékeinek 32 százalékát ex­portálták. A dolgozók mégis csak havi 230 000 dinárt ke­restek. A vállalati tiszta jö­vedelem 61,8 százalékát ,kü­lönféle járulékokra kellett befizetni. A nyersanyagárak az idén tizenegyszer drágul­tak meg. Elviselhetetlen a kölcsönök után fizetendő 700 százalékos kamat. • SPANYOLORSZÁG — ÍTÉLETIDŐ • JUGOSZLÁVIA — MUNKÁS- MEGMOZDULÁSOK Az újvidéki „Popeda” fémipari kombinát 2500 dol­gozója pénteken este nagy­gyűlésen tiltakozott a jugo­szláv kormány gazdaságpoli­tikája ellen. A szónokok kö­vetelték, hogy a szövetségi parlamentben a vajdasági képviselők vessék fel a bi­zalmi kérdést a Mikulics- kormánnyal szemben. A gyűlésen Mile Savija, a Legalább négyen meghal­tak. több száz lakost pedig kitelepítettek szombaton Spanyolországban, amikor felhőszakadások söpörtek végig az ország mediterrán partvidékén. Egy asszony és két kis­gyermeke akkor vesztette életét, amikor Valencia kör­nyékén kocsijukat elsodor­ta a felhőszakadások nyo­mán keletkezett áradat. Bar­celona közelében a víz a tengerbe sodort egy gépko­csit, utasa eltűnt. ezer parasztház és falu lerombolását, és ebből kifolyólag a hagyományos életforma megszüntetését (. ..). A mi népünk ősidőktől fogva életrevalóságát, bölcsességét, rátermettségét és a történelem igazságtalanságaival való szembenállás képességét a paraszti eredetből merítette. Azonban ez a román paraszt — az erkölcsi egészség és erő eme aranytartaléka — már 40 éve olyan csalódásokat és ke­gyetlenségeket él át, hogy mind anyagi, mind szellemi gyö­kerei, amelyek valaha megsemmisíthetetlennek tűntek, nagy­mértékben elszegényedtek. A parasztság legnagyobb részé­nek kényszerű, brutális kollektivizációja, és földnélkülivé tételük, ami magával vonta struktúráik és évszázados, főleg vallási hagyományaik és mentalitásuk megsemmisítését — vajon ez nem volt elég? Ma lenne szerencsétlen parasztsá­gunk fennmaradó részén a sor? Képzelje el ezeknek a parasztoknak a szétziláltságát, aki­ket kitaszítanak otthonukból, falujukból! Az emberek nem tárgyak, egy falu nemcsak valamilyen épületek együttese, melyeket lélektelen, véletlenszerűen, összegyűlt lények lak­nak (. . .). A lakosság kényszerű átköltöztetése felvevő közösségekbe elbátortalanodást szül az új, rájuk kényszerített élethez való alkalmazkodásra képtelen családok százaiban. Szentségtörés az emberek kitaszítása ősi településeikről, szükségleteiknek, életvitelüknek megfelelő házaikból (...). Hogyan lehetséges, hogy ön nem látja be, hogy a román nép már néhány éve defenzív szendergésbe merült, egyfajta félsztrájkot folytat, hogy lénye utolsó védőbástyáját meg­védje a megsemmisítéstől? Honfitársainkra apellálunk, a száműzetésben levő romá­nok és bizonyos külföldi kultúremberek jóakaratára, akik úgy érzik, őket is érinti (kulturális) értékeink megőrzése, hogy támogassák e tiltakozó levelünket." Falurombolás — tiltakozó akció „Romániai 'akciónapot” rendeznek Nyugat-Berlinben november 15-én, amelyre a „Szabadságot a másként gon­dolkodóknak” elnevezésű szervezet tagjai szólítják föl a város lakosait. A szerve­zet a tavaly november 15- én kirobbant brassói meg­mozdulások évfordulóján tüntetésekkel, tájékoztató rendezvényekkel, Európa or­szágainak kormányaihoz in­tézett felhívásokkal és a ro­mán külképviselyetekhez el­juttatott tiltakozásokkal kí­vánja felhívni a közvéle­mény figyelmét a romániai állapotokra. A szervezet levelet inté­zett Genscher nyugatnémet külügyminiszterhez, s ebben elítélő álláspontra helyezke­dik a romániai politikával szemben. Egyebek között felszólítja a külügyminisz­tert arra, hogy Bonn kérel­mezze az UNESCO-tól a fel­számolásra ítélt romániai falvak műemlékvédelem alá való helyezését. Diszdoktorrá avatták Dubceket A politikatudományok doktorává avatták Alexander Dub­ceket A bolognai egyetemen va­sárnap a politikatudományok díszdoktorává avatták Ale­xander Dubceket, aki az úgynevezett „prágai tavasz” idején, 1968-ban a CSKP el­ső titkára volt, s aki 18 év után először utazhatott kül­földre. Az egyetem díszdok­tori címet adományozott Nelson Mandelának, a dél­afrikai polgárjogi mozgalom bebörtönzött vezetőjének is, ő azonban nem vehette ezt át, sőt még üzenetet sem küldhetett — közölték. Dubcek az alkalomból be­szédet mondott, hangoztatva: arra tettek kísérletet, hogy a szocializmust és a demok­ráciát új módon kapcsolják össze. Dubcek értékeléséből nem hiányoztak az, önkriti­kus mozzanatok sem: „ma már tudjuk, hogy a szocia­lizmushoz új utakat kell fel­tárni, s hogy mit hibáztunk, mit nem szabad megismétel­nünk.” Ugyanakkor kijelen­tette: az 1968-as csehszlovák kísérlet „a külső beavatkozás nélkül sikeres lett volna”, és hogy Csehszlovákia fejlődé­se megrekedt, és ebből az állapotból az ország addig nem is lesz képes kimozdul­ni, „amíg el nem ismerik a prágai tavasz elveinek érvé­nyességét”. Dubcek újságíróknak kije­lentette: szeretné, ha politi­kailag rehabilitálnák őt, s méltatta Gorbacsov reform- politikáját, a Szovjetunióban végbemenő változásokat. FIGYELEM! Új szolgáltatásunk: NONSTOP nyitva tartás Békéscsabán, a Halász Csárdában! 24 órán át étkezési lehetőség! Hozzánk bármikor betérhet, mi nem zárunk be! A Szabó Pál Téri Általános Iskola úszótanfolyamot hirdet a következő kategóriákban: — Gyermek alapfokú — haladó 20 óra /600 Ft — Felnőtt alapfokú 20 óra^OOO Ff A tanfolyamok az iskolai tanév alatt rendszeresen indulnak—a következő november 21-én. Helye: Az iskola tanuszodája. Érdeklődni: Telefon: 22-777, Nagy Mihály sportszervezőnél. VARJUK JELENTKEZÉSÜKET!

Next

/
Thumbnails
Contents