Békés Megyei Népújság, 1988. szeptember (43. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-13 / 219. szám

1988. szeptember 13., kedd

NÉPÚJSÁG

Közgazdász-vándorgyűlés Gyulán

(Folytatás az 1. oldalról)

— A vállalati vezetők figyelmének súlypontját a pánt- és állami határozatok követésétől a piac működésének felmérése és megértése felé kell áthelyezni. A mai külpiaci versenytől Váló védettség, és a belső versenyhiányos piaci viszonyok mellett kialakult vezetési gyakorlathoz képest minőségileg más, nagyobb figyelmet kell fordítani a piaci versenyviszonyok alakulására, a kereslet vizsgálatára, a partnerek és versenytársak tevékenységére.

Felhívta a figyelmet azokra az új feltételekre, követelményekre, amelyek között a jövőben a vállalatok

vezetőinek dolgozni kell. Ilyen például a stratégiaalkotás, és annak keretében az üzletpolitika meghatározása. Kulcsfontosságúnak ítélte meg a piaci munika átállítását a mai hiányhelyzetről a valóságosabb piaci verseny feltételeire, a tőkével való gazdálkodás megújítását és összekapcsolását a műszaki-technikai megújulási folyamatokkal.

Befejezésül — egyebek között — a megújulás szükségességéről és politikai stabilitásunk megőrzésének jelentőségéről szólt:

— A világban rólunk kialakult kép egyik markáns vonása — ami nemzetközi megítélésünkben alapvető

szerepet játszik — az, hogy országunkat belpolitikai stabilitás jellemzi, s hogy hazánk megbízható és kiszámítható partnere szövetségeseinknek, és a világ valamennyi országának. Partnereink nagyra értékelték azt a határozottan megfogalmazott szándékunkat, hogy az is kíván maradni.

Többször tapasztaltuk, hogy ez komoly politikai tőke, amit nem kockáztathatunk abban a folyamatban sem, ami társadalmunkban a politikai intézményrendszer átalakulása és a gazdaságpolitika új alapokra helyezése nyomán végbemegy — mondotta végezetül.

Reméljük, hogy a gazdálkodó szféra és a gazdaságirányítás közötti kapcsolati rendszer javulásával, a kölcsönös bizalom erősítésével

megteremthetők azok a feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy gazdálkodó szervezeteink valóban olyan vállalati stratégiák alapján

fejlődjenek tovább, amelyek a gazdasági stabilizáció feladatainak megoldásához maximális mértékben hozzájárulnak.

Beck Tamás:

II hierarchikus függőségnek nincs helye a gazdaságban!”

Németh Miklóst követően Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara elnöke tartott korreferátumot „A vállalati stratégia és problematikájának gyakorlati kérdései” címmel. A kamara elnöke megállapította, hogy a vándorgyűlés napjaink egyik legégetőbb gazdasági kérdését tűzte napirendre. A többi között elmondta:

— Minden érdekünk ahhoz fűződik, hogy a döntés- hozatalban, az elért eredmények és kudarcok értékelésében jelentősen növekedjék az értéktermelő folyamatokban működő gazdálkodó szervezetek szerepe, és olyan alkotó együttműködés alakuljon ki a gazdasági kormányzati szervek és a gazdálkodó szféra között, amely képes biztosítani a konfliktusok minél kisebb veszteséggel való kezelését és a megoldások során a tevőleges felelősségvállalást. Erős hierarchikus függőségeknek nem lehet helye a gazdaságban! Ma pedig sajnos erősek a hierarchikus függőséiért exportál, a 7,5 milliós lakosságú Ausztria kb. 25 milliárd dollárt, és a 14 milliós lakosságú Hollandia évi kb. 90 milliárd dollár nagyságrendű exportot realizál.

Meg kell gyorsítanunk a gazdaságon belüli tőkeáramlást, hogy a lehető leggyorsabb ütemben tovább fejlesztgessük azt a pénzügyi intézményi rendszert, amely a vállalatok, a gazdálkodó

Elmélyülten ...

gek. Ezeket fel kell váltani partneri viszonnyal.

A vállalati stratégiák és a piaci összefüggéseit elemezve rámutatott: kiemelkedően fontos a három* ma még meglehetősen elkülönülő piac egységesebb kezelése. Sürgette az importpolitika gyökeres felülvizsgálatát. Ezzel kapcsolatban többek között rámutatott:

— A konvertibilis elszámolású piacokra irányuló

export dinamikus bővítése feltételeinek megteremtése gazdaságunk „talpon maradásához” nélkülözhetetlenül szükséges.

Hazánk külkereskedelmében a konvertibilis viszonylaté export és import nagyságrendje most már huzamosabb ideje közel azonos nagyságrendű. Amíg ezen nem változtatunk, és az export nem haladja meg legalább 1-2 milliárd dollárral az import nagyságrendjét, sem liberalizálni, sem biztonságot teremteni nem tudunk. Az export növelése elengedhetetlen, és nem irreális igény, hiszen az 5 milliós lakosságú Finnország évente kb. 20 milliárd dolszervezetek és a bankszféra közötti intenzív tőkeáramlást hordozza. Ismeretesek azok az elgondolások, amelyek az értékpapírpiac és az

ezt működtető eszközök és intézmények fejlesztésére irányulnak. Most már csak azokat az elgondolásokat kell kidolgozni, hogy a gazdálkodó szervezetek milyen tőkeellátás mellett, ■ milyen intenzitással tudnak a tőkepiac tevőleges, érdemi alanyaivá válni? Ügy gondolom, e téren igen sok tennivaló akad még...

Piaci viszonyaink alakítása tekintetében az elkövetkezendő időszakban új elemként merül fel egy korszerű, működőképes munkaerő- piac kialakulása.

A készülő társasági törvényről s a hozzá kapcsolódó vállalkozási nyereségadóról szólva a kamara elnöke azt valószínűsítette, hogy a nyereségadó és a társadalombiztosítási járulék tervezett, 45 százalékos mértéke nemhogy bővíti, hanem tovább szűkíti a gazdálkodó szervezetek mozgásterét. A továbbiakban annak a véleményének adott hangot, hogy a kormányzatnak olyan gazdaságirányítási megoldásokat kellene alkalmaznia, amelyek más országokban már beváltak. Befejezésül a következőket mondta:

— A Magyar Gazdasági Kamara egyik legfontosabb célkitűzése, hogy tagvállalatait segítse az új típusú, korszerű vállalati megoldások kialakításában az eredményt biztosító vállalati stratégiák megfogalmazásában és megvalósításában. Kölcsönös érdek, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyben az érdekviszonyok konstruktív továbbfejlődése kapcsán a feltételrendszer és a piac motivációi alapján a gazdálkodó szervezetek tevékenysége számottevően javul, és az értéktermelő folyamatokban is kibontakoznak a gazdasági stabilizáció megvalósításához szükséges, nélkülözhetetlen feltételek.

Román Zoltán: „Felejtsük el az alagutat!”

A vándorgyűlés második korreferátumát „A vállalati stratégia és stabilizáció problémája a kutató szemével” címmel Román Zoltán, az MTA Ipari és Vállalatgazda- ságkutató Intézetének igazgatója tartatta.

Az előadó elsőként arra kereste a választ, hogyan élik meg a kutatók és főleg a vállalati közgazdászok a stabilizáció első évét. A fő kérdés, hogy milyen a vállalat stratégiája, amelynek szempontjából természetesen az sem közömbös, hogy van-e vezetői kiválasztódás, vagy csak kiválasztásról szólhatunk. A stabilizációs folyamathoz való alkalmazkodás kezdeti tapasztalatai sok tanácstalanságra és elégedetlenségre utalnak — mutatott rá az előadó. Következtetését konkrétumokkal támasztotta alá:

— A stabilizáció első éve egy idő hiányában nem kellően előkészített adóreformmal indult, amely kiengedte a palackból az első számú közellenséget, az inflációt. A vállalatok ugyanakkor az év elején nem kapták meg az ígért induló feltételeket. A gazda ság po 1 i t ik ába n v ált ozatlanul a célok ütköztetése, az eszközök, intézkedések egymással való kereszteződése tapasztalható. A kormány ■több ígéretét tett, mint amennyit be tud tartani. Láthatóvá válnak az infláció előre jelzett kedvezőtlen hatásai. A kétszintű bankrendszer csikorgó működése és az adóreform rossz technikai és számítási előkészítésének a széles tömegek előtt is nyilvánvaló hiányosságai gyengítik a bizalmat a pénzügyi irányítás iránt. Miután pedig ennek túlsúlyát észlelik, ez sok más jelenséggel együtt az egész kormány megítélését terheli.

Az előadó a továbbiakban a pártértekezlet által felerősített reményekről szólt. Felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a politikai intézmény- rendszerben felgyorsultak a változások, a gazdaságban ez a mozgás lassú, alig érzékelhető. Ez ízért is elgondolkodtató, mert miközben a vállalatoknak a jövőt kellene tervezniük, a valóságban a mának élnek, nagyon is a gazdaságirányítás napi gondjai foglalkoztatják őket.

— A vállalatokat mindenek előtt az érdekli, hogy mi lesz holnap. Milyen árfolyamok lesznek, milyen lesz a bérszabályozás? Van-e

bérreform, vagy csak valami, amit reformértékű lépésnek tehet nevezni, milyen lesz az importgazdálkodás, mikor- lépnek be visszamenőleges szabályozók, és főképpen hogyan kényszerülnek alakítani 1988-at, mint bázisévet, túlélik-e ezt és a következő esztendőt?

Román Zoltán ezt követően a lehetséges vállalati stratégiák elemzésével foglalkozott, majd az ehhez kívánatos stratégiai vezetés fontosságáról beszélt. Korreferátumát e szavakkal fejezte be:

— A gazdaságirányítási reformlépések sok kudarcának egyik oka, hogy a vállalatokat mindig fekete doboznak tekintettük, és meg se próbáltuk, hogy bele tekintsünk. Meg se néztük, hogy melyek azok az elemi, mifc- roökonómiai vezetési, szervezési követelmények, melyeket semmiféle, jónak látszó szabályozás érdekében átlépni nem lehet.

Ha föltennék nekem a kérdést, hogy hol tartunk az alagútban, akkor azt mondanám, felejtsük el az alagút- hasonlatot, mert akkor vagyunk igazán alagútban, ha behunyjuk a szemünket, és csak úgy próbáljuk észlelni, hogy merre haladunk és merre halad a világ köröttünk. Nyissuk ki a szemünket, nézzünk szembe helyzetünkéi, a valósággal, a szükséges lépésekkel, és akkor lesz valami csekély esélyünk arra, hogy ebből a jelenlegi nehéz helyzetből kikerülünk.

A központi előadásokat követően szekciókra tagolódtak a vándorgyűlés résztvevői és különböző témák köré csoportosítva folyt a vita. Erről szól alábbi összefoglalónk.

Le a restrikcióval! (?)

A plenáris ülést követően, mintegy, kétszázan maradtak az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében, az első szekció ülésének helyszínén. Elsőként Petschnig Mária, a Pénzügykutató Rt. munkatársa tartott előadást kemény szavakkal illetve a restriktiv, a gazdasági fejlődést bizonyíthatóan visz- szafogó gazdaságpolitikát.

Elmondta, hogy ez csak nagyon rövid távú, közvetlen veszélyelhárító lehet, s ahelyett, hogy segítené a jövőt, feltétlen „jövőt emésztő” hatása van. Ráadásul negatívan hat az egész gazdaságra, s ezen belül is alapvetően teljegítményvisszafo- gó szerepével tűnik ki. Eszközrendszerét tekintve adminisztratív, tehát igen távol áll az egyébként kívánatos, gazdasági módszerekre épülő gazdaságirányítástól.

Az elmúlt időszakban voltak kísérletek ennek megszüntetésére, (például) az 1985—87. évek élénkítési kísérlete, legújabban a kormány meghirdetett munka- programja — mindeddig azonban nem sok sikerrel. Az utóbbival kapcsolatban azt a véleményét fejtette ki, hogy a munkaprogram eddig megmaradt a „szavak szintjén”, nem látszik egyelőre a megvalósítás eszköz- rendszere. A program „A” és „B” változatát tekintve nem a sebesség a kérdés, hanem a megvalósíthatóság.

Az ehhez vezető úton ennek része lehet a belföldi és külföldi mobilizálható tőke bevonása, a KGST-n belüli gazdasági viszonyok tisztázása és a reformok a tulajdonosi, adó- és bankrendszerben.

Végezetül a gazdaságpolitika határozottságának és az egész társadalom aktív szerepének szükségességét húzta alá. Martos István (Medicor) hozzászólását azzal kezdte, hogy a vállalatoknak — programbeszédek helyett — nap mint nap dönteniük kell, s az ún. reformlépéseket a gyakorlatban kell megtenni. Bár a Medicor jó pozícióban van a belföldi és külföldi piacon, ezt a vállalatot is utolérte a mostani helyzetre jellemző két betegség; a tőkehiány és a technológiai elavultság.

A helyzet feloldásához két lehetőség kínálkozott; vagy „magyar módra” újabb hitelekkel enyhíteni a helyzeten, aminek jövőbeni következménye esetleg az lehet, hogy a vállalat „kamatként úszik el”, vagy szigorú érdekeltségi alapokra építve részvénytársasági formában próbálják enyhíteni a tőkehiányt. Ez utóbbi mellett döntöttek, s jelenleg a korábbi vezérigazgatóság — lényegesen lecsökkentett létszámmal — vagyonkezelő

központ szerepét tölti be, s vele szerződéses kapcsolatban 10 önálló jogi személyiségű rt. működik. A végcél 26 tagból álló nemzetközi konzorcium létrehozása.

Az eddigi kedvező tapasztalatok mellett utalt az ilyen formájú működés nehézségeire is, nevezetesen, hogy nincs igazi tőkepiac, gyakran változnak a gazdálkodás külső feltételei, torz az osztalékpiac, nincs objektív minősítési rendszer, amely- lyel a vállalat bizonyíthatná partneri képességét stb. Figyelemre méltó volt a zárógondolat, miszerint az ilyen gazdálkodási formák jóval több gondolkodó embert feltételeznek, s pozitívan minősítette, hogy az új helyzetben nőtt a vezetésben, irányításban foglalkoztatottak száma.

Cseresznyés Ágnes (TJnic- bank Rt.) mondandóját azzal kezdte, hogy mivel a cég 45 százalékban külföldi tulajdon, a munka során óhatatlanul adódnak a külföldiekkel való együttdolgozás tapasztalatai, s ezek akár kritikáját is adhatják saját helyzetünknek. Utalt ezzel, kapcsolatban a jól képzett szakemberek hiányára, a pénzügyi infrastruktúra elmaradottságára, számviteli- nyilvántartási rendszerünk színvonalára, ezzel együtt a jelenlegi mérlegrendszerünk elfogadhatatlanságára, s végül a menedzserszemlélet kialakulatlanságára.

A délutáni szekcióülésen Kiss József (Alba Regia Építőipari Vállalat) és Orbán István (EGIS Gyógyszer- gyár) két teljesen elütő szakma, illetve vállalat gondjairól szólt. Ami közös törekvés; a profiltisztítással egybekötött szerkezetmódosítás, a piac vezérelte export- import feltételeinek megteremtése és a minőségre törekvés. Külön is kiemelésre