Békés Megyei Népújság, 1988. november (43. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-09 / 267. szám
1988. november 9., szerda o Szabadkfgyösi Tájvédelmi Körzet Gyógyító robbantás „Adják vissza tekintélyét a nemzetiségi nyelvnek!” Az Európa felett átvonuló madárrajok egyik „égi vándorúba” hazánk keleti vidéke felett húzódik, és érinti megyénket is. A madarak fontos pihenőheíye, vonulási helye a Szabadkígyósi Tájvédelmi Körzet, ám a vadréce és vadílúd fajok képviselői egyre inkább kénytelenek meggondolni, leszállja- nak-e, mert pihenőt, élelmet egyre nehezebben találnak itt. A költőmadarak sem szerencsésebbek, mert a ritka, értékes fajok hajdani paradicsoma alaposan megváltozott napjainkra; a tájvédelmi körzetbe tartozó úgynevezett nagygyöp legmélyebb fekvésű területén, ahol hajdan, ha nem is tó, de kisebb összefüggő vízfelület volt, most nádas, po- csolyás a vidék, kiszáradt a talaj. Ennek egyik oka, hogy a környéken a szántóföldeket lecsapolták, a belvizet elvezették, ami a mezőgazdaság szempontjából szükséges, hasznos, ugyanakkor az említett következményekkel járt. Mit lehet mégis tenni, hogy ne szokjanak el végképp a madarak, közöttük fokozatosan védett, ritka, értékes fajok erről a vidékről? Kísérletnek is tekinthető az az elképzelés, amelyet a tájvédelmi körzetet kezelő Kiskunsági Nemzeti Park próbál most megvalósítani, mégpedig úgy, hogy robbantással, tehát mesterségesen igyekszik lényegében helyreállítani a korábbi állapotot. Az MHSZ gyulai szakemberei végeztek tegnap délután robbantást a nagygyöp legmélyebben fekvő területén, s remélhetőleg az így keletkezett mélyedésben majd ismét találhatnak összefüggő vízfelületet a madarak, s a környező növényvilág is úgy alakulhat, hogy a ritka költőmadarak újra kedveljék ezt a helyet. Fotó: Fazekas Ferenc Nem is tudom összeszámolni: mikor, hány helyen hangzott már el hivatalosan, hogy nálunk jó a nemzetiségi politika, mert pártunk és kormányunk maximálisan biztosítja a hazánkban élő kisebbségek jogait, bátorítja és támogatja az anyanyelv használatát, a kulturális hagyományok ápolását és így tovább. Az alapelvek igazságtartalmával és a jó szándékkal nincs baj, de annál több a gond a gyakorlati megvalósítással. Ezek kerültek felszínre a nemzetiségi kongresszusok küldöttválasztó gyűlésein, valamint a közelmúltban tartott békéscsabai értekezleten is. (Ez utóbbiról rövid tudósítást közöltünk lapunk 1988. október 29-i számában.) Nos, lássuk, milyen véleményeket, kérdéseket lehetett hallani a kongresszusi küldöttek részére rendezett megyei tanácskozáson. Elöljáróban csak annyit, hogy az érintettek közül senki sem vitatja a készülő nemzetiségi törvény politikai szükségességét és hasznosságát, beleértve például a magyarországi cigányság helyzetének rendezését is. Az egyéni és a. kollektív jogok elismerése fontos az oktatás, a nyelvhasználat, az érdekképviselet stb. szempontjából. Az országban, így Békés megyében is a nemzetiségek harmóniában élnek a magyarokkal, illetve egymással, Jó a részvételi arány a különböző testületekben, ám az egyenrangú nyelvhasználat biztosítása ellenére is a származástudat elhalványodik. Tény, hogy a nemzetiségi lét és tudat legfontosabb letéteményesei az oktatási intézmények, és jelentős szerepet töltenek be a művelődési házak. Az előbbieknél javultak a tárgyi feltételek, míg az utóbbiak 50 százaléka rossz állapotban van. örvendetes viszont az, hogy 9-ről 12-re emelkedett a nemzetiségi klubok száma megyénkben. Most, a kongresszusi küldöttválasztó gyűléseken elhangzott észrevételekről szólunk. Egyébként 19 településünkön tartottak ilyen összejöveteleket. Sajnos, elég kevesen képviselték a fiatal korosztályokat, de akik ott voltak, igen markánsan fogalmazták meg véleményeiket. ami a már említett megyei értekezleten is érződött. Egyebek között aggódtak amiatt, hogy az asszimilációs tendenciák felerősödtek, és a beiskolázás is nehezen megy. Az előbbi megállapítás különösen érvényes a románok és szlovákok lakta települé- '.sekre. Több kifogás merült fel e két nemzetiségnek szóló rádióadások rossz vételi lehetőségével szemben, s a tv ilven jellegű műsorainak ideiét is kevesellték egyesek. Sőt. valaki azt is megkérdezte: miért nincs önálló szlovák nyelvű színház ie- lenleg. Akadt olyan hozzászóló is, aki azt- nehezményezte, hogv esetenként maga a szlovákság sem él az öntevékenvség kibontakoztatását segítő feltételekkel. A megyei értekezleten magánvéleményét hangoztatta az egvik fiatalember. Azt mondta: egy fordulónonthoz közeledik a nemzetiség, és ha öntudata nem erősödik fel. akkor utódaik már kizárólag masvarok lesznek. Bár a jószándék megvan, de ez még kevés, s Békéscsaba város is többet tehetne az ügy érdekében. Arra a kérdésre, miért nincs kiírva Szlovákiában a városok neve magyarul, a válasz: „Ez igaz, de számos egyéb felirat olvasható ott ezen a nyelven ...” Szó volt még a továbbiakban arról, hogy az egyházak is kiveszik részüket a nemzetiségi hagyományok megőrzéséből és ápolásából, csak az a baj, hogy alig van például szlovák anyanyelvű lelkész. Egy másik résztvevő pedig azt kifogásolta, hogy az egyik mezőberényi óvodában csak heti egy órában tanulják a gyerekek a németet. Az eredmény eléréséhez az kellene, hogy mindvégig az adott nemzetiségi nyelven szóljanak a kicsinyekhez, de ehhez jól képzett pedagógusok kellenek. A következő hozzászóló talán éppen erre reagált, állítván azt, hogy nem az óvónőhiány,, hanem a munkahelyek alacsony száma és a csekély fizetés jelent valódi gondot. Nem volt szerencsés dolog, hogy alapbéresítették a nemzetiségi (nyelvi) pótlékot. Végül valaki — ezzel kapcsolatban — még keményebben fogalmazott: „Adják vissza a tekintélyét a nemzetiségi nyelvnek!” Lehetne még tovább sorolni az ilyen és hasonló ,,neu- ralgiás” pontokat, amelyeknek hangot adnak majd a küldöttek a nemzetiségi kongresszusokon. Az egyik nemzetiségi szövetség titkára befejezésül el is mondta: jó, hogy a szlovák, román és német kisebbség képviselői ott voltak a Békés megyei értekezleten. (A délszláv küldöttek viszont nem lehettek jelen, mert nekik azon a napon Szegeden rendeztek összejövetelt.) Elegendő idő áll rendelkezésre, hogy az érdekeltek felkészüljenek. Korábban jó párthatározatök születtek, de — tudomása szerint — senkit sem vontak felelősségre azért, mert ezek nem valósultak meg. Kristálytiszták az elvek, ám mást mutat a gyakorlat, a mindennapi élet. Például a pedagógusok rendkívül sok plusz munkát vállalnak, kellő erkölcsi-anyagi megbecsülésük azonban minha hiányozna.. . Bukovinszky István H városvédő Ráday Orosházán „Menteni, és nem lerombolni „Ez a ház eladó” Városból faluba „Megérte eljönni »» Az Orosházi Városvédő- és Szépítő Egyesület legutóbbi közgyűlése egy kicsit eltért a megszokottól. A hosszú beszámolók és statisztikai adathalmazok helyett első napirendi pontként levetítették az Orosházáról készült filmet. A múltat és a mát idéző képsorok — mindazok számára, akik eddig kételkedtek az új egyesület létrejöttének szükségszerűségében — egyértelmű választ adtak. A jelenlévők aggódva szemlélték a pergő filmkockákat, amelyeken a népi építészet remekei mellett az uniformizált belváros betonkolosszusai is megjelentek. . Az aggódás és a féltés tovább fokozódott, amikor a közgyűlés vendége, dr. Ráday Mihály, a Városszépítő Egyesületek Országos Szövetségének alelnöke, a televízió főmunkatársa emelkedett szólásra. Néhány órás orosházi tartózkodásának tapasztalatait így összegezte: — Körülnézve az önök városában, úgy vélem, mindazok a hibák fellelhetők, amelyeket a ’60-as években az uniformizáló megoldásokra törekvés hívei elkövethettek. Ilyen például a központban felépített kockaáruház, vagy a közelében épült lakótelepek lapos tetős kockaházai. Az országban soksok ilyen eltorzult kisváros van, de Orosháza mégis más. Ide még tízemeleteseket is építettek! Nem is egyet, hármat! Ezekkel végérvényesen megszűntek a belváros polgárházas, hangulatos utcácskái, eltűntek a száraz- kapuk, a napsugaras házak. Ami még emlékeztet a régi tipikus kisvárosra, az a Győry Vilmos tér és az evangélikus templom mögötti terület. A további beavatkozás helyrehozhatatlan károkat okozhat! Ahol történelmi múltat idéző terület van, azt menteni kell, és nem lerombolni. Felelőtlen magatartásunknak beláthatatlan következményei lesznek: semmi jogalapunk nem lesz majd arra, hogy unokáinkkal megbecsültessük (amit mi sem becsülünk igazán) a régit, a szépet. Mondandójának minden szava megszívlelendő jótanács. Olyan ember jótanácsa, aki mindössze néhány órát töltött a városban, de ez is elegendő volt neki arra, hogy észrevegye azokat a hibákat,' amelyeket az orosháziak eddig nem akartak tudomásul venni. Ki vállalja majd fel ezeknek a hibáknak az orvoslását? Természetesen az az új városvédő- és szépítő egyesület, amely néhány hónapja alakult meg Orosházán. De komoly szerep vár minden helyi lakosra, legyen az fiatal, vagy idős. (esete) Alacsony termetű, fekete hajú, vékony asszonyka siet elénk babakocsit tolva, amikor kopogtatunk Keverme- sen, a Petőfi utca 78-as számú ház ajtaján. Maszatos, évesforma kisgyerek kapaszkodik a kocsi oldalába. — Már megint a tv-től jöttek? — kérdi nem titkolt kíváncsisággal. — Nem a tv-t, a Békés Megyei Népújságot képviseljük és Hack Ferencnét keressük — válaszoljuk. — Én vagyok Hackné — mondja. — Megint a betelepülés ügyében? — Igen. Írni szeretnénk arról, hogyan érzik itt magukat. — Jöjjenek beljebb — tessékel az úgynevezett tisztaszobába. Mindenütt egyszerűség, de rend és tisztaság uralja a házat. Leülünk egy összecsukható alkalmatosságra a kis asztal mellé és megkérjük, meséljen, hogyan választották ezt a lakást, hogyan érzik itt magukat. Mielőtt meghallgatnánk, röviden az előzményekről: a Gyulai Városi Tanács egészségügyi osztálya és a Ke- vermesi Községi Tanács megállapodást kötött; a Gyulán rossz szociális körülmények között élő fiatal családok lehetőséget kaptak, hogy a Kevermesen üresen álló családi házakból igényelhetnek. kedvező feltételekkel. Több vállalkozó is akadt, köztük a most felkeresett család is. — Csoportosan jöttünk Gyuláról, körülbelül nyolcán — sorolja a fiatalasz- szony. — Házról fházra jártunk, ahol ki volt írva, hogy „Ez a ház eladó”, azt mind megnéztük. A tanács gépkocsijával mehettünk ide- oda. Tizenöt vagy 20 házat is megnéztünk és mi választhattuk ki, amelyik legjobban tetszett. Eddig tanácsi bérlakásban laktam és bizony nehéz volt a négy kiskorú gyermekemmel. Minden sokba került, úgy döntöttem, eljövök és megpróbálom az önálló életet, a gyerekeknek is kell a szabad mozgás, a nagy terület. Amióta ideköltöztünk, mindannyian felszabadultabbak, nyugodtabban vagyunk. A ház jó nagy, és négy kvadrát föld van hozzá. Szeretném a kert megművelésével biztosítani a család élelmezését és néhány jószágot is tartok. Erre itt megvan a lehetőség. — A munka, ekkora gazdaság azonban egy ilyen törékeny asszonynak nem sok egyedül? — De, igen. Egyedül nem is bírnám, ezért néha édesapám eljön és segít a mezőgazdasági munkáknál. Bízom abban, hogy végül sikerül megvalósítani elképzeléseimet. Másodikként Dunaiékhoz csöngettünk be, de sajnos nem találkozhattunk. A szomszédoktól megtudtuk, hogy a feleség a gyulai kórház szülészeti osztályán van, a család a második gyermeket várja. A férj pedig Békéscsabán, a Volánnál dolgozik. A tényekből feltételezzük, hogy életük rendeződött; beilleszkedésükkel nincs gond. Az Alkotmány utcában Gombos Imréékhez érkeztünk meg váratlanul. — Itt óriási gazdaságot tudunk majd kialakítani — mutat szét büszkén a? épületeken és udvaron a ház újdonsült gazdája. Gyulán albérletben laktunk. Ez ahhoz képest palota. Több nagy gazdasági épület, két hatalmas udvar és egyholdas kert tartozik a házhoz. Megvallom, már el is terveztük, hogy a jövőben mi mindennel lenne érdemes foglalkozni, de a szakértelmünk és tá jékozatlanságunk még sok- mindennek gátat szab. Például most gondban vagyok, hogy az első udvaron levő szőlőtőkéket hogyan kell gondozni és permetezni, a jó szüret érdekében. Szerencsére a szomszédok nagyon segítőkészek. A férj maszek kőművesnél dolgozik segédmunkásként, a feleség a Patexnél, most épp éjszakás műszakba készül, öten laknak a családi házban, mert még a nagvnapa is velük van. és mindössze 560 forint a havi tör'esztő részletük. — Megérte eljönni — mondja a férj. — Fiatalok vagyunk, az anyagi gondok nőnek és itt nagyobb a lehetőség a megélhetésre. Bízunk abban, hogy rendbejön minden és itt a gyerekeknek is megvan minden feltétel a továbbhaladáshoz. Fábiánékat többször is felkerestük a Dózsa utcában, eredménytelenül. A szomszédok nem tudtak semmi közelebbit a családról, ezért mi sem tehetünk megállapításokat. A családok látogatása után felkerestük Domsik János- nét, a tanácselnököt és hosz- szasan beszélgettünk a letelepült családokról és a jövő lehetőségeiről. A teljesség igénye nélkül, néhány gondolat a tanácselnökasz- szony szavaiból: — Jó gondolat volt ez a családelhelyezési ügy, de úgy gondolom, nem ez az igazi megoldás a kistelepülések elnéptelenedésére. Ez csak egy pici lépés a nagy ugrás előtt. Az infrastruktúra fejlesztése, a munka- lehetőségek biztosítása lenne az igazi megoldás. Akkor sok fiatalt itt tudnánk tartani és nem kellene külső eszközöket igénybe venni. Sorolhatnám: az utak, a szolgáltatás, az oktatás, az egészségügy, a telefon, a gáz, a szakemberellátottság és még egyéb más terület is fejlesztésre szorul. A cél a fiatalítás. Egyébként valami fejlődés már mutatkozik, áramlanak vissza (ha lassan is) a fiatal házaspárok. Most is van 3-4 család érdeklődő. Dombiratoson tavaly több mint 20 ház elkelt. Fiatal, de nyugdíjba került városiak is jönnek vissza. Itt jó a gazdálkodási lehetőség. Ebben az évben biztató az is, hogy sok a terhes kismama, jobb a táppénz és a gyed. Igaz, nehezednek a gazdasági körülmények. de mi is bizakodóak vagyunk, reméljük, idővel mindenre tudunk megoldást találni. Ez a családsegítő akció mindenesetre első lépésként kielégítő és megfelelően irányítva más településre is javasolhatom. Halasi Mária
