Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-20 / 251. szám

1988. október 20., csütörtök NÉPÚJSÁG Ilyen is van „Kint van a gatyánk, nincs egy vasunk sem, de azért öntudatosak vagyunk” — morgolódott mellettem valami értekezletfélén egy népművelő ismerősöm, mert vagy un­ta a sehová el nem jutó’szónokot, vagy a dühe, amiről beszélt, erősebb volt a szép szavaknál, ami a prezidium felől áradt megállíthatatlanul. „Mi a fenének szövege­lünk itt órákat arról, hogy inflációs ráta, meg kivonulás a kultúrából, meg nincs más esélyünk, mint. .., amikor az a puszta és szikes valóság, hogy nem jön be a kutya sem a kultúrházba?!” Visszasúgtam neki, hogy „ne hőzöngj itt, vagy mondd el, hátha okulnak belőle”, de o csak a fejét csóválta. Még odalökte azt is, hogy elege van a szavakból, újab­ban megint annyi a szöveg, hogy már abból fel lehetne építeni, mindenesetre amíg dumálunk, nem kell dolgozni. Kis szünet után újra csak nem bírta tovább. „Tudom, én is azt vallom, mit vallom, itt már mindenki vallo­mást tesz az életről meg ilyen süketségek; nos, én is azt mondom, hogy „a tett halála az okoskodás”. Talán egy súlycsoportban van a felelős állásfoglalás az okoskodó panelgyártással?” Igaz is! Az ördög tudja, miért kell mindent túlmagya­rázni? Magyar szokás ez? Magyar mentalitás? Magamon is döbbenten vettem észre nemrég, hogy fél órát beszél­tem egy értekezleten, holott maximum 10 szuperperc­ben is jól elmondhattam volna azt, hogy mi a vélemé­nyem erről, meg arról. A varázsszó (már megint a szó!), úgy hiszem maradhat az, hogy: tett. Minden okoskodás nélkül. Bizalmat adva és bizalmat kapva. Persze, a bizalom sem a körtefán terem. ¥ Közli velem a rádió, hogy bestseller lett a Sztálin. Nem a diktátor, hanem a könyv, amit írtak róla. Azt is a rádióból hallom, megtörtént, hogy a generalisszimusz a saját mellszobra előtt sírt karbatett kézzel: már nem bízik senkiben, önmagában sem. Legjobb magyar tanítványának viselt dolgairól még nincs bestseller. De lehet, hiszen Nemes János könyve (folytatásokban már közli a Magyar Nemzet) feltehetően az lesz. így aztán az adalékok is egyre érdekesebbek és felkutathatóbbak a köpcös kis emberről, aki odáig vitte, hogy egy egész korszakot neveztek el róla a magyar tör­ténelemből. Akinek álmatlan éjszakáiba került, amíg kitalálta, hogyan teheti el láb alól Rajk Lászlót és tár­sait? És aki sok minden mást is kitalált. Eminensen. Nos, a tanítvány szónokolni is nagyon szeretett, nem-r csak „rendet csináltatni” hű famulusaival. Járta az or­szágot, mosolygott, és fűt-fát ígért, boldogságot, jólétet meg amit akarunk. Negyven éve, 1948. április 25-én ép- • pen Mezőhegyesen tette a dolgát. A Viharsarok című bé­késcsabai lap április 27-i számának első oldalán a tudó­sítás, melyhez valóban nem kell kommentár. Csak ol­vasni kell: „Az álhírterjesztök most azzal nyugtalanítják a pa­rasztságot, hogy a földek államosítására kerül sor. Nem szabad felülni az ilyen híreszteléseknek. A magyar de­mokrácia a dolgozók állama, és minden intézkedése oda­irányul, hogy a munkások, a parasztok, a dolgozó kis­emberek sorsát javítsa és tulajdonukat biztosítsa. Teljes erővel megvédjük a dolgozó parasztság földjét és magántulajdonát. A cséplőgép- és traktortulajdonosok se engedjék ma­gukat álhírek által megzavarni, nyugodtan javítsák ki gépeiket, és traktoraikat mert az államnak eszeágában sincs tőlük elvenni". Aki csak alapfokon ismeri a történelmet, az is tudja, hogy a szemfényvesztés itt kezdődött. Többek között. És azt is, hányán pusztultak bele a „bölcsességbe”, amit a legjobb tanítvány oly készségesen és túllicitálva elsajá­tított. Pedig ott, azt a mezőhegyesi nagygyűlést még a Himnusszal kezdték. Hogy kellő legyen a formális körí­tés. A porhintéshez. És a tragédiákhoz, amik előírássze­rűén bekövetkeztek. ¥ Telefonált egy barátom a minap, könnyű nekünk, crossbár a telefon, az ő városa meg az enyém között. „Idei figyelj, öregem — mondta. — Te ismersz engem. Nem dőzsölök, de azért voltam kétszer az elmúlt 15 év­ben az Adrián. Meg itt, meg ott, főként szocialista relá­cióban. Most meg ki vagyok borulva, egyre kevésbé vi­selem el a gazdagok nyavalygásait, hogy az idén már nem Palma de Maiorca, meg nem a Bahamák, hogy csak Velence és esetleg Nápoly... Tudod, évtizedeken át ma­gyaráztam magamnak: ők többet tesznek ezért az or­szágért, a népért (írhatsz még akármit) — te (mármint én) kevesebbet. Nekik több jár, nekem csak annyi, amennyi. Aztán amikor mostanában erről is, meg arról is olvasok, hogy miből is ered némelyik gazdagság, hogy Lóránt utca, meg egyebek?! Hát tudod, annak a gyönyö­rű, öntudatos toleranciának is határa van, bennem is. No de, mondd csak! Mi a fenét tehetek? Átmehetek (ahogy ma divatos mondani) obszcénbe. Attól még ők úszómedencét is építenek. Szétvet a düh, és az a nagy fene igazságérzetem.” Sokáig nem szóltam, ő már hallózott, hogy itt va­gyok-e? Persze, hogy itt, mondtam, majd megkérdeztem: kit vádolsz te tulajdoniképpen? A sorsot? A jót, vagy a rosszat? Hogy az a jó nem rád mosolyog? Aztán gyor­san elhallgattam, mert elszégyelltem magam. Én ugyan nem oda tartozom-e, ahová ő? És nem a malorcások kö­zé, és nem a bahamások közé, akik eddig minden idők­ben és évszázadokban megélték a maguk életét. Elegáns gazdagon. Skrupulusök nélkül. Sass Ervin Ami egy körzetben szükséges, az Hunyán van Hatalmas csokifagyláltot majszol az ifjú hunyai hon­polgár, -miközben édesanyjá­val baktat a napsütötte ut­cán. ,Két és fél esztendejé­nek minden huncutságával mosolyogva keni szét a ké­pén az ártalmatlan télifa­gyit. Ettől biztosan nem ke­rül torokfájással a doktor bácsihoz. Persze nem is fél a fehér köpenyétől, no meg a védő nénitől sem. Édes­anyja és a község ifjabb, vagy idősebb lakói egyaránt biztosak abban, hogy amit a körzeti egészségügyi ellá­tás nyújthat, az Hunyán megtalálható. Fogorvos helyben Hogyan is törődnek az 1050 itt élővel!? Emlékszem, gyakran találkoztam a kis­község vb-titkárával, a me­gyei tanács egészségügyi és szociális bizottságának ülé­sein. Hunya Tiborné képvi­selte a kistelepülések gond­jait és változó eredménnyel szót is emelit érdekükben-. Ilyen volt például a fogor­vosi ellátás kérdése. Nem több rendelési időt kértek a hunyaiak, a fogorvossal is elégedettek voltak, csak hát ne kelljen a betegeknek, a gyerekeknek Gyoméira utaz­niuk, ha már helyben fel­szerelést és rendelőt is tud­nak biztosítani. Nem kis vi­ta árán, nem is rövid idő alatt, de sikerült elérni, hogy heti egy alkalommal egész nap itt rendel már dr. Gödé Klára. 1980-ban saját erőből, 1 millió 200 ezer forintért épí­tették fel' az anya- és gyer­mekvédelmi intézményt, ahol helyet kapott a fogor­vosi rendelő is. Szeptember­ben a tanácsülésen' jóleső érzéssel számolhatott be az A vcrnyomásvizsgálatok fon­tosságát felismerték már az emberek Fotó: Kovács Erzsébet egészségügyi helyzetről dr. Fabó János, a körzeti or­vos. Fejleszteni a házi gondozást Körzeti orvos, ápolónő, vé­dőnő, orvosírook jelenti a heiybeLi egészségügyi szol­gálatot Hunyán. A fogor­vosról már szóltunk, s a mozgó szakorvosi szolgálat is rendszeresen eljár a gye­rekek és a nők sajátos egész­ségügyi problémáinak gyó­gyításáért. A rendelők vi­szonylag tágasak, rendben tartottak, bár a körzeti épü­lete nagyobb felújításra vár. A kézi műszerek, alapvető diagnosztikus eszközök adot­tak. Szarvasra, Gyomaend- rődre, Gyulára, Békéscsabá­ra kell eljárniuk a betegek­nek a különböző szakrende­lésekre. A fekvőbeteg-ellátás a békéscsabai és a gyulai kórházban történik. Ezek az ágyak nemigen vehetők igénybe szociális és ápolási gpndok miatt, ezért a köz­ség házi gondozói hálózatát próbálják fejleszteni. Egy hivatásos és alkalmanként tiszteletdíjas társadalmi gon­dozónő törődik a tanács jó­voltából a rászorulókkal. . Itt is sok a beteg, évente az orvosnál 8-9 ezer ember fordul meg. Az ok persze nem mindig a gyógykezelés, hanem a gyógyszerbeszerzés. A faluban nincs gyógyszer- tár, dr. Fabó gondja a kézi gyógyszertár ellátása is. Saj­nos csökken a lakosság, míg évente általában' húszán köl­töznek el1 az élők sorából, csupán tíz kisgyermek szü­letik. Tény viszont, hogy ezeket a gyerekeket gondo­san nevelik, nincs veszélyez­tetett és súlyosan fogyatékos közöttük. Az édesanyáik a védőoltásokra is rendszere­sen elviszik gyermekeiket. Üzemorvosi szakrendelé­sen az alkalmassági vizsgá­latokat is elvégzik, veszé­lyes és veszélyeztetett mun­kahely nincs a faluban. Erős a családi összefogás — Tizennyolc éve lesz no­vemberben, hogy Hunyán dolgozom — mondja Fabó doktor, miután végére ju­tott a délelőtti rendelés né­pes betegsereigének. — Jó az idő, mégis sok a reumás és a fejfájós — magyaráz­za. — Nem csoda, hiszen az éjszakák és a nappalok kö­zött manapság 20 fok is megvan a különbség. Ennyi idő alatt nemcsak az egyes embert, hanem a családokat is megismertem'. Sokat se­gít ez a gyógyításban, hi­szen meg kellene szüntetni a betegségek kiváltó okait is. Ez a legnehezebb, meggyőz­ni az emberekét az egész­ségtelen életmód káros ha­tásairól1. A családi összefo- ügóls itt erősebb, mint a városban, de aiz önkéntes társadalmi segítség dolgá­ban példát vehetnénk egyes nyugati államoktól. ­A központi ügyelet kérdé­sére kíváncsi ? Gyomaendrő- dön működik a hét végén, én költségesnek tartom. Van­nak gondok is, nehezen hal­lom meg a hírét és érem el a beteget, ha például Hu- nyáról Dévaványára kell autóznom. Az infarktusnál ez létkérdés. Hét közben éj­szaka itthon készenléti ügye­letet tartok. Soha nem is tudnám megtenni, hogyha a faluban vagyok és beteghez hívnak, ne menjek el. A községi pártalapszervezet titkára „ideiglenesen” 1972- ben lettem, azóta is az va­gyok. Egyik vagy másik fel­adatkör előnyét, hátrányát nem éreztem, úgy látszik, ez már a falu közvéleménye előtt összekapcsolódik a sze­mélyem ben. Szeptembertől — végre a helyettesítések után — fia­tal védőnője lett Hunyának; Dobos Katalin: — Gyoma- endrődről járok ide, sok a tervem, úgy érzem, segítők­re találok — szól Katika. — Elég kevés a kisgyerek, de feladat bőven van. A köte­lező óvodali, iskolai szűré­sek, a terhesgondozás, az újszülöttek felkeresése a munkám, az elképzelésem pedig a komplex családgon­dozás, az idősekkel' való tö­rődés. Valamikor orvos sze­rettem volna lenni. A gyes ideje alatt elvégeztem a védőnői főiskoláit és most már elégedett vagyak ezzel. Érzem, sok a tennivalónk az egészség megőrzésében,' a felvilágosításban. Az ambí­ciómat élteti a tudat, szük­ség van a védőnőkre és ta­lán megnő a becsületük is az egészségügyben ... Bede Zsóka 0 Körösöktől a Szuráig 2. Glasznoszty a szerkesztőségben, a művészetben Ez a ,13.-a nem jól kezdő­dik. (Tudniillik szeptember 13-át írtunk ekkor.) A Pen- zeniszkaja Pravda első ol­dalán megjelent a képünk. Az az ominózus pályaudva­ri ... Hogyan is jellemez­zem? Még az a szerencse, hogy egyikünk minden (le­hetetlen) eshetőségre szá­molva, nyakkendőt kötött. Az összhatást viszont ron­totta, hogy másikunk úgy néz ki, minit egy lerokkant török kamiomos, a harmadik leginkább edzésre készülő erőatlétához hasonlítható, tolmácsnőnk pedig szikrázó szemekkel p isilant ki a kép­ből, szinte felinyáirsalja azt, áki nem szólt a szükséges előkészületekről. Mindez a Penza Szálloda hatodik eme­leti különtermében derül ki, amikor első, ebédnek is be­illő reggelűikhez hozzálá­tunk, ott látjuk viszont ma­gunkat az újságban. Köz­ben beszélgetünk. Legna­gyobb örömünkre a .lap fő- szerkesztőjének személyé­ben nem egy tucatemfoerrel hozott össze bennünket a sors. Ahogy mondani szokás, keresve se találtunk volna nála figyelmesebb házigaz­dát, nyíltszívűbb kollégát. Tényleg nem akarom túlra- goznd a dolgot, de a mon­datai rendkívül szellemesek, kifejezései mentesek a sab­lonoktól, s amit mond, azt leginkább vitaaliapnak te­kinti, nem pedig kinyilat­koztatásnak. Ö sem penzai születésű, vetetlenül került ide. Moszkváiban volt szí­nész — többek között Lju- biimiovval dolgozott együtt —, de a szavai szerint: megun­ta a fővárosi színészétet ürességét és inkább filozó­fiával kezdett foglalkozni. Tanított egyetemen, majd főszerkesztő lett. Első találkozását Penzával így meséli: — Igazi orosz ősz volt. Az eső vigasztala­nul szemerkélt, hol belefo­gott, hol megfeledkezett az egészről. Aztán jött a köd- szitálás, az ég egyhangú szürkeségbe burkolózott, rá­telepedett a házakra, az ut­cákra, téli álomra felkészült fákra, és talán a telkekre is. Micsoda ronda város — mondtam magamban, s meg­győződésem volt, hogy ami­lyen gyorsan érkeztem, olyan sebesen távozom erről a helyről. De jött a tavasz — ha tehetitek, legközelebb ilyenkor gyertek el hoz­zánk — és lassan kizöldül- tek a növények, fellélegez­tek az utcák, mind több em­bert ismertem meg, került a szívemhez közel, megtalál­tam a marasztaló szépséget Penzában. Azóta itt va­gyok. Egyszóval elkezdtünk be­szélgetni. Mondani sem kell, hamarosan a penzai .megyei lapnál, a 175 ezer példány- számban megjelenő Pravdá­nál kötöttünk ki. Közismert, hogy a szovjet lapok ki­mondva (kimondatlanul) a forradalmi átalakítás élhar­cosai. Az újságok népszerű­sége ugrásszerűen nő Pen- zábain is. A papírhiány mi­att elkapkodják az Ogonyo- kat, a Moszkovszkije No- vosiztyit vagy a Literatúrna- ja Gazetát. De a megyei lap szintén keresetit. Terjedel­meit, példányszámát nem kellett csökkenteni, sőt a szerkesztőség annak a lehe­tőségét latolgatja, hogy a jövőben oldalszámuk a köz­lésre váró anyagok mennyi­ségéhez igazodik, azaz adan­dó esetben a mainál vasko­sabb lesz". S ’ha. olvasóik tü­relme még megengedi, jöjjön néhány tájékoztató jellegű információ a Pravda szer­kezetéről. Az első oldalon kapnak helyet a párttal és a gazdasággal kapcsolatos cikkek, a propagandisztikus írások a második oldalon, csakúgy, mint a belpolitika egyéb területei. A kulturá­lis és a sport témájú .anya­gok a harmadik-negyedik oldalra kerülnek, ahol már hirdetésekkel is találkozhat­nak az olvasók. Olvasóinkat bizonyára mégiscsak az érdekli: mi­lyen újság ez a. Panzensz- kaja Pravda. Az ott töltött napok alatt többször megis­mertük, s beszélgettünk kol­légáikkal — nemcsak úgyne­vezett protokolláris keretek között — és a kérdésre adandó választ valáhogy így foglalhatnánk össze: sokkal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents