Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-24 / 254. szám
1988. október 24. hétfő ó Orosháza Gyarapodik a Boldizsár-képtár „A magyar nemzeti művészet egyik legértékesebb hagyománya a nagybányai festészet” — olvasható a képtár felhívó tábláján. Mivel nem minden kisváros dicsekedhet saját képtárral, ezért az orosháziak büszkék e méretében ugyan kicsi, de annál jelentősebb közművelődési létesítményükre. Hallottam már többször, hogy az utóbbi években minőségi változások történtek a Boldizsár-képtárban, ezért felkerestem Kiss Horváth Sándort, a képtár vezetőjét, akitől a következőket tudtam meg: — A jövő évben lesz tíz éve, hogy Boldizsár István festőművész, Orosháza szülötte, a nagybányai festőiskola utolsó élő tagja, 36 festménnyel és 78 rézkarccal megalapította Orosházán első képtárát. Ezután a művész már nem élt sokáig, 1984- ben, 86 éves korában meghalt. Mivel gyermektelen volt, ezért a hagyatékát elosztották. Ebből az orosházi képtár 25 festményt kapott. Ezt követően egy budapesti idős hölgy is — dr. Óbernyik Edéné — adományozott képtárunknak egy Boldizsár- festményt. A szülővárosban — Orosházán — nem sokat tud a lakosság Boldizsár Istvánról. Az tény, hogy itt született, de még kisgyermek korában elkerült a városból, és csak nagyon ritkán fordult meg itt. A képtár vezetője határozottan gyűjteni kezdte a művésszel kapcsolatos tárgyakat, emlékeket. Felkutatta a festő szülőházát, még azt is megtudta, hogy melyik szülésznő segítette a világra. Kiss Horváth Sándor szenvedélyes kutatómunkája tette lehetővé Boldizsár felmenő és oldalági rokonaiból álló családfájának megszerkesztését. — Hagyatékként idekerült a művész több használati tárgya is — tájékoztat a képtár vezetője. — így: a festőállványa, rajta az utolsó félkész képpel, 28 darab ecsete, egy palettája, festőasztala, a munkaköpenye és még sok minden más. A felhalmozott tárgyakat és dokumentumokat már nem tudjuk hol elhelyezni, ezért nem lehet tovább halogatni a képtárbővítést. Csaknem tíz éve működik Orosházán a képtár, azonban működési engedéllyel ez idáig nem rendelkezett. 1988-ban megérkezett a hivatalos okirat, és ettől kezdve „múzeumi kiállítóhely” rangot kapott a Boldizsár- képtár. Cs. I. teljesítmény állandó emelkedését. Mtegköninyebbült sóhaj zümmögött fel a hallgató- ságból, Potroh pedig intett, miindenkii felállt és hosszan tapsolta a Nagy Méhészt. Mindenki a szomszédját fi- igyel'te, mert senki se merte hamarabb abbahagyni. Végül is Potroh csendet intett, Zümi pedig folytatta: — Ma három éve ötven kiló mézet termeltünk és tavasz fele éheseik voltunk. Erre felajánlották a termelés húszszázalékos emelését. Tavalyelőtt már 'hatvan kiló mézet termeltünk, de tavasz felé még kevesebb mézünk maradt. Erre tavaly újra húsz százalékkal emeltük termelőmunkánkat, már alig aludtunk, de ugyanúgy jártunk. Tavasz felé még éhe- sebbek voltunk. — Hogyan? — vágott közbe Potroh. — És a jólét? — Ó, természetesen — sietett kijavítani Zümi. — A jólét emelkedett, csak ..., hogy is fejezzem ki magam ... szóval ékesebbek voltunk ... — Úgy már más — szólt Potroh megnyugodva. — Nos tehát — folytatta Zümi —i, én arra gondoltam, járuljunk egyszer a Bölcs Méhészhez, a mi Drága • Nagy Barátunkhoz (itt újra meg kellett állni, mert Pot- ■ roh tapsot vezényelt), tárjuk fel előtte bajunkat és kérjük ki tanácsát, ahogyan tehetne elérni azt, hogy egyszer már jobban jóllakjunk. Most Potroh emelkedett szólásra. i — Zümi kaptárs igen helyesen jegyezte meg, hogy jólétünk állandóan emelkedett és ezt senki másnak nem köszönhetjük, mint a mi Drága, Nagy Barátunknak, minden dolgozó fenn- fcöllt Vezérének, a Bölcs Méhésznek. Intett, mindenki felállt, tapsolt a leintésig, majd Potroh folytatta: — Annak azonban, hogy őt kérdésekkel háborgassuk és őt közérdekű munkájában ilyen részletkérdésekkel hátráltassuk, semmi értelme. Mindnyájan szívünkbe véstük bölcs tanításait, jól emlékszünk arra a kinyilat- koztatásána is, amely így hangzott: „A dolgozó dolgozzék.” Űjna intett, felálltak, tapsoltak, majd intett, mire leültek. — Ezen örök becsű igékben már benne van a felelet a mi kérdésünkre — folytatta. — Ha többet akarunk enni, többet kell dolgozni. Ezért volt helyes a dolgozóknak az az egyöntetű kívánsága, hogy termelésünket az idén húsz Százalékkal emeljük, amit, azt hiszem, ezek után egyhangúan elfogadhatunk. Van valakinek ellenvetése? — mondta emelt, és kissé szigorúbb hangon. — Ha jól látom, Zümi kaptárs mozgolódik. Alighanem harminc százalékot akar felajánlani. Remélem, nem csalódom? Zümit szomszédai ijedten és egyesült erővel visszarángatták helyére, mire Pot- roh és a gyűlés újra felállva tapsolt, elénekelték a „Szabad kaptár, szabad méh, az életünk csupa méz” kezdetű mozgalmi dalt, majd szétoszlottak és az ügyeletesek vissizavitték a kaptárba a Bölcs Méhész viaszból készült szobrát. 1952 SZEMÉLYES TEHERGÉPKOCSIK ADÁSVÉTELE. Készpénzes vásárlás Is! Generál Leányvállalatai, ’ Békéscsaba, Bartók B. u. 46—50. Telefon: 24-788/3. Ügy i ntéző: Botorán Gábor. Savanyú talajon rossz a termés. Kertjeink földje mészben szegény. SEGÍT A GONDON A CUKORGYARI , MÉSZISZAPPOR; ősszel vagy tavasszal bemunkálva a földbe már 0,5 kg/négyzetméter, meghozza a sikert, a nagyobb hozamot. VÁSÁROLJON ÖN IS! 20 kg-os, fóliazsákos . csomagolásban kapható a megyei mezőgazdasági bofltokban. Gyártja: a Sarkadi Cukorgyár. Forgalmazza: az Agroker Vállalat. Megújulás üzleti vállalkozásokkal Folyamatosan megújul a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat. De itt a megújulásnál minőségileg többről van szó. Többről, mert ha tegnap — mondjuk — műszakóránként nyolcezer csirkét dolgoztak fel, akkor ma a nyolcezer csirke egy részét már darabolják, s holnapután pedig — a vevő igénye szerint — a konyhakész baromfiba még a vágóvonalon visszahelyezik az aprólékot, vagyis növelik a feldolgozási fokot, s így értékesebb árut adnak partnereiknek. Ha egy termék a külpiacon lefutóban van, nyomban felfigyelnek, hogy a kereslet milyen irányba fordul, változik. És alkalmazkodnak, váltanak. Pontosan a gyors váltás, a kialakulóban levő helyzet felismerése és a még gyorsabb intézkedések sora tette életerőssé ezt a vállalatot. Ennek bizonyítására szolgál a Barbarie-program, melynek szervezett formát, keretet ők adtak, teremtettek. A barbarie egy francia nagytestű kacsa, melynek tenyésztését, az árukacsa tartását, feldolgozását és .értékesítését 1987-ben kezdeményezték. Külkereskedelmi és termelői szinten kerestek partpereket, akiket meggyőztek a vállalkozás jelentőségéről. A Hungavis Külkereskedelmi Vállalat jó partnernek minősült az import, a tenyészanyag behozatalában. A termelőszövetkezetek és más termelők vállalták a pecsenyekacsánál igényesebb, de ugyanakkor értékesebb jószágok tartását. Ha minden igaz, már miért ne lenne az, ez évben 300 ezer barbariet dolgoznak fel Békéscsabán. Ennek csak a feldolgozási vesztesége marad idehaza, a több kemény valutáért külföldre vándorol. Ez a barbarie kacsa bizonyára ízletesebb a korábbi pecsenyekacsánál, és újdonság is, amit az idei Szegedi Vásáron szerzett nagy- díp is tanúsíthat. A vásár zsűrije szerint a csabai kezdeményezés a legnagyobb elismerést érdemli! Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallunk jó híreket erről a vállalatról. A múltkoriban Japánból kaptak egy telexet, hogy néhány tonna libamájat szállítsanak az egyik most felnövekvő cégnek. Budapesten vitatkoznak, hogy miért éppen Békéscsabáról kérik az árut? És Japánból megválaszolták: ott a legjobb a minőség! Ma ott tartanak Békéscsabán, hogy exportjuk értéke majdnem eléri az 1,5 milliárd forintot. Csupán a múlt esztendőben nyolcmillió dollár értékű export árbevétel-növekedést értek el. Ebben a változásokra éhes és felgyorsult mozgású világban már 1800-an dolgoznak ennél a vállalatnál, s olyan jövedelmet, nyereséget termelnek, aminek eredményeként folyamatosan nő az irántuk megnyilvánuló tisztelet. Piaci jelenlétükkel, a hazai termelés integrálásával és a feldolgozásban elért igen magas színvonallal Európa és lassan a világ is megtudja a mind jobban szervezett kereskedelem révén, hogy Békéscsabának ezen a részén milyen munka folyik. Ez különösen a hazai ipar irányítóinak mondhatna legtöbbet, akik vegyes érzéssel és véleménnyel vannak az itteniekről. Az értékteremtő vállalati munka elismerésétől — bár erről egyre többet beszélünk — még mindig legalább olyan messzire vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől. — sik Nem lehet panaszuk az idei őszre a kondorosiaknak. Szeptember óta, ahogyan esőt kaptak a hosszan tartó szárazság után, minden nap ragyogó volt az idő. Az októberi napfény még nem lágyult meg. A néphit szerint most is nyár van, a vénasz- szonyok nyara. Nem is tudom melyik év októbere volt hozzánk ennyire kedves, mint a mostani. A kondorosi határban pezseg az élet. Az Egyesült Tsz autóbuszai diákokat szállítanak a kertészetbe. Finiséhez érkezett a paradicsom és a paprika betakarítása. Számolom a buszokat: egy, kettő, három, négy... Ahogyan a pilóta kinyitja az ajtót, vidám diáksereg árasztja el a tábla szélét. A hajnali műszak felkonténerezte a paradicsomtáblát. Már a harmat is felszállt, kezdődik a munka. Beregszászi Károly, a szövetkezet főagronómusa dicséri a náluk dolgozó iskolákat, a pedagógusokat és diákokat, akik nélkül sok minden veszendőbe menne. Naponta 300-an jönnek, hol Szarvasról, hol Gyomaend- rődről, hol Orosházáról, és természetesen helyből, az általános iskola felső tagozatáról, gimnazisták, óvónők és szakmunkástanulók, hogy a megtermelt értékek betakarításában közreműködjenek. Mert aszály ide, aszály oda, Kondoros határának nem mindegyik része szenvedett a nyáron tőle. A zöldségkertészet és környékére csoportosították az öntözőberendezéseket. A határnak ezt a részét szeli át az éltető vizet szállító Nk 14-es csatornarendszer. Évekkel ezelőtt álomnak is merész volt arra gondolni, hogy erre az igen termékeny földre eljut a tiszai víz a Körösök medréből. De itt nemcsak a kertészet részesül az öntözővízből. Egy nagy teljesítményű lineár berendezést is üzemeltettek az árukukoricán, és a hibridkukorica-vetőmagot termő táblákon. A csemegekukorica is ebből a csatornából kapott vizet, termett -hektáronként 15 tonnát. A zöldbab, melynek itt elég különleges szerepet szántak, a különböző fajtájú hibridkukoricák izolációs növénye volt, hektáronként 9 tonna termésrekorddal örvendeztette meg őket. — Az öntözés eredményét látva, úgy döntöttünk, hogy jövőre még egy nagy teljesítményű lineárberendezést helyezünk üzembe — mondja Beregszászi Károly. — A helyét már ki is néztük. A kétsopronyi határból az Endrődre vezető műút között szeretnénk járatni egy 4,5 kilométeres szakaszon. Végigpásztázzuk a kijelölt területet, melynek egyik kukoricatáblájának szélében megpillantjuk a téli álomra szenderült hatalmas monstrumot, a 800 méter szélességet öntözésre átfogó lineárt. Ezüstös testén viliódznak a napsugarak. A gép diadém- ként feszül a kukoricatenger felett, melynek szomszédságában, a 44-es úthoz közel kombájnok duruzsolnak. — Ezeket most kaptuk — mutat a gépekre a főagronó- mus. Négy típusú szovjet kombájn falja a sorokat. — Október 26-án gépbemutatóra készülünk, a megye mezőgazdasági üzemeiben dolgozó szakembereknek szakmai napot szervezünk. Lássák ők is, milyen a régen várt Don kombájn. Nálunk jól vizsgáznak, majdnem annyit teljesítenek, mint a Claasok, vagy a John Deerek. De amíg ezek több millióba kerülnek, azok harmada, vagy negyede áron szerezhetők be. És ez a mai pénzszűke világban nem lehet senki számára mellékes. Vetésre szépen elmunkált táblák között haladunk. A kertészet központjában paprikát csumáznak a konzervgyárnak, a bekötőút mentén lévő faiskolában lombtala- nítják az oltványokat. Itt is röviden elkezdik ezek kitermelését. Ősz van, október közepén járunk, s ki tudja, hogy mikor haragszanak meg a vénasszonyok, mikor vetnek véget az októberi nyárnak. S amíg a kedves hölgyek nálunk, illetve Kondoroson tanyáznak, minden munkát szeretnének elvégezni a szövetkezetben, mert bármenynyire is változzon a világ, s benne mi magunk is, kenyérre, zöldségre, gyümölcsre. húsra szükségé van a népnek. Dupsi Károly A helybeli általános iskola (első tagozatosai szedik a paradicsomot Fotó: veress Erzsi Boldizsár István festőállványa, rajta az utolsó félkész képpel Fotó: Kovács Erzsébet
