Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-19 / 250. szám
1988. október 19., szerda Hunván nem adják fel Magasztos ügy, kuncsorgással... Fotó : Gál Edit Gazdasági életünk alakulása bizony a kistelepüléseken is válságos helyzetbe sodorta a közművesítési intézményeket. De van, ahol nem adták fel! Kuncsorognak — sajnos ez a legmegfelelőbb kifejezés — a gazdaságoknál, a tanácsoknál, mindenütt, ahonnan némi kis támogatás csurranhat, cseppenhet a magasztos ügyre: a köz művelésére. Másutt feladják. Lehúzzák a rolót. Nincs mozi, vagy nincs művelődési ház, esetleg marad egy ember, aki — mint közművelődési felelős — próbálkozik ezzel, azzal, aztán már nem is próbálkozik ... És vannak települések, ahol az erők összefogásában látják a megoldás kulcsát, a túlélés lehetőségét. Hunyán ezt az utat választották. * * * Szmola Ernő, az általános iskola igazgatója került az egyesített oktatási, művelődésügyi és egészségügyi intézmény élére. — Négy esztendeje lettünk „integráltak” — emlékezik a kezdetekre — látva, hogy mások, többen is ezt az utat választják a sűrűsödő gondok enyhítésére. Az elképzelés az volt, hogy így jobban kihasználják a szűkülő anyagi lehetőségeket, a rendelkezésükre álló eszközöket, s természetesen elkerülik a párhuzamosságokat, melyek netán fölösleges kiadásokkal jártak volna. Hamar hozzáteszem: az elképzelés realitássá vált, hiszen úgy tűnik, a tanács is, az oktatási és köz- művelődési intézmények is elégedettek az új — vagy már nem is olyan új — felállással. — Hadd soroljak fel néhány konkrét eredményt, mely az integrációnak köszönhető — folytatja e sajátos felállás előnyeinek ecsetelésével. — Nincs tornatermünk ... (Aprócska településről, részben osztott, kis létszámú iskoláról lévén szó, kilátás sincs egy igazi tornateremre.) *— Ezért — folytatja — a tornaórákat ősztől tavaszig a művelődési házban tartjuk. Egyébként a KISZ-esek is szeretnek itt röplabdázni. Ez persze azzal jár, hogy gyakrabban kell festenünk, de hát a mozgásra szükség van, vállaljuk ezt is. Más. Ha vasárnap gyermekfoglalkozás van a művelődési házban, a közös technikai eszközök a rendelkezésükre állnak ... Természetesen a többi társintézménnyel hasonló a kapcsolat. Egy példát az óvoda-iskola együttműködéséről is említ Szmola Ernő: — Az iskola nagyságrendjéből következik, hogy olykor mozdítanunk kell pedagógusainkat. Előfordult már, hogy két óvónő elvégezte a tanítóképzőt, hogy pótolni tudjuk az alsó tagozatos pedagógushiányt. De van olyan is, hogy az énekórát a tanítók tartják a felső tagozatban ... A könyvtárról még nem esett szó, pedig az is új, tágasabb otthonra lelt a közelmúltban. — Az úgy hiszem, azok után, amit eddig elmondtam, természetes, hogy egy magyar szakos kolléganő látja el a községi könyvtárosi teendőiket, méghozzá itt, az iskolában. Mikor a művelődési házban szűkössé vált a hely — a könyveknek is, a kiscsoportoknak is —, gondoltak egy nagyot: átköltöztették a könyvtárat az iskolába. A gyümölcsöző kapcsolatokról szólva természetesen nem feledkezhetünk meg mindazokról, akik az integráción kívülről nyújtanak segítő kezet, s itt elsősorban a helyi tanácsot említi Szmola Ernő: — A művelődési háznak 150 ezer forint körül van az évi költségvetése. Húszezret a helyi tsz ad, bevételeink is körülbelül ennyit tesznek ki. A többit a tanács biztosítja... Az persze más kérdés, elég-e ez a pénz, hiszen bár némiképp emelkedett , költségvetésünk az évek során, ez az áremelkedésekkel koránt sincs egyenes arányban ... * * * A találkozót az iskola irodájában beszéltük meg. Szerencsére — ezen már egyáltalán nem csodálkozom — a művelődési ház vezetője, Zá- dori Illés is pedagógus. A szűkös költségvetéshez néki is jócskán van szava. — A fűtés, a világítás a rendelkezésünkre álló ösz- szegnek több mint a felét elviszi. Tudja, manapság már gond az intézmények működtetése is. Most vettem 39 mázsa tüzelőt, 20 ezer forint volt! És ezzel csak a nagytermet fűtöm! A többi helyiségbe gázt vezettünk. Az még drágább ... És ez még csak a kiadások egyik oldala. Ha bármilyen rendezvényt szeretne tartani, további „bűvészmutatványokra” van szükség, hiszen: — A hunyaiak szeretik a magyarnótát. Ha fővárosi művészeket hívok, minimum 15 ezer forintot kérnek, öt- venforintos belépővel, ha a lakosság tíz százaléka, 100 ember itt van, bejön 5 ezer forint... Ehhez, úgy hiszem nincs mit hozzátenni. Volt idő, mikor színházi előadásokat tartottak Hunyán. Ma? — csak legyint. S valóban. Mit is mondhatnék erre? Mint a beszélgetés folydo- gálásából kitűnik, azért az integráció sem old meg mindent. Zádor Illés csak zárójelben teszi mindehhez a minimális tiszteletdíj összegét, amiért felvállalta a ház vezetését, aztán keserűen megjegyzi: „az adót ebből is levonják, a nyugdíjba meg — mivel tistdeletdíj — nem számít bele”. Már ott a számon a kérdés, hogy akkor mi a csudáért csinálja? Ám szerencsére időben meggondolom, hiszen az itt élőknek nagyon is fontos a művelődési ház. Nemcsak azért, mert amikor ott jártunk, épp tüdőHazafelé az iskolából szűrés volt (integráció!), hanem mert nagyon is szükség van egy olyan épületre, ahol néhanapján összejöhetnek, elbeszélgethetnek, öregek, s fiatalok egyaránt * * * Jegyezni alig győzöm, mi mindennek ad otthont a művelődési ház. A gyermekfog- lalíkozásokkal kezdjük... — Van itt a néptáncoktatástól a citeraszakkörig és a zenetanítástól a sportszakkörig sok minden — sorolja a választékot Zádori Illés. Aztán a fiatalokkal folytatja. A hunyaiak szeretnek bálázni, olykor még a környező településeken is híre megy a dolognak, s jönnek onnan is. Természetesen a köz-, és küldöttgyűléseket, a nagyobb családi ünnepségeket is itt rendezik meg, hol is rendezhetnék másutt? — És a mozi is itt, a nagyteremben van — mondja az iskolaigazgató — mert arról nem mondunk le. Még a pénztárost is mi adjuk, csak legyen vetítés. A díszítőművész-szakkörről, a kertbarátkörről, a kötetlen klubformákról és a tsz nyugdíjasklubjáról is szó esik... — Igyekszünk a falusi életmódhoz igazítani rendezvényeinket — fordul az igazgató felé erősítést várva Zádori Illés — és itt nemcsak az érdeklődési körökhöz alkalmazkodó ismeretterjesztésre gondolok, hanem arra, hogy nyáron például későbbre tesszük az előadások kezdését, télen meg korábbra. Ahogy a kerti munkák, az állatok etetése kívánja. És vásárokat is rendezünk néha, mert igény van rá. Kis helyen erre is gondolni ikell. — Jöjjön -el egyszer este a művelődési házba — invitál kedvesen Szmola Ernő. — Majd meglátja, mennyien vannak! Csak úgy, kötetlenül. Biliárdoznak, rexeznek, jókat beszélgetnek. Hogy fut az idő —• csodálkozom a karórámra. De olyan jól esik egyszer — legalább egyszer — arról hallani, hogy érdemes! Minden gond, baj mellett is érdemes a közművelődéssel foglalkozni. És itt, Hunyán úgy tűnik, igénylik az emberek ezt a törődést. — Nemrég egy fél órát késtünk a nyitással — meséli Zádor Illés, mikor a kapu felé kísér —, hát másnap már tudtak róla a tanácsnál! És ennek a panasznak, őszintén szólva, valahol örültem. Azt bizonyította, hogy szükség van ránk. Hiába is kongatják sokan a falusi művelődési házak felett a vészharangot. Nagy Ágnes A könyvtár is tágasabb otthonra lelt... Űszi szövetkezeti hetek BÉKÉS MEGYE FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETEIBEN. 1988. október. Az áfészek, takarékszövetkezetek és lakásszövetkezetek a tagság szolgálatában. Október 20—27-ig engedményes vas-műszaki és ruházati vásárok az áfészek boltjaiban. Vásároljon üzleteinkben, vegye igénybe kereskedelmi, pénzügyi és egyéb szolgáltatásainkat! Kereskedelmi akcióinkat támogatják A DÉLTEPC, A DÉLRÖVIKÖT, AZ AMFORA, A PIÉRT és a kunság fűszert vállalatok. Az Alföldi Kőolajipari Gépgyár, 5900 Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41. Pf.: 85„ FELVESZ pénzügyi előadói munkakörbe közgazdasági érettségivel rendelkező MUNKAERŐT. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti vezetőjénél!. A Békés Megyei GMV, Szarvas, malomüzeme KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL raktárost KERES FELVÉTELRE. ■ fl Kőrösöktől a Szűréig 1. Egy csepp Szovjetunió, amit Penzának hívnak Landolás után' kinyitják a Moszkvából érkező hatalmas IL 86-os ajtaját és .lábunk Ferihegy betonjára lép. Ettől a pillanattól kezdve a Békiés Megyei Népújság Pen- zában járt delegációjának az elmúlt nyolc nap egyfajta személyes történelemmé nemesül ... 3 ahogy telnek majd a napok, hetek, úgy tisztul az élmény, megszabadulunk a feleslegles részletektől — vagy akár az „egészektől” is — az időből csak .néhány festményszerű kép marad bennünk. (Ha orosznak születtem volnál, biztosan ikont mondanék.) A kérdés ebben a pillanatban persze még megválaszolatlan: melyik gesztus, arcvonás, mozdulat vagy hangulat áll élilemt az időnek és melyik ad randevút valamikor az elmúlásnak. Cikksorozatunkban azokat a momentumokat szeretnénk feleleveníteni, amelyek a későbbiek során Is megmaradhatnak emlékezetünkben. Hajnalban a vekker rémesen csörög, a szemem szúr, a gyomrom görcsbe ráindul, de indulni kell, mert kétszáz kilométer autózás után, pontosan három és fél óra múlva indul a MALÉV- gép Moszkvába. Az ébredéssel megbirkózom és ettől kezdve minden megy a maga útján, és mire teljesen átjárna a félsz — ez lesz első repülŐutam —, Ferihegyen vagyunk, túljutunk a csomagok ellenőrzésén, előírásszerűén kezelik jegyeinket és szabad az út a repülőhöz. A felszállást túléljük. Hamarosan a félllegek fölött széliünk. Alattunk mindén szürke, végtelen. Mire elérjük a 10 kilométeres, magasságot, átrepüljük a magyar—szovjet határt, ettől kezdve következik a Szovjetunió, a Föld egyhatoda. A leszállás simán megy, a kilépőajtónál vár a penzai pártbizottság egyik munkatársa, a mi Vologyánk. Innen. kezdve, az ugyanitt történt búcsú pillanatáig, vendéglátóink maximális figyelmességét érezzük. Első kívánságunk, hogy szeretnénk az Anbaton sétálni. Teljesül. A díszburkolaton az átlagosnál változatosabban!, jobban, divatosabban, elégánsabbain öltözött emberek sétálnak. Ugyanakkor hosszú hajú fiatalok támaszkodnak a díszlámpákhoz, a renovált, régi időket idéző épületek, homlokzatok kapualjaiban festők, zenészek, mű vész lelkek adnak randevút egymásnak. Amott sasiLik sül, emiitt egy fiatalember áll — akárcsak egy londoni szandvicsember —, nyakában tábla, amely öles betűkkel1 hirdeti Viszoc- kij dicsőségét;, tekintete a végtelenbe réved.. Az alkalmi festészeti kiálllítások számát tucatnyira tehetjük, a képek érdekesek, színesek, egyfajta tűz, tenmiakarás érződik az ecsetvonásokon, A tömeg megszakítás nélkül hömpölyög — mintha valahol valami Lenne —, a videotéka előtt hosszú sor áll, csakúgy, mint az áruházban, ahol konyakot és felvágottat árulnak. Mielőtt átjárna bennünket az Arbat levegője — amit még egyszer lesz módunk érezni —, mennünk kell vacsorázni. . Már a Kazáinyi pályaudvaron préseljük át magunkat a tömegen ; 14 órás vonatozás, 800 kilométer további utazás vár ránk. Berendezkedünk a négyágyas Szura-parti városkép
