Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-01 / 235. szám

1988. október 1., szombat Ünnepi gondolatok — a zenéről Sosztakovics ötlete volt, és az Unesco Nemzetközi Ta­nácsának határozata alapján 1975. óta ünnep ez a nap. Október elseje: Zenei Világ­nap. Hangversenyek, zenei estek, megemlékezések vi­lágszerte. Ezen a napon — legalább ezen a napon — valamivel több figyelem, több elismerés jut a zené­nek. A ZENÉNEK. Aki va­laha kicsit is közel került hozzá, élvezi, szereti, igényli. S többé már nem mondhat le róla. Tudja, micsoda erő, micsoda hatalom! Lenyűgöz, felemel. Társ akkor, amikor a szó elnémul. S lehetőség a nyelv nélküli párbeszédre — akár nemzetek között. Kö­szöntsük hát, ünnepeljük ma! De halljuk meg — min­dig! * * * A sikeres arezzói pillanatok egyike — Rázga József kar­nagy igazgatónak, , karmesternek, tanárnak és művésznek, aki hisz abban, hogy . szükség van arra, amivel foglalko­zik. S ráadásul még a mér­cék is magasak nála ... — Valóban nem könnyű — mondja Rázga József. — Kétségbeejtően kevés a pénz, és az emberek nem ér­nek rá, jobban el vannak foglalva, mint bármikor ko­rábban. Kénytelenek másod­állást és egyre több munkát vállalni. Mindezzel tisztában vagyok. De mégis vannak — és nem kevesen —, akik tudnak lelkesedni, örülni a zenének. Figyelem a világ sorsát, látom, mi történik, és aggaszt sok jelenség. De az a meggyőződésem: sosem szabad a gondokba annyira beletemetkezni, hogy ne ve­gyük észre azt, amiért érde­mes élni, ami szép, ami fo­gódzó lehet, és amire szük­sége van az embernek. A szép zene, de még fegy jó próba is igazi feltöltődés; napokra, hetekre erőt ad. Talán különös szerencsében volt részem, mert olyan szü­leim és tanáraim voltak — Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence, Szőnyi Erzsébet, Vá­sárhelyi Zoltán —, akiktől sokat tanulhattam arról, ho­gyan lehet és kell élni, s hogy érdemes mindent meg­tenni, amivel megszépíthet­jük. a környezetünket, hét­köznapjainkat. * * * Magyarország még zenei nagyhatalomnak számít a vi­lág szemében. Látva azon­ban az utóbbi évek fejlemé­nyeit, a kóruskultúra és a zeneoktatás komoly gondjait, nem biztos, hogy a helyzet változatlan marad. Niedzielsky Katalin Ahogyan minden esztendő­ben, az idén is megemlékez­nek megyénk zeneművészeti, iskolái, együttesei, zenekarai a jeles dátumról. Szeptember 29-én Szecsődi Ferenc hege­dű- és a svájci Christian Favre zongoraművész szo­nátaestjét rendezték meg a békési zeneiskolában. Teg­nap, 30-án a csehszlovák Kladnói férfikórus ádott kö­zös hangversenyt Békéscsa­bán, a Bartók Béla vegyes- karral. A Prága melletti Kladnó amatőr kórusát régi barátság, sok éves együttmű­ködés fűzi a békéscsabai és a gyulai kórusokhoz. Mos­tani vendégszereplésüket a Bartók vegyeskar október 17—21. között viszonozza. Rázga József nemzetközi­leg elismert, sikeres kar­nagy. Legutóbb, az olaszor­szági Arezzóban rendezett kórusversenyen összesen hét díjat nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépis­kola leánykara. Két első, két kategóriái második díjat hoztak haza, továbbá a Nagydíjat, a Közönségdíjat, és Rázga József pedig külön karnagyi díjban részesült. Tudom, hogy büszke az eredményekre, a kórus sike­reire. De azt is tapasztalhat­tam, milyen kemény munká­val dolgoznak meg érte. Ez a kórus — jóllehet iskolai, és nem felnőttekből áll — együtt van és bizonyít, mi­közben a külső tényezők szo­rításában egyre több együt­tes szűnik meg. Nem lehet könnyű ma annak az iskola­az üveggyári tűzeset felelőseinek ügyében Lassan három éve imár annak, hogy felröppent a szomorú szen­záció: tűz pusztított az Orosházi üveggyárban, melynek során 4 ember meghalt, s csaknem 21 millió forintos kár keletkezett. A« ügy végére r— legalábbis büntetőjogi értelemben — a Legfelsőbb Bíróság tett pontot, a közelmúltban kihirdetett jogerős ítéletével. A nyilvános fellebbezési tárgyaláson a Békés Megyei Bíróság büntetőtanácsa által megállapított tényállás szolgált alapul. Em­lékezetes, hogy az üveggyár l-es számú öblöshutáját 1983-ban fel­újították, ám a zajszint továbbra is meghaladta a megengedett mértéket. Az üveggyáriak a Sajóbábonyi Vegyiművekből olyan — hangszigetelésre alkalmas — poliuretánhabot rendeltek, ami könnyen éghető, nehezen oltható alkotóelemekből állt. A szige­telő — egy szabálytalan hegesztés következtében — 1985. októ­ber 29-én meggyulladt, és perceken belül bekövetkezett a tra­gédia. Első fokon a megyei bíróság dr. Nikula Valéria büntetőtanácsa az elsőrendű vádlottat, Osont Józsefet foglalkozás körében elkö­vetett gondatlan veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek, ezért főbüntetésül 42 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A másodrendű vádlottat, Sarkadi Ferencet több ember halálát okozó, foglal­kozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, és kü­lönösen nagy kárt okozó, gondatlanságból elkövetett rongálás vétsége miatt 3 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre, imíg a har­madrendű vádlottat, Laczkó Lajost, ugyanezen bűncselekmények elkövetése miatt 1 évi és 8 hónapi szabadságvesztésre ítélte (ez utóbbi büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette). A Legfelsőbb Bíróság dr. Kunyháv László büntetőtanácsa az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta: a főbüntetéseket hely­benhagyta, ám elutasította iaz ügyésznek Sarkadi Ferenc és Lasz- kó Lajos kártérítésre kötelezésére vonatkozó indítványát. Ezzel kapcsolatban az indokolás utal arra, hogy az üveggyárban ke­letkezett (majd’ 27 millió forint kárból több mint 18 milliót az Állami Biztosító kifizetett. A fennmaradó közel 9 millió forint­ból 3 milliót a tragédia során elhunytak hozzátartozóinak fizettek ki, illetve 5,7 millió forint írható a termeléskiesés számlájára. *ez utóbbi két tétel viszont nem tekinthető a „bűncselekmény folytán keletkezett kárnak”. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis már több határozatában kifejtette, hogy az ilyen jellegű károk a bűn- cselekménnyel kapcsolatban vannak ugyan, de nem annak folytán keletkeztek, ily módon a büntetőeljárásban polgári jogi igényként nem érvényesíthetők. A Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében a gondatlan bűncselek­mény súlyához képest aránytalanul nagy bűnügyi költség egy ré- részének a megfizetése alól is mentesítette a vádlottakat. L. E. Sikerkönyvek Hemeskürty István: Édes Erdély Nemeskürty István Édes Erdély című könyve az egyik „listavezető” a felkapott ol­vasmányok között. Aktuali­tásának, népszerűségének oka nyilvánvaló. Évek, sőt évtizedek óta felgyülemlett fájdalmak törnek fel egyre kétségbeesettebb formában, és az utóbbi időkben már a nem közvetlenül érdekeltek is tisztán akarnak látni. A közvélemény igényli, hogy beavassák az eseményekbe. A politikai párbeszéd — hosszú idő után, <Je ■— el­kezdődött. A magas szintű tárgyalások mellett jelentős lépések történhetnek tudo­mányos művek, a sajtó és a szépirodalom segítségével is — a hazánk és Románia közti viszony javításáért, a határon túl élő magyar­ságért. A jelen tárgyilagos meg­ítéléséhez elengedhetetlen a múlt pontos ismerete. Ehhez ‘járulhat hozzá Nemeskürty István erdélyi krónikája. Idézet a szerző előszavából: „... Erdély sorsával, az utóbbi hetven-egynéhány esz­tendő eseményeivel, tényei- vel mind kevesebben vannak tisztában . . Mi történt?. Mikor? Ho­gyan? Miért? Ez a könyv ilyen és ha­sonló kérdésekre ad választ. Tényeket, adatokat rögzít. Kerüli az indulatokat kel­tő, vagy fokozó érzelmi moz­zanatokat. A tisztánlátást igyekszik segíteni. Erre nagy szükség van. Számos ■ okmány, adat, tény ebben az összefüggés­ben először lát napvilágot. A tudomány természetesen mindezt ismeri, közölte, fel­dolgozta. De fontos, hogy a szélesebb közönség, az olva­só, a magyar társadalom is megismerhesse ezeket a té­nyeket. Annak, aki szívesen lapoz­gat történelmi dokumentu­mokat, különösen ajánlható ez az olvasókönyv. A Vörös Hadsereg harcairól a román királyi csapatok ellen, az USA és Magyarország közöt­ti 192l-es egyezményről, a román és a magyar kormány jegyzékeiről, miniszterek és követek levelezéséről ad ké­pet Nemeskürty krónikája. De találkozhatnak a külön­böző fejezetekben tudósok és költők olyan eszmecseréivel is, amelyek az erdélyi ma­gyarság sorsáról, nyelvhasz­nálatáról, jogairól folytak. A buldózerek alighanem dolgoztak már, amikor Ne­meskürty István előszavát a következő sorokkal zárta: „Ez az olvasókönyv arra törekszik: minél békésebb,, errtberségesebb, civilizáltabb körülmények között vívhas­sa ki elemi jogait az erdélyi magyarság.” „ „ MOZI Trón, avagy a számítógép lázadása Vitán felül áll, sőt köz­hellyé vált: a mese néni hagyta — nem hagyja —- magát. Csak megoszlott. Trónján maradt'a gyermek­mese, s hozzá társuralkodók csatlakoztak: a krimi és a fantasztikus történetek. Hogy a felnőttek se maradjanak mese nélkül, cselekményes sztorikkal gondoskodnak a Jó és Rossz harcát a jelen­ben és a jövőben ábrázolni. Pályafutásuk hossza belátha­tatlan, mivel az emberi ter­mészet már csak olyan, hogy nem akar alapvetően változ­ni. Ki a jó, ki a rossz oldal­ra hajlik, s e szerint pró­bálkozik a szerencsével, ne­mes eszközök bevetésével, vagy a nemtelenektől - sem riadozva. S mi pedig — ez megint csak jellemző tulaj­donság —: a Jó győzelmét kívánjuk erősen. Ha a harci terep maga a számítógép, s harcosai a megelevenedett programok, akik fölött az uralmat a fő­vezérlőegység kaparintja meg, akkor is. Sőt annál in­kább. mert a gépi diktátor semmiben sem különbözik az emberitől, ha csak abban nem, hogy még félelmete­sebb, zsarnokabb. E pár sor­ból is kitetszik, tfogy mi kö­rül forog Steven Lisberger amerikai rendező filmje, mely a jövő század elgépie- sedett világát vetíti elénk, azt a kort, amelyben az éle­tet már teljesen a számító­gépek vezérlik ... S ha egy­szer valamelyikben valami — mint itt a fővezérlő — megbokrosodik: egy diktá­tor szabadul el. S vele szem­ben még a létrehozóik, a programozók is tehetetlenné válhatnak. Hacsak . . . De ezt már hagyjuk, hogy a nézők iz­galma a kellő fokon marad­jon. Inkább szóljunk arról, hogy a film stílusa a témá­ból fakad, azaz tisztán szá­mítógépes. Valami olyannak tűnik, mintha pár mondat­ban meghatározták volna, miről is lesz szó — alapöt­let, konfliktus, szereplők te­kintetében — s aztán a szerkesztést már egy szu­pergépre bízták. Amely csil­logó nagyvonalúsággal — a fantasztikus elemek halmo­zásával — végrehajtotta az utasítást, a trükkök özönét alkalmazva. Hogy egy ki­mondottan gépi, de mégis emberarcú és érzésű — gyű­lölet- és szeretetközpontú — világot teremtsen. Afelől sem hagyva kétséget, hogy bár előfordulhat olyan eset, amikor a gép egy bizonyos egysége önállósul, s keresz­tezni akarja a Létrehozó ere­deti szándékát, a közjót, mert annyira megmámorosodik saját hatalmától — azért nem ő az igazi úr. A történet jellegéből adó­dik, hogy az élő szereplőik kis feladathoz jutnak, még a három fontos fiatal, Jeff Bridges, Bruce Boxleiter és Cindy Morgan is csak a ke­retjáték során csillanthatják föl színészi tudásukat. Ezt viszont hol kellő komolyság­gal, hol kedves humorral te­szik, ahogy azt az elkötele­zett programozó, illetve a szerelmes számítógépes lány szerepe megkívánja. Mert mit érne bármely és bármilyen fantasztikus film is, ha hiányozna belőle a szerelem, vagy a mindent le­győző emberi ész, ügyesség, bátorság . ..? Vass Márta Erkölcsi, politikai és gazdasági kárt okozna a visszalépés n képviselők „megvásárlásának” története 5. Tullln — kisváros Auszt­riában, a Duna mentén, nem messze Becstől!. Ismerhet­nénk hangulatos utcácskái­ról, történelmi atmoszférád járói, esetleg kedves kis­kocsmáiról vagy Duna-híd- jáiról, mely- arról nevezetes, hogy ügyes mérnökök vagy fél méterrel magasabbra emelték, hogy elférjenek alatta a felduzzasztott Du­nán közlekedő hajók. Ám valószínűbb, hogy nagyobb nevet hozott neki a közelié­ben épült vízerőmű, a grei- fensteini. Kora reggel érkezünk az osztrák Duna-szakasz legal­só vízlépcsőjéhez. (Mellesleg a Dunán a fekete-erdei fa- kadástól sorrendben ez a harminchetedik, az osztrák folyószakaszon pedig a ki­lencedik. Ez alatt egyelőre csak kettő, a két vaskapui üzemelt) A hosszan elnyúló lapos vízlépcsőt alig lehet észre­venni a hajnali párában. Csak szögletes radartornya és ballparti irányítóközpomt- ja figyelmeztet rá, A zsilip feletti lámpa zöldet mutat. Lassan beúszunk a hajózsi­lipbe. A hatalmas, vízzáró kapuk becsukódnak mögöt­tünk). Mindenki az órájára néz. Aliig hallhatóan tódul aliánik a felülről érkező víz. Lassan emelkedünk. Húsz perc sem telik el1, mór a fel­ső vízszinten vagyunk. Előt­tünk a vízzáró kapuk és las­san ki haj ózhatunk. Megér­keztünk ahhoz a vízlépcső­höz, amely a nagymarosi modellje. A parton Rudolf Wagner úr, a gneifensteini vízlépcső vezetője és mun­katársai vannak bennünket. Valamennyien annak a Do­naukraftwerke AG nevű cégnek az alikahnazottai, amelyik az osztrák vízlép­csőket építette, és építi a szerződés szerint a nagyma­rosit is. Wagner úr minden külö­nösebb ceremónia nélkül in­vitál bennünket az irányító­épületbe, ahol térkép és szí­nes tablók előtt ad tájékoz­tatást az osztrák vízlépcső- építés történetéről. A hős­korral kezdi, a vállalat 1947- es megalakulásával, majd első munkájuk, az 1954— 1959 között épült Ybbs-Per- senbeug vízlépcső bemuta­táséval