Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-04 / 237. szám

1988. október 4., kedd o „Gombaienyészet” a képtárban — Ki kezdi a munkát? Meddig lesz biztonságban a Kohán-hagyaték? KÉPERNYŐ Aranyérem Esti Kornélnak Nem tagadom, az elmúlt héten én is a szöuli olimpia közvetítését néztem nap mint nap, igaz, hogy a hajnali órákra nem vállalkoztam. Pedig nagy tett, hogy ebben a forinthiányos (?) világban egy idejű helyszíni közvetíté­sekre is vállalkozott a Magyar Televízió. Persze, a sport ad. sport, más dolgokkal (netán a kultúrával, művészetek­kel) szemben -alapos hendikepje (előny-kedvezménye) van, de hát többen szeretik ezt, mint amazt. A közvetí­tések általában nem túlságosan szárnyalták túl a közép­szert, kevés ötlet és kevés szín övezte 11 aranyérmünket és az ezüstöket, bronzokat is. Egyáltalán a magyarok szöuli jelenlétét. Feltehető azonban, hogy még hoznak is haza egyet-mást: esetleg nemcsak az olimpiáról, hanem az eddig alig ismert, távolkeleti országról is, ahol húsz év ^latt (mint mondják) megvalósítottak egy sajátos gaz­dasági csodát. Állunk elébe, mármint a tévénézést illető­en. Minél hamarabb ... A hosszú távú olimpiai beszámolók mellett azért alkal­manként kitűnő programokkal szolgált a héten a Magyar Televízió. Ezek között is első helyre kívánkozik a Haj­nali párbeszéd, Esztergályos Károly tévéfilmje Koszto­lányi Dezső írásaiból. Nemcsak azért tetszett, mert Kosz­tolányi Esti Kornélja hírlapíró volt (így kell írnom, múlt időben), hiszen ez a fajta hírlapíró manapság már nincs, pedig jó néhány nemes vonását, magatartásának könnyed mélységeit és egyáltalán érzelemvilágát ugyancsak átve- ihetné a nyolcvanas évek némely rámenős, agresszívan szen­zációt hajhászó, sok tekintetben gátlástalan szakmabeli­je, még akkor is, ha mentségére szolgál: nem is hallott Esti koméiról... Félretéve azonban a Cyrano-i jogot, hogy szakmánkat, jobb esetben hivatásunkat csak mi, magunk gúnyolhat­juk alkalmasint, nos, félretéve a játékot, nézzük hát kö­zelebbről : miféle filmet csinált Esztergályos Károly Kosz­tolányi halhatatlan írásaiból? Ha azt írom sommásan, hogy jó filmet, azt meg is kell magyaráznom. Két alapvető indokom van a bizonyítás­nál. Talált egy pompás Esti Kornélt Gálffi László sze­mélyében, aki úgy Esti, hogy nem modernizál, nem ta­lálható sem a tekintetében, sem a gesztusaiban, még ke­vésbé a jellemrajzában a manapság oly divatos „új ol­vasat”, mert (úgy látszik) nemcsak a rendező, hanem a színész is úgy találta, hogy Kosztolányi ma is modern, ma is korszerű és időszerű, főleg, ha nem a földihözra- gadtság színvonaláról nézzük és figyeljük, mit ír, miért ír azt, amit ír? A második indok legalább ilyen jelentő­ségű: a Hajnali párbeszéd kihangsúlyozza azt a Kosztolá­nyit, aki az utóbbi évtizedek félresikerült és nagyon is egyértelmű ítészi véleményei ellenére nem a lírába me­nekülő túlérzékeny értelmiségi megtestesítője, hanem töprengő, a világ dolgain vívódó, az emberség, az élet és halál nagy felkiáltójelei és kérdőjelei között válaszo­kat kereső ember, aki leírta ezeket a verssorokat is: „Jaj, merre menjek? Jaj, merre nézzek? Jaj, mit rebegjek? Jaj, mit hazudjak? Jaj, hol az arcom? Jaj, hol a múltam? Jaj, hol az ágyam? Jaj, hol a sírom?” Lehet, hogy a tévéfilm készítői nem éppen erre gon­doltak, amikor megszületett a gondolat, hogy Esti Kornél kalandjaiból filmet csinálnak, és a mindig korszerű Kosztolányi Dezsőt visszahozzák, hacsak másfél órára is onnan, az elmúlt világból, onnan, ahová Charon csónak­ján utazhatnak csak a megérkezők. Nagy vállalkozás volt, és napokig ható élmény azoknak, akik az olimpiáról átkapcsoltak hazai tájakra, a kettesről az egyes csator­nára. És bizonyítéka is annak, hogy a lélek kincsei nél­kül képtelenség bármerre indulni, hogy az élet lehet rö­vid, de a művészet örök. Főleg az igazsága, ha igaz. Ez a svihák, nagyvonalú, életművész-halálművész Esti pedig igaz volt. Hogy befejezzem: elnézést kell kérnem azoktól, akik lelkesen nézik-várják a szép, bájos Philadelphia (Sigrid Thornton) történetét az ausztrál tévéfilmsorozatban (A folyók nem állnak meg). Néha én is úgy voltam vele, hogy kellemes háromnegyed óra, hiszen az emberi küz­dés, az összetartozás nagy érzései mindig megindítóak. Végül a hét csodája: Mozgóképek Bartókról. Példázat értékű tett arról: hogyan lehet pár perces amatőrfilmből emlékművet állítani. Sass Ervin Mi legyek, ha nagy lettem? Szívemből szólt a látoga­tói aki ezt jegyezte be a gyulái Kohán képtár ven­dégkönyvébe: „Megnéztük a szép kiállítást, sajnálatos, hogy az értékes gyűjtemény enyhén elhanyagolt épület­ben van elhelyezve”. A ven­dég kizárólag a kiáillítóte- íremban járt, ahol „csak” a vakolat potyog a falról. De az aztán potyog tisztessége­sen. Még jó, hogy a falfelü­let nagy -részét paraván fe­di. Mert, hogy mögötte mi van, nem nehéz kitalálni... ........A MENTŐ VITTE EL” Fábián Irén gyűjtemény­kezelő és tánlátvezető kész­séggel végi-gvezet a tiné­dzserkoron jócskán túljutott épületen. A látvány, a „ku­lisszák” mögött, még elkese­rítőbb. Utunkat a restau- ráLóban kezdjük, mely könyv­tárira bizony jobban emlé­keztet, mint alkotóműhelyre. — Micsoda értékeket őr­zőnk itt -is! A Ladiics-házból kMűitek ide ezek a roppant értékes könyvek. Hányód­nak, párosodnak méltatlanul — lapozza fel az egyik gót- betűs kötetet. — Ezen a he- Hyen veszélyben van ez is! Hogy miilyen helyen? Ne­héz szavakba önteni. A zsú­foltság még a legkisebb baj, de a parketta! Kis túlzással hegymászó-felszerelést hoz­hat magával, aki erre vető­dik. Dombok, völgyek, s sza­kadékok: a parketta foghí­jait ócska szőnyegekkel pró­bálták elfedni, hiába. Nem­rég a képtár egyik alkalma­zottját a mentő vitte él, oly szerencsétlenül botlott meg egy ilyen, nem éppen eszté­tikus és még inkább baleset­veszélyes mélyedésben. Akár veszélyes ségi pótlé­kot is kaphatnának az itt dolgozók. Nemcsak ezért, ha­nem mert a kiállítótér és az iroda közti fcarengőt (s az irodát is) egy speciális gomba támadta meg, mely — mint később dr. Czeglédi Imrétől megtudom —, úgy tűnik, allergiás tüneteket okoz aiz állandóan itt-tartóz- fcodókon. — Miár -kiköltöztem az iro­dából, mert kibírhatatlan ez a dohos szag — mondja Fá­bián Irén. — Arról nem be­szélve, hogy ezt a gombát, mely állítólag minden szer­ves anyagot megtámad, szét­hurcolja aiz ember. Ajánlom, mielőtt hazamegy, mossa le a cipője talpát, nehogy bajt csináljon* a lakásában is. Ahogy elnézem a gomba- támadita parkettát, mely úgy néz ki, mintha tűz üszkösí- tette volna meg, egyre a rak­táron jár az eszem. A ké­pek vajon biztonságban van­nak-e? Fábián Irén, mintha belelátna gondolataimba, oda inviták — Íme — mutat körbe —, 600 nagyméretű olajfest­mény és viasztempera, va­lamint több mint 2 ezer grafika! Nyáron restauráto­rokat kellett hívnunk, mert a képek penészfóltosak let­tek ... Nem csoda: a plafon, be­érik; a levegő hideg és nyir­kos. — Szakszerűen ilietisztítot- ita'k mindent, aztán megpró­báltuk úgy elhelyezni a ké­peket, hogy érje őket a le­vegő ... Gyermekkorom vidámpar­ki élménye jut eszembe, mi­kor elbúcsúzok. Az elátko­zott kastélyból léptem ki ilyen. megkönnyebbüléssel. Pedig azt direkt azért épí­tették, hogy felborzolja a kedélyeket. De ezt, a Ko- h,áin-kiéptárat nem! LE A TÜSARKÜ CIPŐVEL? A gyulai Erkel Múzeum igazgatójánál, dr. Czeglédi Imrénél folytatom a beszél­getést. — A Kohán-hagyaték 1979-ben került ebbe az épületbe. Eltelt .néhány esz­tendő, s a képtár akkori ve­zetője panaszkodott, nem lehet tűsarkú cipőt használ­nia, mert a parketta besza­kad a hegyes sarkok alatt... A „viharfelhők” tehát már a nyolcvanas évek ele­jén 'gyülekeztek a képtár fe­lett. S a folyamat természe­tesen nem állt meg, mitől is ólilt volna, hisz ekkor má'r nyilvánvaló vollt: az építés­kor nem szigetelték, nem fa­lazták aló kellőképpen a hagyaték új otthonát. Az mégsem lehetett megoldás, hogy ezentúl nem vesznek tűsarkú cipőt a múzeum al­kalmazottai?! Elindult a gé­pezet: — Szakembert hívtunk, aki a gombáik több hónapos kitenyésztése után, 1986. jú­liusában húszegynéhány ol­dalas jelentést készített az épületiről, s a gomba 'kiirtá­sának lehetőségéről... És már elém is tesizi a két esztendeje' készült vaskos irományt. Nem sokat értek az egészből, hiszen vegyész­mérnöki diplomám nincs. A „Helyszíni szemLe észlele­tén” címszó alatt például ezt olvasom: „Az épület álláp- és födémszigetelése hi­bás, s ennek következménye a kétirányú beázás; a fal, padlózat és a födémrendszer igen' magas nedvességtartal­ma következtében igen érős a mikrobiológiai aktivitás a szerkezeti elemek felületén és mélységében egyaránt; a falazat teljes keresztmetsze­téiben sziliikátkémiai elválto­zásokat okoz a N-redoxi ak­tivitása; a beázás biztonság­technikai és munkaegész- ságügyi'-balleseti veszélyhely­zetet teremtett az elektro­mos hálózat zánlatveszélyé- vel; az egész épületben ki­terjedt bakteriális és gom­bás mállasztó hatás figyel­hető meg; jelentős a pado­zat faanyagának olyan' ká­rosodása, hogy makro- és milkrOíSitrukturá'lisan nem lát­ható már a celilufózváz, csak ligninies maradékszerkezet figyelhető meg; fentiek kü­lönösen nagy veszélyt jelen­tenek a tárolt és kiállított múzeumi értékekre. Feltehe­tői, hogy a képek fa- és vá- szonanyaga latensen mór fertőzött. Csak idő kérdése a képek festékanyagát káro­sító ikometabolitikus fajok megtelepedése a képolda- ilon...” — Nekem se pénzem, se posztóm — tárja sízét a ke­zét az igazgató —, így ter­mészetesen a jelentés egy- egy példányát azonnal el­küldtem a tanácshoz és a megyei múzeumi szervezet­hez. Azóta várom, hogy történjék valami. A képeket időlegesen megóvtuk a káro­sodástól, hiszen a • Nemzeti Galéria restaurálási osztá­lyának helyettes vezetője és munkatársa rendbe tette a gyűjteményt. TORTA HELYETT ÚJ VAKOLAT KELLENE! Dr. Marsi Gyulánétól, a városi tanács művelődési osztályának vezetőjétől tu­dom, jövőre lesz 100 éves a Kohán-képtár épülete. Szép kort megért, kétségtelen. De lesz-e tovább ? Születésnap­jára kap-e orvosságot az emésztő kór ellen? És új köntöst a régi', málladozó helyett adnaik-e rá? Az épülét, s a hagyaték a vá­ros tulajdona, természetes hát, ha kérdéseimmel: a mű­velődési osztály vezetőjét keresem fel először. — A vizsgálatok azt bizo­nyítják, hogy bár a kép­anyag ideiglenesen bizton­ságban van, tisztességesen el keil végezni .az épület megfelelő szigetelését, fel­újítását. És elmondja, mindezt ho­gyan képzelik: a múzeumi szervezet végezze el a belső munkálatokat, ezt követően — remélik, jövőre — a vá­ros álllíná a külső felújítást. Igein ám,, de ki vállalja az épület jelentős költséget fel­emésztő szigetelését? Hi­szen e nélkül, csupán' tüne­ti kezelésiről, mondhatni ki­dobott pénzről, s fáradtság­ról beszélhetünk. — A nedvesedés éllén sze­rintem a múzeumnak kell tennie, már csak azért is, mert látogatottságuk 60 százalékét Gyula adja. Ügy tűnik, tisztázódott minden, nyugodt szívvel mehetek tovább, ám egyre motoszkál bennem a kérdés, 'miért csak most gondolnak a felújításra, hiszen a baj több éve kezdődött. — Sok rossz épület van Gyulán. Óvodák, iskolák ... Miég: ha kisebb elhasználó­dás miatt keltene felújítani őket! De mindig csak akkor jutunk oda, miikor már fell- tótlienül szükség van az in­tézkedésire, mert szakad a tető, lyukas a csatorna •,.. Az ÁFA meg? Végképp tönkretett minket. Nos, a képtár — úgy tű­nik — feltétlenül megérett a felújításra. De lesz-e felújí­tás? „...A SZÉP MENYASSZONYON CSAK A RUHACSKÁ” Kőrútomat a múzeumi szervezett igazgatójánál; dr. Szabó Ferencnél zárom. A .munka 'kezdésének ideje ér­dekelne, ám pillanatok alatt 'kiderüli, korántsem olyan magától értetődő a helyzet. Mert >némi pénzt valóban szántak a képtár felújításá­ra, de nem annyit, hogy a szigetelést is ők végeztes­sék. Sőt. — Ezt a helyi tanácsnak kell magára vállalnia — mondja dr. Szabó Ferenc —, hiszen mi csak amolyan bérlők vagyunk ebben az épületben. A belső felújítást elvállaljuk, de .többre sem­miképp nem futja az erőnk­ből. Évi egymillió forint felújítási alapból kell! épü­leteinket fenntartanunk, melyek között gyakorlatilag nincs iis olyan, amin nem kellene javítani valamit. De nem is a kieret kicsinysége a baj, hanem, hogy soha niam kaptuk rugalmasan, a szükségletekhez igazítva eze­ket a pénzeket... Lám, milyen, messzire ka­landoztunk a .képtár ügyé­től-! Aztán ismét visszaka­nyarodunk eredeti témánk­hoz, bár kérdésiemre, hogy mikor kezdődnek a munká­latok: nem kapok, s már tu­dom, nem is kaphatok vá- lászt, — Annak idején, vállaltuk a hagyaték .gondozását, lel­tározását, bemutatását, s most a belső felújítást. Ez utóbbi viszont kockázatos vállalkozás, hiszen nem tud­juk, mi van. a külszín alatt. Milyen mélységiben pusztí­tott' az a bizonyos gomba?! És ami a legaggasztóbb, ez az épület a szép menyasz- szonyon csak a ruhácska — teszi helyére a kérdést az igazgató. — A hagyaték! Az aiz igazi érték! Azt kell élőbb biztonságba helyezni. Aztán egy generális felújí­tás, és akkor már biztosít­va látnám, hogy hosszú tá­von, akár 2010-ig is méltó helyen legyenek Kohán György képei. Amint az épület falazata olyan álla­potban. van, hogy a belső munkák elkezdhetek,, készek vagyunk a rajtra. Egyébként is: ha olcsón akarjuk csi- mádini, arra kell kérnünk a várost, hogy a mii költsé­günkre végzendő munkák műszaki ellenőr,zését is lás­sa el1. .. * * * A múzeum tehát: „váirosii kézbe taniné” — a tervezte­tést és a költiségivetés elké­szít tleitését. Aztán ki-ki fel­mérheti a kötelezettségeit. De »ehhez meg keld egyezni! És ed keld indulni valamer­re! Hiszen» az épület állltaipo- ta »egyre romlik, s a költsé­geik a»z idő múlásával’ még magasabbra rúgnak. A vélemények ütköztetésé- vel1 csak arra próbáltuk fel­hívni a figyelmet: ideje el­dönteni, ki märe vállalko­zik? Mert a jó Sízándék — abból1 nincs hiány — még. kevés a Kohán»-hagyaték megmentésére, s méltó eli- helyezés»ére. Nagy Ágnes A napokban jelent meg a „Bé­kés megyei továbbtanulási ka­lauz 1988” c. kiadvány, mely a tavaly terjesztett tájékoztató ja­vított utánnyomása. A Békés Megyei Tanács V. B. Munka­ügyi Szolgálati Iroda és a Békés Megyei Pedagógiai Intézet ösz- szeállítása hasznos információ­kat tartalmaz az általános isko­lák felső tagozatos tanulói és szüleik, továbbá a tanfolyami képzés iránt érdeklődő középis­kolások, illetve elhelyezkedni szándékozók számára egyaránt. A könyvből megtudható, hogy milyen szolgáltatásokat végez, kiknek miben tud segítséget nyújtani a munkaügyi szolgá­lati iroda. A továbbtanuláshoz, a pályaválasztáshoz megfonto­landó tanácsokat olvashatnak a még bizonytalankodók. Ezt kö­vetően további ismeretek sze­rezhetők a gimnáziumi képzés­ről, megyénk gimnáziumairól. A szakközépiskolák bemutatása­kor részletesen taglalja a tájé­koztató a képzés főbb jellem­zőit, a tantárgyukat, az elhe­lyezkedési lehetőségeket, a szak­irányú továbbtanulási irányo­kat. A szakmunkásképző iskolák és a szakiskolák iránt érdeklődők az adott intézményben oktatott valamennyi szakma felsorolását megtalálják a szakmai gyakor­lat helyének megnevezésével együtt. (Megjegyezzük, hogy a jövő évi konkrét beiskolázási tudnivalókat, a keretszámokat tartalmazó kiadványt a pedagó­giai intézet hamarosan az isko­lák rendelkezésére bocsátja.) Aki felnőttként szeretne érett­ségizni vagy tanfolyami képzés­ben részt venni, többféle kínálat közül választhat. Érdekesek a vállalatok és az intézmények ál­tal közreadott ismertetők, me­lyek a hosszabb távú tervezés­hez adnak útmutatót. A befejező részben összefog­laló olvasható a szakmunkáspá­lyákról, a szakmák egészség- ügyi követelményeiről. A Békés megyében oktatott szakmák rö­vid ismertetésének pedig az a célja, hogy felvillantsa a leg­fontosabb tudnivalókat, és ez­zel segítséget adjon a válasz­táshoz. A kiadványhoz elsősorban az általános iskolák megrendelése alapján juthatnak a szülők, ta­nulók, de megvásárolható az a munkaügyi szolgálati irodában is, Békéscsabán, az Irányi u. 1. sz. alatt. Amit lát az idegen ... s amit nem lát (a restaurálóhely) Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents