Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-09 / 267. szám

1988. november 9., szerda Ahol a legszebb gyermekévek telnek Látogatóban az eleki gyermekotthonban Farkas Kati: „...nagyon szeretem a nagy macit” A nevelőotthonról csak annyit tudtam: óvodás korú gyerekek élnek falai között. Hangulattalanul indultam útnak, hiszen számítanom kellett arra, hogy hányatott sorsú, a családi fészek melegét nélkülöző kicsikkel ta­lálkozom. Nagy ház a Malinovszkij úton. Kapuja zárva. De a csengőszóra hamar kinyílik az ajtó, s beléphetek ötven - egynéháiny kisgyerek ottho­nába. Az igazgatónő, Kerekes Gáborné avat be az intéz­mény életébe. Ebben azépü- íletben valaha iskola volt — 1958 óta nevelőotthon. Egyes időszakokban nyolcvan gyermeket is gondoztak, ne­veltek itt. Ma kevesebben vannak. A demográfiai hul­lám. vagy a szülők felelős­ségérzetének változása az ok? A választ az igazgatónő sem tudja. De mindenkép­pen szerencsés fordulatnak tartja, hiszen azt jelzi, töb­ben maradnak a csalódban. Akik pedig mégis itt élnek, nos, azokra több idő jut. Levelek a távolból ,, Kislányom, legyél jó! Anya ír most neked egy ver­set, amit fogadjál sok sze­retettel. És ez a vers vigyen számodra sok erőt és bol­dogságot, amit tiszta szí­vemből kívánok neked. A képen nagyon szép kislány vagy ...” Az igazgatónő indulatosan kapja fel a levelet: — Hon­nan tudhatná azt egy óvo­dás korú gyermek, mi az az erő, meg boldogság ...? Itt van egy másik is: „Kisfiam, nem tudtuk merre vagy, de most megtaláltunk, megyünk és meglátogatunk.” Hát sen­kit sem kelt megtalálni! Ha a szülők érdeklődtek volna, tudják, hol van a gyerme­kük! Mondanom sem kell, nem látogatták meg — eme­li zsebkendőjét szeméhez. — Megmutatják a gyere­keknek a leveleket? — Nem. Egy-egy érzelem­től túlfűtött levél és ráadá­sul felelőtlen ígéretekkel, felesleges megrázkódtatáso­kat okozna. Hát annyit mon­dunk: írt apukád, anyukád és puszilnak. Az érdeklődő levelekre válaszolunk, őszin­tén megírjuk, hogyan fejlő­dik gyermekük. Mert sajnos, nem mindegyikük lesz egészséges. Gondoskodunk arról1 is, hogy a kis óvodás egy-egy rajzát beletegyük a borítékba. Gazdagok nem vagyunk, ... de ami alapvetően kell, az megvan — fordítja az életfeltételekre a szót az igazgatónő. Ebben az évben majdnem hatmillió forintból gazdálkodunk. Fele munka­bérre megy, a másik rész élelemre, ruházatra, tisztí­tószerekre, játékra és kar­bantartásra. Költségvetésün­ket a megyei tanács bizto­sítja, s olykor, ha kérjük, ezen felül is kapunk. — A gyerekek ellátása semmi kívánnivalót sem hagy maga utón — kapcso­lódik a beszélgetésbe Meny­hárt Lászióné gazdasági ve­zető. — Persze, a pénzt be kell osztani. Általában éven­te kétszer vásárolunk ruha­neműt, tavasszal és ősszel. Kihasználjuk az árleszállí­tásokat. de azért nem kell azt gondolni, hogy akármit ránk sózhatnak! A gyereke­ket igyekszünk nem egyfor­mán öltöztetni. — Tavaly 62 ezer 500 fo­rint értékben segítettek bennünket ' patronólóink — lapozza fel füzetét Kerekes Gáborné. — Legfőbb segí­tőink a békéscsabai Dugo- nics-laktanya katonái. Tő­lük sok mindent kapunk: ha kell festenek, ha kelll szó­rakoztatják a gyerekeket. Rajtuk kívül még jó néhány üzem, vállalat támogat ben­nünket társadalmi munká­val. szemléltetőeszköz-vásár­lással, játékkal, édességgel.. Patronólóink el-eljönnek az ünnepekre, s akkor játsza­nak is a gyerekekkel. Régi jó kapcsolatunk van Stock János altábornaggyal, a lé­gierők parancsnokával. Kö­szönő levelünkre Legutóbb azt válaszolta: „Természetes, hogy a jövőben is támoga­tom az általunk tisztelt, ne­mes hivatásuk megvalósítá­sát” — olvassuk az írást. A gyerekek... szemlátomást jól érzik itt magukat. Az otthon kelle­mes, tisztaság van és nyu­galom. Az élet napirend sze­rint foltyik. A legkisebbek, két és fél évesek, nemrég kerültek ide a csecsemőotthonból. Séllei Gyuláné óvónő foglalkozik velük — egyelőre még alap­vető dolgokat tanít: a szoba- tisztaságot, öltözködést. És beszélni, mert ezzel a gyere­kek nagyon rosszul álltnak. A tudomány egy-két szó, vagy több, ám az is nagyon hibásan mondva. Szerencsé­re az érdeklődés környeze­tük iránt nagy. Szünet nél­kül hangzik a kérdés: mi ez, mi az? Egy másik teremben már szabályos óvodai foglalkozás folyik. A gyerekek építenek, rajzolnak. Ahogy nyílik az ajtó. csak úgy zúdulnak az idegen köré. Büszkén mutat­ják. mit csináltak. A kis Hőgye Erika nyakláncot nyújt felém. Igaz, ő is kap­ta Cservenák Imitől, de Imi megengedte, hogy nekem adja. — Tessék elfogadni — mondja ragyogó kék sze­mekkel. Azután irány az udvar! Ebéd előtt még jólesik egy kicsit futkározni kint, a csí­pős levegőn. Bicikli, autó, mószóka, mind gazdára ta­lál. Ki igazi seprűvel, ki lombos ággal sepregeti a jár­dáról az avart. Amott a pádon ülve ko­moly kislány lapozza a ké­peskönyveket: Farkas Kati. Nem egykönnyen tudunk szót váltani, mert mindenki beszélni szeretne, magáról. Kati legutóbb húsvétkor járt otthon. Akkor találkozott testvéreivel, Böbivel, Laci­val. Hárman három otthon­ban élnek. Szeret itt lenni, mondja. Szereti a maciját, amit. névnapjára kapott, és László Tériké nénit, ö meg­engedi, hogy kerékpárját a kapuig tolja . . . A naposok már ebédhez terítenek, amit aztán csalá­dias hangulatban töltenekel. Ugyanilyenek a névnapok is. Virággal1, verssel köszöntik az ünnepeltet. Az ajándékot a nevelőotthon vásárolja, előbb kifürkészve, kinek mi a szíve vágya. Üjabban fényképek is készülnek a „nagy” eseményekről, ame­lyek bekerülnek a gyerekek fotóalbumába. Emlékek a „boldog” gyermekkorról... Nem pótolhatlak a családot..., de biztosítjuk a gyerekek fejlődésének minden fettéte­lét — összegzi munkájukat az igazgatónő — és igyek­szünk megteremteni a csalá­dias légkört is. Ügy látszik, Sikerül, hiszen szinte min­denki meglátogat a későb­biekben bennünket, vagy ír nekünk. Természetes a visz- szavágyódós, mert végtére itt telik el életük leggond- tálanabb időszaka. Intézmé­nyünk működése zavartalan. Mégis, ha léhetne három kí­vánságom ... Először is kü­lön óvodát építenék az ud­varban,, hogy a mostani épü­let csak lakás legyen. így a testvérek, barátok többet együtt lehetnének. Azután jó lenne, ha az eleki családok egyszer-egyszer elvinnék ma­gukhoz neveltjeinket. Mert most csak dolgozóinkra ha­gyatkozhatunk, ha azt akar­juk, hogy a családi életet is ismerjék meg a kicsik. És végül, ezt az otthonteremtő szellemet sikerüljön meg­őrizni, önmagunkban ... Már útban hazafelé, eszembe jutnak az - igazgató­nő szavai: „Néhányan úgy vélik, ezeknek a gyerekek­nek több jut, mint egyes családban élőknek ..Ne irigyeljék sorsukat! Nekik a legfontosabból van a legke­vesebb. Bemutató november 11-én: Jön: H revizor „Mindnyájan Gogol Köpe­nyéből bújtunk ki” — mond­ta egyszer Dosztojevszkij, és szavait gyakran idézik, ha az orosz irodalmat jellemzik történészek, vagy maguk az írók, költők.' Elemzések, ta­nulmányok, vallomások egész sora bizonyítja, hogy Gogollal indult az orosz rea­lizmus, a hétköznapiság, a kisemberi sorsok ábrázolása csakúgy, mint az a jellegze­tes orosz népiesség, vagy az a különös, keserű humor, ami összetéveszthetetlen más szerzők hangnemével. Az irodalomtörténet egész feje­zeteket szentel annak, hogy szemléltesse Gogol hatását az európai irodalmakra, így például Thomas Mannra, vagy Anna Seghersre. Hogy Gogol szívesen ját­szott és népszerű drámaíró éppen az utóbbi években is, és éppen Magyarországon is, beleillik az irodalomtörténet által festett képbe. Budapest, Veszprém, Kecskemét, Ka­posvár, Győr — hogy csak néhányat említsünk az utóbbi évek Revizor-bemuta­tóiról. Kosztolányi Dezső írta Gogol állítólag legkedvesebb darabjáról 1915-ben: „Nincs ennél megrázóbb és szomorúbb vígjáték. Go­gol, a kisorosz. rendőrlám­pával világít be az orosz szemetesládába, és nevet, kacag, hogy a könnyei is peregnek belé. Vidámságá­nak sötét a színe. Mérges és epezöld mosoly ez, amilyen dührohamok után jelentke­zik a szájon abban a lelki- állapotban, mikor már a ha­rag gyenge a felháborodás kifejezésére, csak a humor és az irónia beszélhet. Kiderül, hogy a kis város­kában mindenki ludas, a pa­Márkus László A revizor Madách színházi előadásá­ban, 1962-ben namisták egymást leplezik le, az összes panamistákat pedig megfeji egy még na­gyobb panamista: az álrevi­zor. Kedélyes, szlávosan in­tim és aprólékos ez a vígjá­ték, de a levegője izzó, érez­zük, hogy itt minden sarok­ban besúgók settenkednek, s az üldöztetési mánia oly kis betegség, mint a nátha. ... Annak idején A revi­zor afféle kis forradalmat keltett az orosz társadalom­ban, de . Miklós cárban volt annyi akasztófahumor, hogy Gogolt — aki addig azon a címen nem kapott állást, hogy nem tud oroszul — a szentpétervári katedrára hívta meg a história tanárá­nak ...” A Jókai Színház második premierje lesz ebben az év­adban A revizor, november 11-én. A rendező Mrsán Já­nos, a főbb szereplők: Har­kányi János, Felkai Eszter Jászai-díjas. Réti Andrea, Dariday Róbert, Lengyel Ist­ván. Gyurcsek Sándor, Szép- laky Endre, Farkas Tamás és Kalapos László. N. K. A Mezőberényi Aranykalász Mgtsz FELVÉTELT HIRDET növényvédelmi szakirányftó ÁLLAS BETÖLTÉSÉRE. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a termelőszövetkezet elnökénél, vagy a személyzeti vezetőnél, személyesen vagy levélben. Levélcím: 5650 Mezőberény, Hősök u. 5. sz. Pályázati felhívás! Békés Megye Tanácsának elnöke PÁLYÁZATOT HIRDET az 1989. január 1. napjával megalakuló Kardos Községi Tanács vb-titkári munkakör betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: — állam- és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség, ­legalább 2 éves tanácsi gyakorlat — részletes, a szakmai tevékenységet is bemutató önéletrajz, diplomamásolat és 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. A kinevezésről, határozatlan időre, Kardos Község Tanácsa dönt. Berezes: a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH és az azt módosító 13/1987. (X. 25.) ÁBMH-rendelkezés szerint. A pályázat beérkezésének határideje: 1988. november 20. A pályázat elbírálásáról a pályázók 1988. december 1-jéig értesítést kapnak. A pályázatot a Békés Megyei Tanács V. B. személyzeti és oktatási osztályának címezve (5601 Békéscsaba, Pf.: 118.) kell megküldeni. ... Valami gyönyörű lesz ebből... A szerző (elvételei Szőke Margit

Next

/
Thumbnails
Contents