folytatja. Aztán ar­ról beszél, hogy a dicsőség nem tartott sokáig, mert a következő két vízlépcsőt, az aschachit és a wal‘l.s©e-mtt- terkircheniit már csak NSZK- hiteliből tudták felépíteni, s a nagymarosival azonos konstrukcióban, árammal fi­zettek érte. Az előbbi 20 évi törlesztés után, 4 évvel ez­előtt került osztrák tulaj­donba, s — Wagner úr sze­rint — azóta az a legolcsóbb erőművük. (A turbinák több mint két évtized után is ki­fogástalanul működnek, s reményeik szerint felújítá­sukra egyhamar nincs is szükség.) Az első vízlépcsőtől a greifensiteini megépítéséig hosszú idő telt el, több mint harminc év, de ezalatt kita­nulták a szakma valamennyi fortélyát. Ez a vízlépcső min­den tekintetben kifogástalan, építészeti és technikai Szem- pointból .is kiforrott konst­rukció. Mindenesetre ígére­tes vélemény a nagymarosi­ra nézve, hisz lényegi elté­rés a kettő között nincs. Mindössze annyi a különb­ség, hogy a Duma-kanyar i a környezetbe jobban illő, gömb alakú radar tornyot kap, teteje tűdként funkcio­nál, és irányítóépületeit a földfelszín alá süllyesztik. Wagner úr nagy szívé­lyességgel mutatja be biro­dalmát, a 9 csőturbinával működő, összesen 295 me­gawattóra teljesítményű erő­művet, (A nagymarosi 6 tur­binás lesz, 160 megawattéra teljesítményre lesz képes.) Megnézzük az ir.ámyítópul- tot, majd a turbinák vezér­lőközpontjait, az egyenként szobányi műszererdőt,' s be­mászunk a turbinaházakba is. Fölöttünk, alattunk iszo­nyú tömegű víz, cs;ák a tur­bina masszív acélpajzsa vá­laszt el tőle. Patikatisztaság mindenütt. Felsóhajtumk — bár a nagymarosi is ilyen lenne. Buszba szádunk. hogy megnézzük a környéket. Ak­kor még: elképzelni sem tud­juk, hogy az igazi nagy att­rakció az átalakult Duna­rnente, s nem maga az erő­mű. Ezt. még akkor sem sejt­jük, amikor Wagner úr be­jelenti, hogy a greifensteimi vízlépcső Ausztria legna­gyobb ártéri erdejének vé­gén terül el. Az erőmű melletti régi Duna-ág ma is éli, egy szi­várgócsatornán keresztül kap friss vizet. Igazi para­dicsomi állapotokra, gazdag vízi életre lel litt a látoga­tó. Egyik szakasza a szörfö­söké, arrébb a fürdőzők bir­tokolják, majd pedig a vi­torlásak. Egy félreeső zugát sekély vízre töltötték fel, s ott vízinövények telepedtek még, jó búvóhelyet nyújtva madaraknak és halaknak, ez utóbbiaknak az íváshoz. A szi'Várgócsatornától nem messze yacht- és csónakki­kötő. Itt emelik ki a fentiről érkező kishajókat és szál­lítják át szárazon a vízlép­cső alatti vízre. A folyó bail partján a kiterjedt ártéri er­dőt patakok futják be, me­lyek friss vizet bukókon, és zsilipeken keresztül kapnak a Dunából, Az erdő egy rez­zenéstelen csendességű szeg­letében, a csöppnyi tóvá duzzadt patak mentén 'kor­mára nők. A tudományos akadémia próbálja őket meghonosítani. A jeliek sze­rint sikerrel. A Duna töltése szinte nyíl--' egyenes. Szépen rendezett, rajta a fű frissen, kaszált. Tetején kerékpárút, a vá­roshoz, Túlimhoz közeli ré­szét virág, díszcserje és tér- plasiztiika teszi hangulatos- sái. Wagner úr, kezében a mikrofonnal, alig fogy ki a szóból. Érezni, megszállott­ja a hivatásának, és igyek­szik eladni a „portékát”. (Az vesse rá az első követ, aki az ő helyébe nem ezt ten­né.) Közben biztat, nyugod­tan kérdezzünk. Jön is há­tulról nyomban egy kérdés:

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents