Békés Megyei Népújság, 1988. október (43. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-15 / 247. szám
NÉPÚJSÁG 1988. október 15., szombat o Megújuló párt a viták kereszttüzében írta: Hagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára A z utóbbi hónapokban, hetekben tovább élénkült a társadalmi megújulást körülvevő vita Békés megyében is. A májusi pártértekezlet nyomán 1988. július 7-én kibővített megyei párt- bizottsági ülésen vitattuk meg a legsürgetőbb politikai teendőket. A megyei pártbizottság izzó hangulatú ülésén a párt megújulásának menetrendje volt a közi- ponti napirend. Gondolatok, érvek, javaslatok hangzottak el a nyiíltvámosság erősítésére, a pánt munkasítílüslánalk, mun- kamódiszerénék fejlesztésére, az aiapszer- vezetek önállóságának megteremtésére. Felszólalások vitatták a szocialista demokrácia lehetőségeit és korlátáit, a párt vezető szerepe- továbbfejlesztésének eszközrendszerét és társadalmi feltételeit. Nyugodtan állíthatjuk, a politikai felelősség próbája vöLt ez a tanácskozás, s az elfogadott program példázza, hogy a megye párttagsága, pár ttestü létei a változásokat akarják a közéletben még akkor is, ha az élénkülő’ színesedő közéletben más észrevétel is elhangzik. Nem elég a fordulathoz a legragyogóbb ötlettár sem, ha az politikailag nem támogatott. A megújuláshoz új eszközök, nyiíltvámosság, demokratikus formák és abban laktívan részt vevő szándékok kellenek. Mindemellett tudni kell azt is, hogy a gazdasági-politikai helyzet is állándóan változik, de a politika résztvevői, a párttagok, állampolgárok szemlélete, hangulata is módosul napról napra. Ma már világosan látható, hogy a politizálás látszatával, a problémák körüli tiszteletkörökkel1, egy elképzelt szocializmus bűvöletében nem lehet a. jelenlegi, jövőbeni gondokat megoldani. Újból meg kell tanulnunk politizálni és politikai küzdelmet kell folytatni — ahogy többen mondják — egy önmagát korábban gúzsba zárt pártot, napi politikai csatákra kel felkészíteni. Igaz-e, hogy a párt önmagával van elfoglalva? A pártot ma úgy foghatjuk fel, hogy az mindenekelőtt éff-elévan mozgalom akar lenni, és ez fontos változás a korábbi időkhöz képest. A párttagság ugyanabban a társadalmi közegben dolgozik, éli át, szenvedi meg gazdasági helyzetünk minden ellentmondását, mint bárki más. Természetes^ hogy a helyzet megítélésében, érzelmi reakcióiban nemcsak különbség, hanem a pártanikívüliek- kél való azonosulás is fellelhető. Ezért állíthatjuk, hogy az MSZMP szociális ösz- szetétele garancia arra, hogy nem marad egyetlen súlyos 'tünet sem, amely ma elkerülné a párttagság figyelmét. Ma a párt különösen gyűjtőhelye, fókusza a felgyülemlett, megoldatlan problémáknak, s az ezt 'kísérő vitáiknak és örvendetes, hogy ma már nemcsak a párttagság politizál. Meggyőződésünk, hogy gondjainkat nem a viták Okozzák, hanem a korábbi viták, helyzetfelmérések hiánya. Az utóbbi hónapok, hetek olykor szokatlan' tömegdemonstrációi .mindezeknek kísérő jelenségei — megnyilvánulásai. Éppen ezért partnerek és nyitottak vagyunk mindenkivel, aki jobb szocializmust akar. A vitákat azonban nemcsak bölcs megr fomtoMsi, hanem hangos türelmetlenség is kíséri. A türelmetlenség jogosságához aligha fér kétség, de ha azt végletes megoldási javaslatok veszik körül, a párt nem lehet közömbös irántuk. Az irracionalizmus kétségtelenül válságtermék, a vágyak felszínre törése mindig akkor kísért, amikor a korábbi megoldási kísérletek nem váltak be. Ilyen helyzetekben nem nélkülözhetjük a félhalmozott történelmi tapasztalaitokat sem. Csupán vágyaikból társadalmi haladást kovácsolni sorsfordu'lós történelmi időszakokban nem veszélytelen váiHalkozáis. A legnehezebb helyzetben! fontos a dolgok 'egyidejű és fontosság szerinti kezelése. Reformot akarunk: gazdaságit és politikait egy időben. A reform evolúció, melyben' a döntő láncszemek megtalálása a legfontosabb, sikereket megalapozó változás. Ebben vám országos és helyi teendőnk alapvető felelőssége. Ezért nehéz hinmii, hogy most az elosztásom és nem anyagi javak megtermelésén a hangsúly. A követelésektől semmi nem változik meg, különösen, ha a követelések tartalma irreális. Lehelt ifjúság-, munkás-, értelmiség-, nyugdíjaspártinak tenni, de az egésznek csak akkor van1 értelme, ha mindenki először az értelmes, alkotó munka pórtjám állj, s nemcsak szavakban, tettekben is. A csoportérdekek érvényesülése, programjaik végrehajthat ósága ugyanis nem egy jó program, hanem az ország gazdásági teljesítményének függvénye. A májusi pártértekezllet nyomán felszabaduló politikai aktivitás egyszerre erősíti a bizalmat, az irracionális hitekét, kérdőjeleket, bizonytalanságokat. Nem áltathatjuk magunkat azzal többé, hogy a társadalmi, politikai folyamatok .forgatókönyvszerűén, a tervszerű rend szellemének megfelelően alakulnak. Az útkeresés közben' újból vitatkoznunk fcéll a politikai akarat, az adminisztratív megoldások, a központi döntések túlbecsülésével. De éppúgy vitatkozni kell a közgazdasági tényezőket abszolutizáló, s a hozzá kapcsolódó társadalmi reagálást lekicsinylő nézetekkel. Ma több okból! mint korábban', mind a közgazdasági tényezőknek, mind a társadalom elfogadó, támogató készségének rendkívül nagy a súlya, éppen a reform sikeres gyakorlati folytatása szempontjából. Nem törekedhetünk ugyanis a gazdasági és politikai érdekellentétek feszítő hatásának kiküszöbölésére. Bármily nehéz, de meg keli értetnünk a döntéshozókkal!, minden egyes munkavállalóval, államipolgárral, hogy feszültségek, éllent- mondások nélkül nincsen hajtóerő. A szokatlan politikai aktivitást, a sokféleséget, az alternatív meggondolásokat mem elutasítani, hanem integrálni szükséges. Éppen ennek a folyamatnak kezelésében van sok teendője a helyi pártszervezeteknek. Ezernyi gond helyi megoldásra vár. Az emberek figyelme helyi morális, antidemokratikus, 'igazságérzetüket sértő kérdésekre irányul — csak ezek feloldásán, saját érdekük felismertetésén keresztül érhetjük él az igazi közügyért felelősséget vállaló cselekvést. Az utóbbi hetek, hónapok eseményei arról győztek meg bennünket, hogy a fő feladat ma a párt tagjainak megnyerése, mert politikai realitás, hogy az MSZMP a legszervezettebb politikai erő Magyar- országon. Kulcskérdés, hogy mennyire lesz képes egységes politikai cselekvésre. Egységes cselekvést csak az alapvető kérdésekben valló egyetértéssel, viták közepette lehet elérni. A párttagság akarata nélkül vagy ellenére nem lehet eredményesen polliitizálinii. Ezért az e kérdésben elkövetett hibáknak, tévedéseknek megyénkben is igen nagy a hullámverése. Nem lehet vitás, hogy az alulról szerveződés, építkezés ölve a párt tevékenységében is érvényes. Az atepszervezetek ma keresik a héiyü'ket a helyi és országos politikai életben, de egy centralizmushoz szokott pártnak túlságosan, ás erős a beidegződése, szükséglété a felülről vezé- relltsóghez. Eddigi tevékenysége végrehajtásra orientált volt, hiszen' sikereit vagy kudarcait felső pártszarvek visszajelzéseként élte iáit. A direktíva hiányát ma gyakran az egység hiányaként, bizonytalanságként érzékeli. Az alapszervezetek- nek, az ott dolgozó kommunistáknak ma meg 'kell' találniuk a helyüket a helyi politikai küzdelemben', méghozzá úgy, hogy ne kerüljenek szembe országos, érdekekké!, s ne veszítsék él a pártomkívüliéket, a szövetségesék bizalmát sem. A párt- szervezetek felnőtté érnek a változások viharában,, ha erkölcsi itartásukat nem veszítik el, ha a pártprogramot nemcsak retorikai gyakorlatnak tartják, s a demokráciát vállalható tettek alapozzák meg. Élére állni a társadalmi^ gazdasági, politikai reformnak nem jogunk,, hanem kötelességünk. A párt tevékenysége tehetetlenségbe, káoszba is torkollhat, ha munkájában nincsenek vezérlő elvek, távlatok és nincs közelebbi gyakorlati teendő! Mindez figyelmeztető, mert a távlat- vesztés a hitet, a konkrét gyakorlati teendők nélkülözése közömbösségét, cinizmust vált ki, leszoktat a politikai cselekvésről. Vannak-e ilyen programok? Vannak. De ezekről a szükségesnél kevesebbet vagy alig szólunk. Váratlan folyamatok erről éiterellték figyelmünket. Utat téveszthettünk, az eszközök hibásak — elavultak lehettek, de a célt nem hibáztuk ell. A szocializmus, a nemzeti felemelkedés ma is a párttagság, s a nép célja maradt. De igazig gyakorlatias, értelmes pártegység csak Ott alakulhat ki, ahol a politikai-igazdasági nézetek nem az általánosságban', vagy a tagadásban, hanem a kezdeményezésben, a vállalkozásban jétemnék meg. Kprumk parancsa: váilálikozná fceflll/! — de nemcsak a gazdaságban, a politikában ás. A szocialista társadalom megújítására való törekvés is vállalkozás, s nem is kiesd1. ■ pártnak sürgősen fel kell vennie az új jelenségek kezeléséhez szükséges fordulaitszámot. A párt vezető szerepéből adódó történelmi felelősség, hogy a programban akart változások élén meneteljünk, nemcsak szavakban, tettekben is. Ezek a szándékok fogalmazódtak meg sürgetőlleg az élmúlt hetekben 'lezajlott pártösszejöveteleken, pártbizottsági üléseken, amelyek lehetőséget biztosítanak a párt további megújulásához megyénkben. Gyulai válasz a dombóvári levélre Az elmúlt néhány napban a televízió, a rádió is fog- lálkozott a pedagógusok rendkívül alacsony óradíjával és azzal, hogy a bérezés ellentmondásai milyen feszültségekhez vezetnek az oktatásban, sőt, az egész társadalomban. Nemcsak a szakmabeliek figyeltek fel arra az interjúra, amelyben egy dombóvári iskolaigazgató a pedagógusok súlyos gondjaira és ennek veszélyeire figyelmeztetett, és levélben arra hívta fel az ország iskoláit, tanárokat, tanítókat, hogy aláírásaikkal támasszák alá jogos követeléseiket. Kozma Antaltól, a Gyulai 5. Számú Általános Iskola igazgatójától arról érdeklődtünk, hogy 'kollégái egyetér- tenek-e a dombóvári levéllel, illetve, hogy csatlakoztak-e a felhíváshoz. — Egyetértünk mindazzal, hogy az igen alacsony nettó óradíj veszélyezteti az oktatói munka minőségét, hogy a helytelen szabályozás feszültségeket szül a pedagógustársadalmon belül, és kívül is. s hogy a bérek rendezése alapvető társadalmi érdek. Többek között- ezek a fontos szempontok szerepelnek a Pedagógusszakszervezet szeptember 8-i elnökségi ülésén megfogalmazott nyilatkozatban. A dombóvári igazgató a pedagógusok jogos követelésein túl a munka esetleges lassításáról beszélt, és ez a kijelentés már a munkatársaim közül többeknek nem tetszett. — Vajon mit jelenthet az, hogy a pedagógus lassítja a munkát? S egyáltalán — mi az önök álláspontja? — Ezt én is nehezen tudom elképzelni. Természetesen egyetértünk azzal, hogy a béreket rendezni kell. De tudomásunk szerint azt az elnökségi nyilatkozatot megkapták a szakszervezet és a kormány illetékesei, s bizonyára intézkedni fognak, amint erre lehetőség nyílik ... — A 270 millió forintra vonatkozó javaslat már ilyen intézkedésnek tekinthető. — Igen. A mi dolgunk az, hogy a gyerekekkel foglalkozzunk, neveljünk, oktasi- sunk, s nem az, hogy aláírásokat gyújtsunk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy nemcsak a bérkérdés súlyos gond, hanem az egész oktatásira fordított összeg kevés, akárcsak azzal, hogy az oktatás hatékonyságát nem egyédül a bérek rendezése • oldja meg. — A többi iskola Gyulá% hogyan reagált a felhívásra? — Nem tudom. Biztosan mindenki úgy, ahogyan jónak látta. Lehet, hogy nem leszünk ezzel a véleményünkkel népszerűek, de mi a munkatársaimmal így foglaltunk állást. N.' K. Élelmezési világnap Hagyományosan október 16-án rendezik meg az élelmezési világnapot, amelyről hazánkban is megemlékeznek. Ebből az alkalomból tegnap, az MSZMP Politikai Főiskoláján tudományos tanácskozást rendeztek, " amelyen a világ élelmiszer- ellátásának helyzetét elemezték. és áttekintették a magyar agrárgazdaság további fejlesztésének lehetőségeit. Október 18-án a Vas megyei Vépen rendezik meg a központi ünnepséget. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO, minden évben október 16-án — alapításának évfordulóján — rendezi meg az élelmezési világnapot. A szervezet az idén a falusi ifjúság helyzetét állítja előtérbe, ezúttal nagy figyelmet szentelve a fejlődő országokban élő fiatalok élet- körülményeire, élelmezési gondjaikra. A világ, népességének csaknem ötödé 15-25 év közötti, és a becslések szerint az évszázad végére a fiatalok száma meghaladja az egymilliárdot. A világ ifjúságának több mint 70 százaléka él a legkevésbé fejlett területeken, falvakban és a lakott területektől távolabbi vidékeken. Egyre többen élnek olyan országokban, amelyeket sú- - lyosan terhelnek a munka- nélküliség gondjai, egészségügyi körülményeik sem megfelelőek, és ahol az oktatás igen alacsony színvonalú. A falusi környezetben maradó fiatalok közül sokan nem ismerik a kiegyensúlyozott táplálkozást, a tiszta ivóvizet és a higiéniát. A fiatalok egy része ennek következtében elhagyja vidéki otthonát, a városokban keresve menedéket. A vidéki oktatás lehetőségei jóval kisebbek, mint a városban, kevés az iskolák száma, és a tanítók, tanárok elvándorolnak. Az ENSZ szakmai szervezete, a FAO, lehetőségeihez mérten támogatja a fejlődő országok mezőgazdaságának korszerűsítését, és ezzel ösz- szefüggésben a falvak, a lakóhelyek fejlesztését. Különös figyelmet szentelnek a fiatalok helyzetének javítására, támogatást nyújtanak az alapvető oktatási anyagok kidolgozásához, és előállításához. Magyarország az elmúlt évtizedekben is sokat tett a fejlődő országok mezőgazdaságának megsegítéséért. Jelenleg is számos szakértő dolgozik a világ több táján a FAO által irányított élelmezési programok megvalósításán. Dőlt betűvel A szellem A hírlapkézbesítőnkkel amolyan személytelen-személyes kapcsolatom van. Jobbára csak az időben és keveredés nélkül érkező lapok, vagyis, rendes és pontos munkája után ismerem. Ám egyszer-egyszer találkozom is vele — ennyi a személyes ismeretség —, amikor nagyritkán összefutunk a postaládánál. Ilyenkor jó ismerősként üdvözöljük egymást. Nehéz a köszönésben megelőzni, a minap is már messziről mondta: „Jó reggelt kívánok! Hogy tetszik lenni?” Talán csak egy „köszönöm, megvagyok”-ra futotta, mert máris folytatta: „Tudja, nem irigylem magái, nehéz lehet most újságot írni”. Mit mondjak, jólesett a részvét. Kinek nem esik jól, és ki nem érdemli meg manapság. Mondhattam volna én is (kellett is volna mondanom), hogy „én se irigylem magát”. Nemcsak azért, mert tényleg nem irigylésre méltó a postások helyzete, akik télen-nyáron, esőben, hóban, fagyban, rekkenő hőségben kinn vannak az utcán. Hanem hát azért sem, mert köztudott, aki kézbesítőnek megy, általában azért teszi, hogy az újságok reggeli kihordása után legyen még ideje maszekolni valahol. Az eredeti szakmájában, kőművesként, villanyszerelőként, asztalosként, vagy földet művelve. Hanem akkor reggel sem komoly, sem udvarias sajnálkozásra nem maradt idő. (A tiszteletköröknek különben se sok értelme van.) Miután kölcsönösen megállapítottuk, hogy a helyzet eléggé aggasztó, hiszen az elkeseredés, a reményvesztettség hovatovább nemzeti méreteket ölt, az okokra terelődött a szó. Hírlapkézbesítőnk sebtében elpanaszolta, hogy az adórendszer miatt már nem jár el dolgozni sehová, mert nem éri meg neki. Otthop még megműveli a földet, termel rajta mindenfélét, főleg magvakat, de azt is csak addig, amíg a mostaninál jobban meg nem adóztatják. Majd mintegy summázatul, még hozzátette: nehéz a helyzet, csak nehogy cirkusz legyen, mert sokan mondják, „meglásd, még háború lesz”. így mondta: „háború lesz”. Nyilván polgárháborúra, arra a bizonyos, harminckét évvel ezelőtti, ellenforradalomként (a másik oldal által következetesen forradalomként, a történészek által pedig utóbb már nemzeti felkelésként) emlegetett esemény „lekopírozódására” gondolt. Szó, ami szó, nem áll egyedül ezzel a félelemmel. Hallani itt is, ott is a történelmi analógiát. A tüntetések, a sorra alakuló szervezetek, a kemény sajtóviták mögött sokan rendszer ellen szerveződő erőket sejtenek. Tény, ha az ember kinyitja az újságot, belehallgat a rádió-, vagy tévéadásba, eleddig szokatlan szövegek vágják mellbe. Olyan megjegyzések, kijelentések, megállapítások, melyekért még hónapokkal ezelőtt is több járt volna egy puszta körmösnél. Változott a világ! Egyesek szerint a palackból kihúzták a dugót (s persze — mondják — a szellemet már képtelenség visszagyömöszölni), mások szerint csak gőz fúj ki a szelepek mellett, én viszont azt mondom: demokratizálódnak viszonyaink. S mint minden nagy változás, ez is szokatlan jelenségekkel, itt-ott túlzásokkal és hordalékkal is jár. Különösen, ha — mint most nálunk — robbanásszerű az átalakulás. Kell-e pánikba esnünk? Kell-e adminisztratív eszközökért kiáltanunk? Esetleg kell-e feltartott kézzel a vesztünk felé menetelni? Nem hiszem! Sok mindent lehet és kell is persze tenni, csak félni és feladni nem szabad. Mert a kétségbeesés és a reményvesztettség a legnagyobb ' pusztító erő. Két dolgot kellene tudatosítani: a realitás- érzéket és a felelősségérzetet. Az előbbi a gyakori béremelési követelések hallatán jut eszembe. Hiszen teljesítésük nemzeti öngyilkosság, mert megállíthatatlan inflációs hullámot indítanának el. A felelősségérzet az más. Az többet jelent. Jelenti a rendszer, az eszményi, tehát átalakuló, de mindenképpen össznépi (sokak szerint szocialista, mások szerint népi demokratikus) rendszer iránti felelősségérzetet. De jelenti a kormányzás, a vezetés felelősségét is, a nép iránti, a demokratikus folyamatok iránti, a reformok iránti (a visszarendeződés elleni) felelősséget. Hogy lesz-e „háború”? Csak rajtunk múlik. A mi realitásérzékünkön (józanságunkon) és felelősségérzetünkön. A folyamatok kézben tarthatókí
