Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-15 / 247. szám
1988. október 15., szombat Figyelni és lélekkel látni A ;fehér bot ma már ugyanolyan közlekedési szimbó- ta, mint a villanyrendőr piros vagy zöld jelizése, vagy a mozgáskorlátozottaknak felfestett várakozóhely. Magyarországon 1936-ban vezették be használatát. Az év októberének idusát, tehát a mai napot az ENSZ mydillvé- nítóttá tízegynéhány éve a fehér bot napjává. Vagyis: a jel az egész világon ugyanazt jelenti. Ha találkozunk viselőjével, minden valamennyire is jóérzést! emberinek úgy amáz a késztetése: helyet adni,, segíteni. Sajnos, nem ritka az ellenpélda sem. Igencsak minden nem iátónak vannak élményei az „emlberi” érzéketlenségről, a részvétlenségről, sőt, olykor a kegyetlen tréfákról is. Egy ismerősöm arra panaszkodott, hogy az „illetékeseknek ’ ’ nem mindig van gond juk arra, hogy a gödröket, akniafedőket, útfelbontásokat és más közúti veszélyeket elkerítsék, jelezzék a vakok számára. Talán ez ügyben sem haszontalan az emlékeztetés ezien a napon. Most azonban mindiannyiunk — nem intézményes — figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a nemlátók sok tekintetben kifinomultabbak és elmélyültebbek, mint a világosságban élők. Lenne mit tanulnunk a vakoktól és a gyengén látóktól. Elsőbben is két olyan dolgot, ami a világban való jobb tájékozódáshoz, a teljesebb, igazibb élet éléséhez fontos. Látni a telkünkkel és figyelni a másik emberre. Ehhez a tudáshoz persze nem őket kell elsősorban kérdezni. Az adottság bennünk van,, mindany- nyiunfcban, csak ahogy a szemünk „kinyílott”, elveszítettük lassanként... Nem kéül más, csak be kell hunyni a szemünket kisi időre és megfogni a kezét valakinek, kikapcsolva a csak a felszínt látó szemeket. Legjobb teljes csendben „végezni a. gyakorlatot”. Aki képes ezt az „alaiptréniinget” komoöyan venni, átállni^ megtanulhat „vakon” látni. Alkalmasabbá válhat a megértésire, az átélésre. Nemcsak a vakok iránt... _i.„ Repülőjárat Budapest és Tel Aviv között A magyar és az izraeli légitársaság illetékesei — a technikai és a biztonsági kérdések tisztázását kővetően megállapodtak abban, hogy megindítják a rendszeres légijáratokat a két ország fővárosa között. Az elképzelések szerint novemberben, az izraeli magyar hetek rendezvénysorozattal egy időben Indul laz első charter- járat, majd 1989. április 1-jétől már rendszeres charter-járatok közlekednek Budapest és Tel Aviv között. :Ezt kővetően kerül sor a rendes, menetrend szerinti járatok indítására. Képek örömországból A Képcsarnok békéscsabai, Munkácsy Mihály termében szépséggel, tisztasággal, emberi sugárzással képek köszöntének a betérőre: Jánosi Katalin festőművész alkotásai. Képek, amelyekre nincs odafestve az ember, hacsak nem egy barnálló fotográfián vagy angyalarcú pufók szobrocska képében; nyugalmat és békét álmodó mediterrán tájak, virágok, gyümölcsök, omló drapériák, ezüstös tükrű tavak. Olyan ez az egész tárlat, mintha arra hívná fel a szemlélőt: utazzunk vissza a reneszánsz világba, s habár roppant messze van tőlünk, habár az időutazást még senki nem találta fel: Jánosi Katalin vállalkozik erre és sikerrel vállalkozik. Megfesteni tudja a mostanában szinte elérhetetlen harmóniát, a szinte megragadhatatlan nyugalmat, a muzsikáló csendet, a vizek dalait, illatos erdők zsongását, alko- nyi égboltok narancsszín burkát: valami paradicsomi világot, amilyen nem is létezik. Ha a képeit nézem arra gondolok: lehet, hogy a kiűzetés előtti idő is csak fantázia, netán fantasztikum, vágyódás egy önmagunkban felépíthető boldogság berkeibe, ami csak mindentől elvonatkoztatva létezik. Lehetne úgy is mondani mindezeket, hogy képeivel, itt, a békéscsabai galériában egy nyugalmat kereső, és természetet szerető művész áll előttünk, egyéni képi világának hangulatai a szigorúan vett realitásokon jóval túlmutatnak, érzelmi töltésük elől kitérni csak az térhet ki, akinek nincsenek érzelmei. De hát vam-e ilyen ember? Lehet-e ilyen ember? Talán a felfelé törekvés pályáján lehet ilyen, amikor még nem is tudja, hogy felfelé törekszik. Különös, hogy ezek a festmények olyanok, mint egy- egy kis színpad, zárt, öntörvényű pillanatok megörökítése, melyben a Jánosi- féle aprólékos realizmus egy soha-nem-volt valóságba vezet, olyan világba, ami talán nem is létezik. Könnyű álmainkkal tart rokonságot, valami örömország-vidék ez, sokak által minden erőfeszítés nélkül megérthető. Pedig több annál, hogy egyszerűen megérthető: üzeneteit megfejteni némi nyitottság, raffináció nélküli tekintet szükséges. A kiállítás sok érdeklődőt vonz a Munkácsy-terembe. Ez is jelez valamit (s. e.) Egy kép a sok közfii: Vízpart! délelőtt Harminc év a mérlegen ünnepi vállalati tanácsülés az Univerzálnál „A magyar sajátosságokból következik...” Az országban, megyénkben alakult meg elsőként 1958. október elsején a Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. A harmincéves évfordulóra emlékeztek tegnap délelőtt Békéscsabán, azon az ünnepi vállalati tanácsülésen, ahol Hankó András elnökölt. Ott voltak az eseményen a megyei, a városi pártbizottság és tanács, a szakszervezet képviselői, a vállalat nyugdíjas vezetői. Szolnoki Béla, a vállalat igazgatója elmondotta, hogy voltaképpen 1969-től viselik a ma már márkának számító Univerzál nevet, 1982-től pedig a nagykereskedelmi tevékenység bevezetése után létezik az Univerzál Kereskedelmi Vállalat. A vállalatra az országban is felfigyeltek, hiszen tapasztalataik alapján hozták létre a többi megyében is a hasonló profilú vállalatokat. Itt vezették be elsőként a tiszta jutalékos bérezési rendszert, az új értékesítési formákat. Mint ismeretes, 1960-ban Orosházán nyitották meg az ország első önkiválasztó cipőboltját. Az üzlethálózat fejlesztése a hetvenes évek elején kezdődött Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Szarvason, majd a nyolcvanas években folytatódott, amikor nagykereskedelmi raktárakat, iparvágányt, vegyesruházati és műszaki áruházakat adtak át. A fordulópontot az is jelzi, hogy egyre több ipari váyalattal működnek közre a fogyasztók igényeinek minél jobb kielégítésében. összesen mintegy 85 ilyen vállalattal, szövetkezettel állnak kapcsolatban, amelyből 15 Békés megyei. Nagy lendületet adott a kereskedelmi munka korszerűsítésének az új üzemeltetési formák bevezetése. Figyelemre méltó, hogy a 93 önálló egységből 77 jövedelemérdekeltségű és szerződéses formában működik. Az idei munkáról szólva kifejtette: szeptember végéig 2 milliárd 853 millió forint forgalmat értek el, amely 3,6 százalékos emelkedésnek felel meg. A 30 éves évfordulón, október első hetében, csaknem 15 millió forintos árukészlettel várták a vásárlókat, ami- koris 30 százalékos árengedménnyel kínáltak különböző árukat. Ezután Klaukó Mátyás, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese és Szolnoki Béla kitüntetéseket, jutalmakat adott át. S. S. SOévM A békéscsabai Univerzál Áruházát 1977-ben adták át a vásárlóközönségnek Fotó: B. O. ■■bhhühbhhhbbbhhbbhbhhhbhhhbbmí Beszélgetés a penzai delegáció vezetőjével A Békés Megyei Gyógyszertárvállalat könyvtárában hallgattuk Does János igazgatóis a többi szakmabeliek tájékoztatóját. Két tolmács is alig győzte a fordítást, sok volt a kérdés, kíváncsiak a penzaiak. Tyeresenko Andrej Georgijevicset, a Penza megyei gyógyszertárvállalat igazgatóját elsősorban a munkaszervezés, a gyógyszerrendelés és a raktározás témája foglalkoztatja. — A munkaszervfezést magasabb szintűnek látjuk itt a nálunk tapasztalhatónál — fogalmazza meg véleményét a delegáció vezetője. — Ez szerintem nemcsak a magasabb technikai színvonalból, hanem a magyar sajátosságokból és temperamentumból is következik. — Sokat hallunk a szovjetunióbeli változásokról. Nálunk is megérett társadalmi, politikai, gazdasági életünk a reformra. Hogyan érzékelik a peresztrojkát életükben? — A gyakorlati munkában még mindig sok a bürokratikus elem, de most már azt mondhatjuk, amit gondolunk. Nem azt kell gondolnunk és mondanunk, amit a hivatalos vélemény hallani akar, hanem a valóságot, bármilyen kedvező, vagy kedvezőtlen is a kép. A munkánkban, például a gyógyszerforgalmazásban a nyitottság, a gyorsaság és a dinamizmus bizony lasabban érvényesül. — ön igen fiatal vezető ... — Amikor hazaérek, akkor tartom a 39. születésnapomat és Békés megyei barátaimra gondolok majd. Néhány éve most már fiatalon is vezető pozícióba juthat az, akit erre alkalmasnak tartanak. Itteni fogadtatásunk nagyon jól esett, jó szándékú, nyílt szívű, segítőkész emberekre leltünk. Szeretnénk közvetlen kapcsolatot kialakítani a két gyógyszertári vállalat között, ehhez a szándék adott, csak szervezni kell. — A delegáció többi tagjának mi a véleménye a látottakról? — Tetszik a rendezettség és tisztaság. Jó kedvű, bizakodó, hivatásszerető emberekkel találkoztunk a kórházban, de tudjuk, önöknél is jócskán van gond. Szülész, nőgyógyász kolléganőm számára rendkívül megnyerő volt a megyei kórház szülészeti osztályának szervezettsége, fegyelme, irányítottsága. Az, hogy a születés első pillanatától, sőt már korábban is, figyelemmel gondoskodnak a gyermekekről. A kölcsönös kapcsolatokat szeretnénk szorosabbra fűzni. — Köszönjük a beszélgetést. Bede Zsóka Fotó: Béta Ottó „H Itat gyerek élete is kockán forgott” Otthonra találtak Gyomaendrődön Azt mondják, heteken keresztül riadalom ült a szemükben. Hat gyerek és a saját életük forgott kockán. Hosszú órákon és kilométereken keresztül nem voltak biztosak abban, hogy valaha is célhoz érnek. Célhoz, ahol majd biztonságban élhetnek. Amikor felkerestem őket, a riadtság már régen eltűnt a szemükből. A mama, Teremi Ferencné hangja csak olykor-olykor csuklik el, amikor az eseményeket sor- ra-rendre elmeséli. — Saját házunk volt Nagyszalontán. A férjem pékségben dolgozott. Sokat és nem könnyű munkát. A családi pótlékkal együtt havonta mégis csak 3100 lej jött össze. Nem mondom . azt, hogy éheztünk. Ez hazugság lenne. Fekete kenyér és szalonna majd minden napra jutott. Amíg a kisha- tárforgalmi átlépővel átjárhattunk Csabára, csak-csak jutott az asztalra egy kis cukor, liszt, vaj. Hazárdjáték volt ez a bevásárlás, mert előfordult, hogy vagy a magyar, vagy a román részen elvették tőlünk azt a kevés élelmiszert, amit a gyerekeknek szántunk. Hosszú ideje érlelődött bennünk, hogy itthagyunk csapot-papot, a családi házunkat, a szüleinket, és megpróbáljuk Magyarországon. Nem volt könnyű a döntés. Álmatlan éjszakákon gondoltam végig, mi lesz, ha a kicsi fiam, a másfél éves Csaba felsír? Tudtam, akkor végünk, mert lelőnek, mint egy kutyát. A kisfiamnak enyhe altatót kevertünk az italába. Pontosan azért, nehogy felsírjon, és mindannyian veszélybe kerüljünk. Amikor a férjem augusztus 17-én este hazajött a munkából, azt mondtam: pakoljunk. Mind a heten kis hátizsákba, pokrócba csavarva a legszükségesebbeket, hátunkra vettük a kis mo- tyónkat, és éjjel 11-kor nekivágtunk a „világnak”. A gyerekek sírva könyörögtek, hogy a két kiskutyánk közül legalább az egyiket hozzuk el. Nehéz szívvel, de meg kellett értetnem velük, hogy a kiskutya jelenléte a halálunkat jelentené. Senkinek nem mondtuk el, hogy mire készülünk. Még az édesanyámnak sem. Szegény, mintha megérzett volna valamit, mert az elindulásunk estéjén átjött érdeklődni, hogy vagyunk? Amikor észrevettem az udvaron, hogy a lakás felé tart, a már elkészített csomagokat gyorsan az ágy alá csaptam. Torkomban dobogott a szívem, drukkoltam, nehogy észrevegyen valamit. Tudom, nem lett volna se éjjele, se nappala, ha megsejti, mire készülünk. Azon az estén, augusztus 17-én olyan sötétség borult a vidékre, hogy tíz méterre se láttunk. Elindultunk, hogy hazát cseréljünk. A határ közelében egy három méteres mély vízgyűjtőn keresztül kellett átgyalogolnunk. Akkor az árokban nem volt víz, de volt lábszárig érő iszap. Húzott le bennünket, és ebben a pillanatban felsírt a kicsi. Édes istenem, majdnem kiejtettem a kezemből. Az jutott eszembe, hogy éhes. Megszoptattam. Álomba merült. Fáradtan, kimerültén szabadultunk az iszap fogságából... A fiatalasszony egy zsebkendőt morzsolgat a kezében. Könnybe lábad a szeme az emlékezéstől. Aztán nyílik az ajtó, és belép a férj. Az asszony megpihen, az elbeszélés mintha megfá- rasztotta volna. Kérni sem kell, Teremi Ferencből kibuggyannak a szavak: — Azt gondolja mindenki, hogy meggondolatlanul tettük kockára a saját és a gyerekeink életét. Amikor az ember már mindenre elszánt, akkor százezerszer végig gondol mindent, és rájön, hogy rosszabb nem történhet. De sokszor végigjártam a terepet elindulásunk előtt! Láttam, mikor váltanak a határőrök, s azt is, hogy merre kell tartanunk. Éreztem én, persze hogy éreztem, sötétben nem lesz könnyű. De a remény tartotta bennünk a lelket. Sarkadkeresztúrig 30 kilométert gyalogoltunk, anélkül, hogy bármelyik gyerek egy panaszszót is kiejtett volna a száján. A keresztúri állomásról telefonáltak a határőrségre. Odavittek bennünket. De akkor már tudtuk, hogy jó helyen vagyunk. Sikerült. Aztán Póstelekre kerültünk, ahol egy hetet töltöttünk. Végezetül ide, Gyomaendrődre jöttünk, ahol munkahely és lakás várt ránk. Nem tudom elmondani, mert szavakkal nem lehet, hogy mennyi segítséget kaptunk a Hazafias Népfront titkárától, Szabó Incénétől. A kétszobás, fürdőszobás, konyhás lakásban semmink sem hiányzik. Sőt, van amit sorstársainknak már tovább is tudtunk adni. Elhelyeztek a szakmámban, pék vagyok. A sütőipari vállalatnál úgy érzem, a kollégák is befogadtak. Két nagyfiam, Feri és Józsi is itt dolgoznak. Tibi géplakatosnak tanul a szakiskolában. Tünde ötödik osztályos, Ildikó lányunk pedig a nagy ABC-ben elárusító. Feleségem itthon van a kis Csabával. * * * Gyomaendrődön jól tudják, kinek kell szólni, ha segítségre van szükség. A HNF titkára, Szabó Incémé így emlékszik a történtekre:
