Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-13 / 245. szám
13 Idill IfcfiM 1988. október 13., csütörtök A tanácsok alkotmányos szabályozása Alkotmányba kell foglalni a helyi, területi önkormányzat politikai, jogi normáit, csakúgy, mint azok érvényesítésének garanciáit. Így vélekedtek a tanácsok alkotmányos szabályozását előkészítő — a jelenlegi alkotmányt felülvizsgáló — egyik munkabizottság tagjai a napokban tartott megbeszélésükön. „Elegünk van a langyos vízből!” Lesz-e városi szakszervezeti szövetség Békéscsabán? Miként dr. Gál Zoltán bel- ügyminiszter-helyéttes, a munkabizottság vezetője az MTI munkatársainak elmondta: tudományos kutatók, gazdasági, tanácsi, pénzügyi szakemberek egyetértettek abban, hogy alkotmányos szabályozással kell megalapozni a tanácsok önkormányzatát. Ugyanakkor felvetették a kérdést: az önkormányzat alanya a települések lakossága-e, vagy pedig annak képviseleti szerve a tanács? Az alkotmányban érdemben taglalják-e a helyi népképviseleti testületek önkormányzatát, vagy csak egy mondatban rögzítsék — miként a nyugat-európai országok. alkotmányaiban —, s ezt irésztetesen az új tanácstörvényben fogalmazzák meg? A szakemberek többsége szerint az alaptörvényben részlétezve kell rögzíteni a népképviselet önkormányzatának szabályozását, mert ez önmagáiban is szavatolja az önkormányzatiság, a tanácsok jogainak érvényesítését. Egyezett a bizottság tagjainak véleménye abban is, hogy az alkotmányban rendelkezni kell a tanácsi önállóság, főleg a gazdálkodási önállóság alkotmányos garanciáiról is. Megfogalmazták a többi között azt az elgondolást, hogy szűk,séges a tanácsi vagy a felépülési tulajdon kialakítása. Ez az önkormányzat megvalósításának egyik feltétele. A tanácsoknak meg kel'léne adni az önálló adóztatási jogot, pontosabban a lehetőséget arra, hogy a helyi közösségek maguk döntsék elí — esetleg népszavazással —, vállalnak-e ilyen anyagi terhet a település fejlesztéséért vagy sem. A bizottság tagjai úgy ítélték meg, szükséges lenne alkotmányba foglalni a tanácsok és a területükön levő gazdasági egységek kapcsolatainak fő irányait is. Ez kötelezné a tanácsi és a gazdasági szervezeteket, hogy kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét, eredményesen működjenek együtt. Ügyszintén indokolt kifejezni, hogy a kétszintű, vagyis a megyei és a községi közigazgatás — amely a következő években országszerte megvalósul, a városok nem működnek közre a községek irányításában —, nem vezethet a város és a községek együttműködésének megszűnésiéhez. A tanácsok funkciójának meghatározásakor .hangsúlyozni kiéli: a város érezzen felelősséget a környezetében levő községek fejlődéséért. A szakemberek felvetették a kérdést, hogy indokolt-e a közigazeafás területi rendszerének módosítása. A vitában végül is úgy vélték, hogy nem indokolt a jelenlegi területi felosztás megváltoztatása, a megyei, a városi, a községi tanácsok funkcióit kell a megváltozott gazdasági-társadalmi viszonyokhoz igazítani. A bizottság állást foglal majd számos más fontos kérdésben is. Előzetesen tanácskozik az Eötvös Dóránd Tudományegyetem jogtudósaival, az Urbanisztikai Társaság Városok és Községek Tagozatával és más szakmai közösségekkel1. Sok szakember véleményét, javaslatait figyelembe véve alakítják ki a tanácsok alkotmányos szabályozásának koncepciótervezetét. Ezt a terv szerint novemberben terjesztik az alkotmány felülvizsgálatának eredményeit összegző szerkesztő bizottság elé. A tervezet természetesen tartalmazza ma j d a kisebbségi véleményeket ist, számos kérdésre előreláthatóan két vagy több válaszként több változatot jelöl meg. Ezt egyeztetik majd az alkotmány más fejezeteinek koncepciótervezetei. A bizottság tagjai nem törekednek konszenzusra mindegyik feladat tekintetében. Természetesen igyekeznek közös nevezőre hozni a véleményeket, így növelik javaslataik súlyát. Fontos., hogy az új alkotmánynak politikák társadalmi tekintélye legyen. A jelenlegi magán viseli annak a történelmi időszaknak a gondolkodását, célját, amelyben megalkották, viszonylag rövid, általános, deklaréciós jellegű, kevés eligazítást ad. Gyengesége azonban nemcsak szabályozásaiban, hanem abban is rejlik, hogy nem él a magyar emberek tudatában^ de még a jogalkalmazókéban, az állami alkalmazottakéban sem. Elengedhetetlen tehát, hogy az alaptörvény szelleme és betűje egyaránt sugallja: az alkotmány élő norma, amit mindenkinek tudomásul kell vennie. Társadalmunk alkotmányos garanciákat kíván arra, hogy a helyi népképviseleti testületekben szülessenek a döntések a városok, a községek legfontosabb ügyeiben. Az állam- igazgatási szervek feladata a népképviseleti testületek döntéseinek végrehajtása. Az áüliami szervezetekre, a népképviseleti testületekre és a nekik alárendelt államigazgatási szervekre vonatkozó hatályos szabályok nem mindenben felelnek meg ennek a követelménynek. A tanácsok alkotmányi szabályozása megalapozza az új tanácsi törvényt, amelyet most szintén élőkészítenek. A helyi tanácsok ebben az időszakban felülvizsgálják a hatályos tanácstörvényt, és kifejtik véleményüket, milyen előírásokat tartalmazzon az új törvény. Ugyanakkor az Állami gazgatási Szervezési Intézetben megfogalmazzák a törvény irányelveit. A társadalmi tapasztalat beépül majd a törvénytervezetbe. Ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a törvény jól működjék hatályba lépésének pillanatától. Helyreigazítás Lapunk tegnapi számának 3. oldalán a „Megalakult a Magyar Demokrata Fórum Békéscsabai Szervezete” című tudósításban tévesen szerepelt, hogy az alakuló ülésen Bozsi József elnökölt. A levezető elnök Szokolay Zoltán volt. A hiba természetesen nem szándékos volt, s az érintettektől elnézést kérünk. MIT AKAR TÁBOR ANTAL? Jó kis mérkőzés lesz, forgatom a meghívót, amely a szakszervezetek békéscsabai városi bizottságának az ülésére invitál. A vita alapja a megújulás. Dörzsölöm a kezem, és arra gondolok: kemény meccsre van kilátás, hiszen az alapszervezetek egy része’ nem tapsol az ötlet megvalósításáért. „Mit akar ez a Tábor Antal?” — kérdezik értetlenül. Szak- szervezeti szövetséget létrehozni, amikor az alapszervezetek is nagyobb önállóságra törekszenek, a vállalati, az üzemi érdekvédelem mellett eltörpül a területi politika. Nem beszélve a gazdálkodás nehézségeiről, mert egy újabb szövetséget a tagságnak kellene eltartania. „A szakszervezeti bizottság titkára maga alatt vágja a fát” — mondják mások, ugyanis nem biztos, hogy a választások után a helyén maradna. Akkor meg minek erőlködik? A VASASOK LEVELET ÍRTAK. Ilyen előzmények után érthető a fokozott várakozás. Az SZMT-székház előcsarnokában a kezembe nyomnak egy írást, amelyben az áll, hogy az ágazati vasasszakszervezet nem ért egyet a szövetség megalakításával. A néhány soros levelet az apparátus egyik tagja írta alá. A vasasok itt lévő megyei képviselője, aki vállalati szakszervezeti titkár, csodálkozik. Tudomása szerint az ágazati szakszervezet nem kérdezte meg az alapszervezeteket. „Már megint fönt döntöttek, nélkülünk?” — legyint. Nézem a széksorokat. A nagyterem nem zsúfolt, de azt sem lehet mondani, hogy kevesen vannak. Utóbb kiderül: a 115 alapszervezetből 24, a kilenc megyei ágazati szak- szervezetből 2 képviselteti magát. Az SZMT-ből is eljöttek néhányan, dr. Varga Imre titkár az elnökségben foglal helyet. AZ IDŐ SÜRGET. Feláll Tábor Antal, a városi szakszervezeti bizottság titkára. Elmondja, hogy mit is akarnak valójában. Mért nem egyedül találta ki a városi szövetség megalakítását. A választott testület döntött így, amikor a megújhodásnak ezt a formáját választották. Tisztában vannak azzal: a megalakulást több tényező akadályozza. A jelenlegi szervezeti szabályzat sem teszi lehetővé ilyen szövetség létrehozását, de mire a döntés megszületik, talán megalkotják a szakszervezeti törvényt, amely már szélesebb alapokon nyugszik. Az alapszervezetek sem elég önállóak ahhoz, hogy egyedül döntsenek érdekeik érvényesítésének formáiról, a tagdíjak felhasználásáról. Viszont az idő sürget, cselekedni kell. A társadalomban megindult demokratizálódási folyamatot nem lehet megállítani, nagyobb teret kell engedni a helyi kezdeményezéseknek, törekvéseknek. A mostani városi szak- szervezeti bizottság az SZMT területi szervezete, amelyet felülről, központilag hoztak létre, végeredményben egyeztető feladata van, laza a kapcsolata a tagsággal. NYILVÁNOS PÁRBESZÉDET. De mit akarnak voltaképpen? Mindenekelőtt nyilvános párbeszédet. Ez feltételezi, hogy azok az alapszervezetek, ahol a tagság úgy dönt: szüksége van területi szakszervezeti képviseletre, hozzák létre városi bizottságukat, amely már alapvetően a tagsági érdekek hordozója. A szövetségben részt vevő alapszervezetek meghatároznák, illetve megválasztanák a vezető testület összetételét és vezetőségét. Természetesen a működésihez szükséges pénzt is előteremtenék, amely szoros együttműködést jelentene a városi testület és az alapszervezetek között. A szövetség erősíthetné az ösz- szefogást, egységesen léphetne fel a megalapozatlan döntések ellen. Mindezek figyelembe vételével határoznia kell a tagságnak, hogy ilyen módon is bele akar-e szólni az életkörülményeit meghatározó tanácsi döntésekbe. A szociálpolitikába, a lakáselosztásba, a befizetett adó felhasználásába, a fogyasztói érdekvédelem szervezésébe. irányításába, minden területen az ellenőrzés fokozásába. Fontos kérdések ezek, hiszen évente egy- milliárd forint felhasználásáról határoz a városi tanács, amely hatékonyabb szakszervezeti beleszólást feltételez. A KPVDSZ TILTAKOZIK. A bevezető után érvek és ellenérvek csapnak össze. Az alaphangot a KPVDSZ megyei titkára adja meg. Kijelenti : szerinte túlságosan korai a szövetség megalakítása, az alapszervezetekben is nagy a bizonytalanság, saját saraikat sem rendezték kellőképpen. Kinek a jogait csorbítaná a városi szak- szervezeti szövetség? — kérdezi. Ebből előbb-utóbb káosz lenne. Nem ért egyet azzal sem, hogy a fogyasztói érdekvédelemmel a szakszervezet foglalkozik, amikor ott vannak a fogyasztók tanácsai, a helyi tanácsok szakigazgatási szervei. Kifejezetten tiltakozik az ellen, hogy a KPVDSZ-hez tartozó alapszervezetek egyetlen fillért is adjanak a szövetségnek. Ugyanis a tagdíjak 25 százalékát már most elviszi a SZOT, éppen a városi és a nagyközségi szakszervezeti bizottságok fenntartására. A következő hozzászóló kiteregeti a lapjait, és kont- rázik. Arról beszél, hogy a szakszervezet igenis felelős azért, ami ebben a városban történik. Ezért szükséges az egységes fellépés. Visszakérdez: az ágazati szakszervezetek vajon mit tettek azért, hogy a megyeszékhelyen normális tömegközlekedés legyen? Nem ért egyet a várakozással, elege van a langyos vízből. Cselekedni kell! Igaz, a szakszervezeteknek egyelőre véleményezési joga van, de így is nagyobb az eshetőség a tanács ellenőrzésére. A születőben lévő egyesülési törvény szellemében a lakosságot mozgósítani lehet egy-egy cél elérése érdekében. JÖN A MÁSODIK FÉLIDŐ. A többség azon a véleményen van, hogy manapság nincs értelme a várakozásnak, mert a késlekedés megbosszulja magát, a terepet, a kezdeményezést átveszi más. A megyeszékhelyen 45 ezer szervezett dolgozó van, nem közömbös a területi érdekek érvényesítése akár a lakásgazdálkodásról, a közművelődésről, az oktatásról van szó. Nem beszélve arról, hogy egyre többen vannak a kisvállalkozók, akik szívesen belépnének a szakszervezeti szövetségbe. Persze, színre lépnek az aggályoskodók is, ami érthető. Ilyeneket mondanak: „A városi tanács sem tudott sokat tenni a Volán ellenében a város tömegközlekedéséért. Mit érhet el akkor a szakszervezet?” Végül szóba kerül a gazdálkodás. Ez talán a legnagyobb akadálya a területi szövetség megalakulásának. A túlzottan központosított szak- szervezeti irányítás miatt a központi vezetőségek a tagdíjnak általában a felét elvonják az alapszervezetektől. Így a főleg kisebb létszámú közösségek aligha tudnának hozzájárulni a szövetség fenntartásához. A vitát nem zárják le, csak abbahagyják. Tartalmas alapszervezeti vita után következhet a második félidő. De itt már mindenképpen dönteni kell. Seres Sándor A SZOT főtitkárának tv-interjúja A televízió érdekvédelmi riportműsora, az Üj . Reflektor Magazin október 13-án, ma 18 órakor sugározza azt az interjút, amelyet Nagy Sándorral, a SZOT főtitkárával készített. Az interjúban szó lesz a bérből és fizetésből élőket foglalkoztató aktuális kérdésekről, az érdekvédelem és az érdekérvényesítés új útjairól;' módszereiről, s a szakszervezetek novemberi országos értekezlete előtt álló feladatokról. Körkérdésünk Walaki mondja meg: hogyan takarékoskodhatunk? (Folytatás az 1. oldalról) Az emelkedő anyag- és alkatrészárak miatt minden vállalat érdeke, hogy költségeit csökkentse. A Gyulai Harisnyagyár leányvállalat volt, most önálló elszámolású gyár. Érdekelt-e a takarékos gazdálkodásban, és mennyire sikerült megvalósítania? Erről kérdeztük Vidd Miklós igazgatót. — A leányvállalati forma eredményeinek ismeretében gyárunkban további önelszámoló egységeket hozunk létre, így jobban megmutatkozik, mely területek termelnek gazdaságtalanul. Tudatosan törekszünk a folyamatos takarékosságra. Ebben az évben a kötődében — amely a legnagyobb anyagfelhasználó terület volt — hatvan modem kötőgépet telepítettünk lízingben, és további 50 beszerzése várható. Hatása a termelésben már a fél évi mérlegben is kimutatható volt. Annál inkább, mert ezeken tőkés piacon értékesíthető árut készítünk. A gépek munkaerőigénye 13 fővel csökkent. További korszerűsítés is váltható nálunk. Az Ipari Minisztérium pályázatát elnyerve a Zrínyi téren zárt ciklusú technológiát valósítunk meg. A gyártás egy teremben történik majd, így nem kell utaztatni az árut, nem merülnek fel szállítási költségek. Az új gépekkel kevesebb a hulladék is. Ezenkívül felülvizsgáljuk, mely termékeinknek magas irreálisan az anyagfelhasználása — ezek gyártását megszüntetjük. Az idén az enyhe időjárás miatt takarékoskodhattunk a fűtéssel, és korszerűsítettük a világítást, is, amelyek szintén csökkentették a költségeket. — Milyen a gyár szakember-ellátottsága — hiszen a kvalifikált munkaerő sokat tehet az eredményességért? — Több felsőfokú végzettségű szakemberre lenne szükségünk. Ml a továbbtanulást támogatjuk, ennek ellenére nem nagyon kapkodnak utána. A meglévő szellemi kapacitást is jobban ki lehetne használni: az évi 100-150 elkészített minta mintegy 40 százaléka épül be a gyártásba. A piaci információk jobb ismeretével elkerülhető lenne a szellemi erők elpocsékolása. Szakmunkásaink jó felkészfiltsé- gűek, a modem gépek kezelése nem okoz gondot. Inkább az, hogy a jelenlegi szabályozók miatt nem tudjuk eléggé ösztönözni őket az anyagtakarékosságra. Lehetőség rejlik még a hulladék jobb felihasználásában — ez azonban országos probléma, saját erőből nem oldható meg. Egyszóval a takarékosság folyamatos dolog, egy gyár soha nem állíthatja, hogy elérte a csúcsot. * * * Amikor a gazdasági élet nehézségekkel küzd, előbb- utóbb megérzik az emberek is, főképpen a pénztárcájukon. Kevesebb jut a szórakozásra, a bevásárlásra, sok esetben az életszínvonal megtartása is gond. Vajon, futja-e a jövedelemből a takarékosságra? Az OTP Békés Megyei Igazgatóságán dr. Szekeres István igazgató- helyettestől napjaink takarékossági szokásairól érdeklődtünk ; mindenekelőtt arról: a pénzintézet tevékenységében tükröződik-e, hogy október egy kicsit többet jelent a takarékossági mozgalomban. — A takarékbetét-képzést tekintve, októbertől kedvező tapasztalataink vannak — tájékoztat az igazgatóhelyettes. — Az ok alapvetően abban keresendő, hogy a mezőgazdasági munkák zöme befejeződött, s a bevételek egy részét az emberek betétkönyvbe helyezik. Bizonyára a mozgalom keretében szervezett felhívások, rendezvények is szerepet játszanak, ám csupán másodlagos jelentőséggel. A kötvény- és kincstárjegy-kibocsátással színesebbé vált a betétgyűjtés, és már most nagy az érdeklődés a novemberben megjelenő letéti jegy iránt is. A kínálat tehát bőséges, a kérdés ezek után az, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetünkben van-e az embereknek megspórolt pénzük? Dr. Szekeres István elmondta, hogy szélesedik az a réteg, amelyikre nem a betételhelyezés, hanem a már meglévő betét felhasználása, felélése, illetve a hitelfelvétel a jellemző. Elsősorban a kisnyugdíjasok és a fiatalok tartoznak ebbe a körbe. Egy szűkebb réteg — például a vállalkozók — pedig tovább gyarapítják megtakarított pénzüket. — Ilyen körülmények között beszélhetünk-e egészséges takarékossági szemléletről? — A törekvések, az igyekezet mindenesetre megnyugtató. Egyfelől jelentkezik a kényszer — ez tény —, hiszen nagyobb beruházások, lakás- és gépkocsivásárlás másként nem oldható meg. Másfelől nem elhanyagolható: a megtakarított pénz, a betétkönyv biztonságérzetet ad. Továbbra is élvezzük a betétek, értékpapírok iránti bizalmat. Nincs pazarlás, az emberek megbecsülik a forintokat és az erősödő infláció közepette erre mind nagyobb szükség lesz.
