Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-24 / 254. szám

1988. október 24. hétfő ó Orosháza Gyarapodik a Boldizsár-képtár „A magyar nemzeti művé­szet egyik legértékesebb ha­gyománya a nagybányai fes­tészet” — olvasható a képtár felhívó tábláján. Mivel nem minden kisváros dicsekedhet saját képtárral, ezért az orosháziak büszkék e mére­tében ugyan kicsi, de annál jelentősebb közművelődési létesítményükre. Hallottam már többször, hogy az utóbbi években mi­nőségi változások történtek a Boldizsár-képtárban, ezért felkerestem Kiss Horváth Sándort, a képtár vezetőjét, akitől a következőket tud­tam meg: — A jövő évben lesz tíz éve, hogy Boldizsár István festőművész, Orosháza szü­lötte, a nagybányai festőis­kola utolsó élő tagja, 36 fest­ménnyel és 78 rézkarccal megalapította Orosházán első képtárát. Ezután a művész már nem élt sokáig, 1984- ben, 86 éves korában meg­halt. Mivel gyermektelen volt, ezért a hagyatékát el­osztották. Ebből az orosházi képtár 25 festményt kapott. Ezt követően egy budapesti idős hölgy is — dr. Óbernyik Edéné — adományozott kép­tárunknak egy Boldizsár- festményt. A szülővárosban — Oros­házán — nem sokat tud a lakosság Boldizsár Istvánról. Az tény, hogy itt született, de még kisgyermek korában elkerült a városból, és csak nagyon ritkán fordult meg itt. A képtár vezetője hatá­rozottan gyűjteni kezdte a művésszel kapcsolatos tár­gyakat, emlékeket. Felkutat­ta a festő szülőházát, még azt is megtudta, hogy me­lyik szülésznő segítette a vi­lágra. Kiss Horváth Sándor szenvedélyes kutatómunkája tette lehetővé Boldizsár fel­menő és oldalági rokonaiból álló családfájának megszer­kesztését. — Hagyatékként idekerült a művész több használati tárgya is — tájékoztat a képtár vezetője. — így: a festőállványa, rajta az utol­só félkész képpel, 28 darab ecsete, egy palettája, festő­asztala, a munkaköpenye és még sok minden más. A fel­halmozott tárgyakat és do­kumentumokat már nem tudjuk hol elhelyezni, ezért nem lehet tovább halogatni a képtárbővítést. Csaknem tíz éve működik Orosházán a képtár, azon­ban működési engedéllyel ez idáig nem rendelkezett. 1988-ban megérkezett a hi­vatalos okirat, és ettől kezd­ve „múzeumi kiállítóhely” rangot kapott a Boldizsár- képtár. Cs. I. teljesítmény állandó emelke­dését. Mtegköninyebbült sóhaj zümmögött fel a hallgató- ságból, Potroh pedig intett, miindenkii felállt és hosszan tapsolta a Nagy Méhészt. Mindenki a szomszédját fi- igyel'te, mert senki se merte hamarabb abbahagyni. Vé­gül is Potroh csendet intett, Zümi pedig folytatta: — Ma három éve ötven kiló mézet termeltünk és tavasz fele éheseik voltunk. Erre felajánlották a terme­lés húszszázalékos emelését. Tavalyelőtt már 'hatvan kiló mézet termeltünk, de tavasz felé még kevesebb mézünk maradt. Erre tavaly újra húsz százalékkal emeltük termelőmunkánkat, már alig aludtunk, de ugyanúgy jár­tunk. Tavasz felé még éhe- sebbek voltunk. — Hogyan? — vágott köz­be Potroh. — És a jólét? — Ó, természetesen — sie­tett kijavítani Zümi. — A jólét emelkedett, csak ..., hogy is fejezzem ki ma­gam ... szóval ékesebbek voltunk ... — Úgy már más — szólt Potroh megnyugodva. — Nos tehát — folytatta Zümi —i, én arra gondoltam, járuljunk egyszer a Bölcs Méhészhez, a mi Drága • Nagy Barátunkhoz (itt újra meg kellett állni, mert Pot- ■ roh tapsot vezényelt), tár­juk fel előtte bajunkat és kérjük ki tanácsát, ahogyan tehetne elérni azt, hogy egy­szer már jobban jóllakjunk. Most Potroh emelkedett szólásra. i — Zümi kaptárs igen he­lyesen jegyezte meg, hogy jólétünk állandóan emelke­dett és ezt senki másnak nem köszönhetjük, mint a mi Drága, Nagy Barátunk­nak, minden dolgozó fenn- fcöllt Vezérének, a Bölcs Mé­hésznek. Intett, mindenki felállt, tapsolt a leintésig, majd Potroh folytatta: — Annak azonban, hogy őt kérdésekkel háborgassuk és őt közérdekű munkájá­ban ilyen részletkérdésekkel hátráltassuk, semmi értel­me. Mindnyájan szívünkbe véstük bölcs tanításait, jól emlékszünk arra a kinyilat- koztatásána is, amely így hangzott: „A dolgozó dol­gozzék.” Űjna intett, felálltak, tap­soltak, majd intett, mire le­ültek. — Ezen örök becsű igék­ben már benne van a fele­let a mi kérdésünkre — folytatta. — Ha többet aka­runk enni, többet kell dol­gozni. Ezért volt helyes a dolgozóknak az az egyönte­tű kívánsága, hogy terme­lésünket az idén húsz Száza­lékkal emeljük, amit, azt hiszem, ezek után egyhan­gúan elfogadhatunk. Van valakinek ellenvetése? — mondta emelt, és kissé szi­gorúbb hangon. — Ha jól látom, Zümi kaptárs mozgo­lódik. Alighanem harminc százalékot akar felajánlani. Remélem, nem csalódom? Zümit szomszédai ijedten és egyesült erővel vissza­rángatták helyére, mire Pot- roh és a gyűlés újra feláll­va tapsolt, elénekelték a „Szabad kaptár, szabad méh, az életünk csupa méz” kez­detű mozgalmi dalt, majd szétoszlottak és az ügyelete­sek vissizavitték a kaptárba a Bölcs Méhész viaszból ké­szült szobrát. 1952 SZEMÉLY­ES TEHERGÉPKOCSIK ADÁSVÉTELE. Készpénzes vásárlás Is! Generál Leányvállalatai, ’ Békéscsaba, Bartók B. u. 46—50. Telefon: 24-788/3. Ügy i ntéző: Botorán Gábor. Savanyú talajon rossz a termés. Kertjeink földje mészben szegény. SEGÍT A GONDON A CUKORGYARI , MÉSZISZAPPOR; ősszel vagy tavasszal bemunkálva a földbe már 0,5 kg/négyzetméter, meghozza a sikert, a nagyobb hozamot. VÁSÁROLJON ÖN IS! 20 kg-os, fóliazsákos . csomagolásban kapható a megyei mezőgazdasági bofltokban. Gyártja: a Sarkadi Cukorgyár. Forgalmazza: az Agroker Vállalat. Megújulás üzleti vállalkozásokkal Folyamatosan megújul a Békéscsabai Baromfifeldol­gozó Vállalat. De itt a meg­újulásnál minőségileg több­ről van szó. Többről, mert ha tegnap — mondjuk — műszakóránként nyolcezer csirkét dolgoztak fel, akkor ma a nyolcezer csirke egy részét már darabolják, s holnapután pedig — a vevő igénye szerint — a kony­hakész baromfiba még a vágóvonalon visszahelyezik az aprólékot, vagyis növelik a feldolgozási fokot, s így értékesebb árut adnak part­nereiknek. Ha egy termék a külpia­con lefutóban van, nyom­ban felfigyelnek, hogy a kereslet milyen irányba fordul, változik. És alkal­mazkodnak, váltanak. Pon­tosan a gyors váltás, a ki­alakulóban levő helyzet fel­ismerése és a még gyor­sabb intézkedések sora tet­te életerőssé ezt a vállala­tot. Ennek bizonyítására szolgál a Barbarie-program, melynek szervezett formát, keretet ők adtak, teremtet­tek. A barbarie egy francia nagytestű kacsa, melynek tenyésztését, az árukacsa tartását, feldolgozását és .ér­tékesítését 1987-ben kezde­ményezték. Külkereskedel­mi és termelői szinten ke­restek partpereket, akiket meggyőztek a vállalkozás jelentőségéről. A Hungavis Külkereskedelmi Vállalat jó partnernek minősült az im­port, a tenyészanyag beho­zatalában. A termelőszövet­kezetek és más termelők vállalták a pecsenyekacsá­nál igényesebb, de ugyan­akkor értékesebb jószágok tartását. Ha minden igaz, már miért ne lenne az, ez évben 300 ezer barbariet dolgoznak fel Békéscsabán. Ennek csak a feldolgozási vesztesége marad idehaza, a több kemény valutáért kül­földre vándorol. Ez a barbarie kacsa bizo­nyára ízletesebb a korábbi pecsenyekacsánál, és újdon­ság is, amit az idei Szege­di Vásáron szerzett nagy- díp is tanúsíthat. A vásár zsűrije szerint a csabai kez­deményezés a legnagyobb elismerést érdemli! Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallunk jó hí­reket erről a vállalatról. A múltkoriban Japánból kap­tak egy telexet, hogy né­hány tonna libamájat szál­lítsanak az egyik most fel­növekvő cégnek. Budapesten vitatkoznak, hogy miért ép­pen Békéscsabáról kérik az árut? És Japánból megvá­laszolták: ott a legjobb a minőség! Ma ott tartanak Békéscsabán, hogy export­juk értéke majdnem eléri az 1,5 milliárd forintot. Csu­pán a múlt esztendőben nyolcmillió dollár értékű export árbevétel-növekedést értek el. Ebben a változásokra éhes és felgyorsult mozgású vi­lágban már 1800-an dolgoz­nak ennél a vállalatnál, s olyan jövedelmet, nyeresé­get termelnek, aminek ered­ményeként folyamatosan nő az irántuk megnyilvánuló tisztelet. Piaci jelenlétükkel, a hazai termelés integrálá­sával és a feldolgozásban elért igen magas színvonal­lal Európa és lassan a világ is megtudja a mind jobban szervezett kereskedelem ré­vén, hogy Békéscsabának ezen a részén milyen mun­ka folyik. Ez különösen a hazai ipar irányítóinak mondhatna legtöbbet, akik vegyes érzéssel és véle­ménnyel vannak az itteni­ekről. Az értékteremtő vál­lalati munka elismerésétől — bár erről egyre többet be­szélünk — még mindig legalább olyan messzire va­gyunk, mint Makó Jeruzsá­lemtől. — sik Nem lehet panaszuk az idei őszre a kondorosiaknak. Szeptember óta, ahogyan esőt kaptak a hosszan tartó szárazság után, minden nap ragyogó volt az idő. Az ok­tóberi napfény még nem lá­gyult meg. A néphit szerint most is nyár van, a vénasz- szonyok nyara. Nem is tu­dom melyik év októbere volt hozzánk ennyire kedves, mint a mostani. A kondorosi határban pe­zseg az élet. Az Egyesült Tsz autóbuszai diákokat szállíta­nak a kertészetbe. Finiséhez érkezett a paradicsom és a paprika betakarítása. Szá­molom a buszokat: egy, ket­tő, három, négy... Ahogyan a pilóta kinyitja az ajtót, vi­dám diáksereg árasztja el a tábla szélét. A hajnali mű­szak felkonténerezte a para­dicsomtáblát. Már a harmat is felszállt, kezdődik a mun­ka. Beregszászi Károly, a szö­vetkezet főagronómusa dicsé­ri a náluk dolgozó iskolá­kat, a pedagógusokat és diá­kokat, akik nélkül sok min­den veszendőbe menne. Na­ponta 300-an jönnek, hol Szarvasról, hol Gyomaend- rődről, hol Orosházáról, és természetesen helyből, az ál­talános iskola felső tagozatá­ról, gimnazisták, óvónők és szakmunkástanulók, hogy a megtermelt értékek betaka­rításában közreműködjenek. Mert aszály ide, aszály oda, Kondoros határának nem mindegyik része szenvedett a nyáron tőle. A zöldségkertészet és kör­nyékére csoportosították az öntözőberendezéseket. A ha­tárnak ezt a részét szeli át az éltető vizet szállító Nk 14-es csatornarendszer. Évek­kel ezelőtt álomnak is me­rész volt arra gondolni, hogy erre az igen termékeny földre eljut a tiszai víz a Körösök medréből. De itt nemcsak a kertészet része­sül az öntözővízből. Egy nagy teljesítményű lineár berendezést is üzemeltettek az árukukoricán, és a hib­ridkukorica-vetőmagot termő táblákon. A csemegekukorica is ebből a csatornából ka­pott vizet, termett -hektáron­ként 15 tonnát. A zöldbab, melynek itt elég különleges szerepet szántak, a különbö­ző fajtájú hibridkukoricák izolációs növénye volt, hek­táronként 9 tonna termésre­korddal örvendeztette meg őket. — Az öntözés eredményét látva, úgy döntöttünk, hogy jövőre még egy nagy telje­sítményű lineárberendezést helyezünk üzembe — mond­ja Beregszászi Károly. — A helyét már ki is néztük. A kétsopronyi határból az Endrődre vezető műút között szeretnénk járatni egy 4,5 kilométeres szakaszon. Végigpásztázzuk a kijelölt területet, melynek egyik ku­koricatáblájának szélében megpillantjuk a téli álomra szenderült hatalmas monst­rumot, a 800 méter szélessé­get öntözésre átfogó lineárt. Ezüstös testén viliódznak a napsugarak. A gép diadém- ként feszül a kukoricaten­ger felett, melynek szom­szédságában, a 44-es úthoz közel kombájnok duruzsol­nak. — Ezeket most kaptuk — mutat a gépekre a főagronó- mus. Négy típusú szovjet kombájn falja a sorokat. — Október 26-án gépbemu­tatóra készülünk, a megye mezőgazdasági üzemeiben dolgozó szakembereknek szakmai napot szervezünk. Lássák ők is, milyen a ré­gen várt Don kombájn. Ná­lunk jól vizsgáznak, majd­nem annyit teljesítenek, mint a Claasok, vagy a John Deerek. De amíg ezek több millióba kerülnek, azok har­mada, vagy negyede áron szerezhetők be. És ez a mai pénzszűke világban nem le­het senki számára mellékes. Vetésre szépen elmunkált táblák között haladunk. A kertészet központjában pap­rikát csumáznak a konzerv­gyárnak, a bekötőút mentén lévő faiskolában lombtala- nítják az oltványokat. Itt is röviden elkezdik ezek kiter­melését. Ősz van, október közepén járunk, s ki tudja, hogy mi­kor haragszanak meg a vén­asszonyok, mikor vetnek vé­get az októberi nyárnak. S amíg a kedves hölgyek ná­lunk, illetve Kondoroson ta­nyáznak, minden munkát szeretnének elvégezni a szö­vetkezetben, mert bármeny­nyire is változzon a világ, s benne mi magunk is, ke­nyérre, zöldségre, gyümölcs­re. húsra szükségé van a népnek. Dupsi Károly A helybeli általános iskola (első tagozatosai szedik a paradicsomot Fotó: veress Erzsi Boldizsár István festőállványa, rajta az utolsó félkész képpel Fotó: Kovács Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents