Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-24 / 254. szám

1988. október 24., hétfő ■ ■ SZERKESSZEN VELÜNK! Tótkomlós Megemlékezés, küld ö ttvála sztás A helyi politikai társadal­mi szervek szervezésével ke­rült sor községünkben 1988. október 6-án, egy ünnepi gyűlés megtartására. A köz­ségi ünnepi gyűlés keretén belül került sor az 1848—49- es magyar szabadságharc ki­emelkedő alakjairól való megemlékezésre, a további­akban községünk 1944. októ­ber 6-án történt felszabadu­lásáról esett szó. Végül pe­dig községünk sajátos hely­zete miatt az ország nemze­tiségi politikájáról, mely ezekben a napokban a figye­lem előterébe került a soron következő nemzetiségi kong­resszusok megtartása, illetve ezt megelőző előkészítés mi­att. Az ünnepi gyűlés a he­lyi úttörőzenekar által elő­adott Himnusz hangjaival vette kezdetét. Az ünnepi gyűlés színvo­nalának emelését szolgálta a szlovák általános iskola ta­nulóinak műsora, mely a résztvevők körében nagy tet­szést váltott ki. A községi gyűlés ünnepi szónoka Ju­hász Pál, a nagyközségi ta­nács elnöke volt, aki a fen­ti napirendi pontoknak meg­felelően tartotta meg előadá­sát és méltatta az évfordu­lók jelentőségét. Külön ki­tért a nemzetiségi politikánk feladataira, hogy e gyűlés hivatott arra is, hogy a so­ron következő Magyarorszá­gi Szlovákok Demokratikus Szövetségének VIII. kong­resszusára a község lakossá­ga küldötteket válasszon. Ezután került sor a köz­ségi HNF-titkára, Kajos Ist­ván által tett előterjesztés alapján a kongresszusi kül­döttek javaslattételére. A községi gyűlés egyhangúlag választotta meg kongresszu­si küldötteknek: Matatsz Ist­vánná, Libor Mihályné, Le- ginszki Mária, Majoros Já­nos, Lopusnyi András, Les- tyán Mihály, Istvánná Racs- kó Anna és Sávolt Mihály nemzetiségi aktívákat. Az elnökség soraiból kért szót a Magyarországi Szlová­kok Demokratikus Szövetsé­gének titkára, dr. Alt Gyula, aki csatlakozva az ünnepi gyűlés szónokához, méltatta a többszörös ünnepség jelen­tőségét, Külön kitért a köz­ség szlovák nemzetisége szempontjából fontosnak ítélt soron következő nemze­tiségi kongresszusra, hogy a most megválasztott küldöt­tek eredményesen lássák el feladatukat. Az ünnepi gyű­lés a levezető elnök zársza­va után. az Intemacionálé hangjaival ért véget. Sávolt Mihály Zsúfolt járat A Békés Megyei Népújság hasábjain po­zitív és negatív értelemben gyakran jele­nik meg írás a Volán Vállalatról és dol­gozóiról. Ügy érzem, mégis érdemes újból tollat ragadnom, talán segítenek a Bé­késcsaba—Szarvas útvonalon levő zsúfolt­ságon. E Korok írója gyakran utazik Szarvasra és vissza. Szombat délelőtt, va­sárnap délután és hétfőn reggel oly sok az utas, hogy örüljünk, ha „beférünk”. Ilyenkor néz szúrós szemmel a fáradt, fá­jós lábú idős ember a diákra, aki fürgén felugrik és helyet foglal magának és tár­sainak. Akárhogy csűröm-csavarom, nem tudok haragudni a diákokra, hiszen ők is megfizették a viteldíjat, ráadásul korán keltek, félig imég alszanak, nehéz nap vár rájuk, jogos, hogy üljenek több mint egy órán át. A közelmúltban egy hétfői reggelen a 6.20-as autóbusszal utaztam Szarvasról Békéscsabára. Előttem egy két bottal já­ró, műlábú idős hölgy Iparkodott felka­paszkodni. Amíg segítettünk neki, mellet­te felosont egy-két diák bérlettel, lentről biztatták a többiek: „Fogd a helyet!...” Mire felértünk, egyetlen hely volt „üres”, rajta egy divatos fehér táska. Megkértem az ablaknál ülő fiatal lányt, hogy legyen szíves felvenni a táskát, hadd üljön le a Ihölgy. — Foglalt 1— felelte vállrándítva. — Magamnak nem kérem a helyet, de nem látja, hogy a hölgy rokkant? Ezúton kérek bocsánatot az idős hölgy­től, kicsúszott a számon ez a szomorú szó. A következő ülésről mindjárt felállt egy fiú, átadta a helyet nekem. Nem ezért szóltam, de köszönöm! Ülő helyzetből könnyű volt az álló utasokat megfigyel­ni. Kire ,a munka, kire a tanulás várt az­nap, mások kórházba, vagy orvosi szak- rendelésre utaztak. Egy kisfiú állva aludt, csak azért nem esett el, mert szorosan álltak mellette a felnőttek. Az említett útvonalon gyakran utazók nevében kérem az illetékeseket, segítsenek abban, hogy kényelmesebben utazzon gyermek, felnőtt és nyugdíjas az év min­den inapján. a. így könnyebb Ez év október 10-én vérkép­vizsgálat céljából a békéscsabai kórház laboratóriumába kel­lett menjek. Elszörnyűlködve láttam, hogy csaknem ötvenen várakoztak hasonló vizsgálat miatt. Itt szeretném csodálato­mat és nagyrabecsülésemet ki­fejezni a labor dolgozóinak, akik nagy szakértelemmel, gyor­san, mosolyogva végezték fel­adatukat, és meg merem koc­káztatni, szeretettel foglalkoztak a beutaltakkal. 0| ha minde­nütt így lenne, mennyivel ke­vesebb lenne az ideges „ügy­fél”. Dr. Kazóné Nagy Éva Békéscsaba Átadták Ülök a tévé előtt és fi­gyelem a' sajtótájékoztatót, miszerint: megtalálták Hor­váth Renátát és egyben a Budapesti Rendőr-főkapi­tányság bűnüldöző osztálya őrizetbe vette Páll Lászlóné 33 éves, foglalkozás nélküli, dunakeszi lakost, és a töb­bi. Szívet "melengető és egy­ben torokszorító másodper­cek, amikor megláttam ezt a kis szőke csöppséget egészségesen, közel egy év után. Egyszer csak azt hal­lom, hogy „átadták” szülei­nek. Íme, csakugyan, ott a sajtótájékoztatón „átadták” Renátát szüleinek, akiknek szemmel láthatóan — érthe­tően — nemigen tudott örül­ni. Hiszen majdnem egy év telf el. A nyelvészet Grétsy professzor feladata, de na­gyon bántotta a fülemet ez a szó, „átadták”. Mint egy tárgyat, egy élettelen vala­mit. Nekem jobban tetszett volna így: A riporter a saj­tótájékoztatóról így tudó­sít. „A kis Renáta az orvo­si vizsgálatok és az elma­radt kötelező védőoltások el­végzése után, visszakerült szüleihez. Az orvosi vizsgá­latok teljesen egészségesnek és jól fejlettnek találták. Közben a kamera mutatta volna őt új otthonában, szü­lei társaságában.” Viszont szívesen hallanám, hogy át­adták X városban, vagy községben a határidőn belül elkészült 12 tantermes is­kolát, óvodát, netán uszo­dát. A rendőri szervek előtt viszont mélyen meghajlok; óriási munka volt! Minden látványosság nélkül. Köszö­net érte. Mar cső István Medgyesegyháza A tisztesség úgy kívánta volna... Október 19-én, este fél 6 tájban e sorok írója szemtanúja volt egy, ha nem is mindennaposnak mondható, de eléggé gyakran elő­forduló közlekedési „csattanásnak”. Talán a kár, (amelyet az a koccanás okozott, említést sem érdemelne '— (a jobb oldali Irány- jelző t lámpabúra tört le) —, inkább az eljárás az, ami ez esetben elítélendő. Az a közönyösség, nemtörődömség, amelyet ez az eset jól péld&z. Történt, hogy Békéscsabán, a (Bartók Béla út |és a Temető sor kereszteződésében a lámpa zöldre váltott. A kocsisor lassan meg­indult Jamina felé. A hídra haladó konvoj lassításra (kényszerült egy elöl haladó kerékpáros miatt. A fehér Trabantnak is lassabb- ra kellett „fognia” a járművét. Ezt a manővert valami oknál fog­va népi tudta követni az a sárga, utánfutós Daciás férfi, aki csi­korgó fékezéssel már csak a Trabant hátuljába tudott „blokkolni”. A trabantos nő kiszállt az autóból, s pórbálta mutogatással kérni a kárt okozót, hogy oldalt, ;az út szélén áUjon le. (A hosszú ko­csisor* miatt, amely utánuk áUt még...) Ezután a fiatalasszony Visszaült, s irányjelzett jobbra —, kivárva az elhaladó segédmo­torkerékpáros férfit —, hogy a kanyarodó sávra húzódjon. A Da­ciás pillanatig hajlandóságot mutatva centikre megindult jobbra, majd gondolt egyet, s mégis kivágott balra, szinte megtáltosodva száguldott fel a hídra. A trabantos nő állt, csak állt... Csodál­kozva a félreeső sávban a kocsija hátuljánál. Aztán a hátsó ab­lakban felbukkanó kis fejecskét meglátva nyugtatgatta gyermekét. Visszaült és lassan ő is továbbhaladt... (b. V.) A Békéscsabai Szőnyegszövő központi telephelyén a szövet­kezeti bizottság az elmúlt hét végén hívta össze nyugdíja­sait. A már hagyománnyá vált ünnepélyes nyugdíjastalálko­zón több mint 200 idős embert köszöntöttek, majd vacso­rával kínáltak, amelyet a Lenin szocialista brigád készített és a szövetkezet vezetősége személyenként 500 forinttal ajándékozta meg nyugdíjasait Szathmári Sándor: Méztermelés A dolgozókat a munkahe­lyükön hívták össze, a ki­lencedik akácfa alatt, egy napraforgóra. A kitűzött időben, amikor az akácfa ár­nyéka éppen a gyermeklánc- fűhöz érit, a meghívottak egymás után bújtak ki az akácvirágokból, sűrű rajok­ban repülitek a gyűlésre és izgatott zümmögéssel kér­dezgették egymástól, hogy vajon mi lesz a mai gyűlés tárgya. De már leszállít Potroh is, a nagy tekintélyű, bölcs he­re, mire a zsivaj azonnal megszűnt. Potroh megnyitotta a gyű­lést, közölte, hogy tárgya a folyó évi méztermelés lesz. Megelégedését fejezte ki a dolgozóknak a tavalyi mun­káért. — Voltak azonban hibá­ink — mondta —, amennyi­ben a lemaradásoknál nem adtuk meg a kellő időben a segítséget a lassabban dol­gozók munkájának feljaví­tására, de kétségtelen, hogy a tervet általában teljesítet­tük. — A termelésnek azonban folyton fejlődnie kell — folytatta —, hogy jobban jóllakhassunk. Éppen ebben >az ügyben örömhírt kell közölnöm a dolgozókkal. Mindenki megremegett, mert ismerték Potroh öröm­híreit. — Közölnöm kell ugyan­is — folytatta —, hogy kap­tárunkból több dolgozó az­zal a lelkes felajánlással fordult hozzám, hogy terme­lő munkájukat az idén húsz százalékkal kívánják fel­emelni. Azt hiszem, hogy ezután mindannyiunk egy­öntetű óhaját közvetítem, ha kijelentem, hogy kaptárunk az idén húszszázalékos mun­katöbbletet ajánl fel. Döbbent csend követke­zett. A megjelentek egymás­ra néztek, majd Fullánkot figyelték, akiről mindenki tudta, hogy a rendőrség megbízottja és vizsla szem­mel figyeli a hatást. Potroh felkérte a hallga­tóságot, hogy szóljanak hoz­zá a tárgyhoz. Mindenki izgett-mozgott, mindenki a másikat figyel­te, míg végül Zümi nyújtot­ta fel csápjait. — Tessék! — mondta Pot­roh. — Én úgy gondolom — kezdte Zümi —, hogy már tavaly is igen lelkesen - dol­goztunk, amint ezt Potroh kaptára is elismerte. Tisztán emlékszem, hogy tavaly ősiz- szel mennyi mézünk volt. Annyi, hogy három kaptár iis kihúzhatta volna vele a telet. Mégis, a tél végén alig volt mézünk. Fullánk most feléje for­dult, Zümi szomszédai fi- gyelmeztetőleg rángatni kezdték a szárnyát, de az folytatta: — Kérem tehát Potroh kantársat, legyen szíves ne­künk felvilágosítást adni, hova tett a megtermelt méz? ­Fullánk idegesen rángatta Eltűnt...! A mellékelt fényképen lát­ható bronz relief a gyomai ún. Kisréti református teme­tőből, körülbelül hatvan esz­tendei ottléte után a közel­múltban eltűnt. A relief Papp Zsigmond festő, szob­rász, közéleti gazdaember alkotása. 1988. október 15- én, szombaton délelőtt vet­tem észre, hogy nincsen a helyén. Papp Zsigmond örö­kösei; dr. Futó Zoltánná, született Papp Ilona és leá­nya, Futó Ilona megbízásá­ból kérem azokat a gyorna- endrődieket és másokat is, akik szeretik a szépet és a tisztességes életet, segítsenek abban az igyekezetünkben, hogy a relief minél előbb megkerüljön. „A magvető és a nagy arató” című alkotás Papp Zsigmondnak egyik legkorábbi munkája. Nagy­szüleinek, Csapó Jánosnak és Kiss Lídiának állított em­léket vele. Ez az alkotás — ha úgy tetszik — a gyoma- endrődieké is. Kérem, szíves­kedjenek ennek a rövid kis óhajnak, sóhajtásnak helyet adni a rovatban. Hátha lesz foganatja. Cs. Szabó István múzeumvezető, Békéscsaba „Sikerélményt?” Sajnos, fái ávszázaddál a hátam mögött jól megkaptam. Előrebocsátom, nem az az elsődleges szándákom, hogy a szeghalmi háztartási bolt dolgozóit megbántsam, mert ügyes reklámfogással becsalják a boltjukba a kedves rvevőt, ugyan­is iszáp sorjában kirakják az fizlet elá érdekes módon a ná­luk vásárolható kész termékeket; például rotációs kapa, fe­jőgép, vastalicska. Én ez utóbbi áruba „estem” bele. Kék volt, vörös felnivel, levegővel telt fekete gumival. Nagymé­retű gumikerekén, mely merészen a puttony alá volt építve, állt — nem! •—, feszített a többi, szintén modern vonalú gép között. Kertes házban lakó ember álma. Ezt nem hagyha­tom ki. Döntöttem. Az, hogy ezresből mindössze huszonöt forintot kaptam vissza, csak annyi volt, nyeltem egy nagyobbat. Felemelt fejjel, enyhe bizsergő érzéssel sétáltam le az udvar hátul­jában levő raktárba, ahol elébem tett az eladó egy kék bá­dogládát, két, középtájon psszepapírozott görbe csövet és egy vörös felnis gumikereket. \Egy világ dőlt össze bennem. Rek­lamálásomra az egyik kedves Ikiszolgáló hölgy (megjegyzem, volt humora) közölte velem, hogy szeretik, ha a kedves ve­vő egy sikerélménnyel gazdagabb lesz, mire összeszereli. Köszönöm a sikerélményt, de szívesen lemondtam volna ró­la. így, a /nyilvánosság előtt tisztelettel kérdezném, mi len­ne, ha úgy reklámoznák az árut, ahogy árulják. Nem gon­dolják, hogy mindannyiunk idegrendszerét elég megpróbál­tatás éri úgy is, ha szándékosan nem -bosszantjuk egymást? Szikora Antal, Békés csápjait, de Potroh, a bölcs here nem jött ki sodrából. — Zümi kaptára kérdésé­re egyszerű a felelet — mondotta. —. Munkánkkal jövőnket alapozzuk meg. Aki télen enni alkar, az nyáron dolgozzék és főleg ne egye meg a mézet idő előtt. Ha nyáron teli zabáljuk magun­kat, azzal jóformán a te­lünket esszük meg. A he­nyélek aztán tél vége felé ott tolonganak a sejtek kö­rül. Fullánk kaptára alig győzi őket elzavarni. — Ügy van! — kiállított közbe Fullánk. — Nos hát — folytatta Potroh —, ezek az ingyen- élők nemcsak a mézet pusz­títják, de' még hozzá ál- híreket is terjesztenek a mézhiányról.* Rendre kide­rült azonban ezekről, hogy voltaiképpen a darazsaik szolgálatában állanak, azok­nak titkos ügynökei. Ezek a dologtalan mézpusztítók a társadalom heréi. Ezeket le kell álcáznunk és szétzúz-, inunk. — Ügy van ! — kiáltotta közbe Fullánk és látszott, hogy kész azonnal leálcázni és szétzúzni azt, akit Pot­roh kijelöl. — Nekünk — folytatta Potroh emelt hangon — csak szorgalmasan dolgozó kap- táraafcra van szükségünk. Mi mindnyájan dolgozó mé­hek vagyunk és öntudato­san kizárjuk magunk közül a heréket! — Le a herékkel! — ki­áltotta Fullánk körültekint­ve és szemeivel kereste, kit lehetne herének minősíteni. Amerre nézett, a dolgozók siettek helyeselni. De Potroh, a bölcs here, csendet intett. — Meg fogjuk indítani a küzdelmet a herék ellen és remélem, hogy ebben a munkában a kaptár minden öntudatos dolgozója támo­gatni fog. Főként azonban oda kell igyekeznünk, hogy termelésünket fokozzuk. Ha több mézet termelünk, nyil­vánvaló, hogy többet is fo­gunk enni. Azt hiszem, elég világosam fejeztem ki ma­gam és Zümi kaptára is meg­értette, hova lesiz az a sok méz, amiről beszélt. Vagy nem? — .kérdezte kihívóan. —- Éljen! Éljen! — hang­zott mindenfelől és tapsol­tak, bár mindnyájan tud­ták, hogy hova lesz a méz. Zümi újra fel állott. — Igen — mondta —, megértettem. De őszintén szólva még mindig nem egé­szen világos előttem, hogy hova lesz a méz. Mindenkibe beleszorult a lélegzet. Zümi érezhetően a legkényesebb ponthoz köze­ledett. Jobbról-balról rán­gatták a szárnyát, de ő ki­vágta: — Beszélni kelűiene a Bölcs Méhésszel. Az elszörnyedés moraja futott végig. Fullánk egy lé­pést tett Zümi felé és Pot- roihra nézett. Zümi azonban diplomatának bizonyult. — Jól tudom — mondta _, hogy mindent a Bölcs Méhésznek, kaptárunk egy barátjának köszönhetünk. Az ő nagylelkű támogatása tette lehetővé, hogy kaptá­runk jólléte a mai fokra emelkedjék. <3 küldte el tá­mogatásunkra Potroh és Fullánk kaptársafcat... A kitört taps csillapodása után így fcflytatta: — Akik lehetővé tették a

Next

/
Thumbnails
Contents