Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-08 / 241. szám

1988. október 8., szombat SZÜLŐFÖLDÜNK Nem pusztul el! Újjáépítik a gyulai kálváriát Újjáépítik a kápolna leszakadt boltozatát Szilágyi Istvánnak a ma­gyarországi kálváriákról szóló könyvében (1980) kö­zölt térkép szerint a gyulai a Tiszántúl, egyetlen barakk kálváriája. A városon kívüli dombra épült kápolna és a hozzá vezető stációk több mint 200 éven át szimboli­zálták Jézusnak Pilátus há­zától a Golgota hegyéig megtett útját. A kálvária vallásos emlékhely volt, de a barokk épület és a benne elhelyezett faszobrok meg­őrzésre érdemes művészi ér­tékeket is jelentettek. A stációk . a hatvanas években a pusztulást (pusztítást?) nem kerülték el, a kápolna­épület állaga annyira le­romlott, hogy megközelítése életveszélyessé vált. A tu­lajdonos, a katolikus egyház a szobrokat úgy igyekezett megvédeni, hogy behozta a gyulai nagytemplom orató­riumába. Lapunkban 1986-ban azt írtuk, a kálvária „utolsó perceit éli”. Most arról szá­molhatunk be, hogy sorsa nem pecsételődik meg, sőt, ha lassan is, új életre kél. A városszépítő egyesület sür­gette a cselekvést. (Mint Nádházi András, az egyesü­let elnöke elmondta, sokan csak a klerikális erők tér­hódítását látták a felújítás­ra törekvésben.) 1988 elején végre konkrét lépések tör­téntek megmentéséért. A gyulai egyházközség össze­gyűjtötte a kápolnaépület helyreállításához szükséges összeget, és megbízást adott az Országos Műemlékfel­ügyelőség szegedi építésve­zetősége gyulai kirendeltsé­gének. (A munkálatokkal várhatóan októberben elké­szülnek.) A városi tanács műszaki osztálya vállalta a tervkészítést (stációk és kör­nyezetrendezés), az OMF pe­dig a szobrok restaurálását. Milyen lesz a gyulai kál­vária, és milyen szerepet szánnak neki? Bielek Gá­bor, a gyulai egyházközség apátplébánosa úgy érzi, „oldódnak az egyházi em­lékekhez kapcsolódó gör­csök”. Az újjáépült kálvária a városi tanáccsal közös el­képzeléseik szerint vallási és turisztikai célokat is szol­gálna. (Megszépített kör­nyezettel, gyönyörű, csendes pihenésre alkalmas helyet nyer a város lakossága, az ide látogató turista.) Az egyházközség a kápolna fel­újításán túl megbízta Kiss A kápolna szobrait most a nagytemplom oratóriumában őr­zik — restaurálásuk még várat magára György szobrászművészt, ké­szítsen az újjáépülő 14 stá­cióhoz domborműveket. A korábbi egyszerű vallási jel­zések helyébe tehát műal­kotások kerülnek. Ezzel anyagi lehetőségeik véget is értek. Scherer Ferenc Gyula vá­ros története (1938) című munkájában írja, hogy a kálvária 1760-ban épült. Az uraság (Harruckem Ferenc) „154 forint értékben anyagot adott hozzá, a többi költség az éveken át folytatott ada­kozásból gyűlt össze”. Ma is erre lesz szükség. A rekonstrukciót Szabó Jenő városi főépítész irá­nyítja, ő tervezi a stációkat is: — A- stáció-sor feltehetően a Bárdos-hídtól indult. A rendelkezésünkre álló tér­képek alapján nyolcnak is­merjük a helyét, s ezek ugyanoda vissza is állítha­tók. A többiek hídtól indí­tása a beépítés miatt elkép­zelhetetlen, tehát a 14 ál­lomás mindegyike a Kál­vária-sorra kerül, követve az eredeti nyomvonalat. Ami a stációk formáját illeti, még számomra is kérdés: érdemes-e másolni a régit, vagy merőben új' legyen? Hat változatot készítettem. Hogy - melyik valósul meg, egyeztetések függvénye még. Mindenesetre, olyan együt­test kell létrehozni, hogyne szégyenkezzünk miatta. A gyulai kálvária valószínűleg a szakmai érdeklődés közép­pontjába kerül... A gyulai városi tanács — egyelőre — anyagi támo­gatást nem ígért, a lehető-, ség azonban nincs kizárva: az út-, járda- és parképítés­ben. ^Megvalósításuk városi érdek is, hiszen ezek nélkül nehéz lenne a megközelítés, használat híján pedig a mű­emléképület újra pusztulás­nak indulna.) Szeredi János, a környék lakóbizottsági el­nöke elmondta, a városi ta­nács műszaki osztályának megkeresésére az itt élők úgy nyilatkoztak, hogy akit érint a műút, az tehetsége szerint hozzájárul. A vá­rosszépítő egyesület is segí­teni szeretne, anyagvásár­lással és társadalmi munka felajánlásával. A Kálvária-domb ma még elhanyagolt, de ha a tervek megvalósulnak, igazán szép hellyé válik. A domb — fel­tehetően avar kori — a vá­ros határában magasodik. Kilátó is lehetne. Dusnodi József levéltáros ismer olyan forrásokat, melyek szerint a Harruckern-család udvari káplánja, bizonyos Antónius atya kedvelte e helyet. Em­lékiratában leírja, hogy a dombról rajzolta meg a vá­ros látképét és 1758-ban is erről a helyről vett búcsút Gyulától. Sz6ke MargU Az eredeti stációk elpusztultak (Archív íelv.) A szerző felvételei Körös-vidék* Esti szürkületben, sötét felhők alatt szálltunk bajára. Ár­ral szemben haladtunk Kelet felé, a hajó dohogva feszült neki a zöldesíisztán hömpölygő elemnek, a fehér hab zással sistergő nyomdokvízen túl szapora esőbubarékok pukkantak a sima felületen. Civilizálatlan táj, a természet alkotott itt mindent: a folyó szeszélyes kanyarjait, a vízmosta agyagos partfalakat, a fekete homályú növényi dzsungelt a part­falak tetején. Semmi nyoma az embeni kéznek, hídnak, ha- jóállásnák, a fekete homályon átcsitianó lámpáiénynek, még embernek is alig. Talán háromHnégy horgászó bennszülött bámult csodálkozva utánunk, hiszen nincs itt menetrend- szerű hajójárat, alkalmi út alkalmi utasad voltunk. Hogy hol és mikor és kik? Amit eddig elmondtam, abból arra lehetne következtetni, hogy az Amazonas egyik mal- léfcfolyóján hajóztunk, az esős évszakban, egy expedíció tagjaiként. Pedig hát a Hármas- és Kettős-Körösön, meghí­vott újságírók és meghívó Körös vidéki vezetők. A játékhoz az amaizóniai expedícióval! az a véletlen d® féUkínálkozdik még, hogy joggal mondhatnám: azért [tartott Kelet felé a ha­jónk, hogy végül La Pazba érhessünk. La Paz ugyanis azt jelenti, hogy A Béke. Mi pedig Gyoméról indultunk és Bé­késen kötöttünk ki. A házigazdák természetesen azért részeltettek bennünket ebben aiz amazonjai élményben, hogy hamisítatlan Körös vi­déki tájélményhez jussunk. És azit sem [titkolták, [hogy pél­dázatot 'kínainak a bős—nagymarosi vitához: a Körösökön öt duzzasztómű van/, a nagy kanyarokat a múlt században vágták még át, a folyók voltaképp mesterséges mederben folynak, vagyis nemcsak a természet, hanem aiz ember is alkotott itt bőven. EnédküL ki volna szolgáltatva a vidék a vízhozam szeszélyeinek, ment nyáron mindössze négy köb­méter érkezik egységnyi idő alatt Romániából, tavaszi ára­dáskor viszont ezer köbméter. A Hármas- és a Kettős-Körös azért hajózható nyáron is és azért kínál öntözővizet a leg­nagyobb aszályban, mert fel van duzzasztva. A látvány pe­dig azért sugallja, hogy mindent a természet alkotott itt, mert az emberi beavatkozás után a természet nyerte vissza jogait, és ezek a jogok a mai beavatkozásokkal sem csorbul­nak. Az új medrek partfalait ellepte a tenyészet, gazdagon hálálva meg a nyári viszonylagos vízbőséget. A széles ánte­* A Magyar Újságírók Országos Szövetsége belpolitikai szakosz­tálya, Békés Megye .és [Békéscsaba Város Tanácsa szervezésében az országos lapok, a rádió, a televízió munkatársai megyénkbe látogattak. Élményeiket, tapasztalataikat azóta megírták, az Itt olvasható Írás — amelynek szerzője Faragó Vilmos, iaz Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese ■— nemrég hangzott el a rádióban: reken dúsan teremnek a kapások is a páradús mikroklímá­ban, a víz élővilága sem szenved nyári vízhiánytól, az ártér galériaerdői pedig ritka vadakat csábítanak a vidékre. A sarkadkenesiztúriak, a gesztnek és a mezőgyániak örömmel látták, hogy gímszarvasok lopakodtak le hozzájuk Romániá­ból1 az ártéren, s még nagyobb az öröm, hogy mostanra ős­honosakká váltak, azaz szaporodni kezdtek. A kép, a galériaerdőben szökellő mondabeli csodaszarvas­sal olyannyira paradicsomi, hogy nem csoda, ha környezet­védelmi mintamegyévé szánják tenni Békést. A tervnek tá­mogatója is van, sürgetője is van, korántsem országos po­tentátok személyében persze, hanem magában a helyzet­ben. Támogatja a tervet a csekély liparosítottság, a termé­szeti kincsek viszonylagos érintetlensége. És sürgeti a tervet ezeknek a kincseknek aiz érzékenysége, a védelemre szo­rultsága. Hogyan lehetne aztán' turistákat csalogatni ide? Ez már nem környezetvédelmi kérdés, hanem a megvédett környe­zet pénzes hasznosításának kérdése. Ha rosszhírűnek nem is, házigazdáink kevés' hírűnek tartják e vidéket — Békés­csaba evangélikus esperes urát idézem: „Árnyékban van ez a. város. Mélyről indult él ez a nép, a mocsárból” — azt sem tagadták tehát, hogy hírverést várnak tőlünk, újság­íróktól. Elsősorban' ezért hívtak meg [bennünket. Megval­lom, hogy eleinte nem tudtam azonosulni velük. Utazunk a Tihany II. nevű bataitomi hajóval a Körösön egy paradicso­mi tájban, elszállásialunk egy motelrendsizerű üdülőben, bag- rácspörköLt húsdarabkái remegnek vacsoratányérunkom, csa­bai kolbászos svédasztal fogad ugyanott reggel, csigatésztás húslevessel, és sültekkel vár ebédre a, csabai baromfifeűdol- gozó — keli-e ennél1 vonzóbb tuirisrtaosalogaitó? Hol- kap csöndesebb tájat, halban gazdagabb vizet, jobb ízű kony­hát az a turista, aki a csöndet, a horgászást és a kulináris élvezeteket szereti? És ha kevés turista jön, nem ér-e töb­bet az itt lakók nyugalma annál a 'pénznél, 'amit turisták zsebéből bicsailni lehet? Ilyesmiket kérdeztem magamtól, s 'még azt is, hogy vajon indokolt-e hát az itteniek kisebbségérzete, amit tiíkolatlan büszkéJkedéssel kompenzálnak? Hogy kevés a műemlék, de a mágorhalmi emléldiely egyedülálló. Hogy itt honos Euró­pa legnagyobb madara, a túzok. Hogy itt a legkisebb az er­dő aránya, de itt a legnagyobb a szántóföldé. Hogy itt él a legtöbb nemzetiségi lakos. Hogy Csabának óriás gőzmalma van. Hogy Nagyréten még mindig kétezer tanya áll'. Hogy a megyeszékhelyek közül itt épült sportcsarnok utoljára, de nagyobb is, mint a többi. Hogy Csabán áll a történelmi Ma­gyarország legnagyobb evangélikus temploma. Hogy még a kistemplom tornyában is óriás harang van: súlya harminc­hat mázsa, megkomdításóboz két ember kell. Vagy hogy a baromfifeldalgazó gyár az ország első három ilyen gyára közt van. A nagytemplom fala pedig csaknem négy méter vastag aiz alapoknál. De aztán arra gondoltam: irtt szület­tem én is, ezért pontosan olyan vagyok, mint azok, akik itt is maradtak. Kisebbségérzetű, mert lapos táj ez, még va­lamirevaló dombja sincs. Mert utazhatunk itt ötven kilomé­tert is, ugyanazt látjuk: akácok sorát, kukoricást, fölszán­tott .tarlót a mérhetetlen égboltozat alatt. Mert itt a történelem is jeltelenül múlott el. Mert nagy emberünk, hí­res szülöttünk is 'kevés van. De büszkélkedő is vagyok, mert az enyém, s ezért el akarom fogadtatni a világgal. BeLökerülftünik egy másfél mapos program forgatagába, je- gyezni kezdtem kapkodva mindazt, amit érdekesnek talál­tam. Elősorolok most közülük néhányat: Egy 'kritikus mon­dat, melyet az önismeret vágya sarkall: „Ez a megye Féja Géza óta nem mert szembenézni önmagával.” Egy adat a közelmúlt mélykútjából: Békéscsabának 1960-ig egyetlen méter közműve sem volt a föld alatt. Egy másik adat, hogy a jelen gondjait érzékelni lehessen: a hetvenezre® Békéscsa­bai, mint egy belső-ázsiai jurtatelepülési, szélesen elterül, kétezer hektáron. Az ugyancsak hetvemezras Zalaegerszeg noylcszáz hektáron fekszik. Ha itt száz kilométer út épül, a burkolt út aránya százszázalékos. Ha Békéscsabán épül száz kilométer, az arány csak ötven százalék. EJgy újabb százalékos adat, előlegezve a magyar nemzeti­ség külhoni jövőjét: a nagyszülőknek még ötven százaléka beszéli itt szlovákul. A szülőknek tizenhárom százaléka. A gyerekeknek mindössze egy százaléka. Egy tanácselnöki mondat a város kiváló képzőművészei­ről, példa a funkcionáriusa szerénységre: „Olyan tanácsel­nök, amilyen én vagyok, lehetne még húszezer á yárosban — olyan képzőművész, mint Schéner Mihály, csak egy van.” Egy másik mondat, ugyanattól, a .nagytemplom újjáépítésén buzgölkodó esperes \úr dicséreteként: „Ha megürül, a terv­osztály-vezetői állás a tanácsnál, az esperes úrnak fogjuk felajánlani.” Egy tény, a hazai ár- és bérviszonyok illusztrálására: pompás húskacsát exportál a baromfifaldodigozó, Barbara - kacsának hívják. Magyar háziasszony még csak nem is lá­tott ilyet: kétszáz forintnak megfelelő valutáért adjuk el kilóját nyugaton. Egy'háromkilós kacsa hatszáz forintba ke­rülne itthon, a cég nem mer előállni vele. És egy mondat végül, példa arra, hogy az állami támo­gatás megszűnése milyen láttató erejű, tömör képesbeszéd­re ihleti a számok emberéit. Nem foglalkoznak már gyöngy- tyúfckaii, mondta a számok embere, mert kilójának har­minc forint a világpiaci ára, nekik meg hatvan forintba ke­rül. „És” — most jön a mondat — „senki nem takarja be a különbözetet.” A Tihany II. egyébként alighanem téli kikötőbe vonul most már. De> jövő tavasszal ott ringatózik majd a gyomai parton. Békés megye várja a vendégeit. Faragó Vilmos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents